Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán, őszödi beszéd és a formálódó program

2007.09.19. 01:09 Kóczián Péter

Orbán beszéde a konszolidációt és az indulatok békés mederben tartását szolgálta.

A Fidesz pártelnöke a népszavazás sikerére buzdította híveit, ezzel világossá téve, hogy a követendő politikai cselekvés nem az egy napja kialakult újabb demonstrációs hullám.
A beszéd időpontja világos üzenet: alternatívája az utcai megmozdulásoknak. Orbán szimbolikusan és a beszédben számos szóval világossá tette, hogy a népszavazáson keresztül kell megbuktatni a kormányt. A bukást a politikai legitimáció lerombolása végzi majd el: a népszavazás sikere utána a kormánynak le kell majd mondania. Ez szöges ellentéte az utcai demonstrációkban megnyilvánuló indulatkitörésnek, az emberi méltóságot sértő köpködésnek, amely a tüntetők egyes felhevült tagjaira jellemző. 
Orbán szavait majd a gyűlöletkeltés példájaként emlegetik, holott beszéde nem lógott ki a szenvedélyes politikai beszédek demokráciára jellemző műfajából. Kemény volt és ostorozó, politikai ellenfeleit egyes pontokon tudatos vámpírokként ábrázolta, akik módszeresen verik szét az ország szociális védvonalát.
Valószínűleg ez, a szociális védelmi rendszer szétrombolása áll lesz az egyik tartós eleme a Fidesz pártelnöke retorikájának a választásokig.
Orbán az utóbbi időben szemmel láthatóan rendbe szedi korábban kissé széttartó politikai retorikáját. A munka-tőke dichotómiát, amelyet ő állított fel, „a munkából lesz a tulajdon, tulajdonból a polgár” gondolatmenet keretében rendezte össze egy tavaszi beszédében.
A „kölcsönös felelősségvállalás” képzetével a későbbi megszorító programok alapját vetette meg. A szolidaritás elképzelésének retorikai beemelésével  megalapozta a kormányra jutása idején megvalósítandó megszorító politikát.
A szociális háló megőrzésének középpontba helyezésével Orbán egy mankót is adott magának: a közös felelősség középpontjába a szociális védelmi rendszer megvédését is állíthatja majd, s ezzel adóemelést, járulékok átrendezését, egyáltalán, bármilyen megszorító programot is szép köntösbe öltöztethet majd.
 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr14169941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus · http://ufi.blog.hu 2007.09.19. 18:20:54

Örülök, hogy írsz, várjuk a folytatást!

hematite · http://standby.blog.hu 2007.09.20. 02:26:43

Ez egy igazán jó írás, higgadtan szemléli a történéseket!

homopoliticus · http://homopoliticus.freeblog.hu 2007.09.20. 10:03:58

Azért a népszavazási kampány nem fogja feltétlenül zárójelbe tenni az utcai megmozdulásokat, sőt, kiváló alkalmat teremt majd a meglovagolásukra: index.hu/politika/belfold/ov070919/

Már csak azért is, mert az, hogy egy esetleges győztes népszavazás esetén a kormánynak le kellene mondania, egyszerűen nem igaz. Azzal, hogy Orbán ezt a hamis képet sugallja, önmagában adhatja a lovat az "utcai dmeonstrációkon megnyilvánuló indulatkitörések" alá.

Arra én is kíváncsi vagyok, mi lesz a Fidesz-programban.
süti beállítások módosítása