Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Az MSZP sikertelenségének okáról

2009.11.07. 22:41 Kóczián Péter

Lényegtelen mellékszál, hogy Gyurcsány Ferenc kúriát vásárol 80 millióért a Balaton mellett.
 
Az MSZP-nek egy tagolt társadalomhoz illő programot kell kialakítania. A balos és jobbos irányról folytatott vita teljesen felesleges.  
 
Úrias gesztus, az igaz, de a magyar társadalom egy jelentős része maga is jól keres és jól él. Az MSZP az ő pártjuk is.
 
A jelentős rész azért legalább egy millió embert jelent. Közülük nem mindenki tud kúríát vásárolni, az igaz, de jelentős mennyiségű pénzük van, amelyet kellemes dolgok elköltésével vezetnek le.
 
A magyar közvéleményben van egy uralkodó álszent vonulat, amely nem hajlandó szembesülni azzal, hogy a kapitalizmus vannak nyertesei, vesztesei. Egy nagy néppártnak mind a két világot képviselnie kell.
 
Az MSZP tagsága ugyanolyan álszent, mint a magyar társadalom. Azt sem szereti, ha hivalkodnak a gazdagsággal, s azt sem, ha lúzerek vezetik. Utálja is a sikert, vágyik is rá. El is hiszi, hogy megalapozott, s bármikor kétségbe is vonja annak a hitelességét.
 
A választók elvesztésének nem a MSZP-s vezetők gazdagodása az oka – akinek ezzel baja van, annak az egész politikai osztállyal is baja van.
 
Az MSZP sikertelenné válásának az oka a reformer politika gőgössége. A „szükséges reformok” öngyilkos vezetése.
 
A kormányzás tekintetében Orbán Viktortól van mit tanulni. Orbán a megszorításokról nem beszélt 1998-ban, s 1999-ben. Nem volt büszke arra, hogy Szerbia bombázását engedélyezte 1999-ben. Tudta, hogy ezek népszerűtlen, szenvedélyek felkeltésére alkalmas döntések. Közben pedig súlyos tízmilliárdokkal csökkentette a költségvetés kiadásait.
 
Hozott egy a politizáló közvélemény szemében népszerű döntést: menesztette Princz Gábort. A Postabank konszolidációjának vitatott vagy vitatható lépéseit ez elfedte. Egy lyukat betömött, a részletek pedig olyan szakmai tudásrétegbe tartoztak, amelyet még a politizáló közvélemény sem érthetett meg.
 
2000-től pedig jött az önfényező korszak. Akkor viszont teli szájjal harsogták a magukét. Széchenyi-terv, lakásépítés támogatása, meg minden.
 
Azaz akkor beszéltek, amikor már volt mire és miből pénzt költeni.
 
Azt nem tudjuk, mi történt volna, ha megnyerik a következő választást. Azt viszont tudjuk, hogy a kormányon és a Fideszen belül is vita volt arról, hogy folytatható-e a költekezés. De erről nem nagyon beszéltek.
 
A demokratikus politikai rendszerben a kormányzás képessége abban méretődik meg, hogy a kormány saját politikai céljainak elérése érdekében meg tudja-e akadályozni a társadalom ellenállásának a megszerveződését. Ha ezt meg tudja akadályozni, akkor sikeres lesz, ha nem, akkor nem.
 
Gyurcsány Ferenc legnagyobb hibája és történelmi tévedése, hogy nem látta be: 300 forinton az egész , reformokat középpontba állító kormányzása tönkre mehet. A szocialista-liberális oldal a mai napig ne mondja ki, miközben tudja: Gyurcsánynak a népszavazás után le kellett volna mondania,mert totális politikai vereséget szenvedett. És mert házhoz ment érte.
 
Erre nem válasz az, hogy Orbán sosem mondott le. Orbán Fideszen és jobboldalon belüli befolyásának elemzése ugyanis semmit, de semmit nem mond arról, hogy a szocialistáknak hogyan kell kormányoznia. A két párt, tábor, s a közvéleményhez való viszonya ugyanis nem ugyanazon zsinórmérték szerint alakul.
 
Propaganda szinten hosszan lehet hőbörögni Orbán legimitás vesztésén és teljhatalmán – de aki csak erről beszél, az elfelejti, hogy 2002-ben is és a 2004-es hitelvesztést követően 2006-ban az MSZP nyert. Mégpedig ugyanazon Orbán Viktor ellen. És közben még egy népszavazást is megnyertek ellene.
 
A tíz százalék körüli népszerűség a kormányzás, a társadalommal való kommunikáció, az elfáradó antifasiszta duma eredménye ( ez utóbbi pótolja a „szükséges „ szembenézést – ez persze kicsit olyan, mint a „szükséges reformok”).
 
Gyurcsány Ferenc a meleg tüntetésen való jelenlétével,s a választmányi ülésen elmondott „demokraták egyesüljetek” szövegével éppen visszahúzza az MSZP-t, s nem előrelendíti. Ez a szöveg arra jó, hogy a visszatérését előkészítse. A párt nagyon vágyik valakire, aki kivezeti a jelenlegi mélypontról. De a vereség lényegét elkerülő dumák hangoztatásával csak konzerválni tudja a pártot.
 
Tudom, Orbán is demagóg. Tudom, most is vaskos ígéreteket tesz. De jelen pillanatban az MSZP van tíz százalékon, s ez nem nyilvánvaló következmény. Nem kellene ennyire pocsékul állnia. És az MSZP elleni ellenszenvnek csak a kormányzás az oka. A korrupciós vádak akkor erősödnek fel egy kormány megítélésében, ha nem jól kormányoz. Vagy ha álszent. Az MSZP sosem volt álszent. Nem ígérte a korrupciós felszámolását. Azt ígérte, ért hozzá: az derült ki, hogy nem ért hozzá. Ezért büntetik.
 
( Utóirat: A korrupciós vádak a kormányzás harmadik vagy hetedik évében a Fidesz ellen is ugyanilyen erősek lesznek. Ezért nem számít ez a vád. Egyébként persze számít. De ez az ország még nem áll azon a szinten, hogy egy hatalomban lévő kormány érdemi lépéseket tegyen a korrupció visszaszorítására).  

73 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr161508144

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a közös a Jobbikban és a Magyar Dolgozók Pártjában 2009.11.08. 12:52:19

Szociológiai karakterükben, retorikájukban és a keleti Nagy Medvéhez fűződő viszonyukban is megegyeznek. A Jobbik szociológiai karakterét hasonlítom össze a bolsevik típusú kommunista pártokéval.   A Jobbik és a bolsevik típusú pártok k...

Trackback: Választás 2010? 2009.11.08. 12:04:08

2010. évi Országgyűlési Képviselő Választás 1. fordulója - 2010. április 10. Az 5-10%-os határszámítás A területi listák értékelése Önálló területi listát állító pártok értékelése A listát állító párt neve ( % ) Értéke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

autosdolgok · http://autos.dolgok.com 2009.11.08. 11:52:38

Már alig várom a 2014-es választásokat! De remélem már 2011-ben megtartják!

Mrwolf 2009.11.08. 12:19:18

Kedves Péter!
Azért a 2004-es népszavazás eredménye minimum véleményes. Például erre hivatkozva fogja a Fidesz megcsinálni a kettős állampolgárságot, őszintén szólva jogosan.

Stoney Hill Billy 2009.11.08. 12:22:23

igénytelen poszt:

"kellemes dolgok elköltésével"
"kapitalizmus vannak nyertesei"
"a korrupciós felszámolását"

egyes, leülhet

Superlativus 2009.11.08. 12:38:39

Az egész cikknek ez a kulcsmondata:

"Azaz akkor beszéltek, amikor már volt mire és miből pénzt költeni."

Ez is egy óriási külömbség az MSZP hazárdírozó politikája és a Fidesz - igen - tudatos, felelőségteljesebb politizálása között.

Mr.Orange 2009.11.08. 12:45:46

Péter,ez baráti sörözéshez elég bloghoz,poszthoz kevés.
Nem vagyok se kritikus, se esztéta, de azt gondolom, hogy az élő beszédben (riportban) meglévő reflektálások (dialógus kialakulásának) hiánya- mely tovább görgeti az adott témának szálait- a posztjaidban óriási lyukként tátong.

Te "beszélő ember vagy" (annak kurva jó)-de nem író!
Bocs.

Flynn 2009.11.08. 12:46:24

Olvastam már pár posztot ezen a blogon, de a nyelvtannal komoly gondok vannak. Nem ártana átolvasni a szöveget legalább egyszer, mielőtt kikerül a széles publikum elé.
Másrészt a felvetett gondolatok jórésze valóban eszmecserére alkalmas, de nincsenek végigfuttatva, max. csak felvetve, ami megint csak nem vet jó fényt egy újságíróra.
Komolyan felvetődött bennem, h ezt a blogot nem is Kóczián Péter írja. :)
Végül pedig véleményem szerint az mszp mélyrepüléséhez valóban hozzájárult, h olyan politikát folytat, ami folyamatosan a normálisan boldogulni akaró és tudó - ha tetszik a rendszerváltás és a kapitalizmus nyerteseinek tekinthető - réteggel fizetteti meg az szociálisan érzékenynek nevezett, de gazdasági szempontból ostoba döntéseinek az árát.
És erre jó jesz, ha a fidesz is odafigyel.

peetig 2009.11.08. 12:57:49

Gyurcsány azonnali lemondása megkímélte volna az MSZP-t a mostani lehetetlen helyzetüktől. Ezt sok helyen elmondták, átrágták már. Azonban a lemondását követő időszak még jobban ellenük játszott. Hogy tehette meg a kormányzó párt azt, hogy a belső hatalmi harcok és a döntésképtelenség (a miniszterelnök személye kapcsán) ennyire publikus legyen? Az elhibázott kommunikációval gyakorlatilag legyalulták magukat.

A Fidesznek csupán hátra kellett dőlnie, és élvezni a műsort. Azonban gondban lesznek a választások után. Sokat ígérnek, sokat akarnak markolni (nem a pénzről beszélek, hanem a tömegpárti mivoltukból fakadó, széles rétegnek szóló politikájukról). Az a baj, hogy a 8 évnyi, az ország szempontjából sajnos rossz, balliberális kormányzás után, sokan megmentőként tekintenek a Fideszre. Ha ezt nem tudják teljesíteni, akkor népszerűségük gyorsan elillan, s az eddig az MSZP ellen demonstrálók őket veszik célpontjukba.

Kristl 2009.11.08. 13:03:22

A kapitalizmusnak nem csak nyertesei meg vesztesei vannak. Hanem van egyfajta berendezkedése és jellegénél fogva sokféle "fajtája" is.
Pont ebből kiindulva problémás maga az állítás is, amivel előrukkol a blogíró. NEm a nyertesek-vesztesek "emlegetése" meg a mindenféle "nem képviselték a nyerteseket" kérdés volt itt a gond... Aki ezt állítja szvsz vak, tudatlan.
Nagyon is hangoztatták, benne volt sok sok beszédben. A gond az, hogy a nyertesek hangosabbik része hogy nyertes.
-Nem illik összekeverni a társadalom igazságérzetét az irigységgel.
-Ráadásnak az mszp a "nyertesek" érdekeit, így valójában őket képviselte. Annak ellenére hogy "szocialista".
A berendezkedéssel pedig komoly problémák vannak.
Ez a bukás oka, nem az hogy nem kommunikalt a nyertesek felé. :]
Jah, meg ezzel valóban nincs szembenézés.

Meg azzal sem, hogy a demokráciák része a tájékoztatás és a döntések indoklása, adatokhoz való hozzáférés.
Annak idején az Orbán kormány leváltásának ez igen komoly oka volt. (+ a korrupció) Hisz a hortyfasisztázás ezen is alapult. Ki tudja mit csinálnak ha minden titkos?
Nah ebben az mszp nem lépett előre... és kiderülgetnek a sumákolt dolgaik. :]
Ezzel sem ártana szembenézni mielőtt a sumákolás mértéknövelése igényére jut valaki.

Attack! 2009.11.08. 13:16:56

Elképesztően szánalmas vagy Kóczián. Amióta csak kitettek a jobbos tévéből Debreczeni módra hörögsz. Ez a poszt olyan gyenge, hajánál fogva előrángatott, erőlködő, hogy már lefikázni sincs kedve az embernek.
A korrupció az nem számít ugye.
Aki ilyet leír menjen az elvtársaival együtt a hűvösre.

Kóczián, mongyále sürgősen.

Kenedy1 2009.11.08. 13:18:17

Harmadszorra is az MSZP fog nyerni.-A papám megmondta. Ő pedig nem egyszer látott karón varjút. 2005-ben mondogattam,hogy papa semmi esélye az mszp-nek mert mindenki látja(az értelmesebbje), hogy utána mindent tönkrevágnak. mit mondjak,bejött az öregnek,de nagyon remélem harmadszorra már nem jön be az öregnek.

andzsin 2009.11.08. 13:51:36

ezekkel az arcokkal az mszpének nyerni? kac-kac. levitézlett gyászhuszárok. 1 esélyük van: egy ismert és elismert arcot berángatni. de ezt sem fogják megcsinálni, mert végtelenül balfékek. mondom én egy baloldali szavazó. jön majd I. Orbán és majd lehet károgni. ehhez értenek. szánalmas banda. Orbán se lesz jobb, csak sokan azt hiszik itt a vátesz, hát menjünk. de majd rápacsálnak.

pandacsökiboborján 2009.11.08. 13:54:28

Szerintem az MSZP semmiféle reformot nem hajtott végre,épp ellenkezőleg: az adóprést növelte, és bonyolította,a munkavállalást nehezítette,helyette segélyeket szórt, a közbiztonság(megélhetési bűnözés) a padlón,a közélet korrupt és balkanizálódott. 30 év alatt legalább 200 mrd eurot elbasztak, ugy, hogy semmi eredménye nincs(hacsak a létszámában megháromszorozódott cigányság nem az)Horn Gábornak igaza volt.

Balt 2009.11.08. 13:59:36

@autosdolgok: "Már alig várom a 2014-es választásokat! De remélem már 2011-ben megtartják!"

Ebben van ráció. Akkor talán végre örökre 5% alá bukuk az utódpárt és oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára...

imres 2009.11.08. 14:02:30

"A demokratikus politikai rendszerben a kormányzás képessége abban méretődik meg, hogy a kormány saját politikai céljainak elérése érdekében meg tudja-e akadályozni a társadalom ellenállásának a megszerveződését. Ha ezt meg tudja akadályozni, akkor sikeres lesz, ha nem, akkor nem."

Leírva ekkora blődséget még nem láttam. A magyar közélet posványságát bizonyítja.
Nosmálisan működő, demokratikus országokban a civil kurázsi és a politikai elit nem kioltja egymást. Még akkor sem, ha ellenérdekeltségei erőteljesebbek.

Ha valaki képtelen tudomásul venni, hogy a társadalom ellenében nem lehet népet boldogítani, az ne írjon blogot!

tlac 2009.11.08. 14:14:38

Péter, game over.

Csé 2009.11.08. 14:28:11

Kíváncsi leszek a jövőre. Nagy esély van arra hogy Fidesz győzelem lesz. Kíváncsi leszek OV és társai mit hogy fognak csinálni. Jelenleg tény és való fejtetőig ér a szar, hiányok, stb. Vajon ők miből fognak rendet tenni, ha nincs pénz?? Honnan fognak elvenni? Milyen más adók jönnek be?
Csak azért mondom mert mindenkinek nagy a szája, hazaárulózás meg minden egyéb van már az országban, csak egy összefogást nem látok sehol, mert mindenki szerint mindenki hülye :(
Azt se hiszem hogy OV-éknál többen fognak adót fizetni, mint most vagy eddig, pedig az is egy elég nagy probléma. És főleg azok kárognak a leghangosabban akik jól élnek, csak valami apró dolog kersztbe tett nekik és most aztán kiordítja a baját, mert megteheti...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.11.08. 14:44:03

@autosdolgok:
Nem tudom, mi tetszik neked még mindíg a kommunistákban, most, hogy az államadósság 2o.ooo milliárd ( Orbán alatt 8.5oo milliárd volt), az adóék meg úgy 5o% körüli ( orbán alatt 45% volt )

Tényleg kíváncsi vagyok.

ben2 2009.11.08. 14:49:17

A Fidesz és az MSZP korrupciója között van némi különbség.
A Fidesznek voltak jól deklarált - és nem utolsó sorban társadalmilag támogatott - céljai. Ezekhez biztosított állami pénzt, amely x %-át kétségtelenül lenyúlta a holdudvar.
Ezzel szemben az MSZP-nek a holdudvar diktálja a célokat. Ahol a gazdasági lobbyk lenyúlható pénzt sejtenek, azt végigverik a párton, hogy na akkor ott költekezzünk. Pl. kormányzati negyed program, síkvidékre viadukt, stb.
Ebben a rendszerben nem az x%-ot nyúlják le, hanem gyakorlatilag az egészet, magára a megvalósításra meg éppen csak annyit költenek, amennyi a botrány elkerüléséhez feltétlenül szükséges.

Tibike15 2009.11.08. 14:53:37

jó írás, de honnan a fenéből veszi, hogy 1 millió ember jól él ?

aki havi 360 bruttót keres annak egészen biztosan jól kellene élni, de nem így van, mert a nettó bruttó arány kis hazánkban kegyetlen rossz

szóval jó lenne az írás, ha nem egy hazugsággal kezdődne...

die nadel 2009.11.08. 14:54:26

Péter
Ezt te írtad?
Olyan mintha megírattad volna az épp arra járó pizzafutárral((:

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.11.08. 15:07:22

A 20 év elhasználódott, hamis arcai /Orbántól Lendvayig, Dávidtól Csurkáig..../ takarodjanak a fenébe!
Hiteltelen, simlis az országot tönkretevő alakok.
Több kárt okoztak mint a komcsik előtte.

Legyen és Lehet Más a Politika!!!!

gyem 2009.11.08. 15:08:10

Péter,

Pizzafutárokat keresünk. Nem érdekel a lehetőség?

Roy 2009.11.08. 15:28:35

@Superlativus: Mire gondoltál? A Fidesz kormányzása alatta a Széchenyi tervre? Ott is ment az osztogatás rendesen (sógor, Koma)

nyg 2009.11.08. 15:30:22

A"z MSZP sosem volt álszent. Nem ígérte a korrupció felszámolását." Nem ígérte, gyakorolta: Zuschlag, Hunvald, Sukoró, BKV, Hajdú-Bét stb. Nem véletlen, hogy a közvélemény az MSZP-t tartja a legkorruptabb pártnak. A ma közzétett közvélemény-kutatás adatai szerint a válaszadók az MSZP-t három és félszer korruptabbnak tartják az SZDSZ-nél (júj), és négyszer korruptabbnak a Fidesznél.

Roy 2009.11.08. 15:30:26

@ben2: Ez is az is lenyúlás. Semmi különbség nincs.

Roy 2009.11.08. 15:32:58

@Scaramella va alla guerra: És hogy vették át a kormányzást Hornéktól? Egy fia államadóság nem volt, ehez képest a 8.500 milliárd forint nem is sok ugye. AMNÉZIA!!!

Mr.Orange 2009.11.08. 15:35:24

Na az LMP az aztán az igazi vicc.
Szdsz-es mentő csónak.

Roy 2009.11.08. 15:36:26

@peetig: Ez így van. A Fidesz népszerűsége hamar a mélypontra fog jutni.

Kalmár 2009.11.08. 15:43:19

@Roy: Amnézia?
Te simán tájékozatlan vagy, de annyira, hogy szerintem még gyerek lehetsz.
60% volt az államadósság a Horn kormány alatt ez lecsökkent 54% körülire az Orbán kormány alatt.
Komoly beruházások mellett, teszem hozzá.
Sajnos mára közelítjük a 80%-ot.
Köpködsz itt Orbánra 2 percenként, de közben, lejáratod magad, légyszi ne hagyd abba!!
Minden sorod öngól.

Mr.Orange 2009.11.08. 15:44:22

Húúú akkor ezek szerint ezen a poszton tartják a jövőbe látó varázsgömb olvasási vesenyt.

jozicsenko 2009.11.08. 15:47:00

@Csé: hi!

pár ötlet, lehet agyalni

- nincs több segély: tessék dolgozni
- nincs több baloldali FB, IT tag ezeregy állami cégben: tessék dolgozni
- nincs több előrehozott nyugdíj: tessék dolgozni
- nincs több rokkantnyugdíj, mert forgatom a szemem és hörgök a doki elött: tessék dolgozni

pénz hozzá?
mm:
-a régiók már most müködnek, ha a 19 megye vezetőiből a 3/4et kirugod: sporoltál
-a segélyeket ma eleve ki KELL fizetni, a semmire (mertkülönben náci vagy, megmondja az szdsz), ezután cserébe elvárható, hogy dolgozzanak: lehet rendet rakni az utak, vasutak mellett: iszonyat szemét tömeg van mindenhol
- bármikor jöhet újabb árvízhullám, a védművek nem érnek semmit, Medgyesi P. megígérte, de GyF lemondta a pénzt az árvízvédelemre
-nem kell több autópálya, lehet olcsóbban autoutat építeni
-nem kell 8 szintű alvállalkozói alábontás, elég 2-3: te megnyered, max 1 célspecifikus feladattal továbbadod (árokásás, pl), de ott már dolgozni kell, nem a sokadik végzi majd el, minimálbérért

szumma: ha az adókat leviszik egy kulcsra, és a mostani 60%+ os adóéket erősen csökkentik, plusz a segélyezetteket elküldik a fenébe, lehet pénz mindenre

de a komenista tipusu többadó=többpénz nem müködik nálunk

tanár úr 2009.11.08. 15:49:15

Te állat cikkíró!...Gyurcsány nem 80 millióért vett házat, hanem 66 millióért.
Egyébként itt mellettem ahol lakom ,... Balatonon egy Fideszes barom vet 92 millióért egy villát .Na erre varjál blogot!!!

jozicsenko 2009.11.08. 15:50:35

@Scaramella va alla guerra: pontosítsunk kérlek

2002-ben, a 100 napos programmal együtt volt 9,3 ezer MRD Ft
2008-ban volt 19e MRD Ft felett valahol, azóta 20 MRD Euro-t eltapsoltunk (=270Ft-tal az ugye 5.4e MRD FT

tehát most valahol 25e MRD Ft felett járunk, amihez ha hozzáveszed, hogy közben 1-2ezer MRD Ft bevételt (Postabank, reptér, M5újra) kaptak, de eltünt, naszumma

megháromszorozták az államadósságot az elvtársak...

nyg 2009.11.08. 15:54:28

És még néhány nagyobb ügy:
Szabó Lóránd, Dombóvár volt polgármestere (elítélve)
Kabai Károly, Veres János harcostársa, barátja (elítélve)
Kaszab Csaba, Kőbánya volt szocialista alpolgármestere (elítélve)
Szabó Gábor a bonyhádi képviselő-testület MSZP-SZDSZ-koalíciójának tagja (elítélve)
Rácz Péter főúttörő (elítélve)
Csonka Gábor, Lendvai Ildikó kampányfőnöke (elítélve)
Hunvald György (előzetesben)
Zuschlag János (előzetesben)

Tovább is van, mondjam még?

hapcika 2009.11.08. 15:59:50

Olyan messze van Gyurcsány és Orbán tetteinek megmagyarázása az igazságtól, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől . 300 forintos euró, jó lett volna Gyurcsánynak is, de az állami vállalatok és az önkormányzatok deviza hitelei tették tönkre a forintot. A vállalatok és önkormányzatok 2/3-a írt alá a bankoknál az euró átváltásra 250-255 forintos áron. Mit gondolsz miért nem lelet 270 forint körül tartani tartósan az eurót? Nagy ára van annak, hogy lenézték a Kincstárjegyet.

Kenedy1 2009.11.08. 16:00:18

@tanár úr: Menny vissza a komcsi csatornára szépen. Arra varjál gombor aranyapám hogy most hol tartunk!!

Csé 2009.11.08. 17:29:41

@jozicsenko: Ezekben van ráció, csak előre látom, mekkora de mekkora balhé lesz ha valami szoctámot vagy egyebet beszüntetnek, ha a nyugdíjjal ezt meg ezt csinálnak :D
Itt már nagyon nehéz lesz magának a kormánynak "egyedül" kimászni a zsíros oldalú gödörből, itt kellene valami csoda, hogy az emberek maguk rájöjjenek hogy valamit tenni kéne. Persze hagyni is kell tenni az embereket. Nem is folytatom csak belebukom a fogalmazásba :D
Nekem szinte mind1 lenne ki kormányoz (jó azért a jobbik nekem nem kell :S) csak valahogy lássak már kis javulást, hogy a pályázatok nem csúszópénzeken mennek el, hogy ne kerüljön egy felújítás indokolatlanul 3x annyiba mint kéne :S
Sokat kérek? Sajnos lehet...

jozicsenko 2009.11.08. 17:43:24

@Csé: nem hiszem, hogy sokat kérnél

65 év van törvényben rögzítve a nyugdíjhoz? akkor tartsuk be - a szabályokat
kimerül a kassza, ha kétkézzel vesznek ki belőle szavazatvásárlásért? igen
menekülnek itthonról a munkaképesek? igen
menekülnek itthonról a kisebb cégek pl, szlovákba? igen
nem folytatható, hogy egyértelműen vesztes pozicioban vagyunk a szomszédok adórendszeréhez képest: több adó, súlyosabb prés, iszonyat burokracia: nem fenntarthato, ugye?

nem folytatom: rá kell fogni, hgy az mszp tett tönkre mindent és mindenkit el kell zavarni dolgozni

- csak egy példa: hosszu vajúdás után választani kellett, hgoy nyugdíj, vgy munka? most megint lehet mindkettő? mire fel? vagy dolgozzon, vagy ne vegye fel a nyugdíjat

sárkányfő 2009.11.08. 17:45:28

@tanár úr: Melyik barom és hol a villa?

beszélő 2009.11.08. 17:48:53

Kóczián !
Miféle marhaságokat hordasz itt össze-vissza.
Még hogy 1 millió ember jól él és jól keres.
Mi számít jó keresetnek?
A havi 200 ezer, vagy a 700 ezer?
Mondhatjuk hogy 1 millió ember legalább havi nettó 500 ezret keres? Lehet. De nem talál a szerencsétlen.
Ideje lenne ezt a jól kereső (?) egy milliót(?) a társadalmi igazságosság szellemében progressziven emelkedő SZJA-val meglepni, hogy ameddig az országban a takarékosság jegyében minden fontos állami feladatra a költségvetési keretet csökkentik, az egészségügy döglődik, az orvosok felháborítóan rosszul vannak fizetve, (egy rezidens havi 80-90 ezer nettót keres senki ne vihessen haza havonta nettó 800 ezer Ft-nál többet.)A médiahuszárok ennél is kevesebbet.)

ben2 2009.11.08. 17:48:57

@Roy:
Azért van óriási különbség a Fidesz és az MSZP korrupciója között, mert a Fidesz féken tudta tartani a holdudvarát annyira, hogy a lenyúlások mellett is eredményeket tudjanak felmutatni.
Ehhez képest az MSZP képtelen gátat szabni a saját holdudvara nyomásának, mert maga a holdudvar alakítja a politikáját, az eredményesség pedig egyszerűen nem paraméter a szocialisták között, mert nincs az a botrány, az a bebukott project, amelynek akár a lekcsekélyebb személyi következménye volna. Az MSZP frakció pl. eget-földet megmozgat, hogy a letartóztatásban lévő Hunvald továbbra is kapja a fizetését attól az önkormányzattól, amit meglopott. Agyrém.
Erkölcsileg nyilvánvalóan minden korrupció elítélendő, de egyáltalán nem mindegy, hogy egyrészt az elkövetett bűn milyen nagyságrendű (a Fidesz ezüsthajóstól sem akasztott akkorát, mint amit az ország egyedül a Kulcsár ügyön bukott), másrészt milyen mértékben veszélyezteti az állam működését. Egészen más, ha az állam gyengébb hatékonysággal működik a korrupció miatt, mintha alapvető közfeladatainak nem tud - vagy nem akar - eleget tenni, mert a korrupciós csatornákon keresztül egyszerűen elfolyik a felhasználható erőforrások jelentős része.

sárkányfő 2009.11.08. 17:51:51

@Scaramella va alla guerra: ez a legújabb divat, mindenki az adósságot emlegeti... papagájok...
Na nem mintha az mszp nem megérdemelten bukna el, de az sok-sok adat közül egyet kiemelni tipikus közgazdasági analfébitizmus. irtó ciki... az olaszoknál 100% fölött van az adósság, mégis jobban élnek... na meg Orbán pápa nem épített sem utat sem metrót, sőt utóbbit éppen leállította... szóval annyira lehet kiemelni egy adatot a gazdaságból önmagában, mint egy árva hangot egy zeneműből...
amúgy marjátok csak egymást, bocs hogy beleszóltam, nekem egyik kutya másik eb...

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.11.08. 17:58:19

Az hogy Gyurcsány vesz egy házat,vagy tizet,mi közötök hozzá? Nem teljesen a Miniszterelnöki fizetéséből vette.
Elítélendő a posztíró,mert egyoldalúan támad.
Megvan itt mindkét csapat a játékhoz!!!
Ha annyira jó lett volna O.V,akkor a mai napig Ők lettek volna kormányon.
Ezen véleményemmel nem védeni szeretném a jelenlegi vezetésünket,sőt sülhetne is arcukon a bőr ha lenne.
Volt feljebb egy írás ahol le van írva,mit kellene csinálni a kormánynak hogy munkára bírja a népet.
(Segélyek,nyugdíj,rokkant nyugdíj,előnyugdíj,kor engedményes nyugdíj, és még van vagy 20 féle eltartott állomány!!! Ezeket kellene felszámolni,de azonnal.

sárkányfő 2009.11.08. 17:59:28

@ben2: ez is jó, mindenki azzal fényezi a fideszt, hogy összességében kevesebbet lopott. felemelő dicséret, rohanok szavazni rá :)
amúgy persze hogy kevesebbet, mivel csak 4 évük volt rá. majd bepótolják, nyugi. a lehetőség szüli a tolvajt. morális gátja viszont magyar politikusnak nincs. azért utálják egymást a pártok, mert senki nem szeret osztozni a szajrén.
amúgy ne vegyetek mérget semmire, a lopások többsége sose derül ki... aki kisebb tolvajnak tűnik, lehet csak ügyesebb.... persze ez csak azokat izgatja, akik belső kényszert éreznek rá, hogy rangsorolják a gazembereket...
további kellemes csevejt és relativizálást, és használjatok sok naptejet.

tölgyes 2009.11.08. 18:12:50

Én azt gondolom, hogy a kormányzáshoz mindenek előtt LEGITIMÁCIÓ KELL!! Ez a mai kormánynak nincsen.

anal_intruder 2009.11.08. 18:22:12

@Lakásfelújító Feri: felszámolni a nyugdjíat. van neked édesanyád? micsoda észlény emberek írkálnak ide istenem... levették a kényszerzubbonyt vagy mi van ilyenkor???

Kivlov 2009.11.08. 18:49:49

@Lakásfelújító Feri:
ott a pont!!! itt rengetegen csak a markukat tudják tartani az állam felé, indokolatlanul.
na, ezeket kéne mind móresre tanítani és azt "jutalmazni", aki tisztességesen, legálisan munkát végez és adózik.
Szebb jövőt!

Unommáazegészet 2009.11.08. 18:53:24

Okos kormányzással lehet reformokat csinálni.

Hazaszerető kormánnyal lehet jó reformokat csinálni.

Az MSZP hazaárulók pártja.

Ennyi.

Balt 2009.11.08. 18:55:23

@ó jaj: "na meg Orbán pápa nem épített sem utat sem metrót, sőt utóbbit éppen leállította..."

Úgy érzem, a metróra nem nagyon érdemes hivatkoznotok, azt meg már Megyó óta tudjuk, hogy "több autópálya, több lopás..." Erről ennyit!

Balt 2009.11.08. 18:57:37

@Lakásfelújító Feri: "Ha annyira jó lett volna O.V,akkor a mai napig Ők lettek volna kormányon."

Fordítsuk meg a dolgot! Ma már világosan látszik a született vaknak is: annyira rossz a kedvenc maszopotok, hogy többet nem lesz kormányon. :)

Kivlov 2009.11.08. 19:06:08

@Balt: eddig se kellett volna kormányon lennie 40 év népnyúzás után, ez a majom magyar mégis megszavazta őket 3szor is...most meg sírnak. megérdemli ez az ország az ámokfutást, amit műveltek.

Rókakígyó 2009.11.08. 19:11:31

@Balt: Erre azért nem fogadnék nagy összegben. A szar magyar átlagot a maszop is hozza.

ben2 2009.11.08. 19:17:26

@ó jaj:
Akkor mégegyszer neki futok azok kedvéért, akik nem akarják megérteni.
Nem az a kérdés, hogy melyik párt mennyit lopott számszerint (bár ebben is több körrel az MSZP vezet), hanem az, hogy a lopás lehetősége sajnálatos melléktermék-e a politikában, vagy a politikai döntések legfőbb motívációja.
Az MSZP-nek simán megbocsátanák a korrupciót, (mint ahogy Tocsikot és Kulcsárt is megbocsátották ugye) ha a botrány mellett eredményeket is képesek lennének felmutatni.
Jóval kevesebbeket érdekelne, hogy ki mennyit akaszt a 4-es metrón, ha megépült volna már.
Ezzel szemben lehet szidni a Fidesz kormány sok döntését, de egy attól még tény marad: ha belekezdtek egy projectbe, azt eredményesen végigcsinálták, függetlenül attól, hogy ki mennyit nyúlt belőle.
A gond ott van az MSZP-vel, hogy azért nem bír kűzdeni a korrupció ellen, mert maga a korrupció mozgatja a pártot. A beruházásoknak, a különböző társadalmi programok kiírásának legfőbb motívációja az, hogy legyen honnan nyúlni.
Ilyenkor két probléma adódik:
1. az adott beruházás vagy program kiírásánál nem szempont, hogy egyáltalán van-e értelme (lásd viadukt), vagy van-e rá valós társadalmi igény (pl. válság kommunikációs projectek)
2. még ha lenne is értelme a projectnek, akkor sem lesz belőle semmi, mert már a kezdeteknél nyilvánvaló, hogy az erőforrásokat a holdudvar etetésére és nem a project megvalósítására fogják fordítani.

Unommáazegészet 2009.11.08. 19:59:13

@tanár úr: Szekered 300 milliós villája Tihanyban. Na erre varj gombot! Tét?

sanyix 2009.11.08. 20:12:53

@Lakásfelújító Feri: egyszerű vagy...

ov-éknél az országnak volt, jobb jövője volt. Viszont sajnos ebben az országban a büdös bunkó majom népség, csak a saját rövidtávú érdekeit nézi. Megígérték a nyuggereknek hogy jó lesz, megígérték a cigányoknak hogy mégtöbb segílyt kapnak, nyomták is az x-et az mszp-re. Abba nem gondolnak bele hogy miből fogják összehozni erre a pénzt. Na ilyen a választópolgár... Nem az nyer aki jobb, hanem aki több faszságot tud elhitetni ezzel az idióta szar népséggel, a magyar választópolgárokkal (tisztelet a kivételnek)...

Egyet mondok, én kasztráltatnám a 2006-ban mszp szdsz-re x-előket, ugyanis aki olyan hülye segg hogy képes volt ezt megtenni, jobb ha nem szaporodik, mert az emberi faj nyilvánvaló vakvágánya...

pandacsökiboborján 2009.11.08. 20:22:45

@Unommáazegészet: Most mi a baj? Imi visszavitte az üresüvegeket.

Kalmár 2009.11.08. 20:23:56

@Unommáazegészet: Nem érdemes ebben licitálni.
Önmagában a gazdagság nem baj. Persze ha kivégzett zsidó családoktól elrabolt javakkal
(Fletó háza) páváskodunk az talán a modern demokráciában nem elegáns. Sajnos a pénzük java nem a kiváló szakértelmük gyümölcse, hanem a poziciójukból eredő visszaélésből.
Egyébként egyetértek veled abban, hogy a legnagyobb baj az, hogy nem értenek a munkájukhoz. Minden politikai rendszerben vannak lenyúlások, de, hogy mi történik a maradékkal az nem mindegy. Nálunk ha elis készül valami, bután nézzük, hogy ez meg minek?
Völgyhíd, forgó óra stb.

pandacsökiboborján 2009.11.08. 20:25:16

@sanyix: Orbán a tv vitában össze-vissza igérgetett-14 havi nyugdíj. Jó politikus,de a hatalom érdekében minden fasszal veszi magát körül és ők is benne vannak a mutyiban,tekintve hogy majdnem mindenhol ők viszik az önkormányzatokat.

sanyix 2009.11.08. 20:26:14

@tanár úr: Fidesz: csökkenő államadóság, növekvő gazdaság

mszp: többszörösére növekvő államadóság, csökkenő gazdaság, polgári konfliktusok

66 milliós villa azért mert romba döntötték az országot, vagy 80 milliós azért mert előrevitték?
Na erre varrjál gombot kispofám ;)

Káposztakukac 2009.11.08. 20:26:52

@sanyix: mennyit igérgetett a 2006-os programban az mszp? sokat. na de mennyit a fidesz? hoppá...

sanyix 2009.11.08. 20:31:58

@pandacsökiboborján: Mit nem értesz? Mint írtam a hülye segg választópolgárokat ígérgetéssel lehet megvenni... de nem feltétlenül kell utána teljesíteni is is, hanem csak ésszel. Én nem úgy láttam hogy az önkormányzatoknál folyik el a legtöbb pénz, hanem az állami beruházásoknál, és a fővárosnál, amihez bizony rohadtul közük nincs...

ÉS már leírtam párszor, hogy minden poltikus lop. A különbség a hozzáértésen van. A fidesznél anno mértékkel loptak, úgy hogy az országnak is jó legyen, nem is nagyon buktak le(a kecske is jól lakott, és a káposzta is megmaradt). A bal(faszok) viszont mértéktelenül loptak, az országot rombadöntve, és le is bukott jópár féreg közülük.

Ez a kis apró különbség az európai, és a balkáni állapotok között.

sanyix 2009.11.08. 20:32:43

@Káposztakukac: Olvassál, és értelmezz, ne szavakat, a szöveget... Hoppá

sárkányfő 2009.11.08. 20:33:30

@ben2: Veled az a baj, hogy minden sorodból süt a fideszes elfogultság, ami elhomályosítja látásodat.
A másik baj, hogy a saját véleményed ténynek állítod be, ami a politikából ismerős agresszív vitastíl, nem tetszetős...

Bármennyire is utáljuk a maszopot, tény, hogy pl. ők építették ki az ország sztrádáinak nagyját, sokszáz km-t. Kecskemét pl. ennek köszönheti a Mercedest, ami állítólag 1%-ot fog hozzáadni a dzsídípíhez, ha beindul. Meg köztudott, hogy a sztráda húzza magával a tőkét a világon mindenhol.
Ott loptak ebből is ahol tudtak, persze. De ez akkor is eredmény pl. Ami nem jelenti azt, hogy sikeres lenne a kormányzásuk, mert nem az, kudarc. De hogy Te csak azt látod meg amit akarsz, és a hihetetlenül differenciált világot fekete-fehérnek látod, na azt jelenti.
A Fideszt se szeresd annyira, hogy a Széchényi terv - hogy csak egyet mondjak a sokból - arról is híres, hogy többe volt a reklámja, mint maga a szétosztott mani. Tehát eleve nem a társadalmi igény volt a fő... De ezt már sok éve tudja mindenki, a kérdés, hogy Te miért nem tudod... Ha szentek hiszed a fideszeseket, önmagadat vágod át, de durván.

Kivlov 2009.11.08. 20:46:58

@sanyix:
Egyértelmű. Ez a társadalom nem érett az általános és egyenlő választójogra.

pandacsökiboborján 2009.11.08. 20:47:25

@ó jaj: régóta köztudott,hogy az autopályák megépítése nem sokat dob a gazdaságon. De remekül lehet egy ilyen beruházásnál lopni a pénzt. Ezek a szarháziak 30 év alatt eladósították az országot, és az állami vagyont-aminek egy részét az 50-es években ők lopták el az emberektől- eladták( meg az MDF is benne volt a buliban). Ezt az összeget ma több, mint 200 milliárd dollára becsüli. Ennyi pénzből az egész Dunántúlt lebetonozhatták volna. Az országból pedig szó szerint gyarmatot csináltak. A baj az,hogy az összes idióta párttal eggyütt keményen szaporítják a cigányokat. De a Jobbik is ezt fogja csinálni-3 évig lesz gyes meg még nyugdíjalapot is képez. fasza

tcom 2009.11.08. 22:40:26

Ami érdekes, hogy nagyon úgy tűnik a Fidesz nem értette meg az MSZP bukását. Nem tanult belőle. Szijjártó még mindig képes gúnyos fapofával szidni a kormányt (ámítani a népet) egy aktuális megszorításért, holott jól tudják, hogy nekik is meg kell tenni hasonlót. A Fideszben vakon bízók nagyon mérgesek lesznek ezért 4 év múlva.

Remélem egyre inkább kihullanak az egészségtelen hatalomvágyból, vagy anyagi okokból politizálók! Eltűnt már Csurka, Torgyán, Gyurcsány, Szdsz...
Majd csak felnő a társadalom arra szintre, hogy nem ad még egy esélyt.
Orbánnak ez az utolsó esélye. Többször már nem mondhatják el, hogy bocsi, de nekünk csak 4 évünk volt.

szabogyula 2009.11.08. 22:43:02

@ó jaj:
Az autópályákat ne emlitsd , mert ez a gyenge pontom .
1. Ha jól tudom az állampolgárok adójából épült .
2. Ehhez képest fizetek érte , nem is keveset .
/ Az Útadóról , és a benzinárba épitett ÁFÁról ,
és adótartalomról még csak ne is beszéljek ! /
3. Ha valamiért fizetek , azt hogy tudja valaki " vivmányként felfogni , hiszen kifizetem .....
4. Egyes autópályákat ha jól tudom el is adtak , azokután hogy a mi adonkból épült , fizetünk is érte , de már nem is köztulajdon .....
Kezdd elölről ...

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.11.08. 23:43:53

Ez most így hogy?

Műfajilag mi ez? Szerkesztetlen, hibás szöveg, ló nagy betűk mondatonként szétszabdalva. Amire végére jut az ember, még vitatkozni is elmegy a kedve.

Balt 2009.11.10. 21:16:14

@ó jaj: "Bármennyire is utáljuk a maszopot, tény, hogy pl. ők építették ki az ország sztrádáinak nagyját, sokszáz km-t. Kecskemét pl. ennek köszönheti a Mercedest, ami állítólag 1%-ot fog"

Mondtam, hogy az autópályára felesleges mellett verni, Megyó óta tudjuk: "több autópálya, több lopás". :)) De! Az M5-ös - úgy is, mint a korabeli Európa legdrágább autópályája - már több mint 10 éve Kecskemétre ért, a Fidesz pedig előrehaladott tárgyalásokat folytatott a koncessziós befektető kivásárlásáról és az út matricás rendszerbe való bevonásáról. (Ez már a 2002-es kormányváltás után valósult meg emlékeim szerint, ahogy az új, állami beruházásként megépülő Szegedig tartó rész újbóli eladása is...)

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.11.11. 20:04:40

@sanyix: Egyszerű vagyok? Vagy csak egyszerűen leírom amit szeretnék? Ugyebár nem mindegy.
Csak kicsit számolni kellene,illetve olyan embereket beültetni a vezetői székekbe,akik értenek is a gazdasághoz,nem csak 2-3 fajta egyetemet végeztek.
Az valóban felháborító,hogy kolbásszal,és némi sörrel vették rá a szavazókat a voksuk leadására.
Egy ideig be is tudták tartani az ígéreteket. De hamarosan megszűnt a 13.havi nyögdíj! Nem írtam félre kedves olvasó! NYÖGDÍJ!
Eltűnt a rendszerből a szocpol kedvezmény. Melyre igen is szüksége van a családoknak.
Sajnos a kormányunk nem tudta hozni azt amit ígért a választási nyereségük esetére.
Csak "Reformokról" beszélnek,és közben egy tekintélyes adó és más megszorító csomagot akasztottak a nyakunkba.
De ami e legjobban aggaszt engem: 1 millió migránst szeretnének betelepíteni a fogyó magyarok pótlására.
Ez abszurd. Hogy lehet ilyet tenni?
Mi közünk nekünk az ázsiai népeket ide engedni?
Ezek is állampoLgári vizsgát fognak tenni? :-))
NEVETSÉGES SZARSÁG....