Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán zsenije

2009.09.04. 13:35 Kóczián Péter

 

Nincs messze a nap, amikor egy választási győzelem hevében Orbán zsenijéről kezdünk amjd el beszélni. Hogy ő már akkor is tudta. Hogy a kitartás elnyeri jutalmát. Hogy csak ő volt, aki tudta. De ez marhaság.

 

Orbán Viktor 2002 óta ugyanazt a nótát fújta. A vereség csak tévedés volt, szerencsétlen vis maior (választási csalás), a választók megtévesztése ( hazudnak és ámítanak). Az országot lezüllesztik, s rosszul kormányoznak.

 

Ezzel a retorikával hat éven át képtelen volt egy kicsit is megnövelni szavazóinak a táborát. Masszívan hozta a maga eredményét, de nem volt képes elérni, hogy a jobboldal hatalomra kerüljön.

 

A népszavazás hozta meg az áttörést 2008-ban a maga három millió szavazójával.

 

Amikor pedig a halálos csapást mérte 2009-ben az EP választáson, akkor kevesebben szavaztak a pártjára, mint amennyire az várható és megszokott volt.

 

2009 azt is kétségessé tette, hogy politikájának lényege, az egy tábor, egy zászló, azaz a Fidesz egyeduralma, nem megvalósítható.

 

Ez azt jelenti, hogy egy 1995 óta követett stratégiai politikai célról kiderült, hogy megvalósíthatatlan álom volt, amelynek érdekében elidegenítette magától az MDF-et, ledarálta a kisgazdákat, hagyta felnőni a Jobbikot, szétalázta a baloldalt és a liberálisokat, - de mégsem sikerült megszerezni a hatalmat és bebizonyítani, hogy jobban kormányoz.

 

Orbán nem zseniális volt, hanem egy végtelenül csökönyös, monomániás politikus, akinek mindig elég politikai támogatottsága volt a maga táborában ahhoz, hogy ne tudják ledarálni, de 2002 és 2009 között képtelen volt elképzelési hatékonyságát bebizonyítani.

 

Orbánnak az a szerencséje, hogy a riválisai lepusztították a saját szavazó táborukat, s ezért ő maradt egyedül kormányképes politikusnak.

 

Ez elég a választási győzelemhez. Talán elég lesz, talán nem az egyedüli kormányzáshoz. De inkább egy monomániás politikus elszántságát, s nem a zsenialitását bizonyítja.

 

329 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr361359870

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán keze 2009.09.04. 14:40:04

Ha Orbán keze Felcsúttól Debrecenig elér; az politika, vagy antropológia?   

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2009.09.04. 18:06:05

@kamasuka: bizony. az szdszre.
ugyanis nem en vagyok a partok szolgaja, hanem a partok es politikusok az en szolgaim. ameddig ugy csinalnak, ahogy nekem tetszik, addig rajuk szvazok, ha nem, akkor nem.

ne beszelgessunk husegrol, meg egyeb erzelmi szar lozungokrol. nem hatnak meg:-)

en vagyok a kenyerado kisgazdajuk, ha nem ugy tancolnak ahogy en futyulok, akkor bizony coki nekik, nem szavazat:-)

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.04. 18:07:12

@az igazi Sipi:
Őőő már nincs szdsz. Szóval ha akarnál sem :)

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.04. 18:08:50

@az igazi Sipi: Vagy lehet ez a modern & sexy, én meg túl reakciós vagyok ehhez ;)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2009.09.04. 18:11:37

@Admiral William Adama: a nyelv is folyamatosan valtozik, mint a vilag...

ma mar nem ugy beszelunk, hogy latjatok feleim szumtukkel mik vogymuk, isa pur es homu vogymuk..;-)

kamasuka 2009.09.04. 18:18:48

@az igazi Sipi:
Erről beszélek. Szerintem akkor húzd meg magad, mert qurvára felelős vagy a jelenlegi helyzetért ...

kamasuka 2009.09.04. 18:21:15

@az igazi Sipi:
Sipi! Ne keverd össze a magyar nyelvet az írott emlékekkel, mert nem ugyanaz a kettő!

sertésmájkrém 2009.09.04. 18:27:59

Posztolóka, az ,látszik hogy nem bírod magadban tartani a fájdalmadat, köpködjél még. Állítsál valamit még kérlek, aztán mondd el miért nem lesz igaz.

F_Jikov 2009.09.04. 18:42:44

Most már minden héten lesz egy ilyen Kóczián féle fikaposzt a zindex címlapján?

torró 2009.09.04. 18:48:43

Ez szép ebben a népben .Találni kell egy ügyeletes ördögöt és meg van oldva minden. Ő az "illetékes elvtárs " mindenért ő a kizárólagos felelős. Más nem ám! Mindenki tisztességes böcsületes ,hó! Hihetetlen!
csak tudnám ezt a hozzáállást megérteni.Úgy érzem vagy nem is tudom mi erre a helyes kifejezés, mintha sokan csak egy monoton híradást néznének amelyen mindig ugyan az a szöveg lenne hallható. Nem?
Emberek aki el akar igazodni a világ dolgai felett ,könyörgöm ne finnyáskodjon , van internet híradó meg különböző beszélgetések csak meg kell nézni őket .Azután leszűröm mint a leves tésztát és ki alakítom a SAJÁT véleményem. Ez persze csak is mindenkitől, mármint párt demagógiáktól függetlenítve hozható létre. És nem azt jelenti hogy csakis én vagyok az igazság hordozója!

Zsoo 2009.09.04. 19:08:15

@Trejo: Az ávós zsidók, és azok leszármazottai bezzeg kultúremberek! Kultúráltan akasztották a magyarokat! Nem baj, közel van az igazság!

márnyuszi 2009.09.04. 19:11:15

@ansel_mus:
páros lábbal rúgták ki. most vadmagyar az echo TV-ben.

érdeklődő 2009.09.04. 19:16:34

Én már ezt nem értem. Hát senkinek sem tűnik fel, hogy Orkbán cigánynáci egy náci cigányüldöző táborrá züllesztette az országot? Debrecen a fidesz nácifellegvára, nem csoda, hogy ott fogták el a fideszes náci cigánygyilkosokat. Kósa volt a lőszerellátójuk és az Orkbánbányában tervelték ki a cigányírtást.
És a magyar gárda is orbán cigány torz agyszüleménye. Valaki említette a világválságot is. Nem tudom észrevettétek-e, de Orkbánt kiutálták amerikából és a releváns nemzetközi főméltóságok szóba sem állnak a náci cigánydöggel. Ez egyérteműen bizonyítja, hogy csakis ő a felelős a náci világválságért.
Az, hogy az mszp éppen nem sikeres, az csak és kizárólag az Orkbán cigánynáci hibája, mert egyébként is. Igazából ő van itt hatalmon 1500 éve, és mégcsak le sem váltották. Ez demokrácia-e?
Nem hivatalos források szerint a második világháborút igazából a cigány Orbánnáci vezényelte, és Hilter csak egy eszköz volt. EZ NEM TŰNT MÉG EDDIG FEL SENKINEK?

Remélem azért tavasszal az mszp nyer, és végre visszaállítják a haladó, értelmiségi baloldalt az ország élére. Hiszek benne, hogy igenis megcsinálják. Lendvai Ildit meg ne bántsa a fideszes kukagyujtogató szélsőséges nácinyilas cigány-SS csürhebanda, mert egy tünemény kis hölgy. Az ország felismerhetné, hogy Orkbán egy náci szemét állat. És egyébként még alkoholista is. Valóban ezt akarjátok?
Az szdsz-t meg végképp ne bántsátok. Nézhetnétek egy kis heti hetest, hogy objektív képet kapjatok a valóságról! A náci cigány-SS banda csak a hírtévét bámulja!

Ha itt a fidesz győz, akkor kiírtanak mindenkit. Még önmagukat is, mert ők ilyen nácik. Ésmég cigányok is. MINDENKI SZAVAZZON AZ MSZP-RE!

Thulsa Doom (törölt) 2009.09.04. 19:16:47

Kócián már sok faszságot írt a blogján, de ezzel a cikkel nem értem, mi a baj.
Tudta növelni Orbán a táborát? Nem.
A "szociális" népszavazás után szedte össze magát? Igen.
És mégis, mi a faszt fog kezdeni ezzel a "szociális" népszavazással összecsődített táborral egy csődben lévő országban? Még több szociális segélyt ad nekik? Vagy mond ő is egy őszödi beszédet, hogy hahaha - jól átkúrtalak benneteket, de mostmár úgyis baszhatjátok, mert négy évig engem se tudtok leváltani mint a szocikat...

Hatalmas perspektíva!
Viktornak éppen úgy harangoztak mint gyurcsányéknak, és ezt ő is nagyon jól tudja. Ezért van beszarva a kormányzástól, de a sorsát ő sem kerülheti el. Egyszerűen lejárt a szavatossága.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2009.09.04. 19:23:34

@kamasuka: majd te mondod meg, hogy mit csinaljak, nem?
megis, minek hiszed te magad?:-)

ideje mar letorni a szarvatokat mert tul sokat hisztek mnagatokrol;-)

tanuld meg szewpen, hogy nicns jogod beleugtani masok dolgara. arra szavazok, akire akarok es ezert semmilyen retorziot, jogvesztest nem helyezhetsz kilatasba, ugyanis ebben az orszagban szolas- es velemenyszabadsag van.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2009.09.04. 19:24:23

@kamasuka: na te is csak akkor vagy magyar latom, ha masokat utalni kell..:-DDD

jo szarmazassal takarozni?;-)

Bit Rot 2009.09.04. 19:35:35

@Thulsa Doom:
"És mégis, mi a faszt fog kezdeni ezzel a "szociális" népszavazással összecsődített táborral egy csődben lévő országban? Még több szociális segélyt ad nekik?"

Az osztogatás az MSZP-SZDSZ monopóliuma.
Nézd meg, kik vették el most a családi pótlék egy részét a DOLGOZÓKTÓL? Az MSZP!
Aki nem dolgozik, az a teljes családi pótlékot megkapja, aki belegebedve keres 60-80 ezret, attól meg elveszik.

Ez aztán a szocialista értékrend!

Trejo 2009.09.04. 19:50:39

@Bit Rot: Az osztogatás nem csak az MSZP-SZDSZ monopóliuma.
Viktor is pontosan tudta, hogyan tömje tele vazallusai zsebeit (és a sajátját is).

Thulsa Doom (törölt) 2009.09.04. 19:52:19

@Bit Rot:

"Az osztogatás az MSZP-SZDSZ monopóliuma."
Hát persze!... Mikor nyolc éve azt nyekergik ellenzékből, hogy "ne az emberek fizessék meg, szociális fordulat, több pénz ennek meg annak...

Így futnalk bele a választásokba! És mi lesz utána? Mi lesz, ha majd kimennek újra az átkúrt emberek az utcára? Mit mond majd nekik? Vagy megint elhúzza a csíkot a páncélautóján?
Biztos lehetsz benne, hogy ezt a magaslabdát az akkori ellenzék le fogja csapni, nem úgy mint 2006-ban a tehetségtelen, balfasz Orbán.
A Fidesz csak arra jó, hogy folyamatosan visszahozza a szocikat a hatalomba.

halihalo 2009.09.04. 20:07:20

@Attividi: Gondolom, majd ha lehetőséged lesz rá, akkor is ilyen egyértelműen meg fogod mondani, hogy kinek mit kell gondolnia, vagy mit gondolhat egyáltalán. Van egy nagyon egyszerű, és mégis nagyszerű szó: szerintem. Használd bátran! Egész más akusztikát kap, amit mondasz. Nem lesz ilyen kinyilatkoztatás jellege. Szerintem meg kell adni másoknak is a lehetőséget, hogy esetleg nekik van igazuk.

halihalo 2009.09.04. 20:10:41

@Zsoo: És ki mondja meg, mi az igazság? Te??

burlamaqui 2009.09.04. 20:29:24

"Jövő vasárnap tartományi választások lesznek Thüringiában, szó volt az esélyekről, és arról a nagy átalakulásról, melynek eredményeként Európában a jobbközép pártok kerültek kormányzati pozícióba, így rájuk hárul majd annak az új rendnek a megteremtése, mely a pénzügyi válságból tanulva a demokratikus államok ellenőrző és szabályozó szerepét megerősíti." Ekként kampányolt OV Thüringiában két hete. A választáson a CDU kétszámjegyű veszteséget szenvedett, az őt meghívó tartományi miniszterelnök megbukott. Pedig a baloldal - mint tőle tudjuk - Európában eltűnt. A német választók másként tudták.

Shore 2009.09.04. 20:37:29

@Bit Rot:

"Aki nem dolgozik, az a teljes családi pótlékot megkapja, aki belegebedve keres 60-80 ezret, attól meg elveszik.

Ez aztán a szocialista értékrend! "

Ne rettegj már annyira! Aki csak ennyit keres, az marad ugyanabban az adósávban, úgyhogy ő nem fizet több adót, és nem is kap kevesebb pótlékot.
Viszont a "gazdagok" már szívnak.
Így már tetszik?

Dr. Trebitsch 2009.09.04. 20:45:58

"2009 azt is kétségessé tette, hogy politikájának lényege, az egy tábor, egy zászló, azaz a Fidesz egyeduralma, nem megvalósítható. "

Fogadjunk, hogy nem ezt akartad írni...

xboxer 2009.09.04. 20:49:31

Ha van egy párt, amelynek 20 éve ugyanaz az elnöke (és a vezérkara) akkor az a párt nem működik demokratikusan.
ha ez a párt (ismét) hatalomra kerül, akkor az ország amit irányítani fog nem lesz demokrata ország.
Ja és persze
1.nem volt taggyűlés
2.nem élt vissza a lakástámogatással
3. nem volt székházügy
4. a tokaji birtokkal is minden legális
5. apu bányái is rendben vannak
6. és a tüzijáték árát se kérdezzük
7. és minek jegyzőkönyv a kormányülésekről?
8. és ki az a Kaya Ibrahim?
9. és elég 3 hetente parlamenti ülést tartani
10. és ellenzék nélkül is működik a parlament
11. és az EU-n kivül is van élet
'oszt jónapot birkák, várjátok Orbánt!

Jenecsek Miklós 2009.09.04. 20:49:52

Szerintem az róható föl Orbánnak, hogy két választási vereség után se mondott le. Ez Nyugaton elképzelhetetlen lenne.

mrs. white 2009.09.04. 20:50:45

Orbán egyáltalán nem zseniális. Ehez nem kellett zsenialitás, hogy lássa az ember a baloldal egy csődtömeg. Tisztán borítékolható volt a végeredmény addig szavaznak rájuk, amig megy az osztogatás ezt feri is tudta csak hát a szocializmusra nincs igény mint ideologia a baloldal meg nem újult meg. Ez az amit Orbán tud és a másik oldal nem az egzisztenciális szavazókon felül egy minimális réteget aki valami más miatt szavaz rájuk. et lehet konzervatizmus, vallás, jó értelembe vett nacionalizmus bármi. Félreértések elekrülése végett szerintem igen kevesen vannak. De ha két egzisztenciális szavazó csoport fordul egymásnak éppen eldöntheti a mérleg nyelvét. a másik serpenyőbe lévő kádári nosztalgiás nyugdíjasok pedig kihalnak, s vele az Mszp is. ehez sem kellett zsenialitás. Csak racionális gondolkodás, ha pedig valaki racionálisan gondolkodik bízzunk benne hogy kormányzáskor is az lesz. nem az érzelmek vezérlik mint megyót. Mindegy milyen áron csak nyerjük és ami szomorú még végre is hajtjuk amit kitaláltunk még akkor ha tudjuk ha hülyeség lásd Origo cikke 1 hónapja.

Jenecsek Miklós 2009.09.04. 20:52:40

xboxer: Hazudsz. Pokorni is volt már elnök.
OVI apjának meg egy darab bányája van.

t1gr1s 2009.09.04. 20:56:01

Meg tudná nekem mondani valaki, hogy pontosan miféle értékrendet képvisel a Fidesz? Állandó ekézése a másik oldalnak? Mondjuk mostanában van mit... De azelőtt se virítottak túl sokat, max. az elvárható minimumot, de ez a mai világban édeskevés. Nem tudom, egyesek miért vannak oda ezért a zsebNapóleonért, amiért jól helyezkedett annak idején és mindig talált mamelukokat, akiket a fénybe tolhatott, ha neki nem volt hangulata kiállni a nép elé...

andzsin 2009.09.04. 20:59:02

az összes létező politikai blogban megfigyelhető, hogy a jobboldal védői milyen heves kirohanásokat intéznek azok ellen akik bírálni merik a NagyVezírt. Ez az igazán elkeserítő.

Mi - nevezzük magunkat baloldaliaknak - simán nekimegyünk a baloldalnak, mint a sicc, mert ez a mostani koalíció olyan ámokfutást hajtott végre az elmúlt években, hogy az sírnivaló.

De abban a pillanatban, hogy a számat emelem Orbánra már jön a kórus: orbánfóbia, kommunistázás, nyilasozás...stb.

KÖNYÖRGÖM: Orbánt nem lehet bírálni vagy mi van itt EMBEREK??? Ha jól emlékszem annak idején Kádár bácsit nem lehet bírálni.

Haladunk a szép magyar prezidenciális banánköztársaság felé...

Majd 4 év múlva megbeszéljük igazam(unk) volt e.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.04. 21:02:56

Még srácok, még egy kis rinyát ! :) Végre valaki szőlőbányázott , cafatribrahimozott is -estig kellett erre várnom, ejnye - !

Zsoo 2009.09.04. 21:05:37

@xboxer: Szerintem te vagy a birka!
Beléd nevelték a buta prolit!

Az mszp-ben nincs demokrácia, ugye ezt akartad írni?
Orván Viktort 99%-os aránnyal választották meg!

burlamaqui 2009.09.04. 21:06:35

@Admiral William Adama:
1979 óta az EP választásokon résztvevők aránya 60% fölöttiről alig valamivel 40% fölöttire csökkent. Ennyi.

Zsoo 2009.09.04. 21:07:38

@xboxer: Te egy kaya ibrahim vagy!:)

burlamaqui 2009.09.04. 21:21:55

@Admiral William Adama:
Százalékszámítás alapjai az általános iskolából: 43% mellett a 25 % többség, 64% mellett...

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.09.04. 21:26:08

Orbán sose dolgozott, csak pártmunkás. Felelős a z elcseszett 20 évért. Semmit nem csinál, csak keveri a szart, egymásnak ugrasztja a népeket, családokat, részt vesz a simliben / Kaya Ibrahim, székház eladás, ezüsthajó kft, saját lakás csere .................................................................................................................................................stb/
A kiépített diktatúrájában nincs ellenvélemény , ő dönt minden fontos kérdésben.
Párttársai nagy része már leváltaná, de jól megfizeti hűbéreseit.

Kósa Lajos tett már az asztalra és sokkal népszerűbb nála!

VillonG 2009.09.04. 21:33:43

Azoknak a hülyéknek, akik naponta 10x leírták, mennyire gusztustalan, hogy Orbán 20 éve pártelnök:

# 1993-tól Orbán Viktor
# 2000-től Kövér László
# 2001-től Pokorni Zoltán
# 2002-től ügyvezető elnökként Áder János
# 2003-tól ismét Orbán Viktor

Természetesen mondhatjátok, hogy "de akkor is a valódi elnök ő volt", meg, hogy a "háttérből irányított". Persze, mondhatjátok, de ettől függetlenül gusztustalan kis rohadékok maradtok....

Darkhorse 2009.09.04. 21:46:06

Üdv mindenkinek!

Hozzászólásomat egy töredelmes vallomással kell kezdenem. Volt szerencsém minden eddigi választáson részt vennem, szinte kizárólag narancssárga színekben. Egyszer, egyetlen egyszer tévelyedtem meg 2002-ben. Nem azért, mert olyan rossznak tartottam a Fidesz kormányzati munkáját, hanem az akkortájt megütött hangnemük miatt. Körültekintő embernek tarom magam, meghallgatom minden aspiráló résztvevő érveit, ellenérveit, újságot olvasok, hírműsorokat nézek és meg van az a kis előnyöm is, hogy munkám folytán a gazdaság helyzetéről is árnyaltabb képet kapok, mint az átlag szavazó. De akkora csalódást, mint a 2002-es mszp-szdsz úgynevezett „szakértői” kormány okozott még egyet nem éltem át. Bár úgy gondoltam, hogy az a dilettalizmust már nem lehet alul múlni ennek ellenkezőjét a fent nevezett egyesülés folyamatosan megcáfolta.
Egyet értek a cikk írójával (illetve egy-két hozzászólóval) abban, hogy egy-egy választás során volt OV-nak voltak földtől elrugaszkodott ötlete, de ezeket hazugságnak nevezni az öszödi beszéd után szerintem egy kicsit erős. Már csak azért is, mert soha nem tudjuk meg, hogy valóra váltották volna őket vagy sem az esetleges hatalomra jutás esetén. De tegyük fel, hogy megvalósítják (mint ahogy a 13. havi nyugdíj megvalósult) és amellett folytatják azt a gazdaságpolitikát amelyet négy évig vittek (ne feledjük 2000-2002 környékén a régió egyik vezető országa voltunk) szerintem még úgy is jobban állnánk mint jelen pillanatban.
Ja és el kellene dönteni, hogy melyik ruhát akarjátok ráhúzni a fideszre azt amely egy zászló alá akarja terelni a jobboldalt, vagy azt amely a jobbikot neveli a jobboldalon. Sajna a kettő ellent mond egymásnak. De tudjátok mit legyen a mag ültetője OV, de a tisztelt mszp, szdsz kettős igen csak lelkesen locsolgatta a palántát és csak mikor csúnya nagy dudva lett belőle akkor kezdtek el sápítozni.
Lényeg a lényég száradjon le a kezem ha még egyszer ezen páros valamelyik tagjára szavazok, még akkor se, ha OV helyre kis szőrpamaccsal az orra alatt, sötét árnyalatú egyenruhában is fog masírozni a Hősök terén.

burlamaqui 2009.09.04. 21:50:28

@Admiral William Adama:
Reménytelen. Na utoljára: "A baloldal útja, amely mostani, korszakosnak látszó összeomlásához vezetett" OV szerint, már a következő hónapban sem bizonyult igaznak Németországban.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.04. 21:52:23

@burlamaqui: Uniós választáson baloldal perecelt. No-ban is, bár ott az előző választásokhoz képest a jobboldal kevesebb szavazatot kapott, de győzött.
Tehát mégegyszer : És ?

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.04. 21:57:35

@burlamaqui:
Szept 27. CDU az esélyes :) -nem csak Viktor szerint :D-

Darkhorse 2009.09.04. 22:04:24

@xboxer:

"Ha van egy párt, amelynek 20 éve ugyanaz az elnöke (és a vezérkara) akkor az a párt nem működik demokratikusan."

He-he barátom. Tudod mi az a New Deal és hogy ki az a Franklin Delano Roosevelt. Ha csak egy kicsit is figyeltél töri órán akkor egyet értesz abban, hogy kevés demokratikusabb embert találsz a történelemben. Na már most, ezt az embert egy olyan ország mint az USA (ezért ez egy elég demokratikus ország nem?) négyszer azaz 16 évre választotta meg elnökének. Akkor érvelésed szerint az amerikai Demokrata Párt nem egy demokratikusan működő csapat?!

Darkhorse 2009.09.04. 22:10:11

@Jenecsek Miklós:

"Szerintem az róható föl Orbánnak, hogy két választási vereség után se mondott le. Ez Nyugaton elképzelhetetlen lenne."

Szerintem meg az lenne elképzelhetetlen, hogy egy öszödi beszéd után nem mond le senki, holott még a pártszékház őrének a kutyájának is le kellet volna mondania!

Thulsa Doom (törölt) 2009.09.04. 22:31:50

Orbán egy tehetségtelen balfasz. Csak azért örökös pártelnök, mert maga köré még nála is szánalmasabb félhülyéket gyűjt. Dajcstompi, Pokornyi, Perc-né, Szájer... Ennyi balfasszal csak bukni lehet. Életükben nem dolgoztak semmit, csak a pofájuk jár, mióta kiestek a soros-ösztöndíjas iskolapadból.
Bár mostanában már még a pofájuk sem jár. Mintha néhány éve kifogytak volna a témából.
Szerencséjükre azért még így is megvan az a kétmillió barom, aki rájuk szavaz.

Na de sebaj, majd a választások után eljön az igazság pillanata. Akkor már kevés lesz a szövegelés. Onnantól kezdve mehetnek az egykori anyapárt, az SZDSZ után a búspicsába a parlamenten kívülre.

andzsin 2009.09.04. 22:46:01

@Thulsa Doom: hát igen, a fityisz vezérkar legalább annyira ütős csapat, mint az mszp:)

VillonG 2009.09.05. 00:02:28

Azoknak a hülyéknek, akik még mindig írogatják:

"Azoknak a hülyéknek, akik naponta 10x leírták, mennyire gusztustalan, hogy Orbán 20 éve pártelnök:

# 1993-tól Orbán Viktor
# 2000-től Kövér László
# 2001-től Pokorni Zoltán
# 2002-től ügyvezető elnökként Áder János
# 2003-tól ismét Orbán Viktor

Természetesen mondhatjátok, hogy "de akkor is a valódi elnök ő volt", meg, hogy a "háttérből irányított". Persze, mondhatjátok, de ettől függetlenül gusztustalan kis rohadékok maradtok...."

Balt 2009.09.05. 10:26:54

Kedves Péter,

Minden tiszteletem ellenére ez tényleg kritikán aluli "elemzés". Következetes Fidesz szavazóként is készséggel hajlandó lennék Orbán erkölcsi és mentális jellemzőin elgondolkodni néha, de azt hiszem, ez nem az a cikk...

A stilisztikai (uram bocsá': helyesírási) hibák felett átugorva is bornírt baloldali sztereotípiának vélem az ilyen sommás visszatekintéseket:

"... elidegenítette magától az MDF-et, ledarálta a kisgazdákat, hagyta felnőni a Jobbikot, szétalázta a baloldalt és a liberálisokat"

Balt 2009.09.05. 10:35:44

Ráadásul két mondattal lejjebb a saját cáfolat:

"Orbánnak az a szerencséje, hogy a riválisai lepusztították a saját szavazó táborukat, s ezért ő maradt egyedül kormányképes politikusnak."

Hihetetlen, hogy ezt egy tehetséges, jó képességű újságíró jegyzi.

"Ez elég a választási győzelemhez. Talán elég lesz, talán nem az egyedüli kormányzáshoz. De inkább egy monomániás politikus elszántságát, s nem a zsenialitását bizonyítja."

Minden jel szerint messze elég lesz a 2/3-hoz, és azt hiszem, bármilyen kétségeim is voltak bennem ennek szerencsés mibenlétét illetően, már alig várják mindazok - velem együtt -, akik a dilettáns szociálliberális és a vállalhatatlan radikáljobb közötti egyedüli, bizonyítottan kormányképes alternatívát választják.

szakállasbácsi 2009.09.05. 10:46:33

@Admiral William Adama:
Figyelemremélltó az a magabiztos nyegleség, ahogy kommentálsz.
Én nem szeretnék megmondó embernek látszani és elnézést, ha előző hozzászólásom megmondónak láttatott. MInden állításomat értelmes érvekkel tudom alátámasztani. És nem hiszem, hogy igazam van. Abban biztos vagyok viszont, hogy stílusod és arroganciád bizonytalanságot takar.
Csak egy gondolat kísérlet: hova jutna el az ország, ha Orbánnal szemben egy másik Orbán állna. Csak gondoljunk bele, miket handabandázna a kormányzó Orbánról az ellenzéki Orbán!
A kormányzó Orbán rákényszerül majd egészségügyi és nyugdíj reformokra. Fájni fog. Az ellenzéki Orbán magabiztosan fogja kinyírni ezeket, ha máshogy nem megy a szenilis és szervilis alkotmánybíróság segítségével (akik egy fél sztálinista alkotmányból próbálnak levezetni egy modern államot - oximoron). A kormányzó Orbán megpróbál kompromisszumokat kötni a gazdaság szerepőivel (igen sajnos ezek javarészt multik, ilyen a világ), az ellnzéki Orbán felkorbácsolja a népharagot az érzelmeken lovagolva lángot fúj a multinacionális karvalytőkére és a komprádor burzsoáziára - nem is véve észre, hogy az 1970-es MSZMP brosurák szövegezése és gondolatvilága (frazeológiája) süt át szavain.
És négy év múlva édes tudatlan szakemberkék fognak ámuldozni azon, hogy "mekkora bakot lőtt", "hogy elkúrta", "éllovasokból sereghajtók lettünk" stb. stb.
Orbánnak azonban szerencséje van. Remélhetőleg ellenzéke nem lesz olyan aljas és gátlástalanul cinikus, mint ő volt (csak emlékeztetőül: amikor Mdgyessy elhibázott politikája nyomán 40%-kal növekedtek a nominálbérek, a Fidesz Nemzeti Petícióval gyűjtött aláírásokat még több kölcsönből finanszírozott juttatásért!!!! Kampánya pedig a legcinikusabb módon arról szólt, hogy "rosszabbul élünk"!!!! Ha nincs Mikola és Kövér, csont nélkül bejön neki). És Orbán nem követ el akkora hibát sem, hogy egy pillanatig is őszinte legyen akár a saját embereihez (nem lesz Orbán féle Őszödi beszéd). A hazugságok és az államilag elnézett, sőt a XIX. századi állam működésének garanciáját jelentő korrupció maradni fog. Mert Orbán nem demokrata, nem modern, nem dinamikus, stb, stb.
Tudom: lol.
Ultima ratio á la Fidesz.
Müxik.

Balt 2009.09.05. 10:56:26

@Mixer: >>Azért valahol egy kicsit aggasztó, hogy az erősorrend valahogy úgy néz ki, hogy van egy pali, akinek esze is van meg esélyes is, de nem tudjuk, mit fog csinálni miniszterelnökként, meg van egy párt, amelyikről tudjuk, mit szeretne csinálni, viszont a potenciális miniszterelnök-jelöltje finoman szólva kihívásokkal küszködik az észbeli képességek terén...

Balt 2009.09.05. 11:01:01

@Mixer:
"ugye a két párt a fidesz és a jobbik? :-) "

Kieg.! (Ejnye, kép nagyobbjel hatására csonkolódik a szöveg.)

Igen, én is ezt a az sorrendet vélelmezem, +a 3. jelöltet sem tud állítani, azt viszont nagyon jól tudjuk, mit nem szeret/tud csinálni: kormányozni...

Balt 2009.09.05. 11:12:09

@az igazi Sipi: "itt sem lesz lopisztoly sem, amig nem sikerul feltornazni az adofizetok es lecsokkenteni a koltsegvetest pumpolok szamat."

Tetszettek volna elgondolkodni az adómentes minimálbér bevezetése, meg a segélyezés kiterjesztése előtt.

Balt 2009.09.05. 11:38:45

@lillburne: "Hát ez bizony nem egészen így volt. 2002-ben azért nyert Medgyessy, mert a TV-vitában elmondott egy számsort, amivel igazolta, hogy valakik háromszor annyi családtámogatást kapnak, mint mások. És erre a magabiztos miniszterelnök reagálni sem tudott, mert igaz volt."

Egy nagy lóf@szt, már bocsánat, itt összeszedtem a 2002-es tévévitát a youtube-ról:
forum.origo.hu/archiv/topik.jsp?id=236080

A vita arról szólt, hogy a segély (kieg. családi pótlékot) iskolalátogatáshoz volt kötve, ezt nehezményezte Medgyessy; háromszor kellett elmondani neki, hogy fontolják meg ennek a feltételnek a visszavonását, de akkor sem értette. (Adómentes minimálbér dettó.)

Az igaz lehet, hogy valóban ezzel nyertek 2002-ben, és lám, hamar beérett a "munkájuk gyümölcse"...

Balt 2009.09.05. 11:55:01

@az igazi Sipi: "amikor kiderul ami 98ban is, hogy " a valasztasi kampany es a kormanyprogram ket kulon dolog"...;-)"

Csak a pontosság kedvéért: ezt Urbán László (az Orbán-kormány pénzügyminiszter esélyese, de hát végül nem lett az...) idézte 94-ből, Horn Gyulától.

Balt 2009.09.05. 12:04:54

@szakállasbácsi: "És ugye az Orbán hívők miatt mi is pippantani fogunk rendesen. Gondolom majd a nyuggereknek ingyen húzzák a metszőfogakat a Mária utcában - Mikola rulez."

Sőt, az aranyfogakat kötelezően...
Seggfej.

Balt 2009.09.05. 12:08:07

@Admiral William Adama: "Amúgy mi az a " gas" ?"

Lugas, fogas, vagy valami ilyesmi. :)

Balt 2009.09.05. 12:12:06

@p.nyuszi: "páros lábbal rúgták ki. most vadmagyar az echo TV-ben."

Ohó, meccsoda jólinformáltság! Csak nem a NBH személyesen?

Kócziánt kb. a 2006-os önk.-i választások idején rúgta ki Széles az Echo TV-ből, amikor egy Fideszes polgármesterrel meglehetősen arrogánsan beszélgetett.

Balt 2009.09.05. 12:17:55

@Thulsa Doom: "A Fidesz csak arra jó, hogy folyamatosan visszahozza a szocikat a hatalomba."

Kívánom, hogy addig élj, míg ezek újra visszajönnek. (Ennél jobbat nem is kívánhatnék... :)))

Balt 2009.09.05. 12:21:22

@xboxer: "'oszt jónapot birkák, várjátok Orbánt!"

Keller Üvegszem Laca feltette ezeket a kérdéseket, meg még több százat. Oszt?

Na, mennyé' szépen vissza xboxozni!

szakállasbácsi 2009.09.05. 18:17:03

@Balt:
Én is szeretlek.
Kérdezhetek? Tényleg a bántás szándéka nélkül: miért vagy ilyen lekezelő?
Ha így reagálsz, akkor nagyon nehéz beszélgetni, megölöd a topicot. Miért?

6.Lenin 2009.09.05. 20:35:51

szakállasbácsi 2009.09.05. 18:17:03

Elolvastam néhány hsz-t Tőled,útálod Orbánt.OK!

Azért 1 dolog érdekelne,mit tennél OV helyében,hogy nyerjél ,és jól kormányozzál a külső körülmányektől függetlenül.
Miért kérdem?
Az eddigi okfejtéseidből nyilvánvaló,nem sok rálátásod van arra,mit is jelent ma Mo-on kormányozni.

szakállasbácsi 2009.09.06. 09:57:14

@6.Lenin:
Hát, persze, hogy utálom. Igen sokat nyomultam a Kádár rendszer ellen és nem kívánom vissza. Attól félek, hogy Orbán veszélyezteti azokat a kicsiny vívmányokat, melyeket lassan elértünk és megszoktunk. A demokratikus intézményekre gondolok, és a parlamentáris demokráciára, ahol az emberek 4 évre választott képviselőik útján - és nem utcai tüntetésekkel kikényszerítve - gyakorolják a hatalmat -, és lehetőséget adnak az Országgyűlésben megvitatni - nem háromhetente - a köz ügyeit. És nem kontráznak meg nyilvánvalóan szükséges reformokat, hatalmi ambíciókból.

Ami a kérdésedet illeti: attól, hogy nem tudok tojást tojni, még képes lehetek megállapítani, ha a tojás büdös. MIvel én nem aspirálok politikai hatalomra, csak véleményt alkotok róla, nem jogos, ha engem kérdezel ilyesmiről. Azt gondolom, hogy amennyiben demokratikus úton felelős kormánya lesz az országnak, akkor sok szakember rengeteg munkája által le lehet képzelni olyan kompromisszumokat a kötelező és már nam halogatható reformok bevezetésével kapcsolatban, melyek még elviselhetőek és vállalhatóak. Ezek mindenképpen fájni fognak, másként ez már nem mehet. És ami a legfontosabb: nem egyenlő mértékben fog fájni mindenkinek, mivel a világ nem igazságos - amint azt az emberek többsége 14- 18 éves korára megtanulja (én például diplomáim és szakmai kompetenciám, egyetemi tanárságom ellenére beteg gyerekem miatt úgynevezett ápolási díjon vagyok itthon 4 éve, havi kb. 25 000.- Ft ért - rohadtul igazságtalan, nem?)

Az Igazság nevében, a Szabadság nevében és egyéb jól hangzó, ám konkrétan értelmezhetetlen lózungokkal. Mindig lehet a "Népnyúzókra", az "Idegen érdekekre", a "gazdagokra", "bankárokra" hivatkozni, és mindig sikerrel. Sajnos mindig jöhetnek olyan cinikus és az emberek elemi és ösztönös félelmeit, gyorsan és könnyen felkorbácsolható zsigeri érzelmeit meglovagoló gazemberek, akik megkontrázhatják az ország üdvét szolgáló hosszútávú reformokat.
Igen, szerintem Orbán is ilyen gazember. Nagyot fogunk orálisan szexelni általa, vele és nyilván helyette. Hajrá Magyarország!

6.Lenin 2009.09.06. 17:51:31

@szakállasbácsi:

Sajnálattal veszem tudomásul,ezt a témát,mi ketten, nem fogjuk tudni kivesézni.
Nagyon mélyről jön a gyűlöleted,lehet részedről jogos is,de gondolom itt már a magánszférát kéne feszegetni,az meg csak rád tartozik,magánügy ,és ezt tiszteletben tartom.
Őszintén sajnálom.Szeretném megismerni a miérteket,hátha én látom rosszul,de eddig nem jártam szerencsével.
Azért köszönöm a hosszú választ.

szakállasbácsi 2009.09.06. 18:37:16

@6.Lenin:
Hát igen, gyakorlatilag senki semmilyen témát nem tud kivesézni itt.
Azt én túlzásnak érzem, hogy az érvelésemet egyszerűen meg lehessen cimkézni, mint "mélyről jövő gyűlöletet". Ez - már bocsánat - olyan vitastílus, ami leegyszerűsíti a dialógust, hiszen "mélyről jön" = nem lehet értelmesen elmagyarázni, "magánszféra" = nem is fogod, tudod elmondani. Ez a gesztus annyit mond: "szegény balfék, nem vitaképes, még érvei sincsenek. MInt egy kutya, vagy ebihal, érzelmek mozgatják."
Ha egy blogbejegyzésre értelmes érveket írok, vagyis azt állítom, hogy az Orbán Viktor nevű egyén jól dokumentzálható módon olyan tettekkel igazolta azt, hogy nem híve a parlamentáris demokráciának, melyek arra engednek következtetni, hogy nevezett cinikus és hatalmi ambíciók hajtják, nem a köz java, akkor azt nem azért írom, mert gyerekkoromban viszonyom volt a papám esernyőjével és ezt így elaborálom.
Azért írom, mert ez a meggyőződésem a tapasztalataim és a rendelkezésemre álló információk alapján. Hozzátehetsz információkat a tapasztalatimhoz. pl. bebizonyíthatod, hogy a háromhetente ülésező országgyűlés az demokratikusabb, mint a hetente ülésező, vagy érvelhetsz amellett ,hogy a perlament befolyásolása utcai tüntetésekkel a közveten, igazi és őszinte demokrácia maga. Esetleg cizellált szillogizmossal mutathatsz rá arra, hogy miért demokratikus és korrekt dolog az ellenzéki vizsgálóbizottságok blokkolása, vagy elszámoltatással fenyegetődzni egy jogállamban. Szóval sokmindent tehetsz. Tehetnél.
De azt kérlek ne tedd, hogy elintézel, mint egy lelki sérültet. Gyenge és olcsó.
Amilyen Te nyilván nem vagy.

6.Lenin 2009.09.06. 20:12:31

@szakállasbácsi:

Elnézést kérek Tőled,de nem arra gondoltam,amit a bevezetődben irsz.Rosszúl fogalmaztam,de én valóban úgy érzem,nagyon elfogúlt vagy ahhoz,érdemben vitatkozzunk.
Jogod van elfogultnak is lenni,nekem ezzel semmi gondom,de mint irtam szeretném megismerni,miért a győlölet.
Hát igen,másként látom a demokráciára leselkedő veszélyeket.
Pl.lehet akár naponta is ülésezni,lényegtelen dolgokról vitatkozni,látszólag kormányozni,aztán néha bevallani,hazudtunk,nem értünk hozzá.
Lehet a végtelenségig tocsikozni meg kayaibrahimozni, teljesen értelmetlenül,szerintem.
Bizottságosdit játszani,lehetőleg sok pénzért és minden eredmény,következmény nélkül.
Az olyan "érvek" nem érdekelnek,igen lopnak,de a másik is.
Az igen,nekik mért szabad,a másiknak miért nem?
Talán vannak kiválasztottak?Igen,vannak?
Akkor meg kik is a rasszisták?stb,stb stb.
Kb. ilyesmik.

mért vártad el a fidesztől,hogy 4 év alatt tegye rendbe azt,ami az elmúlt 50 évben elcsesztek?
Miért nézed el azt,hogy a baloldal az elmúlt 8 évben tönkre verte az országot.
Már most kb 1 hónapot adnak a fidesznek,hogy mindent a helyére tegyen,ha nem,jön a szöveg,na ugye,ők sem képesek megoldani.Na ez miért van?
Ne gyere itt világválsággal,hiszen majdnem minden ország elöttünk van.2002-ben pedig a zsenik is azt állitották,rendben van az ország.
Csaknem az ellenzék kormányozott az elmúlt 8 évben?

Na ilyesmit szeretnék elkerülni.Probáljuk meg egymást komolyan venni,aztán lehet vitázni.
Talán először a fogalmakat kellene azonosan megitélni,Te mit értesz "reformok" alatt és mire gondolok én,amikor ezt hallom.
Ne a szálka/ gerenda effektussal próbáljuk egymást széditeni.Erre vannak éppen elegen a blogokon,akiknek az anyázás lelki (?)kielégülést jelent.

Nem néztelek sem lelki sérültnek,sem tudatlannak,
csupán elfogultnak,ami az én szememben semmi kivetni valót nem jelent,csak értelmetlennek találom a vitát,hiszen boritékolható az eredménytelenség.Példa rá a blogok sokasága..

Lehet,hamis elképzeléseim vannak/voltak a blogokon való vitázásról.Tévedtem.Na bumm.

6.Lenin 2009.09.06. 22:03:39

@szakállasbácsi:

azért 1-2 dolgot nem tudok kihagyni.

"érvelhetsz amellett ,hogy a perlament befolyásolása utcai tüntetésekkel a közveten, igazi és őszinte demokrácia maga. "

Martin Luther king ..... Obama ?
Vietnam?
2009.09.05.? jogtalan?nem akartak senkit befolyásolni?
+sok millió más példa.
"vagy elszámoltatással fenyegetődzni egy jogállamban."

Keller László száz millióit mire költötték?

Nekem szabad,neked nem
Lenne ennek értelme?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.06. 22:31:19

Ajajjj, ez nagyon gyenge poszt.

tartalmilag közhelyes és sekélyes, stilisztikailag pedig dögunalom...

Ez van, sorry.

És azt vki érti, h újabban miért van kint az Index főoldalán K.P. összes bejegyzése, ha átlép egy bizonyos limitet, ha nem.

Ki fizet kit?

Szilárd bácsi 2009.09.07. 07:50:26

@Zsoo: Ugyan Mit "kapjon be"?

A Tiéd,- amire "anno" az volt írva,- QRVANAAAAGY- betűkkel"!
KONSTANTINÁ-poly!

Mára "maradt+" a " kisbetűs" .-poly,- hát ez nem egy NAAAAGY FAL-at,- amit ajánlani lehett!-ne...

MERT HA MÉG "Metélt" lenne!
Ajánlhatnád "szeretett" Krisztinádnak,- aki majd ajánlaná NEKED,- hogy AZZAL SZÓRAKOZZ! ha épp nincs "más",- kit "b@szt@tnod".

De a TÖBBIEKET,- hidd el,- ebben a naaagy-melegben az AJÁNLATOD - hidegen hagyja!

szakállasbácsi 2009.09.07. 08:45:43

@6.Lenin:
Igen, elfogult vagyok és tudom, hogy elfogult vagyok. Ahogy tudom, hogy minden ember elfogult és azok a legveszélyesebbek, akik azt hiszik magukról, hogy nem azok. Ők akik "sohasem hazudnak". Az elfogultság gondolkodásunk lényege és érzelmeink által keletkezik. Valamit jobban szeretnénk, jobbnak érzünk, mint a másik dolgot. Az utóbbi évek kognitív pszichológiája javarészt erről szól (Bocs, de ez a szakmám).

Igazad van, persze, a szicikat semmivel nem lehet menteni, nekik el kell tűnni, sok-sok évre. Egyáltalán nem bánnám, ha egyetlen szoci politikussal sem találkoznék a parlamenti közvetítéseken évekig. Nem láttam köztük hiteles alakokat.
DE: a szocik csak kisstílű tolvajok, megszokták, hogyan lehet az államot megcsapolni, volt rá több, mint 40 évük. Viszont képesek voltak alkalmazkodni a demokráciához, betartottak alapszabályokat, elvileg a demokrácia eszközeivel le lehetne buktatni őket.
A Fidesz azonban egy percig sem akarta betartani a játékszabályokat. Ő írni akarta őket. Nagyon vigyázott, hogy pártkatonát tegyen legfőbb ügyésznek, aki (lehet, hogy jogosan, de ezt soha nem lehet megtudni, ezért mindig ott lesz a gyanú!!), megakadályozott minden vizsgálatot az u.n. "unalmas" ügyekben (Kaya, Joszip, székház, bánya, Happy End, stb.).
Ezért sokkal veszedelmesebb, mint a legnagyobb slemil alakok a szocik között (pl. Szekeres...brrrr).
A Fidesz retrográd frazeológiája nem kompatibilis egy modern Európával (ahova Kovács 1.0-ás szürkesége tökéletesen illeszkedni tudott!).
És, amiben Kócziánnak igaza van, Orbán nem tehetséges, Orbán kellően gátlástalan, hogy mindenki féljen tőle kicsit, és nincs valódi második vonal.
Valamint nem látni pozitív és progresszív szándékokat (a fedezet nélküli adócsökkentés mantráját azért már ne tekintsük annak!)
Ezért, ceterum censeo Orbán esse delendum.

FENTEtente 2009.09.07. 13:22:59

Figyelem,figyelem!Pártokban a fegyelem egyhangúságra neveli a politikát.Pártokon belül az egy vélemény nem segít lelemény,leleményes kényes ország sorsán.Alázóan a nép előtt esnétek hasra,ha éreznétek politika komoly súlyát.Nép által vasra veretni és éltetni bérből a minimálból,azokat kik kitalálták,kicsi szájból kimondták a kemény megszorításokat.
Kérem a tisztelt politikusokat ne sokat politizáljanak.Álljanak a lábaikon és inkább játszanak.Ne késsenek,gyerünk tekézzenek,de minket madárnak ne nézzenek.Mennyit rímelünk. Mi lenne velünk ha politika nem létezne,vagy őszintébb lenne?Feletébb szomorúak lehetnénk,s magunkat a disznóollba terelhetnénk?
Jelzáloghitellel terhelt házakon,és más okon keresgélve,gondokat komolyan véve eljuthatnak emberek a lerongyosodott hajléktalanságig?Alapvetően szegénység érthetően látszik,tarthat még jó sokáig,akár megbolondulásig?Másik:Szégyen-éhségtől,a megalázott érzéstől szenvedő felfordulásig?Miért jó gazdag millió,milliárdosoknak az őket körbevevő"fegyveres bárdosoknak"látni a lassúból gyorsuló szegényes eredményes emberi vergődést?Erő,kést sem kell használni,és sokan belevesznek ha sokan az igazság mellett eleveznek?Tehetősebbek akiknek van adakozzanak,hozzanak ki magukból még többet,csak csöppet legyenek segítőkészebbek.Első összefogás anyagiakon alapuljon,kedvezően alakuljon,s ne ki az ablakon egy szűk rétegnek a közösből.Özönből,pénznek a szórásából,a kegyetlen feneketlen zsák forrásából az egész országnak juthatna bőségesen,elég rendesen.Annak a tudatnak,és benne vannak uraknak,úr-nak a szándékossága,butasága,drága országunk legatyásodása,magyarság eladása...az állampolgárok becsületes szolgálása,nem keveredhetett volna össze az összefogott illetékesek,vétkesek kifosztásával.Jaj,jaj,az a baj,nem a vétkesek lettek kifosztva!Na,ez itt most jól meg lett mondva,de hány helyen elrontva?Azért Baloghné 100 millió mögött nagyot nyögött,nyöghetett,igaz messzire nem szökhetett vele.
Itteni magyar,magyarán hír.Nem sok jóval bír:Dr.Seffer Istvánnak már a nevét sem merik megemlíteni?Kell tovább ferdíteni a"Királynő"tiszteletére,kis életére?Kisérletére ember legyen büszke,hisz tüske se mindig fájdalmasan szúr.Tűr a magyar,tűr.(Folytatás Bodnár bunda?)Kár.

6.Lenin 2009.09.07. 20:40:00

szakállasbácsi 2009.09.07. 08:45:43

szerintem a szimpatizáns és a vak ló között széles a skála.Elfogultságról.

a politikus az,aki az elképzeléseit rá tudja(akarja) kényszeriteni/el tudja fogadtatni a csordára/val.A csordát ebben az esetben nevezzük társadalomnak,de ez a lényegen nem változtat.
Vezérre mindkét esetben szükség van.

Az elmúlt 20 évben 3 drb tehetséges politikus volt(akik komolyan befolyásolni tudták a csordát),Horn Gy.
Gy F és Orbán V.A többi,amatőr,nincs különösebb hatásuk.Jelenleg OV-nek van a legnagyobb csordája.A Feri ezt is elcseszte.

Mindenhol az uralkodó igyekszik a saját embereit ültetni a megfelelő poziciókban.Olyan hülyét még nem láttam,aki az ellenzéke közül választana.
Ilyen nincs a világon.
Ha az Orbán tehetségtelen hülye lenne,aki hatalomra tör,minden áron,2006 őszén a tömeg élére áll és elzavarta volna ezt a bandát.

Aztán néhány hónapon belül,meg is bukott volna.
Nix kölcsön,gazdasági bukás.További esélye =0

2002-ben,szerintem,Orbán rájött,a csorda még eléggé labilis.2006-ban is bebizonyosodott.
Egyetlen esélye van a győzelemre,ha a szocik felfalják egymást.
Abban óriásit tévedsz,a szocik demokratikus úton megbuktathatók.Ilyenre nem volt példa,az ellenkezőjére igen.
Nem ismered őket,a rendszer lényegét.

A szocik/komcsik csak saját maguk képesek az önpusztitásra.Tanulmányozd a történelmüket.

Ez talán most 2010-ben be is jön,különösen,ha Gyurcsány most összel visszatér.Apró darabokra szaggatja az MSZP-t.A többi nulla,legjobb esetben is 2-3 drb 5%-os pártocska,bolhafing.

Egyetlen esélye van a csordának,megtanúlni,a történet rólunk szól,nem róluk.
Hosszú folyamat.

Ebben téved Koczián is, és még sokan mások is,lehet én is,de eddig az én elképzelésem látszik igazolódni.Régóta figyelem Orbán ténykedését,szerintem tudja,mik a lehetőségei,korlátai.Sok mindennel és mindenkivel kell megküzdenie,ha hosszútávon szeretne a politika meghatározója lenni Mo-on.
A bábúknak lényegesen könnyebb,őket mozgatják,csak figyelni kell.

szakállasbácsi 2009.09.08. 15:48:49

@6.Lenin:
Én picit azért árnyaltabban látom ezt.
Orbán nem tehetséges abban az értelemben, hogy képes lenne kompromisszumot kötni a köz java érdekében (ami sztem a politikus lényege - a kompromisszumra való képesség).
A "csorda" pedig nem homogén és ami a lényeg képes osztódni és alkalmazkodni. A "csorda" mi vagyunk, Orbánostul, Gyurcsányostul.

6.Lenin 2009.09.08. 19:53:58

@szakállasbácsi:

Kompromisszumot kell/lehet kötni,ha van miről és van kivel.Ha van célom,meg tudom győzni az engem támogatókat,helyes,amit szeretnék az ellenzék tehetetlen,kihagyható a komp.Esetleg,mint gesztus a jószándékra.

Az MSZP, SZDSZ állandó kényszere a kompromisszumra jól mutatja,hogy hová vezet támogatottság és cél nélkül.

Adtunk 8 évet a ballib oldalnak,legyünk nagyvonalúak,Orbán is megérdemel 1-2 évet.

Ha csak ennyire képes ő is,el kell zavarni,mint ahogy el kellett volna 2006 őszén ezt a tolvaj bandát is.Nem volt nehéz a tehetetlenséget észrevenni.Nem minden esetben hasznos az elvtelen ragaszkodás.

Irtam már,a történetnek rólunk kellene szólni és nem csordaként ,vakon 1 vezér után rohangálni.

/ms 2009.09.09. 11:52:07

@6.Lenin: azzal ugyan vitatkoznék, hogy megérdemli-e azt az 1-2 évet.
Az viszont egy más kérdés, hogy meg fogja kapni az esélyt rá. És, mint én is írtam, ezzel nincs is komoly gond.
Az ilyesfajta cikkeknek pusztán az a szerepe, hogy lehetőség szerint ne úgy kapja meg, hogy azt érezhesse, hogy kivétel nélkül mindenki kritika nélkül örvendez ezen a tényen.
S ez elég jól rímel az utolsó mondatodra.

6.Lenin 2009.09.09. 12:47:21

@/ms:

Az MSZP/SZDSZ koalició is úgy kezelte a válsztási győzelmét 2006-ban,hogy ez felhatalmazás a szabad cselekvésre.Az igéret és a megvalósitás=Makó-Jeruzsálem mértékkel mérhető.Meg is lett az eredménye.

Olyan,hogy mindenkinek,minden tetszik,nincs és nem is lesz soha.

Ha az utolsó mondatomat csak a fidesz szimpatizánsokra értetted,nos akkor tévedtél.A szocik is benyaltak mindent,amit eléjük dobtak.
19=20-1 még ha ezt nehéz is elfogadni.

/ms 2009.09.09. 13:40:42

@6.Lenin: Nem, nem csak a f. sz-okra (a 'fidesz szimpatizánsokra' így rövidítendő, nem? ;). De rájuk is. Mellesleg azon az oldalon jellemzőbbnek érzem a csordaként, vakon 1 vezér után rohangálást. Már csak azért is, mert a gyurcsányos oldalon lényegesen rövidebb ideig volt olyan 1 vezér, aki után egyáltalán lehetett rohangálni.
Ha a szocik mindent benyaltak volna, akkor egyrészt nem lett volna őszödi beszédes műbalhé, meg még mindig furcsánygyerencnek hívnák a prálymminiszterünket...

A Makó-Jeruzsálem tengelyről (ha már előhoztad): tény, hogy számszerűsíthető ígéreteik (mértékadó számítások szerint is) alatta voltak a legyőzött csapat igéreteinek; tény, hogy kevesebbet osztogattak, mint amennyit ígértek; tény, hogy meg is lett az eredménye (még az is sok volt, amennyit osztottak); kérdés: mi értelme van ezek ismeretében ezzel példálózni?

A választási győzelem meg valahol mégiscsak felhatalmazás a (nem korlátlanul) szabad cselekvésre. Az lesz a fidesz számára is. Nekem ezzel nincs is bajom. De ha már azt is elvitatják, hogy én esetleg ne értsek egyet, azt nem kedvelem (de remélem túl fogom élni). Meg az is vicces, hogy egyszer azzal kritizálják a szocikat, hogy tutyimutyin kormányoznak/tak, mássszor meg azzal, hogy túl határozottan...

A '19=20-1'-et meg egyszerűen nem értem.

Javaslat: a szocibérencezést megspórolhatod (mert szerintem az már tisztázódott, hogy léteznek olyanok akik bár nem kedvelik a szocikat, de kritikusak a jobboldallal is). De ha nem akarod megspórolni, akkor bikkmakk.

6.Lenin 2009.09.09. 19:50:23

@/ms:

Engem sem a fidesz,sem a maszopos ,de egyik csorda sem érdekel.Igy kivülröl tudom szemlélni őket.A lelkük érdekel,ami megvásárolható.A hogyan.

Az öszödiről,gyurcsányról volt/van véleményem,de szerintem ezzel már nem érdekes foglalkozni.

Ki,mit igér választás előtt,szintén nem érdekel különösebben.Az érdekel,mit csinál.Mondani sokmindent lehet.A gyakorlat az érdekes.
Jelenleg 1 szarkupaccal egyenlő,amit ez a kormány 8 év alatt,sokmilliárd Ft-ért,valutáért "alkotott".Gondolom indokolni teljesen felesleges.
Szabad szemmel látható.
Soha nem vitattam el senkinek a jogát,mindenki azt imád amit/akit jónak lát.

Olyant sem állitottam,hogy a szocik valaha is határozottan kormányoztak.Állandóan válságot kezelnek,amit szorgos munkával ők okoznak.

Nincs a világon,nem is volt soha olyan ország,amit a volt kommunisták jól irányitottak.Észak Korea,Vietnam,Kuba,stb.Majd 2-3 generáció múlva.Talán,de lehet,hogy hosszabb idő kell.

Nem szokásom bérencezni senkit,mint már irtam,felőlem akár xenut is imádhatod.Kritizálni azt szoktam amit a gyakorlatban csinálnak a drukkerek.A gyakorlat lényeges.

Nekem az egyik 19 a másik 20-1=19.

Én csak azt szeretném megérteni,miért bocsánatos,amit a szocik csináltak az elmúlt években és miért gazember az Orbán azért,amit még nem csinált,lehet nem is fog nyerni.
Pl. állitólag hányszor váltott elveket a szemét,de ugyanez L.Ildikónál fel sem merül,pedig ő sem kispályás.

azért foglalkozom jelenleg többet a szocikkal,mivel ők vannak hatalmon.Majd ha esetleg 2010-ben nyer a fidesz,akkor majd velük, a szocikat meg majd hanyagolom.

/ms 2009.09.10. 03:19:47

@6.Lenin: A megvásárolható szoci lelkek kicsit lefutott ügy. Ma inkább a túloldalon megy a nagybevásárlás.

Írod: "Ki,mit igér választás előtt,szintén nem érdekel különösebben." Mégis Te veted föl ~2 hozzászólással ezelőtt a Makó-Jeruzsálem ügyet...
Nem mellesleg, ha azt írod, hogy téged a megvásárolhatóság 'hogyan'-ja érdekel, akkor furcsa dolog az ígéreteket figyelmen kívül hagyni.

"Soha nem vitattam el senkinek a jogát,mindenki azt imád amit/akit jónak lát." Én sem.

"Olyant sem állitottam,hogy a szocik valaha is határozottan kormányoztak" - a "felhatalmazás a szabad cselekvésre" pedig az én olvasatomban valami ilyesmit is jelent(het).

Ez a volt kommunistázás nekem már elég régóta büdös: közhelyes, hogy az a csúnya volt kommunista, akit annak mondunk, de vannak volt kommunisták, akik ma már nem volt kommunisták. S nem állítom, hogy a szocik nem 'volt kommunisták', hanem csak annyit, hogy ebben nem különböznek jelentősen a túloldaltól. S egyébkéntis: engem meg nem érdekel, hogy korábban ki mi volt (még 6 nappal ezelőtt itt írtam arról, hogy a Zorbánban sem az zavar, hogy irányt váltott, hanem az, hogy ezt elhazudta), persze a túl sok váltás problémás, de az ember igenis megváltoztathatja a véleményét, de akár a meggyőződését is (a világ is elég sokat változott).

Ezt a 19 témát egy kicsit túlkombináltam... :)

A szocik bocsánatosságáról:
Mindenekelőtt különbséget tennék a hunvald-féle köztörvényes ügyek és a kinyilvánított alapelvek közt.
Merthogy a köztörvényes ügyek nem bocsánatosak természetesen (ez a fő ok, amiért menniük kell).
Viszont pl. az őszödi beszédben én nem a 'hazudtunk', meg az 'elkúrtuk' témán ragadtam le, hanem azok a részek voltak inkább érdekesek, ahol arról beszélt, hogy 'Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni', 'Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg'.
Én bevallom, örültem, hogy végre valaki ezeket kimondta; s meggyőződésem, ha kicsit kevésbé teátrális stilisztikával adja elő az inkriminált részeket, akkor elég nehéz lett volna belekötni. Szóval nekem nem az nem volt meglepő, hogy hazudtak (az ígéretverseny tarthatatlansága nekem nyilvánvaló volt); hanem azt tartottam hibának, hogy nem számolt a kiszivárgással, s fölöslegesen használt durva fogalmazást.
S én elvi okokból támogattam a 300 Ft-os eü hozzájárulást is, sőt még akár többet is támogattam volna... Pontosabban nem tudtam magamévá tenni az ellenzők lapos érveit.
Nem tudok mit tenni, engem is zavart, de ezeket a dolgokat nem a jobboldalról hallottam; pontosabban a jobboldalról csak vulgárbalos butaságok hangzottak.
S attól, hogy a megvalósításban (a végrehajtási rendeletekben) rettenetesen sok hibát vétettek, még nem tudtam azt mondani, hogy az alapelvek rosszak. Tehát a gyakorlat kétségtelenül rossz. Menniük is kell.

Szerintem nem gazember az Orbán, de össze-vissza beszél, sokszor butaságokat (tudnám hosszan sorolni). Olyanokat, amik az általa korábban mondottakkal sincsenek korrekt viszonyban; meg nekem nem is igazán szimpatikusak (amit viszont hadd mondhassak el).

De hogy a szocik lennének hatalmon? Van egy ügyvivő kormányunk, aminek tagjait történetesen a szocik nevezték meg; s a fidesz örömmel hagy, hogy megcsinálja a sz*ros melót (jól teszi mindkettő). Merthát a fidesz azon érvei, hogy az előrehozott választásokkal 3 hónappal rövidebb ideig kormányozhatnának, hát hogy is fogalmazzak? mosolyogtatóak. Tekintve, ha figyelembe vesszük, hogy a sosemhazudósék folyamatosan azt kommunikálták, hogy száguldunk a végromlásba, s ők aztán tudnák, hogy mit is kellene tenni a záltalános jólétért, kolbászkerítésért, miegymásért. Meghát a 20 éves kormányzásra is meg volt már a tervezet... Bár igazán mostanában nem is igazán indokolták, hogy miért is nem kell előrehozott, egyszerűen csak elhallgattak. Gyanús, hogy dec-jan környékén újból elő fognak jönni vele (mert akkor meg plusz 3 hónap lenne, meg egyébként sem lesz realitása).

S az ultima ratio (amiért nem kedvelem a fideszt): Szíjjártó Péter (a puszta lénye idegesít rettenetesen, s az elkövetkező fidesz kormányzattal is az a legnagyobb félelmem, hogy nap, mint nap az ő ábrázattyát kell lássam, a mainál nagyobb mennyiségben).

szakállasbácsi 2009.09.10. 10:28:47

@/ms:
Jól beszélsz. A Szíjjártó szegény meg telitalálat. Én is mindig csodálkozom, hogy ezt a palit nem verik meg mindennap a rendőrök. Az a Zelig alkat, megfigyelted, ahogy képes átvenni Orbán hangsúlyait és mimikáját is!?
Buttplug műanyagból.
Viszont, ahogy hallani lukratív állás, szépen gyarapodik a fiú, Hajrá Magyarország!

6.Lenin 2009.09.10. 13:49:12

/ms 2009.09.10. 03:19:47

szakállasbácsi 2009.09.10. 10:28:47

Köszönöm a válaszokat,lassan kezdem érteni a baloldali "tömegek" gondolkodás módját.Jelen esetben világos,útáljuk a fideszt,mert Szijjártó feje,olyan,amilyen.
Tiszta és világos.Logikus érvek
Útáljuk őket(mindenkit)
mert nem olyanok,mint mi.Leegyszerűsitve.

Látod szakállasbácsi, irtam, nem lehet érdemi vita,megint igazam volt.
Engem nem érdekel a szocik fizimiskája,az sem,hogy miket mondanak,csak az,mit csinálnak.
Az meg igencsak siralmas.

/ms

"Ez a volt kommunistázás nekem már elég régóta büdös: "

Drága barátom,dehát a párt mindig maradt,csak a nevet változtatták meg!Ez tény.

Tökéletesen értem,ezért nem szeretnek a multról beszélni.

szakállasbácsi 2009.09.10. 14:53:47

@6.Lenin:
Jajj, ne má!
Mikor és mire hoztam fel érvként a Szijjártó fizimiskáját és undorítóan ellenszenves karakterét? Én még nem érveltem valakinek a nevén, alkatán, származásán felmenőin, vagy hasonlókon alapuló következtetésekkel! Remélem nem is fogok.

Ez nem érv volt valaminek az alátámasztására, hanem illusztráció, valaminek a bemutatására.

A Volt kommunisátázás meg tényleg büdös, hiszen mindenki láthatta, akinek volt szeme a 70-es 80-as években, hogy itt már nincsenek kommunisták! Bonyolult hatalmi háló van, amit ugyanúgy az érdekek mozgatnak, mint a kapitalizmust a profit.
Erről szólt a korabeli vicc, amikor Acél et. megkérdezi Kádár et.-t: "Te mit fogsz csinálni, ha visszajönnek a kommunisták?"

A kommunistázás éppolyan gyenge, érveket csupán helyettesítő, de nem pótló cimke, amit valakire ráragasztva, "mi" (=nem kommunisták) tudjuk, hogy az illető ettől kezdve nem mondhat, vagy tehet jót. Ez lapos, ez gyenge, ez nem vitaképes színvonal. Ahogy nyilván az sem lenne az, ha én a Szíjjártó tenyérbemászó stílusával akarnék valamit is bizonyítani.
Szíjjártó nem érv: Szíjjártó jelenség, a Fidesz kvintesszenciája, és arca. Ránézünk és félünk a jövőtől.
Amire azt is lehet mondani, hogy rólunk szól, nem a jövőről. Bár így lenne.

6.Lenin 2009.09.10. 19:43:22

@szakállasbácsi:

Az eddigi hozzászólásaidban leginkább csak a fidesz iránt érzett útálat és az abból eredő fikciók voltak kiolvashatók.Jajveszékeltél.Ezért adtunk ajándékot.
Visszakanyarodtunk az elejére, de ezt megirtam előre,hogy ez lesz belőle.

Ok!Ne kommunistázzunk,hiszen valóban igazad van.Kommunisták soha nem léteztek Mo-on.
Voltak/vannak emberek, akik a Nyilas Párt,MKP,MDP,MSZMP,MSZP nevezetű pártokat felhasználva saját felsőbbrendűségüket hangoztatva,köztörvényes bűncslekmányek elkövetésétől sem riadtak vissza.Ha szükség úgy kivánta,saját elvtársaik fizikai likvidálását is készségesen vállalták,hogy aztán hősként tisztelegjenek a sirjukon.

Néhány éve még a szocializmus nevezetű szörny megreformálásáért harcolva tettek tönkre embereket,gazdaságot,ma már a kapitalizmus megreformálása teszi próbára ,emberi ésszel fel nem fogható tehetségüket.

Különleges emberek,talán nem is emberek,az Universum géniuszai ők.Mi egyszeri halandók talán nem is vagyunk méltók,hogy drága idejüket ránk pazarolják.
El kell felejteni őket.Remélem sikerülni fog.
Ők is szeretnék.

www.youtube.com/watch?v=Gn-UTwaY_Tc&feature=related

6.Lenin 2009.09.10. 19:55:19

Könnyes szemmel figyeltem a nóta alatt szegény Bajnait,azt figyelte mikor szakad le a plafon.

Igazad van szakállasbácsi,volt ott minden csak,komcsi nem.
Felejtsük el(őket).

/ms 2009.09.10. 20:19:16

@6.Lenin: csak azt nem értem, hogy ha már ily' impozáns párt-listát kanyarítottál, akkor miért maradt ki a fidesz meg az mdf meg az szdsz; ugyanis ott is vannak olyanok, akiknek mszmp-s, kiszes múltja nem titok.

A Szíjjártóért meg bocs, de én dobtam most be; de nem tehetek róla, hogy rettenetesen irritál. De igazából nem csak a frankensteinses fejszerkezete, hanem az amit és ahogy mond. Mert például Tölgyessy Péter is rettenetesen irritáló jelenség, és a tetejébe nem is értek mindig egyet vele, mégis rettenetesen nagyra tartom (ugyanis ő elég konzekvensen tud érvelni).

6.Lenin 2009.09.10. 20:55:45

@/ms:

Kisdobos voltam,lelkes úttörő,a gimiben osztálytitkár(kiszes),aztán kidobtak,nem voltam hajlandó hazudni,hittem az emberi szolidaritásban.Benéztem a templomba is,de önként kijöttem.
Sirtam Sztálin temetésén,Kádárén már nem,ezek meg már nem érdekelnek.Megpróbálok a felszinen maradni,saját erőből.

Hiszek abban,hogy az emberiség 1x megérti,hogyan maradhat életben.
Habár eleve veszett fejszenyele az egész,1x jön a negativ BigBang,oszt csokolom.
Megint semmi.

OK!Csapd hozzá őket is. a "-BigBang"-ig van még idő,belefér.

www.youtube.com/watch?v=tgiTvvcP1GY&feature=related

Nézd meg a végét,abban hiszek.(4:15-)

szakállasbácsi 2009.09.13. 11:45:33

@6.Lenin:
Látom címkézni könnyebb, mint érvelni.
akkor tisztázzuk, csak azért, hogy a fogalmak, amelyekkel dolgozunk ugyanazt jelentsék neked is, mint nekem.

Kommunista: olyan személy, aki a kommunizmus eszméjében hisz, azaz proletárforradalomtól várja az osztályok megszűnését, és a termelőeszközök társadalmi tulajdonba kerülését annak érdekében, hogy mindenki szükséglete szerint részesülhessen a termelt javakból.

Állításom: olyan elvakult és ideológiailag ortodox ember, aki ebben hitt, a 70-es - 80-as években már nem volt jellemző az országban. A mintegy 800000 MSZMP párttag zöme olyan emberekből állt, akik a munkájuk végzéséhez, remélt előbbrejutás megkönnyítéséhez reméltek a párttagság által közelebb jutni. A párttagság igazából nem jelentett előnyt, de nem-tagság esetleg hátrányos helyzetbe hozhatta volna őket.

Amikor azt állítom, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége idején rombolta és negligálta a demokratikus intézményeket, akkor nem jajveszékelek, hanem tényeket szögezek le.

Amikor Orbán Viktor 1998-2002 közötti viselkedéséből, illetve az azt követő 7 év sunnyogásából (a demokratikus választások megkérdőjelezése, az utcai tüntetések provokálása - pl. minden helyszín közül a legalkalmatlanabbra az Astoriához szervezett tömeggyűlés, ami kizárólag a város megbénítását és a csőcselékkel való elkeveredést szolgálta, kordonbontás,stb.) nevezett kormányra kerülése utáni vélhető viselkedéséről feltételezéseket teszek, akkor ésszerűen és megfontoltan gondolkozom.

Nem címkézek, nem vagdalkozom, nem handabandázok, nem osztogatok gúnyosan szellemeskedő díjakat azoknak, akikkel nem értek egyet.

No ez a különbség köztünk. Nyilván én rosszabb vagyok, sok hozzád hasonló látna engem lámpavason. Meglátjuk.

6.Lenin 2009.09.13. 13:27:43

@szakállasbácsi:
"Nem címkézek, nem vagdalkozom, nem handabandázok, nem osztogatok gúnyosan szellemeskedő díjakat azoknak, akikkel nem értek egyet."

De igen,csak nem veszed már észre az elvakultságtól.
Kérj meg 1 kivülállót,majd elmondja neked.

"No ez a különbség köztünk. Nyilván én rosszabb vagyok, sok hozzád hasonló látna engem lámpavason. Meglátjuk."

Kedves szakállasbácsi!
Nekem semmi bajon veled,vitám a sötét jövőt vizionáló elképzeléseddel van.

Ha mindenki "hozzám hasonló" lenne,nem lenne szükség fegyverekre,börtönökre,politikai pártokra.

Ellenben sok, jó és hangulatos borozóra,ahol jókat tudnánk beszélgetni a világ dolgairól,akár kivörösödött fejjel is,de barátságban.Veled is.

Valamiért nagy benned a gyűlölet(vagy elkeseredés),de ez legyen a Te problémád,nem ismerem az okát,lehet akár jogos is.

Azt érzem nem értetted meg,amit eddig válaszoltam neked,vagy nem akarod.

Szerinted ha Martin L.K. nem viszi az utcára a csokikat,Obamának hivnák az USA elnökét?
Az Orbán sunnyogott 7 évig?
A kormány,mit csinált?
Az ellenzéknek kellett volna kormányozni?
Akkor a 98-2002 közötti kormányzásért az MSZP/SZDSZ is felelős?Azért nem,igaz?
stb.
"A párttagság igazából nem jelentett előnyt, de nem-tagság esetleg hátrányos helyzetbe hozhatta volna őket."

Ezt nem gondolod komolyan.Na ilyen mondatokért irtam,értelmetlen köztünk a vita.64 éves múltam,ebben a rendszerben nőttem fel.

A lámpavasat meg felejts el,tőlem biztosan nem kell félned,de néhány nagyfröccsöt szivesen meginnék veled.

szakállasbácsi 2009.09.15. 13:50:16

Nagy fröccs, na ez emberi beszéd. Amit írsz abból azért kiviláglik, hogy engem mennyire érzelemvezéreltnek látol.
Én azt gondolom, hogy ez igaz. Egyébként mindenkire a laptopomon kívül, de ő is meg bír sértődni.
De azt kérlek cáfold már meg, hogy Orbán nem-e követelt-e még több juttatást akkor, amikor a túlzott adakozás miatt eladósodott az ország (2003)! Nemzeti Petíció nem-e volt-e?
Népszavazás költségvetési kérdésről nem-e volt-e? Vagy ezek is az én érzelmeim keltette vízók?

Ha ilyen volt ellenzékben, milyen lesz kormányon? Ha olyan volt, amikor kormányzott épp csak többséggel, milyen lesz teljhatalommal?
Győzzé mán meg, kérlek, könyörgöm, én szeretnék megnyugodni!
Egyetlen dolgot lehet mondani, ami megnyugtató: kényszerpálya van. Úgyse csinálhat mást.
DE akkor meg olyan ordas hazugság most minden kiejtett szavuk, hogy az ember tényleg beleborzong. Népnyúzó, stb. stb. Hát ezek érzelmek, ha ezeket kritizálom? Vagy CSAK érzelmek? Nem lehet látni ezek mögött a tényeket? A cinizmust? Ha nem, akkor, mit?

P.S: igen a szocik voltak kormányon, de mégsem ők felelősek a világgazdasái válságért. A jelenlegi helyzetért viszon szerintem sokkal inkább felelős a világgazdasági válság, mint a szoci bornírtság (ami persze jelentős és borzalmas).
Még valami: én 10-essel fiatalabb lennék, de komolyan írtam, amit a párttagokról gondolok. A kutatóintézetben, ahol dolgoztam, az egyik osztályvezető 84-ben nyilvánosan mondhatta a párttitkárnak, amikor belépésre kérte: "Kategorikus nem, nem, soha!" Szétröhögtük az agyunkat. És nem vitték el a Gulágra, kapott útlevelet, stb, stb. Nekem és a környezetmnek nem kellett párttagnak lennünk, és nem láttam ennek semmilyen előnyét - eltekintve bizonyos "belső" információktól. De azokat meg mindig megtudtuk hamar. C-Bizalmas, megvan?

6.Lenin 2009.09.17. 20:47:05

@szakállasbácsi:

Általában a 94-től eltelt időszakból ,mindenki azt emlegeti,ami számára kedvezőbb és mélyen hallgat a másik oldalról.
Pl előszerettel hallgatnak a 94-98 közötti privatizációról.Igen az Orbánék is,de,mit és mennyit.

Orbán igért,osztogatott,de voltak hosszótávú tervek,életpálya modellek,hosszótávú fejlesztési programok,amik csak később hoztak volna bevételt,teremtettek volna munkahelyeket.

Osztogatni csak az útelágazásos bohóc osztogatott,anélkül,hogy lett volna elképzelése a mibőlről.

A GyF tipikus szélhámos,tudta,hogy mire lenne szükség,de az ellenkezőjét csinálta.Csődbe vitték az országot,ezt,azt hiszem nem kell különösebben bizonygatni.

Orbán és az alkotmányos ellenzékiség.2006 őszén,ha akarta volna,elsöpörhette volna ezt az országra nézve kártékony társaságot,de erre nincs Mo-on alkotmányos megoldás.
Ez lett volna a népszavazás,de pontosan a mostani kormányzó pártok tojnak a demokratikus megoldásokra.Ha 1 kormány elveszti a választók bizalmát,félreáll.Nem tették.

Erre ez a kormány képtelen,mindenféle meghatalmazás nélkül,olyasmiket készűl végrehajtani,amik meghatározzák a következő kormányok lehetőségeit is,hogy helyes irányba tereljék az országot.

Mi vagyunk majdnem az utolsók,tehát mindenki más jobban csinálja,mint mi.Valószinű tehát,hogy mi csináljuk rosszúl.

Nincs befektetés,kitől és mit fogunk elvenni a következő években?Amit idén elvettünk,azt jövőre is el kell venni+ami hiány idén lett azt is.Nincs többletbevétel,csak kölcsön,amit vissza kell fizetni+kamat.
Mitől lesz jobb,bármikor is hasonló gazd.politikával?Az 1-k hétfőn arra ébredünk,minden rendben?

Ez a társaság,már a 60-as évektől csak reformál,állandó kényszere van a megszoritásokra.
Tönkreverték az előző rendszert és most verik szét a mostanit.

Mikor voltak sikeresek?
Nincs rá példa,csak az ellenkezőjére.

98-tól elindúlt valami,nem volt lehetőség végigvinni az elgondolást.
Talán most meglesz.Remélem.Elegem van a hazug reformálásokból,a különleges,megszállott emberekből.
Sajnos gazemberek minden pártban vannak,csak az a nem mindegy,hány %.

Én örültem volna,ha GYF megcsinálja,amiről beszélt,mert már szeretnék 1x úgy élni,mint sok millióan Európában.Kár,hogy hazudott.Ha Orbán fogja megcsinálni,akkor neki drukkolok,vagyis inkább magunknak.
Rólunk szól a történet,nekünk kell tenni,nem hamis prófétákat imádni.Ha Orbán is hamis,el kell zavarni,a fletót is el kellett volna 2006-ban.

tevevanegypupu 2009.09.20. 16:02:22

Erthetetlen, hogy lehet meg mindig Gyurcsanyekat visszasirni vagy ugy gondolni ra, mintha meg valaha is visszajohetne. Keptelen gondolat azok utan, amit veghezvittek..Eppen eleg borzaszto, hogy a maradek meg mindig kormanyon van es nem tuntek el reges regen. Erkolcsi tartas nelkuli rablo, tehetsegtelen, kepmutato tarsasag. Nagy hibaja az Alkotmanynak, hogy demokratikus uton nem lehetett oket mar regen elzavarni.