Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Gyurcsány Ferenc és a szigorúság

2007.02.22. 18:29 Kóczián Péter

 

Évi 200-300 milliárdos mozgásteret hagyott magának a miniszterelnök az euro bevezetésének időszakáig.

A miniszterelnök egyfelől elkötelezett a konvergencia kritériumok teljesítése mellett, másfelől becslésem szerint a mindenkori hivatalos célnál egy-másfél százalékkal nagyobb mozgásteret hagy magának.

A következtetést Gyurcsány elmúlt napokban tett kijelentésére alapozom:

"A monetáris politika alakításában a kormánynak nincs közvetlen eszköze, közvetett eszköze az, hogy egyensúly közeli költségvetést készítsen és az a költségvetés átlátható legyen - magyarázta a miniszterelnök” (MTI, február 20.)" Évi 200 -300 milliárd forint elég egy nyugdíjemelésre, a közalkalmazottak béremelésére, 100 milliárdos vállalkozói hitelcsomagra, tehát komoly, társadalmi befolyásban, szavazatban mérhető befolyásolási lehetőség."

Ez fontos lehet a megszorítás miatt elégedetlen koalíciós képviselők leszerelésére, egy –egy ingatag választói csoport megnyerésére.

Az euro bevezetése és a pénzügyi egyensúly kialakítása a miniszterelnök legfontosabb ügyeinek egyike. Így, amit mond, azt alapos megfontolás után, patikamérleges kimérve mondja. Különösen akkor, amikor az új MNB elnök beiktatása zajlik. Ebből vonom le azt a következtetést, hogy nem egy elszólásról, egy pillanatnyi állapotról, hanem a 2010-ig követett politikai irány jeléről beszélhetünk e pár mondat alapján.

A kiskaput valószínűleg nem az első másfél évben használja majd ki a miniszterelnök, hanem a későbbi időszakban, amelyben kisebb mértékű csökkenést kell végrehajtania, amikor könnyebb lesz kimagyarázni a költségvetés eredetileg tervezett mértéktől eltérő felpuhulását. Ha másért nem, hát azért, mert így is csökkeni fog a hiány, tehát egy alapvetően pozitív folyamat kevéssé érzékelhető részelemeit érinti majd a változás. A szakközgazdászok szőrözése a hiánycélok fellazulásáról nem kelt majd különösebb hisztériát, hiszen néhány tized százalékos eltérések mutathatók majd ki egy-egy évre (lásd például egy nyáron eldöntött, októbertől érvényes közalkalmazotti béremelést, amelynek a teljes hatása csak a következő év végére mutatkozik meg).

Gyurcsány úgy nyer mozgásteret, hogy nem rontja el a szigorú és következetes politikusról kialakított képét, amelyet addigra majd valószínűleg beépít a kommunikációjába.

Gyurcsány kijelentésében az „egyensúly közeli költségvetés” utal arra, hogy a szigorú célokat inkább csak közelíteni, de nem mindenáron betartani akarja a miniszterelnök. Fél százalékos, egy százalékos eltérés még bármikor kimagyarázható azzal, hogy ez már „ közel van” az eredetileg tervezetthez. Ez 22 -23 ezer milliárd forintnyi nemzeti jövedelem mellett 2-300 milliárd forint.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr939230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bakura az okostojás · http://bakura.buzz.hu 2007.02.22. 18:47:47

Igen, ez könnyen elképzelhető.

virtus 2007.02.23. 12:08:38

Van máás is. Ott van az évi 1000 milliárd EU pénz , lehet PPP-zni, lehet eladni autópályát, kórházat, MTI-t, köztévét, postát... Az EU és az állampapír tulajdonos alapok által kikényszerített költségvetési szigor csak egy helyről zárja ki a rézangyalos lendületet. Sok az éhes száj. Frakcióban, elesett végeken, baráti vállalkozóknál, a kampánymunkásoknál, a törszszavazói körökben stb. Meg a politikai pálya sem biztos, hogy örökké tart, nem árt félretenni a haza megmentése utáni napokra is. Szerintem nem a 200-300 milliárdos finomhangolás, hanem a költségvetési hiányt nem birizgáló húsosbödönök felkutatása és felélése lesz a politikai fősodor. Persze a reformretorika és a külső szereplők által kikényszerített költségvetési szigor saját erényként való bemutatása mellett. Ha nincs pénz, nincs hitel nem a rezsipénz minimális masszírozása a megoldás: irány a zaci és az ócskás. És majd az egészet lehet hatékony racionalizálási modernizációnak hínvi. nem csak a költségvetési esetleges leheletnyi puhaságából következő rezdüléseket érdemes csak figyelni, hanem azt is mi történik az állami vagyonnal és vagyosítható jogokkal.