Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Az ideológia elviselhetetlen könnyűsége

2008.10.10. 03:54 Kóczián Péter

 

„Társadalmaink válaszút elé értek: az egyik irányban az egyre terjedő bizonytalanság, a növekvő egyenlőtlenség, a családok szétesése, a másik irányban megújult társadalmi szerződés, az egyenlőbb életesélyek, a kölcsönös tiszteleten alapuló közösségek és az újjáélesztett demokratikus állam áll”.

Ez a szöveg Magyarországon fideszesnek hat. Holott Tony Blair ideológiai háttércsapatának egyik tagja írta egy újbaloldali ideológiákat ismertető könyv előszavában (Mérlegen a jelenkori szociáldemokrácia, Napvilág Kiadó 2006).
Az idézet fals hangzása két dolgot mindenképpen megmutat. Az egyik, hogy a globalizált kapitalizmus kritikája nem csak a mucsai fideszeseket foglalkoztatja.
A másik, amit megmutat, hogy az ideológiai nézőpontok nem eleve elrendelt módon, hanem adott helyzetekben és kontextusokban alakulnak ki.
Magyarországon a fideszesek inkább kritikával szemlélik a kapitalizmust, az MSZP-sek meg inkább üdvözlik azt.
Ez lehetne fordítva is. Elvileg az lenne a logikusabb.
A történelmi helyzet miatt nem alakult így. Az MSZP egy a diktatúrát modernizálni akaró politikai közegből nőtt ki. Az MSZP tagsága és politikusai számára a mérce a nyolcvanas évek rendszermódosító törekvései lettek, s nem a baloldali értékek képviselete.
A „modernizáció” mint fogalom és elképzelés azért futott be nagy karriert, mert kétségtelen, hogy a létező szocializmushoz képest a magyar korszerűbb volt, s igyekezett is  korszerűbb lenni.
A kapitalizmus késő nyolcvanas évekbeli és kilencvenes kialakítása is kétségtelenül a kor modernizációs technikáját jelentette.
Ráadásul a „modernizáció” pont azt a két eltérő strukturális helyzetet kapcsolat össze, amit a diktatúra belső kritikája és a parlamentáris rendszer belső kritikája okozott. Az MSZP úgy volt folytonos, hogy a diktatúrával való történelmi szakítást nem kellett tematizálni, mert a „modernizáció” mint irány maga alá gyűrte ezt a problémát.
A Fidesz vezetői modern Magyarországot akartak. De azt is be kellett látniuk, hogy a „modernizációs” térfél zsúfolt, az MSZP és az SZDSZ is ott toporog, s mellettük nekik csak, mint a fiatal évfolyamokat becserkésző segédcsapatnak jutna hely. Közben a magyarországi kapitalizmus is kialakult, s a fideszeseknek lassan – elég lassan, inkább 1995 –től – már kezdett érdemben eltérő mondanivalója lenni a magyarországi fejlődés alakulásáról.
A szövegükben és tematikájukban pedig alkalmazkodtak a jobboldalon uralkodó elképzelésekhez.
Az egy külön elemzés tárgya kellene legyen, hogy az MDF milyen alakulat volt. Antall József pártelnök volt a mi „kis rajnai politikusunk”, aki Helmuth Kohl kancellárhoz hasonlóan a nyugati elkötelezettség és a nyugati modell elszánt híve volt. A tagság viszont abból a frusztrált középosztályból állt, amely a nagy gazdasági tulajdonok, s a külföldi tulajdonosok piacszerzésének ellenfele volt.
És ide tartozott egy olyan szellemi réteg, amely a kapitalista modernizációt évtizedek óta utálta. Nagyon nehéz megfogni ennek a csoportnak a szemléletét, ha az ember nem a degradáló kliséket akarja használni. Nem voltak géprombolók, nem tenyésztettek kecskét, mert az autentikusabb, mint a Kaiser’s kecskesajtja, szupermarketekben vásároltak és vásárolnak ők is, mégis: nagyon fájt nekik  valamifajta autentikusság, nyájiasság és nyájasság elvesztése.
A baloldal véleményformálói lazán összemossák őket a Horthy-rendszer jobboldali, általuk fasisztának szemléletével, holott ez a véleményformáló közeg szellemi elődeinek a kritikáját folytatta: utálta az urakat, mindent, amit uralmi arisztokráciának érzett. Csoóri Sándorral, gyanítom, azért nem lehet az uralomról, s befolyásról beszélni, mert ő egy uralom-ellenes ideológiát képvisel ( ironikus kitérő: mint Konrád György a „másik oldalon”), s egyszerűen képtelen felfogni azt, hogy uralmi viszonyok között befolyásoló vagy irányító szerephez jutni maga is az uralmi viszony része. ( Kitérő vége: Konrádnak ehhez reflexívebb a viszonya, írásai egy részét ez a dilemma mozgatja).
Az uralom-ellenesség és az úr-ellenesség pedig annak a Horthy-korszakbeli középosztálynak a lázadása, amely korhadtnak érezte azt a rendszert. 1945 után nem a főpapok és főurak uralmát akarták visszaállítani. A kor történeti elemzéseinek egyik tanulsága, hogy a harmincas évektől a Horthy –korszak abban az értelemben „demokratizálódott”, hogy az uralmi réteg rekrutációjának szélesebb lett a társadalmi bázisa. Horthy törekvése valószínűleg az volt, hogy ezt a feszült réteget úgy integrálja a hatalmi rendszerbe, hogy az közben ne csússzanak teljesen a totalitárius jobboldali ideológiák bűvkörébe.
Ez a csoport azért is kommunistaellenes – és nem baloldal ellenes -, mert a kommunisták hatalomra kerülése ennek a potens rétegnek a hatalomtól való megfosztását és elszigetelését okozta. Ez a szellemi réteg nem mutathatta meg, milyen Magyarországot építene, ha szabadon cselekedhetne. Elzáródott egy fejlődési lehetőség, amelynek gennyessé váló magába záródása aztán a kilencvenes évek elejétől jelenik meg.
Az persze paradox, hogy éppen a szabadság teljessé válása idejére esik e réteg szellemi kitárulkozása – de valójában nem is paradoxon ez. Egy békés rétegről beszélünk, amely szellemi duzzogását meg akarta mutatni a diktatúrával szemben, de nem volt hülye a pálinkás üveg melegét és az otthoni írás okozta kielégülését a hatalommal való kilátástalannak tűnő harcokra fecsérelni. A liberális, meg radikálisabb csoportok az alkohol mámorát a hatalommal való direkt összeütközésekkel dúsították; éppen az eltérő attitűdök formálták ezeket a baráti csoportokat szellemi közösségekké.
A szabadság teljessé válásával viszont a duzzogók utolsó akadályai is eltűntek, s így szabadon beszélhettek. Ott folytatták, ahol 48-ban abba kellett hagyniuk: se kapitalizmus, se szocializmus. Se individualizmus, se kollektivizmus. A kommunizmus sem jó, de a kapitalizmus sem. Egyéni formájú kapitalizmust akartak.
A fideszesek az MSZP- és SZDSZ-kapitalizmus szellemi kritikáját nem dolgozták ki. Részben mert liberális oldalról jöttek, s a kilencvenes években a kapitalizmus nem baloldali kritikája ismeretlen volt, részben mert kevesen voltak, s fiatalok voltak. A szellemi holdudvar fideszes vezetőkkel való konfliktusa – amelyet jól és szívesen dokumentált a hasonló elidegenedésen átmenő baloldali és liberális sajtó – épp azért következett be, mert a fideszes politikusok a magyarországi kapitalizmus kritikájának lehetőségét keresték, a szellemi holdudvar egy jelentős része viszont ebben nem akarta követni. Süket is volt erre a problémára, félt is, hogy ez hova vezethet, s valószínűleg még nem volt ismert az elmúlt harminc –negyven évből a nem baloldali ihletésű kritikai mekengés a kapitalizmus utóbbi évtizedekben lezajlott fejlődéséről.
A szellemileg üres teret pedig azok az értelmiségiek töltötték ki, akik a harmincas évek könyveit olvasva vagy újra felfedezve  - ne felejtsük el, az még egy szabad és autentikus korszak volt, még utoljára mindenki azt írt, amit akart - annyira beleszerettek az akkori kritikai álláspontokba, hogy a kommunizmus és a kapitalizmus nekik egy kutya volt. Az „uralmi kritika”, az autentikusságot, a széleskörű középosztályi autonómiát, részvételt szétzúzó társadalmi struktúrák mindkét formációban meghatározó szerepet játszanak.  A volt kommunista erőknek a demokratikus választásokon való előretörése ebben csak megerősítette őket. Látható ténnyé tette az általuk kritizált folyamatot.
De azért azt ne felejtsük el, hogy kezdetben Csurka István még a jobboldalon is egyedül volt és nevetségesnek tűnt a „Jönnek a kommunisták: Vissza!” szlogenjével. Az MDF uralma idején ez kisebbségi vélemény volt. A jobboldalon ez az MSZP 94-es győzelme, Horn Gyula személyiségének szimbolikus ereje folytán vált az egész térfelet meghatározó motívummá.
A „harmadik utas” szellemi és véleményformáló elit dominánssá válása csak ezután következett be. A Fidesz vezetői csak 1995 után fújták ezt a dallamot. Ami ma ősidőktől fogva tartónak tűnik, az egy adott korszakban vált dominánssá. És szerintem fontos megjegyezni, hogy különféle, sokszor egymástól független folyamatok eredményeként. Orbán Viktor beszédeinek az elemzése is szerintem majd azt fogja megmutatni, hogy Orbán ebben az időszakban kezdett eredetiben olvasni sok harmincas évekbeli szöveget. Nekem jó néhány akkoriban írt könyv elolvasása után ugrott be, hogy nem a 19. századi szerzők, hanem a húszas - harmincas évek  szövegszerkesztése köszön vissza Orbán beszédeiben.
A baloldalon ebből is nagy ügyet csinálnak, holott ha meggondoljuk, a 19. századi szövegek végképp avíttak. Még az óbor bája sincs meg bennük. Muzeális nyelvezet, történelmi érdekesség. Orbán viszont olyat keresett, ami még a legközelebb van hozzánk, s érintetlenül anti-kommunista. Tisztítókúrán vett részt, amelyben igyekezett megszabadulni a hatvanas-hetvenes évek (a Horthy kritikában ötvenes évek) nyelvezetétől és fogalmi kereteitől. A legközelebb a harmincas években találhatott mintát. A Fidesz vezetők ebben nem követték, ennyire nem tudtak azonosulni a pártvezető identitáskeresésével, viszont a belvár’ nyelv kerülésével fejezték ki kulturális különbözőségüket.
Az MSZP –nek egyetlen vitathatatlanul vállalható történelmi hagyománya van, s ez a Horthy –korszak radikális kommunista és baloldali kritikája. Mellesleg ez volt a kapocs már akkoriban is, a negyvenes években a polgári, kisgazda pártok felé is. Naná, hogy kihasználták a szlogenben rejlő erőt: a jobboldal múltidéző, köldöknéző, s az MSZP a modernizáció pártja. A modernizáció meg, ugye, mindig jövőre irányul, tehát ezzel a jövőt is elfoglalták. És ismét hozzáteszem: aki a jövőről jól tud beszélni, annak nem kérdik meg a múltját – legalábbis a választók ezzel lekenyerezhetők.
Így vált a modernizáció MSZP-s szlogenné, s így vált lehetetlenné a baloldalon a kapitalizmus bármilyen kritikája. Gyurcsány Szélvész Ferenc kellett ahhoz, hogy a kapitalizmus jobboldali, baloldali és talán még középső kritikája is magas szinten és autentikus módon, úgy értem: szalonképesen, megfogalmazódhasson – erre bizonyíték a miniszterelnök publicisztikája, hiábavaló küzdelme Nagy Imre centrumba állítására, s mostanában megfogalmazott baloldali fordulatának, s a jobboldali megoldásokkal  (pl. segély és munka összekapcsolása) való időnkénti, ám annál árulkodóbb kacérkodásának története. Furcsa, de az MSZP ideológiai küzdelme ma Gyurcsány Forgatag Ferenc fejében zajlik.
A jobboldalon viszont a szellemi területen csak az anti-kapitalista, uralom-ellenes, a későbbiekben kissé átalakuló, posztkomcsi-ellenes kritikának lett kimunkált fogalmi rendszere, s hangos hívei, akik nagy krafttal jelenítik meg a véleményüket.  Nincs más irányultságú kritikai szemlélet, s ami van, az csendes, háttérbe húzódó, a szellemi vitákat és indulatokat kerülő. A Kommentárban elindult egy elmélyült disputa, a Reakcióban megjelenik a hangos másmilyen kritika, de ez még nem tud tovább szűrödni, mert a nagy nyilvánosságot az uralom –ellenesség és a poszt-komcsik feletti utálkozás tölti ki.
A Fidesz politikai és szellemi fejlődésében ez azért fontos elem, mert azért a kultúrában az számít, ami látszik. Ami látszik, az reálisnak tűnik. És szükségszerűnek is.
Ami nem látszik, az esetlegesnek tűnik. Bármikor-nem-létezővé-válónak.
Ami esetlegesnek látszik, az nem tud vonatkozási pont lenni. S ami nem vonatkozási pont, az nem hat. Megmarad budoár titoknak. Néhányan ismerik, egymásnak megmutatják, de maguk sem hiszik el, hogy ez másnak is értékké válhat vagy más is vevő lenne rá. Szerintem ezért meghatározó ma a radikalizmus, mint szellemi gócpont a jobboldalon. De ez sem örökkévaló. Meghatározott körülmények szülték meg, s azok tartják formában. Akarom mondani: uralomban.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr61706200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.10. 11:42:02

"A történelmi helyzet miatt nem alakult így. Az MSZP egy a diktatúrát modernizálni akaró politikai közegből nőtt ki. Az MSZP tagsága és politikusai számára a mérce a nyolcvanas évek rendszermódosító törekvései lettek, s nem a baloldali értékek képviselete.
A „modernizáció” mint fogalom és elképzelés azért futott be nagy karriert, mert kétségtelen, hogy a létező szocializmushoz képest a magyar korszerűbb volt, s igyekezett is korszerűbb lenni."

Azt mondja, a Fidesz foglalja el a "modernizacio" szot is, ahogy Feri kuzd a "polgari" szo elfoglalasaval?
Ez ketsegkivul erdekes kommunikacios fegyverteny lenne, de engem konkretan egy fikarcnyit se erdekel. Azert nem, mert a "modernizacio" egy ures kifejezes. Hogy ket nagy modernizatort emlitsek: Bismarck, akik a kora Nemetorszagat akarta modernizalni (amely Nemetorszag akkor is a vilag egyik vezeto kulturalis es ipari hatalma volt) vagy Imredy, aki Magyarorszagot akarta modernizalni de ugy, hogy a modernizacio hasznat ne a zsido nagytokesek zsebeljek be, melynek modja a toluk valo megszabadulas (zsidotorvenyek) voltak.
www.szazadveg.hu/kiado/szveg/ungvary.pdf

Innentol kezdve szamomra a modernizacioert folytatott fideszes csata egesz egyszeruen egy kommunikacios manover, ami fontos ugyan, de a lenyeget nem erinti. Mert a lenyeg az, hogy a "modernizacio" fogalma mogott az bujik meg, hogy valtoztassunk, mindegy mit, csak legyen mas. Ezzel pedig nem tudok egyeterteni. Legyen jo, ne mas.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.10. 22:01:35

A történelmi gyökerek nagyon mélyen kapaszkodnak.

Magamnak mostanában úgy definiálom a kapitalizmust, mint arra való törekvést, hogy előállítsak valamit, amit valakinek eladok, és ebből pénzem lesz, amit részben felélek, részben pedig a valami előállítását fejlesztem belőle. Ehhez most már a világpiac a színtér. Kegyetlen világ, irgalmatlan, igazságtalan, könyörtelen árversennyel, akasztófára való piaci versenytársakkal. Nem szép világ, nem nagyon lehet szeretni. Nem is kell szeretni. Napi 8-10-12 órában csinálni kell, aztán elfelejteni, és a megszerzett pénzből megpróbálni valamiféle emberibb életet élni. Skizoid helyzet? Az bizony. Alternatívája viszont csak egy olyan életstílus, amelyhez hiába próbálnánk híveket toborozni.

Szóval, a kapitalizmusra ugyancsak ráfér a kritika. Ő ezt vigyorogva tudomásul veszi, kajánul neveti ki a nagy hangú bírálókat.

A magyar jobboldali polgárság igazából soha nem kapcsolódott be a Magyarországon több ízben nekilendülő kapitalizmus életébe. A magyar jobboldali polgárság általában a tisztviselői, ügyvédi, orvosi pályákat választotta, és idegenkedve nézte az üzleti élet világát, melyet meg nem ismervén még ellenségesebbnek látott és lát. Hozzájárult mindehhez, hogy a szocializmus idején a gazdasági élet jelentősebb pozícióiba ritkán juthatott osztályidegen, így a jobboldali polgárság eleve hátránnyal indult a `90-es évek elejének helyezkedési versenyében, amely évtizedekre meghatározta a társadalmi pozíciókat.

A Fidesz helyzete ebben a leosztásban nem egyszerű. A realitásokat figyelembe véve jó kapitalistának kellene lennie, ám támogatói derékhada, bázisának szellemi és morális tekintetben legsúlyosabb szegmense, a szavazótábor legfőbb hangadói a kapitalizmust mint nemzetidegen és ellenséges működést szemlélik. Ennek legfőbb manifesztuma a markáns Amerika- és csendesebb EU-ellenesség, amely súlyos konfliktusforrás a Fidesz-vezetés és választói között.
Amíg a magyar jobboldal be nem kapcsolódik a kapitalizmus életébe, amíg a kapitalizmusról nem lesznek pozitív élményei, és nem válik annak haszonélvezőjévé, addig ez a konfliktus fenn fog állni.
A szocialista elit a kapitalizmus kérdését teljesen praktikusan kezelte, mindenféle morális és ideológiai kifogások nélkül. Ezért lettek múltjuk ellenére áramvonalasok és megbízhatók a Nyugat szemében, mert reakcióik rendszerkonformok és kiszámíthatóak.
A Fidesz helyzete tehát nagyon nehéz. Amíg a jobboldali szavazótáborban nincs jelentős súlya a kapitalizmus nyerteseinek, aligha fog sikeresen politizálni. Mert jegyezzük meg azért: A baloldal hibáiból kicsikart parlamenti többség még nem győzelem. Győzelem az, ha az elképzeléseinkből aztán meg is tudunk valósítani valamit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.11. 10:53:38

"A magyar jobboldali polgárság igazából soha nem kapcsolódott be a Magyarországon több ízben nekilendülő kapitalizmus életébe. "

Vajon mit szólna ehhez Ganz Ábrahám?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.11. 11:32:57

Jobboldali magyar polgárnak tartaná magát. Ebben nem velem kell vitatkoznia.

egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2008.10.11. 20:32:35

A FIDESZ-t, vagy a jobboldali "kritikát" kapitalizmuskritikának nevezni nevetséges. Az antikapitalizmus minimum azt jelenti, hogy nem ebben a rendszerben gondolkodom, hanem egy teljesen másikban, és nem is vagyok része a rendszernek, amennyire csak lehetséges. Hogy elutasítom a tőkés termelési módot, az egyenlőtlenségeket, és nemcsak azért bírálok kormányintézkedéseket, mert én szeretnék hatalomra kerülni. A társadalom és gazdaság szerkezetének valódi kritikájával kevesen foglalkoznak, és nem a pártok azok.

Kommunizmus meg nem volt (más országokban sem igazán, nemhogy nálunk), azt hittem, ez nyilvánvaló. Így nem is kellene mondani rá, hogy nem működik jól, vagy hogy egyes pártokra a "kommunista" értékek követése lenne jellemző. A kommunizmus nem egyenlő a pártállami diktatúrával.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.10.12. 00:42:44

Szerintem 3 dologgal kellene kezdeni a változtatást, a mutyizások megszüntetését:
1. Költségvetési Tanács, hogy ne lehessen szétlopni még azt is ami van.
2. Új pártfinanszírozási törvény, hogy ne lehessen szétlopni még azt is, ami lesz.
3. Új közbeszerzési előírások, hogy ne lehessen szétlopni, ami lett volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.12. 11:54:09

Elpet 2008.10.11. 11:32:57:
"Jobboldali magyar polgárnak tartaná magát. Ebben nem velem kell vitatkoznia."

Amikor ezt írtad:

"A magyar jobboldali polgárság igazából soha nem kapcsolódott be a Magyarországon több ízben nekilendülő kapitalizmus életébe."

akkor ezzel egyben úgy definiáltad Ganz Ábrahámot, mint aki nem tartozik bele a magyar jobboldali polgárság körébe. A definíció tehát tőled származik.

Nem kérdés, hogy saját korában Ganz Ábrahámot a Monarchia megbecsült polgárának tartották. A jobboldalival vigyáznék, ha jól emlékszem, akkor ezt a kifejezést nem is használták Magyarországon és a magyar politika a monarchia támogatóitól a függetlenségi radikálisokig terjedt. Nem sikerült forrást találnom Ganz politikai nézeteiről.

Tehát az, hogy Ganz jobboldali magyar polgár-e vagy sem, az kizárólag a saját döntésünk. Vagyis hogy azok, akik jobboldali magyar polgárnak tartják magukat, felvállalják-e Ganzot vagy sem. Tapasztalatom szerint igen, csak hogy a Millenáris parkra utaljak, ami egy Ganz gyártelep volt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.12. 14:02:49

Doomhammer

A Reakció blog közismert és méltán tisztelt kommentelőjétől irányomban megkezdett tegeződést megtiszteltetésnek veszem, precedensként kezelem, és a továbbiakban viszonzom.
Fogalomtisztázó szándékod kissé szőrszálhasogatónak tűnik ugyan, ám elismerem, hogy lényegbe vágó. Nem kívántam ilyen pontos elemzésbe menni, ezért kentem el bizonyos részleteket.
Ha lényeges az én személyes állásfoglalásom, akkor elmondom, hogy Ganz Ábrahámot derék magyar polgárnak tartom, Weiss Manfréddal és Richter Gedeonnal együtt. Ez az én véleményem.

Létezik azonban a magyar jobboldali közösségnek egy nem jelentéktelen része, amely a kapitalizmust, benne különösen a pénzügyeket és kereskedelmet, de talán még a magasszintű iparosítást is valamiféle zsidó ármányként kezeli. (Hozzáteszem, hogy ilyen gondolatok nemcsak a jobboldalon hallhatóak.) Elég itt a Demokrata olvasótáborára utalnom, mindazokra, akik Bencsik Andrást és Lovas Istvánt fontos igazságok megmondóinak tartják, azokat, akik kedvére Bayer Zsolt a legutóbb elhíresült cikkét írta. Ez nem azért baj, mint hogyha ez a csoport valamiféle erőszakra készülne a zsidók ellen, ez egész egyszerűen nagyon csúf rágalom bizonyos baloldali hangulatkeltők részéről. Sértettség ez és kudarcérzés elsősorban, melynek okai sokrétűek. Hála Istennek nincs, és ne is legyen olyan helyzet, hogy komoly indulatok szabaduljanak el. Az utcai randalírozások perifériális jelenségek, melyeket rendőrileg lehet és kell kezelni.

Ez a kapitalizmussal szembeni bizalmatlanság azért baj, mert mai életünk kereteit bizony a kapitalizmus határozza meg, s ha nem kapcsolódunk ennek mozgásába, elmegy mellettünk, s nem zavartatja magát.

A Millenárissal kapcsolatos gondolatmenetedet nagyvonalú és merész következtetésnek tartom. Látok benne igazságot, ám állításod igazolásához nem érzem kellően erős érvnek.

kóczián 2008.10.12. 17:08:07

nagy élvezettel olvastam a hozzászólásokat
süti beállítások módosítása