Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Olvasott fiúk kívánságlistája

2009.06.27. 13:51 Kóczián Péter

 

Ez egy hitvallás. A szerzők hitvallása arról, hogy milyen értékek mentén, s milyen kihívások közepette kellene a Fidesz politikáját kialakítani.
Lehet-e alapja egy kormányprogramnak? Feltétlenül. Alkalmas is rá jelenlegi formájában? Nos, nem. A Jövőkép ugyanis egy étlap, amelynek minden elképzelését nem lehet egyszerre megvalósítani, mert momentán nincs annyi pénzünk, amiből ezt megtehetnénk.
Az írás egy kiáltvány, egy megalapozó elemzés, s egy értelmiségi politikai reklám pamflet. A napi kritikában visszaköszönő stílus és gondolat eldobható kurzus irodalommá teszi. A szocialista kormányok időszakát szocializmusnak nevezni költői túlzás, szónoki hevület diktálta merészség. Ellentmond a dolgozat történelmi formák erejét elemző lényeglátásának. A szocializmus – a szerzők ne tudnák? – meghatározott gazdasági, társadalmi berendezkedés. Az újraelosztás erősítése, a társadalmi jövedelmek növelése nem szocializmus. Ez csak a napi publicisztikában, az általános és tömeges fogyasztásra szánt politikai kommunikációban igaz.
S van még egy baj vele. Szellemi restségre sarkall és azt mutatja. A szerzők egészen letisztult tipológiáját használják a különféle piaci berendezkedések sajátosságainak. De adósak a magyarországi helyzet, a 90 utáni, vagy a nyolcvanas években zajló folyamatok tudományos tipológiájának kialakításával. Igaz, erre nincsenek IMF és OECD fogalmi táblázatok, de azért a kései szocializmus leírásának már van, a transzformált társadalmak tipizálásával pedig egész bőséges irodalom foglalkozik.
Ezen a ponton az írásmű sekélyes politikai propaganda anyaggá válik. A szerzőkön ugyanis a politikai, taktikai felelősség lett úrrá. A Fidesz programjának erősítése ugyanis fontosabb bizonyos részekben, mint egy élesszemű elemzés kialakítása. Magyarul, a politikai kommunikáció megeszi a tudományos igényt. Az MSZP (SZDSZ kormányzása) ugyanis azért „szocializmus”, hogy a szerzők megalkothassák azt a mélyebben ki nem fejtett véleményüket, miszerint 1989 előtthöz léptünk vissza. De azért nem mennek bele, mert elemzésük komoly részének éppen az a lényege – és érdeme -, hogy társadalomtudományi igénnyel próbálják világossá tenni, hogy milyen kapitalizmus alakult ki, s milyet akarnak kialakítani.
Na, ebben van a legnagyobb hiányosságuk. Ennek több oka lehet. Egyrészt a szerzők heterogének, s ezt így tartják jónak. Ez ki is fejezhet egy széles körű konszenzus igényt is, s ezzel nincs is baj.
De a súlyosabb probléma az, hogy a feladatok, a stratégiai célok ismertetése nem , más mint egy igényes kívánságlista. A szerzők nem állnak távol a politika-csinálástól, így tudják, hogy a felsorolt célok a maguk összességében megvalósíthatatlanok. De nem segítenek súlyozni közöttük.
Ezért baj a propaganda ízű „szocializmus”-ozás. Mert a finomabb elemzés helyett akol-melegség élményét nyújtja a szerzőknek, az olvasóknak, s a kritikusoknak is
Ha tetszik, ezzel a felszínes futammal az anyag használhatóságát csökkenti. Minden, a napi politikai propagandában hasznos szólam csak arra jó, hogy könnyebben lemoshatóvá tegye a dokumentum fontosabb megállapításait.
A Jövőkép legizgalmasabb része a tőkeimport és tőkeexport, magyarul a „kiszippantják-ea pénzt vagy sem” témaköre. Meglehet, ez is az egyik leglényegesebb, legfontosabb mutatója egy transzformációs folyamatnak. Mármint az, hogy mivé alakulunk, hova tartunk, s a nemzeti jövedelemből, s annak növekményéből mennyi marad nálunk.
De azért ez nem egy tudományos dolgozat. Azért minden olvasó azzal az elvárással közelít hozzá, hogy itt és most megmondják neki a tutit. Hát, nem mondják meg.
A szerzők talán azt mondanák, hogy ez nem kormányprogram, nem pártalapvetés, hanem egy politikai döntések fogalmai, gondolkodási kereteit alakító mű.
Nos, ennek azért kevés, mert éppen a modellszerű gondolkodásban nem jutnak előre a szerzők.
Ezt még körüljárhatnám több szempontból, de a különböző aspektusok egy felé mutatnának. A szerzők nem merik felvállalni az útmutatást. Nem merik azt mondani, hogy a sokféle kapitalizmusból momentán erre felé kellene menni. Ezt és ezt kellene csinálni.
Azért maradnak értelmiségi baba-állapotban, mert mindenre kíváncsiak, mindent felsorolnak, de nem mernek közöttük választani. Ezért lesz kívánság lista a Jövőkép. Az egyik legmerészebb állításuk az, hogy Magyarország akkor éri el a szerintük helyes állapotot, a nyugat-európai jellemzőket, h a tulajdonon és a tudáson alapuló polgári középosztály legalább kétharmados többségbe kerül. Ez a politikai középosztály képes stabilizálni a gazdaságot és a politikát, ez teremti meg és tartja fent a jóléti államot és egyben ez garantálja a jogállami normák betartását.
Ez konkrét is, stratégiai is, meg minden, ami kell. De hogyan érünk el oda? Mi kell ahhoz, hogy ez megvalósuljon? Már a Fidesz győzelmén túl.
Azért is kívánság gyűjtemény a Jövőkép, mert nemigazít el abban, hogy az egyes részterületekre vonatkozó elemek milyen kapcsolatban vannak egymással. Az adócsökkentés és a munkaerő növekedése hogyan viszonyul ahhoz, hogy a közkiadásokat közben is fizetni kell?
Azt mondják, hogy az állami funkciókat méretre kell vágni, de mi van azokkal, akik ma az állami funkciókat működtetik? Miből finanszírozzák az átalakítás időszakát? Ha ez eladósodás döntő a szocik megítélésében, akkor mi az eladósodás szerepe ebben az átalakításban? Nem adósodunk el? Eladósodunk, de nem így?
Egy másik fontos téma: hogyan emelkedik fel a polgári osztály? 2010 tavaszától milyen lépések vezetnek el 2025-ig a polgári réteg számottevő megerősödéséhez? mennyibe kerül ez nekünk? milyen állami intézkedések szükségesek ehhez? A szómágián túl.
Azért is propaganda ez, mert nem végzi el a Fidesz korszak kritikáját. Büszkén mondja, hogy a „Jövő elkezdődött” program 1998-ból ma is vállalható. Szóval, a szocik nem csak a szocializmust hozták vissza, de az időt is bezárták egy kamrába, ahonnan nem tud előjönni. Ezek azért vicces hiányosságai a gondolatmenetnek.
Ki a fene nem akar egy gyorsan működő igazságszolgáltatással és tudással olajozott országot, ahol szuverén polgárok közössége határozza meg a köz ügyeit?
De érdemes tenni egy kirándulást utópiába ahhoz, hogy kikerüljék az itt és most konkrét kérdéseire adott válaszokat?
Nem policy paper, s nem is alapvetés ahhoz. A policy paper egy stratégiai alapvetés, amely taktikai célok szolgálatában készül. A kormányzás tartalmát előkészítő anyag, amely tágabb összefüggéseket helyez operacionalizálható kontextusba. Megágyaz a döntésnek, feltárja a különböző lehetőségek körét, hogy a döntéshozó ne fogalmi háló nélkül döntsön vaktában.
Van egy csak személyeskedve megfogalmazható hiánya is az anyagnak. A szerzők a teljesítmény nélküli társadalmat kárhoztatják, amit a szocik visszahoztak. Ez az anyag jobb, mint sok korábbi (nem csak a jobboldalon), de még mindig nem eléggé minőség – és teljesítményközpontú. Azért nem ártott volna személyes példával élen járni. Nem kicsit jobb lenni, hanem élen járni. Élen. S nem kicsit jobban.
Aki élen jár, az kapitalista környezethez alkalmazkodó módon fejleszti az országot. Aki kicsit jobb, mint a többi, az kicsit még a szocializmusban él, de úgy, hogy közben már egy kicsit már a kapitalizmus is megérintette. Időben 1987 és 1992 között jár. Akkor, amikor a szerzők szerint a dolgok elromlottak.
Résen kell lenni, az biztos.
Én inkább az élen szeretnék lenni.
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr481211896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MPéter 2009.06.29. 19:08:06

Hamár a Fidesz politikájáról és kormányprogramról van szó...
Találtam egy érdekes listát arról, hogy milyen intézkedések várhatók, ha a Fidesz hatalomra kerül:
kettosmerce.blog.hu/
Érdemes elolvasni: elgondolkodtató és még humoros is.