Nem lesz itt megbékélés, az biztos. És közös platform sem.
Nekem egyre erősebb a meggyőződésem, hogy a magyar véleményformáló értelmiségiek - azok, akik közszereplésre vállalkoznak, akik a nyilvános tartalmakat befolyásolják – érzékenysége ugyanolyan egyszerű, mint a bulvár tartalmak közönségének.
Pálffy István – ne legyen kétségünk efelől – egy tudatos médiabombát robbantott fel. Szép munka. Provokatív, kurucos odamondogatás. A Credo című jegyzete minden mondata egy-egy jól elhelyezett támadás a szoc-lib értelmiség felfogását alkotó fundamentumok ellen.
Épül majd az ország, magyaroké lesz minden, magyar érdekeket szolgál majd a kormány, írja Pálffy, aki annyira hatásos, hogy az ember rögtön odagondolja azt, amivel ellentétben fogalmazza meg a szavait. A mostani kormány nem magyar érdeket szolgál stb.
Pálffy István politikussá vált, s propagandát folytat. Ezt kell tudomásul venni. Írásai és szereplése a választási kampány tudatosan kialakított eszköztárának részei. Pálffy a kampány utolsó szakaszában lépett elő, a halovány KDNP képviseletében. Én éppen az utóbbi időben gondolkodtam azon, hogy miért nincs sehol jelen a KDNP. Hát ez most megoldódott.
A Pálffy elleni támadás sem más, mint a politikai propaganda részeként alkalmazott kultúrharc. Pálffy ugyanis egy felépített média –személyiség. Egy nyugatos, modern közszereplő, egy modern iparághoz, a médiához értő ember. Őt nem lehet lemucsaizni. Eddig néztük, kulturáltnak tartottuk, most meg hirtelen bunkó lett? Esetében ez nem működik.
A magyar szellemi élet nagyon szűkös. Nem nagyon kell ahhoz messze menni, hogy a szembenálló tábor úgy érezze, belerúgtak. Pálffy – vegyük észre! – minden olyan motívumot felhasznált, amelytől a baloldali-liberális értelmiség azonnal begőzöl.
Ha nap, mint nap lefordítanánk az izraeli, az amerikai vagy angolszász sajtót, nagyon elcsodálkoznánk azon, hogy milyen sértő módon írnak egymásról olyan országok értelmiségi fazonjai, amely országok konszenzuális politikai kereteit nagyon irigykedve nézzük.
Egy tágas demokratikus kultúrájú országban Kertész Imre azt mond a magyarságáról, amit akar, úgy bírálja a saját nemzettársait, ahogyan akarja, s bárki más úgy küldheti el őt a fenébe a szavaiért, ahogyan csak akarja. És mindannyian ugyanannak a politikai-kulturális közeg tagjai maradnak. Kertész – attól, hogy Nobel –díjas – nem válik sem támadhatatlanná, sem tévedhetetlenné, ahogyan Pálffy szépen megkötött nyakkendői, borokat népszerűsítő szavai sem jelentenek ebben a tekintetben semmit.
Az amerikai liberális értelmiség halálosan összeveszett második Bush elnök második iraki háborúja miatt. Christopher Hitchens, a baloldal neves publicistája, Gore Vidalt, az angolszász baloldal ikonját sértegette legutóbb. Ő az, aki Teréz anyát – még annak életében – haszontalan vámszedőnek nevezte.
A jobboldal elleni kritikákban állandóan helyet kap egy logikai motívum: amit egy jobboldali értelmiségi mond, az azonnal azt is jelenti, hogy szavai a jobboldal hivatalos gyakorlati kulturális politikájának részeivé válnak.
Egy másik logikai mozzanat szerint, ha egy jobboldali a maga krédóját megfogalmazza, ez azonnal azt jelenti, hogy az össze többi rivális krédó nyilvánosság előtti betiltását szorgalmazza.
Ezt először bizonyítani kellene. Ahhoz pedig tettek kellenek. Miután ezek nem állnak rendelkezésre, ezért kell már előre a karaktergyilkosságot elkövetni.
Ami a frontvonalakat is világossá teszi. A következő időszakban ( 2010 - ) a szubsztantívok – az értékeik mellett elkötelezett jobbosok – és a demokraták állnak majd szembe. A demokraták - a szocik és a libik- a jobbos szubsztantívok ellen vívják majd azt a harcot, amelyben csak egymás kiszorításában lelhetik meg a tevékenységük értelmét.
Ahogyan ez a folyamat zajlik, úgy lassan két fundamentalizmus áll majd szemben áll egymással, amelyek abszolút alapokra helyezik magukat, totálisan kitöltik a rendelkezésre álló helyet, s ezért képtelenek békésen egymás mellett élni.
Az mindegy, hogy kívülről nézve egyik sem fundamentalizmus, nem akarják és nem is tudják az egész teret kitölteni, mert a légkört, az emberek szemléletét úgyis ez az egymásnak feszülő két világkép határozza majd meg. Mármint azon emberekét, akik számára ez az egész jelentőséggel bír.
A két pólus egymást hergeli, s lehetetlenné teszi a fundamentalista nézetektől eltérő szemléletek érvényesülését.
Engem például érdekelt volna, hogy az urbánus, brahista, vagány,a polgári értékeket kutató Pálffy miért egy pöpec módon úrias, befelé forduló, retrográd hangulatú jobbos dumával állt elő. Ugyanis ez arra a fontos kérdésre is rámutat, hogy a magyar jobboldal percepciós mintájának eredet mítosza, gyökere egy rurális alapú, kistulajdonosi, békés, önmagában élő világ.
Egyébként, hogy ez nem csak egy magyar marhaság, hanem erőteljes vonzást gyakorló kulturális ikon, annak egy teremtő zseni- egyben egy vérkonzervatív gondolkodó – sikere a példája: Tolkien, aki a hobbitok világát a földjükből békésen élő, korlátolt gondolkodás móddal rendelkező lények és a vasat kovácsoló gonoszok ellentétpárjára építette fel. Könyvei elolvasása után több száz millió ember gondolatait formálták. Biztos nem csak azért, mert jó sztorikat talált ki.
Szerintem a jobboldal kapitalizmus kritikáját megvitatni kellene, s nem letaposni. De hát ez ma senkit nem érdekel. A nagyobb közönséget vonzó nyilvánosság csak az érzelmileg telített, dacos, egyszerű kódokkal operáló gondolatokra kíváncsi.
Pálffy családi háttere, szocializációja, élményei ismeretében érdekes kérdés, hogy miért ebben, s nem másfajta jobboldali, konzervatív kulturális keretben definiálja magát politikai közszereplőként.
Pálffy hatásos kommunikátor akar lenni. Körülnézett, s levette, hogy mit kell csinálni. Az más kérdés, hogy indulatok forrnak benne, s ezek az indulatok, s gondolatok egy dohos, a világtól elzárt szellemi-kulturális világ eredménye. Ő is csak abból építkezik, amit érzelmileg, s szellemileg megtapasztalt.