Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán kormányzása

2009.10.02. 14:21 Kóczián Péter

Orbán Viktor hatalomra kerülését nagy társadalmi várakozás és társadalmi elégedetlenség előzi meg. Általános érzés, hogy valami rosszul megy, a szocialisták nem jól kormányoznak, ezért kell egy olyan új politikai erő, amely majd végre megoldja a feszítő problémákat.
Orbán elég konkrét ígéreteket tett – eléggé markáns politikai mellett kötelezte el magát. Adócsökkentés, munkahelyteremtés, vállalkozások támogatása, egyes társadalmi ellátások értékvesztésének megakadályozása, hagyományos állami szolgáltatások megőrzése (iskola, vasút stb).
 
Orbán és a Fidesz kritikájának van egy másik vonulata is. A rosszul működő államvezetésről szóló kritika. A kormányzati – szakpolitikai – szaktudás szisztematikus bírálata.
 
Szerintem most először számítani fog, hogy mit valósít meg az ígéreteiből. Ha megvalósítja azokat, akkor bebiztosíthatja következő nyolc évre a helyét.
 
Az antikommunista csörtetés nem elég. Ha a szoci és liberális holdudvar teljesítmény nélküliségét a fideszes, jobbos holdudvar teljesítménynélkülisége váltja fel, akkor Orbán Viktor elveszíti az esélyt arra, hogy kiemelkedjen a hazai mezőnyből.
 
Orbán azt mondta, nem vágyik a miniszterelnökségre, hiszen az már volt. De ha erre nem vágyik, akkor valami plusz kell, hogy az emberek elhiggyék neki, hogy megválasztásának lesz (volt) értelme. A rezsimváltás nem elég. Ezt egyébként Orbán is érzi, s ezért próbál ideológiai tölteteket kitalálni.
 
Az ébredő konzervatív ideológiai képviselői az arisztotelészi „jó kormányzás” koncepciója alapján bírálják a szocialistákat. A jó kormányzás azonban nem a hatalmi és a befolyási pozíciók és övezetek elfoglalásában ölt testet, hanem abban, hogy a politikai közösség tagjainak érdekét szolgálják a politikai döntések.
 
A mindennapok szintjén könnyű összeszedni, hogy mi az eredménye a jó kormányzásnak. A bíróságok az ügyek 80 százalékát egy éven belül befejezik, a 90 százalékát pedig másfél év alatt. Az adórendszer tíz szabályból áll. Az okmányirodák hetente egyszer 8 és 16 óra között, a hét többi napján 12 és 20 óra között tartanak nyitva: a lakosság szolgálatában. A köztulajdonú vállalatokban alkalmazott tanácsadók javaslatait hasznosítják, s ezek a vállalatok a fogyasztók számára is érzékelhető hatékonysággal működnek, s makrogazdasági szinten is enyhítenek a terheken: kevesebb lesz az állami támogatásuk. A központi kormányzat a jelenlegi minisztériumi és országos irányítással foglalkozó intézmények alkalmazotti létszámát felére csökkenti. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állami szabályok, s azok ellenőrzése csökken (dereguláció). A magyar állam eladósodottsága csökken, a felvett hitelek megtérülése nő. A hitelt egyre kevésbé az aktuális törlesztő részletekre használják, inkább fejlesztenek bele. A fejlesztések javítják az élet minőségét, s a beruházott összeg úgy növeli a nemzeti jövedelmet, hogy egyre kisebb lesz az ország eladósodottságának az aránya.
 
Erre négy év kevés, nyolc év elég ( az nettó hat év szabadon felhasználható időszak). Ilyen jellegű változások elindítása, menedzselése, sikeres végrehajtása miatt érdemes újra miniszterelnöknek lenni.
 
Ez még nem az államférfi teljesítménye. Az államférfi tartós eredményeket ér el. Háborúban ez egy sikeres védekezés vagy egy győztes háború aktív kivívását jelenti. A békében sokkal porózusabbak a célok. De az világos, hogy a társadalom szerkezetének átalakítása, egy tartós és eredményes szociális rendszer kialakítása, a gazdasági szerkezet tudatos átalakítása, a társadalmi játékszabályokat átformáló döntés: például egy olyan adóreform, amely jelentős mértékben visszaszorítja az adóelkerülést (még csak nem is a bevételeket növeli, hanem a társadalmi gondolkodást és viselkedést alakítja át).  
Orbánnak olyan embereket kell találnia, kineveznie, akik fontos társadalmi intézményeket a korábbinál hatékonyabb módon működtetnek. Akik a korrektség, hatékonyság, tisztességesség alapján vezetik az intézményeket. Az intézmények megfelelnek annak a feladatnak, amelyet rájuk bíztak. Ezt a feladatot azonban nem csak tessék-lássék módon látják el, hanem a feladataikat komolyan veszik. Legyen az bíróság, rendőrség, televízió vagy állami fejlesztési bank.
 
Vannak pozitív példák az elmúlt időszakból. Az eva bevezetése csökkentette a feketegazdaságot; a vagyonadó bevezetése megszüntette a személyi jövedelemadó logikájára épülő adóztatást; a Magyar Rádió elnöke sikeresen alakította ki a közrádió profilját (újrapozícionálás), gazdasági működését, s a korábbinál sokkal nagyobb mértékben csökkentette a közrádió szerkesztőségeinek ide-oda húzó pártosságát. A mögötte levő Fidesz-MSZP egyetértés a hatékony politikai kompromisszumok példája is.
 
A felsorolt példák között van nagy és kicsi, intézmény átalakítás és mentalitást átformáló döntés.
 
Gyurcsány Ferenc kormányfői működése ma azért tűnik deficitesnek, mert a miniszterelnök nem fordított elég energiát és időt a pontszerű, a lokálisan ható és a társadalmi szabályokat felülíró új szabályok kialakítására. Kevés a konkrét eredmény, és túl sok a válságot keltő intézkedés.
 
Amikor azon nyavalygunk, hogy Magyarország lemaradt a régióban, a világban, s megkopott a fénye, akkor ezek a fontos társadalmi dimenziók, amelyben egy miniszterelnök teljesítménye mérhető.
Objektíven.
 
Ilyen témákról nem kell beszélni egy kampányban, mert ezek elidegenítő és az átlagos választó számára érthetetlen dolgok.
 
Az ilyen jellegű terveket előre kell elkészíteni, s utána meg kell valósítani azokat.
 
Az effajta program megvalósítása akkor sikeres, ha a miniszterelnök rátermett embereket talál meg, akik a társadalmi, intézményi, egyéni hatékonyság növelését valósítják meg. Alkothatják az Orbán Viktor Bizalmi Kör és Hálózat tagjait is, de ha csak a politikai megbízhatóság, értékazonosság és az ideológiai hűség számít, akkor az egyes intézmények működése az ideológiai célok öncélú megvalósítását szolgálja majd. Azért írom, hogy öncélú, mert a jobboldali irányítású köztévé csak akkor jó – a jó kormányzás helyi megvalósításaként -, ha működésével a közösség gyarapodik, s ha a köztévé megfelel egy modern társadalom által kívánt „jó köztelevízió” elképzelésének. Még a konzervatív önmeghatározás szerint is szükség van erre. Amit persze a jobboldalon belüli érték-fundamentalisták vitatnak majd, hiszen számukra nyitott kérdés, hogy mi is az a jó köztelevízió.

121 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr411422877

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit várhatunk tőlük? 2009.10.05. 11:14:37

'98 és 2002 között merőben mást csináltunk, mint ez a kormány, és sokkal sikeresebbek is voltunk - mondta sok minden más mellet Kövér László, de a közhangulat is ebbe az irányba hajlik. És bár a világválság is erősen rásegít erre a megállapításra, a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karcolt lendület 2009.10.02. 16:16:37

@egyittlakó:
"munkahelyteremtés"

A Kádár-korszakozás pedig szánalmas, pláne amikor normálisan, elérhetően és hatékonyan működő közszolgáltatásokról beszél.

egyittlakó (törölt) 2009.10.02. 16:19:53

@Blogger Géza:
"az ígéretekkel ellentétben többszörösére nőtt gázár"

És? Nem piacgazdaság van? Orbán Viktor ingyen adta volna a gázt? Nevetséges ezzel előjönni. Különben jó ideje már lefelé megy a gáz ára. Most akkor a szocikra fogsz szavazni?

"államadósság"

Mindig volt és mindig lesz. A szocializmus is adósságba sodort bennünket, és a két szocialista párt költekezése is. A 100 napos program megszavazása után Orbán Viktornak semmilyen erkölcsi alapja nincs a kormányzáshoz. A tehetségéről jobb, ha nem is beszélek (papír nélkül két mondatot sem tud elmondani).

ibanez 2009.10.02. 16:20:02

@egyittlakó: várgyá, pajti! amit idézel, az csak kóczián szerint ovi programja. a tálalást meg hagyjuk is. :)

Dallas 2009.10.02. 16:20:16

sirlancelot.: EVA mint adócsalás? Én bekussolnék, ha ennyire sötét lennék a témához.
Egyébként jó post, még ha általános is. Remélem Viktor is olvasta.. :)
És, igen én is megnyugodtam, amikor váratlanul elfogadta a jelölését minelnöknek. Eddig forgolódtam esténként, hogy kit fognak jelölni...

Kenedy1 2009.10.02. 16:25:09

Istenem mennyi balfsz barom őkomcsi van még itt......

egyittlakó (törölt) 2009.10.02. 16:25:53

@Karcolt lendület: "normálisan, elérhetően és hatékonyan működő közszolgáltatásokról beszél."

Bla-bla. Ezt így hívják. Ezekből akkor sem valósított meg semmit, amikor kormányon volt. Mutyizás azért volt bőven.

egyittlakó (törölt) 2009.10.02. 16:30:12

@ibanez: nem mindegy? a Nagy Vezér még semmivel nem jött elő, amit úgy hívnak hogy kormányprogram, ez még rosszabb, mint bármi... gyakorlatilag zsákbamacskát árul: válassz engem, majd én megoldok mindent... persze, erre rengeteg birka vevő is, aztán majd várunk még 10 évet az újabb ébredésig

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.10.02. 16:33:10

@egyittlakó:
Ma előjött a családi adózással. Az már fix.
Mszp-nek lett volna 8 éve erre. Nem csinálták meg.

Karcolt lendület 2009.10.02. 16:35:11

@egyittlakó:
Szerinted mennyire lehet komolyan venni olyan hozzászólót, aki pont ugyanazokat a polmarketing paneleket nyomatja, amikkel már 2000-ben lehetett találkozni a polidilin?
2009 vége fele vagyunk 7 év egyáltalán nem fényes szoci kormányzás után, de persze Orbántól kell félni.
Jól van, hisztizz csak tovább.

efi 2009.10.02. 16:36:05

@Kenedy1:
És mennyi bunkó jobboldali. Tán feltétel ez azon az oldalon? Mert minden fórumon tapasztalom.

mikusz 2009.10.02. 16:37:21

Egyik kutya, másik eb.
Nem kell senkit meggyőzni, az Orbánék szerencséje annyi, hogy nem ők nyertek 2006-ban.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 16:38:15

Rettentően idegesít a „szocik”, „szocialisták” terminológia. Hol, és mitől szocialisták az MSZP tagjai, akikre nézve ezt a posztoló használja? Azért, mert benne van a párt nevében? Ugyan kérem!

A név mindenképpen pontatlan, de MSZP-ként, vagy „kommunisták”-ként utalni rájuk elmegy.

bécika 2009.10.02. 16:39:45

@A Nép - Te vagy!:
Kommunisták? Vazze, te semmit nem tudsz erről?

Gremlin (törölt) 2009.10.02. 16:39:47

Éljen a párt! Él-jen or-bán!
Gyakorolni szorgalmasan elvtársak!!!

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.10.02. 16:41:22

@The Thing:
89 előtt tetszettek volna demokraták lenni kedves mszp-sek. De a két ciklusuk alatt is jó lett volna. ;)

szárny 2009.10.02. 16:43:25

@egyittlakó: Mihez képest zsákbamacska, te libsybolsi barom? Medgyessy száz napjához képest? Gyurcsányi Öszödjéhez? Bajnai libáihoz?
Csak hogy tudd: hét év alatt két miniszterelnököd bukott meg, miközben régiós éllovasból sereghajtóvá lett az ország, megötszöröződött az államadósság, és a kormányzó pártok fő funkcionáriusai börtönben ülnek, vagy oda tartanak. Ébredni? Hogy jót kívánjak: azt ti ne érjétek meg errefelé, hogy ez a nép fölébredjen...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 16:46:51

„Orbán azt mondta, nem vágyik a miniszterelnökségre, hiszen az már volt. ”

Ez tényleg így van? Ha igen, elég nagy marhaságot beszél. Nagyon nagy baj lenne, ha egy magát demokratikusnak tekintő politikusnak azért ambiciója a miniszterelnökség, mert még nem volt az. Eddig azt hittem ilyenkor a kérdéses személy célja az, hogy a hazája ügyének előmozdítésában segédkezzen, nem, hgy valami személyes hiúságát elégtse ki. Ha így beszél róla az már önmagában önleleplező, még ha tagadó formában is. Ha valóban ezt mondta.

bécika 2009.10.02. 16:49:02

Kíváncsi vagyok, kik ellen fog uszítani Orbán bácsi, ha ugyanúgy nem fog menni a dolog?
Bár már tudom, 4-5 évig az előző kormányra.
Mindig ezt csinálják, mind a két majomkormány. :D

ibanez 2009.10.02. 16:53:37

@egyittlakó: várjon akinek hat anyja van.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 16:53:37

Csak tudnám miről szól ez a poszt. Mintha semmi több, mint evidenciáik leszögezése lenne. Hol a hozzájárulás?

bécika 2009.10.02. 16:54:31

szárny!
Ne vedd ennyire komolyan. Az Orbán leszar téged, nem fog megdicsérni, ne a békés polgártársaidat baszogasd, ugyanabban a cipőben járunk mind.
Értsd meg, ezek feltüzelnek, de az agyvérzésedet nem fogják kezelni. :DDD

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 16:56:40

@bécika:

Biztosan így van ha mondod. És miből derül ez ki még? Abból, hogy ”vazze”? (Az ugye baszd meg-et jelent? Azt legalább értem.) Jó érv. Máris meggyőztél.

mikusz 2009.10.02. 16:57:54

@bécika:
Ja! :)
Nekem eddig ami lejött, az annyi, hogy mindent eltörölnek, amit eddig a komcsik csináltak, és a felelősöket meg fogják büntetni.
Ez király, de mi lesz az országgal? :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 16:59:08

@Harlequin:

Most látom csak. Egyik saját észrevételemmel hasonlót akartam mondani. Ha látom a tiéd, lehet, nem írom le, mert már elhangzott.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2009.10.02. 17:00:42

Na igen. Ami most megy, az bizony sz@r.

De, ne emeljük már-már krisztusi magasságokba a Fideszt!

Én még nagyon jól emlékszem, amikor a Fidesz kormány alatt a Kisgazdák hogyan sríbolták ki a lóvét a mezőgazdaságból, vagy ki ne emlékezne a Happy End féle ügyekre.

Nem szabad elfelejteni ugyanakkor, hogy bizony a nagy kerek tortából az elmúlt 8 évben Orbánéknak bizony igen kis szelet jutott, ezt pedig most pótolni kell. Hogy miért? Mert olyan kötelezettségeket vállaltak, amit teljesíteni kell. Nem illik, kell.

Ja, hogy a Fidesz kormány halomra vette fel a külföldi, hosszú lejáratú kölcsönöket? Azt, akár mi van, fizetni kell. Fizetjük is, minden nap...

Azt se feledjük, hogy a Fidesz vezetői annak a Soros Györgynek a pénzén tanultak külföldön, aki manipulációival kis híján államcsődbe vitte az országot.

Igen ez kell? Véres száj? Az Andrássy út minden kandeláberén MSZP-s lógjon? Útáljam a szomszédot, mert nem vett narancssárga autót?

Hát szép jövő lesz!

bécika 2009.10.02. 17:04:26

@A Nép - Te vagy!:
félreértettél.
"A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül igényeik szerint."
Szerinted ezek kommunisták? :D

bunko_jobbos 2009.10.02. 17:06:14

Mi ez a fos betűtípus?

Egyébként sok megállapítással egyetértek. Ez a déltől nyitva tartó irodák meg egyenesen fenomenális. Tajvanon már régen így van. Néztek is az ismerősöm munkatársai, mikor mondta, hogy azért indul el napközben, hogy még nyitva legyen az orvos. Jót röhögtk rajta.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 17:07:00

@Turk Hava Yollari:

Totál totál egyetértek, csak nehogy valaki ebből azt a hibás következtést vonja le, hogy van olyan párt amelyik jobbat jelent. Legjobb esetben csak rosszabbat jelentő van. Aki érti, érti.

doktorur 2009.10.02. 17:07:02

@is: az azért mókás, hogy szerinted az adócsökkentés "liberális" dolog volna. Legfeljebb az "adócsökkentés igérgetése és meg nem valósítása 8 éven keresztül" nevezhetô a magyar "liberális párt" hívószavának. Annyit még, hogy a "jó állam" fogalma kissé idôsebb a liberalizmusnál, és a szadesz nem liberális párt. Azt hiszem minden más stimmel :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 17:13:22

@bécika:

Tényleg féreértettelek. Nem, ilyen értelemben nem így gondolom. Én a közhasználatú jelentésre utaltam, ami valami olyasmi, hogy „a diktatúra alatti népnyúzók”.

Úgy gondolom, valaki aki „kommunista” az lehet olyasmi ahogyan idézed a meghatározást. „A kommunisták”, azok akik idegen érdekek kiszolgálójakét diktatúrát gyakoroltak felettünk évtizedeken át, akik tönkretették az országot, lelkületét eldeformálták. Én legalábbis így használom.

bécika 2009.10.02. 17:23:19

@A Nép - Te vagy!:
Nahát. Szóval azok nem kommunisták. Csak így hívták magukat. Az MSZP nem szocialista, a Fidesz nem demokrata. Mindenki hazudik.
Igaz, az egyik bevallotta, de ő sem nekünk szánta. Hehe.
És most menjetek el szavazni.

Gremlin (törölt) 2009.10.02. 17:31:38

@bécika: Rátapintottál a lényegre.
Sajna ez a nagybüdösmagyarvalóság.

efi 2009.10.02. 17:31:55

@szárny:
Miért Orbán hányszor bukott meg. Legalább 2-szer. Jobb helyeken már valami tanyán visszahúzódva kapálna, nem pártelnökként osztaná az észt.

xsasha 2009.10.02. 17:34:00

Te jó ég, miért próbáljátok egymást meggyőzni? :-) A politikát lehet szidni, de a probléma a társadalomban van. És csak remélni lehet, hogy a következő ciklusokban a társadalom rájön, hogy mit is akar igazándiból.

TBone 2009.10.02. 17:37:07

Higgyetek el, a vegkielegitesekkent kiosztogatott 100 milliok apropenznek szamitanak a hatekonytalanul mukodo allami szfera pazarlasa mellett.

bécika 2009.10.02. 17:37:39

@xsasha:
Te már rájöttél?
Nekem fogalmam sincs.
Béke, szeretet.
Mintha egy szépségkirálynő mondta volna, mi?
:D

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.10.02. 17:40:33

"Vannak pozitív példák az elmúlt időszakból. Az eva bevezetése csökkentette a feketegazdaságot; a vagyonadó bevezetése megszüntette a személyi jövedelemadó logikájára épülő adóztatást;"

Hümm, lehet, hogy más orszában élünk? Az EVA szerintem max annyiban csökkentette a feketegazdaságot, hogy bizonyos keretek között legalizálta az adóelkerülést, megteremtve ezzel a viszonylag enyhén adóztatott kvázi-munkavállalók kategóriáját az agyonadóztatott lúzerek mellett. Kukába vele - ugyanez a véleményem az EKHO-ról is.

A vagyonadó tervezett bevezetése legfeljebb kicsit módosít az arányokon, a legoptimistább jóslatok szerint sem jönne ebből az SZJA-hoz mérhető bevétel. És akkor még nem beszéltünk a bért terhelő járulékokról.

xsasha 2009.10.02. 17:43:27

Amiért a legjobban szidták a Fideszt, azért volt jó. Mert vezér irányítású. Kézben vannak tartva a dolgok. A baloldal minden szinten lopta az állami vagyont, a Fidesz annyit vett ki belőle, ami a szervezeti működéshez kellett. A baloldal semmi másra nem használta a hatalmat, csak a haszonszerzésre, Orbán azért egy hiú ember, alkotni akart, hírnévre vágyott. Ki hogyan értékeli ezt, de azért az ne legyen már kérdéses, hogy volt-e különbség a két kormányzás között.
De ez mind nem érdekes, hiszen bárki bármit csinál, a társadalom elég furcsán alkot ítéletet, és nem sok köze van az értékalapú gondolkodáshoz.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.10.02. 17:46:46

Amúgy meg csodálkozom azon az optimizmuson, miszerint itt akár egy Orbán 2.0 , akár egy idealizált Gyurcsány okos politikával a jelenleginél sokkal élhetőbb viszonyokat tudna teremteni.

Sajnos olyan alapvető adottságaink vannak, pl. a demográfiai helyzet, vagy a "három T": Tőke, Tudás, Tisztesség hiányával küszködő magánszektor, ami szimplán nem biztosítja azt a húzóerőt, amire bármilyen alapvető szerkezeti reformot, nagyívű átalakítást építeni lehetne.

Egy adócsökkentés önmagában nem fogja beindítani a magánszektort, ha nincsenek kellően nagy számban piacképes termékekkel, komoly saját erővel, tudással, tapasztalattal, ötletekkel rendelkező tulajdonos-menedzserek, akik tisztességesek akarnak lenni.

döncike1 2009.10.02. 17:51:00

@Lucius Cornelius Sulla: amikor én ezt meg hallottam felröhögtem hangosan, 1990 es választás óta minden kampányban valaki elsüti. Húsz évet vártam, de rájöttem ez csak kampány fogás, majd húsz év múlva te is rá jössz

bécika 2009.10.02. 17:51:11

@xsasha:
Mondd hogy ezt nem hiszed el.
"a Fidesz annyit vett ki belőle, ami a szervezeti működéshez kellett."
Kiborulok rögtön.

bécika 2009.10.02. 17:52:40

@xsasha:
És amit az Orbiról írsz, az pontosan illik a Gyurcsira is.
Neki volt ki...ott nagy küldetéstudata. Hová jutottunk?

bécika 2009.10.02. 17:56:23

@xsasha:
Az egész úgy jön le, mintha Orbán polgártárs tökéletes lenne, csak ez a mocskos társadalom nem érdemelné meg.
Mindjárt összekaristolom magam

xsasha 2009.10.02. 18:04:42

bécika
Saját tapasztalatom szerint Gyurcsány buta. Ismeri a szocialista rend működését és pont. Én már sajnálom szegényt, mert párszor még meg fogja próbálni.

Orbán nem tökéletes, számomra nagyon kockás, sok tabuval de kiemelkedő tehetség. Fegyelmezett. De ez egy magánvélemény, ezen nem kell megakadni. Elég ha a tényeket nézed, a konkrétumokat, a módszereket, az eredményeket.

xsasha 2009.10.02. 18:08:42

Orbán intézkedései 98-tól jók voltak és főleg eredményesek. Csak emlékezz vissza Medgyessy érveire "jó volt, de lehetne többet adni az embereknek." Orbán ellen a radikalizmussal kampányoltak, pedig ő volt az, aki vissza tudta fogni a radikálisokat. Orbán ellen érzelmi kampányt folytattak, hogy királykodik meg hasonló. De ha a tartalmi kérdéseket nézed, akkor azért elég egyértelmű a kép.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 18:10:32

@The Thing:

Én mindig azt hittem, hogy a nagybüdösmagyarvalóság itt található:

www.kibulizottorszag.net

Most is azt hiszem.

Lyss 2009.10.02. 18:13:38

Azt hiszem a T. szerző eltévesztette az országot. Ilyen dimenziókban ugyanis lehet gondolkodni Franciaországban vagy Németországban. De nálunk???

Orbánt ez mind nem érdekli. Legyen nála a hatalom, szabadon számolhasson le ellenfeleivel (bocsánat, ellenségeivel), a pártbéli feltörekvőkkel (lásd Pokornit, Rogánt, egy múlva majd Kósát is), nomeg persze lesz egy türelmi időszak is, amikor szabadon át lehet állni hozzá (lásd köztévé, Kocsis)...

Publicista írhat ilyeneket, de épeszű ember nem.

xsasha 2009.10.02. 18:15:33

@A Nép - Te vagy!:

:-))) Hajjaj. Azt azért meg kell tanulni, hogy a vagyonnak ott a helye, ahol tudnak vele gazdálkodni és még több vagyont akarnak belőle csinálni. A szocializmus után valakihez csak kellett kerüljön a tőke, ez önmagában nem baj. Te úgyis csak megetted volna, mert semmi érzéked nincs a pénzhez. Meg az emberek többségének sem. A probléma nem itt van. Hanem ott, hogy ezért cserébe nem kapott a társadalom egy működő rendszert, ahol tisztességgel megélhet és boldogulhat.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 18:22:13

@xsasha:

A politika nem vagyonokról szól. A demokrácia főképp nem. Jó lenne a népeknek rájönni, hogy a mai magyar problémák lényege a demokrácia elsikkasztása volt húsz évvel ezelőtt. és az is maradt. A többi amiről beszélni szoktak, csak következmény.

A dolgok egsézséges alpokra, demokratikus aélpoikra jhelyzése náélkül soha nem fog rendbejönni semmi, csak tüneti kezeések lehetségesek, korlátozott eredménnyel. Nem értem miért nem akarnak ezzel az emberek szembenézni. Mindenki mellékkörüléményekre koncetrál, vagy azok mellékeire.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 18:23:09

Jézus! Hogy én hogy melléütök folyton! Elnézést.

gpetersz 2009.10.02. 18:46:11

Orbán szopni fog.

A maszopos szadeszos bagázs után, a fidesznyikek is lejáratják majd magukat. 2010 egy történelmi pillanat, hogy megrázzák magukat a narancsbörösök és tényleg a köz érdekében végezzék a dolgukat.

Nem szerény meglátásom szerint erre képtelenek. Olyanok lesznek mint a Bourbonok...

Élvezetes évnek nézünk elébe (kb. mostantól), amikor az anyázástól a sírva röhögésig minden várható a sok ostoba barom politikus miatt.

gramercy 2009.10.02. 18:56:28

már csak a kiadáscsökkentéseket kell megneveznie és kapja a szavazatomat...

Marga Rita 2009.10.02. 19:05:35

@A Nép - Te vagy!:
Már ne is haragudj, de hány éves vagy?:)) 15?:))))Vedd már észre, hogy míg az ember ember, addig a demokrácia illúzió... Persze szem előtt kell tartani, ahogy a prédikátorok Isten országát tartották szem előtt, arra buzdítván az embereket, hogy eme földi világban építsék fel a Civitas Deit...:)) De vedd már észre, hogy ez a földi világ:)) És egyetértek xsashaval: sosem szaabd megalkudni (=olyan rendszert elfogadni, mely a romboláson, a lopáson kívül semmihez sem ért), viszont kompromisszumot igenis lehet kötni = átadom a hatalmat, és még csak az sem zavar, hogy hatalmának egy részét saját érvényesülésére fordítja, VISZONT hatalmának másik felét igenis az én javamra, a társadalom javára, boldogulására fordítsa. Nekem tehát nincsenek illúzióim, nem kergetem Isten országának ábrándját, és a feddhetetlen Jézus Krisztus eljövetelében sem hiszek...:)) Nincs tökéletes, csak optimális. Egyelőre. És ezt kell megtalálni... Az optimálisat. Vagy várd a tökéleteset.:) Ha nem várod, és mégis elmész választani, legalább mérlegelj, mi az amivel azért kompromisszumot tudsz kötni...
És igenis van különbség kormányzati időszakok közt. Ha érted, érted, ha nem, úgy maradsz.:)

Marga Rita 2009.10.02. 19:20:22

@A Nép - Te vagy!:
Azzal egyetértek viszont, hogy 20 éve nagy mulasztás történt... Elmaradt a nagytakarítás.:(

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 19:42:47

@Marga Rita:

Annyit mondok, hogy szeretnék tizenöt lenni.

Nem Isten országáról beszéltem, hanem tisztességes rendszerről. Az pedig létezik szerte a világban, és úgy hívják, hogy demokrácia. Azért mert a magyar népet ebben a vonatkozásban (a számonkérés elmaradása is idetartozik, de csak rész) jól átbaszták, nem kell abba menekülni, hogy olyan nincs is, csak álom. Egy nagy francot az. Csak nálunk nyeli mindenki le túl könnyen evidenciaként a folyékony szart. És még sütkérezik is benne, mint – nem bántásból mondom – hozzájárulásod tanusítja, hogy milyen okosan, ügyesen nyelik. Pedig már fulladnak bele, és egymás tehetetlen, beteg gyűlöletébe, de azért védik. Öngyilkos ország.

piezo 2009.10.02. 19:53:20

"Ha a szoci és liberális holdudvar teljesítmény nélküliségét a fideszes, jobbos holdudvar teljesítménynélkülisége váltja fel, akkor Orbán Viktor elveszíti az esélyt arra, hogy kiemelkedjen a hazai mezőnyből. "

Ez az esély ugye valami olyasmit jelent, mint a sarki kurva esélye az újbóli szüzességre?

Egyébként meg: kötőjel. Teljesítményny-nélküliség. Kötőjellel, drága. Kötőjel.

Iustizmord 2009.10.02. 20:18:59

eeegen, szijjártótól, deutsch-(für)-től, stb én is igen markáns, őszinte és társadalomközpontú ejárásra számítok. ők a m mi megmentőink.

az a bourbonos hasonlat nagyon talál.

combo 2009.10.02. 20:20:38

@Blogger Géza: "Nagyjából senkit nem érdekel már, ki mit tervezgetett, tervekkel tele a padlás. A tények az érdekesek, ki mit TETT, mit VALÓSÍTOTT MEG. Ha egy rezsim 8 év alatt nem tudott megtenni valamit, akkor mért higgyem el, hogy majd később meg fogja?"

Kedves Géza, vannak ám 2/3-os törvényeink... Az önkormányzati törvény (meg a parlament létszámának szabályozása) tipikusan ilyen.

Egyébként ha már szóba hoztam, a parlamenti létszámcsökkentésből azért nem lett semmi, mert az mszp-nek a lista, a fidesznek meg az egyéni választókerület az érdeke (valószínűleg az összes egyéni körzetet a fidesz fogja nyerni, emiatt sokkal esélyesebb a 2/3, mint sokan gondolják...). És mily meglepő, pont a felsoroltak mellett érvelt a két nagy párt. És mily meglepő, a "nép" nem tudta előre, hogy ez fog történni, és még most is meg van lepődve...

xsasha 2009.10.02. 20:21:14

@A Nép - Te vagy!:
Demokrácia? :-) A világ melyik részén van demokrácia? Görögországban is csak addig volt, amíg egy szűk kör cserepekkel szavazott.
Nem szeretnék körülményes magyarázgatásba kezdeni a pénz-politika-média trió összefüggéseiről, illetve az emberek politikai döntéseiről. A társadalmi, gazdasági összefüggések és mechanizmusok olyan bonyolultak manapság, hogy még a diplomás emberek is elszégyellik magukat, ha nem jártasak a politikai mechanizmusokban. A szavazóképes társadalom többsége véleményét irreleváns benyomások alapján alakítja. Akkor meg mi is a demokrácia lényege?

pistii 2009.10.02. 20:25:13

@Lyss: Te már csak tudod! Ennyi baromságot leírni. Még el is hiszed ezt a sok ostobaságot, amit leírsz? Sajnállak.

Marga Rita 2009.10.02. 20:34:29

@A Nép - Te vagy!:
Miért nem lep meg, hogy azok, akik a "tehetetlenséget" ostorozzák, voltaképp tehetetlenül ülnek a számítógép előtt, és a klaviatúrán kalimpálnak - a prédikációik sarkkövét képező tettrekészség, a cselekvés helyett?! Hol vannak a tettrekész "megvilágosodottak" hangos tüntetései, bojkottjai, mozgalmai, cselekvései a fennálló rendszer ellen? Miért csak a futballhulligánok macskakőháborúja, a fotel-kritika, és a komment-ellenállás van ma divatban?
Nem tetszik ami van? Nem tudsz kompromisszumokat kötni, teljes megújulást akarsz? Akkor tessék, lehet cselekedni. Akkor leszel hiteles, ha teszel is valamit a panaszkodás helyett/mellett. Ha végre nem fogadod el a rendszert, hanem nekimész a sokat ostorozott struktúráknak, beidegződéseknek, módszereknek. Nem jó a fennálló a rend, az hogy mindig a kisebbik rosszak közül kell választani? Akkor hopp! Fel a gátra, változtass rajta! Ja, hogy várod, hogy más tegye meg??
Egyelőre csak panaszkodókat, szájhősöket látok magam körül, akik ugyan szenvednek, drámáznak, erkölcsi szónoklatokat tartanak, de a világ minden kincséért nem szánnák el magukat valami érdemleges lépésre... Bezzeg ahhoz jól értenek, hogy megmagyarázzák, miért is NEM TESZNEK SEMMIT, miért NEM áll ez hatalmukban, miért NEM képesek rá, miért NINCS idejük, lehetőségük, stb. :))) Inkább automatára állítják a sóhajt: Jaj, jaj, be szép is lenne, ha... Most legyek én is hatásvadász és használjam a szókincsedet?:))) Lehet hogy nem akarod lenyelni a szart, amivel tömni akarnak, de mindig találsz egy kifogást arra, hogy ne köpd ki.:)) Ezért inkább bosszúsan a szádban forgatod....:)))) Hát akkor ízlelgesd csak... Bocs a naturalizmusért.:)

Kivlov 2009.10.02. 20:34:45

kötélre a vörös-, sárgacsillagos tolvajokkal. szebb jövőt!

6.Lenin 2009.10.02. 20:39:16

@Marga Rita:

Honnan tudod,mi az optimális,ha nincsenek illúzióid és nem a tökéletesre törekszel?

Milyen szinthez igazitod?

füligjimmy77 2009.10.02. 20:41:02

"Orbánnak olyan embereket kell találnia, kineveznie, akik fontos társadalmi intézményeket a korábbinál hatékonyabb módon működtetnek. Akik a korrektség, hatékonyság, tisztességesség alapján vezetik az intézményeket."

Ez az, ami nem fog összejönni. Ne tegyünk úgy, mintha a Fidesz ellenzékben semmit nem tehetett volna. Nyolc év alatt nem volt egy értelmes javaslatuk se. Nem tudtak, vagy nem akartak jobbítani. Az elkúrás legnagyobb haszonélvezői ez a párt volt. Amúgy pont a zindexen olvastam, hogy Orbánnak valami 42%-os a tetszési indexe. Affene, ez azt jelenti, hogy az emberek csak egy kicsit utálják? Ilyen mutatókkal nyugatabbra portás lehetne egy állami intézménynél, nem miniszterlenök-jelölt. És még ezzel is messze kimagaslik ebből szánalmas mezőnyből, elképesztő. de jön fel Bajna, hohó, lesz itt még nemulass, talán a realitások miniszterelnöke mégiscsak vállal mg egy ciklust, akármennyire kéreti magát. Én szégyellem magam.

6.Lenin 2009.10.02. 20:44:18

@füligjimmy77:

"Én szégyellem magam. "

Ezen nem csodálkozom.Vagy kellene?

Marga Rita 2009.10.02. 20:45:12

@6.Lenin: Persze hogy van ideám a tökéletesről.:) Tapasztalatom meg a megvalósíthatóról.:)

6.Lenin 2009.10.02. 20:53:28

@Marga Rita:

Az indulat rossz tanácsadó.Ez a dolog azért kissé árnyaltabb.

"Fel a gátra, változtass rajta! Ja, hogy várod, hogy más tegye meg??"

Ha sok embernek van mit veszitenie,ez lassabban megy,ha többen vannak,akinek már nincs mit,akkor gyorsúlnak fel az események.Ez a rendje.

1 jóllakott társadalom tojik az éhezőkre,esetleg néha tesz 1 gesztust(karácsony stb),hogy megnyugtassa a lelkiismeretét.

Netuddki. 2009.10.02. 20:56:14

@xsasha: Soha nem volt még ekkora esély a demokráciára, mint a mai technikai háttér mellett.
Csak éppen néhány embernek az az érdeke, hogy az állampolgárok ne lássanak tovább az orruknál. Sajnos az állampolgárok ebben lelkesen hagyják is magukat megvezetni, miután néhány morzsát eléjük dobnak.

mrs. white 2009.10.02. 20:58:38

@efi: A fidesz elég szar ellenzék volt igazad van, de a maszop nem is igényelt mást. A nagy különbség az hogy a fidesz idejében ezt egészpályás letámadásként aposztrofálta a sajtó meg diktaturaként. A maszop esetén meg europoid kormányzás mintapéldájáról olvashattunk egészen addig amig a szarkupac összenem omlott. Ismered a viccet a mokus és patkány között mi a különbség. Semmi csak a mókusnak jobb a piárosa. Lehet hogy jobb nem lesz, de ettől rosszabbul kormányozni lehetetlen. Csődbe még egy idióta is beletudja vinni az országot, az nem művészet. Az, hogy a fidesz nem hibamentes kormányzására már úgy emlékszünk mint a történelem aranykorára kifejezetten a az mszp impotenciájának terméke. Nekem mint jobboldaliinak sokkal kedvesebb lett volna hogy gondolkodjak kire szavazzak mert egy jó alternatívát látok magam előtt, de sajnos megkíméltek ettől a problémától, és most nem is Bajnai féle időszakra gondolok, ami paradox modón a legvállalhatóbb az egészből. Hanem az előtte lévő hét évet nem tudom elfeledni nekik sosem.

6.Lenin 2009.10.02. 21:00:35

@Marga Rita:

Kezd alakulni.Szerintem törekedni kell a tökéletesre,de az adott pillanatban ami megvalósitható,azt meg kell tenni.

Ideának kell lennie,ami mozgat,fűt az pedig csak a tökéleteshez való közelités lehet.Anélkül szart ér,lefelé mész.Persze igyekezni kell a lovon maradni
igy eggyütt működik jól.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 21:03:05

@Marga Rita:

Nézz ide, tévedsz, amikor megpróbálod visszadobni a labdát és megpróbálsz személyesen elmarasztalni. Mint tudjuk senki egyedül ezt nem fogja megváltoztani. De ha egyénileg mindenki beletenné abba az irányba amibe én betettem, mondjuk annak a század részét, akkor már egész más lenne minden. Tőlem kéred számon (milyen alapon?), hogy nem teszek, miközben te magad ellenállsz annak amiben szerinted kellene? Nem érzed, hogy abszurd és beteg dolog ez? Szóval beszélsz a levegőbe, merthát tényleg mit is tehetnél, amikor ilyen alaptalan sértegetéseddel próbalod megoldani. De tényleg mit? Azt, hogy akaratlanul rossz közérzetet okoztam neked egy olyan igazság kimondásával amit mindenki tud, de senki nem mer magának se bevallani, nehogy a beismeréstől, a szembenézéstől még rosszabbul érezze magát? Igen, ennek az elkerülése érdekben mondsz ilyeneket, szokás szerint csak gyűlöletet ontva magadból mint e a legtöbb jó átlagmagyar. Kezdek rájönni, hogy nem csak áldozatok vagytok. Azok is. De már akarjátok. Hát jó, élvezd, majd megpróbálom nem rontani az örömödet.

Lehet, hogy másokét sem fogom. Elegem lett lassan.

Marga Rita 2009.10.02. 21:04:45

@6.Lenin: Bármily meglepő, egyetértek. És persze azt is tudom, nem a görbe tükör lesz az, ami az érési folyamatot lerövödíti.....

Marga Rita 2009.10.02. 21:09:59

@A Nép - Te vagy!: Miért téged? Nagyon egyszerű: én azt faggatom a cselekvés hiányáról, akinek -állítólag- elege van, aki számára -állítólag- élhetetlen a rendszer.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 21:12:06

@6.Lenin:

Igen, ez alapvető. És nem is tökéleteteshez. Normálishoz.

A nem normálist nem szabad elfogadni, nem szabad a nem normálist normálinak tettetni. Ez az egyik kulcs a dolgokhoz.

Nem tudom ez a Rita mit akar, mert ha ahogy látom ő is egyetért, föl nem tudom fogni miért nyilvánítja a valóságot görbe tükörnek. Fél, gondolom a valóságtól, hát valami másnak mondja, leszólja. Akkor már nincs is.

Kevesebb önbecsapást!

6.Lenin 2009.10.02. 21:12:21

@Marga Rita:

"Bármily meglepő, egyetértek"
????
Mi a meglepő?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 21:14:29

@Marga Rita:

Honnan veszed a hiányt? Azt sem tudod, fiatal vagyok, vagy idős, fiú vagy lány. Semmit sem tudsz (nem a hibád, de tény) Hogy lehet ilyesmit kijelenteni?

Abból, hogy beírok és mondok valamit ez következik?

Marga Rita 2009.10.02. 21:16:24

@A Nép - Te vagy!: Még valami. Igazad van, egyedül nem megy. De ha csak azok szánnák el magukat valami érdemlegesre, akik szabadidejükben "főállású" panasz-kommentelők, hidd el, kitennének/kitennétek egy "hadsereget".:)))

egyittlakó (törölt) 2009.10.02. 21:23:49

@szárny: eredj a retkesre te hülye náci, nehogy már te legyél a nép, te szarházi

sok idő kellett hogy a szintedre lemenjek, gyökér

egyittlakó (törölt) 2009.10.02. 21:25:47

@Lucius Cornelius Sulla: A családi adózás sem program, csak játék a szavakkal. A maszop nem csinálta meg, valóban. Nem is akarták. :-)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 21:26:22

@6.Lenin:

Azért mondta, mert előzőleg olyasmit nyilvánult meg, ami – úgy tűnhet – szembenáll azzal hogy egyetértsen.

6.Lenin 2009.10.02. 21:27:07

@A Nép - Te vagy!:

Ebben nem osztom a véleményed.

Mi a normális?

Ezt Te fogod meghatározni,vagy rámbízod,vagy netán egyittlakóra bizzuk?
Igaz a tökeletes meghatározása sem 1xű.

Én értem Marga Ritát,igaz kicsit indulatos,de szerintem jogosan,én is az vagyok,sőt azt hiszem Te is.
A történelem megmutatta,ki kell várni,hogy a folyamatok kiforrjanak,mint a must(aktuális).

A mustból akkor lesz igazán jó bor,ha hagyjuk kiforrni,kidobja magából a szemetet.
Ha idő előtt belepiszkálunk,kutyuljuk,abból jó bor nem lesz,csak kotyvalék.
Mi csak annyit tehetünk,nem gátoljuk a folyamatot.

Pszt! 2009.10.02. 21:43:48

Szerintem kánaán lesz, ha jön a viki. 1 millió munkahelyet fog "teremteni" (valami istenség lehet a fickó, ha tud teremteni), akkora adócsökkentés lesz, hogy arról kódulunk, meg minden szép és jó.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 21:44:39

@6.Lenin:

Szerintem nem fontos most ilyen részletekbe móbelemerülni, hogy mi a normális, mert a meghatározósdi nagy csapda. legyen elég itt, hogy az adott összefüggéeben a demokratikus berendezkkedés az. Kezdettől erről van nálam szó. Az olyasmi ami nem tökéletes, de azért fölis,merhető, hogy hol a ahatér aközött, hogy van vagy nincs. Nálunk nincs és ez az alapprpbléma. Semmiféle párt, ötlet, külső erő abszolút semmi nem hozhat megoldást a haza bajaira, csak ez. Az embereknek érezniük kell, hogy rajtuk múlik, benne vannak.

Nem vagyok én indulatos, de szevedélyes igen. Ez lehet összekverhető. Ha fölbőszítenek, mondjuk tudok az is lenni, de ma ennek nem jártunk a közelében.

Ez a magától kiforr dolog nekem gyanús. Már csak azért is, mert a forrásnak része, hgy MI mit teszünk hozzá. Szóval erről nem lehet csak úgy lemondani és lehet tőlünk minden más. Azonkívül nem biztos, hogy kiforr. És az sem mindegy milyen áron, mikorra.

És nyugodtan lehetne már minden más, ha.... de itt most elhagyom, mert elfáradtam és tényleg elég sziszifuszi a küzdelem.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.10.02. 21:46:03

Ami a közszolgálati rádiót illeti, az például kifejezetten hazugság, amit írsz. Such nem átalakította, hanem szétlopta a rádiót. Legalább ne hazudnál, Kóczián.

6.Lenin 2009.10.02. 21:52:57

@A Nép - Te vagy!:

"Az embereknek érezniük kell, hogy rajtuk múlik, benne vannak."

Ebben nincs vita,igen a történet rólunk szól.Mindenkiről.Az egymás elfogadásáról.
Vagyis kellene.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.02. 22:08:10

@6.Lenin:

Na, akkor megbeszéltük. Ez a normális.

Jóéjt mindenkinek.

Pelso.. 2009.10.03. 07:24:23

@6.Lenin: A történet rólunk szól....... Ugyan. Rólunk szólna, de kár ebbe hitbe ringatnia magát bárkinek is. Kellünk a politikai erőknek négyévente egy egy percre, meg adófizetéskor.
Nagyon messze vagyunk még olyasmitől, hogy tényleges állampolgári érdekképviselet a választott képviselóinken keresztül.

6.Lenin 2009.10.03. 13:17:10

@Pelso..:

". Ugyan. Rólunk szólna, de kár ebbe hitbe ringatnia magát bárkinek is."

pontosan erről van szó,sok-sok civil szervezetre,egyesületre lenne szükség,hogy ne csak 4 évente legyen nekünk az a néhány perc,amikor szavazunk,látszólag döntünk.
Igen,ez hosszú folyamat,megtanúlni a demokrácia gyakorlatát.

ghalleck 2009.10.09. 01:59:16

Számomra egészen addig, amig a Fidesz is rábólint arra, hogy Seres Mária népszavazási indítványát egyetlen szó megváltoztatásával heréljék ki, valamint amíg ők is trükközéses módszerekkel töltik fel a választásokra a pártkasszát, addig ugyanolyan széllelbélelt, hitvány hazug banda marad, mint az amelyik most nyúlja le a pénz nagyobbik részét...
süti beállítások módosítása