Súlyos koordinálatlanságot mutat és szervezeti impotenciára utal a cigány gyilkosságok felderítésére való képtelenség.
A magyar sajtó hajlamos elfogadni, hogy olyan rendkívüli eseményekkel állunk szembe, amelyekkel szemben a honi rendőrség szükségszerűen tehetetlen.
Szerintem helyesebb lenne a biztonsági apparátusról beszélni, s ennek tekintetében kimondani, hogy ennyire béna nem lehet egy képzett biztonsági állomány.
Ilyen ügyeket nem közrendőrök, járőrök és helyi vagányokat kezelő rendőrök derítenek fel. Hanem olyan központi egysége, amelyek nagyobb szervezeti egységek funkcionálisan elkülönült apparátusában dolgoznak.
Országos és fővárosi kapitányságokon, s a titkosszolgálati szervezetben vannak – vagy ezek szerint nincsenek – azok a szakértők, akik képesek ilyen speciális ügyeket felderíteni.
Az igaz lehet, hogy bonyolult bűnügyekről van szó. De úgy látszik, a bonyolultság inkább a rendőrségi szervezeti működéséből adódik.
Nem tudom elhinni, hogy ha tényleg 100 rendőr dolgozik az ügyön, akkor még mindig nem jutottak sehova sem. 100 ember nagyon sok. 100 közrendőr persze nem ér annyit, mint 100 specialista. De 100 rendőr – 100 ember – szakszerű irányítása már komoly egyszemélyi rendőri vezetőt, s legalább tíz profi alfőnököt igényel. Ráadásul, nyilván több szakterület tudásának, embereinek a koordinációját igényli.
Nekem kívülről úgy tűnik, hogy a magyar rendőrség képtelen ilyen szervezeti együttműködés koordinálására, hatékony működtetésére. Ez nem tömeges rendőri fellépést igénylő munka, hanem több dimenzióban zajló, különböző szakterületek mélyéig hatoló szakértői munka összehangolását. Háttérmunkát és a frontban zajló tevékenységet, amelyben az információszerzés, a helyszínelés, a korábbi esetek összevetése koordináltan zajlik.
És ez nem csak rendőrségi munka kell legyen. Egy ilyen kis országnak, mint Magyarország bizonyára nem éri meg és nincs is alkalma bizonyos szaktudás alkalmazására. Az ilyen szakértőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a hírszerzés és a kémelhárítás alkalmazza. Ha a rendőrség nem fér hozzá az ő információs bázisukhoz, szakértői tudásukhoz, vizsgálódásaik eredményéhez (s ebbe beleértem a katonai titkosszolgálatokat is), akkor a már létezőnél is szűkösebb és kevésbé profi adatbázisból dolgoznak olyan rendőrök, akiknek eleve kisebb gyakorlata van megtalálni a tűt a szénakazalban. Az ezzel naponta foglalkozó profik meg parlagon hevernek.
Félek, ha a gyilkos(ok) megtalálása vagy meg nem találása után hivatalos vizsgálat indul, az azt fogja megállapítani, hogy a biztonsági szervezetek közötti együttműködés, konkrétan az információmegosztás, annak értékelése, a szaktudás megosztása nem volt eléggé hatékony.
S ez a rendőrségre is igaz lehet. Ne derüljön majd ki, hogy az egyik megyei kapitányság nyomozójának jelentése vagy az osztályvezető értékelése nem jutott el az ügyben nyomozó agytröszthöz. Ne derüljön ki, hogy nem is volt agytröszt, mert a funkcionális osztályok, egységek szervezeti elkülönültségét nem lehetett megtörni. Ne derüljön ki, hogy az ORFK osztályvezetői, részlegvezetői értekezletein elhangzó főkapitányi és helyettes főkapitányi dörgedelmek és utasítások ellenére a részlegvezetők adminisztratív értelemben kipipálták a feladatukat, de a dolog lényegét, az érdemi információ megosztást elmulasztották. Ne derüljön ki, hogy magas rangú vezetők torzsalkodása, s a rendőri főnökök közötti szervezeti harc miatt nem jutottak ötről a hatra.
Már most is szaporodnak a rossz jelek. Hány gyilkosság kell ahhoz, hogy sorozatgyilkosságra gyanakodjanak? Hány helyszínelést rontottak el azon melegében, s hány helyen kellett újra kezdeni a vizsgálódást, mert a helyszínen megjelenő első helyi rendőrök családi perpatvarokra jellemző lazasággal, s nem egy komoly bűnténynek kijáró alázatossággal közelítettek a helyszínhez?
Milyen szintű utasítás és mekkora probléma kell ahhoz, hogy a megyei főkapitány azonnal központi segítséget kérjen? Minek kell ahhoz történnie, hogy a nemzetbiztonságért felelős helyi rangidős tiszt, az NBH embere maga jelentse azt a főnökeinek, hogy az NBH-nak be kellene szállnia a nyomozásba? Mi kell ahhoz, hogy az NBH főnöke először kérje az ORFK-t az együttműködésre, majd ha az ezt elutasítja, a miniszternél kérjenek politikai utasítást az együttműködés kialakítására?
Mi kell ahhoz, hogy a megyei, országos ügyészi szervezetek nyomást gyakoroljanak a rendőrségre a nyomozás minőségi szintjének emelésére?
Hány rendőr vizsgálata lassult le azért, mert a túlóra pénz kifizetése inkább foglalkoztatta a rendőri vezetőket, mint a nyomozás gyors és eredményes befejezése?
Ki fogja megvizsgálni, hogy a rendőrség tömegszerűen lépett fel vagy minőségi koncentrációt valósított meg? Lezárni az összes utat tömegmunka. Adatbázisban, informátor –bázisban kutatni, minőségi módon helyszínelni minőségi munkát és koncentrációt igényel. Hány gyilkosság kell ahhoz, hogy az országos rendőrfőkapitány maga alá rendelje az ügyet, s hány gyilkosság kell ahhoz, hogy megkérdezze a „bölcseket”, azaz a rendőrségtől kikerült tapasztalt rendőröket, akiknek reflexei lehet, hogy lelassultak, de tapasztalatuk, rutinjuk és intuíciójuk még felpörgethető és használható megközelítésekhez vezethet? Mit ér az ORFK főnök közvetlen irányítása, ha egyébként nincs szakmai vezető, aki azt képes napi munkára lebontani.
Hány gyilkosság kell ahhoz, hogy a rendőri tudás bázisát könnyen és gyorsan használhatóvá, koncentrálhatóvá tegyék? Hány gyilkosság kell ahhoz egymás után, hogy a szükséges szervezeti rend, funkcionális elkülönültséget felülírva tudás-központú, eset-központú, megoldás-központú alkalmi egységek jöjjenek létre, amelyek egy ilyen kiemelt ügyre koncentrálnak?
Ez nem csak egy ügyről szól. A projektek fontossága egy-egy szervezeti egység esetében az, hogy a funkcionális elkülönülten dolgozó emberek összekerülnek, szolidaritás, közös élmények, s egy feladat-központú munka élménye alakul ki köztük Rájönnek, hogy a hierarchia, a funkcionális elkülönülés legalább annyira fontos, mint a közös tudás ezt figyelmen kívül hagyó megosztása, koordinálása és közös eredmények csiholása – függetlenül attól, hogy ez melyik osztály dicsőség táblájára kerül majd.
100 zseniális gyilkossági nyomozó nincs ebben az országban. Nem is tudjuk foglalkoztatni őket. Nem is kell, hogy Budapesten koncentrálódjanak. Nem kell megszüntetni a biztonsági szervezetek közötti munkamegosztást, hiszen mást és mást csinálnak. De csak állni és várni, mint Gergényi főkapitány az égő Magyar Televízió előtt, - hát ezt sem lehet csinálni.
Ott sem értek oda a profik időben. Az ilyen esetre kiképzett rendőrök nem ott voltak. A profi rendőrök egy része a Parlamentet védte. Más, fellépni tudó rendőr csak olyan akadt, aki éppen kiképzésen vett részt, s gyakorlatlan kezdő volt.
Állítólag van valami nyom. A készenléti rendőrök is állítólag útban voltak a Magyar Televízió felé.
Ha a Magyar Televízió égése nem rándította össze a rendőri, biztonsági szervezeteket, akkor mi tehetné meg? Ha a sorozatos cigány gyilkosságtól sem rándulnak össze a biztonsági szervezetek, akkor mitől fognak?
Nem az online-tudósítást hiányolom. Nem az a jó, ha a média folyamatos kiszivárogtatással kavarja a szart a rendőrségen belül és feszültséget kelt. De az se derüljön ki utólag, hogy a magyar biztonsági szervezetek akár élőben is közvetíthették volna a nyomozást, mert csak állóképet tudtak volna adni.
