Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Lefojtás

2017.05.08. 07:28 Kóczián Péter

Attól, hogy Emmanual Macron nyert, még nem múltak el a problémák. 

Mindenki a józanság győzelméről ír majd és örömét fejezi ki, hogy az emberek többsége a kiegyensúlyozott, toleráns demokrácia mellett tette le a voksát a vasárnapi, francia országos választásokon.

A politikailag inkorrekt választók megjelenése, előretörése, győzelmének esélye mindig borzalommal tölti el a politikailag korrekt embereket. Ők azok, akik érdemtelenek egy ország vezetésére, a demokratikus többség kialakítására – mondják ki újra és újra a polkorrektek a verdiktet.  

Mint amikor a mérges gázokat vissza földje egy vulkán kitörés után, úgy viselkedünk velük szemben.

Franciaországban huszonöt éve tartják ténylegesen fenyegető veszélynek, hogy (valamelyik) Le Pen pártja megnyerheti az elnökválasztást.

Azzal senki nem foglalkozik, hogy (relatív) sikerük tartós problémákra utal, amelyek akkor is velünk élnek tovább, ha a kormányzó főhatalmat nem nyerték el.

A 20. századi ipari és mezőgazdasági fellendülés egykori győzteseivel, mezőgazdasági és ipari rozsdaövezetek mai veszteseivel továbbra sem foglalkozik majd senki. Ők sosem lesznek strukturális problémák, ahogyan a munkanélküliséget legalább napirenden tartjuk.

(Bár a strukturális probléma kifejezés mindig utalhat arra is, hogy az absztrakt kifejezés megalkotásával egyben le is tudtuk a problémát, kellően eltávolítva azt a valóságos érzelmi problémáktól).

A bevándorlók beilleszkedési problémáit sem kezeli majd senki, mert az a köznyugalom megzavarására alkalmas: a nyitott, liberális demokrácia kudarcára mutat. Az pedig olyan, mint egy teremtés mítosz: nem szabad kétségbe vonni.

Egy-egy újabb terrorista akció idején válik majd ismét divatossá arról beszélni, hogy néhány ember beilleszkedési zavara és pár haszonleső bajkeverő gondos és sikeres akciója mögött milyen társadalmi zavarok állnak.

A bevándorlók és a rozsdaövezetek problémái azért nehezen kezelhetőek, mert kétségbe vonják azt a tételt, hogy a kapitalizmus fejlődése strukturálisan csökkenti az alapvető megélhetési, identitási problémák jelentőségét.

 

8 komment

A racionális Orbán Viktor

2017.04.28. 22:16 Kóczián Péter

Orbán Viktor politikai döntéseit csak az határozza meg, hogy megnyerje a választásokat  -  mégpedig csak a saját választói segítségével.

Minden választási időszakban kimondott, sokszor ki nem mondott igény, hogy a miniszterelnök-jelölteknek általános társadalmi mondanivalóval is kell rendelkeznie, mindenkihez kell szólnia, még azt is elvárják tőle, hogy más pártok szavazóit is megszólítsa, elhappolja. 2018-ban ez biztosan nem fog megtörténni.

Orbán Viktor egyetlen célja, hogy a vele együtt gondolkodó, őt elfogadó emberekből annyi menjen el választani, amennyi a parlamenti mandátum számában többséget, netán kétharmadot teremt.

Ezért csak nekik politizál.

Ugyanis joggal számíthat arra, hogy még ha többen is vannak, akik már nem értenek vele egyet, de azok a gyenge ellenzéki teljesítmény miatt vagy nem mennek el, vagy a pártjukhoz hű szavazattal – egységes ellenzéki lista híján – a kormánypárti erőket juttatják be az egyéni képviselői körzetekből.

A CEU ügyről azt gondoltam, hiba, mert Orbán ellenfeleit erősíti. Az ellenzék választóközönségét kovácsolja össze. Erre lenne is esély, ha az ellenzék képes lenne egy jelöltben megállapodni. Legalább a baloldali ellenzék. Erre azonban nincs esély.  Hiába mennének el sokan, a sok párti ellenzéki jelöltek kioltják majd egymást és ezért a kormányon levő pártok nyerik majd az egyéni körzetek többségét.

Miután azonban ez a kimenet kódolható, az ellenzéki szavazók egy része el sem megy majd szavazni.

A CEU ügy és az ilyen ügyek azért kellenek, hogy a kormánypártiak között fenntartsák az acélos lendületet, a „bármikor elveszíthetjük, amit megszereztünk” érzésével a lehető legtöbb jobbost elcsábítsák  szavazásra.

Ebben a stratégiában a jobbikos potenciális vagy tényleges szavazók megszerzése is cél.

Ha ez sikerül, akkor újra lehet akár kétharmada is a Fidesznek – még akkor is, ha a közvélemény-kutatási többséget Orbán már elvesztette.

Ezért van értelme a CEU elleni kampánynak.

Ezt nem érti az ország baloldali, liberális fele.  

 

4 komment

Atombombák

2017.04.22. 08:12 Kóczián Péter

Simicska maga Észak-Korea. Az atombombát nem azért kell sejtetni, mert ténylegesen használni akarja, hanem azért, hogy a zsarolási potenciálja nőjön.

Az atombomba tényére való utalás Orbán Viktornak szól. Ne nyúlj hozzám!, ne piszkáld a köreimet, mert ha begorombulok, ha ismét úgy látszik: lehetetlenné teszed az életemet, működésemet, szabadságomat, akkor van olyan eszköz, amellyel el tudlak pusztítani vagy durva károkat tudok okozni neked. Mindegy, hogy én is belepusztulok (egy kicsit), de te sem maradsz meg a színen.

Észak-Korea ugyanezt csinálja. A rendszer nem tud változtatni magán, nem is akar, de egyrészt befelé nyomni kell a harcias propagandát, fenn kell tartani az izzást, másfelől a világnak jelezni kell, hogy ha nem úgy táncoltok, ahogyan mi szeretnénk, abba belepusztulhattok.

Simicska azt gondolhatja, Orbán sosem nyugszik. Ha nem izzítja folyamatosan a parazsat, akkor a gyengébbnek hitt ellenfél ellen még lépéseket tesz majd a miniszterelnök. Ez az általános megfontolás.

A kampány során pedig jól jön annak a lebegtetése, hogy Orbán Viktor fatális bűn terhe alatt roskadozik. Pár száz ezer embert elbizonytalaníthat a gyanúsítgatás, amely más tényezőkkel együtt később csökkentheti a Fidesz szavazók számát.

Azt sem tudhatjuk, mi zajlik a színfalak mögött. A nyilvános támadások sokszor szolgálják azt a célt, hogy a felek a színfalak mögött leüljenek tárgyalni, informális üzeneteket váltsanak a vadászmezők elosztásáról, kivédjenek egyes támadásokat, alkukat kössenek. Ehhez azonban szükség van az atombombával való fenyegetésre, hiszen nem az egymás iránti érdeklődés és szeretet tartja fent az egyeztetéseket.

Az atombombával való fenyegetés lényegéhez tartozik, hogy az atombombát sosem dobják le. A tényleges atomtámadásnak az az elvitathatatlan lényege, hogy a támadót totális előnyhöz juttassa. Ezt azonban sosem lehet előre biztosítani. Az atomfegyvereknél szenzorok, Észak-Korea esetében az erősebb ellenfél, az Egyesült Államok jelenti a diktatúra kiszámíthatatlan ellenfelét. Egy társadalom esetében egy Orbán elleni atombomba hatása egyáltalán nem kiszámítható. Szolidaritást is okozhat támogatóim körében.

Mindenki, aki a nagy fegyver hatásának hitében él, elfelejti, hogy a politikai küzdelem nem egydimenziós. Orbán Viktor nem virtuális támogatókkal rendelkezik, nem egy blöff, hanem mára rendkívül erős szilárdságúvá vált kötőanyag alakult  közte és választói között. Ráadásul a pártelnök-kormányfő rendkívül erős stabilizáló erővel is rendelkezik. Mi jönne a meggyengülése, az eltűnése után? A káosz elkerülése legalább olyan erős érzés lehet, mint a felháborodás. Orbánnak lenne mire építenie a túlélés érdekében, s ezt meg is tenné. Szóval, az atombomba nagy pusztítása egyáltalán nem biztos, hogy halálos csapás lenne.

Meg van Simicska célozgatásainak a határa is. Észak-Korea valószínűleg rendelkezik atombombával. Egy információ fenyegető tartalma azonban jobban megkérdőjelezhető. Ha túl sokáig lebegtetik, az emberekben a kíváncsiság és a feszültség érzése után megjelenik a kétely: ha nem derül ki, mit tartalmaz az atombomba, akkor lehet, hogy az egész egy üres blöff.  

Ezért is azt gondolom, hogy az atombombával való fenyegetés csak színjáték a nyilvánosság előtt és valódi adu a színfalak mögötti iszapbirkózásban. Számunkra árnyjáték, a politika élet csúcsragadozói közötti harcban viszont hasznos eszköz.

Gyurcsány és az orosz nyomás Orbán ellen

A fenti cikken gondolkodtam, amikor Gyurcsány Ferenc is beizzította a maga atombombáját azzal, hogy azt mondta: az oroszok megzsarolták Orbánt, azért változtatott Oroszország politikáján.

Viszont egy árva részletet nem árult el arról, mit tud. 

Hogy higyjünk neki, elmondta: látta az erre vonatkozó dokumentumokat.

De ez sem nekünk, a laikusoknak szólt. Orbánnak szólt. Ne próbálj meg kinyírni, mert én is ki tudlak nyírni.

A gyenge nyilvánosság

Az Egyesült Államokban a karaktergyilkosság szülőhelye az ilyen típusú fenyegetés. Nézzük meg, amikor Trump azt mondta: lehallgatták, s kiderült, hogy ez így nem igaz. Ez elég nagy csapás volt az elnökre, s az alternatív konzervatívok propagandájára is. Jobban megalapozott demokráciákban bizonyos dolgokkal nem lehet viccelni. A hír hozója ugyanolyan támadás alá kerül, mint a megvádolt. Ha nem adja elő, amivel rendelkezik, akkor az ő hitele is sérül.

Nálunk evvel nem kell számolni. Az egyik oldal a Messiását védi, a másik a Messiást várja. Ebben a hisztérikus légkörben teljesen mindegy, mi a valóság. 

Természetesen Gyurcsány Ferenc sem fog egy hangot sem hozzátenni az elmondottakhoz. Abból sem lesz botrány, hogy az alternatív miniszterelnök-jelölt hozzájuthat a magyar demokráciát aláásó információkhoz és nem megosztja azokat a nyilvánossággal, az illetékes igazságügyi és biztonsági intézményekkel, hanem magának tartja meg az információit. Az sem merül fel, hogy vajon a tündérek jó cselekedete vagy az Orbán elleni titkosszolgálati műveletek eredményeként jutott az Orbánt lejárató információkhoz.  Nyilván nem egy újságban olvasta.

Magyarországon ma minden az Erőről szól. Orbánnál az Erő, ezért az általa leginkább veszélyeztetett két ember is bejelentkezett: mi is rendelkezünk az Erővel, amelyet fel tudunk használni ellened.

Mi csak biodíszletek vagyunk a harcban. A tényleges információs értéke Simicska és Gyurcsány bejelentésének az, hogy az Erő nem egy kézben van.

 

33 komment

Orbán Viktor péntek óta megerősödött

2015.02.11. 11:48 Kóczián Péter

A történelem és  a politika alakulása gyakran nem logikus és sokszor adott szituációtól függ. Szerencsének hívjuk ezt, pedig csak arról van szó, hogy a politikát sosem egyedül csinálják.

Simicska Lajos kirohanásának köszönhetően Orbán Viktor ma erősebb politikus, biztosabban ül a székében, mint előtte.

Az internet adó körüli vita kirobbanása óta a miniszterelnök tekintélye megtépázódott, a kormánypárt szavazói nagy tömegben falcoltak le.  A Fidesz hallgatni és magyarázkodni kényszerült.

Majd Jött Simicska Lajos, s frontális támadásával, trágár kiszólásával egy pillanat alatt megszilárdította az Orbán Viktor körüli egységfrontot.

Bárkinek is volt jobbító javaslata a miniszterelnök politikájával kapcsolatban, az most ismét csöndben maradhat, hiszen Simicska támadása után még a normálisnak számító alternatív javaslatot is az „Orbán mellett vagy ellene szólsz” leegyszerűsítő sémája zár majd kalodába.

Képzeljük el, aki eddig el tudta érni, hogy alternatív gondolatai a Magyar Nemzetben megjelenjenek, az az Orbán-Simicska örök barátság védelme alá tartozott. Ezután ki mer majd megjelenni a Magyar Nemzetben?

Simicska brutális támadása Orbán ellen teljesen természetes módon zárja össze az embereket Orbán körül. Van az a hangvételű, mértékű és érthető kontextus nélküli támadás, amely egyszerűen érzelmi alapon vált ki azonosulást a megtámadott személlyel. Orbán Viktor ezt az organikus módon kialakuló védelmet élvezi múlt hét péntek óta azok körében, akik jobboldali szavazók, politikusok.

Orbán nem tett semmit, nem kormányoz jobban – lásd az útadó körüli vitákat -, nemzetközi elfogadottsága nem tűnik túl erősnek a német kancellár látogatása után, aki világossá tette, hogy politikája központi ideológiai elemeivel – illiberális állam, vagy az állami semlegesség feladása a civilekkel szemben, vagy az ellenzék kezelésével – nem ért egyet.

Viszont sokat segített, hogy sem a Fidesz vezetői, sem Orbán Viktor nem támadott vissza Simicskára, s nem is nagyon kommentálták a történteket. Ez bölcs döntés volt a Fidesz részéről, az egyetlen nyilvánosság előtt zajló aktív hozzájárulás Orbán helyzetének erősítéséhez.  Segített kialakítani a „méltatlan Simicska – méltóságteljes Orbán” képzetet.

A miniszterelnök belpolitikai pozíciója Simicska Lajos támadása miatt erősödött meg, s az ellenzék gyengesége miatt megkérdőjelezhetetlen.

Korábban sem volt versenytársa, a legújabb versenytárs –jelölt pedig inkább megerősítette, mint gyengítette.

Ez most így alakult. 

150 komment

Orbán-Simicska: ki győz majd?

2015.02.07. 14:56 Kóczián Péter

Orbánnak van másfél-két millió szavazója, akik személyesen őt bálványozzák, követik. Húsz év alatt kovácsolta őket össze.

Simicskának van, mondjuk, ezer -két ezer milliárdja (ha igen-igen jól sáfárkodott a pénzével).  Viszont a pénzén kívül  csak  rossz arca, rossz híre van és senki nem kötődik hozzá. 

Orbán miniszterelnökként könnyen eljátszhatja az igazságosztó szerepét.

Simicska csak bajkeverő lehet. Saját táborában éppúgy, mint az ellenzéki szavazók között.

Orbáné a Fidesz ember gárdája. Képviselőstül, megyei irodavezetőstül, választókerületenként.

Simicskának személytelen milliárdjai vannak.

Orbán kezében a hatalom van.

Simicska kezében az információ.

A hatalom használható eszköz.

Az információ ebben az esetben nem használható eszköz.

Amíg Simicska kipakolja a szennyest, addig Orbán hatalmi szóval átrendezi az emberek életét.

Ha így lesz, azzal Simicska elárulja a táborát, Orbán viszont a táboron belül megerősít embereket.

A Fidesz politikusok körül felbukkanó gazdasági botrányok racionálisan nézve azt jelzik, hogy a politikusok saját jogon halmoznak fel vagyont. Aki nem hülye, az ebből a pénzből a politikusi pályája finanszírozására is tartalékol, s nem költi az el összes pénzét az Il Bacioban. A Simicska-Orbán konfliktusra ebből annyi tartozik, hogy a kiemelkedő képességű – bátorságú politikusok a Simicskától való függetlenedés érdekében is szereznek maguknak pénzt és más erőforrásokat.

Orbán hagyja, hogy gazdagodjanak mellette, mert a hatalma politikai erőből ered, s nem gazdasági erőből. Simicska érdeke azonban az, hogy nélküle senki ne jusson pénzhez. Ha ön feltörekvő politikus lenne, kivel kötne inkább szövetséget?

Orbán tud alkalmi és tartós koalíciókat kötni, erre van szocializálva, Simicska nem képes erre. Mindig mindent csak lenyomott az emberek torkán. 

Orbán hihetetlenül sármos és magával ragadó tud lenni. Még mindig. 

Még nem találkoztam emberrel, akinek ilyen tapasztalatai lennének Simicska Lajossal. 

Simicskát mindenki utálja, Orbánt sosem utálják túl sokan ahhoz, hogy legyűrhessék.

Orbánnak van szociális tőkéje, Simicskának csak tőkéje van.

Na, ki győz majd? 

107 komment · 2 trackback

Ezért áll szemben egymással Orbán és Simicska

2015.02.06. 22:27 Kóczián Péter

A Simicska-Orbán konfliktus nem a pénzről szól, hanem a hatalomról, s a befolyásról.

A Fideszt ketten építették fel, Orbán és Simicska. Pontosabban, a mai Fideszt, azt, ahogyan ez a világ működik, azt ők ketten építették fel.

Ketten is hordják szét, egyébként. 

1998 és 2002 között világos volt a hierarchia: a pénztárnok pénzt termel, a miniszterelnök politikát csinál. Orbán már az APEH –elnöki kinevezéssel is sokat rontott kormánya presztízsén, de ezt a helyzetet Simicska lelki okokkal magyarázva lemondásával oldotta fel.

2002 után Simicska Lajos szerepe felértékelődött. Szükségszerűen. A Fidesz 2002 utáni építkezését nem Orbán Viktor tárgyalta ki a szocialistákkal, hanem Simicska. Orbán duzzogott (polgári körök felkarolása), kialakította a politikai ellenállás és szerveződés ideológiai-szervezeti és politikai kereteit, de a pénzt a Fidesz világ működéséhez Simicska szállította. Az, hogy a Fidesz 2010-ben győzhetett, fele részben Simicska Lajosnak volt köszönhető.

Simicska az én információim szerint el is kérte a fele királyságot. A 2010-ben megalakult Orbán-kormány egy része Simicska-kormány volt. Talán az egésze is. A kormány szerkezetéről, a központosítási elképzelésekről, a nagy fejlesztések politikai irányításáról és az EU-s pénzek elosztásáról Simicska Lajos döntött.

Orbán Viktor pedig csak pislogott. Orbán fele részben, negyed részben vezette azt az intézményt, amelyet a magyar politika majd második Orbán-kormánynak hív majd. A miniszterelnök politikai ügyekben elbohóckodhatott, de a társadalmi, vagy inkább politikai újraelosztás súlyos ügyeiben Simicska Lajos volt a meghatározó. Orbán ment Simicskához kérni, s nem fordítva.

Ennek a felállásnak volt egy demokrácia-elméleti vonatkozása is. Aki egy kicsit is olvasott bennfentes politikai történeteket – magyarul Bob Woodward könyvei szólnak erről -, az tudja, hogy a szakértelmiségi döntéshozatal és a politikai döntéshozatal együttműködése a legkényesebb kérdések egyike. Ugyanis az a tétje, hogy a demokratikusan megválasztott politikus vagy pedig szakvezetők irányítják-e a közigazgatást. Amerikában a hadsereg vezetői azok, akik időről-időre szembesülnek azzal, hogy a szakmai elképzeléseik megvalósítása a megválasztott politikus szuverenitásának korlátozását jelenti. A „bombázzunk-e egy bázist” kérdésétől a „tájékoztassuk-e az elnököt egy operatív akcióról” problémájáig. Erre épült az Irán-Kontrák botrány is, amelyben a Nemzetbiztonsági Tanács egy magas rangú tisztje, meg a CIA vezetője hivatalosan az elnök háta mögött csencseltek információkkal, pénzzel és szövetségesi együttműködéssel politikai felhatalmazás nélkül.

Amikor a meg nem választott Simicska Lajos a kormány működését Orbán Viktor akarata ellenére tudja korlátozni, az azt is jelenti, hogy a magyar választók döntését korlátozza egy magán ember. A választók Orbán Viktort és nem a vállalkozót bízták meg a politikai döntések kialakításával és végrehajtásával.

A második kétharmadnak ebben a kontextusban volt jelentősége. Az első Simicskának volt köszönhető, a második Orbán Viktornak.

Orbán megértésében szerintem a döntő elem a szuverenitásra való törekvésének megértése. Ez a legfontosabb Orbán számára és minden őt korlátozó körülmény kiiktatására törekszik. Nem csak most, hanem hosszú ideje.

Simicska ma azt mondja, tavaly április óta nem beszélt Orbánnal. Ez logikus lehet – persze, nem biztos, hogy igaz is -, hiszen Orbán tudta: a második felhatalmazás adta időt az őt korlátozó tényezők visszaszorításával tölti majd. Simicska az előző időszakban megvalósított hatalom- és befolyás növekedésével elért mindent, amit egy nála gyengébb politikus torkán még lenyomhat. De a második kétharmad után Orbán még hozzá képest is vízen járóvá vált.

Mindketten akaratos emberek, Simicska nyilván azt gondolta, minden megy a szokásos útján. Orbán meg ennek az ellenkezőjére gondolt. Ez szülte meg a háborút, s ennek a konfliktusnak a törmelékei repkednek azóta is.

Simicskának nem a pénz számít, én elhiszem neki, hogy értékekért küzd., ahogyan azt ma nyilatkozta. A kormányalakításig és a kormány működéséig elérő befolyása azt jelezte, hogy a Fideszen belül és a jobboldalon ő az úr. Az egyik úr ugyan, de a két úr közül az egyik. Majd mindenkit pénzelt, s akit nem, az sem tudott a befolyásától szabadulni – tehát egyeduralkodó volt. A másik úrral, Orbánnal együtt, persze.

A második kétharmad után a hatalmi befolyását kezdte elveszíteni. Ennek a jele, amikor arról beszél, hogy nem tetszik neki az oroszokkal való barátság. Alapvető orientációs ügyekben csökkent a befolyása, s ez tényleg lényeges momentum, ha az ember egy politikai pártot és kormányzást akar formálni. Mindez nyilván aztán lecsöpög a helyi, mondjuk, megyei megrendelésekig is, amelyekben majd nem a hozzá közelálló cégek kapnak megbízásokat.

A második kétharmados kormányzás azért is fordulópont, mert Orbán pénzügyileg is ki akart szabadulni Simicska befolyása alól. Ha a MET tulajdonosai, vagy akár Mészáros Lőrinc is olyan vagyont birtokol, amely adott esetben Orbán rendelkezésére is állhat, akkor a miniszterelnök 2014 óta tudatosan szakad le pénzügyileg Simicska Lajosról. A rövid idő alatt óriási mértékű vagyon felhalmozás pedig azt mutatja, hogy Simicska befolyása oly nagy, hogy azt csak százmilliárdokban mérhető vagyon elemekkel lehet ellensúlyozni, ha az embernek gyorsan van szüksége milliárdos hozamokra.

Szerintem ezek a törésvonalak Orbán és Simicska között. Én ezzel magyarázom a tektonikus ütközéseket, amelyek láttán csak pislogunk. 

159 komment · 2 trackback

Szegényesség és erőtlenség

2015.02.03. 17:56 Kóczián Péter

Szerintem végtelenül szegényes az, amikor egy ország ellenzéki pártjai a Nagy Testvér, ebben az esetben Németország kancellárja bírálatára rácsatlakozva kritizálják az ország kormányfőjét.

Azzal, hogy „bezzegeznek”, azt is világossá teszik, hogy nincs erejük, legitimitásuk saját jogon, saját értékrendszerük alapján bírálni Orbán kormányfőt és pártját.

A jobboldali sajtó majd természetesen lehordja őket a sárga földig ezért, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy saját identitással rendelkező emberek, akik önálló – úgyis mondhatnám: szuverén – állásponttal rendelkeznek, azok a saját gondolataikat öntik formába. Legfeljebb – de csak legfeljebb, ha már végképp nem bírnak magukkal -, hozzáteszik, hogy egyébként, mellesleg – de nem utolsó sorban - Európai vezető politikusa, Merkel sem ért egyet Orbán elképzeléseivel.

Valamit nem kellene elfelejteni Orbán teljesítményéből, s ezt akkor is teljesítménynek nevezem, ha a kommentelők hada a fejemet követeli majd, mondván, Orbán gonosz gondolatmenetének felépülése – amely az illiberális demokráciában érte el teljességét – nem teljesítmény.

Szóval, Orbán nagy teljesítménye az, hogy lassan már másfél évtizede tényleg azon dolgozik, hogy megtalálja a saját szavait arra, ahogyan a világnak szerinte működnie kell. Éveken át kereste a szavakat, az utóbbi időben megtalálta azt az „illiberális demokrácia” kifejezésével.

Nem emlékszem arra, hogy Orbán mondott volna olyan beszédeket, amelyben az szerepelt volna, hogy „ha Bush azt mondta, ha Kohl azt mondta”, akkor már teljesen bizonyossá vált, hogy valami igaz vagy nem igaz. Orbán nem szokott „X ezt mondta, tehát igaz” kijelentésekkel operálni.

Tetszik, vagy nem tetszik, önálló gondolatmenet kifejtése nagyobb teljesítmény, mint az, amely ilyen-olyan, most éppen menőnek tartott tekintélyekre épül.

A politikában igenis fontos az, hogy valaki önállóan gondol valamit vagy csak szajkóz.

Az ellenzék tegnap ismét csak szajkózott.

A probléma ugyanis az, hogy az ellenzéknek semmilyen mondanivalója nincs az „illiberális demokrácia” koncepciójára vonatkozóan.

Szerintem az értékkonfliktusok az életben természetesek és állandóak. A szavak és gondolatok, ahogy a világot leírjuk, kopnak. A társadalomtudományban évtizedek alatt, a mai politikában pár év alatt. Az egyik probléma megoldása a másikat szüli.

Folyamatosan gondolkodni kellene a világ dolgain. Feldolgozni a változásokat, problémákat, saját identitást kiépíteni.

Nekem sincsenek nagy ötleteim. Csak példákat tudok sorolni. Az amerikai alkotmány több száz éve működik az ember, az ember születése, a méltóság, a szabadság és effajta szavak értelmezése nyomán. Olyan szavak ezek, amelyeket minden értelmesen gondolkodó ember ért, s ehhez még csak érettségi sem kell, hanem egyfajta érettség a gondolkodásban az ember mivoltát, létét és közösségi helyzetét illetően.

Az biztos, hogy nem a szakértelmiségi bikkfanyelv szüli majd meg az Orbánt legyőző politikai nyelvet. Merkel sem tud segíteni ezen a problémán. Akkor sem, ha szó szerint vagy metaforákban felolvassa az összes eddig született emberi jogi nyilatkozatot.

Merkelnek – pedig aztán mögötte a nagy Németország áll, amögött meg Goethe és isten tudja, hány európai nagy gondolkodó – sem jutottak eszébe más kifejezések, mint hogy „ az illiberális szóval a demokrácia összefüggésében én személy szerint nem tudok mit kezdeni”.

Amíg Merkel kell ahhoz, hogy Orbán Viktor elképzelései és szóhasználata megkérdőjelezhető legyen, addig nincs tovább. Addig Orbán Viktor diktálja azt, hogy miről milyen irányban gondolkodunk.

 

2 komment

A fordulópont

2014.10.27. 13:43 Kóczián Péter

Az internetadó miatti tüntetés fordulópont lesz Orbán Viktor kormányzásában. Eddig önhatalmúlag mindent megtehetett, ezután erősebb ellenállással kell számolnia a Fidesz vezérkarában is.

A Fidesz a leginkább közvélemény-vezérelt párt a magyar politikai életben. Minden szellő rezdülésére árgus szemekkel figyelnek. Minél nagyobb a népszerűségük, annál inkább. Tudják ugyanis, hogy a hithű választók másfél milliós körén kívül bármikor csökkenhet a népszerűségük – azzal pedig a legitimitásuk, azzal pedig a politikai mozgásterük.

A Népszabadság információja szerint az internetadó Orbán Viktor fejéből pattant ki. Olyan gyors és elemi tiltakozást váltott ki – amelynek a csúcsa a tegnapi tüntetés és erőszakos demonstráció -, amely azzal fenyeget, hogy egy nagyobb hólabdává növi ki magát az ellenérzés és az már nem egy konkrét adóról, hanem a Fidesz-kormányzásról szól majd. Ez pedig olyan veszélyes játék, amelyet a Fidesz, mint intézmény nem engedhet meg magának.

A közkeletű érveléssel szemben én azt állítom, hogy működik a Fidesz, mint intézmény, amely adott esetben a mégoly népszerű és megingathatatlan, a magyar politikában önálló entitásként létező Orbán Viktorral szemben is fellép, ha a miniszterelnök szuverenitásra való törekvése a Fidesz-építmény összedőlésével fenyeget.

Lényegtelen, hogy egy tulajdonképpen pimf ügyről van szó: ennél durvább adókat, hitehagyásokat is simán lenyelt a magyar közvélemény. A lényeg az, hogy a miniszterelnöki ötlet nem jött be.

Ez a döntő elem. Orbán Viktor és támogatói köre eddig is ötletbörzék százait tartotta, ahol úgy dobálóztak emberek tízezreit, százezreit érintő ötletekkel, mint ahogy az ember a Tesco-bevásárlás listájára vesz fel és töröl le árukat, amelyeket az egyik pillanatban még meg akar vásárolni, hogy a következő pillanatban már el is feledkezzen róluk.

Egyetlen politikai közösség sem szereti, ha vezetői ötletek alapján kormányoznak, de amíg a vezetők sikeresek, s döntéseik nem irritálják a népet, s nem fenyegetnek a kormányzati erőt biztosító támogatás elvesztésével, addig hittel vagy cinizmussal vagy pedig a jobb híján kialakított belenyugvással elfogadják ezt a kormányzati módot.

Ám ebben az üzemmódban állandóan sikeresnek kell lenni. Aki rosszul lép, az azonnal elveszti azt a bűvkörét, amely addig minden kritikától megóvta. A korábban hosszú és tartós uralomhoz képest hamar és elég nagy körben megszaporodnak a kritikus vélemények, a „nem lehetne-e mégis inkább másképp kormányozni” hangjai (ilyenkor veszik elő a kommunikációs részleget, s állapítják meg, hogy minden politikai hiba csakis kommunikációs hiba volt).

Orbán Viktor, ahogy arról korábban már írtam, a szuverenitása növelése érdekében tesz meg mindent. Ez az egyik legfontosabb célja. A szuverenitás persze eszköz a szemében, nem önmagában vett cél. Kormányzása során egyre növelte a szuverenitását. Mindenki arra figyel, hogy az ellenzékkel, a nem rá szavazókkal szemben tette ezt. De ez a történetnek csak az egyik része. A másik fele, hogy Orbán miniszterelnök saját pártjával, frakciójával, Kövér Lászlóval, Kósa Lajossal, Rogán Antallal, Pokorni Zoltánnal és az égvilágon mindenkivel szemben (mínusz Habony Árpád) növelte a szuverenitását.  Biztos volt olyan időszak is, amikor egyeduralkodó volt.

Ennek most vége lesz. Nem fogja tudni lenyomni az ötleteit úgy, ahogyan eddig. Nem a tévedhetetlenség mítoszát vesztette el, mert szerintem a Fidesz meghatározó és potens vezetői – akik mentesek az Orbán –imádat impotencia növelő hatásától – eddig sem tartották vízen járónak és tévedhetetlennek. De eddig nem lehetett érvet találni politikai érzéke ellen. Most viszont igen.

Az internetadó ugyanis a jelek szerint nagyon érzékeny pontjára tapintott rá a magyar társadalomnak. Szerintem arra az érzékeny nézőpontra, amely az államtól elvárja, hogy gyarapodni akaró és azért naponta tevő polgárait ne akadályozza a személyes gyarapodásukban, boldogulásukban. Ha ez meg van, akkor mi, magyarok sok mindent elnézünk az államhatalomnak és azt gyakorló politikusainknak. Korrupciót, pazarlást, tétovázást, töketlenséget,  rosszindulatot, hányavetiséget.

Az a politikus azonban, aki átlépi ezt az érzékeny határt, azt kockáztatja, hogy egy olyan érzelmi ellenállást vált ki, amely egy idő után – vagy éppen nagyon gyorsan – a politikáját elutasítók összekovácsolására alkalmas eszközzé válik. Vasárnap éjjel úgy látszik, az internetadó ötletével átlépte ezt a határt Orbán Viktor miniszterelnök és vele együtt a Fidesz is. 

105 komment · 3 trackback

Csajok elegáns minimál stílusban

2014.06.12. 10:54 Kóczián Péter

Magyarországon a nők sokszor túlbonyolítják a stílusukat, erőltetett túlzásokba esnek. A WhoWhatWear minimalista stílusú ruhát viselő nőket mutatott be a minap. Szerintem ezek a női ruhák gyönyörűek, s gyönyörűvé teszik a viselőiket is. Sokan azt mondják, a minimalista stílus az, amely igazán drága. Ez nem igaz. A tudatosság, az arányosság, a természetesség, a végtelen lezserség teszi gyönyörűvé ezeket a viseleteket. Ez pedig szemlélettől függ, nem a pénztárcától. 

 

main.original.585x0 (4).jpg

main.original.585x0 (5).jpg

main.original.585x0 (6).jpg

main.original.585x0 (7).jpg

 

 

main.original.585x0 (10).jpg

main.original.585x0.jpg

Szólj hozzá!

Habony igazsága

2013.07.10. 09:40 Kóczián Péter

Nagyon hasznos, hogy Habony Árpád autóhasználati szokásairól szinte napi szinten értesülünk, s mindig vonzóan hátborzongató, amikor a spin doctor maga válik a karaktergyilkossági kísérletek alanyává, de lenne ennél fontosabb téma is, amit Habony sikeres tevékenysége nyomán megbeszélhetnénk.

A Fidesz eredményei azt bizonyítják, hogy merész spin doctoruk jól lövi be a magyar választók ízlését. Legalábbis egyes csoportokét, amelyek fontosak a Fidesz erős pozícióinak megtartásában.

A rezsicsökkentés egy olyan ötlet volt, amely sikeresen erősítette meg számos választó hűségét a Fidesz iránt.

Habony azt a politikai kommunikációs felismerést alkalmazza, hogy a politikai döntések lényege nem csak az a konkrétum, amely a döntéshez tartozik. A politikai döntések egyben metaforák is. Ha sikeresek, jól jelenítik meg a politikus értékeit, törekvését. Ha a metaforák illeszkednek a támogatók elképzelésébe, akkor nem csak a konkrét intézkedéseket, de azok zenéjét, tágabb értelmezési lehetőségeit is megértik a választók. Nem is kell, hogy konkrétan nekik szóljon, elég az is, elég, ha azt tudják, a kormány a társadalom érdekében tevékenykedik. Az a lényeg, hogy a kormány intézkedései olyan problémákat kezeljenek, amelyekről maguk is azt gondolják, hogy jelentős problémák. Ilyen a multik elleni küzdelem, a termőföld védelme, a nyugdíjak értékállósága. A választók többsége nem tudja, valójában mi a helyzet ezekben az ügyekben, de az fontos, hogy úgy érezzék, a kormány jól oldja meg az őket is idegesítő ügyeket.

Az elmúlt húsz évben reménytelen viták és beszélgetések sorozatát folytattam le laikus választókkal, akiket egyáltalán nem ingatott meg, ha politikusaik hazugságával, elhallgatásával, vagy álszentségével szembesítettem őket. Az sem rázta meg őket, ha azzal szembesültek, hogy a nekik tetsző döntések jelentősége sokkal kisebb volt, mint azok az intézkedések, amelyekről vagy nem is hallottak, vagy ha igen, akkor sem tűnt fel nekik, hogy azoknak komoly jelentősége van az életükre. 

A politika az igazságküzdelmek és a szenvedélyek világa, amelyben a politikusnak  érzelmi szinten is rezonáló lépéseket is tennie kell.

Orbán Viktor második kormányzása folyamatosan ilyen érzelmi lépések sorozata. A retorika, amely állandóan felkavarja  - még a Fideszen belüli  – kritikusait is, nem más, mint választóinak és a bizonytalanok egy részének érzelmi lefegyverzésére szolgál. És minden bizonnyal hat más pártok választóira is.

Ki ne örülne a dohányzás elleni fellépésnek? Sokan vannak, akiknek gyanús az EU és utálják a magyar kapitalizmus működését.   Orbán nekik beszél. Az egy ettől teljesen eltérő kérdés, hogy a populista retorikában megjelenő mozzanatok egy részét Orbán is és a Fidesz vezető politikusai is osztják. Nem mindet, de néhányat közülük igen. A gondolati azonosság csak segít abban, hogy nagyobb átéléssel és kisebb önmarcangolással ismételgessék a populista szólamokat.

Nem Habonyt kell elítélni, hanem azokat a közállapotokat kell vizsgálni, amelyek mindezt lehetővé teszik.

Magyarországon nincsenek olyan választó csoportok, nincsen olyan értelmiség, sajtó, amely bármilyen populista intézkedésnek gátat szabna. Sem most, sem korábban, ebben ne tévedjünk. Amikor az MSZP 23 millió román munkavállalóval kampányolt, a komoly sajtó nem jeleskedett leleplezni a kampány szlogen hülyeségét, megalapozatlanságát. Ami nem az Orbán-időszak nagyszerű teljesítményét bizonyítja, hanem azt, hogy a közvélemény ugyanolyan buta maradt, mint akkor.

A spin doctorok gyakorlati eredményekre törekednek. Ami nem megy át, azt nem erőltetik. Nem csinálják a valóságot, hanem csak felismerik, hogy az emberek hogyan akarnak hinni a körülöttük zajló dolgokban. 

153 komment · 3 trackback

És ha kemények lettek volna?

2013.04.05. 18:57 Kóczián Péter

Az állami erőszak, korlátozás és irányítás hiányát veti fel a BM hóhelyzetről szóló jelentése, amely szerint a mentésben minden rendben volt, a felelőtlen polgárok okozták a dugót.

Ennél sokkal érdekesebb kérdés, amit egyelőre csak karcolunk: ki és milyen utasítást adhatott volna? Pintér belügyminiszter lezáratja a határt a kamionok elől? Lásd Magyarországon a miniszter nem parancsolhat közvetlenül az országos rendőrfőkapitánynak. A katasztrófavédelem főnöke rendeli el? A miniszterelnök?

És ha mondjuk, Orbán miniszterelnök magához ragadja a kormányrudat, s betiltja a közlekedést, kirendeli a rendőröket az utakra, akik saját felelősségre sem engednek át senkit, s közben megszervezi a már bent rekedtek kimentését, valamint utasítást ad a béna közmédiának, hogy elsődleges dolga a mentés segítése és az információk terjesztése - na, akkor hányan kiabáltak volna Orbán diktatúrát?

És persze: milyen kormánypolitika vezet el oda, ahol a szükséghelyzetben tett jogos és ésszerű kormányzati tiltás és korlátozás felvethet ilyen kérdéseket?

Vajon paradox módon nem azért gyenge a kormány válsághelyzetben, mert politikai tőkéjét más erődemonstrációkra használta el? Vajon ilyenkor nem kevés az, hogy csak a kétharmad kormánya vagyunk?

Van-e az az állami diszfunkcionalitás, amely elgondolkodtat-e bárkit a politikai hatalom - és befolyásszerzés szükségszerű korlátozásának fontosságáról?

17 komment · 1 trackback

Címkék: Címkék

Bajnai lett az ellenzék frontembere

2012.10.23. 20:35 Kóczián Péter

Szerintem a mai tüntetéssel eldőlt, hogy Bajnai Gordon vezeti majd a 2014 után megalakuló kormányt, ha az ellenzék győz a választásokon.

Másképpen megközelítve, nincs esélye annak, hogy az MSZP jelöltje legyen a miniszterelnök.

Leszámítva azt az esetet, ha Bajnai az MSZP jelöltje is lesz.

A mai belpolitikában, a Fidesz túlnyomásos jelenléte mellett ugyanis csak az számít, aki látszik,  s akit nem kísér undor és elutasítás. A mai politikai térben az október 23-i rendezvény nem csak egy a sok közül, hanem kiemelt jelentőséggel bír. 

Hiába csak 20 ezer, 30 ezer ember ment el a Millás tüntetésre, s jóval több a kormánypártira, az ellenzéki oldalon csak a Milla/Szolidaritás szerveződés és mostantól Bajnai mondhatja azt, hogy hívószavukra érzékelhető mennyiségű ember hajlandó kinyilvánítani a támogatását egy nyilvános rendezvényen. 

Az MSZP nem adta fel a reményt, hogy van még esélye saját miniszterelnököt állítani. Erre utalt Mesterházy Attila mai, pár száz ember előtt elmondott beszéde.

Nem biztos, hogy 2012-ben egy olyan pártnak, amely a Millával szemben már bizonyított egy választáson, még jobban be kéne húznia a fülét-farkát. 2010-ben Mesterházy vezetésével megőriztek egy millió szavazót, az MSZP mögött a a közvélemény- kutatások szerint is bizonyítottan állnak szavazók.

Velük szemben sem a Milla, sem Bajnai nem bizonyította, hogy akár csak egy fia szavazót is meg tudna szólítani.

Azt sem lehet mondani, hogy mai gyűlésen bejelentett Együtt 2014-ért olyan nagyon büszke lehet a támogatottságára, lásd az alacsony részvételt a mai rendezvényen. De ez még mindig több, mint ahányan az MSZP rendezvényen voltak. 

Apropó, nagyon örülnék, ha lenne olyan közvélemény- kutató/ vagy megrendelő, amely saját kíváncsisága okán felmérné és közzétenné Bajnai és a Milla/Szolidaritás népszerűségét az MSZP szavazók és a nem választók között. Ez ugyanis majd meghatározó lesz abban, hogyan dönt az MSZP az Együtt 2014 támogatásáról.

Az MSZP esélye a színfalak mögötti egyezkedésben rejlik, ha igaz az, hogy a szimbolikus térben folyó csatát elvesztették, s a Milla és Bajnai nyerte azt meg a miniszterelnöki, frontemberi poszt esetében.

Az MSZP döntése, hogy a szakpolitikai programok kidolgozásával foglalkozik, valószínűleg senkit nem ráz majd meg, pedig a 2014 után kialakuló kormányzás egyik kulcskérdésében nyitnak frontot a szocialisták, akik igen jók szakpolitikai programok gyártásában.

Ezek azok a 10-30 oldalas, a készítőkön és a politikai junkie-kon kívül más által nem forgatott anyagok, amelyek mindig eldöntik, hogy a pénzelosztás és a (szak)politika-csinálás mindennapjaiban milyen elképzelések érvényesülnek. Az effajta elképzelések pedig sokszor – nem mindig, persze – a közpénz elköltésének irányát is kijelölik. Ezzel együtt azt is meghatározzák, hogy melyik érdekeltség, csoport, üzleti kör juthat állami megrendeléshez. Ne legyen kétségünk, az ilyesmi nem a Fidesz választási vereségével ér majd véget.  

A mai nap után nekem úgy tűnik, hogy a Milla, a Szolidaritás és Bajnai szimbolikus térfoglalása után az MSZP a választók csak igen kis csoportjait érdeklő szakkérdéseken keresztül akarja majd érvényesíteni a befolyását. Ez nem csak a kormányprogram megírásáról szóló vállalkozás – az MSZP esetében a szakpolitikai program gyártása mindig a szakember –bázis felrázását és rekrutációját is jelenti.

Azaz, ha győz az Egyetértés 2014-ben, akkor a frontemberek mögött, a szakapparátusok élén és soraiban az MSZP holdudvara is erős pozíciókat foglal majd el. 

Ez lesz az a minimum, amit az MSZP el akar majd érni az új választási szövetség támogatásáért cserébe.

Feltéve persze, ha nem tartanak ki a most öngyilkos ötletnek tűnő külön indulás mellett, amelynek - a mai nap után úgy tűnik - csekély lenne a támogatottsága.

 

48 komment · 3 trackback

A kormányfőnek nincs miért megszólalnia Bándy-ügyben

2012.07.20. 14:32 Kóczián Péter

A magyar kormányfő mindig is elutasította és elítélte a faji vagy vallási alapú diszkriminációt, most azonban nincs Parlament és helyzet sincs - reagált a kormányszóvivő arra a kérdésre, hogy miért nem szólat meg nyilvánosan Orbán Viktor a Jobbik cigányellenes kijelentéseire. Vona Gábor néhány nappal korábban úgy fogalmazott: „ Agresszívak, drogoznak, miközben - különösen a cigány származásúak - olyan alacsony szocializáltsággal rendelkeznek, amely már önmagában kriminológiai esetté teszi őket.” Bándy Kata meggyilkolásával kapcsolatban Magyarországon újra felerősödtek azok a hangok, akik a halálbüntetés visszaállítását követelik, illetve faji alapon kriminalizálnak. Giró-Szász András szerint azonban csupán arról van szó, hogy egy politikai párt első embere megpróbál helyzetet generálni, de az nem igaz, hogy az országban romaellenes hangulat alakult volna ki. 

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Szólj hozzá!

A szoci-libi tábor erősödik a Népszabadság megvásárlásával?

2012.07.13. 15:54 Kóczián Péter

Ha igaz, amit a HVG. hu/HVG talált - egy igazi hírcsemegét, akkor az általam nem rég bírált szoci-libi hátország nem is olyan béna, mint amilyennek eddig látszott.

Ha tényleg elérték, hogy Schröder volt német kancellár rábeszélte a nagynémet szolidaritás alapján a svájci kiadót, hogy szabaduljon meg a Népszabadságtól, ráadásul akár egy euróért is, akkor saját táboruk szempontjából nézve végre egy értelmes és fontos lépést tettek. 

A HVG felidézi Karácsony Gergely LMP politikus sugallatát, aki szerint a Nagy Magyar Nemzeti Hatóság megüzente a Ringier-nek, hogy ha lemond a Népszabadságról, akkor egyesülhet az Axel Springer-el Magyarországon. 

Ha ez igaz, akkor egy furcsa koalíció működött a háttérben: Szalai Annamária NMHH elnök azon dolgozott, hogy a Népszabadság visszakerüljön a szoci táborhoz, s még csak sokat se kelljen fizetniük érte. Cserébe még jó fejnek is látszhatott a svájci-német kiadó szemében. 

A történteknek van még néhány olvasata, ha a HVG jól írta le a történéseket ( s nem ültették fel, amely ilyen típusú közlések esetében bármikor megtörténhet). 

A szoci-libi oldal Magyarországon nem volt képes maga kiizzadni a Népszabadság megmentését - ehhez Schröderre és az európai szocdem háttérmunkára is szükség volt.

Ha a Szabad Sajtó Alapítvány megszerzi a Népszabadságot, akkor csak az első lépéseken lesznek túl. A következő szakaszban milliárdokat kell találni a Népszabadság modernizálására, veszteségének lefaragására, egy korszerű lap ( online+ nyomtatott), valójában egy korszerű tartalomgyár kialakítására. 

Ha nem tudnak pénzt találni a működtetésére, akkor még az is lehet, hogy egy Fidesz-bérenc szerez befolyást a a lapban, mégpedig úgy, hogy az egésznek az lesz a látszata, hogy a szocik maguknak keresték a bajt, amikor még egy lap fenntartását sem tudták megszervezni.  

A múltkori posztomban azt írtam, finanszírozzák azok a szoci-libi újraéledést, akiknek lehetősége volt sokat nyúlni a közösségi források redisztribúciója során. 

Ezt továbbra is tartom.  

A Népszabadságra csak úgy érdemes költeniük bármennyit is, ha azt a szocialista-liberális média világ egyik húzónevének, egy későbbi - mit kerülgessem a szót? - médiakonszern első elemének tekintik. Különben pirruszi lesz a győzelem és feleslegessé válik minden pénz, amit beleölnek. 

 

Szólj hozzá!

Ki a legény a gáton?

2012.07.03. 16:49 Kóczián Péter

 

Életképtelenségét bizonyítja majd a baloldali-liberális gazdasági-politikai erőtér, ha nem lesz képes megmenteni a Neo FM-et.

Orbán Viktorra és támogatóira biztos nem számíthatnak, mert a Fidesz vezetői 2002-ben a saját bőrükön is megtapasztalták, hogy mit jelent médiát és ellen-kulturális intézményrendszert teremteni ellenszélben.

Őket akkor nem segítette senki, így mai ellenfeleik sem számíthatnak könyörületre.

Egyszerűen szólva: a 2002 és 2010 között a baloldali-liberális holdudvar által újraosztott (vérmes vélemények szerint ellopott) pénzek gazdái, kezelői, felhasználói körében kell megkeresni azt a kört, amely finanszírozhatóvá teszi a Neo FM-et.

A Neo FM-nek minden számítás szerint kereskedelmileg sikeresnek kellene lennie. Amelynek persze része azis, hogy a rádió befizeti a kötelező díjait is. És még profitot is termel.

A 2002-2010 közötti politikai újraosztásban nyertes vállalkozókat kell megkérni, hogy síppal-dobba, nádi hegedűvel, tudásukkal, kapcsolataikkal legyenek szívesek segíteni a baloldali-liberális holdudvar egyik fontos pénztermelő intézményének a megmentésében, fenntartásában és sikerességének megőrzésében.  

Lehet simicskázni és oligarchiázni, de: a Fidesz holdudvara és holdudvarai szemmel láthatóan hatékonyabban működtetik a maguk politikai-gazdálkodási hátországát saját politikai közösségük fenntartása érdekében. A HírTv-től a Lánchíd Rádióig, a költséges népszavazásoktól a saját emberek eltartásáig szemmel láthatóan ellenzéki pozícióban is jól szaporítják és fialtatják a pénzüket.

Valamiből ugyanis eltartották nyolc éven át az ellenzéki pártot – igaz, az önkormányzati győzelem után részben a hatalom (pénz-erőforrások) birtokában tették ezt.

Ha a Neo FM egyszerűen elszáll a levegőben, az azt bizonyítja majd, hogy a baloldali-liberális holdudvar és politikai – gazdálkodási rendszer csak ahhoz ért, hogy a saját zsebébe átzsilipelje a pénzt, de arra már alkalmatlan, hogy saját politikai – kulturális-gazdasági bázisát erősítse, fenntartsa, fejlessze.

Ha még egy kereskedelmi rádiót sem képesek életben tartani, akkor hogyan fog ugyanez az érdekelti kör egy sikeres politikai-társadalmi-kulturális építkezést finanszírozni? Hogyan állják majd a kampány árát? És mi lesz, ha nyolc évre kell berendezkedniük?

Van még egy olvasata a Fidesz történetének. A centralizált gazdálkodás politikai centralizációhoz is vezetett, s Orbán uralma ezzel párhuzamosan elég erőssé is vált, időről-időre elérte, eléri az egyeduralmat is.

Ha a baloldali-liberális holdudvar úgy gondolja, hogy az Orbán-féle hatalomkoncentráció rossz, akkor azt is meg kell mutatni, hogy a sok-központú, hogy ne mondjam, plurális, hatalomszerveződés  - amely a liberális-baloldali holdudvar sajátja – nem akadálya annak, hogy táboruk még az ellenzéki időszakban is összetartó és a gyakorlatban is sikeres legyen.

Nem csak papolni kell,hanem meg kell mutatni a gyakorlatban, hogy a hatalom és a pénz szűk körben való koncentrációja helyett egy politikai –gazdasági erőtér akkor is sikeres lehet, ha másképp szerveződik meg, ha sok embert, tényezőt, érdeket kell összehangolni, összeszervezni. A baloldali-liberális holdudvar szervező ereje ugyanis ez a sokszínűség, ettől lesz politikai karaktere demokratikusnak látszó és működése így válik plurálissá.  

Orbán és Simicska kegyetlen és brutális, mint minden sikeres politikus és háttérembere, akik ellenfeleik elől minden teret el akarnak venni -  Nyugaton is ilyen kegyetlenek és brutálisak a politikusok és háttérembereik. Gondoljunk csak Dominique-Strauss Kahn kicsinálására – ha nem hisszük azt, hogy egy szobalány bátorságán múlt a politikus ellene irányuló, hónapokig tartó kampány fenntarthatósága. Nehezen hiszem, hogy vagy szocialista riválisainak vagy Sarközy elnöknek nem volt semmi köze ahhoz, hogy az évtizedek óta agresszív nőfaló politikus épp akkor bukott meg, amikor.

Az Orbán Viktor fémjelezte jobboldali erőcentrum bizonyította az életképességét. Most a baloldali-liberálisnak kell bizonyítania. A felosztott milliárdokat a baloldali-liberális politikai-gazdálkodási rendszer újrafinanszírozására kell fordítani.

A politikában gyenge az, ami vagy aki gyengének látszik. Aki nem tudja megteremteni intézményei finanszírozását, az egyben pusztulásra is érdemes. A riválisok mindenképpen így kezelik, s ennek megfelelően (is) hoznak hatalmi pozícióból a rivális politikai táborra vonatkozó döntéseket.

 

  

 

201 komment · 2 trackback

Demokrácia ellenes a szakértői kormány elképzelése

2012.01.14. 16:03 Kóczián Péter

A szakértői kormány elképzelése nem szolgálja a demokratizálódást. Inkább a magyar demokrácia súlyos deficitjét mutatja.

Orbán Viktor meggyengülése miatt, s az életképes ellenzék hiányában az utóbbi hetekben felerősödött a szakértői kormány iránti vágy; tulajdonképpen mind a két oldalon. Bajnai Gordon az egyik oldalon, Varga Mihály a másikon. Napjainkban mindkét ember portréjában a szakértői vonás válik hangsúlyosabbá. A magyar kontextusban ennek mindig anti-politikai, azaz politika-ellenes éle van.

A szakértői kormány mindig értelmiségi, elit üzleti körökben fogalmazódik meg, s újra és újra megtalálja támogatóit a politikától megcsömörlött választók egy részében.

A csúcson létrejövő szakértői kormány egyben kifejezi azt az igényt is, hogy a hétköznapi életben jelenlevő hatalmi struktúrák is mentesüljenek a politikai szempontoktól.

A demokráciában azonban nincsen elkülönült politikai szféra. A politika a közösségi döntéshozatal terepe, szegmense, ahol a választók mind politikai szereplők. Nem csak a voksukkal, hanem azzal a befolyásolási lehetőséggel, amellyel rendelkeznek. Csoportokba szerveződhetnek, követeléseket, igényeket fogalmazhatnak meg, a nyilvánosságot mozgósíthatják, szavazataikat intézkedések meghozatalához köthetik.

Többek között ez a demokrácia egyik sajátos mozzanata. Amikor az emberek szakértői testületek uralmát segítik elő, akkor valójában azt ismerik be, hogy a demokratikus politikához nincsen semmi kedvük. Nem akarnak politikai szereplőkké válni, nem akarják formálni a politikát, hanem maguk helyett másokra bíznák a közösség irányítását.

Az elképzelés egy hibás gondolaton alapul. Arra, hogy elkülönülnek a szakügyek és a politikai ügyek. A politikai ügyek, érdekek, szempontok csak belezavarnak a szakemberek szakszerű döntéseibe.

A szakmai ügyek azonban nem mások, mint egymással vetélkedő szakmai kérdések, amelyek szűkös erőforrások megszerzésére irányulnak. Egyaránt fontos a gyorsforgalmi utak építése és a kis települések iskoláinak, óvodáinak megőrzése. Egy ponton ugyanazért a pénzért küzdenek.. Mind logisztikai szakembereknek, mind a tanároknak igaza van, hogy nincs annál fontosabb, mint amit ők akarnak. De egyszerre mind a kettőre nincs pénz. Valakinek döntenie kell.

Egyébként bármennyire is erőltetjük a szakértői kormány gondolatát, egy demokráciában végső soron politikusok fognak dönteni, mégpedig a parlamenti képviselők személyében. Ők nem szakértők. Ők politikusok.

Jelzem, ha őket is szakértői alapon választanánk, akkor a legjobb szándéktól vezetett választók a parlamenten keresztül lényegében egy korporatív rendszert hoznának létre, 40 mérnök, 40 közgazdász (nehogy a két csoport közötti egyensúly megbomoljon), 2 klíma kutató, 8 fizikus és a többi csoportjai alapján alkotnák meg– ez pedig csak úgy lehetne, hogy a szabad választás elvét megsértik.

Visszatérve a politika szerepére. A szűkös erőforrások állandóan konfliktusban állóvá teszik a szakmai és társadalmi szempontokat, nem is beszélve a szimplán értékek kifejezésében egymással szemben álló embereket.  Mindig sérülnek a szakmai elképzelések és értékek. Ez nem a demokrácia sajátja, hanem minden közösségi döntéshozatal jellegzetessége. De a demokrácia az a világ, amelyben ezen érdekek, értékek szabad és nyilvános összeütközését, egymással való harcát intézményesítik, s minden résztvevő számára lehetőséget teremtenek a maga értékei, elképzelése, érdekei érvényesítésére.

A szakértői szerep épp ennek mond ellent. Hogyan hívjuk majd azokat az embereket, akik belátják, hogy a szakmai érdekeket is rangsorolni kell? Ha politikusoknak nevezzük őket, megsértődnek. Ők lesznek a szakértői tudás közötti döntések szakértői? A szakértő döntések mesterei? Ezzel az „egyszerű szakértőket” fokozzuk le, s ismét megteremtjük a szakértői, meg a „még szakértőibb” tudás közötti különbséget: a komolyabb szakértő attól az, hogy a különféle szakmai tudások aktuális alkalmazásának rangsorát helyesen tudja.

Egyáltalán, az egész szakértői kormányzásban egy gőgös, önhitt tudás-elképzelésre épül. Akik a szakértői kormányra szavaznak, azok elhiszik, hogy létezik „igazi” tudás, amely nem szennyezett a politikai vagy nem is tudom milyen szempontokkal. Léteznek a szakemberek, akik az igazi tudás birtokosai, amelyek a társadalom egészének érdekeit szolgálják – szemben a politikai szempontok által szolgált részérdekekkel, nem is beszélve a politikusok önérdekéről.  Az igazi tudás birtokosait egyrészt nem vezeti más, mint a legnagyobb szakértelem – másrészt e legnagyobb szakértelem a valóságra vonatkozó legpontosabb, leghasznosabb, leghatékonyabb elképzelés.

A szakértői kormány híveinek a fejében a társadalom egy egységet alkot, amely csak azért működik rossz hatékonysággal, mert a társadalom irányítói még nem találták meg ezen egység leghatékonyabb irányítási módját. A politikába pedig azért kellenek szakértők, mert ők az igaz tudás, a szakmai tudás megvalósításán dolgoznak. Ők a valódi tudást implementálják a társadalomra.

Szemben persze a politikusokkal, akik semmi mást nem csinálnak, mint hatalomvágyuktól vezettetve manipulálják, megtévesztik az embereket, s mágusként varázslatot bocsátanak ki, melynek hatására az emberek elvesztik a józan eszüket, az igaz tudás csírái helyett – mely vezetné a döntéseiket – mindenféle fals elképzeléseket követnek, amely elképzelések nem is léteznének bennük, ha a manipulátor politikusok azokkal nem szédítenék őket.

A demokrácia gondolatának van néhány alapvetése. A demokrácia, a nép uralma abból tud főzni, amivel rendelkezik. Ha az emberek ostoba elképzelései válnak meghatározóvá, akkor ostoba kormányzásra kerül sor.

A demokrácia másik alapvetése, hogy az a laikusok politikai közössége. A hozzá-nem-értők döntéshozatali rendszere. Ezt lehet szeretni, meg lehet nem szeretni, de ahol ezt kiiktatjuk, az nem demokrácia.

Ráadásul a politika a vágyak és a szenvedélyek világa is. Nem csak a racionalitás hat ránk, hanem ezek a mozzanatok is. Ma már tudományos közhely, hogy a racionális intézmények és helyzetek döntéshozatalában is sokkal nagyobb szerepe van az ezekből táplálkozó „szubjektivitásnak”, mint ahogy azt korábban gondoltuk. A szenvedélyek és vágyak pedig szemben állnak a szakértői tudással. Minden nap sorozatosan teszünk olyat is, amelyről tudjuk, hogy szakértői szemmel felesleges, nem vezet sehová. Parkolunk ott, ahol nem szabad, égetjük magunkat, bár hallottuk, hogyan kellene egészségesen élni, elköltjük a pénzt, bár tudjuk, hogy jobb lenne megtakarítani.

Ezt a fajta tapasztalatot -  amely ugyanolyan tudás, mint a szakértői-  ugyanúgy hasznosítani kellene a politikai döntésekben, mint az iskolázott tudásunkat. A politikai döntésekben is ugyanúgy szerepet játszanak, mint az élet kevésbé emelkedett szféráiban. Ja igen, azt is ki kellene mondani, hogy a politika nem az élet magasabb szférája. Hétköznapi, ahogyan mi magunk is hétköznapiak vagyunk. Bátorság, vakmerőség, okosság ugyanúgy szerepet játszik benne, ahogyan a mi életünkben is. Ahogy a tűzből vakmerően, egészségét kockáztatva az embert kimentő tűzoltót is képesek vagyunk elismerően bátornak, távolságtartóbban vakmerőnek tartani, úgy a politikai szereplők megítélése sem olyan bonyolult dolog.

De ahhoz, hogy hétköznapivá tegyük, gyakorolni kell a benne való részvételt. De nem csak a makro dolgokban, mint egy kormányellenes vagy kormánypárti tüntetésen. Politikai szereplőkké kellene válni, e cikk gondolatmenete szerint politikussá, s megtapasztalni azt, hogy a politikában egyes emberek és teljes a valójukban vesznek részt. Az érzelmeinkkel, a később hamisnak, helytelennek bizonyuló, félig kész elképzeléseinkkel, a szenvedélyeinkkel, a más emberekkel konfliktusban álló törekvéseinkkel, a rövidebb és hosszabb távú érdekeink konfliktusával.

A szakértői kormány és szakértői politizálás gondolata megakadályozza a demokrácia gyakorlását. Ezért szerintem demokráciában egyszerűen zsákutcaA szakértői kormány elképzelése nem szolgálja a demokratizálódást. Inkább a magyar demokrácia súlyos deficitjét mutatja.

Orbán Viktor meggyengülése miatt, s az életképes ellenzék hiányában az utóbbi hetekben felerősödött a szakértői kormány iránti vágy; tulajdonképpen mind a két oldalon. Bajnai Gordon az egyik oldalon, Varga Mihály a másikon. Napjainkban mindkét ember portréjában a szakértői vonás válik hangsúlyosabbá. A magyar kontextusban ennek mindig anti-politikai, azaz politika-ellenes éle van.

A szakértői kormány mindig értelmiségi, elit üzleti körökben fogalmazódik meg, s újra és újra megtalálja támogatóit a politikától megcsömörlött választók egy részében.

A csúcson létrejövő szakértői kormány egyben kifejezi azt az igényt is, hogy a hétköznapi életben jelenlevő hatalmi struktúrák is mentesüljenek a politikai szempontoktól.

A demokráciában azonban nincsen elkülönült politikai szféra. A politika a közösségi döntéshozatal terepe, szegmense, ahol a választók mind politikai szereplők. Nem csak a voksukkal, hanem azzal a befolyásolási lehetőséggel, amellyel rendelkeznek. Csoportokba szerveződhetnek, követeléseket, igényeket fogalmazhatnak meg, a nyilvánosságot mozgósíthatják, szavazataikat intézkedések meghozatalához köthetik.

Többek között ez a demokrácia egyik sajátos mozzanata. Amikor az emberek szakértői testületek uralmát segítik elő, akkor valójában azt ismerik be, hogy a demokratikus politikához nincsen semmi kedvük. Nem akarnak politikai szereplőkké válni, nem akarják formálni a politikát, hanem maguk helyett másokra bíznák a közösség irányítását.

Az elképzelés egy hibás gondolaton alapul. Arra, hogy elkülönülnek a szakügyek és a politikai ügyek. A politikai ügyek, érdekek, szempontok csak belezavarnak a szakemberek szakszerű döntéseibe.

A szakmai ügyek azonban nem mások, mint egymással vetélkedő szakmai kérdések, amelyek szűkös erőforrások megszerzésére irányulnak. Egyaránt fontos a gyorsforgalmi utak építése és a kis települések iskoláinak, óvodáinak megőrzése. Egy ponton ugyanazért a pénzért küzdenek.. Mind logisztikai szakembereknek, mind a tanároknak igaza van, hogy nincs annál fontosabb, mint amit ők akarnak. De egyszerre mind a kettőre nincs pénz. Valakinek döntenie kell.

Egyébként bármennyire is erőltetjük a szakértői kormány gondolatát, egy demokráciában végső soron politikusok fognak dönteni, mégpedig a parlamenti képviselők személyében. Ők nem szakértők. Ők politikusok.

Jelzem, ha őket is szakértői alapon választanánk, akkor a legjobb szándéktól vezetett választók a parlamenten keresztül lényegében egy korporatív rendszert hoznának létre, 40 mérnök, 40 közgazdász (nehogy a két csoport közötti egyensúly megbomoljon), 2 klíma kutató, 8 fizikus és a többi csoportjai alapján alkotnák meg– ez pedig csak úgy lehetne, hogy a szabad választás elvét megsértik.

Visszatérve a politika szerepére. A szűkös erőforrások állandóan konfliktusban állóvá teszik a szakmai és társadalmi szempontokat, nem is beszélve a szimplán értékek kifejezésében egymással szemben álló embereket.  Mindig sérülnek a szakmai elképzelések és értékek. Ez nem a demokrácia sajátja, hanem minden közösségi döntéshozatal jellegzetessége. De a demokrácia az a világ, amelyben ezen érdekek, értékek szabad és nyilvános összeütközését, egymással való harcát intézményesítik, s minden résztvevő számára lehetőséget teremtenek a maga értékei, elképzelése, érdekei érvényesítésére.

A szakértői szerep épp ennek mond ellent. Hogyan hívjuk majd azokat az embereket, akik belátják, hogy a szakmai érdekeket is rangsorolni kell? Ha politikusoknak nevezzük őket, megsértődnek. Ők lesznek a szakértői tudás közötti döntések szakértői? A szakértő döntések mesterei? Ezzel az „egyszerű szakértőket” fokozzuk le, s ismét megteremtjük a szakértői, meg a „még szakértőibb” tudás közötti különbséget: a komolyabb szakértő attól az, hogy a különféle szakmai tudások aktuális alkalmazásának rangsorát helyesen tudja.

Egyáltalán, az egész szakértői kormányzásban egy gőgös, önhitt tudás-elképzelésre épül. Akik a szakértői kormányra szavaznak, azok elhiszik, hogy létezik „igazi” tudás, amely nem szennyezett a politikai vagy nem is tudom milyen szempontokkal. Léteznek a szakemberek, akik az igazi tudás birtokosai, amelyek a társadalom egészének érdekeit szolgálják – szemben a politikai szempontok által szolgált részérdekekkel, nem is beszélve a politikusok önérdekéről.  Az igazi tudás birtokosait egyrészt nem vezeti más, mint a legnagyobb szakértelem – másrészt e legnagyobb szakértelem a valóságra vonatkozó legpontosabb, leghasznosabb, leghatékonyabb elképzelés.

A szakértői kormány híveinek a fejében a társadalom egy egységet alkot, amely csak azért működik rossz hatékonysággal, mert a társadalom irányítói még nem találták meg ezen egység leghatékonyabb irányítási módját. A politikába pedig azért kellenek szakértők, mert ők az igaz tudás, a szakmai tudás megvalósításán dolgoznak. Ők a valódi tudást implementálják a társadalomra.

Szemben persze a politikusokkal, akik semmi mást nem csinálnak, mint hatalomvágyuktól vezettetve manipulálják, megtévesztik az embereket, s mágusként varázslatot bocsátanak ki, melynek hatására az emberek elvesztik a józan eszüket, az igaz tudás csírái helyett – mely vezetné a döntéseiket – mindenféle fals elképzeléseket követnek, amely elképzelések nem is léteznének bennük, ha a manipulátor politikusok azokkal nem szédítenék őket.

A demokrácia gondolatának van néhány alapvetése. A demokrácia, a nép uralma abból tud főzni, amivel rendelkezik. Ha az emberek ostoba elképzelései válnak meghatározóvá, akkor ostoba kormányzásra kerül sor.

A demokrácia másik alapvetése, hogy az a laikusok politikai közössége. A hozzá-nem-értők döntéshozatali rendszere. Ezt lehet szeretni, meg lehet nem szeretni, de ahol ezt kiiktatjuk, az nem demokrácia.

Ráadásul a politika a vágyak és a szenvedélyek világa is. Nem csak a racionalitás hat ránk, hanem ezek a mozzanatok is. Ma már tudományos közhely, hogy a racionális intézmények és helyzetek döntéshozatalában is sokkal nagyobb szerepe van az ezekből táplálkozó „szubjektivitásnak”, mint ahogy azt korábban gondoltuk. A szenvedélyek és vágyak pedig szemben állnak a szakértői tudással. Minden nap sorozatosan teszünk olyat is, amelyről tudjuk, hogy szakértői szemmel felesleges, nem vezet sehová. Parkolunk ott, ahol nem szabad, égetjük magunkat, bár hallottuk, hogyan kellene egészségesen élni, elköltjük a pénzt, bár tudjuk, hogy jobb lenne megtakarítani.

Ezt a fajta tapasztalatot -  amely ugyanolyan tudás, mint a szakértői-  ugyanúgy hasznosítani kellene a politikai döntésekben, mint az iskolázott tudásunkat. A politikai döntésekben is ugyanúgy szerepet játszanak, mint az élet kevésbé emelkedett szféráiban. Ja igen, azt is ki kellene mondani, hogy a politika nem az élet magasabb szférája. Hétköznapi, ahogyan mi magunk is hétköznapiak vagyunk. Bátorság, vakmerőség, okosság ugyanúgy szerepet játszik benne, ahogyan a mi életünkben is. Ahogy a tűzből vakmerően, egészségét kockáztatva az embert kimentő tűzoltót is képesek vagyunk elismerően bátornak, távolságtartóbban vakmerőnek tartani, úgy a politikai szereplők megítélése sem olyan bonyolult dolog.

De ahhoz, hogy hétköznapivá tegyük, gyakorolni kell a benne való részvételt. De nem csak a makro dolgokban, mint egy kormányellenes vagy kormánypárti tüntetésen. Politikai szereplőkké kellene válni, e cikk gondolatmenete szerint politikussá, s megtapasztalni azt, hogy a politikában egyes emberek és teljes a valójukban vesznek részt. Az érzelmeinkkel, a később hamisnak, helytelennek bizonyuló, félig kész elképzeléseinkkel, a szenvedélyeinkkel, a más emberekkel konfliktusban álló törekvéseinkkel, a rövidebb és hosszabb távú érdekeink konfliktusával.

A szakértői kormány és szakértői politizálás gondolata megakadályozza a demokrácia gyakorlását. Ezért szerintem demokráciában egyszerűen zsákutca.

240 komment · 6 trackback

Miért maradjon az eva?

2011.11.04. 09:05 Kóczián Péter

 

Az eva értelme, hogy minden 25 millió forintos áfabevételt legalább 31 százalékos adóval sújt. És ez a legkomolyabban ellenőrzött, kontrollált adófajta. Ezért nem szabad megszüntetni.

Gondoljuk végig, hogy nincs más olyan adófajta, amely ilyen erős ellenőrzés alatt áll -  s ami még lényegesebb: nem az adóhatóság utólagos, költséges és szükségképp alkalmi ellenőrzése, hanem az adózók önkéntes és példásan betartott önellenőrzése alatt működik.

Aki az eva-t nem fizeti, az utána nem lehet az eva kör tagja. Ennél feszesebb és keményebb kényszerítő erő ma nincs az adózókon.

Kíváncsi lennék az APEH statisztikájára, hogy hány olyan vállalkozás van, amely jelentős mértékben tévedett az eva befizetését illetően. Azt feltételezem, hogy az adóbeszedés során a legkevésbé macerás adófajtának az eva bizonyult.

Nem véletlenül alakulhatott így, hanem azért, mert ez az adófajta nagyon előnyös adónem. De nem csak a vállalkozóknak. Hanem az államnak is.

Az eva megszüntetésével érvelőknek biztos igaza van: rendszeridegen stb. Ja, és nem tudjuk a költségtartalmát, a valósat, ahogyan az egyik képviselő érvelt a megszüntetése mellett.

Valóban nem tudjuk az evás vállalkozások költségtartalmát, viszont ismerjük az evások „adóbevételi tartalmát” .180 -200 milliárd forint körül van, lesz.

Az eva-t eltörölni akarók sosem veszik figyelembe, hogy nem egy adófizetésben jeleskedő országban működik az eva, hanem egy adóelkerülőben.

Az eva-n keresztül az is adózik, aki adót csökkent.

Világos az is, hogy egyesek eva-s cégeken veszik ki a pénzüket.

De azt is vegyük számba, hogy minden 25 millió bruttó összeg után legalább 31 százalékot adóznak. Aki 100 milliót vesz így ki, az négyszer fizet az adott összeg után 31 százalék adót.

Van olyan új rendszer, amelyben ugyanez biztosítható?

Matolcsy miniszter azzal érvel: egyszerűsödik az adórendszer, ezért nincs szükség az evára.

Én azt mondom, az egyszerű adórendszer mintája az eva. Minden bruttó - írnám még egyszer: bruttó, nem költséglevonás utáni nettó!!!!!!!!!! - bevétel után 31 százalék az adótartalom az eva esetében. Nem megszüntetni, hanem követni kellene. Mint mintát, mint logikát.

Tudom, jogilag, közgazdaságilag nem az igazi, persze, ez így van.

De miért kell változtatni valamin, ami működik, s éppen egy adóelkerülő kultúrában teremti meg az adófizetés kultúráját?

Nem akarom azt írni, mi jön vissza, ha megszüntetik. Tudjuk mindannyian, hiszen nem rég volt az a közelmúlt, amelyben a jelenleginél is nagyobb mértékű volt a fiktív számlák körforgása, amelyet az eva csökkentett. Lehet azzal érvelni, hogy mennyivel jobban jár, aki evázik - de megszüntetése utána a kérdés az lesz: többen és többet adóznak majd a megszüntetése után? Javítja az adófizetési kultúrát az eva megszüntetése?

Egy konzervatív/jobboldali kormánynak és politikai erőnek tudni kell, hogy olyan szabályokat érdemes hozni, amelyeket az emberek szívesen tartanak be, s amelyek betartatása kisebb erőfeszítést kíván az államhatalomtól, mint másfajta intézkedések.

Az eva ilyen. Ezért kellene megtartani. 

129 komment · 3 trackback

Orbán örülhet

2011.09.28. 16:45 Kóczián Péter

Orbán Viktor díszkeretbe foglalhatja Barroso EU –elnök szavait és aláírhatja: lám, megmondtam. Utána pedig kiakaszthatja a miniszterelnöki széke fölé, hogy minden látogatója láthassa, furcsának minősített megoldásai közül egyik -másik akár Európában is elfogadásra talál. 

Az EU 55 milliárd eurós bankadót vet ki a tagállamokban zajló pénzügyi tranzakciókra – magyarul: a bankokra, s pénzügyi szolgáltatókra. Ezt jelentette be Barroso az Európai Parlamentben.  

Ahhoz képest, hogy tavaly még mindenki megköpködte, Orbán Viktor most komoly elégtételt érezhet. Akkor még úgy látszott, hogy a magyar miniszterelnök nem csak Magyarországot dönti romba, de az egyezményes gazdasági rendet is felforgatja nem-ortodox megoldásával, amelyet eddig csak szélsőséges, populista és gyakran olaj-országi vezetők mertek csak bevezetni, akik úgysem számítanak.

Mellesleg, ha bevezetik, akkor Orbán azt is mondhatja – ezt persze csak szűk körben mondja majd -, hogy az EU sem tud máshová nyúlni, ha plusz bevételt akar, mint olyan szektorhoz, amelyben sok profit keletkezik. A nyilvánosság előtt túl prózai lenne azt mondani a paradigmatikus változáson dolgozó vezetőnek – vö. ingyenélők társadalmát felváltó munka társadalma kialakítása-, hogy ő sem tud új elemet csiholni az univerzumban.

Barrosonak rengeteg problémája lesz majd a pénzügyi szolgáltatókkal és a világpiaccal, amelyek a versenyképesség csökkenésével, a hitelezés szűkülésével, az Európából kivonuló tőke rémképével vágnak majd vissza. Hál’ istennek, az egyik EU-tagállamban már megszületett az ilyen ellenállást kezelő ideológia, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hívják, szerző: Orbán Viktor, lényege pedig a Nemzeti Együttszívás Rendszerének kialakítása. Csak a „Nemzet” szót kell kicserélni „Európaira”, egyébként minden stimmelne.

Jut eszembe: ha egy politikustól elvárható eszköztár teljes egészét mástól kell kölcsönöznie – stratégiát, taktikát, ideológiát, nyelvezetet-, akkor tulajdonképpen Barroso át is adhatná a helyét Orbán Viktornak.

Orbán for EU (Comission) President? Anyone against it? 

73 komment · 4 trackback

Tegnap recsegett-ropogott

2011.07.12. 10:43 Kóczián Péter

Megbillent a való világ.

Nem vagyok vevő a világvége-szcenáriókra, de tegnap este a Financial Times –ot olvasva kicsit sok volt, ami aznapra összesűrűsödött a brit üzleti napilapban.

Az Egyesült Államok kongresszusa a deficit-csökkentésről tárgyal. Obama elnök és a demokraták 4000 milliárd dollárral, a republikánusok 2000 milliárddal akarják csökkenteni a hiányt. Ez a szokásos huzakodás. Az viszont nem, amilyen nyomás alá kerültek.

A hitelminősítő cégek – Fitch, Moody’s és társaik – elemzőik útján tudatták, hogy ha augusztus közepéig nem alakítja ki az amerikai politikai osztály a hiánycsökkentés hiteles tervét, akkor az Egyesült Államok adósságát alaposan leminősítik majd. Ez pedig a világ egyik vége lenne, hiszen mindenki vesz és vett amerikai államadósságot, s utána mindannyian futhatnának a befektetéseik értéke után; befelé meg csökkenne a hitelre szolgáló pénz, amely a növekedést vetné vissza, az pedig a globális gazdaságot stb.

Ennyit az USA szuverenitásáról: az egész országot sakkban tartja néhány pénzügyi elemző, aki a tekintélyes hitelminősítőknél dolgozik; persze, mögöttük az adósságokat vásárló banki, pénzügyi intézményi vevők állnak, akik követik a hitelminősítőket.

Kínában, a másik motorban, a tegnapi hírek szerint lassulóban van a gazdaság – legalábbis ennek jelei mutatkoznak: az import csökkenéséről jelentek meg hírek, ez pedig a belföldi termelés lassulására utalhat. Közben nő az infláció és helyi méretekben ugyan, de sztrájkok, összecsapások vannak az elégedetlenek és a biztonsági erők között. A kínai hatóságok engedményekkel és büntetéssel válaszolnak, de mindkettőnek ára van: vagy a központi büdzsé állja a cehhet vagy a társadalmi elégedetlenség forr tovább. 

A görögök államháztartási válságának újabb fejezetében az olasz bankokról derült ki, hogy rengeteg görög kötvényt vettek. Olaszország államadóssága a GDP 120 százaléka, s e két tény együtt az olasz bankokba vetett hitet ásta alá. Ha a bankok drágábban jutnak pénzhez, akkor kevesebb jut a gazdaságnak is – egyebek között a magyar gazdaságnak is, hiszen ma már a legnagyobb bank tulajdonosok közé tartoznak az olasz bankok Magyarországon. Közben Berlusconi pénteken a gonosz újságok szerint nem az állam válságával, hanem a saját cégei válságával foglalkozott: cégeinek több száz millió dollárt kell fizetni egy riválisnak, akinek egy bíróság igazat adott a keresetében. Ha jól emlékszem, 19 vagy 20 éve zajlik a per.

Merkel német kancellár a napokban arról győzködi Berlusconit, hogy 20 milliárd eurót faragjon le az olasz költségvetési hiányból – miközben a német bankok tiltakoznak az ellen, hogy egy úgynevezett „stressz –teszt”, amelynek eredményét a héten kell közölni, túl szigorú követelményeket fogalmazzon meg. Arra hivatkoznak, hogy eredményeik láttán betámadnák őket – egy valamit pedig meg kellett tanulnunk a mostani válság alatt: betámadni csak azt lehet, akit van miért. Mondanom sem kell, hogy a német bankok kockázati besorolása egyenes arányban van azzal, amilyen módon és áron pénzhez jutnak; ez pedig a magyarországi hitelezést is alapvetően befolyásolja.

Berlusconi és az olaszok szuverenitását Merkel nyirbálja, Merkel szuverenitását a német bankok helyzete, a német bankokat pedig a nemzetközi hitelminősítők.

Nagy-Britanniában Murdoch sajtómágnásnak újabb botránnyal kell szembenéznie: a Sunday Times a vádak szerint ugyancsak lehallgatott embereket. Murdoch mindig válságról válságra építi tovább birodalmát. A szabad versenyes kapitalizmus nagy híve – aki persze nem átalja dömping technikákkal kiszorítani versenytársait – az információs szabadság és a közszereplés igen tág értelmezésével feszítette túl a húrt; már persze, nem azzal, hogy csinálta, hanem azzal, hogy minderre fény derült. Murdoch szuverenitását tehát saját maga ásta alá – de csakis azzal, hogy a szabad nyilvánosság lehetőséget teremtett arra, hogy minden napvilágot lásson.

Az persze elgondolkodtató, hogyan derült ki, hogy lapjai munkatársai feltörtek mobil üzenetrögzítőket, s az is, hogy vajon véletlen-e, hogy pont akkor történt mindez, amikor a British Sky Broadcasting teljes megvételére készült. Ez azonban mellék szál, mert ilyen módon  megdönteni csak azt lehet, akinek vaj van a füle mögött, s a tények nem vitatható beállításoktól függenek, mint Dominique Strauss-Kahn esetében, hanem önmagukban is pusztítóak. Nincs olyan liberális álláspont, amely mások elektronikusan rögzített privát üzeneteinek feltörését védeni tudná.

Ahogyan, úgy látszik, az is vitathatatlan tény, hogy a bizalom önmagában is termelő erő tud lenni bizonyos szituációkban. Aki azt elveszíti – legyen az a hatalmas Egyesült Államok, Kína vagy Olaszország  vagy akár Rupert Murdoch– az komoly fenyegetéssel szembesül. Már persze akkor, ha válság van. Ha nem az lenne, akkor mindaz, amit ebben az írásban összegyűjtöttem, csak kis színes információk tömkelegének minősülne.  

Utóirat: van egy ország, s van egy vezető, amely az utóbbi időszakban mentesült a fenti folyamatoktól: nem csökkent, hanem nőtt a szuverenitása. Melyik ország melyik vezetője az?

 

Lájkolás: www.facebook.com/pages/K%C3%B3czi%C3%A1n-Vil%C3%A1ga/229214920422217 

 

31 komment · 1 trackback

Orbán- kormány Top 10

2011.06.08. 21:31 Kóczián Péter

Jellemzők, amelyekben csúcsteljesítményt nyújtott az Orbán – kormány és vezetője, Orbán Viktor:

1.      A legarrogánsabb
 
Azt hiszem, nincs még egy olyan politikai közösség, amely ennyire nyilvánvalóan tesz minden társadalmi egyeztetésre, amely a nyolcvanas évek óta kialakult. Amit helyette létrehoz, azok csak látszatintézmények.
 
2.      A legelszántabb
 
Mindenben elszántnak, ön-azonosnak és rettenhetetlennek tűnik. Akkor is, amikor az égbe kergeti a deviza hitelek törlesztő részleteit, mert szabadságharcot vív vagy ellenszegül az IMF-nek – s akkor is, amikor a leghangosabb társadalmi csoportoknak nekimenve is végrehajtja a költségvetés kiadásainak lefaragását.
 
3.      A leg-reformerebb
 
A legnagyobb vagy legköltségesebb társadalmi alrendszerekhez nyúlt hozzá: a nyugdíj rendszerhez, a rokkant nyugdíjakhoz, a kötelező tb ellátásához (lásd táppénz ellátás csökkentése),  a kórházak működéséhez. A reformer értelmiségnek keblére kellene ölelnie a bejelentett intézkedések alapján.
 
4.      A leggyurcsányistább
 
Orbán Viktor ugyanazt akarja megvalósítani, amit Gyurcsány Ferenc: az államháztartás méretre szabását. Orbánnak volt egy félmondata, hogy Magyarországon nem szabad reformokról beszélni, mert ez a kifejezés lejáratódott, s a politikai öngyilkosság nyelvi segédeszköze. Ugyanolyan hit által vezetett, mint Gyurcsány, de a mögötte álló masszív 1,5 millió és az időlegesen hozzácsapódott plusz másik másfél millióval (még ha ez utóbbiak száma jelentősen megcsappant) azt nyom le mindenki torkán, amit akar. Gyurcsányabb Gyurcsánynál.
 
5.      A leginkább politikailag vezérelt
 
Orbán Viktor és a Fidesz politikusai számára a politikai önálló terület, amely nem leszármazottja a szakpolitikáknak, s nem is egyszerűen csak divatos szlogen. A politika a hatalom megszerzésének, gyakorlásának, s elvesztés esetén az újra megszerzésének az eszköze és terepe. A politikában megszerzett erőtér teremti meg a szakpolitikai döntésekhez a mozgásteret. Addig lesz reformer a kormányfő, ameddig ezt a politikai mozgástér lehetővé teszi. Mert életerejét a politikai szférából nyeri. Számára a politika nem szolgálóleánya más társadalmi-kulturális alrendszereknek (pl jog), hanem azok szolgálják ki a politikát. A demokrácia sem egy önmagában álló entitás, amely önműködően szabályoz és jelöli ki a politika mozgásterét, hanem a politika által formált terület. A politikát pedig a választói akarat, a választói vágyak, frusztrációk éppúgy meghatározzák, mint szakpolitikai problémák vagy egyszerűen csak egy elit működésének hiányosságai. Ezek együtt alakítják ki a politikai mozgásteret.
 
6.      A legnagyobb nyelvi zsonglőr
 
A politikában a nyelvhasználat  maga is politikai erő (lehet). A Nemzeti Együttműködés Rendszere valójában a Nemzeti Együtt Szívás Rendszere, de egy elkábult közeg ezt észre sem veszi. A nem-ortodox gazdaságpolitikát úgy vette meg a világ, mintha az nem egy szűk szakma kifejezése lenne, hanem egy egyébként gyakran használt kifejezés; angolul egyébként az értelme nem az, hogy bármit megtehetünk – leginkább a politikai szuverenitás világából kölcsönözve a megoldásokat (lásd, a szuverén mindent megtehet, amivel nem borítja fel saját hatalmát). 2010-re kitalálta azokat a nyelvi megoldásokat, amelyek elfüggönyözik valódi szándékait, s elnémítják politikai ellenfeleit. Nem demagóg, s nem is hazudik, hanem színtisztán mellébeszél egy végtelenül álszent közegben. Lefegyverző kifejezéseket talál ki.
 
7.      A legautistább
 
Orbán Viktor azért sajátos politikus, mert a tekintélyét és támogatottságát – eszét, erejét és tehetségét nem is említve – egészen nyíltan arra használja, hogy minden más, a politikától elkülönülő szférát a politikai döntések alá rendel. Kritikusai szerint azért, mert diktátor hajlamai vannak – szerintem pedig csak azért, mert megteheti. Orbán és a Fidesz azokban a szférákban erős, amelyek az elmúlt húsz év – hatvan év, száz év, százötven év – alatt elkorhadtak. Arra taposnak rá, ami egyébként is düledezik.
 
8.      A leginkább kockáztató
 
Ebben vagyok a legbizonytalanabb. Horn Gyula 1994-es háromnegyed éves próbálkozása, majd a szocialista kormányfők adósságfelhalmozó politikája után Orbán Viktor ugyancsak háromnegyed éves nem-ortodox útkeresése alapján még legalább három kormányfővel együtt nevezhetjük szerencsejátékos hajlamúnak a mostani kormányfőt. Összemossa teljesítményüket az a tény, hogy mindegyikük épp csak egy hajszál híján kerülte el az összeomlást.
 
9.      A leginkább hatalom-centrikus
 
A politikai hatalom a végrehajtás eszköze, ezért annak mozgásterét növelni kell - más alrendszerekkel szemben is. Ezért nem számít semmilyen szakmai hagyomány, ethosz. Igaz, a fideszesek szerint Magyarországon nincs olyan szakmai ethosz, amit ne a kádárista vagy a rendszerváltás során összesűrűsödött áporodott felfogás konzerválna.
 
10. A legvilágosabb és a legőszintébb
 
Nincs még egy olyan politikus, aki ennyire nyíltan felvállalja a kimondhatatlan képviseletét.  Míg a politika osztály tagjai mindig sunnyognak egy sort a társadalmi érdekegyeztetés fontosságáról, addig Orbán Viktor miniszterelnökként tavaly ősszel egészen világosan kimondta azt, amit nálunk nem szokás kimondani: azért nem hívta össze az OÉT-et, mert úgy sem tudtak volna megegyezni semmiben sem.
 
Amikor elmondja, amit gondol – húsz évnyi  uralom a politika centrumában, a nyugdíjak csökkentése, a politikai karrierje befejezése, ha a népszavazás nem lesz sikeres ( amit nekem mondott a 2004-es Hírtévé interjúban) -, akkor mindenki ráveti magát, s szétcincálja.
 
Miután a magyar demokratikus rendszernek nincsen önbecsülése, csak frusztrációja és pártossága, ezért szavait sosem úgy kezelik, mint egy akaratos és öntudatos demokratikus szereplő önvallomását, hanem szavainak demokrácia-ellenes démoni értelmezést adnak az ellenfelei, s földöntúli erőt látnak bele a rajongói. Mindkét nézőpont képviselői szavait, nyilatkozatait isteni igének tekinti, amely kimondása által válik termelő és teremtő – ellenfelei szemében pusztító - erővé. Holott csak végtelenül demokrata, aki néha megpróbálja kicsit megtisztelni a közönségét az igazság kimondásával. Azért demokrata, mert azt gondolja, hogy a politikai rendszer kereteit nem csak az ő szavai és szándéka, hanem sok más egyéb szereplő szavai és szándékai is meghatározzák. A demokrácia falai nem dőlnek le attól, ha politikai közössége számára lehetőségként felvillantja a húsz éven át tartó hatalomgyakorlást. A demokrácia akkor düledezik, ha e szavak kimondása után mindenki evidensnek veszi, hogy a dolog meg is valósul majd – és senki nem képes annak korlátait megteremteni.
 
 

1 komment · 1 trackback

Orbán a liberális demokráciát védi a KDNP-vel szemben

2011.03.08. 12:26 Kóczián Péter

 

 
A KDNP utóbbi időben keménykedő politikája azért hasznos, mert Orbán és támogatói a liberális elképzelések védelmezői tudnak válni.
Ha a liberális politikai megközelítést nem politikai ideológiaként fogjuk fel, hanem egy olyan társadalomszervezési módként, amely sokfajta, egymással is vitatkozó, egymás világnézeti alapjait egyébként radikálisan megkérdőjelező érték békés egymás mellett élését biztosítja, akkor a KDNP javaslatainak leverésével Orbán a liberális politikai megközelítés védelmezője.
A liberális megközelítés lényege a szekuláris, világi életfelfogás érvényesülésének jogi és politikai biztosítása. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a vallásos meggyőződésből fakadó életviteli megközelítéseket magánüggyé teszi, s az állami intézményeket nem kötelezi el azok védelme mellett.
A gyakorlatban azt jelenti, hogy aki akarja, az a elutasíthatja az abortuszt, de aki akar, az élhet vele. A Fidesz ezt a megközelítést fogadta el.
Jó-e, hogy a KDNP keménykedik-e ebben a témában? Szerintem igen, mert a liberális demokrácia lényege, hogy minden vélemény és nézet szabad megvitatásának intézményesített tere. A nézetek sokszínűségébe a keresztény nézetek kifejtése, a mellettük való érvelés is hozzátartozik, sőt, az úgynevezett fundamentalista álláspontok – azaz például a szekuláris, világnézetek fölé emelkedő szempontokat elutasító nézetek kifejtése is.
A fundamentalisták mindig valamilyen szubsztanciát emelnek ki – istenhit, gondolkodási kánon stb -, amelyek alapján a velük egyetértőknek megadják a szólás szabadságát vagy a közösségi döntés jogát, a fundamentális nézeteket elutasítóktól viszont elveszik azt.
A KDNP léte és makacskodása lehetővé tette a Fidesz számára, hogy ne csak a liberális demokráciával szembeni fenntartásait fogalmazhassa meg a politikai viták során, hanem azt is megjeleníthesse, amikor védi a liberális demokrácia egyik intézményét, a lényegében szabadon választható abortuszt.
 
Öröknek hitt értékek kérdőjeleződnek meg újra és újra  
 
A posztmodern demokráciák sajátossága, hogy olyan értékgócokat kérdőjeleznek meg, amelyeket korábban – kicsit ironikus szóhasználattal élve – fundamentálisnak tartottunk a liberális demokrácia fenntartásában. A Fideszben felmerült a gyermekek után járó plusz szavazat joga vagy a mostani alkotmányozás során a jövő iránti felelősség alkotmányban való megfogalmazása.
Nekem személy szerint már a jövő nemzedék biztosának intézményével és fogalmával is komoly bajom van , mert a jövő-védelmi elképzelésekkel szemben szkeptikus vagyok. Bár egy pillanatban a 19. században úgy tűnt, hogy mindent elborít majd a lótrágya, mert annyian akarnak majd „tömegközlekedni”, de a történelem és a technológia fejlődés mégis más irányt vett. Nem látunk a jövőbe, s a jövőt intézményesen figyelembe venni szerintem önáltatás (semmiképpen sem állná ki Karl Popper „falszifikációs próbáját) – csak a jelenből tudunk következtetni, a jövőt illetően semmivel sem tudunk többet, mint a jelenről és a múltról. A jövőre való hivatkozás csak hülye menekülés, amelyből még származhat sok gond
Szerintem a jövő nemzedék biztosa a liberális demokrácia életszerűségét ugyanúgy rombolja – a kísérletezést, a rossz dolgok kialakulását tiltja be, s azt hiszi, hogy tudjuk, mit hoz a jövő -, de míg ez a popperi kritika ma menő a kommunizmussal és a náci ideológiával szemben, addig az egész jövő-védelmi programmal szemben hatástalan. A jövő-védelem ma egy szentség.
Nem ugyanolyan, mint egykor az isten-hit volt, de rámutat annak a lehetőségére, hogy , bármilyen gondolat képes ájult tiszteletet ébreszteni, s a vele szembeni kritikát elcsendesíteni. A jövő divatos ajnározása is csak egy az ilyenfajta gondolatok közül, s nem kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy valaki a magáénak vallja.
Még ha a vallásos nézetek ki is szorulnának a társadalomból, az effajta gondolatok arra figyelmeztetnek, hogy szekularizált alapon is lehet olyan ideológiákat támogatni, amelyek nem az állami semlegesség, hanem az állami pártosságot tüntetik fel követendőnek. 
Ahogyan fontos árgus szemekkel figyelni a Fidesz liberális demokráciát módosító elképzeléseire – hiszen fontos szerkezeti változásokra utal -, úgy azt is fontos hangsúlyozni, amikor a Fidesz politikusai ellenállnak az ilyen jellegű törekvéseknek.
Szerintem nem igaz az, hogy csak a Fideszre jellemző a liberális demokrácia kialakult értékeinek megkérdőjelezése. A szocialisták (egy része) 1996-ban azon az alapon fúrta meg az egyébként össz-parlamenti támogatást élvező új alkotmány tervezetét, hogy az nem biztosítja a szociális jogokat alapjogokként. A szociális jogok új generációs jogok, korábban nem volt szó alkotmányos biztosítékukról – sajátosságuk, hogy míg az alkotmányba könnyű belefoglalni azokat, e jogok biztosítása elég drága mulatság.
Merkel német kancellár az elmúlt hónapokban kérdőjelezte meg a „multikulturalitás” gondolatát, mint politikai, közösségi döntések ideológiáját. A multikulturalitás ideológiája a szabad életformák, a szabad identitások megvalósítását támasztotta alá, s meghatározta a befogadó államok jogi, társadalmi, gazdasági, szociális tevékenységének egy részét. Ugyanúgy új generációs elképzelés, mint a szociális jogok vagy a jövő-védelem, s egészen 2010-ig úgy láttuk mi, mostanában felnőttek, hogy megkérdőjelezhetetlen értéke a liberális demokráciának.
Szóval, szerintem ma már nem lehet a saját korunk kurrens politikai elképzeléseit  ugyanazzal a merevséggel megítélni, mint ahogyan azt megszoktuk. Értékeket lehet továbbra is konok módon védelmezni, de csínján kell bánni az olyan gondolatokkal, mint az „Európában ez nem szokás” vagy „magára valamit is adó demokrata ezt nem fogadhatja el”.
Ha a pluralitás, azaz a gondolatok sokfélesége tematizálódik a nyilvánosságban, ha a politikai erőket a maguk sokszínűségében ítéljük meg, ha a politikai erők nézeteit és döntéseit világosan megkülönböztetjük egymástól, ha figyelünk arra, hogy a nekünk nem tetsző nézet ugyanúgy létezik, mint a miénk, s nem tegnap találta ki egy forrófejű újdondász vagy az értéktelenné vált múltban egy maradi fundi, akkor némi tiszteletet érzünk majd a más nézeteket vallókkal szemben.
Szerintem ezért fontos, hogy a KDNP előállt a maga javaslataival, hogy megsértődtek, amikor lesöpörték őket. Nincs pluralitás és pluralizmus értékeiket védő, s azok megvalósításáért békés küzdelmet folytatók szereplők nélkül.

68 komment · 1 trackback

Folytassa, Orbán!

2011.03.06. 15:14 Kóczián Péter

 

Akit csak az érdekel, hogyan szabaduljon meg Orbán és a Fidesz uralmától, azok semmit sem fognak változtatni Magyarország sorsán.
Szakmámnál maradva: ha holnap megszűnne a Fidesz –féle médiaszabályozás, akkor ugyanaz az állapot állna vissza, mint ami előtte volt.
A politikai osztály tagjai, s a velük szövetséges társadalmi és gazdasági aktorok a kuratóriumokon keresztül gyakorolnák uralmukat és befolyásukat a média felett a közmédia esetében. Az üzleti szereplők esetében a korábban is szokásos rejtett gazdasági-politikai nyomás érvényesülne.
Az MSZP és Gyurcsány Ferenc kritikája mindaddig csak a savanyú a szőlő esete, amíg nem képesek bebizonyítani, hogy nem a „régi rendszerhez” akarnak visszatérni.
Horn Gyula alatt alakult ki egy olyan politikai adok-kapok, amelyben a kormányzó párt hegemón törekvéseit az ellenzék hadállásainak, befolyásának kisebb-nagyobb csipegetése kísérte, de a formális hatalmi-befolyási övezetekből nem szorították ki őket. A formálist persze ebben az értelemben a hatékony befolyási eszközök ellenpólusaként értem: dumálni lehetett, információkat szerezni is, a színfalak mögötti befolyásolásra is tér nyílt, de a kormányzó politikai erő befolyásszerzését ez nem tudta korlátozni.
Az MSZP sajátos szövet, sokféle csoport szövetsége, s ezért átjárhatóbb volt mind az SZDSZ-esek, a liberálisok, s akár az ellenzék számára is. Kisebb ügyeket, egy-egy csomóponti konfliktust így lehetett befolyásolni.
A Fidesz zárt társaság, Orbán és támogatói uralják a pártot, velük nem lehet – vagy nagyon nehéz – kompromisszumokat kötni, konfliktusokat, ügyeket elintézni.
2010-től kezdődő hatalomgyakorlásuk idején a fideszesek úgy döntöttek, hogy szabadon engedik régi meggyőződésüket: a politikai hatalom birtokosainak minden olyan teret ki kell töltenie, amelyre a demokratikus rendszer lehetőséget ad. A győztes minden visz alapon. Ezzel megszüntették, korlátozták a korábbi kisebb engedmények rendszerét. Ezért fáj a Fidesz politikai gyakorlata a vele rivális politikai erőknek. Az LMP a politikában új, ideológiája szerint mentes ezektől a csencselésektől, ezért kritikáját nem hajtja a korábbi befolyás elvesztésének dühe.
Az MSZP kritikája a 2010-ben elvesztett hatalmi befolyási övezetek visszaszerzésére irányul, s nem egy valódi alternatíva megteremtésére. Ahhoz ugyanis fel kellene dolgozni az 1990 -2010 közötti történések tapasztalatait. Ennek pedig semmi jele.
Gyurcsány Ferenc a demokrácia védelme alatt akarja összegyűjteni a Fidesz-ellenes erőket, amellyel Mesterházy Attila MSZP pártelnök egyetért. A Fidesz anti-demokratikus képének megfestése e platform támogatókkal való megtöltésére szolgál.
A baloldali-liberális értelmiség kritikája ismét Orbán Viktorra és uralmi berendezkedésére irányul. Aki így tesz, az tulajdonképpen Orbánnak tesz szívességet. Ideológiailag ugyanis konzerválja azt uralomgyakorlási, hatalomszervezési világot, amely egyébként a szocialista-liberális hatalom vereségének egyik okozója is. Szóval, Orbán a markába röhöghet, mert az őt támadókat annyira leköti a démonizálás, hogy semmi erejük nem marad kidolgozni azt a kritikát, amely mássá tenné az MSZP újabb hatalomgyakorlását.
Független polgárság tudna véget vetni az 1990 óta tartó vircsaftnak, amely pedig nem nagyon gyarapszik. A filozófus –vita nem csak a Fidesz gonoszságára utal, hanem arra is, hogy még vezető értelmiségiek is megszívathatók, ha az állammal működnek együtt. Ugyanez történt Orbán előző kormányzása után is. Az erőforrások szűkek, a magyar értelmiségnek számítanak az állami megrendelések, ahogyan az üzleti szférának is. Az állami szférától független gazdasági szereplők vagy kevesen vannak, vagy nem érdekli őket a független világ intézményes és gyakorlati „legyártása”. Mint mindig, egy jó sajtótermék, vagy egy hatásos kulturális eszköz csodákat tehet. A költségei azonban akkor is milliárdosak, ha az Igazság teljes birtokában van a baloldali-liberális oldal, s Orbán Viktor nem más, mint egy szemfényvesztő.
Szerintem egyébként nem szemfényvesztő Orbán Viktor, hanem érzékeny szeizmográfja annak, ami a magyar társadalom egy részében a kapitalizmus frusztrációja miatt kialakult. Lehet még mekengeni azon, hogy milyen szemérmetlen, s milyen gonosz, de azoknak, akik Orbánt nem bírják elviselni, el kellene gondolkodni azon, hogy egy társadalmi viszonyrendszer, s nem egy ember akarata befolyásolja a választók döntéseit. E viszonyrendszer pedig az emberek vágyaiból, csalódásaiból, lehetőségeiből, élményeiből, az emberek fejében végigszánkázó és ott megragadó emlékképekből – és persze fontos, politikai élménnyé váló makrogazdasági, szakpolitikai döntésekből áll össze. Jól is kell kormányozni, meg jól is kell az emberek vágyaival, frusztrációival bánni, s közben az sem árt, ha az ezektől független szakpolitikai vagy a közvélemény számára érdektelen politikai kérésekben jól, igazul és helyesen kormányoz-e valaki.
De ezek persze politikai általánosságok. Itt és most az a kérdés, hogy a 2010 előtti rendszert akarjuk vissza vagy egy újat akarunk létrehozni.
Megértem persze a politikusokat is. Amíg nincs társadalmi bázisa egy másfajta politikának, addig nincs politikai alternatíva sem.
Akinek csak az a baja, hogy most „ezek” és „így” gyakorolják a hatalmat, az folytassa csak a szokásos baloldali-liberális és konzervatív kritikát, ahogyan eddig is tette. És örüljön annak, hogy egyszer majd az „övéi” kerülnek hatalomra.
Aki mást akar, annak Orbán Viktor legyen az a fénycsóva, amely megvilágítja a problémás területeket, mindazt, amin túl kellene lépni.
 
 

105 komment · 5 trackback

Orbán, az európai szupersztár

2011.02.19. 15:09 Kóczián Péter

 

Orbán Viktor kezd európai politikai szupersztárrá válni – és már nem csak hírhedt politikusként. A Spiegel már referenciaként használja a nevét.
Február 14-re keltezett számában a hetilap a Merkel kancellár elleni európai lázadásról szóló cikkében non plus ultraként  hivatkozik Orbánra.
Merkel német kancellár kiverte a biztosítékot az európai politikusok között a kétsebességes gazdasági együttműködés és az egész EU-ra kiterjedő uniformizált makro-gazdasági elképzeléseivel.
A Spiegel tudósítása szerint nem más, mint Orbán Viktor tapssal fogadott beszéde fejezte ki az európai lázadás erejét – épp azt a miniszterelnököt emelték vállukra az elégedetlenek, akit az elmúlt hetekben a médiatörvénye miatt élesen támadtak.
Az európai középjobb pártok képviselőinek egyik gyűlésén nyerte meg magának a közönséget Orbán miniszterelnök. Orbán a Spiegel tudósítása szerint nem csak itthon darálja ellenfeleit, de Merkel politikai szövetségeseit is maga mellé tudja állítani: nem csak a Merkellel szövetségben levő bajor kereszténydemokraták, de Merkel CDU-jának tagjai is Orbánnal értettek egyet.
„ Hungarian Prime Minister Viktor Orbán hadn't received this much applause in Brussels in a long time. European politicians had been criticizing him for weeks over his restrictive new media law. But last Tuesday hundreds of officials with the European People's Party celebrated the conservative politician like a hero.
The delegates from the EPP, a collection of Christian Democrats and other center-right parties from across Europe, had assembled in the Galeries Royales Saint-Hubert -- and they were especially enamored of Orbán's criticism of plans by German Chancellor Angela Merkel, a Christian Democrat herself, to establish an economic government for members of the euro zone. "Have respect for the agreements," Orbán told his audience, "and do not discourage the 10 EU countries that are not euro-zone members." Germans in the audience, European parliamentarians from Merkel's CDU and its Bavarian sister party, the Christian Social Democrats (CSU), likewise applauded Orbán”.

362 komment · 3 trackback

Fenntarthatatlan a Magyar Telekom kampánya

2011.01.17. 21:59 Kóczián Péter

 

A Magyar Telekom-csoport áldoz a fenntartható fejlődésért - és nőket devalváló szterotípiát erősít ezerrel.
Az MT „Hello Holnap” kampányában a férfiak felelősségteljesen és okosan beszélnek, miközben az egyetlen női szereplő arra is képtelen, hogy egy barázdált mondatot elmondjon a gazdaság, a társadalom és a környezet összefüggéséről.
Oroszlán Szonja színésznő szerepe a hülye picsáé: egy olyan nőt ad elő, aki arra is képtelen, hogy egy értelmes definíció elmondjon.
Vele szemben Till Attila az, aki a reklámban helyesen beszél: nem absztrakt rizsát nyom, hanem egy jól megfogalmazott, közérthető gondolatot közvetít a fenntartható fejlődésről.
Érdemes végiggondolni a reklám érzelmi gazdaságtanát is: Oroszlán Szonja kínlódva próbál egy bebiflázott mondatot elmondani. Till Attila arisztokratikus nyugodtsággal siet a segítségére, Caramel bársonyosan búg, miközben Oroszlán Szonja kicsit sértetten, csípőből vág Tillához egy földszintes példát arról, hogy ő is meg tudja védeni a környezetet a hétköznapokban.
A reklám egy másik szinten is elképesztően fals. Till Attila, Caramel magát adja, Novák Péter is, a kérdező szerepében. Oroszlán Szonja is? Ennyire felszínes, érzelmektől vezérelt nő lenne? És ez a fenntartható fejlődés kialakításában a nők szerepe?
Hogyan számolnak majd el a történtekkel 2011-es CSR jelentésükben a Magyar Telekom menedzserei?

69 komment · 1 trackback

Gyurcsány és az alkotmányos koalíció

2010.09.13. 11:02 Kóczián Péter

 

 
Még mindig csak Gyurcsány képes magával ragadó narratívát adni a szocialista, liberális tábornak. Úgyhogy, Mesterházy: Gyurcsány: 0-1.
Gyurcsány Ferenc egymaga össze tud rakni egy olyan iránymutatást, amelyre az MSZP vezérkara a nyár óta nem volt képes. Próbálkoztak, a demokratikus koalíció gondolata fel-felbukkant a kormány kritikájában, de mondandójuk nem vált ütős egyveleggé.
Nem csodafegyver az, amit Gyurcsány kitalált, de betölti azt az űrt, amelyet a baloldalon és a liberálisok között az eszmei üresség kelt. A demokratikus, 89-es alkotmány védelme tényleg közös platform lehet Orbán és a Fidesz ellen. Ha….
Ha Orbán Viktor és a Fidesz tényleg jól definiálható módon anti-demokratikus alkotmányt akar létrehozni. Ha az Isten fogalom nem csak úgy szerepel majd, mint a Trianon törvényben – mi, akik hiszünk Istenben, s mások, akik más alapokról vezetik le a világ rendjét -, ha a különböző, eddig függetlennek gondolt intézmények szemmel láthatóan elvesztik a függetlenségüket, ha a Fidesz túlzott hatalma nem csak a retorikában, hanem a mindennapokban is megjelenik ..., még sokáig sorolhatnám.
Összefoglalva, akkor lehet ez hatásos szlogen, ha a Fidesz kormányzásáról alkotott kép a szocialista, liberális politizáló közvéleményben tényleg összeáll egy olyan érzetté, amelyben Orbán és a Fidesz kormányzás nem csak tűrhetetlennek, de az általuk helyesnek vélt politikai működés végleges lebontásának minősül majd.
Ehhez azért még sok részletet ismernünk kellene, s evidensnek kell vennünk, hogy az alkotmány kialakításában csak azok a törekvések jelennek majd meg, amelyeket már eddig is megismertünk. A gondolatmenetemben például még nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy a Fideszen belül is válthatnak ki vitát az eddig megismert javaslatok.
Az alkotmányvédelem persze maximum csak arra jó, hogy a lelkes politizáló közvéleményt, az értelmiség politizáló részét, a véleményvezéreket magával ragadja. Alig hiszem, hogy átlag választókat nagyon izgatja az alkotmány: az alkotmány tudata – használata, értelmezése, az a gondolat, hogy azt tehetünk, amit az alkotmány lehetővé tesz – igen alacsony a magyar társadalomban.
Sőt, s ez a Gyurcsány által ajánlott koalíció gyenge pontja: az általam ismert elit értelmiség számára az alkotmány ugyanúgy csak egy távoli szöveg, mint a politikában kevéssé jártas ismerőseimnek. Az elit értelmiségnek sincs alkotmányos tudata. Én még nem hallottam, mondjuk, szerkesztőt, újságírót, kiadói menedzsert – hogy a szűkebb szakmámban maradjak – az őket érintő szakmai-üzleti konfliktusokban az alkotmányban foglaltak alapján érvelni a maguk igaza mellett.
Így azonban az Orbán-alkotmány megakadályozása nem több, mint a szokásos Orbán-ellenes retorika két hónapig érvényes, kétségtelenül nagy ívű mozzanata, amely a semmibe fog hullani, mert az alkotmány különösebben nem itatta át a gondolkodásunkat.
A 89-es alkotmány védelme alapja lehet a Fidesz –kormányzás tágabb és hosszabb távon is hatásos kritikájának, s alkalmas arra, hogy közös alapot teremtsen a szétforgácsolódott anti-fideszes tábornak. Kiindulásnak jó, de sokat azért nem kell várni tőle.
Szóval, ha Gyurcsány és támogatói nem gondolják végig az alkotmányvédelemben benne rejlő lehetőségeket, ha ezeket nem aktualizálják a következő időszakban, akkor helyettük senki nem viszi majd tovább az új dallamot.
Egy viszont biztos: Gyurcsány Ferenc nem teheti meg, hogy elfelejti azt, amit szombati beszédében kimondott. Ahhoz, hogy visszatérjen, hitelesnek kell lennie. A hitelességhez pedig következetesség és kitartás kell. Nagyon rosszul tenné, ha kormányzása gyakorlatát folytatná, amelyben minden kijelentés csak szlogen volt, maximum három hónapos érvényességgel.
 
 

93 komment · 3 trackback