Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Letapadva

2009.07.15. 20:07 Kóczián Péter

 

AZ SZDSZ magját csak a válságkezelés, a megszorító politika, a szociál-liberális kurzus fenntartása tartja össze. Ez nagyon vékony a korábbi ideológiai kötőanyaghoz képest.
 
Az új pártelnökkel, Retkes Attilával szemben kialakult Kóka-párti érvelés szerint Retkes Attila kiheréli az SZDSZ-t, mert megfosztja azt egyéni sajátosságától.
 
Mi is az SZDSZ sajátossága? A válságkezelés támogatása?
 
1994 óta az SZDSZ politikusainak és szavazóinak az identitását az MSZP kormányzás, hatalomgyakorlás, befolyásszerzés korlátozásának gondolata teremti meg.
 
Az SZDSZ-t ugyanaz az elit fordította el a rendszerváltó politikai erőktől, amely most Retkesre fúj. 1994-ben ők szakítottak az antikommunista ideológiával; kormányon ők nem erőltették az antikommunista tematikát; s ők támogatták azt a kurzust, amely a parlamenti váltógazdálkodás szempontjából semmi mást nem jelentett, mint az MSZP kormányzás folyamatos befolyásolására való törekvést. Koalíción belül vagy kívül.
 
Az MSZP –vel való koalíciónak persze volt politikai programja is: a liberalizáció, a privatizáció, amelyet a maguk részéről sikeresen támogattak, forszíroztak ( a közszolgáltatás területén vallottak kudarcot).
 
Fodor Gábor elnökként az előbb említett dimenziókban nem kínált alternatívát. Fodor a szocialista kormányzás kurzusát akarta megváltoztatni: Gyurcsány nélkül, az SZDSZ-nek nagyobb teret adó szakértői kormányzás jellegét kialakítva. Ma sokan támadják Fodort a szakértői kormány miatt, amely persze egy retorikai kamu: politikai értelemben azonban lehetőséget kínált volna az SZDSZ szakértői holdudvarának és szakértelembe csomagolt politikai elképzeléseinek érvényesítéséhez.
 
A Kóka –támogatók azonban nem értettek egyet Gyurcsány megbuktatásával, mert azt gondolták, hogy csak olyan miniszterelnök jöhet, aki letér az SZDSZ által a kilencvenes évek óta követett modernizációs elképzelések támogatásának útjáról.
 
Közben egyre üresebb lett az ideológiai, érzelmi koffer, s ez ma már oda vezetett, hogy a az SZDSZ politikai konfliktusa nem más, mint két ember, s annak támogatói közötti személyi vita: Retkes vagy Kóka az igazi SZDSZ.
 
Az SZDSZ elérkezett a kisgazdásodás állapotába. Kóka csak azért sem mond le. A támogatói sem engednek. A tét az ország kormányzása. Mint amikor Túri –Kovács Béla szakított Torgyánnal, s Orbán kormányfő mellett tartott ki 2001-ben.
 
Kókának és támogatóinak gyengék az érvei. A frakció tényleg önállóan dönt, ez egyébként a párturalom fontos ellensúlya. De egy kongresszusi döntés felülírni – azaz a párt választott küldötteinek szabad akaratát felülírni dacos ragaszkodással a frakcióvezetéshez és megakadályozni, hogy a párt küldöttei a frakción keresztül érvényesítsék az akaratukat a képviselőcsoport fontos politikai döntéseinek kialakításában elutasítani, - hát ez azért a demokratikus politikai elvárások felrúgása.
 
Avas liberalizmus
 
Az SZDSZ politikáját meghatározó csoport tagjai képtelenek voltak az SZDSZ ideológiáját megújítani. A privatizáció lezajlott, a kapitalizmus kialakult, a magyar társadalom problémái egy fejlődő kapitalista ország problémái. Az emberjogi, polgárjogi küzdelmek nyolcvanas évekbeli időszaka lezárult (jogkiterjesztés, intézmények megteremtése, demokratikus konfliktusok bevezető menedzselése).
 
Az SZDSZ nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy sok éven át hatalmon volt, kormányzott, döntött, Budapesten egy erősnek látszó főpolgármester vezetésével. Liberális Budapest gazdaságpolitikája? Vállalkozóbarát? A tőke termelését különösen elősegítő? Magángazdaság párti?
 
Az SZDSZ gazdasági ideológusainak az agyára ment az MSZP közelsége és a Fidesz pökhendi retorikai tőkeellenessége. Az SZDSZ gazdasági ideológiája még mindig az állami vagyon lebontására épül – amelyből még mindig van annyi, hogy legyen mit csócsálni.
 
A közszolgáltatások területén még mindig csak az jut az eszükbe, hogy mindenki fizessen vizitdíjat és tandíjat. Mindig az állampolgári hozzájárulás problémája izgatja őket, holott a tőke tulajdonok hatékony működtetése az időszerű probléma.
 
A népszavazás után Gyurcsány miniszterelnöknek volt egy javaslata. Azt mondta, ezen túl mindenki odamegy orvoshoz, ahova akar, a fejpénz megy vele, s az állami, önkormányzati és magán egészségügyi intézmények versengenek érte. Ez egy ésszerű megközelítés egy túlnyomóan állami szervezetek által uralt, államigazgatási döntésekkel irányított közösségi tulajdon átalakítása érdekében.
 
Ez sokkal fontosabb javaslat volt, mint a vizitdíj, s politikailag is ésszerűbb. Nem a polgárok idegesíti fel újabb pénzkivétellel, hanem az intézményi struktúrát alakítja át, annak újfajta finanszírozását teremti meg. Azaz, a reform ügyét azokra terheli, azokkal beszéli meg, akikre tartozik, az egészségügyet működtető dolgozókkal, intézményvezetőkkel, tulajdonosokkal. És választ ad arra a társadalmi helyzetre is, amelyben a gyarapodó középosztály saját zsebből is finanszírozza az egészségügyi ellátást, s ebben mindenki követi, akinek nem a mindennapai betevője múlik ezen. Az emberek számára több szabadságot, választási lehetőséget teremtene, s ugyanezt biztosítja az intézmény tulajdonosok számára is. A fejpénzen felüli hálapénz pedig egy kezdetben kicsiny, de intézményesített szabad versenyben áramlik a rendszerben, s ez némileg a tőkeképződést is elősegíti. Ez egy liberális program. Gyurcsány jobban ért a liberális piacgazdasági rendszer erősítéséhez, mint az SZDSZ politikusai és szakértői?
 
Az SZDSZ-nek csak két ötlete volt az egészségügyi reformra. A vizit díj bevezetése és a biztosítói rendszer szétdarabolása. Már a magán egészségügy ezen új rendszerben való finanszírozását sem dolgozták ki. Egy állami tulajdonú rendszer átalakításának tényleg csak ez a két lépése lehetséges?
 
A tandíj nem teremt megrendelői viszonyt. A tanárok közalkalmazotti státuszának megszűnése, a forgalomképes egyetemi tulajdon megteremtése, a szabad és érdemi szponzorálás megteremtése, a szabad diákválasztás, az államilag finanszírozott helyek csökkenő aránya, az ésszerű diákhitel, a tudományos pénzek szabad pályázati rendszere, az egyetemi kutatás és oktatás összekapcsolása, az egyházi iskolák és a bármilyen iskolák egységes, azonos finanszírozása teremthet igazi versenyhelyzetet.
 
Mindezek felett erős piacszabályzó és ellenőrző hatóságra van szükség, amely a piaci szereplők társadalmilag releváns teljesítményét méri és egy erős minisztérium, amely a társadalmi elvárásokat önti törvényjavaslatok és szabályzatok formájába.
 
Az emberi jogok védelme megragadt a melegek, cigányok jogi –politikai védelménél. A gyakorlatban az SZDSZ-es önkormányzatok nem folytattak alternatív politikát, s nem is tettek rá kísérletet. Időközben azonban hagyományos liberális témák mellett újak is keletkeztek. A mobil internet, a GPS, s az egyéb mobil technológiák totális ellenőrzést teremtettek; a jogi ügyek intézése vészesen lassú; a korrupció ellenes harc gyenge. Az SZDSZ azonban a liberális jogvédelem elveinek 1997-re, 1999-re, 2003-ra, s 2009-re szabott ügyeiben semmit nem tett és semmihez nem tudott hozzászólni.
 
Maradt az antifasizmus, majd tavaly már az is kipukkant, amikor Horn Gábor körülbelül azt üzente Gyurcsánynak, hogy „Feri, ne szórakozz már ezzel a hülyeséggel”. 
 
Az SZDSZ magja azonban képtelen volt a Horn által megfogalmazott problémára választ keresni. Ha már nem elég az MSZP-s modernizáció korrigálása, ha az MSZP nem rosszabb, mint a Fidesz, akkor mi a következő lépés?
 
Egy év óta e válaszok hiányában üres az SZDSZ politikai centruma.
 
Kóka ebben az időszakban a modernizációs kormány támogatására összpontosított. Ez lekötötte a frakciót. De nem a párt tagjait.
 
Retkes Attila megválasztása ezt az űrt tölti ki. Az SZDSZ most leszakadó, egykori vezető politikusai nem nagyon szeretik a Retkes által hangoztatott „szabadelvű- kormánytól távolódó” álláspontot. Ebben értelmezhetetlen harmadikutasságot, háttérben meghúzódó sötét érdekeket látnak. Jobbos közeledést, egyszerűen mondva.
 
És mi a válaszuk arra, hogy már nem csak MSZP, hanem … is?  Már nem csak 1990, 1994, hanem a kétezres évek is?

37 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr471248108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: retkes-Retkes? 2009.07.16. 11:07:54

Nehéz nagyobb bunkóságot találni, mint amikor valakinek a nevén viccelődnek. Vajon melyik napilap kolumnistájának sikerült először elsütnie a retkes párt-Retkes Attila-szóviccet? Hát természetesen a polgári konzervatív napilap, blogunk kedvenc sárdobál...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

winston w/o weight 2009.07.16. 09:26:25

Nagyon találó poszt.
Különösen az lényeges, hogy nem gazdasági liberalizmus egy állami monopóliumot magán monopoliummá vagy oligopoliummá alakítani, amely elsődleges törekvéseként a piaci versenyt korlátozza majd be, akár a privatizációs szerződések által garantált állami védelemmel is.
A privatizáció nem jelent szükségszerűen egyet a piaccal és a versennyel és ezt nem képesek megérteni az SzDSz gazdasági szakértői. Rosszabb esetben értik, de az érdekeik miatt képviselik ezt.
A rendkívülinek érzett szakértelmük eredménye többnyire csak sematikus, kidolgozatlan változásokhoz vezetett. Elméleti szobatudósok kisérletezése egy lombikban anélkül, hogy valós folyamatokról bármiféle fogalmuk lenne.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.07.16. 10:30:10

klassz+++++
(végre, annyi ócska/buta szdsz-poszt után)

dean23 2009.07.16. 10:32:05

Azt kapják amit megérdemelnek!
Ez a liberalizmus az antifasizmussal ki is merül! Ráadásul nekik igen nagy szerepük van ennek a fasizmusnak a kitermelésében! A gőgős nemtörődömség, adjunk el mindent ész nélkül, mert az állam csak rossz házigazda lehet! Na, de könyörgöm! Rendszerváltás óta 10 évig ők voltak a társházigazdák Saját magukról mondtak ítéletet!
Az SZDSZ vállalhatatlan, ciki párt lett és elérték, h. a "liberális" fogalom is szitokszó kategóriába kerüljön!

tlac 2009.07.16. 10:35:10

már az első felütés hülyeség ("AZ SZDSZ magját csak a válságkezelés, a megszorító politika, a szociál-liberális kurzus fenntartása tartja össze").

NEM EZ tartja össze...

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 10:39:42

Nagyon nem találó a poszt...

Teljes mértékben egyetértekazzal, hogy az SZDSZ kiüresedett. Nota bene, egy fórumon az 1998-as választás után, Eörsi Mátyás azt fejtegette, hogy hát az élet márcsak ilyen, az SZDSZ "beleszürkült a kormányzásba". Én válaszoltam neki, hogy az SZDSZ magát szürkítette el, ez nem lett volna a kormányzás szükségszerű velejárója... Pedigakkor még voltak benne színek, amiket a Szadi folyamatosan radírozott ki.

Péter, te is bika módjára a vörösre ugrasz. Írod: "Az SZDSZ-t ugyanaz az elit fordította el a rendszerváltó politikai erőktől, amely most Retkesre fúj. 1994-ben ők szakítottak az antikommunista ideológiával..." Erre mondhatjuk, hogy még az ellenkezője sem igaz. Egyrészt a rendszerváltó elitbe a reform-szocialisták (pl. Vitányi Iván, akinek elévülhetelen érdemei vannak pl. a társadalomtudományi "fél-szamizdat" kiadványok megszületésében, és a rendszerváltás ideolgiai alpjainak a megfogalmazásában is), mint azok a pártocskák, amelyek a rendszerváltás idején bújtak elő, mint gomba a tavaszi langyos eső után. Kedvenc példám a "kereszdénydemokrata" pártok esete: Egy közvélemény-kutatás a lakosság politikai informáltságát vizsgálta, és hogy kiszűrje a tájékozatlanokat, beletettek egy nemlétező pártnevet is a listába, a Kereszténydemokratákat. Ez a nemlétező párt ekkor a neve alapján 5%-ot kapott volna. Ezután hirtelen négy kereszténydemokrata párt is alakult, egyiknek a vezetőjével Friderikusz műsorában találkoztunk, miután szélhámosság miatti börtönbüntetéséből szabdult...)

Másrészt az 1990-1994-es, első országgyűlési ciklus alatt az MSZP el tudta magáról hitetni (a Németh-kormány örökségét folytatva), hogy egy technokrata, racionális profi párt, mely az akkori pártpolitikai adok-kapokból kimaradt (persze, úgy könnyű kimaradni, hogy ha nyilvánvalóan a rendszerváltás után ilyen csatában MSZP-s csak veszíthetett volna..). 1994-re már nem a "kommunizmus" volt a reális veszélyforrásává a liberális demokráciának, hanem az akkor már ébredő, és parlamenti pártok által támogatott szélsőjobb-kezdemények (1994-ben pl. Deutsch Tamás is kiállt nemzetközi porondon a radikálisabb jobboldal támadásával szemben, és megvédte a közmédiumokkal kapcsolatos kormányzati politikát). Az 1994-es, Horn-kormányba való belépés thát valóban mérföldkő volt: Az SZDSZ ekkor vált (többek között) radikális antikommunista tömegpártból liberális-értelmiségi rétegpárttá. De ekkor még sok színe volt: Filozófiai liberalizmus, gazdasági liberalizmus, SZETA, kisebbségi jogvédelem, progresszív (magyar és nemzetközi) kultúrális törekvések támogatása, stb. Az viszont már igaz lenne, hogy ezen színek legutolsó árnyalatai úgy 2002. környékén, a D209-es eset után az "ideológus alapítók" távozásával tűntek el végleg.

Péter, írod: "Ma sokan támadják Fodort a szakértői kormány miatt, amely persze egy retorikai kamu..." - Megint csak az ellenkezője sem igaz. Erre az élő, létező példa a Bajnai-kormány, amelyiket egy (két) párt jelölt és támogat, pártpolitikusok (is) a tagjai, viszont bebizonyította, hogy a kormány világos szakpolitikai célokkal (és a pártokat korlátozó külső körülmények miatt) képes kimaradni (kicsusszanni vagy felülemelkedni - mindegy) a tyúkszaros ideológiai-pártpolitikai csatákból, és lehet így is kormányozni (Nota bene: szerintem nem Gyurcsány hibája volt elsősorban, hogy ő ezt nem tudta még megtenni). Tehát aze a "retorikai kamu" kifejezés mára egy "retorikai kamuvá" vált...

Írod: "A közszolgáltatások területén még mindig csak az jut az eszükbe, hogy mindenki fizessen vizitdíjat és tandíjat. Mindig az állampolgári hozzájárulás problémája izgatja őket..." megint csak végletes leegyszerűsítés. Én azért támogattam mindezidáig az SZDSZ-t mert a '80-as évek közepe óta hallom a későbbi SZDSZ-es (és ilyen szellemiségű) társadalom- és gazdaság-tudósoktól az államháztartás átalakításának a sürgetését, és a finanszírozási kérdések megoldását. Az teljesen jogos és igaz, hogy az SZDSZ nem használta ki soha a lehetőségeit ennek az előmozdítására. A Horn-kormányban ugye nem volt elég ereje, bár ott is a külső körülmények pillanatok alatt behozták Bokrost és az ő csomagját. De a 2. MSZP-SZDSZ kormányban símán végigasszisztálták a száznapos ámokfutásokat, majd belekerülve ebbe a spirálba (vagyis: ráállva a Fidesz kommunikációja által kijelölt pályára), szégyenkezve bár, de tevőlegesen támogatta az MSZP (és közvetve a Fidesz) szociális-populista hazugságait és ígérgetéseit.

És visszatérve a sokszínűségre: Amit most Retkes Attilával az élen, az SZDSZ-nél látunk, az semmi más, mint hogy a maradék támogatókat (a Bajnai-kormány és a kisebbségi jogvédők szimpatizánsait) elüldözi magától, és uszkve fél év alatt próbál egy retrográd Fideszbe ojtott jelenlegi MDF-es arculatot kialakítani, és hitelessé tenni.

Retkes Attila megemlítette, hogy mennyi negatív jelzőt kapott az SZDSZ, amely gyalázatokat le kéne mosni. Pl.: Strabag Demokraták Szövetsége, "buzi, stb.". Viszont én valahogy az internetes fórumokon leginkább egy olyan jelzővel találkoztam az utóbbi években az SZDSZ-szel kapcsolatban, amit egészen eddig ab ovo tagadtam, de kezdem megérteni, hogy mit is értettek a jelzőaggatók ezalatt... Ez a jelző pedig, ami immár teljes mértékben igazzá vált az SZDSZ-re:

KIREKESZTŐ

Béke poraira!

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 10:47:13

@pipacsaripacspapucs: Egy javítás:

"Egyrészt a rendszerváltó elitbe a reform-szocialisták (pl. Vitányi Iván, akinek elévülhetelen érdemei vannak pl. a társadalomtudományi "fél-szamizdat" kiadványok megszületésében, és a rendszerváltás ideolgiai alpjainak a megfogalmazásában is), LEGALÁBB ANNYIRA SZÁMÍT BELE A RENDSZERVÁLTÓ ELITBE, mint azok a pártocskák, amelyek a rendszerváltás idején bújtak elő..."

Bocs...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.16. 10:48:43

"Az emberi jogok védelme megragadt a melegek, cigányok jogi –politikai védelménél. "

+ drogosok, de nem védte meg pl. a 2006-ban jogtalanul megvertek, gumilövedékezettek, révészmártíriuszok jogait, mint ahogy a gazdák tüntetéshez való jogát kresztáblákkal tiltották le.

Ez kérem a Szabad Devianciák Szövetsége lett, nem az emberi jogoké.

Minden párt, amelyik emberi jogokat véd, nagy hangsúlyt kell tegyen a méltó emberi léthez fűződő joghoz, nem támogathat bizonytalan kimenetelű eü-reformokat, és sokkal-sokkal környezettudatosabb politikát kell folytatnia. Ez utóbbira volt is kísérlet Fodor minisztersége alatt, de hamar kimúlt.

Cigányt védeni pedig nem úgy kell, h az gyakorlatilag bűnöző védelemmé avanzsálódik.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.16. 10:54:48

"Jobbos közeledést, egyszerűen mondva."

Képtelenek felfogni, h a hungarofób/nemzetietlen/globalista vonalhoz képest nemzetibb még nem feltétlen nacionalista (bár sztem avval sincs baj, mert az egész mást jelent, mint a soviniszta), ráadásul Retkes hangsúlyozza a szabadelvű vonalat, és még véletlenül sem ejt ki olyan szavakat, amivel nyitna a keresztény-konzi irány felé. Tehát méretes péniszség jobbra tolódást delirálni, nem is tudom, miből deriválják;-)

KitorlásVapitány 2009.07.16. 10:54:54

Az SZDSZ MENJEN A PICSÁBA! :)

Anselmo 2009.07.16. 10:56:53

A poszt arra alapoz hogy az emberek azt hiszik amit mondanak. Persze ha ebből indulunk ki akkor a kommunizmus is a népért volt, a párttitkárok pedig áldozatos munkával töltötték mindennapjaikat. Az SZDSZ meg egy liberális párt.

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 11:04:16

@Anselmo: ...Az MSZP pedig szocialista, A Fidesz polgári, a Jobbik meg konzervatív. Tuggyuk...

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 11:08:16

@sün!malac69 a fegyelmezett renitens: A "nemzeti-naiconalizmussal" szembenállás ugyanígy nem jelenti azt, hogy valaki "hungarofób / nemzetietlen" lenne. Én az SZDSZ-től (korábban, amikor még voltak színei) pl. a magyar autentikus, kortárs és progresszív kulturális törekvések támogatását láttam, amely ezen felfogás szerint szervesen illeszkedik a hasonlóan értékes globális kultúrába.

"Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol..."

Anselmo 2009.07.16. 11:12:04

@pipacsaripacspapucs: ebből a felsorolásból még a Jobbik a legőszintébb, ők konkrétan abból élnek hogy nyíltan mondják ki amit sokan csak titokban gondolnak.

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 11:18:34

@Anselmo: De nem konzervatív (konzervativista). Ha valaki "nyíltan kimondja, amit sokancsak titokban gondolnak", azt lehet nevezni populistának, esetleg radikálisnak (bár az én szóhasználatomban ezt a jelzőt Jászi Oszkárék már, erőszakmentességgel együtt lefoglalták, mint ahogy a "kommunista" jelzőt is Sztálinék), de a konzervativizmusnak nem sajátja a kirekesztés - ez nem ugyanaz, mint a kultúrális örökség tisztelete és támogatása, a Felvilágosodás hármas jelszavából a vonatkozó "testvériség".

Anselmo 2009.07.16. 11:24:18

@pipacsaripacspapucs: még nem hallottam Jobbikos politikust aki konzervatívnak nevezte volna magát, vagy konzervatív eszméket hirdetett volna. Nagyjából azt mondják amit gondolnak. Ha azt hirdetnék, politikailag nem korrekt zsidókat és cigányokat szidni, de mégis ilyen szavazatokra pályáznának, akkor nem lennének őszinték.

Petrocz 2009.07.16. 11:29:05

Írod:
"A Kóka –támogatók azonban nem értettek egyet Gyurcsány megbuktatásával"

A támogatóktól keveset tudok, de Kóka János Gyurcsány Ferenc lejáratásában vezető szerepet vállat. Ő lett ebben, akaratlanul is a Fidesz leghasznosabb frontembere. Parlamenti felszólalásaiban szinte sistergett a gyűlölet.
Sajnos akkor sem látott tovább az óránál, mint ahogy most sem.
Hiszen ez mindkét pártban a maradék támogatók további osztódását eredményezte.

A nép fia 2009.07.16. 11:32:56

@pipacsaripacspapucs: Akkor ezek szerint még az SZDSZ a szenvedő alany? Szegények, mikre nem kényszerítették őket...

.com 2009.07.16. 11:34:40

@pipacsaripacspapucs:
mindezzel egyutt, engem az SZDSZ mint csapat kisertetiesen emlekeztet az oktato mint szemely meghatarozasara
"...aki nem tudja csinalni, az oktatja."

Pl vizitdij. Benyelte volna a nep, ha azt mondjak, hogy alapbol legyen mindenki egeszseges, csokkentjuk evi 6000Huf-al az egyeni egeszsegugyi hozzajarulast, ellenben, ha dokihoz mesz, fizetsz.
Logikusnak tunik? Igen. Eszebe jutott vmelyiknek? Nem.
Ezt itt a baj, nem az. hogy szex es megint izzad a tenyerem

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 11:35:02

@Anselmo: Nézd, az "őszinteség", mármint kimondani azt, amt Mári néni a tornácon lefetyel (bocsánat a sarkításért) a szememben nem elsőrendű politikai érték, főleg nem önmagában.

Egyrészt poltikustól, poltikai erőtől én elsősorban nem azt várom, hogy kiszolgálja a köz igényeit - ez olyan kalmárkodás, üzleties viselkedés, mint a kereskedelmi tévék gyakorlata, amelyben a profit érdekében igyekszenek alulmúlni az átlag ízlését, és nem emelni.

Másrészt ez a "vulgár-szókimondás" még hazug is. Utalnék Morvay Krisztina elhíresült megjegyzésére, hogyaszongya valahogy: Megakadályozzák, hogy a magyarok palesztínokká váljanak a saját országukban. Nos, egy ex-békefenntartó rendőr ismerősöm az izraeli palesztínokról a következőképpen nyilatkozott: "Ha átmész palesztín területre, már a határon látod a különbséget: Szemét, kosz, rendetlenség. Dolgozni nem akarnak, csak gyerekeket csinálnak. Bűnözők, ártatlan embereket gyilkolnak. Nem véletlen, hogy egyetlen ország sem akarja befogadni őket...." Stb.

Ha kiveszem, hogy kikről szólt ez a minősítés, nekem valahogy ismerősnek tűnik... Nem olyan, mintha inkább a cigányok lennének palesztínok a saját hazájukban? Persze, tudom, hogy az egészen más, mert azok palesztínok, ezek meg cigányok, akik ugyanolyan gonoszok, mint a zsidók, csak még élősködőbbek és lustábbak...

Ennyit az "őszinteségről", mint politikai erényről.

Sváb 2009.07.16. 11:36:51

@Anselmo:
A Jobbik őszinte volt mindig is.
Az SZDSZ pedig - ezzel a kókista ragaszkodással a hatalomhoz - még haláltusájában is hatalmasakat rúg az ország testébe.

jobbikgyor.blog.hu/2009/07/14/a_torpe_minoritas_diktaturaja

parakovacs · http://lugosibela.blog.hu/ 2009.07.16. 11:38:06

Jé, ezzel az elemzéssel teljesen egyetértek... Retkest régebben kicsit mukinyúl szerű embernek ismertem meg, de tévedtem, elég szigorúan odabaszott, amikor elnök lett. Ha minden jól megy, lesz három normális pártunk hamarosan: az LMP, az SZDSZ és az, ami a kilépők gyorsan összedobnak az önkormányzati és egyéb pozíciók megtartására.

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 11:46:13

@.com: Ha engem kérdezel, valóban elhibázott, előkészítetlen, és erőszakos módját választotta a Gyurcsány-kormány, ezen belül az SZDSZ az egészségügyi reformak.

Azért nem ártana kontextusában nézni az eseményeket: A "Rosszabbul élünk, mint négy éve" - jelszavú választási kampány (meg az azt megelőző négy év, melyet kezdetektől jellemzett a kormány legitimitásának kétségbe vonása) után, amelynek fő elem az volt, hogy van itt zsé, csak a baloldali kormány szadista perverzóból és pénzéhégből indíttatva, szántszándékkal sanyargatja a népet, értelmes, konstruktív vitára számítani reménytelen lett volna, súlyosbítva az Őszödi beszéddel.

Nem akarok részletekbe menni, de az én értékelésem szerint a Fidesz 2002-tőtl folytatott ellenzéki poltizálása (ellenzéki hatalommal való folyamatos visszaélése) súrolja a hazaárulás fogalmát.

Sőt, ez több, mint bűn: Ez hiba. Ha ugyanis a kormányt az ellenzék elvtelenül, mindenben támadja, akkor nem csak a kormány, hanem az ellenzék is leveszíti hitelét. Mármint kritikája jogosságának hitelét. Ezáltal ugye kialakulnak a futball-szurkolói táborok, mindenkinek a szeme vérben forog, és ez nagymértékben akadályozza a tisztánlátást.

Az SZDSZ hibája (bűne), hogy felvette 2002-ben a kesztyűt, ráállt a Fidesz által kijelölt futball-kommunikációs pályára, követtve ezzel az MSZP-t. Nehéz helyzet volt, amit a Fidesz teremtett, és (a Fidesz érdemeit az ország romlásában nem csökkentve) meg kell állapítani, hogy a baloldali kormány nem tudta kezelni ezt az agresszív, kártékony ellenzéki viselkedést, viszont kihasználta jótékony takaró hatását ennek a torzításnak.

A nép fia 2009.07.16. 11:51:27

@pipacsaripacspapucs: Ha emlékeim nem csalnak, akkor volt annyi többsége a koalíciónak 2002 óta, hogy a törvényeket keresztül tudja vinni, ahhoz nem kellett a Fidesz. Akkor milyen rombolásról beszélsz? Az, hogy milyen a kommunikációjuk, nos... nem kellett volna felvenni a kesztyűt. Hagyták volna az ellenzéket, had mondja a magáét, ők pedig építik a modern baloldalt és elhozzák a jóléti rendszerváltást - ahogy ígérték.

Akkor miről is beszélünk? Nehogy már a Fidesz kommunikációja legyen az MSZP-SZDSZ sz*r kormányzásának az okozója! Ez a felelősség áthárítása, és folytatása annak a mocskolódásnak, amit egyszer, régen valaki elkezdett.

tegyükfel 2009.07.16. 11:54:20

"Az SZDSZ most leszakadó, egykori vezető politikusai nem nagyon szeretik a Retkes által hangoztatott „szabadelvű- kormánytól távolódó” álláspontot. Ebben értelmezhetetlen harmadikutasságot, háttérben meghúzódó sötét érdekeket látnak. Jobbos közeledést, egyszerűen mondva."

Az írás alapvetően rendben van, csak az "egykoriak" lelkiállapotára való finom utálást egészíteném ki, mivel Pető Iván a Magyar Narancsnak azt mondta, hogy a párt új elnöke, Retkes Attila antiszemita toposzokat adott elő bemutatkozó beszédében.

Ez az ember vélhetően megháborodott. A Mancs pedig mélyre került.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.07.16. 12:09:21

Számomra a magyar poltikai élet egyik legszomorúbb jellemzője, hogy nincs olyan liberális párt, akire szavazhatnék. A SZDSZ szerintem nagyon régen elvesztette a hozzám hasonló emberek bizalmát. Ez összetettebb kérdés annál, mint hogy összeálltak a kommunistákkal, vagy sem, nemzetellenesek, vagy sem. Lehet, hogy soha nem is szolgáltak volna rá. Minden ilyen elemzésből és személyes beszélgetésekből is azt érzem, az SZDSZ mellett kitartó emberek képtelenek felfogni, mi a baj velük. A választók, érdekes módon, értik.

Sajnos csak oda kell jutnom, hogy a politikai elit legbutább emberei határozták meg az SZDSZ politikáját, és én nem látok különbséget Kóka, Fodor, Retkes, stb között.

Vona Gábor sokszor úgy tűnik, mintha idióta lenne, de a Jobbik politikájában fel lehet fedezni egy alapvető rendszert és logikát, amit az SZDSZ-nél nagyon régóta nem.

A legtöbb liberális egyébként továbbra is a Fideszt fogja támogatni (én nem), ami azért elég vicces ennyi év kölcsönös sárdobálása után.

Anselmo 2009.07.16. 12:16:41

@pipacsaripacspapucs: lehet hogy van egy kis felreertes koztunk, nem a Jobbik eszmeinek helyesseget vagy helytelenseget minositem. Azt irtam, hogy ezek hiszik amit mondanak. Nem erzelmi alapon, hanem tenymegallapitaskent kozlom. Hogy egyebkent helyes-e ezeket a dolgokat hinni, arrol nem irtam, a mai napon nincs is hangulatom belemenni egy bal-jobb adok-kapokba.

.com 2009.07.16. 12:31:20

@pipacsaripacspapucs: @Anselmo: ott a valasz
"...a verben forgo szem neheziti a tisztanlatast..."
tetszik, jo mondat
A kontexust ertem, mi tobb elfogadom, ezert fogok a ketfarkukutyapart-ra szavazni.
Viszont, szerintem (civilben valsag / projekt managelessel foglalkozom) az altalam emlitett modon - nota bene fizess ha elveszel - kihuzhato lenne a demagogia bunkoja az ellenzek kezebol. Ezt a legsotetebb szavazo polgar is megerti. Ezt kellene egy ertelmisegi partnak felvallani, jo peldaval bemutatni / levezetni.
Az SZDSZ nem tette meg, csacsumicsa

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.07.16. 12:33:39

@parakov: úgy érted, lesz három, egyenként 2-3 százalékos normális pártunk?:))

A nép fia 2009.07.16. 12:34:30

Ennyire nehezére esik néhány kommentelőnek az ékezetes betűk használata?!

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 13:47:52

@.com: mkkp (Kétfarkú Kutya Párt) RULEZ FOREVER! :-)

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 13:49:34

@zombizan: ...Ha az mkkp mégsem indulna, és az MDF marad ezen a őályán, akkor részemről MDF.

pipacsaripacspapucs 2009.07.16. 14:09:10

@A nép fia: Az előbb írtam egy részletes választ neked, de eltűnt az éterben, vagy talán ki lett moderálva - nem tudom. Elnézést, hogy nem ismétlem meg - talán később előkerül.

Röviden: Infantilizmus elhárítani a felelősséget az ellenzéki hatalommal való visszaélésért. Én nem a Fideszt hibáztatom a rossz kormányzásért elsősorban, azt állítom, hogy komoly része volt a sikertelenségben, és emiatt a rosszindulatú, felelőtlen ellenzéki magatartás miatt nem tudok bízni abban, hogy kormányra kerülve maskep viselkednének.

Kár az eltűnt beírásomért, azt szerintem sokkal élvezetesebb lett volna elolvasni...:-(

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.07.16. 14:41:00

@pipacsaripacspapucs: én inkább kihagyom őket is.

Olyan helyzetet még nem láttam itt az elmúlt 20 évben, hogy programok alapján lehetett volna választani pártok között. Maradnak a mélyről jövő rokon- és ellenszenvek, az érzelmi azonosulás. Mivel én egyikkel se tudok azonosulni, nem fogok rájuk szavazni.

Sajnos vannak olyan emberek, akik szájából - sokak számára - a legnagyobb igazság is hazugságnak hallatszik, valahogy ezt nem voltak képesek felfogni szerintem a politikai térfél bal oldalán. Ennyiben sajnálom is a mostani kormányt, meg sajnáltam egy kicsit Gyurcsányt is.

Szerintem egyébként akik a Fideszre fognak szavazni, azok jelentős része gyakorlatilag biankó csekket ad a pártnak és Orbán Viktornak, és őket nem fogja különösebben zavarni, hogy tök mást csinálnak majd kormányon, mint amit ellenzékben prédikálnak. Az előző tétel megfordításaként Orbán nekik akkor is igazat mond, ha tudják, hogy hazudik. És ezt nem is rosszallóan mondom, egyszerűen bíznak benne és kész.

A választási ígéreteket leginkább olyan emberek szokták számon kérni a pártokon, akik nem is szavaztak rájuk a megelőző választáson, ami szintén elég vicces dolog.

pipacsaripacspapucs 2009.07.17. 09:14:08

@zombizan: Ezzel egyetértek, egyetlen kiegészítéssel:

Ezt a fajta érzelmi megosztottságot természeti csapásként, Vis Majorként fogadjuk el, és mindig minimum "az elmúlt húsz év" termékének, vagy méginkább "ősi magy átoknak" tudjuk be, visszautalva a hagyományos népi-urbánus, Kossuth-Széchenyi, kuruc-labanc ellentétre. Pedig dehogy...

Az ellentét ugyan valós, és a világon mindenütt személyes érzelmek (szimpátia-antipátia) határozza meg a választásokat. (Csendben jegyzem meg, hogy egyre inkább elfogadott az az elmélet, hogy az üzleti kapcsolatokat is ez nagyban befolyásolja, és az is, hogy ez az érzelmi meghatározottság tulajdonképpen egyfajta racionalitás.) De ez az esztelen ellenségeskedés, amit te írsz, hogy a hazugság is igazságnak, vagy az igazság is hazugságnak van minősítve, hogy a választók biankó csekket adnak bárkinek, ez bizony tudatos manipuláció eredménye.

1998-ban, a "Több, mint kormányváltás, de kevesbb, mint rendszerváltás" jelszava - többek között - alapvetően két olyan irányt takart, ami meg is valósult: Az egyik már említett, angolszász típusú "futtball-parlamentarizmus", ahol is az addigi, konszenzusra törekvő, ezt maximának elfogadó politizálást felváltotta az "egy szavazattöbség mindent visz" elve. És ez szervesen kapcsolódott a másik, lényegesebb, az elmúlt tíz évet alapvetően meghatározó irányt.

Tölgyessy Péter mondta 2006-ban egy elemzésében (persze én utánam, csak rám kevesebben hallgatnak:)), hogy ez a gyűlölködés, végletes megosztás a "nemzetiek" és a "kommunisták" között Orbán Viktor tudatos manipulációjának az eredménye. A célja az volt, hogy egyértelműen kettéválassza az addig árnyalt, átmeneteket tartalmazó (vagyis: bizonytalan, kiszámíthatatlan) pártpolitikai választói preferenciákat, és gyűlöletkeltéssel árkot ásott a két tábor között, hogy lehetetlenné tegye az átjárást. Mondjuk, ha valaki csalódik a Fideszben, az érzelmileg gátolva legyen, hogy az ellenfelére, "a másikra" szavazzon". Tölgyessy azt is hozzátette, hogy Orbán elszámította magát, mert nagyjából 2004. december 5-re kiderült, hogy ezen az alapon az ország kisebbik felét kanyarította le magának. (Ekkor váltotta fel retorikájában a nemzeti populizmust a szociális populizmus.)

Én a magam részéről ezért, ettől fogva utasítom el Orbán Viktort egyértelműen, mert saját politikai céljai érdekében gyakorlatilag tönkretette az országot, végletesen megosztotta a magyarokat, lehetetlenné tette az érdemi vitát és ellenőrzést, gyakorlatilag a szavazókat infantilizálta, zombisította. Az persze a másik fele a történetnek, hogy a baloldal, elsősorban az MSZP, de vele együtt az SZDSZ is végül (egyik előbb, másik később, de) fölvette a kesztyűt, és saját tevékenységével, retorikájával táplálta ezt az őrületet.

Nos, ha - ahogy a szavaidból érzem - el vagy keseredve az (általad elvárt) választópolgári racionalitás teljes hiánya miatt, mint ahogy én is, akkor soha ne feledd el, hogy mi volt ennek a gyökere, ki volt ennek a szándékos előidézője.

Én a magam részéről pl. az MDF-et azért tudnám támogatni, mert az egyetlen párt volt, (persze jól felfogott önös érdekből, de ez az "önös felismert kisebbségi érdek" gyakorlatilag egybeesig az egész ország fel nem ismert, szándékosan elrejtett érdekével), tehát az egyetlen párt volt, amelyik tudatosan és sikeresen ellenállt ennek a szurkolótáborba kényszerítésnek, még ha néha sután, csikorogva is. Másrészt igen jól felismerték, hogy az SZDSZ kiürült, de ilyen pártra van igény. Elkezdték tehát átvenni az SZDSZ retorikáját, bár hangsúlyozva a konzervatív gyökereket, stílusát, majd támogatott emblematikus személyeit is elkezdik, élén Bokrossal.

Nos, én az MDF-et, ha ezt az irányt tartja, két dolog miatt preferálom: Egyrészt az utolsó rendszerváltás-kori őssejt a jelenlegi palettán (nem eredetére, hanem megengedem: modoros, mesterséges, felvett, de mégis következetesen épített imidzsére értem), másrészt ezt lberál-konzervativista alapon folytatják. Az egyetlen icipici garancia arra, hogy ez a Fidezse őrület nem válik kizárólagossá. Illetve vannak más alternatívák is az Orbán-szisztéma felszámolására (Jobbik, LMP), de ezeket köszönöm, inkább nem...