Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

A polgári engedetlenség és következményei

2007.02.02. 15:26 Kóczián Péter

 Felesleges azt vitatni, hogy a Fidesz képviselőknek joga van- e a polgári engedetlenséghez, mert nekik is ugyanolyan joguk van hozzá, mint másnak.  

Azon is felesleges vitatkozni, hogy szabad – e a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni, hiszen ez a parlamenti demokrácia szerves része. A helytelennek tartott törvények, intézkedések elleni fellépés és az ezzel járó jogi következmények vállalása azt bizonyítja, hogy sem a jogrend nem sérült, sem a közösségi szabályok nem szűntek meg létezni. A fideszes politikusok vállalják majd az eljárást, s a bíróság pedig megítéli a cselekedetüket.

Ugyanez az elv kell, hogy vonatkozzon minden más „engedetlenre”, aki majd újabb hullámokban ledönti a kordont.

A Fidesz akciója azonban itt nem állhat meg. Azzal, hogy a jobboldal parlamenti képviselői extrém lépésre határozták el magukat, példát is mutattak. A politikában járatlan amatőrök számára kínálnak mintát, ez pedig arra kötelezi őket, hogy az akciót békés, törvényes ( törvényes keretek között törvényt átlépő) keretek között tartsák. A mai lépés után nem lehet majd úgy tenni, mint a spontán Kossuth téri tüntetések idején, amelytől a Fidesz saját rendezvényeivel határolta el magát, illetve békés ellenállásra ösztönözte annak résztvevőit (Schmidt Pál fehér szalagos fellépése a Kossuth tériek tüntetésén). Ha a továbbiakban mások is kordont döntenek – tegyék ezt Árpád zászló  alatt vagy anélkül -, akkor ezzel a Fidesz politikusai is közösséget kell vállaljanak. Konkrétan: kordában kell tartania őket. Ezt követően már nem lehet levonulni azzal, hogy mi csak jelezni szerettük volna a törvénytelen állapotot.

Orbán azt nyilatkozta, hogy ha a rendőrség újra felépíti a kordont, akkor a fideszes képviselők ismét lebontják azt. Ha ez így lesz, a második körben már a rendőrség embereivel találják magukat szemben. A Fidesz kényes helyzetbe kerül majd: kínos lesz, ha képviselői ellen nem lépnek fel a rendőrök, a többi demonstráló ellen igen; s az is kínos lesz, amikor a fideszes képviselők huzakodnak majd a kordont tartó rendőrökkel, vagy a sorfalukat próbálják áttörni.

A kormánypártok már csak presztízs okokból sem engednek majd – főleg ezek után. Gyurcsány ma már bánhatja, hogy a kiszivárgott hírek ellenére nem bontatta le a kordonokat – ha a célja az volt, hogy csökkenjen a feszültség. Ha arra várt, hogy a Fidesz ismét keményen lépjen fel, akkor a maga szempontjából jól számított.. Az újabb politikai feszültség megerősíti majd a két tábor szembenállását.

A kordont a rendőrségnek helyre kell állítania, ha úgy gondolja, hogy jogosan állította fel a kordont. A rendőrségnek természetesen arányosan, kulturáltan kell fellépnie.

A bíróságnak pedig minél előbb döntenie kell arról, hogy a rendőrség jogosan tartja-e műveleti területnek a Kossuth tér körüli területet.

 

 

A politikai after party

 

A Fidesznek azzal kell szembenéznie, hogy a képviselői akciója után a tüntetők újra megjelennek majd, esetleg maguk is megismétlik a kordondöntést, s ezt a rendőrség megpróbálja majd megakadályozni. Ha ez az akció-reakció nem kulturált, hallgatólagos módon zajlik majd (mi lebontjuk, ti visszateszitek), akkor ismét erőszakos cselekedetekre kerülhet sor. Ezt a Fidesz képviselőinek akciója indította el.

A kormánykoalíció valószínűleg erre fog hivatkozni.  Ez azonban vékony jég lesz. Ha ugyanis a Fidesz képviselők kordondöntése precedenst teremt, akkor Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde is precedensnek tekinthető. Ez lesz az a pont, ahol a történtek „igazságát” majd mindenki a pártállása szerint ítéli majd meg. A kormánypártiak azt mondják majd, hogy a Fidesz képviselői direktben maguk is példát mutattak a törvényszegésre.

Az ellenzékiek viszont majd arra hivatkoznak, hogy olyan jogsértés történt ( a kordon lebontásának elmulasztása), amely a diktatúrát idézi fel, ez pedig a demokrácia súlyos sérelme.

A Fidesz képviselőinek arra majd válaszolnia kell, hogy míg spontán akciójuk "törvényesen törvénytelen volt", addig az azóta kialakuló spontán tüntetés ismét engedély nélküli demonstráció, amelyet a rendőrségnek, ha komolyan veszi a törvényes előírásokat, fel kell oszlasson. Ezzel ismét az október 23-át idéző helyzet alakulhat ki. Kritikusaik majd azzal vádolják a Fideszt, hogy a civil engedetlenséggel maguk bátorították fel spontán és engedély nélküli tüntetés résztvevőit.

Kérdés, hogy a formális elhatárolódás (nem mi szerveztük, felhívtunk a békés tüntetés fontosságára) tényleg eléggé meggyőző lesz- e a szélesebb közvélemény előtt is. Ha a tüntetés mögé állnak, akkor egy be nem jelentett demonstrációt támogatnak majd. Nehéz lesz elmagyarázni, miért jogos egy civil kordondöntés és miért jogtalan egy be nem jelentett demonstráción való részvétel. Ha pedig megkerülik ezt a problémát, akkor úgy tűnik majd, hogy kettős mércét alkalmaznak.  

Ha erőszakos cselekedetekre kerül majd sor, akkor a Fidesz csak arról beszél majd, hogy a békés tüntetéshez mindenkinek joga van – az összecsapásokat a rendőrökre kenik majd. Nem beszélnek majd arról, hogy a radikális tüntetők milyen szerepet játszottak a helyzet elfajulásában. A Fidesz pedig elmossa majd azt a felelősséget, hogy mennyire tágította a korlátokat a fideszes fellépés.

A kormánypártok és a kormány viszont az erőszak eredetét a Fidesz képviselőinek akciójára vezetik majd vissza. A kormány és a pártok nem reagálnak majd arra, jogos volt-e kordonok ledöntése, jogtalan volt-e a kordonok fenntartása.

A szokásos, heves, erőszakos politikai viták kezdődnek újra – ugyanaz, ami szeptember 18 –a után.

Nagy kérdés az, hogy egy hónap múlva, amikor a mostani akciót követő felmérések kijönnek, nőni vagy csökkeni fog a Fidesz népszerűsége. Ha csökkeni fog vagy a most gyengén teljesítő kormánypártok ismét megerősödnek, akkor ez majd azt jelzi, hogy az ilyen fajta konfrontáció árt a Fidesznek, segít a kormánypártoknak.   

 

 

A politikai következmények

  •  A kormány és a Fidesz közötti egyeztetések befagynak majd
  • A Fidesz-en belül a konfrontatív megközelítés kerül előtérbe: a Fideszen belüli alternatíva keresés elhalványul majd
  • Erőteljesebbé válik azon fideszes képviselők távolságtartása, akik nem vettek részt az akcióban
  • Orbán Viktort a történtek a nyilvánosság előtt megerősítik
  • Gyurcsány nem tudja átpozícionálni az MSZP-t: a miniszterelnök Fideszt elítélő szavai (lásd „Szembenézés” by Gyurcsány) megerősítést nyernek a táboron belül – ezzel együtt elhalványul GyF átpozícionálási kísérlete (Lásd Kádár kor értékelése, diktatúra fogalma kiterjesztése 1988-ig)
  • Ismét a hidegháború köszönt be

 

 

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr2633079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rás 2007.02.02. 15:50:44

1./ Nem vagyok jogász, de logikailag elég bizonytalannak érzem azt az állítást, hogy "joguk van a polgári engedetlenségre". Szerintem a polgári engedetlenség azt jelenti, hogy tudatosan, a következményeket is vállalva megsértem a törvényt, a jogot.
2./ Az is érdekelne, mit értesz azon, hogy az őszödi beszéd precedens. És ha az, mire?
3./ Azt hiszem, a mai akció abból fakadt, hogy Orbán nem nézhette tétlenül, ahogy Schmidt Mária, Stumpf István és (a nevetséges) Gorka Sebestyén bomlasztja a Fideszt és a jobboldal egységét, ahogy Navracsics önállósítani látszik magát, ahogy Kósa a kamerák előtt békésen parolázik Gyurcsánnyal. Kellett tenni valamit az "egy a tábor" helyreállításáért, annak tudatosításáért, hogy háború van, és a barikádnak (mint a kordonnak) csak két oldala van.

nolan 2007.02.02. 16:13:31

ugyanaz a véleményem mint Rás-nak. Orbán Viktor egy újabb fogással megpróbálja maga mellé állítani a szimpatizánsokat és megerősíteni a mostanában megtámadott pozícióját.
A mentelmi joguk felmondását azonnal kommunikálták, ezáltal jelezték, hogy "áldozatok"-ra is képesek.
De érdekelne, hogy vajon spontán (rövid idő alatt összehozott) vagy régóta talonban tartott esemény volt-e amelyet ilyen vészhelyzetekre tartogattak.
Talán elmennének egészen addig, hogy elcipelt mártír-Viktort lássunk a tévében a második villáskulcs akciójuknál. Ha pedig újra kirobbannak a zavargások egyértelműen Viktorra fogják fogni és emellett már az MDF sem tud majd elmenni bármennyire "furcsának" találta a mai eseményt.

Bakura · http://napipolitika.blogter.hu 2007.02.02. 18:34:44

Nolan: Méghogy spontán? Még az őszi tuntetések sem azok voltak, hiába hazudta annak a teljes média. (Mindenkinek egyszerre, ugyanoda támadt kedve menni tüntetni. Na ne!)

Rás 2. pontjához csatlakozva, nekem sem tiszta, hogy mire precedens az őszödi beszéd.

Olvasva a postot, a szerző szerintem erőltetetten próbált középen maradni.

virtus 2007.02.02. 19:23:30

A politikarol valo beszed egy vegtelen sakkjatszma kibiceleseve kezd vallni. Mi lenne, ha neha csak ugy magaban probalnank megragadni a pillanatot. Egy jogtalan es arcatlan keritest valakik szetszedtek. Biztos tudjak, hogy ez nekik miert jo, senki sem csinal olyat ami art neki vagy legalabb nem okoz elvezetet.
Feszengjen mindenki, aki azt tartja jogallamnak, hogy a rendorok azt csinalnak amit akarnak. Erezze magat kenyelmetlenul mindenki, aki szerint a gyulekezesi jog csak kulturalt es intelligens emberek nyilvanvalonak magasztos celok melletti kiallasara vonatkozik.

Szetszedtek azt a ronda, igazsagtalan racsot. Ha 150 szallagavatorol felreszegen odaozonlott gimnazista lenne, akik igazabol az igazgatojukat szeretnek megbuktatni, ha nehany opportunista csajozasi szandekok miatt nekiveselkedo fiatal vagy egy eladasi statisztikait javitani akaro kutyauto rockbanda lenne, akkor is tapsolnek.

Nesze vipera, nesze te nappal delben este rezangyal, nesze te Orban nemkormanyzasa meger parszaz milliardot, nesze te demokratanak lenni az megdicseni az ovonenit.

Orulok, hogy rovid idore nem kerites zarta el az orszaghazat az orszagtol.

rás 2007.02.02. 23:43:04

virtus: a szalag egy "l"-lel írandó!

Soma 2007.02.05. 15:53:55


Kedves Barátom!

Lehetséges, hogy valóban felesleges belemenni abba, hogy egy képviselőnek joga van-e a polgári engedetlenséghez, vagy sem.
Mindenki belátása szerint döntsön ebben, - legyen szíve joga.
Csakhogy a Fidesz egy részének kordonbontása nem polgári engedetlenség. A polgári engedetlenség csak akkor létezik, ha már minden jogi út lezárult. Eddig egyetlen egy sem kezdődött el. A polgári engedetlenség, egy passzív reziszteciában merül ki, sosem aktív!
A Fidesz cselekedete aktív volt.
A Fidesz relativizálni akarta a kordonbontás valószínűsíthetően szabálysértését, de mindenképpen normasértését, a polgári engedetlenség intézményével. Ha ezt így tekintjük, akkor komoly erkölcsi kárt okozott egy politikai párt, jelentős képviselettel, és képviselőként visszaélve, a polgárok CIVIL jogával. A közösségi szabályok nem szűntek meg létezni ez által a normasértés által, - ebben igazad van, - csak leértékelődtek. Mint már annyi más közbizalmi intézmény a Fidesz egyes megnyilvánulása után. Kezdhetjük a bírósági ügyek kételyeinek felsorolásától, a köztársasági elnök megválasztásáig, de ez csak zárójeles, és méltatlan is sorolni. Nem erről van szó. Kiheverjük.
A kordonállításról az a véleményem, hogy a rendőrség ott állít kordont ahol akar. Megpanaszolni, mindig lehet. Most félfüllel hallottam a rárdióban, hogy Kondorosi "terrorveszély" indoklással magyarázta a kordon szükségességét. Vélem ezek után ott is marad, már csak rendőrségi presztizs okokból is.
Orbán ezzel befaragott.
Hogy a politikai következményei ennek a történetnek azok, hogy a Fidesz nem tud elszakadni a radikálisoktól, ez világos, és egyetértünk. Csak én azt gondolom, hogy a jobboldal alapvetően nem radikális, és tendenciájában egyre kevéssé vall radikális nézeteket. Ha ezt elfogadjuk, - márpedig erre utal a mérsékelt irányzatok térnyerése, akár pletyka, mint Schmidt Mária pártja, vagy mint Gorka Sebestyén kezdeménye - akkor nyilvánvalóan Orbán rengeteget veszített.
Olyan sokat, hogy a harmat gyenge hitelességgel, és elfogadottsággal rendelkező Gyurcsány, ha pártelnök lesz, akár váratlan húzással is meglepheti Orbánt. Különösen azért, mert ez a kis kordonbontás ismét az MSZP-t rántotta össze, és a Fidesz eresztékeit lazította meg! Mi sem jobb bizonyíték erre, mint a távolmaradók igazolásul szolgáló indoklása. Pokorni például, beteg volt...
Ez volt a legjobb. Ennél már csak Nóti Károly színdarabjában a hegedűs indoka volt jobb, aki nem tudván hegedülni arra kívánt hivatkozni a fönökének, hogy otthon hagyta a vonóját.
Mondhatta volna, hogy otthon hagyta a csavarhúzóját...
De ami engem zavar, az annyi csupán, hogy Gyurcsányt olyan helyzetbe hozta Orbán, - ezzel a sületlenséggel, - hogy Gyurcsány, egy minden bizonnyal botrányba fúló március 15 után, - ami ismételten a Fidesznek okoz majd veszteséget, - minden valószínűség szerint pártelnökként, minden bizonnyal Kóka pártelnökkel a hátamögött, és minden bizonnyal a szintén erösödő MDF, amely a Fideszt egyszercsak kirekeszti a jobboldalról kommunikációban, - szóval ezekkel a háta mögött, - egyszercsak feláll Gyurcsány, és azt mondja, hogy akkor most csináljunk egy előrehozott választást.
És minden lap az övé! Orbánnak nincs programja, és kinn van az utcán, ahol mindent lehet, kordontbontani, menetelni, konzultálni, csak választást nem lehet nyerni! Az MSZP nem hülyék gyülekezete, hogy kirúgják miniszterelnökként, amikor nemrég lett pártelnök, ráadásul minimális sikereket biztosan eltud érni Gyurcsány, akár rövid távon is.
Szélsőséges környezetben azonban a minimális sikerek is komolynak tüntethetőek fel.
Ha én Gyurcsány lennék, csak Orbánt ugratnám...
Biztosan nyernék vele. Ahogyan szerintem, akárhogyan is lesz, kordonbontás után Orbán felállított egy világrekordot: fél évvel az egyik választás elveszítése után, mindjárt elveszítette a három és fél év múlva esedékes választásokat is.
Orbánnal nem lehet...

szota 2007.02.10. 12:50:41

hümm..
szerintem ez sokminden volt csak nem spontán.
Ugyanis a spontán azt jelenti szerintem, hogy felkészületlenül, tervek nélkül hirtelen belevágni valamibe. A FIDESZ akciója nem ilyen volt. Ha az lett volna nem lettek volna szerszámok és nem lett volna fénymásolt leírás "mit kell tenni ha..," kérdésekre válaszolandó. Az is érdekes kérdés, hogy hogy is gondolták ezt a mentelmi jogról történő lemondást. A HIRTV (is) látott felvételen amikor elkezdték bontani a kordont akkor egy rendőr megpróbált ellenállni fogta a vasat és nem engedte. A "tessék elengedni" felszólításra a FIDESZES közölte a rendőrrel, hogy Ö országgyűlési képviselő (és már vitte is).
Vajon miért, mi vezérelte a kéviselőt, hogy megpróbált elbújni státusza mögé? Hisz úgy indultak neki, hogy vállalják a következményeket, lemondtak a kedvezményekről...stb.
Szerintem OV nem demokrata. OV egy félanarchista utcai harcos, aki eddig megpróbált parancsolni indulatainak, de most már nem bírja tovább. Ö a 80-as évek ellenzéki harcaiban szocializálódott és úgy tűnik nem is szeret, akar másképp politizálni. Nosztalgiával gondol a rendőrség elöli futásra, a gyorskocsi utcai gyüjtőre, a gumibotozásra (ld még demszky.hu) Akciózni szeret békésen vagy konfrontálódva, mindegy. A parlament nem az Ö műfaja, ez bizonyította miniszterelnöksége alatt is (a parlamenti ülések ritkítása, 2 éves költségvetés) ill az elöző ciklusban is amikor gyakorlatilag meg sem szólalt a parlamentben. Minél jobban radikalizálódik a helyzet annál inkább rímel a 80as évekre a helyzet és annál jobban érzi magát OV. Ha konszolídálódna a politikai viszony akkor ismét elveszítené a talajt, halványodna..stb Ám lássuk be ez nem érdeke.

virtus 2007.02.12. 17:00:16

Kedves Szota!

Ha jol ertem szavaid, aki a nyolcvanas evekben ellenzekikent szocializalodott, az nem lehet demokrata. Vagy pedig OV kivetel a tobbi egykori felanarchista utcai harcoshoz kepest?
Ha igen, akkor a Gyorskocsi utcanak semmi koze az allitasodhoz. Ha nem, akkor aki a demokratikus ellenzekben tevekenykedett az nem lehet demokrata.
Akkor ki lehet az, es mi a demokratasag kriteriuma?

Nem viccelodesbol irom ezt. Ha valaki nem demokrata a politikaban es hatalomra (ergo a demokracia megdontesere) tor, az ellene valo fellepes durva formai (pl. titkosszolgalati megfigyeles, szisztematikus lejaratas a mediaban, fiananszirozasi csapok elzarasa, buntetoeljaras inditasa stb.) megengedettek, sot olykor kivanatosak.
Orban Viktort lehet nem szeretni, kritizalni, nevetsegesse tenni, elkepzelesei katasztrofikus voltat bemutatni stb. anelkul, hogy megkerdojeleznenk demokrata voltat.
Azonban ha nem demokratikus keretek kozotti velemenye es torekvesei verik ki a biztositekot, hanem megdonteni keszul a demokraciat, akkor a karhatalomnak kell fellepnie.
Vigyazzunk a szavakkal, mert vagy kiuresednek vagy kovetkezmenyekkel jarnak.

Rózsa Misi · http://www.rozsamisi.blogter.hu 2007.02.16. 11:27:33

Kedves Péter!

Először is örülök, hogy blogolni kezdtél. Helyes. :-) Másodszor már ott tévedés van ebben az írásban, hogy polgári engedetlenségről beszélsz. Ez nem az volt. Orbán Viktor és vállalkozása egyszerű törvénysértést követett el, amikor a jogi lehetőségeket kikerülve, azonnal bontani kezdett. Ez bizony akárhonnan is nézem, a demokrácia elleni támadás volt részükről. Célja ezzel az volt, hogy fellője a Kossuth téri hugyosok és a szélsőjobb számára a szabadjelzést adó rakétákat, hogy lehet folytatni, amit ősszel elkezdtek. Illetve példát mutatott nekik arra, hogy a törvényeket nem kell betartani. Szégyen amit ezek művelnek. Tényleg az. Normális emberek ezért menekülnek egyre nagyobb számban el mellőlük. Jobboldalon az MDF politizálása az ami szimpatikus és európai.

Rózsa Misi · http://www.rozsamisi.blogter.hu 2007.02.16. 11:30:11

Virtus!

Diktatúrában a demokráciáért tenni, akár erőszakosabb uton is, nem azonos azzal, mint amikor valaki demokráciában követ el a demokráciával szemben erőszakot.
Jómagam a DE aktív tagja voltam. Nem nagyon volt olyan megemlékezés, tüntetés, amin ne vettem volna részt. De tudod nekünk eszünkbe sem jutott autókat gyujtogatni, fosztogatni, vagy rombolni a városban. Igaz, mi nem is a söpredék voltunk.

Naszály 2007.02.21. 12:16:52

Somával tökéletesen egyetértek.De Orbánt már nem kell ugratni.Ugrik az magától is.
Szerintem megváltozott a helyzet,a fidesz tömegei már nem azonosak a két évvel ezelőt-tivel.A lelkesedés már nem a régi.
Ezéert Orbánnak egyre sűrűbben,egyre nagyobb hülyeségeket kell kitalálni,hogy a feszültség megmaradjon.Erre viszont egyre kevesebb fideszes lett vevő.
Példa erre a harcostárs Semlyén legujabb marhasága a többmillió sárga behivásáról.
Két hülye egy pár,mondja a közmondás.
No de majdcsak eltünik mindkettő,és lesz egy
normális jobboldali párt.