Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Gyurcsány lúzer stratégiája

2009.09.19. 17:32 Kóczián Péter

Ha Gyurcsány Ferenc a visszatérésre készül, akkor mainstream problémákkal és nem marginálisokkal kell foglalkoznia.

Gyurcsány Ferenc az utóbbi hetekben határozottan pozícionálta magát. Hosszú idő után először jelent meg a nyilvánosság előtt a meleg felvonuláson és most a blogjában a fasiszta veszélyről értekezett. Ha így folytatja, egy párton belüli kis frakció, a Szocialista Párt Haladó Értékek Platformjának lesz az elszánt vezetője, aki soha többet nem tér vissza a mainstreambe.

Gyurcsány már Medgyessyvel szemben is alkalmazta a jobboldali mumussal operáló politikus figuráját, amikor a Fidesz párhuzamos hatalmáról értekezett az akkora már puha pöcsűnek tartott Medgyessyvel szemben.

Ugyanarról a Gyurcsány Ferencről beszélünk, aki a polgári baloldal és a középre húzás stratégiájának hiányával vádolta meg a pártvezetést 2001-től.

Lehet persze azt mondani, hogy a keménykedő, a pártja politikai értékeit védő politikus szerepe hálás, mert a párttagság felsorakozik az érdekvédő bajnok mögé. De Gyurcsány jelen pillanatban politikai pária, akinek még egykori létezését is meg kell indokolnia, nem hogy a jelenkori érvényességét bizonyítania.

Minden politikusnak van egy igazi, rá szabott politikai ruhája. Ha abból kibújik, a dolog nem működik. Torgyán József populista volt és maradt, hiába bizonygatja, hogy 1998 és 2001 között sorozatban hozott felelős és a magyar politikai élet konszolidációját szolgáló döntéseket. Gyurcsány Ferencnek a modernizáló politikus szerepe áll jól. Aki előre visz, aki a hatékonyságot, s a polgárias értékeket képviseli.

Tudom, hogy a pártbeli népszerűsége az egyetlen fegyvere a párt elitjével és a ma még irtózó választókkal szemben, de mintha Gyurcsány elfelejtette volna, hogy a párt tagsága már akkor is megszerette, amikor még nem állt be a tradicionális antifasiszta táborba, amely mindig jól jön, ha egy szocialista politikusnak éppen semmilyen értelmes mondanivalója nincsen a világ helyzetéről.

Éppen ez a helyzet lényege. A melegek jogvédelme, a nácik elleni küzdelem nem több mint érdekes színfolt Magyarországon.  Az ország nem ezért maradt le a régióban, s az adósság sem ezért nő, s a társadalmi együttélés normái sem a faji vagy identitás problémákat kiélező emberek miatt rombolódnak.

Gyurcsány Ferenc azért kerül a centrumba, mert az ország releváns társadalmi, gazdasági dilemmáira adott inspiráló válaszokat, s azért sodródott ki abból, mert a modernizáció néhány szimbóluma jobban érdekelte, mint az általa fontosnak tartott modernizáció lényegi elemeinek megvalósítása. S amikor témát vesztett, akkor a pártpolitikus és általános politikus szerepe közötti egyensúly bomlott meg, amelyben egyre jobban teret vesztett az általa megformált szerep.  Az MSZP programját védő hős, az elszánt frontharcos egyre inkább egy öngyilkoló politikussá vált.

Sovány vigasz és gyenge támasz, ha egy kicsiny jelentőségű társadalmi probléma elszánt hívői a vállukra emelik. A közeli kisboltba nem járunk 4,2-es Audi A8-al. Mert az hülyeség.

 

104 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr111392994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nap idézete... 2009.09.19. 21:04:11

"Nem szabad olyat tennünk, ami növeli a terméketlen belső feszültség esélyét, ami gyengíti a kormányt vagy az MSZP-t." Gyurcsány is activated. Megkezdődött a kampány, Feri is sűrűbben ragad billentyűzetet. Hogy miért pont ezt a pár sort emel...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KolompárRómeó 2009.09.19. 19:41:01

Írja csak a kibaszott jó könyveket, oszt majd nem olvassa el senki.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.09.19. 19:44:18

szóval ha megutálja a dédelgetettjeit, akkor térhet csak vissza?
tisztára vaderes dolog.

senon 2009.09.19. 19:49:40

Kóczián, Kóczián, arra már nem emlékszem, hogy valamikor tudtál-e írni, de ha tudtál is véletlenül, tuti, hogy elfelejtettél. Persze, ha gondolataid sincsenek, úgy még nehezebb.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.09.19. 20:01:23

@senon: @Fülig Jimmy:

Szerintem azt akarja mondani, hogy a baloldal leragadt a fasisztázásnál, a jelen ( és pláne a jövő ) stratégiai kérdéseire nem csak, hogy nincs válasza, de a kérdéseket sem látja, problémákat sem ismeri fel.

Mondjuk ez várható volt : ugye, az mszp az oroszokkal kollaboráló mszmp spinoffja. Namármost, az mszmpben még csak véletlenül sem eszük és szaktudásuk alapján kerültek " a káderek". Ha akkor ostobák, rosszindulatúak és középszerűek voltak, és ha nem ujultak meg, akkor mára mitől lennének jobbak ?

Azzal nem értek egyet, hogy a paprikajancsi "modernizáló" lett volna. Mondjunk csak EGY olyan lépését, ahol valamit modernizálni akart.
Talán azt, amikor az EUs feljesztési támogatásokat az exportra termelő, 1oo főt foglalkoztatő, 1o éve fejlesztő CNC esztergagyár helyett egy pár hete alakult kutyakozmetika kapta ?

Mint cseppben a tenger, jellemzi az mszp és a paprikajancsi hozzáállását.

Rá Dios 2009.09.19. 20:05:50

Kóczián:
"...a nácik elleni küzdelem nem több mint érdekes színfolt Magyarországon."
Történelemből elégtelen. Ülj le!

bajaj 2009.09.19. 20:06:14

Ki az a Gyurcsány? Azon kívül, hogy reméljük nemsokára egyik jelentősebb alanya lesz a számonkérésnek, kit érdekel?

Elég szánalmas ez a mondandó nélküli iromány, az pedig, hogy szó szerint ugyanez megjelent a Hírszerzőn is, egyenesen gáz. Hogyan kerülhet ez ki ez a fos az Index címoldalra?

Viktus 2009.09.19. 20:14:14

@KolompárRómeó:

Ki mondta, hogy nem jelenik meg? , ha jövőre a töketlen narancsosok nem számoltatják el lesz 2014 is :) megjeenik a bíróságokon előbb-utóbb.

Viktus 2009.09.19. 20:17:17

@Rá Dios:

Te meg ülj mellé :D 2009.-et írunk nem 1945.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.09.19. 20:19:44

@bajaj:

Nagyon jó, úgy látszik a "baloldali, véleményformáló értelmiség" köpönyeget fordított.
Ha ehhez hozzávesszük Németh Miklós mai nyilatkozatát, hogy "nem félti az országot a fidesztől", akkor ez méginkább szembetűnő. Meg ugye, az RTLes palinália Vágó meg Fábri körül ...

Csak azt kellene tudni, hogy mi ( ki ) motiválta őket. Megúnta a gazdasági "elit" a komcsik töketlenkedését ? Ez már nekik is gáz, vagy nem lehet többet privatizálni, azért ? Vagy a jenkik ( EU ) idegeskedik a csőd miatt előálló esetleges instabilitás miatt ? Vagy csak egyszerű helyezkedés az egész ?

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy miért éppen most sikerült felébredni, ha hét és fél év alatt nem sikerült.

bunkobill 2009.09.19. 20:23:10

Én szerettem volna előrehozott választásokat, mert kíváncsi lettem volna, hogy bármelyik "erő" mit kezd ezzel a katymazzal. Szerintem egyik változat sem hozna megújulást (ha van változat) azon kívül, hogy spórolunk. Teremtsünk munkahelyet, de mit termeljünk, ami el is fogy (gazdaságosan), vagy jó volt a körtetermés és kap mindenki egy körtebefőttet?

Rá Dios 2009.09.19. 20:30:48

@Scaramella va alla guerra:
Át. Most meg újra ébredek. Lehet, hogy későn.

Rá Dios 2009.09.19. 20:32:13

@bunkobill:
Az "erő" mi magunk vagyunk. A politikusok csak mint kutya nyakán a bolha. Csíp, de haszontalan.

Alvarez 2009.09.19. 20:32:22

Ha a Fidesznek lenne programja, talán annak a kritikájával foglalkozna. De program az sehol.

aachi2 2009.09.19. 20:36:04

nem értem.

Gyurcsány mindig is kiállt a melegek mellett és a nácik ellen.

úgy látszik ma nem volt rajta sapka,

Rá Dios 2009.09.19. 20:42:09

@Alvarez:
Nemhogy program nincs, de a sokat emlegetett - "nem kell a közgázkönyv"- paraszti és is hibádzik. A mai interjú a majdan felmondott költségvetésről laza hazaárulás, ha a lehetséges következményeit nézzük egy ilyen kinyilatkoztatásnak. Ja, hogy AZ a bíróság nem ül össze 2014 előtt? Hát, kivárjuk.

Viktus 2009.09.19. 20:42:18

@Rá Dios:

Miért is ? van ezer náczi kölök? :D

Rá Dios 2009.09.19. 20:42:46

paraszti ész, nem és :-)

Rá Dios 2009.09.19. 20:43:40

@Viktus: Nem azért. hanem mert újra szalonképes a másikak, bárkik is legyeneke azok, bűnbakká tétele. A vasárnapi ebédlőasztal mellett is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.19. 20:48:52

Jó poszt!

A 4. sorig legalábbis tetszett, ...a többit nemigazán tudom minősíteni, majd talán egyszer, ha elolvasom...

Én de k...a unom az öncélú elemzéseket, amik végülis nem futnak ki sehová, és még csak nem is tűnnek relevánsnak az aktuálpolitikai jelenségek szempontjából

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.09.19. 20:50:27

@Rá Dios:
Egyet nem értek.
Nem nagyon szeretd a nácikat, ezt jó sok helyen le is írtad.
Vajon a kommunisták és rámtetteik ellen il ilyen hevesen ágálsz ? Ugyanis azok ( a nácikkal ellentétben ) VALÓBAN pozícióban vannak még ma is.

Tehát ?

Alvarez 2009.09.19. 20:52:44

@Scaramella va alla guerra: bár én sem szeretem a komcsikat, de arra kíváncsi vagyok, hogy kik vannak pozícióban azok közül, akik rémtetteket követtek el.

Rá Dios 2009.09.19. 20:53:37

@Scaramella va alla guerra: ...mégis kevésbé érzem veszélyesnek őket. Ők kifele mennek, a nácik - inkább - visszajönnek.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.19. 20:58:00

@Rá Dios: letterforce.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=15029

Lehet pl. az ilyenekkel van a gond? Á büdös paraszt aki ezt nem érti...

Rá Dios 2009.09.19. 20:58:02

No, visszatérek a konkrétumokhoz: töltött karalábé egy pohár vörösborral. Nem várom az asztalhoz se Gyurcsányt, se Orbánt, kicsi az üveg.
No pasaran! Nem beszarni!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.19. 20:59:56

Én egyébként szeretném, ha feri visszajönne, legalább a választások erejéig, akkor nem kéne aggódni a Fidesz 2/3-a miatt...

...biztosan meglenne.
annyi adu, ami vele szemben van, kevés politikussal szemben használható fel egy választási kampányban

Mindfield 2009.09.19. 21:00:32

Kóczián úr miért ír ilyen hülye betűtípussal?

Rá Dios 2009.09.19. 21:00:43

@Lucius Cornelius Sulla:
Ugye Sulla volt a Kartágó szakértő? vagy tévedek? Az is egy rosszul végződött konfliktus volt...

Alvarez 2009.09.19. 21:03:21

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: látod, Fletóban van annyi önuralom, hogy maghúzza magát, amikor a pártjának terhére van. Ez Ovira nem jellemző, képtelenség tőle megszabadulni, bármekkorát is hibázik. És adu vele szemben is akad épp elég.

Viktus 2009.09.19. 21:03:27

@Rá Dios:

Ezen logika szerint a nácziak nyerték háborút is. Az amcsiknál pl. több tízezer japánt zártak táborba a komcsik több millió embert végeztek ki ... náczik?

Rá Dios 2009.09.19. 21:07:37

@Viktus:
Nem akarom félrevinni a vitát, de a kommunista Sztálin BÁRKIT nyilváníthatott megölendő ellenségnek, ahogy ugyanezért ugyancsak akárki meg is úszhatta, Hitlernél a születés jogán ment ugyanez. Abban nincs személyes döntési lehetőség.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.19. 21:11:06

@Rá Dios:
"ahogy ugyanezért ugyancsak akárki meg is úszhatta,"
Ezt pl. az ukránoknak meséld be.
----
Amúgy srácok asszem idiótát fogtunk. :D

Viktus 2009.09.19. 21:11:13

@Rá Dios:

pedig van, ha jobban megnézed ... pénz beszél mindig ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.19. 21:14:49

@Rá Dios: Kampánydumának bedobni a költségvetés felmondását, szerinted hazaárulás.

Az országot csődbe kormányozni, majd a tényeket elhallgatva IMF hitelt felvenni, utána bátran lemondani, annak diktátumát "szakértői kormányprogramnak" meghírdetni és letolni az emberek torkán, nem hazaárulás...

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.09.19. 21:22:23

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"A pornószakma képviselői örömmel üdvözölték a kormány döntését, miszerint 2010. január 1-jétől megszűnik a kulturális járulék. Az alkotó tevékenységek - könyvek, fotók, hanghordozók, filmek stb. - után fizetendő, leggyakrabban 0,2 és 3 százalék között mozgó közteher mértéke az erőszakos és pornográf tartalmak esetében 25 százalékos. A járulékból évente átlagosan 8 milliárd forint folyt be a Nemzeti Kulturális Alaphoz - tudtuk meg a szervezet elnökétől."

"Mint kifejtette: a jövő évi büdzsé tervezetében az szerepel, hogy az óvodai, iskolai, kollégiumi diákétkeztetés támogatása egyharmadára csökkenne, az idei 65 ezer forintról 22.500 forintra.

Összesen mintegy egymillió gyermek sorsán akar a kormány szabad demokrata politikusok segítségével egy tollvonással "megszorítani" -

-----
Ez valyon mi? Szakértői kormány ? .

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.09.19. 21:52:17

@Alvarez:
Nézd, 199oben sikeresen átmentették magukat. Előprivatizáltak, stb. Nem pucolták ki őket pártostul a közéletből. Az Alkotmánybíróság 1993as határozata szerint is az mszp az mszmp vagyoni örökösének tekinthető.
Olyan, mint ha Göbbels a Lufthansa Chief technology Officere, Ribbentrop meg a henkell pezsgőgyár FB jében ülne

@Rá Dios:
Szerintem egyelőre az mszpsek (az mszmp spinoffja) a veszélyesebbek, hiszen őnáluk van a hatalom és a pénz. Ők az úgynevezett "elit", bármit is jelentsen ez. Ők kormányoznak, ők adóztatnak, explicite vagy implicite ők döntenek az ember sorsáról és jövőjéről.
A náciknak igen rossz a publicitásuk, ők soha nem jönnek vissza. A kommereknek ellenben most az EUban áll a zászló : kónbendit, rasmussen, schultz : egyik sem akarja elítélni a kommer bűntetteket.

Alvarez 2009.09.19. 22:37:34

@Scaramella va alla guerra: szóval kik azok a személyek, akik rémtetteket követtek el és még most is pozícióban vannak? mert erre elfelejtettél válaszolni kishaver.

lordart 2009.09.20. 06:57:40

"Minden politikusnak van egy igazi, rá szabott politikai ruhája. Ha abból kibújik, a dolog nem működik."
-ez így van! Nagyon sokan bíznak/bízunk abban, hogy az összes gyurcsány-féle embernek már nem sokáig sikerül takargatni öltönnyel, fehér inggel, nyakkendővel az igazi, rájuk szabott ruhát... tudjátok... azt, amit a zuchlag-félék már büszkén viselnek... Mert kibújtak a valódi, rájuk szabott ruhából és a dolog valóban nem működött...

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 07:25:51

A rendszerváltás most 20 éves. Tehát egy 30 éves politikus 10 éves volt akkor. Egy 40 éves politikus meg egyetemista. Nem fordulhat elő, hogy már kevéssé őrizzük a kommunista örökséget, legalábbis a személyek szintjén?

A meleg felvonulás kapcsán meg megint Gyurcsány-oznak egyesek. Amit egy szinten értek is. De: hol voltak a többiek? Sólyom, Orbán, Bajnai stb.? Vagy a melegek jogai itthon nem aktuális? Nem mainstream? Szerintem 15%-os Jobbik aránynál nem tudomást venni arról, hogy vannak szélsőségesek, strucc politika. Még a Fideszben is.

És igen: miért nincs szó a Fidesz gazdaságpolitikájáról? Fél(!) év múlva minimum nyernek, de lehet, hogy 2/3-adjuk lesz. És ezt úgy, hogy NEM mondják meg, hogy mi a faszt fognak csinálni. Igen, így tényleg nehéz lesz őket számonkérni... A sok sutyerák meg azt hiszi, hogy azért titok, mert akkora trükk. Basszus ez nem ipari konszern, hogy ipari titkok legyenek... A csodákban való hitből meg fel kéne nőni.

lordart 2009.09.20. 07:38:07

@Naszta:
Én úgy gondolom, hogy valóban fel kellene mutatni egy programot, egy tervet. Annak is, aki kormányzásra készül. Ez így helyes! DE! Nagyon nehéz lenne még egy háziasszonynak a konyhapénzről is terveznie, ha nem tudja egészen pontosan, hogy a tekergő fia mennyit csent el a szekrényből, vagy a játékgép-szenvedélytől gyötört férje mennyi hiánnyal, vagy adósággal tér haza éjjel a borozóból... Annyit már lehet tudni előre, hogy a csavargó gyerektől el kell zárni a pénzt. A részeges, játékszenvedélyes férjre sem szabad sokat bízni... Már ez is lehet egy terv része...

Egyébként a hozzá nem értés, a rosszul gazdálkodás, amit a jelenlegi bagázs csinál, nem dicsérendő, nem elismerendő, de nem is jár akasztás érte. Van ilyen, hogy néhány ember nem ért semmihez és pártba tömörülnek... DE! A hozzá nem értés nem jogosít fel senkit lopásra, csalásra, a közvélemény szándékos megtévesztésére, választási kampányhazudozások utólagos elismerésére, egy teljes ország és nemzet tönkretételére...

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 07:48:30

@lordart: nem mentegetni akarom a Szocikat. Megérdemlik a jussukat, azért, amit 2006-ban el mertek játszani. Róluk is megvan a véleményem, nyugodj meg! De: az államháztartás adatai nyilvánosak. És igen: ha a Varga nem tudta 2006-ban, hogy mi volt a helyzet, akkor adja vissza a diplomáját! Én ugyanis a közgázos hallgatóktól simán tudtam, hogy a sajtó sötét, mint az éjszaka. Pedig ők csak hallgatók voltak és nem a másik oldal pénzügyminiszter jelöltjei.

Nem mellékesen: a Fidesz (is) populista kampányt folytatott akkor is. Ha elmondják ők, hogy szar a helyzet, akkor:
1) kampány stratégiát kellett volna váltani,
2) Rómában is felkoncolták a rossz hír hozóját,
3) sosem tudjuk meg, hogy ők mit tettek volna, mert akkor sem mondták meg.

Most ehhez képest itt van 2010. A helyzet kb. annyit változott, hogy gyakorlatilag nincs ellenfelük. Ehhez képest kibaszott nagy a kuss arról, hogy mi lesz.

Lehet, hogy idealista vagyok, de egy irreálisan optimista terv is jobban tetszik, mint az "én tudom a tutit, jobb lesz és kész" hozzáállás. Azt hiszem erre mondják, hogy arrogáns.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.09.20. 08:32:31

@Naszta: jah. azért amit fletó csinált a választások előtt, az nagyon vicces volt. Végre szanaszéjjel szakadt az illúzió, s azt kell mondjam, hogy ilyen szempontból teljesen központi szerepe van gyurcsánynak a XXI.sz-i magyar politkatörténetben.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 08:48:35

@gólhaj: ha szanaszét szakadt volna az illúzió, akkor a Fidesz is nagy bajban lenne évek óta. De most - ha 2010-ben nyernek - lehet úgy választást nyerni itthon, hogy mindenkinek ígérgetek, destrúktívan politizálok és nem mondom meg, hogy hogyan oldanám meg a problémákat. Szvsz: nem változott semmi... vagy még rosszabb is lett.

ibanez 2009.09.20. 09:47:10

@Naszta: "De: az államháztartás adatai nyilvánosak. "

csörcsill bá mondotta állítólag: "csak azokat a statisztikai adatokat vaggyok hajlandó elhinni, amelyeket én saját magam hamisítottam!"

ennyi talán elég is a ksh és más hazugsággyárak hiteléről.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 09:55:18

@ibanez: az államháztartás hiányát államkötvényekből fedezik. Annak a mennyisége egy adott szám. Az államháztartás bevétele meg egy másik. Osztasz egyet és meg is vagy a hiánnyal. Ezek NEM statisztikák. OK? Kifejtsem, hogy mennyire nem értesz hozzá?

jozicsenko 2009.09.20. 10:42:24

@Naszta: álljunk meg egy percre, nem vetted be a cavingtont

2006-ban adócsökkentéssel és a pannon pumával, a dübörgő gazdasággal jött az egyik oldal.
rosszabbul élünk szöveggel a másik.

de! nem volt negyedéves jelentés!!!!!!!!

nem volt!!!!!

csak a választás után egy gyors korrekció, adóemelés, majd terv az EÜ privatizációjáról, arról hogy a feltőkésítést majd TE fizeted meg, végül knvergencia program, stb

ne felejtsd el, hogy gyurcsányék mindenkit, aki nem assziszált hozzájuk, kirugtak, ellehetetlenítettek, stb
(PszáF, MNB, APEH, KSH: vagy kirugták, vagy felhigitották saját emberekkkel, vagy nem hosszabították meg a szerződésüket: a két KSH-s vezetőt, aki nem írta alá a hamisitott adatokat, nem foglalkoztatták tovább, ma New York-i és Brüsszeli munkahelyen dolgoznak, mert OTT elfogadták őket, mint hiteles szakembereket...)

ez, mi ha nem hazaárulás? letagadni a 10%os éves ÁHT hiányt? sőt, belehazudni a TV-be,hogy nemigazország miniszterelnöke akar lenni?

tömény komenista hozzáállást láthattál akkor: undorító ballib. megnyilvánulások: bármit megteszünk, csak ne a fidesz? kösz, az euro eltünt, iszonyat adósság van, és olyan adóterhek, hogy beledöglesz: megéri csak azért, hogy ne a fidesz jöjjön? szerintem nem...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.09.20. 10:56:36

"Gyurcsány Ferenc azért kerül a centrumba, mert az ország releváns társadalmi, gazdasági dilemmáira adott inspiráló válaszokat" ez vicc?

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 11:44:53

@jozicsenko: jól mondod: úgy csökkentettek adót, hogy nem volt rá fedezet. Túlköltekezték magukat.

"2006-ban adócsökkentéssel és a pannon pumával, a dübörgő gazdasággal jött az egyik oldal"

Adócsökkentés tényleg volt, csak nem volt miből. Akkor még volt gazdasági növekedés is. Csak hát meg kellett szorítani a sok faszság miatt. NEM védem őket. Tényleg gáz, amit csináltak. Tényleg néhány embernek hűtlen kezelésért ülni kéne. És hát a mostani cirka 15%-uk is ennek köszönhető, helyesen.

"rosszabbul élünk szöveggel a másik."

Na ez a gond. Ez NEM volt igaz. Sokkal többet ért a nyugdíj és a közalkalmazottak bére, mint 4 évvel az előtt. És ezt mindenki tudta. Ha azzal jött volna a Fidesz, hogy az államháztartásunk egy vicc, akkor igazat mondott volna. De a rendbetétele nem leányálom: el kell venni emberektől pénzt ugyanis. És az meg nem népszerű. Ezért ők is 14-dik havi nyugdíjról pofáztak, nem másról. Meg azzal a kamu szöveget nyomták, hogy ők nem is tudták a hiányt. Basszus ha egy 4-ed éves Közgáz hallgatónak ez triviális, akkor nehogy már ne tudja a Fidesz vezérkar! Ne csináljunk Krisztusbó bohócot, de tényleg!

Ma tudjuk, hogy az MSzP el fog bukni. Talán még egy-két ember le is lesz ültetve hűtlen kezelésért, jogosan. Bukjanak is el, megérdemlik. Nem kell velük foglalkozni, mert néhány hónapjuk van hátra. Engem meg a jövő érdekel. Attól nem lesz jobb nekem, ha kurvaanyázzuk még őket.

Nekem az a bajom, hogy nem látom a másik oldalon a fényt az eszekben. (A szemekben látom, de az édes-kevés itt és most.)

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 11:46:45

@Bandi_jóválasztás: maradjunk abban, hogy normális helyen ezeket számolják és nem csak elolvassák a KSH oldalán. Lehet, hogy egy kicsit túloztam a számítás bonyolultságakor, de a képleben tényleg nincs szorzásnál bonyolultabb művelet...

jozicsenko 2009.09.20. 12:18:54

@Naszta: 98-ban adócsökkentéssel értek el több adóbevételt
volt orosz válság, török válság, brazil, argen válság, volt dotkom megingás (utána indult meg igazán a fellendülés)
a 98 őszi tőzsdei hullámvasutat hivták fibessz-nek is...
volt több téli-nyári árvíz, tiszai cián, vitte a termést minden, sőt Torgyánjauzsi bácsi is itt volt
mégis volt kézzel fogható eredénye: csökkenő infláció, csökkenő munkanélküliség, csökkenő GDP arányos adósság, kézzel fogható közelbe került az euro (aki bokrossal és a 98 elötti gazd.pol-val jön, menjen máshova, előre mondom nincs igaza és nem fogok rá válaszolni)
a ksh-hoz: a 2006-os választásokkor nem volt értékelhető gazdasági adat! nem volt, mert a választások elött nem adták ki őket!!!!
(vagyis ami igazolta volna, hogy rossz irányba tartunk, azt elhazudták az elvtársak, még jó hogy a kékcédulás ötletet nem vetették be :-S)

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 12:35:22

@jozicsenko: tudom, hogy Bokros neve tabu, de ettől még sokat köszönhet neki az Orbán kabinet. Ne nekem és ne is a Fidesznek hidj, hanem nézz utána nemzetközi(!) szaksajtóban. De tényleg.

És valóban: a Fidesz normális gazdaságpolitikát folytatott. Hol írtam mást? Csak hát 1998 előtt nem csak szép szavak voltak a Fidesz kampányban. El lehetett hinni, hogy csinálni fognak valamit. Ma azért ez mérsékelten sem igaz.

2006-on rugózhatsz még, de hidd el nekem, hogy tudta a Fidesz vezetőség a helyzetet. Mondom: 4-ed éves BKE hallgatók is tudták. Ráadásul továbbra sem vitatkozom azzal, hogy 2006 a legalja volt az MSzP tevékenységének.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.20. 13:34:16

@Naszta:

nem "hidj", hanem higgy...

és 2014-ben majd Bajnai lesz az új Bokros-mítosz, ha jól sejtem.

Amúgy mindenki magának köszönheti. Az mszp-szdsz jó állapotban vette át, elkúrták. Viktor király meg nem kúrta el.

Hacsak ennyit tesz, már azért is megéri leváltani, de azért légy tisztában a tényekkel:

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/09/10/A_tenyek_makacs_dolgok/

A kommentek között a Bokros-mítoszra is kapsz választ...

Üdv.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.20. 13:40:15

@Naszta:

Elég bátor és jóindulatúan naiv dolog részedről, h gyakorlatilag 1 perc alatt eljuthat az ember a nevedig, a lakcímedig és a tfonszámodig.

Namostan, én tudom, h egy demokrata nem fél, de sztem a mai világban, ahol állami megrendelésre is számíthatnál, nem biztos, h ez szerencsés dolog... az ördög és az NBH nem alszik, még Kövér felügyelete alatt sem:o))

tevevanegypupu 2009.09.20. 15:47:04

Attol tartok kis tevedes van: Gyurcsany nem azert kerult ki a politikai eletbol mert a modernizacio helyett elhuzott az antifasisztak es a meleg jogait vedok taborba es ott retteg, egyaltalan nem. Gyurcsany csalt, lopott, hazudott es tehetsegtelen..es mert a mogotte levo klan ezt mar nem tudta tovabb kivedeni. Ha valaki elfelejtette volna, akkor ezert bukott, sajnos sokkal kesobb, mint ahogy demokratikus orszagokban az ilyen politikusok bukni szoktak. Ha a szocialista szavazokban meg maradt erkolcsi tartas, akkor soha az eletben ezt a szivart vissza nem hozzak vezetonek. Biztos, hogy van normalisabb, ratermettebb es becsuletesebb is a fiatalok kozott, turelem.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 16:51:37

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: nem lesz Bajnai mítosz, de ettől még szükségszerű amit tesz. Fideszes szavazó torkán lenyomni Bokrost esélytelen. Meg sem próbálom. Ettől én még tudom, hogy kevesen értenek annyit a közgázhoz, mint ő.

Viszont mi van az én érdemi kérdéseimmel? Tudja bárki közületek, hogy mi lesz a Fidesz első 3 döntése? Ha nem, azon el kéne gondolkodni...

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.20. 17:05:43

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: így kb. egy kattintást spóroltam annak, akit érdekel. Szinte mindenhol ez a nicke-em. Így viszont senki nem mondhatja, hogy: "zsidóbérenc" kommentelő. A legtöbb emberrel ellentétben én vállalom arccal is, amit gondolok.

NBH és állami megrendelés: remélem, hogy az életben SOHA nem fogok az államtól függeni. A legszarabb multi is tisztábban játszik. De komolyan. Amint lehetett el is szakadtam az állami csöcsről (legútóbbi tanulmányaimat is cég fizette). Most Japánban dolgozom egy évig. Remélem lesz hova visszajönnöm. Kutatóként elég kilátástalan a helyzet otthon, ha pénzt is szeretnél keresni. Na ez is megérne egy - igen lehangoló - posztot.

tevevanegypupu 2009.09.20. 17:56:47

Atyavilag, az elfogulatlan Balogh S. Eva..((:

ibanez 2009.09.20. 22:49:27

ja, hogy te a közeli japánból osztod az "eszet"...
inkább nem kérnék az okoskodásodból. te elhúztál, én meg látom hogy mennyire vérfagyasztóan mélyre süllyedtünk - és ebben egy apró kis morzsa a gazdaság állapotáról keringő adatok hamissága.

"hidj..." :)

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.09.20. 23:14:55

@Naszta: "ha szanaszét szakadt volna az illúzió, akkor a Fidesz is nagy bajban lenne évek óta..."

a helyzet tényleg egyre gatyább, de én az illúziós példámat kifejezetten az mszp-hez kötöm, mnt egyedüli utódpárthoz. persze ez esetben thürmer gyusziékat kihagytam

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 06:35:46

@ibanez: 3 hete vagyok csak Japánban és egy évre szól csak a szerződésem. Ez egy kutatói ösztöndíj és itt nem szokás maradni tovább. Persze ettől még lehetsz lekezelő. Biztos azért jöttem ki, mert otthon túl szar voltam, úgyhogy a gagyiba kellett menekülnöm. A Japánoknak is számított, hogy "zsidóbérenc" vagyok, így nyertem az ösztöndíjjat. Politikai véleményem meg biztos nem is lehet, ha nem otthon koptatom a platz-ot 1 évet. Az utóbbi 3 hétben meg gondolom alapvetően változott meg minden, tehát az objektívitásommal is baj lehet már.

Annyira nevetséges, hogy vita helyett személyeskedsz. Persze név nélkül. Nagy ember vagy.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 06:41:27

@gólhaj: amíg bármelyik párt szociális faszságokkal nyer választást, addig semmilyen illúzió szakadásról nem beszélhetünk.

És ugyan a jobb oldal egyik kedvenc mondata az "útódpárt", valószínűleg a pártok tagságában elég homogén a régi tábor elhelyezkedése. Ekkor viszont már inkább az a kérdés, hogy ki maradt hű az elveihez. Na mindegy. Leszarom. Nincs is olyan párt, akire szívesen szavaznék, kár védenem bármelyket is. Engem CSAK az idegesít, hogy egy párt 2/3-addal fog nyerni úgy, hogy SENKI nem tudja, hogy mit fognak csinálni.

A sok faszkopé hívő meg a helyett, hogy erre válaszolna, itt személyeskedik név nélkül. De szép is lesz ez a 4(?) év!

ibanez 2009.09.21. 10:09:02

@Naszta: mintha te kezdted volna a személyeskedést.

továbbra sem megy le a torkodon az a közismert tény, hogy a gazdaság helyzetére és állapotára vonatkozó adatok nem megbízhatóak, nem kis részben azért, mert egyszerűen kormányzati utasításra meghamisítják őket.
hazudnak.
neked is.
lehetsz akármilyen japánösztöndíjas vagy komplexusos "zsidóbérencezős", valótlan adatokból kiindulva te sem tudsz olyan megoldást találni, ami a gazdaság (vagy más) TÉNYLEGES kérdéseit megoldaná.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 10:19:45

@ibanez: azt, hogy az állam mennyi államkötvényt ad el, azt nem csak a KSH oldalán lehet elolvasni. Ebből azt is jól lehet tudni, hogy mennyi megy el adósságtörlesztésre, megint csak nem a KSH honlapjáról. A költségvetési törvény is nyílvános. Na most én értem, hogy egy mezei állampolgárnak mókás ezt összeszedni, de az is túlzás, hogy titok lenne az eredmény. Lehet, hogy a KSH tényleg késett az adatokkal, ami valóban sok kérdést felvet, de az süket duma, hogy a Fidesz sem ismerte az adatokat. Ismerte, akárcsak a bankok és bárki aki nem csak a KSH oldaláról képes ezeket az adatokat elolvasni.

Mind e mellett nem tudom miért rugózunk ezen: nem akartam és nem is fogom védeni a 2006-os eseményeket. Vérlázító volt. De nem a KSH késés a vérlázító, hanem az ÁFA csökkentés. Na azért még ücsörögni és kéne valakinek, de tényleg.

És továbbra is: ez MOST kurvára nem ez foglalkoztat. Vegyük már észre, hogy épp rászámolunk már az MSzP-re. Engem a jövő izgat. És arra a rohadt egyszerű kérdésemre, miszerint: mi lesz a Fidesz kabinet első három lépése? Még mindig nem válaszolt senki. 5 hónap múlva 2/3-ados többségük is lehet. És ennek ellenére több szó volt arról, hogy ki vagyok, pedig nem tartozik ide.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.21. 10:25:59

Naszta,

Bokros 1,5 évig volt pénzügyminiszter, elképzeléseinek csak töredéke valósult meg (hál' Isten), és amikor miniszter volt, olyan erőszakosan tette a dolgát, h gyakorlatilag azokat a jogokat követelte magának, amivel überelte volna a miniszterelnököt, Horn Gyulát.

Ami pedig a toszott nagy szakértelmét illeti, a legutóbbi időkben 10ezer forintos havi egészségügyi hozzájárulást akart bevezetni mindenkire nézve.

Noooooormális? Miből fizetné az az 50ezer forintos nyugdíjas, aki már így is vajaskenyéren él, miután kifizette a muszáj számláit és a gyógyszereit.

A nyíltság szép, bátor, becsülendő... ...és télleg reméld, h nem kell rászorulnod vmi fidesznyik állami vezető jóindulatára:o))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.09.21. 10:28:51

Naszta,

Bokros 1,5 évig volt pénzügyminiszter, elképzeléseinek csak töredéke valósult meg (hál' Isten), és amikor miniszter volt, olyan erőszakosan tette a dolgát, h gyakorlatilag azokat a jogokat követelte magának, amivel überelte volna a miniszterelnököt, Horn Gyulát.

Ami pedig a toszott nagy szakértelmét illeti, a legutóbbi időkben 10ezer forintos havi egészségügyi hozzájárulást akart bevezetni mindenkire nézve.

Noooooormális? Miből fizetné az az 50ezer forintos nyugdíjas, aki már így is vajaskenyéren él, miután kifizette a muszáj számláit és a gyógyszereit.

A nyíltság szép, bátor, becsülendő... ...és télleg reméld, h nem kell rászorulnod vmi fidesznyik állami vezető jóindulatára:o))

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 10:49:44

@malac69 zsákutcakutató és botrányfotós: ma mindenki a kisnyugdíjjasért szónokol minden ilyen blog-on és fórumon. Mind e mellett a munkaképes lakosság sokkal korábban megy nyugdíjba, mint másutt. E miatt az aktív keresők aránya (18 és 65 év között) Mo-on 65% az EU átlag(!) 74%-ával szemben. Tehát kevesebben tartunk el több nyugdíjast. Nem kéne végignézni esetleg, hogy ki az aki mázlira nyugger ma? Nem fordulhat elő, hogy egy 80 évesnek sem jár nyugdíj, ha soha nem fizetett be lófaszt se? Nem csak kora van, hanem teljesítménye is. Rokkantakat nem kéne végig nézni? 30%-kal több rokkant van itt, mint az EU-ba. Na persze.

Költségek: itt Japánban az átlagéletkor 85 év (a világon a legmagassabb). Mindenki havonta fizet kb. 100$-nyi alapjárulékot (nyuggerek is). Utána ha valakinek valami baja van, fizeti a kezelés 30%-át. Érted mire akarok kilyukadni?

Mind e mellett: évek óta szó nincs arról, hogy mit nyújt az ország egy 20-30 éves embernek. Normális-e az, hogy mentőorvosok nettó 90-ért gályáznak? És persze szidja szinte mindenki a sok "geci" fiatalt, aki külföldre megy, de azt elvárná, hogy otthon nyomorogjon a pénzéből (70%-os adó mellett). 30 évesen az ember családot alapít, lakást vesz és ma a társadalom csak azt üzeni nekünk, hogy:
1) adózz sokat,
2) felelőtlen vagy, amiért lakást vettél deviza hitelre (a 12%-os forint hitel vagy az albérlet helyett).

Ma erre egy jó mérnöknek, orvosnak, fizikusnak stb. az a válasza, hogy az apátok faszát és lelép. Siralmas a helyzet (ha csak az ismerősöket nézem, akkor is). A legtöbbjük NEM azért megy külföldre, mert nem szereti a hazáját. A lófasznak sincs kedve külföldön élni. Viszont emberi életet akar élni. El akar járni moziba, színházba és étterembe. Nem az a megoldás tehát, hogy még 5 év itthon kötelezően. Az nem oldja meg az alap problémát. A megoldás az, hogy legyen perspektíva otthon maradni. De nyílván mindjárt hazaáruló leszek. Pedig jobb lenne, ha a gondolatot hallanátok meg.

Sajnos ezzel nyílván akkor lesz először foglalkozva érdemben, amikor hidak szakadnak le és ugrásszerűen megnő a műhibák száma. De akkor már késő lesz, sajnos. :(

ibanez 2009.09.21. 12:06:10

@Naszta: "És arra a rohadt egyszerű kérdésemre, miszerint: mi lesz a Fidesz kabinet első három lépése? Még mindig nem válaszolt senki."

talán még a fidesznél se tudják! :D :D

tipp: 1. a rivális anyagi forrásainak elapasztása. 2. az 1. pontban jelzett források saját térfélre terelése. 3. minden más leszarva.

greycow 2009.09.21. 15:55:22

Én egy kicsit megijedtem, hogy visszatér/t/ a.......Kóczián Péter! Hogy Qurcsány is? Sag schon. Majd elmegy megint, vagy elküldik.

greycow 2009.09.21. 16:06:43

@ibanez: öregem, nagy szar lesz, az biztos. Képzeljük el: győzött a Finesz (sic! így "n"-nel), átvették a kormányt kb. félórája. De mindjárt jön Irina ( az Ivasenko - hogy az IMF-ben sincs annyi stílusérzék, hogy legalább ne egy szláv (tán orosz?) k...t küldjenek ide helytartónak!) és közli, hogy na akkor ide a suskát, de izibe. Viktor erre belenéz a (valamikori) zsírosbödönbe oszt a tihanyi echó felel neki (nem az Echo Tv és nem is Váci út...). Közben jelentik, hogy taxisblokád készül, meg nyugger tüntetés a 13., sőt 14.havi nyugdíjért, az energiaszolgáltatók bejelentik, hogy holnaptól duplájára emelik a gázárat, a bankok meg - szerződésmódosítás keretében - befagyasztják mindenki betétjét. Este már kisebb lövöldözés a Rádiónál, meg Oktogonon, éjjel rendkívüli állapotot hirdet ....... Lendgyurcsbajn, aki időközben a cselekvőképtelenné vált Finesz-kormány helyett kinevezi magát nemzetmentővezetőnek egyszemélyben (mint a Szentháromság), hajnalra a Finesz vezetők nagyrésze már védőőrízetben a Puskás Ferenc Stadionban, Magyar Hírlap, Magyar Nemzet és a magyar nemzet betiltva közelebbről meg nem határozott időre. Na saccperkábé ez várható.

greycow 2009.09.21. 16:12:44

@Naszta: Igazad van mindenben tesó. Mintha egy rossz z-kategóriás alsó-boldogerdei (értsd: Hollywood-i) horrorfilmet néznék élőben, amikor véletlenül elmegyek a Lehel téri piacra, annyi ott vén nyugger ZOMBI! Ezt a nemzetet a nyugdíjasok írtják ki teljesen, úgy nehezedik ez a tömeg a még aktívakra, a fiatalokra. A megoldás kétirányú: aki nyugdíjas, az nem szavazhat és nem is választható, kettő: bevezetni az egyennyugdíjat és hozzá nyugdíjas jegyrendszert, aki pedig 40 nm-nél nagyobb lakásban egyedül lakik, kiköltöztetni nyugger otthonba egy szobába és passz!

lordart 2009.09.21. 16:25:44

@Naszta:

"nem lesz Bajnai mítosz, de ettől még szükségszerű amit tesz."- írod egyik kommentedben.
Meggyőződésem, hogy a legtöbb embernek nem az ellen van kifogása, hogy milyen megszorításokkal intézkedik egy kormány akkor, ha azzal szembesülünk, hogy nagy a baj. A legtöbb embert nem a "mit tesz?" zavarja, hanem az, hogy KI teszi mindezt. Engedtessék már meg a magamfajta hozzá nem értőnek, hogy ne legyen bizalmam azok iránt, akik álszentként néha bevallják, hogy mindent elkúrtak, de most igazán megmutatják, hogy képesek a tutira... A mai kormány úgy tesz, mintha mélységesen fel lenne háborodva azokon a visszaéléseken, amelyeket ők alapoztak meg, amelyekhez ők biztosítottak táptalajt. Ráadásul, mint az igazság bajnokai, most hadat üzennek minden korrupciónak, minden visszaélésnek, minden végkielégítésnek. Most, amikor már tagadhatatlanul ütött az órájuk.
Nem tudom, hogy mit fog tenni a Fidesz. Lehet, hogy még ők sem tudják. Bizonyára egy eladósodott családban is csökkentenék a kiadásokat. Ez egy országra is érvényes kell legyen. De nem biztos, hogy normálisnak nevezhető az a családfő, aki a kiadásait a gyerekeinek az élelmén, egészségén, ellátásán, a gyerekeinek a jövőjének biztosításán csökkenti, miközben testőrségének megnöveli a bérét és nem hajlandó lemondani addigi luxuskiadásairól sem.
Bizonyára túl egyszerű és tudatlan ember vagyok, de ma is azt vallom, hogy a világon a dolgok a legegyszerűbben működnek. Csupán az emberek bonyolítják el. Úgy emlékszem Newton is ezt mondta.
Nem kell túl nagy közgazdasági szakértelem ahhoz, hogy egy miniszterelnök brutális megszorító intézkedéseit önmagával és a csapatával kezdje... és ne akkor prédikáljon igazságérzetéről, amikor sorra fény derül az aljas lopásokra a közpénzekből, miközben azokról nem beszél, amelyekre még nem derült fény.
A csalások, lopások, visszaélések nem attól léteznek, hogy kiderülnek, hanem attól, hogy elkövetik azokat... Talán ezek elkövetését kéne felszámolni és máris egy hajszálnyival jobb lenne...

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 17:37:19

@ibanez: ha ott sem tudják, akkor lesz itt show még. Sajnos. :( Ráadásul: nekem már az önmagában nagy gond, hogy így nyerhetnek.

ibanez 2009.09.21. 17:40:04

@greycow: téged meg a diliházba.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 17:40:49

@greycow: nem gondolok ilyenre. Csak rendbe kéne tenni. Ja: hogy az nem népszerű? Hát akkor ezt beszopta ez a nemzet...

Persze egyszerűbb lenne legalább ezt megbeszélnie a két oldalnak. De ma erre esély sincs. Ha a Viktor meg egyedül marad a 2/3-addal, akkor azért nem lesz megoldva, mert nem meri. Mert a saját bukását látja majd benne - ha egyedül csinálja - jogosan.

ibanez 2009.09.21. 17:43:22

@Naszta: nem értelek. az így nyerés ennek a demokrácia nevű izének a sajátossága. egy hajszállal azért jobb, mintha nem is nyerhetnének (lsd. 1948-1990)

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 17:45:24

@lordart: tudható volt, a sok elbaszás után, hogy az MSzP azt fogja gondolni - nem is alaptalanul - hogy kormányzóképtelennek fog látszani, ha a legmélyebb gödör alján adja át az országot. Bajnai ezért kormányoz most és ezért nem választások jöttek.

Mivel a Fidesz programját NEM tudjuk, ezért ennek helyessége csak a választások után fog kiderülni. (Hiszen az alternatív megoldás NEM ismert.)

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 17:47:08

@ibanez: egy fejlett demokráciában nem lehet program nélkül parlamenti választást nyerni. Az a vita alapja ugyanis. Ez csak itt, a balkánon fordulhat elő.

ibanez 2009.09.21. 17:59:29

@Naszta: hát ez egy fejlesztett, bizantikus beütésű verzió. :)))))

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 18:06:37

@ibanez: nem állítom, hogy nem lesz jogos, hogy nyernek. Csak szégyen, hogy ez menni fog program nélkül, totálisan destruktív politikát folytatva.

ibanez 2009.09.21. 18:14:01

@Naszta: annyira szar és aljas ez a jelenlegi rezsim, hogy 8 éves ámokfutásuk során "kormányzás" címén bemutatott bohózatuk ellenpontozására, alternatíva bemutatására nincsen szükség.
ennél csak jobb jöhet.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 19:13:55

@ibanez: maradjunk abban, hogy ez sokat elárul arról, hogy milyen lesz a kormányzás stílusa. Az a baj, hogy 2/3-addal meg bármit megtehetnek. Tényleg bármit! Inkább bele sem gondolok...

ibanez 2009.09.21. 19:26:08

@Naszta: ne hisztizz! te is mélyreható változásokat igényelsz. jönnek hát és én is örülök ennek. :)

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.09.21. 19:26:49

@Naszta: szerintem te menj el politikusnak.

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.21. 21:25:48

@gólhaj: annyira mélyre talán nem süllyedek. :)

tevevanegypupu 2009.09.22. 01:19:46

Az mszp programjat ismertuk 2006-ban, szavaztak is ra rendesen. Erdekes volt a fordulat, mikor kiderult, hogy abbol egy szo sem igaz, minden hazugasag, raadasul nagyon nagy a baj. Ehhez kepest a fidesz egyelore nem nyilatkozik programrol, reszletes programrol semmikeppen. Hol a problema? A valasztasok, ha jol tudjuk aprilisban lesznek..minek most maris az ellenzek programja akkor, mikor a kormanyzo partnak meg arrol sincs fogalma ki lesz a miniszerelnok-jelolt?

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.22. 06:40:52

@tevevanegypupu: hol állítottam, hogy a másikoldal jobb? Pont azt állítom, hogy nem tudok kire szavazni. Lehet, be is jelölöm mindet. (Mert az "egyik sem" a gyakorlatban veszélyes, vagy legalábbis az első biztos színével egyezik.)

Csak kekeckedésképp: 2006-ban sem igazán volt programja a Fidesznek. És többet ígértek az MSzP-nél is. Az MSzP legalább próbálkozott. Bele is buknak most a sok kamuba. 50%-ról tizenszázalékra buktak. Vegyük észre!

Másrészt a Fidesz évek óta kormányzó képes. Program nélkül. Ez is mega LOL azért, valjuk be.

lordart 2009.09.22. 07:13:00

@Naszta:
Tudom, hogy veszélyes (ismert) program nélkül kormányzással bízni meg egy pártot. Vannak azonban az életeinkben olyan pillanatok (szerencsés az, akinek nincsenek ilyen pillanatai), amelyekben felismerjük, hogy a szakadék mélységébe zuhanunk, ha akár csak egy lépést is teszünk még tovább ugyanabba az irányba. Nos ilyenkor van az, hogy az ember MEGFORDUL és elindul visszafelé egy számára teljesen ismeretlen úton, vagy ösvényen, mert a végnél a pusztulásnál bármilyen ismeretlen jobb, ami "meghosszabbíthatja" az életünket.

Egy másik kommentedben írod, hogy fejlett demokráciában nem lehet program nélkül választást nyerni. Így igaz!!! Magyarország ebben a pillanatban nagyon távol áll a fejlett demokráciától. Ezt Te is tudod. Nem lenne szabad hamis, hazugságokra épített programmal sem választást nyerni. Vagy amikor az ígért programról kiderül, hogy hamis volt, akkor azzal egy időben a program meghirdetőinek takarodniuk kéne!!! Az a gondom, hogy még eddig (azt hiszem) minden nyerő párt hamis programmal nyert Magyarországon.

Nekem sem tetszik a kétharmados többség lehetősége. Sokkal nyugodtabb lennék, ha legalább 8-10 párt kerülhetne be a parlamentbe, beleértve mindkét oldali szélsőség jelenlétét is. Talán akkor lehetne arról beszélni, hogy a nép minden politikai szociális, erkölcsi stb ízlése képviseltetve van.
Az általam képviselt értékrendet például egyetlen párt sem képviseli Magyarországon. Ha mégsem közömbös számunkra a jövő, akkor a meglévők közül valakire szavaznunk kell. Én csak azt tudom, hogy kire NEM fogok szavazni. Azt hiszem, hogy a magamfajtákból vagyunk itt, ebben az országban annyian, hogy elegendő szavazat lenne egy párt parlamentbe juttatásához...

Fentiektől kevésbé függően: Azt gondolom, hogy a Fidesz meg fogja kapni a lehetőséget a kormányzáshoz. Eddig azzal mentegetőztek, hogy ha nem adnak esélyt nekik a bizonyításra, akkor nem számonkérhetők. Háááát... hamarosan számonkérhetők lesznek. Meggyőződésem, hogy ha ők is elkezdenek bénáskodni, és csalódnak az emberek bennük is, akkor már nem lesz türelme az egyre rosszabbul élő embereknek kivárni az újabb 4 évet és el fogják kergetni őket... Ami ezután következne... nos... én attól félek... Ezért nem marad más, mint drukkolni egy kicsit a Fidesznek, hogy térjenek észhez és jól végezzék a munkájukat, mert ez a nép már a tűréshatárának a küszöbére érkezett...

greycow 2009.09.22. 08:40:11

Scenárió 2: A Lendgyurcsbajnai junta eredményes működése következtében a magyar nép fogyása oly mértékben felgyorsul, hogy kb.2015-re már csak néhány ezer 90 és a Halál közötti öreg magyar ember marad - nem számítva a kb.3 milliónyi romát. Ekkor a környező országok az Ensz, Ebesz, EU, Nato közreműködésével Rántottszelet-Magyarország felosztása mellett döntenek. Mivel a felosztás nem megy súrlódásmentesen, ezért meghagynak egy ütköző zónát, mely a volt ország közepén helyezkedik el és felülről egy hatágú csillagra emlékeztet. A csillag minden szélén egy harmincméter széles és harmincméter magas fal húzódik. Ez a második olyan emberi építmény a kínai nagyfal után, ami a világűrből is jól kivehető. A zónán belül az állam teljesen megszűnik. A népesség semmilyen egészségügyi ellátásában nem részesül, így a világ összes ismert betegsége pusztít és így a magyar népesség teljesen elpusztul, a roma népesség - mely egy zavaros, magyar-cigány keveréknyelven beszél - is jelentősen megfogyatkozik, kb. a tizedére. Időközben Európa is jelentős átalakuláson megy keresztül. Mivel minden új érték előállítási tevékenységét kiszervezte Kínába, Indiába és más ázsiai országokba, így alig rendelkeznek jövedelemmel az európaiak és így szinte semmi pénz nem marad a közszolgáltatások fenntartására, minek következtében olyan rég letűntnek hitt betegségek, mint a kolera, pestis, lepra, szifilisz, minden létező influenza, a fekete himlő újra pusztít, dühöng. Ekkor egy új nép kezdi meg hódítását a földrészen. Ez a közép-európából kiinduló romungárok hada. Ez a nép - mely gyakorlatilag minden ismert betegségeknek ellenálló szervezetű - befejezi, amit a fenti betegségek az európaiaknál elkezdtek és maradéktalanul kiirtja a maradék európai népességet, megalakítva az egész földrészre kterjedő államát, Romhunnia néven. Első vezére Kalányosálmos, aki az Orsósárpád dinasztia megalapítója lesz. Jelképnek az orsósárpádsávos szvasztikát választja - ekkor járunk kb. a 2300-as években. Kinézetre a romungárok átlag 2-2,5 méter magasak, teljfölszőkék, barnabőrüek és zöld szeműek, egészségügyi ellátásra nincs szükségük, minden élőlénynél túlélőbbek, főleg vasazásból és bodzázásból élnek, kedvenc hangszerük a kanál és a vizeskanna. Üzletelésben elsőrangúak. A világon elterjed a mondás: " Ments meg Uram minket a romungárok késkészleteitól, bőröveitől és borotvakészleteitől". Fel a fejjel magyar testvérek, a történelem nem velünk kezdődött és nem is velünk fog végetérni!

greycow 2009.09.22. 14:07:11

Scenárió 3: A Lendgyurcsbajnai egyszemélyes tirumvirátus-junta áldásosnak nem nevezhető tevékenysége következtében Magyarországon felborulnak a nemzetiségi arányok. A romák száma először eléri a 25%-ot, majd az 50-et, végül a 90%-ot. A maradék magyar 10% gyakorlatilag észrevehetetlen, mivel csicskaként tengeti a napjait ólak, istállók sötét bűzös mélyén. A cigány népesség nagyrésze továbbra is abból él, amit megszokott: lop, csal, rabol, hazudik. Néhányan azonban kezdenek rájönni, hogy ez így nem kóser, és a legtehetségesebbek és/vagy leggátlástalanabbak belefognak egy-két vállalkozásba, mely szép hasznot hoz nekik. Jobb lakásokba költöznek, nagy házakat, palotákat építenek, kerítéssel veszik körül birtokaikat, ahonnan a korábbi tesók is ki vannak tiltva. A többi, aki nem ilyen ügyes, okos, gátlástalan, vagy szerencsés, persze folytatja a fenti életmódját immár a meggazdagodott cigányokat fosztogatva. A gazdagok persze ezen felháborodnak és rendet, törvényt, rendőrt kiáltanak, többen a sérelmet szenvedett cigányok közül kezdik tagadni, hogy cigányok lennének, sőt paraszt-gyökereket, meg gádzsó ősöket vizionálnak maguknak. A fehérebb bőrűek kerek-perec kijelentik, hogy márpedig ők soha a büdös életben nem voltak romák. A parlamentben Kalányos Richárd és Orsós Kevin képviselők javaslatot tesznek az indiai kasztrendszer Romungrisztáni (mert hát közben Magyarország neve is megváltozott) bevezetésére. A parlament nagy többséggel jóváhagyja a hivatalos kasztrendszert. Ennek legalján érinthetetlenként a magyar csicskák vannak, felettük - de nem sokkal - a kifejezetten sötétbőrű romák. Utánuk következnek a vasazók, majd a bodzások, végül az ócskások-lomozók. A többi fölfelé nem érdekes, pont olyan mocskos elit, mint bárhol máshol a világban. Mindenesetre a cigánycsendőrség keményen fellép a sötétbőrű romákkal szemben, amikor azok lopják a kukoricát, fát, zöldséget. Több felsőbbkasztbeli cigány a kerítésébe vidéken áramot vezet - meg is van az eredmény, számos halott az alóbb kasztbeliekből, akik még mindig nem kívánják tisztelni a másét, de kívánják a másét. Egy Szocigányesz Pártbeli képviselő elmereng: miért is kellett neünk annak idején kiirtanunk a magyarokat?

tevevanegypupu 2009.09.22. 16:26:45

@Naszta:
A jelenlegi helyzetben - amikor egeszen biztos, hogy nem ismeri az ember mi is a valos helyzet - ki tudna megmondani, hogy mit kell biztosan csinalni? Egy dolog kellene, hogy biztos legyen: azokra nem szavazunk akik idaig vittek bennunket.
Kulonben van programja ha jol tudom a Jobbiknak, a LMP-nak, talan a Munkaspartnak is..Micsoda valasztek nem?(:

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.22. 16:47:02

@tevevanegypupu: az az igazság, hogy egy 30-40% körüli érvénytelen szavazat azért már lehet, hogy gondolkodásra bírja az egyébként erre csak bizonyos célfüggvények (pénz, vagyon) esetében képes politikusokat. Ez a terv. :) Szóval részemről érvénytelen lesz szavazat 2010-ben. :)

tevevanegypupu 2009.09.22. 18:48:18

@Naszta:
Ervenytelen szavazat is szavazat, eros kritika az elmult nyolc evre, a koalicio munkajara. A fidesz nyolc eve ellenzekben volt, vajmi kevesse erdekli oket - sot a legnagyobb orommel veszik - ha eppencsak bejut mondjuk az mszp. De hogy 30-40 szazalek maradna otthon, vagy lenne ervenyelen szavazo, ilyesmirol csak nagyon megatalkodott szociallisberalisok almodozhatnak.(:

Naszta · http://naszta.hu 2009.09.22. 18:59:41

@tevevanegypupu: nyilván nem lesz annyi. Sajnos. Az MSzP-re sose szavaztam, a Fideszre nem szavaznék szívesen (ld.: fent), az SzDSz nem létezik (és már évek óta nem is a régi önmaga), az MDF meg két arc és semmi több (évek óta). Szumma: egyikre sem teszem felelősen a voksom. Nekem a szélsőségek nem játszanak, az LMP-vel meg még egy szocdem pártunk lenne, abból meg már így is túlkínálat van. A zöld gondolatok szépek és fontosak, csak mérnökként látom a mély sötétséget ott is. Szóval marad az "egyik sem".

Másrészről azért nem maradok otthon, mert azt gondolom, hogy csak az pofázhat (írhat blogon sok marhaságot :) ) politikai ügyekben, aki az ezzel kapcsolatos jogával élt. Szóval megyek ikszelni sokat. Jobban örülnék, ha értelmesen vitatkoznánk jövőképekről és ideákról és lenne kire ikszelni - egy klasszikus európai erő - de 2010-re ez jutott. :(

tevevanegypupu 2009.09.22. 20:30:10

@Naszta:
En sem otthonrol irok, de ezzel egyutt vagy ettol fuggetlenul sem latok abban semmi rosszat, hogy ha valaki megteheti, akkor szerencset probal kulfoldon. Ettol meg ugyanugy idegesitheti es a magaenak erzi azt ami Magyarorszagon tortenik.
Elore velemnyt legfeljebb a szavazatommal mondhatok egy partrol, hogy aztan mit fog csinalni a negy ev alatt mig rabizza az orszagot a tobbseg az mindig kicsit talanyos. Csak remenykedhetunk,
hogy felelossegteljes lesz, vagy legalabbis megprobal az lenni.