Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Az elnök elfáradt

2010.01.01. 18:14 Kóczián Péter

 Fidesz –párti beszédet tartott a köztársasági elnök újévkor.

Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség, s a szocik a béka segge alatt vannak, s a választás a változás eszköze, akkor nem lehet másra gondolni, mint a nyerésre álló jobboldali koalíció támogatását.

Már csak azért is, mert Sólyom László az elmúlt időszakban inkább csak a kormányzó baloldaliak politikáját bírálta. Ebben a kontextusban mi mást jelenthet az elnök által fontosnak tartott változás lehetősége?

Olyan beszédnek tűnt, amelyet addig írtak át, hogy egy eredeti egységes gondolatmenetnek csak egyes töredékei maradtak meg benne.

Sólyom egy egyiptomi Ré papra hajazó módon a Nap megújulásával indította az évindító beszédét. Ez mindenképpen időszerű tematikai keret Magyarország 2010-es helyzetének elemzéséhez.

Majd nem mondott semmit arról, hogy minek kellene megújulnia.

Új ellenzékre és új kormánypártra van szükség, mondta még.  És nem volt folytatás.

Ha a magyar sajtó érdeme szerint bánna el a politikusok kijelentésével, akkor ezt a részt nem idézné, így büntetve az elnököt (meg más politikusokat), jelezve, hogy üres kijelentések további közlését feleslegesnek tartja.

Semmi nem derült ki arról, hogy a köztársasági elnök szerint miben kellene megújulnia a politikai erőknek. Így csak annak örülhetünk, hogy sor kerülhet a változásra.

Azaz, arra, hogy a szocik végre leválthatók.

Meg kell vizsgálni, hogy aki kormányzott, megtartotta-e az ígéretét – és azt is, hogy aki kormányon kívül volt, meg tudja-e valósítani, amit ígér – mondta az elnök. És a választás fontosságáról beszélt. Mert hogy a politika kívülről újítható meg, azok által, akik nem politikusok.

De ha a mostani politikai választék (mondjuk) leszerepelt, akkor mire vonatkozik a választás lehetősége? Ha meg nem szerepelt le, akkor mire gondolt az elnök, amikor a választásban rejlő megújulást hangsúlyozta?  

Azt is mondta, hogy a korrupciót vissza kell szorítani. A mindennapi kis korrupcióinkat is.

Ez a semmit mondás csúcsa. Minden politikai kontextusban vannak olyan biztonságos témák, amelyekkel ki lehet tölteni a rendelkezésre álló időt. Ma a korrupció ilyen téma Magyarországon.

Persze, ez is lehetett egy utalás a hatalmon lévő koalíció korrupciós ügyeire. Ha az volt, az elnök ismét csak a szociknak mosott be. Mintha csak ők lennének a hatalomban, s csak őket érinthetné meg a korrupció.

Majd beszélt az oktatás fontosságáról. Mert hogy a családok fontosak. És a családoknak össze kell kapcsolódnia az iskolaüggyel. Hogy az iskolák ügye nemzeti ügy legyen.

De miért pont az oktatás a kiemelt téma? Miért nem az infrastruktúra fejlesztéséről?

Tudom, hogy az oktatás szívmelengetőbb téma, mint a vasútfejlesztés, de az oktatásról szóló üres kijelentés - részletek, kontextus nélkül – teljesen értelmetlen tartalmi elem.  

Mint ahogy az is, hogy az egész nemzetért érzett szeretetnek mindenkit át kell járnia.

Konkrétan?

Az elnök beszéde alapján kicsit elfáradtnak tűnt. Olyannak, akinek távozása nem hagy majd űrt, mert vagy kifulladt, vagy pártossá vált.

Holott éppen az utolsó évben kellene világossá tenni, mi is Sólyom László öröksége a Magyar Köztársaság továbbépítését illetően.  Az aktuális fideszes választási retorika megerősítése elég gyenge húzás volt.

A paradox az, hogy az elnök eddig arra az érzésre játszott, hogy a pártpolitikának van alternatívája. A mostani beszédében is erős mozzanatnak szánta az erről szóló gondolatot. S éppen a saját beszéde bizonyítja, hogy nem lehet kitörni a mindent meghatározó átpolitizáltságból.  

Ha a pártosság mindent átható jellegét próbálta ellensúlyozni, , akkor beszéde nagyon gyenge teljesítmény.  

318 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr881637595

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sólyom: közbiztonságot és törvényes rendet! 2010.01.03. 14:42:49

Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében arról beszélt: meg kell szüntetni a korrupciót, amiben fuldoklik az ország, az iskolaügyet pedig nemzeti üggyé kell tenni. Az állammal szemben támasztott követelmények között említette a közbiztonság, a tö…

Trackback: Miniriport Orbán Viktorral, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnökével 2010.01.02. 08:07:55

KáPé, a riporter: Orbán úr, tegye a szívére a kezét, ugye az éjféli koccintáskor ittak előre a medve bőrére?Orbán Viktor: Igen.

Trackback: Miniriport Sólyom László köztársasági elnökkel 2010.01.02. 08:07:28

KáPé, a riporter: Sólyom úr, újévi beszéde után azért kihúzta nyelvét Orbán úr seggéből? Sólyom László: Igen.

Trackback: 2010 (The year we make contact) 2010.01.01. 23:43:37

 Hát itt van a várva várt, a szuperbruttósító, kerékpárosbarát, benzinár-emelő, a választás éve, a becsomagolt-bőrönddel-várom-mi-lesz-a-Jobbikból éve... A környezetemben sokan úgy várták ezt az évet, mint a változás lehetőségét. Nem a várható MSZ...

Trackback: Videó: Sólyom László köztársasági elnök újévi beszéde 2010.01.01. 23:38:40

A politika része, sőt szükséges alkotórésze az újrakezdésnek. De csalódni fog, aki az újat, s az ahhoz képzelt jót csakis kívülről, a politikától várja. A kilencvenes évek elején sokan képzelték, hogy a rendszerváltás önmagában meghozza a nyugati élets...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jorda 2010.01.01. 20:42:01

Az elnöki poszthoz,annak szelleméhez méltatlan volt ez az egyoldalúság.
Ez annak ellenére is igaz,hogy tényszerű adatokat is tartalmazott a szöveg.
Semmiképpen nem fog nagy űrt hagyni maga után távozásával.

Paranoid Android2 2010.01.01. 20:42:56

Ez most mi?
Egy újévi beszédből politikai következtetéseket levonni?
Még be vagy nyomva?
Amúgy meg az elnöknek nem kötelező kicentízve kiegyensúlyozottnak lenni. Miután az elmúl 8 évet az mszpszdsz baltázta el 99%-ban, csak nem lehet basztatni az ellenzéket, hogy nem elég kedves.
Amúgy meg valahogy minden elkúrásra vonatkozó utalást rögtön magukra vesznek balfékék. És okkal.

tlvajferi 2010.01.01. 20:48:34

véleményem szerint a madár beszéd inkább kormánypárti volt

nem azt mondta, hogy a kormány lop, csal, sikkaszt, hűtlenül kezel, nemzeti érdeket elárul, idegengyűlöletet kellt és kisebbségek ellen úszít, csakhhoyg fenntartsa a hatalmát,

hanem azt mondta, hogy korrupció van. Na és?

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2010.01.01. 20:49:43

Kell a megújulás, de nehogy már a 3x bukott, a 20 év alatt semmit nem csináló Orbán és emberei /Pintér, Mikola.../ az újítók.

A négy nagy párt /Fidesz-Mdf-Mszp-Szdsz/ hazudott, lopott, csalt 20 éven keresztül!
Ezek nem tudnak és nem is akarnak megváltozni.

Ne szavazz rájuk, adj esélyt a még kevésbé ismert új arcoknak, pártoknak!

egysegelem 2010.01.01. 20:51:04

Nagyon erolkodsz, Peter, es szandekosan belemagyarazol olyan dolgokat, amik csak a kis fejedben vannak. Kar azt kivetiteni, lassan olyan leszel mint Debreczeni Jozsef keresztezve Gero Andrassal...azt meg magad sem akarhatod.

pandacsökiboborján 2010.01.01. 20:53:59

Nem értem, hogy egy elnöknek miért kell pártsemlegesnek lenni-legalábbis egy ilyen béna helyzetbe került országban. Miután Ferencünk elismerte, hogy összevissza hazudoztak a győzelem érdekében és amúgy sem tudnak kormányozni(!), fel kellett volna oszlatnia a parlamentet és új választásokat kiírni.
Sajnos Magyarországon egy diktatúra utódpártja,annak embereivel tünteti fel magát a demokrácia felkentjeinek,ráadásul valami rejtéjes okból azt hiszik,hogy a gazdasági kérdésekhez is értenek. De ezt ilyen tájékozatlan, legfeljebb a Mónika showt néző idiótákkal el is lehet hitetni.

INkvizitor 2010.01.01. 20:54:46

Péter! ez a poszt legalább olyan elfogult, és semmit mondó mint az elnöki beszéd... ezért kár volt reggel felkelned... jobban jártál (jártunk) volna, ha elutazol valahová vidékre a családoddal, vagy mit tudom én...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.01. 20:55:54

Egyszerűen kampánybeszédet tartott az Elnök, amit változtatás nélkül le lehet játszani a Fidesz naggyűléseken. Az utóbbi 20 év leggyengébb elnöke ő, képességeit tekintve. Nagyon szeretne Elnök maradni, ezért nyalt be a Fidesznek a meleg szarig.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.01. 20:56:29

@INkvizitor: tudod, ő egy blogger, az elnök meg az elnök

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2010.01.01. 20:57:32

Péter, ez nagyon gyenge volt...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.01. 20:57:38

Örülök, hogy nem csak én éreztem úgy, hogy Sólyom kortesbeszédet tartott...

-d(-_-)b- 2010.01.01. 20:58:09

Szerintem meg az elnök eddigi állásfoglalásaival összhangban levő beszédet mondott. Az általa elmondott kritikák és igények nagyjából megfeleltethetőek egy-egy politikai pártnak, ha mindenáron azt akarod. Mivel nyilvánvalóan azt akarod, meg is feleltetted.

Szintén nyilvánvaló, hogy ha Hitler azt mondta, hogy a fiataloknak sokat kell sportolni, és én is ezt vallom, akkor én egy ordas náci vagyok, ugye, kedves író úr?

Részemről ez a véleményem a fenti "cikkről", további búékot.

Tapasztalat (törölt) 2010.01.01. 20:58:16

@RAMBO: Magadfajta hungarofóboknak csönd!!

Ajtony 2010.01.01. 20:59:10

Kedves Péter! Első alkalommal látom a blogját, talán mert címlapos lett az indexen. Régebben, még HírTV-s korában láttam néhány műsorát - akkoriban meggyőződésem volt, Ön azért vezethet műsort a jobboldali adón, hogy ne érje őket az elfogulatlanság vádja. Ön volt az ördög ügyvédje, a "Klubrádió" a csatorna kínálatában.
Most újra megerősítette, nincs elfogulatlan újságíró - legalábbis Ön nem az. Akkor várja az első valóban elnökként viselkedő Elnöktől, hogy valamiféle látszat semlegességgel köszöntse az országot - afféle se íze, se bűze beszéddel - amikor százak, ezrek, százezrek várnak pozitív változást. Amikor a politikától irtózó emberek is hánynak attól, amit a ma regnáló hatalom megtesz - pofánkba röhögve. Ma a semlegesség nem azt jelenti, hogy valaki hallgat. Különösen nem az aki tudása, műveltsége és beosztása nyomán - ha csak kicsit is - felel értünk, magyar állampolgárokért.
Ön ezzel az írásával csak megerősítette virtuális helyét a baloldali sajtóban, de egyre kevesebb a hely, a pénz, a beosztás. Kár volt megtenni.
Üdv

kamasuka 2010.01.01. 20:59:56

Hawkot nem a Fidesz választotta meg, hanem az SZDSZ és a többiek.

Amúgy minden másban sincs igazad, de mivel ócsítottabb napok jönnek számodra is, így valakihez előbb-utóbb Neked is csapódnod kell. Mivel a Hír Tévének már nem vagy a gyermeke, ahogy Söndör se az Echonak, így talán az MDF benned is lát majd fantáziát, mint látott Józsiban, bár Józsinak időszakos mentesség sem árthat majd, hisz öt év az elévülés, és ki tudja mi derül majd ki róla, honnan kapott ő évekig anyagi támogatást? :D

Amúgy meg javítsd ki ezt:

"Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség" és a jövőben kevesebb s is megteszi.

Lorp 2010.01.01. 21:00:08

Szerintem egy szilveszteri beszédnek nem több órás részletes, konkrétumokkal teli programismertetésnek kell lenni. Pláne egy köztársasági elnök részéről, akinek a hatalma gyakorlatilag nulla. Szóval az átjött hogy Sólyom egy bunkó, jobboldali, stb, de mi volt a cikk lényege? Vagy pont ez?
Ez ismét szigorúan a magánvéleményem, de a baloldalnak nem kéne ennyire megsértődnie, ha a közt. elnök néha napján a fejükre olvassa azt a sok szart amit műveltek az elmúlt 8 évben.

Paradoxon88 2010.01.01. 21:00:10

A posztíró vagy nem tudatlan, műveletlen aki nem érti az összefüggéseket, vagy egy rosszindulatú aljas alak, aki érti, mégis ferdít, ontja a hülyeséget.

Ha az ország jelenlegi helyzetéért az MSZP - SZDSZ 90 % -al, míg a Fidesz 10 % -al felelős, akkor az lesz igazságos, ha valaki 90 %-ban az MSZP-SZDSZ-t míg 10 %-ban a Fideszt bírálja. Nem pedig, ha "ezt" is, és "azt" is kiosztja. (És a 90 % - 10 % még egy igen kedvező arány a ballibnek...).

"de az oktatásról szóló üres kijelentés - részletek, kontextus nélkül – teljesen értelmetlen tartalmi elem. " - részletek?? Öregem, ez nem egy tudományos évértékelő, vagy egy kormányprogram volt, hanem egy államfői újévi beszéd. 15 percben milyen részleteket akarsz?

Mellesleg az oktatás azért az egyik (ha nem 'A') legfontosabb téma, mert kis hazánk, és úgy a teljes magyarság az eszével tud (tudna) világraszóló sikereket elérni. (mellesleg ezt ha máshonnan nem a történelem tanulmányokból (Trianon után vagyunk, Klebelsberg Kunónál érdemes keresgélni) illene tudni, nem én találom ki). Fektethetsz az iparba, infrastruktúrába és szinte bármibe óriási pénzt és energiát, de a 10 - 13 milliós magyarság ezeken a területeken sosem tudna világraszólót alkotni. Csakis az agyunkkal. (amire számos példa van a múltból is: tudósok, feltalálok, had ne soroljam).

Hirtelen ennyi. Mindenkinek boldog új évet, és szebb jövőt kívánok!

"Isten, áldd meg a magyart!"

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.01.01. 21:00:27

Az most komoly, hogy volt ember, aki végighallgatta a beszédét? LOL.

kamasuka 2010.01.01. 21:01:09

@RAMBO:
Mert Árpi bá nem hígszar volt, mi?

Pomme 2010.01.01. 21:02:33

Sólyom egyértelműen a legjobb elnök. Halvány kettes elnökök után egy erős négyes kijár neki. Az elődei mozgó szájú díszletek voltak a magyarzászló előtt, S.L. legalább mond is valamit néha. Meg kicsontozza a fos törvényeket, nem csak aláír, mint a gép.

zolesz. · http://www.fenntarthatohaz.hu 2010.01.01. 21:03:04

A tartalmi részt jó, ha magára veszi a politikai baloldal, és jól értik a szimpatizánsai is. Kár, hogy beismerés (vagy hallgatás) helyett csak védekezésre futja nekik. De egyben érthető is. Aki ezeket a "vádakat" magára veszi, annak nagyon komoly következtetéseket kellene levonnia, a politikusoknak és talán a szimpatizánsoknak is, persze kinek-kinek a saját felelőssége mértékében.

Tapasztalat (törölt) 2010.01.01. 21:03:44

Világos beszédet mondott az Elnök. "Választási év van, válasszatok bölcsen, tapasztalatokkal felvértezve". Kicsit bővebben és keményebben, hogy a rambo-félék is értsék: "A múltkor és az előtt is elk.rtátok hülye nép, felültetek a hazugságnak, a mindent tönkre tevőknek - hát most harmadszor már el ne izéljétek b+!"
A többi habverés, mese, terítés. Kapíse? :)
De már jó látni, hogy a liberók hörögnek ... ... célbatalált az elnök úr. Hajrá elnök úr!

Hogy az oktatásról beszélt? Jogos. Ma a tanároknak nincsenek jogaik, csak a diákoknak. Azok bármit megtehetnek, megölhetik osztálytársaikat büntetlenül (felfüggesztett) s bármikor verhetik tanáraikat.

A közbiztonság is jogos: mert nincs. A következő kormánynak kell felszámolnia a cigánybűnözést.

Balangó 2010.01.01. 21:04:34

Ez az írás - teljesen függetlenül a tartalmától - stílusában és mondatszerkesztésében nem éri el egy elégséges középiskolai magyardolgozat szintjét.

Kóczián Péter elfelejtett magyarul.

Tapasztalat (törölt) 2010.01.01. 21:05:55

@kamasuka: RAMBO-nak Árpi bá a zisten. Már a Pénz után. ;)

Tapasztalat (törölt) 2010.01.01. 21:09:04

@Balangó: Ki ez a Kóczián? Balogarthúr cigány blogjában olvasni ilyen szintű, elemi iskolás szintet se hoz primitív mondatokat és ekkora rettegést a fasisztákoktól :D ( baloghartur.blog.hu/ ).

lgabor 2010.01.01. 21:09:32

Érdekes, minden Sólyom megnyilvánulást egy hasolnó hangvételű poszt követ az Index címlapon, úgy tűnik most Kóczián elvtárstól rendelték meg. buék

Transzcendentális vérömleny 2010.01.01. 21:12:55

De jófej ez a Sólyom! Nagyon bírom! Különösen a hanghordozását! Annyira simogató!

TengoPapaSierra 2010.01.01. 21:14:18

Hát kedves Kóczián Péter a te elemzésed is nagyon gyenge. Talán betudható a szilveszteri mulatságtól való kifáradásodnak.

slaci89 2010.01.01. 21:14:34

Ekkora retard cikket rég láttam már, tipikus index főoldalas okádék...
...i love politics...

Hattory Hanzo 2010.01.01. 21:15:26

@Ajtony:

" Ön azért vezethet műsort a jobboldali adón, hogy ne érje őket az elfogulatlanság vádja."

A HírTv a célját elérte: fel nem merül az elfogulatlanság kérdése.

Czelder Orbán 2010.01.01. 21:15:57

Atya Isten! Ilyet normális ember is csak totálisan beszívva mond. Szövegkohézió nuku, tartalom semmi irritáló, olvashatatlan tálalással körítve.
Komolyan mondom, ehhez képest még Tóta W is kész minőségi ugrás.

További kellemes acsarkodást az új évben is!

balage_81 (törölt) 2010.01.01. 21:16:09

"Ha a magyar sajtó érdeme szerint bánna el a politikusok kijelentésével, akkor ezt a részt nem idézné, így büntetve az elnököt (meg más politikusokat), jelezve, hogy üres kijelentések további közlését feleslegesnek tartja. " - talán engedd meg a hallgatóságnak hogy eldöntse mit tart fontosnak, nehogymár ilyen seggek döntsenek arról hogy mit kell közölni. Szánalmas vagy Péter, nagyon-nagyon szánalmas. Örülök hogy nincs helyed a magyar sajtóban.

INkvizitor 2010.01.01. 21:19:37

@calam (acok): tudom, én pedig egy kommentelő vagyok... akkor sem értem, hogy végül is mit is várt(vártunk) az elnöktől. minden egyes alkalommal ilyen beszédeket tart. semmi extra.

Jim Raynor 2010.01.01. 21:20:15

Péter bazmeg,

a maszop-szadesz kormány tönkrekúrta az országot. ennek kimondása nem pártosság kérdése, hanem egyszerű ténymegállapítás, tessék végre tudomásul venni.

VIKUNYA 2010.01.01. 21:20:39

Péter, Péter, szebbreményű újságíróként indultál. Többen megjegyezték már, óvakodj, kár lenne érted, ha D. J. klón lennél. Ő ezt úgyis sokkal jobban csinálja. Egy kis józanság rédférne így, Szilveszter után...

pakesz (törölt) 2010.01.01. 21:21:53

@Paranoid Android2: te BALFEK!!!
igen amit az agyatlan solyom elmondott az maga egy kampanybeszed...
megis mi mas lenne???
vagy ha azt mondta volna hogy a jelenlegi rendszer az jo, hogy a valtozas az a nem ismert akar meg karos is lehet akkor is ezt allitanad, hogy nem kampanybeszed?

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 21:22:33

Aki szilveszterkor Sólyom Lászlót hallgat, az sikeres ember nem lehet.

Mégis, miből gondolod, hogy távozni kívánna az idén? Inkább pont azért húz be a Fidesz mellé, hogy támogassák az újbóli öt évét.

Különben meg Sólyom szaki beszédei kibaszottul semmitmondóak. "Szeressük egymást, legyünk jók, blablabla... Ez ugyanannyira lehet Fideszes, mint Mszp-s.

2010.01.01. 21:24:03

Én is néztem belőle 1-2 percet, de az félelmetes volt. Ennyire beszédképtelen, de görcsösen a fidesz seggét nyaló köztársasági elnököt még nem láttam.
Miért van rá egyáltalán szükség? Teljesen felesleges. Sokba kerül és csak negatív képet fest az országról. Takarodjon vissza ahonnan jött.
Ki tehet az elmúlt évekről? Minden parlamenti párt egyformán okozója. A fidesz százszor megtehette volna, hogy jobb legyen. Úgyanúgy ott ülnek minden bizottságban és ugyanúgy a saját zsebüknek tetszően szavaznak. De majd most megmutathatják, ha el nem kúrják megint.:)

sikisiki (törölt) 2010.01.01. 21:24:07

Végre egy ember, aki eldöntötte, milyen elvek mentén politizál (nem Kóczián úrra gondolok), és tartja is magát hozzájuk. Van fekete meg fehér, és vannak pártok, akik időnként beleesnek ebbe az irányba. Ja, hogy azok most nem kormányoznak? Hát van ilyen. Még ha fáj is egyeseknek. Aztán meg attól, hogy demokrácia van, a hülyék még nem lesznek okosak, ha többen vannak is.

pakesz (törölt) 2010.01.01. 21:24:18

@pandacsökiboborján: nekem az IQm siman ubereli a tiedet es sok mas jelentos kozgadasze is...
ok is meg en is azt mondtam mar a valasztas elott hogy HAZUDIK A KET PART!!!
csak viktor nagyobbat hazudott
na ha te hüle vagy mert csak utolag csodalkoztal ra hat az a te bajod :)))
de tudod vannak emberek akik tudtak ezt elotte is, neki nem volt az oszodi beszed tartalma titok...
habar mindent meg en sem tudhattam, nem tudhattamazt hogy viktor ilyen gane modon fog eloallni a farbaval...

nyu 2010.01.01. 21:25:13

En sem ertem ezt a jomadarat.

Anno AB elnokkent tuzzel-vassal irtotta azt, ami szerinte az alkotmany _szellemebe_ utkozik. (legalabbis erre hivatkoztak anno, amikor kihuztak a fel Bokros csomagot.)

Ehhez kepest KE-kent tutyimutyi puhapocs, Oszod utan csak azert nem zavarta el a verbe a szocikat, meg uj valasztas, mondvan meg van kotve a keze, alkotmany betuje(!!!) ezt nem teszi lehetove.

Erdekes, AB elnokkent ez sosem zavarta, ha kreativan kellett ertelmeznie az alkotmanyban leirtakat.

VIKUNYA 2010.01.01. 21:27:12

Kóczián Péter elfáradt...

smartdrive 2010.01.01. 21:27:23

nálunk utoljára Jockey hagyott maga után űrt, amikor meghalt. vagy nem

Éhesló 2010.01.01. 21:27:36

Hahaha, patkány szintjét azért messze magasan meghaladja a sólyom.
Vadászik is rá...:) Az időtök letelt.
Ez nektek szomorú, másoknak öröm.

Levi71 2010.01.01. 21:29:13

Sólyom kenterbe veri a mezőnyt, mint köztársasági elnök. Nem vettem észre, hogy részrehajló lenne, egészen egyszerűen a szocik olyan mértékben rombolták az országot, hogy nem lehet szótlanul elmenni mellette. Nincs olyan épeszű polgártársunk, akinek nem tűnt fel a "teljesítményük", miért pont a köztársasági elnöknek kéne elhallgatnia? Kicsit merev, kicsit esetlen alak, viszont olyan függetlenül politizált, hogy nem valószínű, hogy a Fidesz támogatja az újrajelölését. Bár minden köztársasági elnökünk ilyen karakán lett volna.Bravó, Sólyom!

Krumpli Bogart 2010.01.01. 21:29:28

Pffffff! Nagyon gyenge post.
Olyan fílingje van, mint a szilveszteri tv-műsor szapulásának volt anno, a szoci utolsó évtizedében.

Sólyom nem elfogulatlan, Sólyom a Fideszhez húz, ..... Mint az imamalom. Ti még nem unjátok?

Azt meg tudjátok mondani, hogyan kell viselkednie egy köztársasági elnöknek, de azt nem, hogyan kell viselkednie egy nemzet felelős kormányának. Itt nem volt felelős kormányzás hét évig! Ez a baj! Nem pedig az, hogy mit mond ünnepi beszédében Sólyom. Végül is nem lehet mindenki olyan remek, elfogulatlan elnök, mint a drága jó Pipi bácsi volt... ;-)

Etihad 2010.01.01. 21:30:15

roli101! Teljesen igazad van. Amugy meg 20éva az ÖSSZES párt és politikus tehet arról hogy itt tartunk, de mindenki tehe róla személy szerint, ha nem is közvetlenül. "Minimálbéresek", adócsalók, trükközők stb.... Amíg egy influenza elleni oltásból is politikát csinálnak nem lesz nagy változás. Kiváncsi vagyok a fidesz mit fog kezdeni választások után, ugyanis sz@rból nem lehet várat építeni.... ja, és BUÉK! :-)

dögmatikus · http://hupjanfregoli.blogspot.hu 2010.01.01. 21:30:16

Tisztelt Cikkíró!

Nagyobb betűkkel nem ment? Csak hogy mégjobban kihangsúlyozza önnön elfogulatlanságát...
Kívánok Önnek örökös ballib szurkolói medalliont, és életszínvonalat______________________

stratez 2010.01.01. 21:30:19

Magyarországon a politikai egyensúly Őszöd óta, tehát már vagy 3 éve végletesen megbomlott, néhány baloldali publicista ennek ellenére azt hiszi, hogy a köztársaság elnökének egyetlen dolga, hogy erről ne vegyen tudomást. Ez nevetséges, a valósághoz, és az ország helyzetéhez képest bizony Sólyom meglehetősen visszafogott volt eddig is, és most is az. Kóczián jobban tenné, ha ezirányú panaszaival inkább azokhoz fordulna, akik ezt a politikai helyzetet előidézték. Ott a Jókai utcában...

Lorp 2010.01.01. 21:30:45

@roli101: Valakinek a beszéde, valakinek az írása félelmetes. Melyik 1-2 percből vontad le ezt a következtetést?

bigthereal 2010.01.01. 21:30:52

... és még mindig, még mindig jönnek az ismeretlen megmondóemberek, mint a posztoló a kiegyensúlyozottság, meg a többi pc blabla dumával, amiből mindenkinek nagyon elege van!

ez az ország élni akar, az emberek dolgozni és boldogulni,és a kormánynak nincs más feladata, mint hogy ennek a kereteit biztosítsa.

de a 8 éve regnáló kormány mindent megtett, hogy ez ne sikerüljön, hogy a nép még ostobábbá váljék, lezüllesztették a oktatást, ellehetetlenítik a vidéki életet, tönkreteszik az országot.

ezt nem lehet elhallgatni, ki kell mondani, mert ez az igazság, az objektív igazság

és akkor jössz te, kóczián, az ezredik senki, és ilyen posztot írsz?

hogy fidesz-párti beszéd? idióta! az igazság maga, az fidesz-párti, meg a tények, de erről a telhetetlen hatalommániás komenisták tehetnek, nem sólyom.

aki igazán karakteres, és jól teszi a dolgát.
szebb jövőt!

Márai Coelhó · anygyalszarny.blog.hu 2010.01.01. 21:30:53

Ez egy nagyon gyenge post volt, kár volt elolvasni.

Etihad 2010.01.01. 21:31:03

@Levi71: Solyóm független?? na ne röhögtess

phaidros 2010.01.01. 21:32:45

Nem Fidesz-szavazóként is ezt nagyon erőltetett posztnak tartom, sajnálom. Egyre elfogultabb vagy, Péter.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.01.01. 21:32:58

@-d(-_-)b-: hopp. Gyerekek. Kóczián Péter az elnök. Ha nem így van, akkor nem én tévedek.

Paranoid Android2 2010.01.01. 21:35:02

@pakesz: Ha ilyesmin fölkúrod magad, elvisz a kampány, de a választási eredmények kiderülésekor tuti agyvérzést kapsz.

paaj 2010.01.01. 21:36:32

Semmi probléma ezzel a beszéddel. Elnök akar maradni még 5 évig. Ezért aztán még arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább a látszatot fenntartsa. Ja, hogy ezzel szembeköpi a az elnöki intézményt és mindazt amit az képviselni hivatott? Kit érdekel? Sajnos az elnök úr méltó a politikai elitünkhöz:(

old_field 2010.01.01. 21:37:23

szegény Péter... a "Kérdések Órája" tényleg sokkal többet sejtetett a képességeidről, mint 1 ilyen cikk...
csinálod a mű-parát , mint a független szoclib "értelmiség" nagy része, ez a gáz, nem a Sólyom.
Isten, áldd meg a magyart ! buék ! ;)

Krumpli Bogart 2010.01.01. 21:37:42

@Hattory Hanzo:
Miért is kellene elfogulatlannak lennie a Hír-tv-nek? Hogy az ATV felé billenjen a mérleg?
Kertv mindkettő, nézettségből élnek, akinek nem tetszik, nem nézi őket.

pakesz (törölt) 2010.01.01. 21:38:31

@Levi71: en solymot mar akkor agyatlan baromnak tartottam, amikor a bazsarozsat vedtek a 2 meteres ut ellen...
a helyett hogy kiment volna kapaval es vodorrel hogy felfuttassa a populaciot
ez a mostani beszede hat meg
valaki irta hogy aki ezt hallgatja az sikeres ember nem lehet :)
hat ezt tenyleg hallgatni hat elegge huzos, persze ha a jobboldaliak arra izgulnak, hogy a zőszödibeszed mindennek az oka, es aki mellettunk van az csak okos lehet, hat akkor dicserjetek meg jo sokaig...
csak remelem amikor a Nagy Megmento Feher Lovag elleneben beszel majd solyom akkor megis mi lesz?

öregmogyi 2010.01.01. 21:39:01

Sólyom -nagyon helyesen- nem tud azonosulni egy választási_csaló brigáddal, akik még neki is hazudtak az ország 2006-os helyzetét illetően.

Ez nemtom miért fáj egyeseknek!
A középen állást csak addig lehet számon kérni a Köztársasági Elnöktől, ha a parlamenti pártok betartanak bizonyos normákat.

Ha majd a Jobbik és egy közép-párt között kell választani, (és a Jobbik maradna a mostani retorikánál) nem kell csodálkozni, ha az akkori KE nem tart egyenlő távolságot a két erő között. Bizony, billenni fog a mérleg serpenyője! És ez nem is baj!

pakesz (törölt) 2010.01.01. 21:39:26

@Paranoid Android2: hat en megyek akkor ki kulfoldre, azaz ha megsem akkor a Hosszu KEsek Ejszakajat meg megvarom, de utana mar tenyleg surgosen elmegyek

öregmogyi 2010.01.01. 21:41:59

@paaj: Azzal köpné szembe a KE intézményét, ha a választási csaló brigáddal elnéző lenne.

lifelike 2010.01.01. 21:42:04

szerencsetlen solyom annyira faradt egy figura
szerintem nincs is agya, mindig az adott napra felkonfigolja orban aztan hagyjak hogy fusson a program

egy bohoc

steflac 2010.01.01. 21:43:01

Korrekt, hasonlóan gondolom!

és részben elkeserít, hogy a KE ilyen beszédeket nyom full terítésben, mert ezt persze minden kisiskolás is megnézi...

Krumpli Bogart 2010.01.01. 21:43:10

@balage_81: Na igen! Be is b...na, ha a cuclib sajtó cenzúrázná a köztársasági elnök beszédét...

De nem baj, már nem kell sokat aludni.... :) Hipp-hopp itt az április!!!!

Csúfy 2010.01.01. 21:43:17

suum quique tribuere...és a magyaroknak olyan köztársasági elnökük van amilyent megérdemelnek

I-brahi 2010.01.01. 21:43:25

@öregmogyi: Milyen választási csaló, te öreg gogyi?

csorsza 2010.01.01. 21:44:16

Elemző úr,

elkúrták, 8 éve elkúrják. Szerinted normális ember nem változást akar egy ilyen szituációban? Normális ember nem rühell egy ilyen kormányt?

Érződik még a pezsgőbuborék ezen az írásán, Ködszurkáló úr.

Lorp 2010.01.01. 21:44:41

@pakesz: Minek várni addig? A Gonosz Birodalma közeleg! Fuss! Menekülj!

I-brahi 2010.01.01. 21:44:43

Amúgy remélem, akik itt "Szebb Jövőt!" kívánnak, azok tudják, hogy ezt a jelszót azok használták először, akik néhány százezer honfitársunkat marhavagonokba rakták...

Rob67 2010.01.01. 21:45:03

@Tapasztalat: Ecsém te akkora tenyeres-talpas paraszt vagy mint ide az antarktisz, hogy oda pottyantott volna anyád.
Ki a fasz vagy te hogy leugatsz bárkit is aki más véleményen van.
Nyalhatsz nyugodtan vereset vagy narancsost, senkit nem érdekel de ne ugass le mást te lúzer.
Ha nem tetszik hogy bárkinek ellenvéleménye van, menj kínába, ott ez még elfogadott. Hívd magad Leenek, az rendben van.
A te fajtád teszi balkánná a Kárpát-medencét, nem a barom.
Hungarofób mindenki aki nem a te véleményeden van te lúzer pöcs? Mitől van komplexusod? Nem futotta többre?

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 21:45:52

@bigthereal:

"az igazság maga, az fidesz-párti, meg a tények"

Muhaha, ez annyira szép! Foglaltasd aranyba , és rakd ki a falra, de ne felejtsd el aláíratni Orbánnal! Idióta narancsfejű.

Paranoid Android2 2010.01.01. 21:47:04

@pakesz: Most rájöttem! Te viccelsz!
Ha nem, akkor valami nyugis helyre menj, mert naponta többször összerettegheted magad.
Esetleg Nepál, ott még a műholdas tévé is tilos, ha nem keverem egy környékbeli királysággal.

öregmogyi 2010.01.01. 21:49:04

@pakesz: az öszödi beszédről: te tudtad, hogy a választások előtt elfogadott 5éves adócsökkentési törvény kamu? Tudtad, hogy a valasztások előtti ÁFAcsökkentésnek nincs meg a fedezete? -és az egész csak szemfényvesztés? Tudtad, hogy a szocik már két éve látták, hogy zsákutca a "gazdaságpolitikájuk", de nem tettek semmit, -csak hitelekkel finanszírozták a szarukat... Az ország helyzetével a hazudozások ellenére nagyjából tisztában lehettünk, de azzal, hogy a A SZOCIK SZÁNDÉKOSAN tették mindezt (és nem a szokásos komcsi- "jót akartak, de elbaszták" dolog miatt) .. NA AZ VOLT AZ ÖSZÖDI BESZÉD IGAZI ÚJDONSÁGA! -de te ezt szemmel láthatóan nem fogtad fel.

Krumpli Bogart 2010.01.01. 21:49:20

@Éhesló: Te is tudod, hogy Patkánynak becézték Pipi bácsit a börtönben? :)

bigthereal 2010.01.01. 21:49:29

hihetetlen, hogy azok után, ami az országgal történik, még mindig ennyi sötétben kóválygó birka van itt...

csak bégessetek, idióták, meg féljetek a patás orbántól

öregmogyi 2010.01.01. 21:51:00

@I-brahi: a választ megkaptad te is az előző hsz-emben te is. gyogyi

old_field 2010.01.01. 21:51:11

szánalmas ez a sok beszari csomagolni akaró az üldözési mániájukkal... nem kell görcsölni, reméljük nem lesz még 1 olyan kormány-rendőrség, aki kilövi a szemetek vagy eszméletlenre rugdalnak az utcán.
szánalmas...

bigthereal 2010.01.01. 21:51:58

@Thulsa Doom:

mondjál már pár tényt, ami gyurcsány tevékenységét támasztja alá vagy csak nem teszi nevetségessé, te szerencsétlen

ha tényeket tudsz írni, utána ugathatsz, addig megmaradsz lendvai ildikó szintjén

slaci89 2010.01.01. 21:52:09

Csak sikerült a trolloknak is előbújni, jó sokáig tartott :)

robinzone 2010.01.01. 21:52:18

Köczián elfáradt. Török Gábor elemez. Sólyom pedig messze-messze az eddigi legjobb elnök. Nem az a szerepe, hogy a sor elején harsogja a "szeressük egymást gyerekek" blődséget. Remélem, Viktor nyel egyet és mégis támogatja az újraválasztását. Még ha korlátozza is magát ezzel.

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 21:53:48

@öregmogyi:
Mér, te ezeket nem tudtad?
Akinek ehhez az öszödi beszéd kellett az idióta.

is 2010.01.01. 21:54:11

szerintem meg mindenki érzékeny. nálam ez a beszéd 85%-ban kiegyensúlyozott volt, 15%-ban szimplán botorság.

az új kormányzás, új ellenzék mondat a kulcs, mindenki azt magyarázza, mint a dodonai jóslatot. az indexes főkommentátor leírta, hogy itt Sólyom arra gondolt, hogy a FIDESZ jobb lesz, az MSZP meg kussoljon. Péter leírja, hogy semmire sem gondolt. még majd a Reakció is ír valamit, meg a nol is, meg Tokfalvi is. holott szerintem ez a kiegyensúlyozottság 85%-a. igaza van az indexesnek, hogy Sólyom ítélt el FIDESZes dolgokat is, és ez a mondat is egy kemény odabaszás a FIDESZnek, és pontosan azt jelenti, hogy legalább az utolsó 4 évért legalább akkora a felelősségük, mint a kormánynak (kétharmados törvények pl. közigazgatási reform; és a népszavazás, kedves amnéziás FIDESZ-fanok). minden más belemagyarázás.

a megújulás viszont a Sas-kabarét meghazudtoló vicc, Orbántól is az. hát bazmeg, Orbán itt van 20 éve, elvesztett 5 választásból 4-et, CSAK, és kizárólag a bosszú vezérli, feláldozta Magyarország társadalmi békéjét egy szaros 300Ft-os népszavazáson szerzett népszerűségért, és SENKI, de senki nincs a pártjában, aki fékként szolgálhatna. Orbán 20 év alatt már annyira elkopott, hogy már egy öreg Kádár Jánost látunk magunk előtt, akinek annyira fontos, hogy nyugi legyen, meg a zemberek szeretete, hogy semmit, de semmit nem fog végrehajtani a Magyarországnak szükséges reformokból. most, amikor már 1998-ban sem csinálta, amikor pedig még ereje teljében volt? most vállaljon konfliktust, népszerűtlen dolgokat? hát ki az, aki ezt a megújulás dumát beszopja? ugyanazok ülnek az asztalánál, mint 1998-ban, Bayer Zsoltokkal, és a nyakába lihegő Vona Gáborral súlyosbítva.

Hol, milyen megújulás lesz? A nőket kiszolgáltató, 3 éves rabszolgapénzes röghözkötő GYES visszaállítása, amikor a gazdag Németország is csak 1 évet ad, mert arra legalább értelmes pénzt tud adni, utána meg a nő is kereshet, és nem a férfinak kell 7 nap, 7 éjjel dolgozni, amitől szétmegy a család? A vagyonadó eltörlése (2 héttel a Jövőkép megdícsérése után), hogy aki el tudja titkolni továbbá is a fizetését, meg korrupcióból él, az továbbra is jól élhessen, nehogy már adót kelljen fizetnie? A nyugdíj visszaállmosítása, hogy tényleg 30 év múlva beledögöljön az egész ország a sok nyugdíjasba, mert be nem fogadunk senkit, aki idejönne, mert mink a magyarok vagyunk, ide ne jöjjön senki, de magyar anya meg nem szül? A paternalista állam kádári feltámasztása, ahol a kormány nyáron ingujjban, kihelyezett üléseken szórja a pénzt (megtörtént 1998-2002 között!)?

röhögnék, ha nem a bőrömre menne. de hát legyen. 300Ft-ért sokan elvesztették az eszüket. az MSZP-t jól seggbe kell kúrni, megérdemlik. de hogy a FIDESZ garantáltan semmi megújulás nem lesz, arra Orbán a legnagyobb garancia. sőt, a FIDESZ megválasztásával még a rendszert is fenntartjuk, hogy 2014-re visszajöhessen az MSZP (1990-ben 10% helyük volt, 1994-ben meg 54%, akinek nem jutott Cavinton).

Hattory Hanzo 2010.01.01. 21:54:30

@Krumpli Bogart:

Segítek: a hozzászólásom elején van egy szöveg, ami két idézőjel között van. Az azért van, mert az egy idézet. Nem én írtam. Hanem más valaki.

öregmogyi 2010.01.01. 21:57:22

@Thulsa Doom: na ne mondd! Te tudtad, hogy a választás másnapján visszavonnak egy pár hónapos törvényt? Tudtad, hogy egy párt a hatalomban maradás érdekében képes lesz két éven keresztül hitelekből és ál-törvényekből fenntartani egy illúziót.
Két éven át! Bazz.. ez minimum hűtlen kezelés, amiért Csótánykának már börtönben kéne ülni!

is 2010.01.01. 21:57:47

@öregmogyi: akkor még valami újat, csak neked: a kétéves költségvetés 2001-2002-re a FIDESZ ugyanolyan SZÁNDÉKOS elbaszása volt, a választások megnyerésére. csak ők azóta sem vallják be.

tehát: mindketten elkövették a SZÁNDÉKOS 2 ÉVÜKET. az egyik bevallja, és megpróbálja helyrehozni, a másik azóta is a pofádba hazudik. Te kit választanál? megsúgom: én egyiket se, de ha csak ez a kettő lenne, és muszáj lenne, hát semmiképp sem azt, amelyik még mindig a képembe hazudik.

apo09 2010.01.01. 21:57:51

Értem én, hogy van véleményünk és nagyon gyorsan akarjuk elmondani.Azonban általános iskolán innen hiteltelenné válik egy ilyen szöveg pusztán a helyesírás alacsony színvonalától. Uff...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.01. 21:57:54

Kóczián elkésett vagy 5 évet ezzel a liberálkritikával.

Nosztalgia: 4/10
Megvalósítás: 1/10
Tényszerűség: 0/10

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 21:58:21

@bigthereal:

Még egyszer: "az igazság maga, az fidesz-párti, meg a tények" ezt írtad te szerencsétlen fasz! Ha ezen én röhögök, az azt jelenti, hogy szeretem Gyurcsányt???

Kurvára elegem van már a fasszopó fidesznyik majmokból éppúgy mint az Mszp-s hasonmásaikból! Értve vagyok balfaszkám?!

Balt 2010.01.01. 21:59:13

"De miért pont az oktatás a kiemelt téma? Miért nem az infrastruktúra fejlesztéséről?

Tudom, hogy az oktatás szívmelengetőbb téma, mint a vasútfejlesztés"

:))) Ez a demoagogpopulistafideszes rágalom volt, kedves Péter, hát nem látod, hogy a zország érdeke a vasút visszafejlesztése? :))) Amúgy megvan már a trackback a Jókai utcából?

Krumpli Bogart 2010.01.01. 22:00:01

@Hattory Hanzo: Ok. De CÉLJA volt az elfogulatlanság?
:)))

Bogyó 2 2010.01.01. 22:02:26

"Fidesz –párti beszédet tartott a köztársasági elnök újévkor."

S Mszp-párti elemzést írt róla Kóczián Péter!
Még az index is elfogultabban elemezte a dolgot, vajon miért van az, hogy "hasonló érzésük" a kommentjeik alapján ismerhetően kormánypárti szavazóknak van?
Mégis, mit várnának egyesek a köztársasági elnöktől?
Hogy csak aláíró báb legyen? Az lenne a jó? Vagy véres szájjal szidja az ellenzéket? Mert a tisztelt kormánypártiak semmi rosszat sem csináltak?
"Új ellenzékre és új kormánypártra van szükség, mondta még. " Nem, nem ezt mondta.
"Új típusú kormányzásra és új típusú ellenzékiségre van szükség." -írják az indexen is.
Nem, kedves K.P. ez nem azt jelenti, hogy új legyen az ellenzék, azaz kerüljenek ide a mostani kormánypártok, ez sokkal finomabb és egyáltalán nem fordítható le úgy ahogy fent vagyon írva, de ne menjünk már bele szövegértelmezésbe, mert állítólag egy újságíró írt ide, s nem hiszem, hogy ne tudna szöveget értelmezni, csak az elfogultság nem hagyja. Még rosszabb, ha direkt nem akarja érteni.
A kedves kormánypárti hívek vajon mivel magyarázzák, hogy a Fidesz nem akarja újrajelölni, ha szerintük csak őket szolgálja?
Miért csak fekete-fehérben tudnak egyesek gondolkodni?
8 év kormányzás után meg ne legyen meglepő már, hogy melyik oldalról szól többet, sikeres 8 évről még maguk az Mszp propagandisták se merészelnek írni, hát ne legyen már meglepő ha van kritika. Hogy az ún. "hülyék" többen vannak, jelentősen többen, az azért nem véletlen, s nem a "tökéletes" kormányzás ellenében van.

öregmogyi 2010.01.01. 22:03:06

@is: a másik fél elkúrását is IMF hitel követte?
Ja... ennyire volt az elkúrás... Egy szokásos választási év volt. Semmi több.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.01. 22:04:32

Amúgy ha a Fidesz meg meri lépni, hogy nem jelöli újra Sólymot, akkor arcon lesznek csapva a faszkorbáccsal.

robinzone 2010.01.01. 22:04:37

@is: a szokásos kommunista agit-prop szöveg volt, jó hosszan (ezen a felületen ez udvariatlanság ám!) kifejtve. mármint, hogy a fidesz se jobb. egy frászt nem jobb! ami azt illeti, egyedül erről a pártról merem feltételezni, hogy képes TANULNI, akár a saját, korábbi hibáiból is. másrészt az egyetlen párt, ami kormányképesnek nevezhető, és nem merült nyakig a sz.rba, mint a kedves szoccerek.

Hattory Hanzo 2010.01.01. 22:06:23

BTW a "Sólyom, aki végre nem báb" című humoreszk szerzői valahogy elfelejtik a megválasztását. Ott mintha elég bután ült volna napokig.

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.01.01. 22:06:30

Kedves Kóczián úr!

Tapasztalatom az, hogy, mikor az ember fáradt, akkor könnyebben kimondja az igazságot! :))

Balt 2010.01.01. 22:07:41

@I-brahi: "Amúgy remélem, akik itt "Szebb Jövőt!" kívánnak, azok tudják, hogy ezt a jelszót azok használták először, akik néhány százezer honfitársunkat marhavagonokba rakták..."

Ez bizony történelem elégtelen! Keresgélj a neten egy cseppet, hátha megtalálod, hogy ez Leventék* köszöntése volt.

* Wikipédia: A következő kormányok (Károlyi, Gömbös) kevesebb figyelmet tanúsítottak a sport kérdésének. A II. világháború kitörésekor szinte kizárólag a levente-mozgalmak jelentették a nemzeti sportprogram részét, a mozgalom már iskolai szinten is kötelezővé lett téve, a sportélet érthetően visszaesett.

(Ja, és még véletlenül sem vagyok Jobbikos.)

robinzone 2010.01.01. 22:07:50

@Thulsa Doom: miért nem foglalkozol akkor virágkötészettel, vagy valamivel, ami kevésbé idegel fel?

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 22:08:11

@öregmogyi:
Miért, te nem tudtad bazdmeg? Mégis mi a lószarból finanszírozták volna a hazugságaikat?
Mint ahogy azt is tudom, hogy Viktorék is azt akarják eljátszani, hogy " nem tudtuk, hogy ilyen rossz állapotban van az ország... úgyhogy basszátok meg az ígéreteinket...)

Ugyanis nincs tovább! Mit gondolsz miért emelik a választások előtt az üzemanyagok ÁFÁJÁT? Szüntetik meg a '13. havi nyugdíjat? Csinálna ilyet egy választásra készülő párt? Főleg az MSZP?

Csőd van barátom! A fidesz pedig kurvára elszámolja magát, ha azt hiszi a választások után az elődjére kenhet mindent. Ez már Antallnak sem jött be 40 év komcsi kormányzás után! Az emberek az ígéreteik beváltását kérik majd tőlük és szarnak arra, hogy mi volt fél éve.
A Fidesznek game over lesz, mert tökhülyék a politikához. Ehhez sem kell jövőbelátó jósnak lenni.

Hopi és Rugóláb 2010.01.01. 22:08:25

Péter, ez nagyon bugyuta kis bejegyzés és szamárság is, amit összehablatyoltál. de az Indexen azért kiemelt cikk lett még így is. látod, érdemes volt tollat ragadni az év első napján.

drumhead 2010.01.01. 22:11:45

semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek vazze

Pelso.. 2010.01.01. 22:12:16

Pont csak most emeli fel a szavát korrupció ügyben? -átlátszó trükk.
Aha, új kormány, új ellenzék, meg közt.elnök is kellene, azt kihagyta, az abszolút aggályok nélkül választott Marionett-figura.

old_field 2010.01.01. 22:12:53

@is: van pár jó meglátásod, de hogy az ellenzék felelőssége ugyanakkora volna, mint a kormányé ez min. fura... Én remélem,hogy ez a maszop óriásit fog bukni és az is remélem , hogy a fidesz tanulni fog belőle, mert 4 év múlva ők is óriásit fognak bukni, ha nem érzik, hogy alapvető szemléletbeli változásokra van szükség. Többek között erről is beszélt Sólyom...És idővel talán tényleg alakul valami demokrácia féle, ami működik : ami kidolgozza magából a szemetet és az emberek javára működik. A gyengébbek kedvéért ez nem populizmus, hanem a demokrácia lényege.

robinzone 2010.01.01. 22:15:31

Kóczián rosszindulatú elfogultságát szinte minden sorában ki lehet mutatni (szándékos ferdítések, félremagyarázások), de leggusztustalanabb Ré emlegetése egy szakrális-kozmikus jelenségre. Amihez nem kell Egyiptomig rohanni, mert megtalálható a keresztény kultúrkörben. Ez már Móricka szintje. Ré emlegetése ugyanis zavarodottnak próbálja beállítani Sólyomot, pedig nagyon is összeszedett, méltó beszéd volt. B@szhatod a vasutad(infrastruktúrád) is, ha nincs magyar intellektus mögötte, mert nem volt pénz oktatásra/nevelésre. És igen: azé az ország, aki teleszüli. Farkastörvény. Nekünk fájó, élő emlék.

is 2010.01.01. 22:15:36

@robinzone: hát csak higgyed. majd 2012-ben találkozunk. fogadni mersz? pénzt teszel rá, amit mondtál, vagy csak komcsizni szerettél volna, mert az kell a lekik békédnek, többre, érvelésre meg nem telilett?

Mihaha 2010.01.01. 22:18:46

Sajnos ez nem elnök, hanem egy kardot nyelt paprikajancsi

Nymus 2010.01.01. 22:21:25

Elolvasva a kommenteket, egyertelmuen megmondhato, ki jobbos, es ki balos. Ugy gondolom, hogy egy koztarsasagi elnoknek NEM POLITIKAI beszedet kene mondania, hiszen fuggetlen. Amiota Solyom az elnok, nem volt meg olyan beszed, amit a jobboldal ne dicsoitett, a baloldal meg ne fujjolt volna. Akkor most az elnok ur mi is?

Chicano 2010.01.01. 22:21:39

Az ország nyakig a slamasztikában, ebben mindenki egyetért. Az elmúlt 8 évben a szocik kormányoztak, ez meg tény. Ezek után nem hiszem hogy fideszes droidnak kell lenni ahhoz hogy valaki azt a következtetést vonja le hogy változás kell méghozzá minél előbb. Nem kell besértődni, ez van. Nem kellett volna ennyire elkúrni.

robinzone 2010.01.01. 22:22:39

@is: nem fogadok, pénzben meg pláne nem. de szavazni elmegyek, erre mérget vehetsz. erről is szólt a beszéd, egyébként. a felelős választásról. hogy arra szavazz, aki mögött IQ is van, nem csak lózungok. ez a rész egyértelműen a jobbikról szólt. mszp kihúzva. mondd már meg, ki marad még, aki komolyan vehető? lmp? :) mdf? :D szd...?:DD

bigthereal 2010.01.01. 22:23:47

@Thulsa Doom:

te milyen jogon magyarázol és skatulyázol be valahová, mikor láthatóan fogalmad sincs a tényekről és világ működéséről...

maradj meg a plazmatévés világodban, igyál még egy sört, böfögj egyet, szúrd meg az asszonyt és aludj, másra úgysem vagy képes

szánalmas idióta

Klaci55 2010.01.01. 22:25:33

Hogyne lett volna a beszéd üres,semmitmondó és fáradt!Maga a pozíció,amit betölt példázza ezeket a negatívumokat.Mert ilyennek csinálták meg ezt a poziciót.A pártok közösen.Anno.Igen,nem fog hiányozni ha távozik.Az elődei sem hiányoztak!Egyszerűen nem hagyhatnak maguk után űrt,mert nem töltenek be semmi érdemit,semmi fontosat,semmi lényegretörőt.Hiába kiválóságai eddig gyakorolt hivátásuknak,itt csak sete-suta civilek,akik nem tudják magukat 'beélesíteni' ebben a pozícióban.Nincs hatalmuk,nincs mozgásterük,nincs gyakorlatuk.Amolyan díszpintyek ők,akik a politikai pártoktól függnek és így ki vannak téve ezen pártok galádságainak.
Hogy változást vár! Hát persze,csak úgy mint mi a lakosság.Ez így mehet tovább ?Ugye nem!Hogy Fides?Ez a választás már az övék.Nem azért,mert ők ilyen prímák!Azért mert ezek-a hatalmon lévők-ilyen aljadékok.Olyan nincs,hogy midkettő eltűnjön-galád kormány és galád ellenzéke-a süllyesztőben! Ergo marad a 'választás' lehetőségeként a Fidesz győzelme.Szellőztetni viszont már nagyon időszerű.Mert rothad minden...

scooby0821 2010.01.01. 22:25:46

Sólyom , mint mindig most is hozta a formáját.. :o( Egy féreg , aki nem e nemzet egységét , hanem kétségét testesíti meg...

scooby0821 2010.01.01. 22:26:39

Sólyom , mint mindig hozta a formáját. Egy féreg , aki nem a nemzet egységét ,hanem a kétségét testesíti meg..

Tapasztalat (törölt) 2010.01.01. 22:28:03

@Rob67: Csihadj. Ma már két régi, de örökké acsarkodó ballib nick bánta a politikán, hogy belémkötött. Ne óhajtsd a devnullt annyira, békülj meg a világgal. ;)

Pííííííííííísz!

sertésmájkrém 2010.01.01. 22:28:05

Kóczián Péter, én pl tőled lettem fáradt. Hogy bután elfogult vagy, nincs jelentősége, ha érdekel, most megtudtad. Már ha nem vagy tudatában, mert akkor is mindegy. :)

kuwert 2010.01.01. 22:28:28

No, aki nem tudja - egyik vagy másik oldalról - elfogulatlanul figyelni a közéletet, aki nem tud a pártoktól függetlenül gondolkodni, az arra ítéltetik, hogy majd csak úgy húsz év múlva ismeri meg valamelyest a valóságot. Ha...

Most szólok, húsz év múlva Sólyom munkásságát, a mai beszédével együtt, elfogultnak és nem túl jelentősnek ítéli majd a tisztázó utókor...

Nymus 2010.01.01. 22:28:46

@Chicano: Egyebkent nem nehez elkurni, ha van egy ellentabor, aki csak annyit tud mondani, hogy elkurtad, elkurtad, elkurtad... Az ellenzeknek egy ertelmes hozzaszolasa nem volt a politikahoz az elmult 4 evben. A parlamentbol allandoan kivonult, bezzeg ha a fizurol volt szo akkor rogton tudta nyomni az igen gombot. Szanalmas az egesz parlament, mint ahogy szanalmas vagy te is, en is, meg mindenki. Csak szeretunk a masikra mutogatni, ezert vagyok en is szanalmas...

nyu 2010.01.01. 22:29:36

@öregmogyi: "Azzal köpné szembe a KE intézményét, ha a választási csaló brigáddal elnéző lenne."

Egyszer mar elnezo volt, annak isszuk a levet.

Alkotmany:
"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

Ugyan tetelesen nem volt _eroszakos_ a hatalom tovabbi gyakorlasara vonatkozo tevekenyseg, amde megiscsak a nepet manipulaltak tudatosan a szent ugy erdekeben.

Es most nem a valasztasi kampanyokban szokasosan elhangzo olcso populista igeretekrol van szo, hanem az alapveto gazdasagi adatok elhallgatasarol.

Alkotmany langolo pallosu legfobb orekent a KE dolga lett volna ez ellen erelyesen fellepni, csak Hawk beijedt a beszed kiszivargasa utani totalis "gyurcsanytakarodj" offenzivatol, aztan nem merte meglepni az uj valasztast.

Nyilvan ha visszaadja a dobokockat a nepnek, akkor az o dolga lett volna ovobacsikent elmagyarazni, hogy valasztasnal ne a pillanatnyi (akkor eppen elegge felfokozott) erzelmek vezereljenek, hanem higgadt fejjel kell atgondolni, kire adja le az ember a voksat.

Ezt a felelosseget nem merte felvallalni, ezert puhapocs.

(2006-ban mondjuk meg nem igy lattam a kerdest, bar ebben az is kozrejatszhatott, hogy kifejezetten ruhelltem a fideszt a mindenre raigerunk meg egy 14. havi nyugdijat is populizmusaert, sulyosbitva a "rosszabbul elunk, mint 4 eve" negativ kampanyaval. Plane sokkolt, ahogy Viktor bejelentkezett onjelolt kiralynak a gyurcsanymonnyonle beszedeben.)

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 22:30:13

@bigthereal:

Mi alapján skatulyázlak be???
Még egyszer nyomikám: "az igazság maga, az fidesz-párti, meg a tények" Ezek után raktalak be a fideszseggnyaló orbánhívőknek fenntartott skatulyába! Tévedtem tán?

Az meg hogy "Fogalmad sincs a tényekről és világ működéséről..."Gondolom neked viszont van: A világ úgy működik, hogy Orbán Viktor teremtette hat másodperc alatt, a hetedikben megpihent majd pártot alapított... Nyomoronc.

is 2010.01.01. 22:30:37

@öregmogyi: folytassuk a leckét:
- 1994-ben az ország GDP-arányos hiány 86% volt (te ugye úgy tudtad, hogy msot a legnagyobb 8 év elkűrás után? hát látod, ilyen tévedésekre könnyen alapoz az ember téves következtetéseket. idén még 80% se lesz)
- na, jött Bokros, a csomag eredményeként nem nagyon volt GDP-növekedés, talán ha 1% három évig, aztán 1998-ra 3,5 köré emelkedett.
- de képzeld el, hogy a GDP-arányos hiány lement 61%-ra. hopp, 4 év alatt 25%.
- na, jött Orbán, a GDP növekeéd 4%-os volt, a 4 év alatt 17%. megoszlanak a vélemények, hoyg ez Bokros előkészítése volt-e, de az eredmény: ha az adósság szinten marad, az arányos hiánynak 52%-ra kellett volna csökkennie. azonban csak 54%-ra csökkent, tehát Orbán összegében hitelt vett fel! hoppá! eddig itt nagyon sokan úgy tudták, hoyg Orbán csökkentette az államadósságot. pedig nem, növelte. ezek számok, amelyk egyesek szemében ugye kommunista dolgok, dehát számok, nehéz velük vitatkozni.
- 2002-2006 között az MSZP 54->66%-os ugrást hajtott végre, megérdemlik a seggbekúrást érte (aki le akar engem komcsizni, az az ilyen mondatokat direkt figyelmen kívül hagyja, mu-ha-ha-ha)
- 2006-2008 között a hiány pontosan 1,5%-kal ment feljebb, és 2008 nyarán megindult a GDP-növekedés növekedése (keresd vissza a grafikont), és csökkenőbe állt volna a GDP-arányos hiány. már 2008-ra pozitív külker mérleg volt, lehet, hogy ezt is majd el kell magyarázni.
- 2008 őszén egy világválság nevű nüansz köpött bele a levesbe, komcsizók ezt is hagyják figyelmen kívül, szóra sem érdemes, sőt tagadjuk le inkább. enélkül most se kellett volna IMF-hitel, azzal meg lehet, hogy a FIDESZ-nek is kellett volna. erre hivatkozni, hogy nekik nem kellett, csak a világváság figyelmen kívül hagyásával érv. nézd el, hogy én olyan csökönyös vagyok, hoyg erre nem vagyok hajlandó.
-2009 végére még a fizetési mérleg is pozitív, ez azt jelenti, hogy csökkenthető a hiány. el elhet kezdeni visszafizetni a hitelt. eljött. itt van. a FIDESZ azonban ragaszkodik ahhoz, hogy ezt ismét negatívba fordítsa. az emberek vért és verítéket izzadtak, végre meglenne a gyümölcse, és oda szavaznak, ahol ismét bebasszák őket a málnásba. még 200 milliárd az egészségügybe (Pesty), 3 éves GYES (Semjén), még több egyetemista, hogy csökkenjen a munkanélküliségi mutató (Pokorni - ez történt 1998-2002 között is, ma is kurva sokba van a sok egyetemista, miközben szakmunkás meg nincs, és dupláját is lehetne vele keresni, mint diplomás titkárnőként!), tanár utáni iskolafenntartás (pokorni), ha 2 gyerekre, az se baj, gazdagok vagyunk, németeknek nem telik, ők körzetesítenek, de nekünk telik, mert nekünk még a bőrünk alatt is pénz van.

Bogyó 2 2010.01.01. 22:31:08

@is:
Ezek a dolgok, hogy a Fidesz milyen csúnya dolgot csinált a népszerűségért igaz, ha alaptételnek fogadjuk el, hogy a kormány tervezett közigazgatási reformja jó, a vizitdíj jó, a GYes elvétele jó és így tovább, de mi van, ha nem?
Mi van, ha a Fidesz ezt gondolja, hogy ez nem jó, de legalábbis nem ilyen formában?
Az ún. közigazgatási reform néhány általam ismert tervezete tovább növelné az ország kettészakadását, igen, makroszinten jó lenne, de a kistelepülések a dögrovásról végleg a döglődésbe kerülnének, az ő bőrük árán lenne jó.
Persze, kell reform, de nem egyesek totális tönkretétele révén. A németek és a skandinávok is elismerték, hogy demokrácia-deficit keletkezet a 60-as, 70-es évekbeli reformok során, s azóta szállingóznak vissza egyes jogkörök, mert jó volt a reform azoknak, akiket nem érintett. Akik ott laktak speckó az összevont településeken, azoknak szar volt, csak ők kevesebben vannak.
Majd nálunk is a falusiak kénytelenek lesznek a városba menni, s Rióhoz hasonló favellák, meg bádogvárosok keletkeznek, mint a 3. világban sok helyen, mert a falusi házért lószart se adnak, s nem lesz másra pénzük.
A vizitdíjas ügy taxis-szindróma volt, elsősorban a hazugság miatt volt a népharag, Orbánék persze, hogy kihasználták, de ezt a másik oldal se tette volna másképpen, mivel szerte Európában nincs ebben egységes gyakorlat, hiszen nemcsak jó ez. Ez se.
A gyeses ügyről annyit, legyen, persze egy év, csak akkor legyen mindenhol bölcsöde, de egyébként nem vagyok benne biztos, hogy egy gyerek fejlődésénél az a legjobb, ha 1 éves kora után idegenekkel tölt el 8 órákat egy intézményben. A gyes nem kötelező, még dolgozni is lehet mellette, aki akarja megteheti, meg visszamondhatja.
Vagyonadó oké, ezt tényleg nem kéne eltörölni.
A nyugdíjba nem fogunk beledögleni, hanem egyszerűen nem lesz, csak névleges, és a nyugdíjasok fognak megdögleni.
Szóval itt a szar megoldásokra is mondtak sokan nemet, tény, ha a Fidesz semmit se csinál az is szar lesz, mert nyilván kell a változtatás, de nem mindegy hogyan.

Nymus 2010.01.01. 22:32:28

De a korrupcioban igaza van Solyom Urnak! Mert mutogatunk a politikusainkra, kozben a legtobben ugyanazt csinaljak csak kicsiben... Ahh! Sikerult megint felkurnom magam...

J.W. Booth 2010.01.01. 22:32:47

Megérdemli, aki meghallgatta a beszédet. Mi mást lehetne várni ettől a szerencsétlentől?

Nymus 2010.01.01. 22:33:02

@is: bocs, de a kutyat nem erdekli...

öregmogyi 2010.01.01. 22:34:03

@Nymus: az indexen szépen felidézték Sólyom régebbi beszédeit. 2006 elején példul pont azt mondta, hogy bárki győz is, valószínűleg az ország érdekeit fogja szem előtt tartani. Ezek után jött "Az elkúrás". És onnantól ne csodálkozz, hogy Sólyom (is) hányingert kap a komcsiktól!

sertésmájkrém 2010.01.01. 22:36:14

@kuwert: +1

Egyébként jellemző, hogy az indexes férgek ezt a blogbejegyzést találják inkább címlapra valónak.

Chicano 2010.01.01. 22:36:58

@Nymus: Egyrészt nagyon jól körülhatárolható hogy ki juttatta ide az országot, másrészt az ellenzéket hibáztatni a xar kormányzásért, no az tényleg szánalmas. Ilyet én még nem is hallottam hogy egy országban arra hivatkozik a bukott kormány hogy az ellenzék akadályozása miatt nem tudott kormányozni. Ez olyan olcsó süketelés hogy szerintem az se gondolja komolyan aki mondja. Nem mutogatok én senkire, de a tények makacs dolgok. Azt gondolom abban közmegegyezés van hogy nem az ellenzék tette tönkre a gazdaságot, ezt maximum a klub rádió meg az atv egyes adásaiban kérdőjelezi meg néhány jól fizetett párt-droid.

sertésmájkrém 2010.01.01. 22:38:46

@Nymus: Te azért vagy szánalmas mert vígan szopod be a mainstream által feléd nyomott adagot, majd (akár tudatában sem léve) büfized vissza.

Droidkának elmégy,a fő "bűnös" a kialakításodban a média. :)

knorbert 2010.01.01. 22:40:24

@Pomme: "S.L. legalább mond is valamit néha. Meg kicsontozza a fos törvényeket, nem csak aláír, mint a gép."
Örülünk neki, hogy kicsontozza, csak nem a fos törvényeket - mint írod - hanem az embereket. Felidézném az alábbiakat - amelyet már biztosan sokan elfelejtettek neki: "Annak idején ugyanis a kiindulópont az volt, hogy az 1, illetõleg 3,5 százalékos, lakáshitelre vonatkozó kamatokkal szemben az eredetileg 5 százalékos piaci kamatokhoz képest mutatkozó különbséget kellett a költségvetésnek megtéríteni az OTP javára. Ehhez képest rendszerváltás történt és megemelkedtek a kamatok, már 1991-ben körülbelül 30 százalékra. Akkor már változatlanul 1, illetõleg 3,5 százalékos lakáskamatok, illetõleg a 30 százalékos piaci kamatok közötti különbözetet kellett a költségvetésnek rendszeresen fizetnie az OTP részére, és ez valóban egy olyan megnövekedett teher volt az állam számára a korábbi helyzethez képest, amely az Alkotmánybíróság megítélése szerint indokolttá tette azt a kivételesen alkalmazható megoldást, hogy jogszabállyal beavatkozik az állam a szerzõdéses viszonyokba." (idézet innen: www.parlament.hu/naplo35/133/1330072.htm)
Ekkor a T. Alkotmánybíróság elnöke Sólyom úr volt. És mivel szavazategyenlőség állt fönt, így az ő szava döntött. A hirtelen megugró kamatok miatt nagyon sok embernek árverezték el a házát...

is 2010.01.01. 22:40:31

@robinzone: ez egy jó kérdés, a FIDESZ 15 év folyamatos munkájával visszahozta a kádári egypártrendszer gondolatát, 32 évig tartó vezetővel (feltűnt, hogy az MSZP már az ötödik főnökét fogyasztja, ahogy azt másutt normálisan csinálják?), és most nagyon nehéz visszamenni a többpártrendszerbe. én nem tudok jó szívvel senkit ajánlani, csak azt az egyet tudom: egypártrendszert/monarchiát pedig nem akarok. főleg olyan párttól, akinek a zászlajára a párthoz, és a pártvezetőhöz való lojalitás és hűség van írva, és ahol 1191/1195 arányban választják meg az egyetlen jelöltet, amely egyetlen jelölt kötelezettsége a párt alapszabályába bele van írva. én 'a párttal a néppel (és annak bölcs vezetőjével) egy az utunk' gondolatát soha nem fogom osztani, mert én olvastam ezt a történelemkönyvben, és egyetértek, hogy az rossz volt. én azért váltottam rendszert, hogy egypártrendszer pedig többet ne legyen.

amelyik párt pedig csak ebben tud gondolkodni, és 15 éve mindenki mást csak felszalámizni, keblére ölelni, és ott tartani, vagy leölni bír, azt legelőször raknám ki a partvonalra.

TÖBBPÁRTRENDSZERT! először 5-6 pártot a parlamentbe, aztán azt, hogy az jó is legyen.

szimplalány 2010.01.01. 22:40:47

ha legalább az index elemzését átfutotta volna KP, máris tudta volna - ha már magától nem tudja ezt egy nagyeszű médiamunkás - hogy az oktatás és a korrupció a bölcsek tanácsa 2 témája, és napokon belül megjelenik az elemzésük, ezért volt kiemelt téma ez és nem a vasút.

I-brahi 2010.01.01. 22:43:55

@Nymus: Na itt a baj, hogy az érveket egyesek már meghallani sem akarják. Nekem is van egy pár olyan elvakult ismerősöm (mindkét oldalon, de lényegesen több a Fidesz szimpatizánsok között), akik csak hőbörögni tudnak, és ha valaki konkrét érveket hoz fel nekik valamilyen témában, akkor a következő válaszok vannak:

1. Minden konkrétum, amit felhozok, az hazugság
2. Egyáltalán nem érdekli őket semmilyen érv, mert a "sajátjai" szentek, a másik oldal pedig Mefisztó, hacsak nem az ördög maga

is 2010.01.01. 22:47:17

@Bogyó 2: (nagyon népszerű lettem, de legyen)

"Az ún. közigazgatási reform néhány általam ismert tervezete tovább növelné az ország kettészakadását"

Igen, de tudjuk, hogy a FIDESZ is akar ilyet, fog is csinálni valamit. namost: 2006-ban ott volt a fiókban a kodifkált szöveg, lehetett volna vitát nyitni, és 2008-tól lehetne akármi. én azt kérdezem tisztelettel, hogy milyen tárgyalási pozíció az, hogy szerintem is kell közig. reform, hogy nem lehet 3200 kiskirályság, de csak azért, mert beblokkolhatom az egészet, be is blokkolom, leszarom, hogy az országnak még ki tudja meddig kell szívnia miatta? ez ozzáállás? ebből a szempontból ezt a 4 évet ki miatt szívjuk?

van új, megszövegezett Alkotmány. ugyanez a történet. akar a FIDESZ is újat, de nem lehet vitát nyitni, mert kiderülnek dolgok. hogy hát ha pártnevek nélkül kérdezzük meg az embereket, akkor mintha nem is a FIDESZ álláspontja lenne az, amit támogatnak, csak a pártnévre ugrik mindenki. tudom, hogy kivitelezhetetlen, de én úgy örülnék, ha nem tudnánk, hogy ki mondta, csak azt, hogy mit. lennének nagy csodálkozások!

fitsport 2010.01.01. 22:51:39

Kedves Péter! A köztársasági elnöknek elegendő volt felhívni a figyelmet a problémákra, a megoldást az általunk választott parlamentnek kell majd tudni!
Ha igazán pártos akart volna lenni, akkor a szoclib kormány fejére olvashatta volna, hogy megbontottátok a fundamentumot, a falakat, a tetőt, de semmit nem javítottatok a "házon" és most düledezik.

És egy újévi rigmus:
Gondolj az elmúlt tizenkét hónapra!
Hányszor nem mozogtál hónapról hónapra?
Kondigépre nem álltál karizmod sem kellő,
Úszógumid megnő, mint a kerék-belső,
Minden gondod múljon el holnapra,
Használd a gépeket fogyjál jó izmosra!
Nemsokára vége az utolsó éjnek,
Választani megyünk, a szoclibék meg mennek.
Kell az erő, egészség, no és a muszkli,
Hogy az országot a bajból kétharmaddal húzd ki!
A munka nehéz lesz, a feladat éget,
Elvégzéséhez kívánok Boldog, Fitt Új Évet!

lánczi sixx... izé... suxx 2010.01.01. 22:52:21

Hm... kedves köztársasági elnökünk, akiről a megválasztásakor még feltételeztem, hogy kulturált, gerinces, pártatlan ember, épp olyan gerinctelen viktátor-seggnyaló, amilyen az elődje volt. :(

öregmogyi 2010.01.01. 22:53:22

@is: Tudod, majd akkor gyertek ezzel a személyi kultuszos dumával, ha a párttagság ELLENÉBEN lesz OVI az elnök. A kurvaliberális SZDSZ-nél sikerült (igaz, csalással) egy olyan embert megválasztani, akit a tagok többsége elutasított. (Kóka)

Majd akkor lesz időszerű Orbánnal foglalkozni. Addig fogadd el szépen, hogy a tagságnak Orbán kell. 20 éve.

A MSZP lúzer jelöltjeit meg hagyjuk már! Ez a párt felkap egy nevet, és aztán agyatlanul szajkózza egyre több tag. Majd asszisztálnak az antidemokratikus/diktatórikus húzásokhoz. Hol volt a nagy a demokrácia Gyurcsány idejében? Ha ez nem mond le önként, akkor még most is itt ülne a fejük felett. Az utána jövő két hetes bohózat jelentené a demokráciát? Fúúú... Hát az mszp valóban tud választani... :-)
A legújabb jelöltjük (tolvaj_Mesterházy) meg kábé azért kapott lehetőséget, mert nem volt esélye elmenekülni.

Integető hajbókoló lufiember 2010.01.01. 22:54:06

Rossz volt olvasni ezt a bejegyzést.

Sgt. Hitman 2010.01.01. 22:55:51

Ré mióta pap, te inkompetens barom?!

FormatC: 2010.01.01. 22:56:03

Elképesztő, hogy egy elnöki beszéd mennyi (és milyen!) kommentet eredményezett. Ki nem sz@rja le, mit is mondott a zElnök?

Irigylem azokat az országokat, ahol ez tényleg így van és jószerivel azt sem tudják a zEmberek ki is a zElnök...

is 2010.01.01. 22:56:15

@poszt: na de valójában azért jöttem vissza, hogy azt mondjam még, hogy a válsztásra való hivatkozás (súlya van) is egy tricky mondat Sólyomnál. mert a domináns FIDESZ-győzelem esetén tényleg arra való felhívás, hogy menjetek el szavazni, nehogy a FIDESZ ne kapja meg. és ennek adhatunk is 80%-ot. a 20% az lenne, hogy Sólyom nem örül ennek (lásd egypártrendszer, amiben ő tényleg sokat élt), és azt a súlyt pont arra helyezi, amit a közvéleménykutatások is visszaadnak, hogy a FIDESZ alig népszaerűbb, mint 2006-ban, csak a többiek maradtak azóta otthon. és arra hívja fel a figyelmet, hogy menjen el a másik oldal is. mondom, ez csak 20%, inkább csak az érdekesség kedvéért.

öregmogyi 2010.01.01. 22:59:33

@is: a gazdaságról: köszönöm a számokat. Az index polfórumán (nem ezen a nicken) már ezerszer láttam hasonló adatokat. Konklúzió: van a nagyobbik rossz és a kisebbik rossz. De az nem kérdés, hogy melyiket kell választani.

Bogyó 2 2010.01.01. 23:02:22

@is: No, de mi is az a 3200 kiskirályság, pontosan mit is kellene elvenni, milyen jogkört? Mi az ami ennyire tönkrevágja az országot?
A kisfalvak ún. jogköreinek nagy része ma is csak névleges. A legtöbb kis faluban (1000 fő alatt) nincs polgármesteri hivatal csak esetleg kirendeltség, nincs iskola, nincs a hét minden munkanapján orvos. Mire költenek, amire nem menne el pénz, ha a 20 km-rel arrébb lévő városi polgármester dönthetne arról, hogy lesz-e járda, vagy mikor nyírják le a füvet a közmunkások?
A 3200 kiskirályság csak duma, s az önkormányzatok egyébként sem keverendők össze a hivatallal, mert a körjegyzőségek révén abból rohadtul nincs 3200.
Mellesleg Franciaországban 36 000 ezer önkormányzat van, pedig nem tízszer nagyobbak. Kevesebb jogkörük van, igaz. De a kistelepülések egy csomó jogkört ma is csak formálisan gyakorolnak, vagy arról szívesen lemondanának, pl. a másik településen lévő iskola - ahova az ő gyerekeik is járnak - finanszírozását nagyon szívesen átengednék az államnak, mert az irányításba tényleges beleszólásuk nem sok van.

nyu 2010.01.01. 23:05:36

"Tudod, majd akkor gyertek ezzel a személyi kultuszos dumával, ha a párttagság ELLENÉBEN lesz OVI az elnök. A kurvaliberális SZDSZ-nél sikerült (igaz, csalással) egy olyan embert megválasztani, akit a tagok többsége elutasított. (Kóka)"

Persze, mivel a narancsok maskepp kezelik ezt a kerdeskort.

Ok szimplan feloszlatjak az alapszervezetet, ha az Viktoretol eltero gondolatokat mer pedzegetni. :))

stars7726 2010.01.01. 23:08:04

ez a sólyom inkább madár,mint elnök.súlytalan és jellegtelen.a beszédei pedig szarok,unalmasak és feleslegesek.ha nem lenne,fel sem tűnne és senkinek sem hiányozna.

is 2010.01.01. 23:08:15

@öregmogyi: ugyan, ugyan. próbáltál ésszel menni. de úgy látszik elfogyott. az 1191/1195-nek nem az az indoka, amit te mondtál, és nem azzal mászol ki belőle, hogy terelsz, és az MSZP-t szidod. szidjad, ahgy a csövön kifér, de ezzel csak beismered, hogy a témáról nem tudsz mit mondani.

az 1191/1195-nek az a története, hogy Tirtsch Tamás egyszer kiállt Orbán ellen, még a 90-es évek elején. azóta megtűrt párttag, valami kerületben. aztán Fodor Gábort, és a teljes ellentábort kipicsázták. aztán mindenkit kipicsáznak 3 napon belül azóta is, aki nem lojális. évek óta ezeket megírják, nyilván próbálod a memóriádat töröni, láthatóan azért húztad fel magad, mert valami azért mocorog benned is, hogy hát ez a nagy szeretet-indoklás valahol sántít.

de hát persze, bele kellett nyugodnunk abba is, hogy Rákosi Mátyást hogy szereti a párt, és a párttagság milyen lelkesen választja meg. annál rosszabb Magyarországnak.

szóval nem javaslom, hogy elhidd, hogy pozitív okból kapott ennyi szavazatot, mert nem erről szól sok év sok híradása. Orbán oszd meg és uralkodjot csinál, és félelemből nem húz vele senki újat.

én az MSZP-t nem védtam, nem védem, de ha neked is csak ez adja meg a lelki békét, basztasd őket. majd reagál, aki meg akarja őket védeni. ami adat, hogy Gyurcsány zsarolással se kapott többet soha 80%-nál, és ez egy egészségsebb párttagság az 1191/1195-nél.

a GDP-adatokról is lemásztál, pedig kettővel ezelőtt még az IMF-hitellel jöttél. javaslom, hogy vesézzünk ki egy témát, ez a menekülős, folyton mással baszakodós dolog nem visz előre, én nem is szaladok utánad többet.

shua55 2010.01.01. 23:09:02

Nem tudom, hogy ez szimpla butaság, vagy tudatos csúsztatás: - na, jött Orbán, a GDP növekeéd 4%-os volt, a 4 év alatt 17%. megoszlanak a vélemények, hoyg ez Bokros előkészítése volt-e, de az eredmény: ha az adósság szinten marad, az arányos hiánynak 52%-ra kellett volna csökkennie. azonban csak 54%-ra csökkent, tehát Orbán összegében hitelt vett fel! hoppá! eddig itt nagyon sokan úgy tudták, hoyg Orbán csökkentette az államadósságot. pedig nem, növelte. ezek számok, amelyk egyesek szemében ugye kommunista dolgok, dehát számok, nehéz velük vitatkozni.

(nem nézek utána a konkrét számoknak elhiszem az általad megadottakat)

Kevered az abszolút hiányt és a GDP arányos hiányt, ami ordas csúsztatásra ad lehetőséget. Egy állam, gazdaság működésében ugyanis jelentéktelen, hogy abszolút értéken mekkora is a hitelállomány.

Dezső bácsi 2010.01.01. 23:10:07

Péter az írásod, sokkal elfogultabb volt,mint Sólyom.. Rossz a tendencia,kár érted.
Egy volt Echo-s kolléga.

lánczi sixx... izé... suxx 2010.01.01. 23:10:45

@öregmogyi: az nagyon nagy baj, ha valóban orbán kell a fütyeszeseknek. Nézz kicsit utána a történelemkönyvekben egy bizonyos Rákosi Mátyásnak! Annyit segítek, hogy '56 előtti könyveket nézegess! Aztán ha kellőképp kiművelődtél belőle, akkor vesd össze a tanultakat a viktátor és a fijjug eddigi működésével! Lehet, hogy nagyon meg fogsz lepődni.

soproni1 2010.01.01. 23:11:55

Remélem, a fidesz 3/3-os többséggel megnyeri a választásokat, most már viktorunk is bátorságról beszél ( anno a szocik is a "bátorság színével "riogatták a népet).

Kíváncsi leszek, hogy ekkora támogatás mellett hogy fogják majd kommunikálni azokat a változtatásokat, amiket most elleneznek, a rájuk szavazó 3 millió ultrabal szavazó milyen arcot vág, ha a szemét vizitdíj helyet bevezetik az isteni orvoslátogatói hozzájárulást.
Az is más kérdés, hogy a szocik kivel vonulnak az utcára a majdani megszorítások ellen .

Újlaki 2010.01.01. 23:12:40

@öregmogyi: Butaság; amiről te beszélesz, az a diktatúra. A személyi kultusz az, amikor a "tagság" tényleg a vezért akarja. Amikor elhitetik egy párttal vagy akár egy egész országgal, hogy csak a Vezér tudja a problémát megoldani.

A jelen problémát viszont részben a vezér okozta, és a józan kivülálló számára világos, hogy nem fogja tudni azt megoldani. Vagy ha igen, akkor az eddigi ígéreteivel szöges ellentétben haladva.

Semmi vész, ezt a nyomorult húsz évet kibírtuk valahogy, az elkövetkező 8-10 évet is elviseljük majd valahogy.

soproni1 2010.01.01. 23:13:36

@lánczi sixx... izé... suxx:

Rákosi egy művelt, 5 nyelvet beszélő ember volt , óvatosan a hasonlítgatással !

nyu 2010.01.01. 23:14:47

"Ré mióta pap, te inkompetens barom?!"

Szovegertes egyes, leulhet. :))

Mindegyik egyiptomi istennek/kultusznak sajat temploma+papsaga volt, igy nyilvanvalo, hogy Re istent szolgalo paprol van szo a szovegben.

Bogyó 2 2010.01.01. 23:15:02

@is: A Fidesz hozzáállása nyilván nem konstruktív, ezzel nem vádolhatók. De szerintem nem emiatt szív az ország, mert ez aprópénz. Mármint ha a 3200-ból lesz 2000. Sokkal nagyobb pénzek forognak és úsznak el a nagyoknál, ahol egy képviselő tiszteletdíja annyi, amennyiért mások egy hónapig dolgoznak, nagy beruházások mennek, sokkal több feleslegesen rátett költséggel, nagyobb korrupciós lehetőségekkel, s ahol a kicsi pénz észrevétlenebbül tűnik el.Ehhez mégse kell hozzányúlni? Megyei önkormányzatok?
Nem, mert ez egyiknek se érdeke, mert ez a játszóterük. A kisfalvakat meg odadobják az érdeklődő közönségnek gumicsontként, holott nem ők a lényeg, csak ők vannak a kirakatban.

stars7726 2010.01.01. 23:15:30

vki tudja hogy hol lehet elolvasni a fidesz programját?

soproni1 2010.01.01. 23:18:01

@stars7726:

Mikoláét a Dörmögő Dömötörben !

:D

trocadero 2010.01.01. 23:18:58

Tök jó, még el sem kezdték a kormányzást, de már sokan őket szidják. És ez így marad, még akkor is, ha sikerülne megismétlik amit már egyszer tettek (régióban leggyorsabban fejlődő gazdaság, csökkenő infláció, csökkenő adósságteher, csökkenő erejű szélsőségesek <- ezek tények). Persze most nehezebb dolguk lesz, több 1000 milliárd Ft hitelt kell visszafizetni egy gazdaságilag jelentősen legyengült, a régióban jelentősen elmaradt országból, ahol a szélsőségesek ereje is megnőtt (szintén tények).

shua55 2010.01.01. 23:19:12

@stars7726: www.jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

ugyan ez 2007-es, de remélem elnézed, mert a kampány még csak most kezdődik (amúgy érdekelne a bajnai kormányé is, főleg, hogy 2006-ban is arra szavaztál már gondolom, ha már ekkora a pofája a kommereknek)

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.01. 23:19:56

Engem nem érdekelne a személyi kultusz, az orbánfűhrerezés, minidúcsézést meg nettó idiótizmusnak tartom.
Azt meg ki nem szarja le, hogy kitúrja maga mellől a pártbéli ellenfeleit?
Orbánnal az az igazi baj, hogy ő az igazi elkúró, aki mindig elkúrta az MSZP-vel szembenállók esélyeit és lehetőségeit. Nem azért mert minidúcse, hanem azért mert egy igazi tehetségtelen balfasz. Éppakkora nyomoronc, mint a rajongói.
Igen meglepődnék, ha a győzelme után egy évvel nem bukna meg mint a szar, visszahozva ezzel a szocik reményeit.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.01.01. 23:20:46

mindenkinek tele van a töke ezzel az egésszel, péter!
miért lenne az elnök kivétel?

stars7726 2010.01.01. 23:23:44

2010 ben ez igazán aktuális lehet.egyébként,a gondolataidat megtarthatod magadnak.

S. Annyi 2010.01.01. 23:23:45

Fidesz –párti beszédet tartott a köztársasági elnök újévkor.
Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség, s a szocik a béka segge alatt vannak, s a választás a változás eszköze, akkor nem lehet másra gondolni, mint a nyerésre álló jobboldali koalíció támogatását.

Akkor nem lehet másra gondolni, mint hogy IGAZA VOLT:

S. Annyi 2010.01.01. 23:24:45

Istenem, tűnjetek már el a süllyesztőben ti liberális és álbaloldali szocialista getvákok ÖRÖKRE!

andzsin 2010.01.01. 23:25:33

Akkor elmondanám drága barátaim, hogy Sólyom bácsinak is Orbán fogja a tökét. Érdekes módon a Fidesz-éra alatt olyan emberek is távoztak - idő előtt - posztjaikról, akiknek nem kellett volna. (lsd. az ország legkiválóbb büntetőjogásza Györgyi Kálmán). Nem véletlen, hogy a metróperben csak 4-ed fokon sikerült kierőszakolni, hogy mégse kezdjék el az építkezést. Mindenki találgathat, hogy mit csináltak a Kövér-féle minisztériumban és mire fogják használni a kezükben lévő infókat.

Nem kell nagyon meglepődni, ha egészen véletlenül minden, egyébként a min.elnök által vissza nem hívható valamirevaló vezető főosztályvezetőtől a KE tisztségéiig érdekes módon hamarost távozni fog "közös megegyezéssel" a posztjáról.

Na ennyit a Sólyom-beszédről és annyit arról, mit jelent az, hogy demokrácia. (A másik oldal dettó, de most nem erről szól ez a poszt:)

Jester 2010.01.01. 23:26:10

Ez a post is hozza a szokásos átgondolatlanságával és felületességével a megszokottan alacsony szinvonalat.

Az oktatásrúl: Lezüllesztették, hogy a nép megegye a szart amit eléjük raknak, csak nem számoltak vele, hogy nemcsak az ő szarukat eszik meg, de másét is, ami adott esetben nagyobb és büdösebb is. Nem véletlen, hogy annyi ifjú titán van a jobbik törzs-szavazói között.

Nem bírom a pasast, de sztem ez egy jó beszéd volt. (Már nem az előadása..)

S. Annyi 2010.01.01. 23:26:43

És el is fogtok tűnni.

öregmogyi 2010.01.01. 23:27:24

@lánczi sixx... izé... suxx: én csak azt látom, hogy egy "demokratikus" párt képes volt hatalomban tartani a Gyurcsótányt. Pedig ott aztán 80-20 arányban oszlottal el a szavazatok!! Fúúú.. mintha ez lenne a demokrácia fokmérője. A másik iszonyúan demokratikus párt meg a tagság ellenében -csalással- választott magának elnököt.(szdsz)

És akkor ti azon vagytok kiakadva, hogy egy jóval demokratikusabban viselkedő Orbánt hogyan tartanak a pártja élén? Ez legyen a fideszes pártvezetők-jelöltek baja.

Kandabula 2010.01.01. 23:27:28

Lehet, hogy igaza volt, de ő is rátett pár lapáttal arra, hogy a dolgok bonyolódjanak.

hgferi 2010.01.01. 23:28:18

Hmmm... A nyitó mondat a lényeg, nem is kell igazán alátámasztani. Szajkózni kell, hogy juj a Fidesz, juj azorbán...

Mert ha Kóczián Péter reálisan értékelné az ország állapotát, meg ha oda is figyelt volna a beszédre, akkor értené, hogy:tényleg változásra van szükség, mégpedig azért, mert mindent - kicsiben és nagyban - elborít a korrupció, a jelenlegi kormánypártok semmitől sem riadtak vissza a hatalmuk megőrzéséért, mindenre képesek, hogy a kllientúrájukat erősen bebetonozzák minden állami poszton, ahol csak jogi lehetőségük van rá.

Két lehetőség van, vagy beszélünk a változás szükségességéről (amit aligha lehet vitatni), vagy hallgatunk róla. Mivel a jelenlegi kormányoldal elképesztő mélyre süllyedt, bohózattá silányította még a miniszterelnök (a legfontosabb közméltóság betöltője) kiválasztását is, intézményesítette a lopást, elveszítette a saját szavazói zömének a bizalmát, egy szóbajöhető és elfogadható poltikai erő van, a Fidesz-KDNP szövetsége. Kóczián tévedése(? vagy sandasága?) ott van, hogy Sólyom nem a Fidesz támogatása, hanem a szükségszerűség miatt beszélt a változás szükségességéről. Mellesleg, ha hallgatott volna, akkor Kóczián logikája szerint az MSZP-t támogatta volna?...

A választás felelőssége kapcsán pedig világossá tette, hogy nem szabad felelőtlen ígéreteknek hinni, még egyszer nem történhet meg, hogy egy győztes párt disznóságait a saját tábor ilyen hosszú ideig elnézze. Akkor sem, ha az a párt - elég nyilvánvalóan - a Fidesz lesz.

Miről szólhatna az elnök beszéde, ha nem a legégetőbb gondjainkról, amikre megoldást kell találni? Igaza van, hogy a korrupciót csak úgy lehet visszaszorítani, ha sem nagyban, sem kicsiben nem tűrjük el. Hogy Kóczián Péter és az MSZP holnap megszólaló vezető politikusai úgy érzik, a korrupcióval kapcsiolatos bírálaok inkább az MSZP-t találják el, annak esetleg lehet az is az oka, hogy az MSZP-nek van több és nagyobb korrupciós botránya?... Vagy erről is hallgatni kellene?

Nem tudom, mióta és melyik országban elvárható a (különben gyenge jogosultsággal ellátott!) köztársasági elnöktől (egy tízperces beszédben!) hogy részletesen kidolgozott szakpolitikai (pl. oktatáspolitikai) elképzeléseket tegyen le az asztalra? Mondjuk Abszurdisztánban? Végülis ott élünk, nem?...

Sólyom László beszéde jó volt. Nekem tetszett. Fontos témákról beszélt, méghozzá jól. Hogy ez bántja az MSZP-sek és a ballib emgmondó emberek érzékenységét? Nem az kellene inkább kiverje végre náluk a biztosítékot, amit ez a valóban TOLVAJ BANDA 2002 óta az országgal művelt???

Kóczián Péter, Debreczeni József és a többi elvakultak! Ébresztő!!! Isten ments, hogy a Fideszre szavazzanak, de tegyenek meg mindent, hogy az MSZP-t észre térítsék, hogy normáli ellenzékké válva erősödjön meg, s nyugodtan alhassunk akkor is, ha egy későbbi választásnak netán megint ők lennének a nyertesei!

shua55 2010.01.01. 23:29:08

@stars7726: NEm ízlik a saját fegyveretek? Hol az MSZP aktuálisabb programja? Ja és, ha lehet mutasd már meg, hogy a legutóbbi ogy választásokon az mszp milyen programjára szavaztál, abból mennyi teljesült stb..

S. Annyi 2010.01.01. 23:29:27

@hgferi: Ébresztő!!! Isten ments, hogy a Fideszre szavazzanak, de tegyenek meg mindent, hogy az MSZP-t észre térítsék, hogy normáli ellenzékké válva erősödjön meg, s nyugodtan alhassunk akkor is, ha egy későbbi választásnak netán megint ők lennének a nyertesei!

Legborzalmasabb álmaimban SE!

stars7726 2010.01.01. 23:29:51

@shua55: amúgy a sólyom nem kun béla unokája?

S. Annyi 2010.01.01. 23:30:39

@stars7726: Nem. De te a cro magnoni emberé.

shua55 2010.01.01. 23:31:24

@stars7726: Már terelnél? Ez a híres baloldali vitakultúra, a felsőbbrendű liberális intelligencia? :D

öregmogyi 2010.01.01. 23:31:26

@stars7726: Csótány 2006 nyarán lerakott egy bazinagy irathalmot az asztalára. Odahívta a kamerákat, és büszkén közölte, hogy itt vannak a kidolgozott reformok. És ekkor a féltudású balfék szavazótábor megnyugodhatott, hogy a szociknak "van programja". Aztán kiderült, hogy kamu volt az egész.. (arról meg ne is beszéljünk, hogy a választások előtt még egy teljesen más programjuk volt)

Ezek után gyerekes dolog azzal csesztetni a Fideszt, hogy "hol a program", nem gondolod? :-)

soproni1 2010.01.01. 23:31:44

"Istenem, tűnjetek már el a süllyesztőben ti liberális és álbaloldali szocialista getvákok ÖRÖKRE! "

Nem lehet eltünni, mert akkor nem marad fidesz szavazó .

stars7726 2010.01.01. 23:32:23

@S. Annyi: igen?akkor ajánlom figyelmedbe :Lakatos Pál - Az ellopott rendszerváltás c.könyvét.

S. Annyi 2010.01.01. 23:33:20

@öregmogyi: Mi az, hogy féltudású balfék szavazótábor ? Hallgasd már meg Albán urat a rádióban és a hozzászólókat. Ez a jelző túlontúl hízelgő. :-))))))))))))))

S. Annyi 2010.01.01. 23:33:51

@stars7726: Cro magnonban már olvastak is? Hmmmmmmm

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.01.01. 23:34:08

Sólyom László nem "fideszes beszédet mondott": nem, Sólyom László fideszes! Sőt: FIDESZES!!! Értem? Felcsút-Sándor-palota-tengely. Kettős mérce. Orbán.

Én már csomagolok.

stars7726 2010.01.01. 23:34:24

Fideszes fiúk! Mondjuk ha nyilvánosságra hoznák az ügynöklistát,az kinek fájna jobban?a büdös kommunistáknak v hazafi magyaroknak?

S. Annyi 2010.01.01. 23:34:40

@kerub [BB]: Szia, vissza ne gyere :-)))))))))

dzsaszper 2010.01.01. 23:37:38

"Persze, ez is lehetett egy utalás a hatalmon lévő koalíció korrupciós ügyeire. Ha az volt, az elnök ismét csak a szociknak mosott be. Mintha csak ők lennének a hatalomban, s csak őket érinthetné meg a korrupció."

Érdekes lenne a mindenkori ellenzék korrupciós ügyeit feszegetni. Na persze azokban az önkormányatokban, ahol hatalmon van, vizsgálni lehet. De nem Sólyom mosott be a szociknak a korrupcióval, hanem a szocik mostak be saját maguknak. Kár a szocikat sajnálni, mert bemostak saját maguknak. Még nagyobb őrültség ezt másra kenni. Legalábbis demokráciában. Pártállamban persze meg lehetett tenni...

"Holott éppen az utolsó évben kellene világossá tenni, mi is Sólyom László öröksége a Magyar Köztársaság továbbépítését illetően. Az aktuális fideszes választási retorika megerősítése elég gyenge húzás volt."

A szoci választási retorika ismétlése ebben a posztban dettó gyenge teljesítmény.

"A paradox az, hogy az elnök eddig arra az érzésre játszott, hogy a pártpolitikának van alternatívája. A mostani beszédében is erős mozzanatnak szánta az erről szóló gondolatot. S éppen a saját beszéde bizonyítja, hogy nem lehet kitörni a mindent meghatározó átpolitizáltságból."

Ez önmagában elgondolkodtató lenne.
Kár volt ezen a néhány soron kívül mást is írni a posztba.

soproni1 2010.01.01. 23:38:15

Minek szídjátok a Gyurcsányra szavazókat, amikor ezek a közvélemény kutatások szerint már a Mi Obamánkra fognak szavazni !

Az lesz hatalmon, akikre a kommunista lakosság szavazni fog . Ez húsz éve így van. Ha a hatalom nem lesz elég komcsi, akkor leváltják őket. Ezt a 3,5 millió embert kell kiszolgálni, nem a tőkebarát jobboldali 700 ezret.

S. Annyi 2010.01.01. 23:39:49

@soproni1: A komcsi szavazók nem a Fideszre, hanem jobbikra szavaznak.

[Brn] · http://46os.blog.hu 2010.01.01. 23:39:56

Uramatyám, éppen most ment (settenkedett) el Sólyom László az ablakom alatt, és egy nagy FIDESZ volt nála!!!

Fidesz –párti beszédek és fideszek mindenütt! Ti is meneküljetek!

hgferi 2010.01.01. 23:40:36

@S. Annyi:

Na, nekem sem hiányoznak. Ugyanakkor a Fidesznek is kellene legyen NORMÁLIS alternatívája! Aki Orbánt utálja, arra nem tudjuk, de ne is akarjuk rákényszeríteni, hogy megszeresse, szóval nem gondolom, hogy a Fideszre kellene szavazzanak, de akkor meg kezdjenek valamit a saját oldalukkal!

Kalmár 2010.01.01. 23:42:05

@kerub [BB]: jó utat.
Nekem tetszett. Nehéz felfogni, hogy vannak pártállástól független tények?
Attól mert a Fidesz is ezt látja attól még tény marad. Ha azt mondaná Orbán, hogy a föld kerek, akkor minden egyetértő Fideszes lenne.
Az mszpszdsz kormány tönkre tette az országot.
Hazudnak, lopnak, csalnak.
Aki számára ez nem tény, az beteg.
Végre van egy elnök aki nem hajbókol és el meri mondani a véleményét. Kezdett kiüresedő aláírogató portásnak tűnni ez a poszt.

gócpont · http://gocpont.blog.hu 2010.01.01. 23:42:51

Jézusom a sok asszopó idiótát! te szerencsétlen blogger, még mindig elhiszed, hogy nem lesz neked(nektek) gáz a tavasz? :DDDDDDD

nagyon gáz lesz. elárulom. akármit csinálsz, ha a sólymot fikázod, ha az orbánt...

tudod mit mondott a sólyom, nem fog legyek után kapkodni...

emellett szerintem az utóbbi húsz év legjobb elnöke. indokom pedig az, hogy néha kinyitotta a száját. a sok hülye meg lehet elhiszi neked, hogy egy elnöknek pártsemlegesnek kell lennie... nem így van.

egy elnöknek ha baj van, szólnia kell. ez a dolga.
es ez a beszéd inkább az mszp-nek volt jó, azt a látszatot keltette, mintha az mszp elfogadható lenne. na ennyit erről. írj!: blogbirodalom@gmail.com - te szánnivaló...

stars7726 2010.01.01. 23:43:13

még mindig várom a fidesz fiúk lelkes kommentjeit,az ÜGYNÖKLISTÁVAL kapcsolatban.esetleg így a választások előtt,nem ártana 20év után végre valahára nyilvánosságra hozni...

S. Annyi 2010.01.01. 23:44:23

Én ugyanis azt vettem észre, hogy a maszop az elmúlt nyolc évben számtalan hazaárulásnak beillő dolgot cselekedett. Tele vannak velük a börtönök, meg a libsi barátaikkal. Szétverték az 50. évfordulós megemlékezéseket. Számomra ők nem magyarok.

S. Annyi 2010.01.01. 23:45:45

És jelenleg nekem nincs miniszterelnököm.

S. Annyi 2010.01.01. 23:47:04

A Forrest Gump meg jó film volt, s ennyi.

Kalmár 2010.01.01. 23:47:13

Apropó meglepődtem volna, ha az Indexen egyszer nem ez a szellemiség kerülne címlapra elsőként.
Egyszer ki lehetne próbálni. Persze a kenyér...

hgferi 2010.01.01. 23:47:43

@S. Annyi:
Mondom, NORMÁLIS (jobb szó kellene, mert az MDF méltatlanul kisaátította?...) ellenzékre lenne szükség, akik a FIDESZ elkutyulása esetén jöhetnének...

dzsaszper 2010.01.01. 23:48:06

@stars7726: én nem vagyok fideszes fiú, de az ügynököket demagógia nyilvánosságra hozni a tisztek nélkül.

S. Annyi 2010.01.01. 23:48:23

@hgferi: Szerinted ugyan ki a kutyafasza?

S. Annyi 2010.01.01. 23:49:11

Noooormáááliiis? Margííííííííííít!

stars7726 2010.01.01. 23:50:22

@dzsaszper: velük együtt!nem kell kivételezni.

Hispan07 2010.01.01. 23:50:34

el ne sírd magad a nagy erőlködésben, Petike

soproni1 2010.01.01. 23:50:50

@S. Annyi:

Jobbikra a biztonsági őrök, taxisok, építőiparosok , fideszre a kemény kommerek, szocikra meg a volt szdsz-esek.

Szerintem már hülyeség belerúgni a régiekbe, Obamánknak 8 év után újra lesz rendes állása, őt kell támogatni. A hatalom váltás csak az érdekeltek egzisztenciáját veszélyezteti, Réti Sas elnök úr nem tudom miért kampányolt, miért nem az emberekhez beszélt, hanem a politizáló kisebbség rögeszméit táplálta tovább.
Bár ez az újévi beszéd is fontos azoknak, akik remegve hallgatták, hogy mit fog mondani Kádár ets., a többség szart bele.

Lényeg, hogy induljon be Németország gazdasága, akkor azoknak, akik dolgoznak vagy nem az államból élnek, azoknak jobb lesz. A többi meg teljesen mindegy. Viktorunknak pont a saját szavazói lesznek a legnagyobb teher.

wakefield 2010.01.01. 23:52:50

FIDESZ-beszédet mondott.
Egységre buzdított... Egy olyan országban, ahol pontosan a FIDESZ tette lehetetlenné a kormányzást a rendben lezajlott választások legitimitásának folytonos megkérdőjelezésével. Nem tudom, volt-e valaha olyan kormányzati javaslat, elképzelés, amit támogatott volna. Szétzilálta az országot, teret nyitott azoknak, akik TV-székházat gyújtottak fel, hidat zártak le, a Kossuth téren fetrengtek, stb. Ők erősítették fel a különben jelentéktelen Jobbikot azzal, hogy egy jogállam működését kétségbe lehet vonni. És ha valami így működik, akkor nem csoda, hogy erkölcsileg is szétzilálódnak a dolgok. Ez természetesen nem menti azokat, akik nem tudtak gátat szabni a korrupciónak, de ennek az országnak a politikai elitje csak egymással van foglalva. Ismerjük már a Fideszt is, nem lesznek itt meglepetések, csak másképp fogják hívni az Ezüsthajókat és társaikat. Pécsett már működik kicsiben.
Hányszor emlegették fel pl. Spanyolországot, ahol a jobb- és baloldal az ország érdekében tudott együttműködni. Itt egymást még személyesen is gyűlölik az emberek a politikai beállítottságuk szerint.

S. Annyi 2010.01.01. 23:54:36

Jobbikra a biztonsági őrök - csak nem az izraelei érdekeltségű In -Kal-osok?

Réti Sas elnök úr - több tiszteletet

Yendi (törölt) 2010.01.01. 23:55:46

@S. Annyi: tévedés: az igazi komcsi szavazók a munkáspártra szavaznak. A politikában 20 éve nincs baloldal, csak valami karrierista ürülék, amely minden, csak nem népképviselet.. de sebaj.. lehet még ezen anyázni.. ettől még nem azt mondtam, hogy oda kell szavazni, mert ott is van ám hülyeség, mint mindenütt, csak a média nagy úr..

soproni1 2010.01.01. 23:55:59

@wakefield:

Spanyolországban van jobb meg baloldal.

Nálunk csak liberális meg nemzeti baloldal van.

Jobboldalnak még csírája sincs, amíg az ilyen világnézetű emberek párszázezres tételt jelentenek.

S. Annyi 2010.01.01. 23:57:53

@wakefield: Egy olyan országban, ahol pontosan a FIDESZ tette lehetetlenné a kormányzást a rendben lezajlott választások legitimitásának folytonos megkérdőjelezésével.

Az őszödi beszédben bevalotta csótány, hogy hazugsággal nyertek. Ez eddig 1.

Szétzilálta az országot, teret nyitott azoknak, akik TV-székházat gyújtottak fel,

Az őszödi böszme utóhatása volt, ez eddig 2.

a Kossuth téren fetrengtek - ott voltam, nem fetrengtem, ez eddig 3.

Ők erősítették fel a különben jelentéktelen Jobbikot azzal, hogy egy jogállam működését kétségbe lehet vonni. - böszme nélkül nem lenne Jobik, ez eddig 4.

de tudod mit, szarok rád, ez eddig 5.

dzsaszper 2010.01.02. 00:00:30

@wakefield: "Egységre buzdított"
Ha ezzel akarod alátámasztani, hogy Sólyom FIDESZ-beszédet mondott, akkor alaposan melléfogtál, . Alkotmány 29. § (1) Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Ezek szerint Fideszes az Alkotmány is.

soproni1 2010.01.02. 00:01:10

"J obbikra a biztonsági őrök - csak nem az izraelei érdekeltségű In -Kal-osok? "

A sok kigyúrt kopasz annyira izraeli, hogy az autójában -megtévesztésképp- feszületet lógat a visszapillantó tükrön .

Rá Dios 2010.01.02. 00:01:47

Tessék már mondani, hova a búsba vándoroljon ki egy jócskán középkorú protestáns magyar, akit - momentán legalábbis - nem üldöz senki, de valamiért nagyon együttérez azokkal, akik máris üldöztetve érzik magukat és viszolyog az üldözők felfújt senkiháziságától.
Nincs ugyanis se nemzethez, se hazához semmi köze annak, aki másról sem beszél, mint a köz általa képzelt, de komolyan nem gondolt javáról. Olyan ez, mint a nagyhangú, csak a szexről fecsegő kocsmai pultszomszéd: alighanem farka sincsen, nemhogy sikerei, vagy eszköze a sikerhez.

trocadero 2010.01.02. 00:03:28

@S. Annyi: Valószínű @wakefield csak megszűrt médiákból tájékozódik, és ha gondolataival ellentéteset hall valahol, azt meg tudata szűri ki azonnal. Sajnos a szomorú valóság és realitás ilyen helyzetben nem sokat ér, de bízzunk a többségben, akik most már empiria alapján fognak szavazni, és nem idéák és/vagy igéretek alapján.

stars7726 2010.01.02. 00:03:39

@soproni1: a nagymagyarország matricát nehogy kihagyd.

soproni1 2010.01.02. 00:04:07

@Rá Dios:

Jól beszélsz, de sokan itt nem fogják érteni !

S. Annyi 2010.01.02. 00:05:35

@Rá Dios: Ki üldöz itt és kit? Elmondanám, hogy reggel az a zaj az ablakod alatt nem a náci csőcselék csizmadobogása, hanem a szemetesautó.

soproni1 2010.01.02. 00:06:33

@stars7726:

az is csak álca , mert, ha 3D szemüveggel nézed, akkor a Dohány utcai zsinagógát látod oldalról.

öregmogyi 2010.01.02. 00:09:40

@wakefield: talán az MSZP másképp viselkedett ellenzékben? Az Orban-Nastase megállapodás napján -a háttérben- még támogatták a Fideszt. Majd másnap -Gyurcsány javaslatára (aki már ekkor is beleugatott az mszp dolgaiba) elkezdték a "23 millió román"-os náci dumát. Kovács László pofájáról majd leégett a bőr... Vagy az 50ezres minimálbér kapcsán milyen hisztit vágtak le a komcsik? Naponta jöttek az aljas (kamu) újságcikkek "mértékadó" külföldi újságokból, hogy a szakadék felé rohan az ország. Ehhez képest a Fidesz riogatásai valóra váltak. És azt se feledjük, hogy a komcsik sok dologba belevágtak és soknak csúfos kihátrálás lett a vége. (kúrmányzati negyed, kórházszéfek, stb...) Még jó, hogy nem támogatta a Fidesz! Amúgy a 100napos programot támogatták, ha emlékszel! De -miután bukott a program- a szocik szétkenték a szart, erre hivatkozva. Ezek után csodálkozol, hogy soha nem állnak mellétek?

S. Annyi 2010.01.02. 00:12:14

@öregmogyi: @wakefield a tipikus Albán Úr műsorában hozzászóló hülyegyerek, nem kell vele foglakozni. Ha kést tenne bajnai a torkához, akkkor is a komcsira szavaz.

S. Annyi 2010.01.02. 00:14:49

Ja és kedves kommunisták! Mikor kértek bocsánatot Orbántól, hogy szerteszana telefostátok a sajtót azzal, hogy Orbán nem találkozott Putyinnal? Mert nem volt fotó. A bocsánatkérés elmaradt.

Rá Dios 2010.01.02. 00:18:00

@S. Annyi:
Ja, kösz. Nem kell csizma ahhoz, bár bakancs már van, ha - még - nem is sok. Reggel amúgy sem szokott dobogni a csőcselék.
Érted te amúgy is, miről beszélek: amikor valakit, valakiket kollektíve ugyan, de személyükben nyilvánítasz eleve veszejtenivaló gazembernek, nem az egyes, el sem követett, nem ismert, vagy nem értett tettei okán. Na mindegy, megyek dübörögni.

trocadero 2010.01.02. 00:18:21

@öregmogyi: Ez igy van. Az MSZP nyújtja a kezét a Fidesz felé, de ha a Fidesz kezet fogna, akkor az MSZP a köv. mp.-ben biztos magával rántaná a Fideszt is szakadékba.

pakesz (törölt) 2010.01.02. 00:20:31

@öregmogyi: agyatlanokkal nem vitatkozok ok?
azt allitani hogy a szocik direkte kurtak el, az azt jelenti hogy egy bizonyos IQ SZINTET NEM ERSZ EL

S. Annyi 2010.01.02. 00:21:02

Bulvár
Továbbra is pesszimisták a magyarok

* MTI

2010. január 1., péntek 21:10 | Frissítve: 3 órája

Nagyon nehéz évre számít 2010-ben a magyarok több mint negyven százaléka - olvasható a Szonda Ipsos az MTV számára készített felmérésében.

Mi a bánatnak kell ehhez felmérés? És ez a hír az Indexen. Becsumázok.

S. Annyi 2010.01.02. 00:23:07

@pakesz: Pedig direkte qrták el. Mert nem magyarok, mert hazaárulók. De lehet, az én íkúm se sok.

Silcon 2010.01.02. 00:23:31

"De miért pont az oktatás a kiemelt téma? Miért nem az infrastruktúra fejlesztéséről?"

Azért, mert a mi szintünkön az oktatás a jövedelmezőbb befektetés. Meg lehet nézni a portugál és az ír példát. Ha betonba ölöd a pénzt (Portugália) az nem hoz annyit mint az oktatás (Írország).

Egyébként meg az Orbán kormány privatizált a legkevesebbet, ennek ellenére csökkent a relatív államadósság. Több becsülete volt a munkának.

S. Annyi 2010.01.02. 00:24:21

Na lefexem, 20017-ben kelek. Az országot a jobboldal irányítja, a szocik libsik sehol és kék az ég.

pakesz (törölt) 2010.01.02. 00:24:51

@soproni1: "Minek szídjátok a Gyurcsányra szavazókat, amikor ezek a közvélemény kutatások szerint már a Mi Obamánkra fognak szavazni !"

igen, pontosan, amikor 2006 -ban kiderult, hogy nem lesz osztogatas(en tudtam elore!!! sot a fidesz is tudta, sot minden ertelmesebb ember tudta!!!) akkor a sok suttyo hule atszavazaott a fityeszre, marmint az onkormanyzati valasztasokon
bezzeg a 2002 valasztasok alkalmaval amikor a 100 napos program(AMIT A FIDESSSS IS MEGSZAVAZOTT!!!) ereztette a hatasat a sok hule fele, akkor milyen sok komcsi onkormanyzati korzet jott letre!!!

sajnos ezert lesz az, hogy a parlamenti valasztasnal a maszopra szavazok es az onkormnyzati valasztasnal meg a fideSS -re, hacsak nem tesznek valami csodat a fideSS -es fijjuk

pakesz (törölt) 2010.01.02. 00:26:40

@Silcon: emlekezni meg osszefuggeseben tekinteni a dolgokat meg nem tudod mi ???
a fideSS alatt egy tanar/tanito annyit kapott mint egy nyugger, ezt a megyo 100 napos programja tette nemileg helyre
most akkor szare hugye dolgozzanak a tanarok?
vagy csak a fideSS legenyek nem emlekeznek csak ugatnak? mint ez a solyom hulegyerek is?

Yendi (törölt) 2010.01.02. 00:28:35

Én úgy vagyok vele, hogy itt egyik erő sem nyerő. Miután ment a Medgyessy-s ügynöki hisztivel együtt a Pokorni csodálatos hisztériája az "apám ügynök volt és lemondok" címmel, utána miért jött vissza? Ugyanolyan pénzéhes hiteltelen borzalom mind, csak ők nem nyíltan röhögnek ki.. Itt megváltást Orbán nem fog hozni, se Mesterházy.. sőt az utóbbi még ehhez is kevés.. az MDF egy vicc, az SZDSZ/LMP még nagyobb vicc, akik az alapvető európai tradíciókat is romba döntenék.. a Munkáspárt az egy retropárt, amely kapitalizmusban nem jó programmal rendelkezik, a Jobbikkal nem lenne baj, csak ha én elszólom, magam, hogy a Kárpátiát nem szeretem, és nem hoznak lázba a Wass Albert kötetek, akkor egy szar szemét antimagyar zsidólibsicigány vagyok.. szóval az ő vadító kommunikációjuk meg elég erős.. A baj inkább az emberekkel van. Mindenki döngeti a mellét, hogy mekkora magyar és közben veszi literszám a szlovák tejet a teszkóban/osanban stb.. hogy most olcsó és apuka de szemfüles volt.. és munka után a tv előtt hülyíti le magát.. csak a propaganda az szépen hangzik, és a bilibe beleér a kéz.

Az országban mindenkinek rohadtul magába kéne szállnia, és elgondolkoznia azon, hogy Ő mivel tud többet tenni az országnak, és hogy Ő ezt végre is hajtja.. Kettős állampolgárság, esetleg autonómia, de azért a szomszédokkal illene egy normális viszonyt kialakítani, és nem rájuk rontani, sem megborulni előttük.. tévét meg ki kell dobni a francba és a gyerekkel meg sokat foglalkozni meg oktatni, akár ha mi magunk magyarázzuk el neki.. csak sok szülő erre is képtelen..

trocadero 2010.01.02. 00:29:56

@pakesz: én arra határozottan emlékszem, hogy az egyetemi oktatók, segédoktatók és kutatóhelyi kutatók extra fizetésemelést kaptak a Fidesz alatt (RTL/TV2 erről gondolom nem beszélt). Ezt még meg lehetett lépni hitelfelvétel nélkül, és fontos lépés volt. Persze jól jött a 100 napos program fizetésemelése, ami jól jött, csak a baj, hogy hitelből fedezték.

trocadero 2010.01.02. 00:35:20

Aztán jött pl. az MSZP alatt a kutatás/fejlesztői pályázati pénzek megnyírbálása, megÁFÁztatása (média szintén kussolt), ami a kutatás/fejlesztést, hosszabb távon és részben a gazdaságot visszavetette. A nyudíjasok, tanárok meg végre jól éltek - amíg hitelből fedezni lehetett a fizetésüket. Most ők is fizetik sézpen vissza adó, megvonások formájában a 2002-től kapott fizetésemelést.

vajdasagi 2010.01.02. 00:39:37

Úgy tűnik, hogy lassan mindenki elmegy aludni. Én meg kihasználom ezt arra, hogy összegezzem az itteni vélemények közül a leggyakoribbat, amivel mellesleg én is egyetértek:
1. Viszonylag jó beszéd volt.
2. Ritka szar elemzése volt ez a beszédnek.

Mindenkinek sikeres évet kívánok. És kevesebb ellenségeskedést. Kulturált és békés véleménycserét.

trocadero 2010.01.02. 00:41:21

A világválság kapóra jött, a sok megszorítást mind rá lehet fogni, már nem lehet tudni, mi köszönthető világ-, és mi a magyar válságnak. A válság előtti ÁFA emelés meg már szinte feledésbe merült (pedig más országokban a válság hatására sem emelték annyira, mint nálunk a válság előtt, a globális konjuktúra időszakában).

Ab szint 2010.01.02. 00:48:18

"Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség, s a szocik a béka segge alatt vannak, s a választás a változás eszköze, akkor nem lehet másra gondolni, mint a nyerésre álló jobboldali koalíció támogatását."

Úristen, (pártállásra való tekintet nélkül), Te hogy fogalmazol? Alany, állítmány, tárgy, tárgyrag, mondanak ezek a fogalmak Neked valamit?

Kimaradtál az isiből másodikban?

öregmogyi 2010.01.02. 01:10:53

@pakesz: "azt allitani hogy a szocik direkte kurtak el, az azt jelenti hogy egy bizonyos IQ SZINTET NEM ERSZ EL"

ezt Csótány állította Öszödön. IQ betyár barátom.

El Argentino 2010.01.02. 01:32:01

Kóczián koma, mekkora hülyeséget hordtál itt már megint össze.
S.L. mostani beszéde számomra javította a megítélését Nem mondanám mérföldkőnek, de az év első napján lefektette a lényeget, ne válaszd a szocikat, mert magad mászol a sírba és még megkéred a körbenállókat, hogy fedjenek be földdel.

Colour of silence (törölt) 2010.01.02. 01:38:18

Soha nem tartottam akalmasnak ezt az embert arra a feladatra, amit el kellene látnia. Egy kormányfőnek függetlennek kell lennie, de legalább látszania. Nagy hiba volt megválasztani.

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2010.01.02. 01:47:42

cigányok, magyarok, svábok, tótok, zsidók, délvidéki magyarok, felvidéki magyarok, kárpátaljai magyarok, erdélyi magyarok, szoci seggnyalók, fidesz seggnyalók, szdsz seggnyalók, mdf seggnyalók, jobbik seggnyalók, meg mindeféle szekértáborba tartozó faszkalap.
TAKARODJATOK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL, DE KURVA GYORSAN!
kijáratnál a mobiltelefonokat, laptopokat, számítógépeket, szeléssavú internet eléréseket, postagalambokat elkobozom, nehogy valamelyikőtöknek is eszébe jusson üzengetni...
lnk.bz/gjc

Kristl 2010.01.02. 01:53:45

@Phobos:
A függetlenség nem véleménynélküliséget takar.
Hanem inkább azt hogy incs függő helyzetben, maga dönt és azt képviseli. Ez meg igaz rá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.01.02. 02:17:35

Kóczián Péter: ez az írás a függetlenségre törekvő politikai elemzés paródiája. Nagyon-nagyon gyenge teljesítmény, intellektuálisan, nyelvtanilag és stilisztikailag egyaránt. Sokkal gyengébb, mint Sólyomé valaha is volt vagy lesz.
Újra kellene kezdeni a tanulást, az óvodától indulva, kedves szerző! Aztán pár évtized után megint fel lehet csapni politikai elemzőnek...

Earthq 2010.01.02. 02:33:43

A köztársasági elnököt nem az emberek, hanem a pártok válasszák meg, szóval soha nem lesz független sőt, a hatalmon lévő párt még jó, hogy a saját katonáját akarják oda rakni, mert nem szeretik ha vissza dobja a törvény módosítást új törvényt stb... Szóval a Szociknak ez sem jött össze.
Ne nézzük az elmúlt nyolc évet csak az elmúlt négyet. Még azokat az ötleteket sem tudták megcsinálni, aminek az alapgondolata nem is lett volna rossz... Annyira béna balfék banda, hogy hihetetlen... Lehetne a Magyar Nyomik pártja is. vagy Magyar Szerencsétlenek pártja.
Amúgy megkell nézni azokat a városokat ahol Fideszes és ahol Szoci polgármester van... Mindent elszúrtak, mindent tönkre vágtak. Sólyom László akkor tudott volna teljesen semleges szöveget mondani, ha ő is beállt volna hazudozni... Nem azért fáj, mert a szerencsétlenek mindent haza vágtak, hanem mert jött a válság és a H1n1...
Orbán Viktort én nem kedvelem, de a szavazásnál azért fogok a Fideszre szavazni, mert tele van nagyon jó politkisokkal, és nem kell nagy nevekre gondolni.
Amitől félek, hogy nem fogják leépíteni a nagy állami víz fejet, nem fogják utcára tenni a sok fizetett munkanélkülit, és nem fogják elszmáltotatni a szocikat, pedig szívesen küldenék Lendvai Ildikónak karácsonyra segély csomagot a Váci Fegyházba...
Ne haragudjatok, de undorító kormányzati ciklusnak lesz vége... Nagyon várom már a választásokat.

dunabeat. 2010.01.02. 02:33:43

Péter, ez az írás borzasztó rossz.

Nem túl biztató az a pályaív, amit befutsz. Ha jól látom, Debreczeni József modelljét szeretnéd követni. Rettegés terén még jócskán le vagy maradva, de csúsztatások, félremagyarázások és elképesztő elfogultság terén már kezded felvenni vele a versenyt. Nem nagyon értem, hogy süllyedhettél idáig.
Sajnálom.

2010.01.02. 03:01:09

@Earthq: A fidesszel semmi nem fog változni. Egykét fidesz havernek jobban fog menni a szekere, a vörösingesek klientúrája meg recesszióba kerül. Röviden: A szar konzerválása újabb 4 évig, hangzatos lózungokkal, nagygyűlésekkel, és magyarázkodásokkal. És sittre sem kerül senki, ez is borítékolható.

Ha igazi változást akar az ország, akkor Jobbik. Kockázatok és mellékhatások nélkül kipróbálható, ugyanis nincs már mit elkúrni. Gazdaságilag, de főleg morálisan, lenullázódott az ország.
Nem kell kifogásokat kereni miért nem jó, és főleg bedőlni a Jobbikellenes néphülyítésnek.

sanyix 2010.01.02. 03:16:26

@Phobos: hát te bizony hülye vagy fiam. Megmondja hogy valami szar ami tény mert szar, csak egy hülye idióta állíthatja hogy nem szar. És akkor ő pártosodik? persze mert talán érdekli az ország és a szartól mást akar ő a köcsög pártfüggő...

LOL ez az igazi LOL

p0wer 2010.01.02. 03:23:32

ZSIDÓK HAZA
SIDÓK HAZA
IDÓK HAZA
DÓK HAZA
ÓK HAZA
K HAZA
HAZA
HAZA
AZA
ZA
A

karatekutya 2010.01.02. 03:23:38

@Jankove: Aha, aztán akit nem Aporffynak hívnak, az mehet rapportra valamelyik hivatalba...
Ausztriában is elintézte az EU a szélsőjobbosokat (buzi pártelnökkel, LOL) itt sem lesz másképp.
Parancsra rendben masírozó 60 IQ-s ágyútöltelékekre szükség van, háborúban, egyébként meg irány az iskola és lehetnek jó szakmunkások.

karatekutya 2010.01.02. 03:25:41

Már nem emlékszem hol olvastam, de jól leírja a hazai politikát, és a birka szavazókat: "Ha az MSZP miniszterelnök jelöltje Orbán Viktor lenne, akkor is a Fideszes Orbán Viktor nyerné a választásokat."

pakesz (törölt) 2010.01.02. 03:32:54

@trocadero: "én arra határozottan emlékszem, hogy az egyetemi oktatók, segédoktatók és kutatóhelyi kutatók extra fizetésemelést kaptak a Fidesz alatt (RTL/TV2 erről gondolom nem beszélt)"

esetleg TE kaptad azt?
vagy csak egy hirbol ismerted?
mert konkretan en is sokmindenre emlekszem :)

pakesz (törölt) 2010.01.02. 03:39:04

@öregmogyi: "ezt Csótány állította Öszödön. IQ betyár barátom. "

bemasolnad ezt az allitast?
ugyebar az eredeti allitas ez volt: "azt allitani hogy a szocik direkte kurtak el"
ezt hol vallotta volna be a volt miniszterelnokunk?

RL 2010.01.02. 03:56:57

@Hepci: tökéletesen igazad van. ez az írás szégyen-gyalázat. csakúgy, mint az egész
blog.

Colour of silence (törölt) 2010.01.02. 03:58:15

@sanyix: Ha valaki rögtön hülyézni kezd, az bizony nem más, mint az illető szegénységi bizonyítványa. Ahogy a te esetedben is. Vitatkozni nem tudsz. Közhelyeket hajtogatsz és ettől többnek érzed magad. Attól még, hogy hajtogatja mekkora szar van, nem egy látnok. Mindenki tudja, hogy mekkora szar van. "persze mert talán érdekli az ország és a szartól mást akar ő a köcsög pártfüggő." A lehetősége adott volt.

Colour of silence (törölt) 2010.01.02. 04:00:26

@sanyix: Ha valaki rögtön hülyézni kezd, az bizony nem más, mint az illető szegénységi bizonyítványa. Ahogy a te esetedben is. Vitatkozni nem tudsz. Közhelyeket hajtogatsz és ettől többnek érzed magad. Attól még, hogy hajtogatja mekkora szar van, nem egy látnok. Mindenki tudja, hogy mekkora szar van. "persze mert talán érdekli az ország és a szartól mást akar ő a köcsög pártfüggő." A lehetősége adott volt.

Colour of silence (törölt) 2010.01.02. 04:01:28

@sanyix: Ha valaki rögtön hülyézni kezd, az bizony nem más, mint az illető szegénységi bizonyítványa. Ahogy a te esetedben is. Vitatkozni nem tudsz. Közhelyeket hajtogatsz és ettől többnek érzed magad. Attól még, hogy hajtogatja mekkora szar van, nem egy látnok. Mindenki tudja, hogy mekkora szar van. "persze mert talán érdekli az ország és a szartól mást akar ő a köcsög pártfüggő." A lehetősége adott volt.

Colour of silence (törölt) 2010.01.02. 04:03:31

@sanyix: Ha valaki rögtön hülyézni kezd, az bizony nem más, mint az illető szegénységi bizonyítványa. Ahogy a te esetedben is. Vitatkozni nem tudsz. Közhelyeket hajtogatsz és ettől többnek érzed magad. Attól még, hogy hajtogatja mekkora szar van, nem egy látnok. Mindenki tudja, hogy mekkora szar van. "persze mert talán érdekli az ország és a szartól mást akar ő a köcsög pártfüggő." A lehetősége adott volt.

dany82 2010.01.02. 04:14:07

Látom magamelött, ahogy KP ül a tévé elött és nézi a beszédet. és SEMMIT, SEMMIT nem ért meg belöle.

majd úgy gondolja, hoigy ha már nem értett meg belöle semmit, akkor fogja és ír róla a bejegyzést.

csak egy példa:

"Mint ahogy az is, hogy az egész nemzetért érzett szeretetnek mindenkit át kell járnia.

Konkrétan?"

Mi konkrétan, Te szerencsétlen?

pucros 2010.01.02. 04:21:51

A fideszben az lesz a jó, hogy diktatórikus mint egy hadsereg. Az legalább működik, nem úgy mint a tutyimutyi MSZP, amelyik annyira demokratikus hogy mivel köztük csak a status quo enged igazságos osztozkodást a lopott holmin, ezért semerre sincs nekik előre. Lefele, csak az van.

A rossz meg a hülye rajongóik elviselése lesz, bár remélem a legidegesítőbbek már a jobbikot boldogítják. Azért félek hogy nem.

stratez 2010.01.02. 05:22:14

Unalmas már a Sólyom fikázása. Ha egy köztársasági elnöknek még csak véleménye sem lehet, akkor szüntessék meg ezt pozíciót. Az mégiscsak röhejes, hogy egyesek úgy értelmezik ezt a tisztséget, mint annak idején Dobi Istvánét, mondja azt minden újév napján, hogy Boldog Újévet, aztán kuss. Az meg micsoda baromság hogy Kóczián szerint még programot vagy mit is hirdessen a pártok helyett, azon kívül, hogy elmondja véleményét az ország mindenkori állapotáról.

Bezmag 2010.01.02. 05:30:18

"Lacikám, lacikám, te homály...."

Be kell lássuk, ez a barom alulmúlta az elődjét is.

De ettől nem vagyunk boldogabbak.

Az a nagy baj kedves jobbos és balosok, hogy ennyire fussa... Összesen. És most geci nagy bajban lesz az összes párt, hogy ki legyen az utód. Aki tud beszélni, nem szarja összemagát azonnal, van esze, lelke, szive, és tud olvasni is.

Tud vki ilyet?

stratez 2010.01.02. 05:39:23

Csak tisztelni tudom Sólyomban, hogy a balliberális média minden gusztustalan támadása ellenére kitart az álláspontja mellett, és nem hajlandó ferencjóskát játszani: Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Az elmúlt 8 évről pedig, hogy: Szép volt fiúk! KP-nek ez a kritikája pedig publicisztikai munkásságának alighanem a mélypontja.

pöowztrqasfr · http://bit.ly/1a3Kgy 2010.01.02. 05:45:20

cigányok, magyarok, svábok, tótok, zsidók, délvidéki magyarok, felvidéki magyarok, kárpátaljai magyarok, erdélyi magyarok, szoci seggnyalók, fidesz seggnyalók, szdsz seggnyalók, mdf seggnyalók, jobbik seggnyalók, meg mindeféle szekértáborba tartozó faszkalap.
TAKARODJATOK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL, DE KURVA GYORSAN!
kijáratnál a mobiltelefonokat, laptopokat, számítógépeket, szeléssavú internet eléréseket, postagalambokat elkobozom, nehogy valamelyikőtöknek is eszébe jusson üzengetni...
lnk.bz/gjc

pöowztrqasfr · http://bit.ly/1a3Kgy 2010.01.02. 05:46:21

cigányok, magyarok, svábok, tótok, zsidók, délvidéki magyarok, felvidéki magyarok, kárpátaljai magyarok, erdélyi magyarok, szoci seggnyalók, fidesz seggnyalók, szdsz seggnyalók, mdf seggnyalók, jobbik seggnyalók, meg mindeféle szekértáborba tartozó faszkalap.
TAKARODJATOK EBBŐL AZ ORSZÁGBÓL, DE KURVA GYORSAN!
kijáratnál a mobiltelefonokat, laptopokat, számítógépeket, szeléssavú internet eléréseket, postagalambokat elkobozom, nehogy valamelyikőtöknek is eszébe jusson üzengetni...
lnk.bz/gjc

The Question (törölt) 2010.01.02. 06:13:38

@pöowztrqasfr:

Nem tisztem megállapítani, de mégis, végzettségem okán: TE BAROMI BETEG EMBER(?) VAGY!!!!!!
Tényleg megnyitotta kapuit az OPNI újfent?????

strappa 2010.01.02. 06:50:32

@is: Ekkora csúsztatásokkal teli makroelemzést ritkán olvasni lol
1. Javult a külkereskedelmi mérleg 2008-ra? Miért is? Mert az import jobban csökkent, mint az export. De mind a kettő marhára csökkent, mert az emberek nem vásároltak, nem volt miből. Én ezt egyáltalán nem könyvelném el pozitív eseményként.
2. Emelkedett Orbán alatt az államadósság? És? Mennyivel javult a gazdaság? Mert ugye az számít, hogy a GDP mértékéhez hogy aránylik az államadósság. De mivel Orbánék alatt ez nagyon jól alakult, handabandázol.
3. igen, beütött a válság. De megfeledkezel arról (vagy talán tudod jól, csak aljas módon ferdítesz) hogy a válság a régió államaihoz képest übersz@r állapotban találta az országot és emiatt még nagyobbat ütött rajtunk, mintha a 2008 előtti konjunktúrát a szoci kormány képes lett volna kihasználni. De nem tudta, mert az általa korábban előidézet államcsődveszélyt kellett elhárítania, és az elhárítás két lehetséges útja közül azt választotta, amely ugyan a szociális hálót kevésbé érintette, de a gazdaságot megfojtotta.

Azért szép próbálkozás volt, a Blikk fórumán talán néhányan el is hiszik.

kutty 2010.01.02. 06:55:32

Aki most csodálkozik Sólyom újévi beszédén, az elfelejtette, hogy hogyan választották meg annak idején! (Meg azt is, hogy ő ezt a választási cirkuszt elfogadta!)

2010-ben lejár a mandátuma, és nagyon szeretne még egy ciklusban elnök maradni, vélhetőleg azért (is), hogy feljetesse azt a gyalázatos választási cirkuszt, ahogy annak idején az elnöki székbe került.

Nekem nagy csalódás volt ez az ember, és az is maradt.

yarisugi 2010.01.02. 07:17:25

Sólyom beszéde szerintem inkább rövid volt és ebbe a pár percbe nehéz belesűríteni egy mindent átfogó kerek tartalmat.

Amit mondott, az tulajdonképpen a tények felsorolása volt. Nem pártoskodás, inkább kicsit meglapő, mintha a KE most döbbenne rá hüledezve arra amit az egész ország tud, pártállástól függetlenül.

Az viszont sokkal jobban meglepett hogy Kóczián Péter mennyire zagyván fogalmaz. Tudjuk be a szilveszteri másnaposságnak, rendben. De ha már valaki újságírónak tartja magát és nem a buliról ír, hanem a KE beszédéről, akkor kapja már ösze magát.

Ragozási, egyeztetési hibák, setesuta szószerkezetek, az egész olyan, mintha egy kisdiák próbálná utánozni a felnőtt bácsikat egy iskolai lapban.

Valaki írta fent, hogy tanulni kéne a stilisztikát, a helyesírást, az újságírás alapjait, mielőtt valaki KÓCZIÁNPÉTERBLOGJA névvel kiáll mások elé.

KÓCZIÁNPETIKÉNEK ezek a tanulási dolgok nyilván nehezen mentek. Nem véletlen, hogy kirohant az oktatás hangsúlyozása ellen. Pedig minden azon áll vagy bukik, kedves Petike. Sem infrastruktúrát fejleszteni, sem újságírni, sem mást nem lehet, ha az ember nem tanulja meg, ahhoz pedig az kell, hogy legyenek olyan rendszer és legyenek olyan szakemberek, amelyben és akik által átadható a tudás.

Kedves Kóczián Peti, a "kiművelt emberfő" fogalmának nézz utána, pl. hogy ki mondta és milyen kontextusban. Aztán gondolkozz is el rajta, és a boldog új évben, amit neked is kívánok, írj kevesebbet, de minőségit.

Rá Dios 2010.01.02. 07:42:16

Tudom, nem illő nevekkel viccelni, de vak, aki nem látja, milyen kopott kis szürke veréb ez a "magyar" sólyom.
Igen, kézenfekvő, hogy a hatékonyság plusz demokrácia képletet elsinkófáltuk, ki akarattal, ki figyelmetlenségből veszejtette el, vagy hagyta veszni. A puszta demokrácia szép dolog, de az éhenhaláshoz is kevés, jőjjön tehát a hatékonyság önmagában. Erről beszél a mai fellállásunkjban hatalom nélküli elnök is. Csakhogy: mennyiben biztosíték a demokrácia (kinek mit is jelentsen)hiánya vagy akár csak korlátozott volta a hatékonyság és az álatala szolgált közérdek (kinek mit is ... hogy ismételjem magam) érvényesülésére? Hátha elég lesz a hatalom, mint mint végcél, nem pedig mint eszköz. Azaz dehogynem eszköz. Csak nem a felelősség által korlátozott, hanem az ellenkezés elleni eszköz. Nálunk még politikus vagy közszereplő be nem látta, ami olyan kézenfekvő pedig. Akinek több a hatalma, annak nagyobb a felelőssége is. Nem többet, hanem kevesebbet szabad neki, mint a tőle függőknek. És nem az őt (ki)szolgálókra, hanem "az-emberekre" gondolok.
Meglátjuk egy év, két év, tíz múlva, túlzott-e Debreczeni, vagy érte kell menni mint új Táncsicsért a várbörtönhöz.

belekotty 2010.01.02. 07:43:19

@pöowztrqasfr: Beteg megnyugszik, beteg klavit letesz, beteg hátulgomobólósba visszabújik, gumiszoba sarkában leül!

belekotty 2010.01.02. 07:47:28

Mindenféle párt szimpátiát félretéve.
"sójomka" egy alapvető dolgot megsértett, köztárasásági elnökként a politikai semlegességet.
Csontig benyalt a fidesznek. Remélem nem hosszabbítanak neki mandátumot.
Orbán az elhasznált figurákat el szokta dobni, "sójomka" is erre a sorsra jut.
"sójomka" eddig a leggyengébbet teljesített a közt. elnökök közül.

belekotty 2010.01.02. 07:51:42

@stratez: " Ha egy köztársasági elnöknek még csak véleménye sem lehet, akkor szüntessék meg ezt pozíciót"

Talán el kellene olvasnod az Alkotmányt a köztársasági elnökről. No meg azt az erkölcsi minimumot elvárhatnád hogy pártpolitikailag semleges legyen.
Az állam szarban van. Tudjuk.
A szocik elbaszták? Tudjuk.
Fidesz nyeri a következő választást? Tudjuk.
'sójomka" nyal a fidesznek a következő mandátumért?. Tudjuk.

belekotty 2010.01.02. 07:53:26

@pucros: "A fideszben az lesz a jó, hogy diktatórikus mint egy hadsereg. Az legalább működik, nem úgy mint a tutyimutyi MSZP, amelyik annyira demokratikus hogy mivel köztük csak a status quo enged igazságos osztozkodást a lopott holmin, ezért semerre sincs nekik előre. Lefele, csak az van."

Hehehe... ez nagyon igaz.

hofferpubi 2010.01.02. 08:04:34

nagyon sajnálom ezt a kommentes "kultúrát", ahol a tényektől fényévkre elrugaszkodott, a politikai kultúra csírájával sem rendelekző, a valóságot pártos szemüvegen keresztül szemlélő, hőbörgő jánosok nagyobbnl nagyobb hülyeségeket írnak. Ez nem vitakultúra, ez egy alpári stílus, és sajnos ebben jó tanítómester a jobbos média. Csak azért nem írtam balost, mert olyan meg nincs. Azt azért érdemes lenne tudni - hogy az offshor jobbos médiacégekhez honnan és kik lopták a pénzt. Ezek a tolvajbandának kikiáltott ballibek ezt is elrontották. Vagy netán ők loptak kevesebbet? Vagy már elfelejtettük a székház ügyet, a kaja ibrahim és társai, vgy a napjainkban kövér szilárd ügyeit? Még mielőtt baloldalisággal vádolna bárki, vagy lekommunistázna, természetesen a másik politikai oldal által elkövetett bűnök is mélyen felháborítanak. A szavatarányosan elosztott autópálya pénzek - amikből nagyon "szép" kampányunk lesz a tavasszal - hány iskola, kórház, szegény ember nehézségein segítenének? Minden bármelyik fél által elsíbolt forint őket / minket rövidít meg, a mi jövőnket éli fel, mindegy, hogy a szegfú, vagy a narancs égisze alatt lopják el. Aki csak a másik oldal bűneit látja, az vagy vak, vagy értelmi színvonalából adódóan, vagy aljas okból nem látja a saját oldalának bűneit. Sólyomról meg csak annyit, akit csalással választanak meg az ismert körülmények között, és ezt jogászként, az alkotmány őreként hagyja, sőt elviseli, annak erkölcsi alapja nem sok van ítélkezni. Az, hogy ezt csak narancssárga szemüvegen keresztül képes megtenni, sajnos régóta ismert, engem nem lepett meg a tény maga, csupán az arcátlan egyoldalúsága és annak mértéke. Jobban tenné, ha a civil szférában vezeklene majd a mandátum lejártaa után, s remélem, hogy nem tart majd igény újabb 100 mulliós lakásra, amelíet egyszer már vett neki a magyar nép, az AB elnöki székéből való távozása után. Aki minden magyar elnöke akar lenni, az nem viselkedhet így. Én szégyenleetsnek tartom ezt az újévi beszédet, aminek csupán egy mondanivalója volt: kampányolni az ellenzék mellet. Kíváncsi vagyok hogyan honorálja majd az ellenzék. Lesz-e meégegyszer ilyen színtelen, arrogáns, pökhendi elnöke kis hazánknak? Remélem nem.

Zetek 2010.01.02. 08:05:00

@belekotty: Kb. így képzeli el a világot néhány okos tojás, aki naponta a Népszavából tájékozódik. Sajnos messze nem így van elég sok a fegyelmezetlen alak lásd pl. Molnár Oszkárt.
Amúgy Petike te fáradtál el, de nagyon. Lehet, hogy szerinted a fénykorában is félhülye Árpi bácsi az ideális elnök, de nem kellene általánosítani.

strappa 2010.01.02. 08:10:05

Csak a hülye nem látja hogy Őszöd óta a szocik vezette kormány béna kacsa. Akkor is az volt, amikor egy nagyon határozott és eltökélt ember vezette, mivel pár hónap alatt kikopott alóla minden (nem jogi értelemben vett) legitimitás.
Sólyom csak ezt a nagyon fontos állapotot deklarálta, amiért lehet balról utálni és elfogultsággal vádolni, de objektív szemszögből ítélve teljesen igaza van.
Az MSZP-hez közeli körökön kívül bárki jól járt azzal, hogy nem írtak ki 2006 végén új választásokat?
Nem hiszem. Ebben persze ludas a Fidesz is, mert 100%-ig rájátszott a kormány tehetetlenségére, erősítve azt, de ha egy demokráciában olyan eszközökkel tartja meg egy párt a hatalmat, ahogy azt tette az MSZP, akkor sokkal jobbat nem várhat az ellnzéktől, tőlünk nyugatra se.

Kalmár 2010.01.02. 08:17:33

@hofferpubi: nem kicsit meglepő amit írsz.
Tényektől elrugaszkodott a vita kultúra.
Majd kijelented, hogy nincs balos média?
Mit jelent a balos? Ha hagyományos szocdem értékekhez igazodót akkor úgy-ahogy egyetértek, de a jelenlegi szoclib bandának a legerőssebb fegyvere a média....
Egyébként a kaja joszif ezüsthajó orbánszöllő imamalmotokból született egy elmarasztaló itélet??
Mert az elvtársaid kettessével mennek a sitre, balos rendőrség mellett is. Szerencsére van tényfeltáró újságírás egyébként fele ennyien lennének bent. Külön minisztériumot állítottatok az említett ügyekre 0 eredménnyel. Mit csörögsz itt papírzacskó 8 év után??

pecz 2010.01.02. 08:30:55

Aki ennyire nem tiszteli a saját országa elnökét, az hogy várhatja el, hogy a szomszéd országok tiszteljék, akkor, amikor mindannyiunkat képvisel?

hofferpubi 2010.01.02. 08:43:46

@Kalmár: erről írtam, de látom hiába! Akinek csak egy igazsága van, olyant csak egy valakit fogadok el, az pedig földi mércével nem mérhető. Látszik, hogy nem a tények érdekelnek, direkt leírtam, hogy nem vagyok balo, ha tudni akarod, nemzeti érzelmű keresztény vagyok. Ettől, még láthatom úgy, hogy a magukat kersztény embereknek mutató, de gyűlölködő, megosztó, stb. poliitkusok csak a címkéjükben azok, de sem a szívükben, sem cselekedeteikben nem azok. Ha lesz olyan kommentálni való írás, ami jogosan kritizálja - és nem szidja, becsmérli, mert ezt a másik oldlaon sem fogadom el - majd tetten érheted a kommentemet. Amúgy meg olyan országban igazságszolgáltatásról beszélni, ahol ilyen mértékben átpolitizált a rendőrség, ügyészség, bíróság - értelmetlen. Arról, meg hogy ki milyen ügyes, hogyan kell és lehet kibújni az ügyek alól, megint értelmetlen vitát nyitni. Ez sem erősséges a ballibeknek. Ha a saját oldaladnak akrsz segíteni, akkor arra hívd fel a figyelmüket, hogy könnyebb a másik hibájából élni rövid távon, de hosszabb távu eredmény csak saját kútfőből jöhet. Az igazságszolgáltatásról még annyit, hogy egyszer mindenkinek majd eljő, és akkor hiszem, hogy sokan könnyűnek találtatnak. HA mérce van, akkor az nem kettős. Amúgy a sok balos ügy kipattanása után szerinted mi fog következni a tavasszal? Annak sem fogok örülni, ahogy ennek sem örülök, mert nem hiszem, hogy a gyűlölködésben, az erkölcstelenségben, a törvénytelenségekben, a politikai szélsőségekben kellene kis hazánknak vezető szerepben tetszelegni a világban. Ha most legyen itt az igazság pillanata, akkor legyen msot, de minden derüljön ki. A bűn nem attól bűn, hogy mikor követték el, hanem magától a bűntől, mindegy, hogy ki, mikor és hogyan követte el, meg hogy kiderült-e. Ha lehiggadsz egy kicsit, és nem pártszemüvegen keresztül szemléled a világot, erre neked is rá kellene döbbenned. amúgy pedig nem vagyok papírzacskó, és főleg nem vagyok üres. Jó lenne, ha önvizsgálatot tartanál ez ügyben is.

ddi 2010.01.02. 08:44:06

Erkölcsi tragédia, ami itt megy az országban, persze, hogy változás kell. Jól látja az elnök úr. Nem kell ehhez Fideszesnek és elnöknek sem lenni. Nem az elnököt kéne itt kritizálni, hanem a csürhe bandát.....
Csak az az orráig látó kedves többség megtanulná már végre, hogy nem kell többé ezekből...
Még jó, hogy az SZDSZ nem fog dumálni annyit.....mert szétlibbentek.

Sajnos a Fidesz se mindenben különb...

hofferpubi 2010.01.02. 08:55:09

@pecz: nem tudom nekem szántad-e a megjegyzést, Ha igen, akkor a válaszom roppant egyszerű: tiszteni nem a funkciót kell, hanem azt betöltő embert. Amúgy pedig talán meg kellene vizsgálni, hogy miért nem tiszetki határokon túl a köztársaság elökét. Miért ment el komáromba, amikor jelezték, hogy diplomáciai bonyodalom lesz belőle, és sorolhatnám. Tudod engem ténylegesen izgat a határon túli magyarok ügye, és úgy gondolom, hogy őket sem ürügyként, sem eszközként felhasználni nem szabad semmihez, és mielőtt bárki - bármi tesz az "érdekükben", meg kellene vizsgálni, hogy azzal segítünk, vagy ártunk-e nekik. Ha meg az arra hivatottak ezt megvizsgálják, akkor ezzel nem menjen szembe még egy köztársasági elnök se. Főleg, ha az én elnököm is akar lenni. Amúgy pedig sem a tevékenysége, sem a hatalomra kerülésének körülményei okán nincs miért tisztelnem. Súlyos társadalmi ügyekben nem szólalt meg hónapokig, elviselte, hogy szélsőjobb az elnöki palota tövében bontson zászlót. Soroljam még, m iért nincs okom tisztelni. Tiszteletben tartani a hivatalát kötelességem és meg is teszem, de ettől nekem ő személyesen még könnyűnek találztatott.

pöowztrqasfr · http://bit.ly/1a3Kgy 2010.01.02. 08:59:55

@The Question: @belekotty:
ha figyeltek, épp most szarok bele a szátokba, köcsögök...
lnk.bz/gjc

Kendaq Pendragon 2010.01.02. 09:01:30

Értem és egyet is értek részben azzal, amit leírtál. Azonban 15 percben nem lehet nagyon konkretizálni, ha ráadásul sok mindenről szeretnénk beszélni.

Az oktatásügy igenis az egyik legfontosabb, hiszen csak a megújult gondolkozás továbbadásával számíthatunk a jövendő társadalmi megújulás ígéretével. Ha a korrupcióellenességet már kis korban beleneveljük a gyerekekbe, ugye.

A beszéd pedig attól fideszes, mert bírálja a kormányt??? Basszus, ne csak feketében és fehérben lásd a világot!
Azt állítják az elemzők, hogy Sólyom Lászlót nem fogja újra támogatni a fidesz. Erről hallottál? Vajon miért rebesgetik??

tamatomi 2010.01.02. 09:02:19

@Zetek: Ritka primitiv alak vagy az biztos, amiért ezt itt le merted irni. Azt az embert igy megsérteni akit csak a szeretet és tisztelet övezett mindenhol és messze a legjobb volt. Akik utána jöttek csak operetthuszárok. Plána a madárember aki csak akkor nyilatkozott bármit mikor nem kellett volna.
Bezzeg ha kellett nem volt véleménye.
Tevékenysége csapnivaló volt és lesz, annyira pártos.

tamatomi 2010.01.02. 09:04:42

@hofferpubi: nagyon egytértek Veled és ettől volt Árpi bácsi több nagyságrenddel nagyobb mint a követői. Őt lehetett tisztelni.
Ma erről ne beszéljünk ilyen tevékenység után....

zoli29 2010.01.02. 09:16:07

"Ha az hangsúlyozza, változásra van szükség, s a szocik a béka segge alatt vannak, s a választás a változás eszköze, akkor nem lehet másra gondolni, mint a nyerésre álló jobboldali koalíció támogatását."

Ez természetesen nem igaz. Sólyom nem mondta, hogy jobboldali kormányra van szükség, csupán azt, hogy változás kell, mind a kormányzati, mind az ellenzéki politikában. Ebbe elvileg beletartozik az is, hogy egy újraválasztott MSZP-kormány újfajta kormányzást valósít meg.
Az más kérdés, hogy ki mit gondol még hozzá Sólyom szavaihoz.

"Majd nem mondott semmit arról, hogy minek kellene megújulnia."

De mondott. Pl. hogy olyan gazdaságpolitikára van szükség, ami biztonságos fejlődést biztosít, meg hogy fel kell lépni a korrupció ellen, és a közbiztonságot meg kell erősíteni. Ezek persze általánosságok, de a köztársasági elnöknek nem is dolga konkrét kormányzati lépéseket megfogalmazni.

"az elnök ismét csak a szociknak mosott be. Mintha csak ők lennének a hatalomban, s csak őket érinthetné meg a korrupció."

Ezt is maga a beszéd cáfolja. Sólyom éppen azt mondta, hogy habár a politikában jelenlévő korrupció jogosan háborít fel mindenkit, ugyanakkor az átlagembernek ugyanúgy tennie kell a saját életében is a megtisztulásért. És utóbbira fektette a nagyobb hangsúlyt.

"De miért pont az oktatás a kiemelt téma?"

Azért mert Sólyom értékrendje és elképzelése szerint (és ez sokakéval egybeesik) az oktatás állapota alapvetően határozza meg az ország jövőjét. Vagyis az elnök a saját preferenciáját emelte ki. Mi ezzel a probléma?
Persze beszélhetett volna még az egészségügyről, az adórendszerről, a környezetvédelemről, a vasútról, az ifjúságpolitikáról, a kultúráról, és még 100 másik témáról; de tényleg az a köztársasági elnök feladata, hogy az újévi beszédében az ország összes létező problémáját és feladatát sorra vegye? Ugyan már! :)

"Az elnök beszéde alapján kicsit elfáradtnak tűnt. Olyannak, akinek távozása nem hagy majd űrt, mert vagy kifulladt, vagy pártossá vált."

Az írás alapján nekem inkább úgy tűnik, hogy Kóczián úr fáradt el, de ahelyett, hogy kipihente volna magát, talált magának egy bűnbakot, és a fáradtság okozta frusztráltságát őrá vetítette ki.

bolhaplaza.hu 2010.01.02. 09:17:33

Ha eltakarodnak a szocik az azt jelenti,hogy végre azoknak is lesz munkájuk,akiknek eddig azért nem volt,mert a komcsibagázs rokonsága csinálta az összes munkát.

bolhaplaza.hu 2010.01.02. 09:20:55

Ha a fidesz nyer,akkor kezdhetik a csomagolást a minisztériumokban lévő takarító és biztonsági és egyéb cégek,plusz a kis és nagyfőnökök.Egyébként tényleg nagyon gáz, hogy minden kormányváltásnál remegni kell a legegyszerűbb nyomorult munkavállalónak is attól,hogy lapátra teszik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.01.02. 09:34:12

@dunabeat.: (a szerzőről) "Nem nagyon értem, hogy süllyedhettél idáig."
Én értem. Feltehetőleg pénzért.
Kóczián Péter: nagyon be volt baszva a tisztelt szerző, amikor a fenti összefüggéstelen baromságokat leírta, vagy csak egyszerűen most indul el a debreczeni úton? Amúgy repülőre kellene szállnia, hogy megérintse a madárelnök talpát...
Én nem jártam korábban itt, az Index címlapról tévedtem be, de az írás reménytelenül színvonaltalan. Igazi intellektuális szeppuku. Ilyenek után szokta kitenni magára a független "politikai elemző" az árcédulát, hogy mennyiér' eladó. Oszt a valamelyik köcsög politikus megveszi lábon. Mint a búzát.
Később még írhat életrajzot a "nagyemberről" és parlamenti képviselő is lehet akár...

Kalmár 2010.01.02. 09:38:20

@hofferpubi: Ennek sem lett több értelme. Te nemzeti érzelmű keresztény??
Rendesen hülyének nézel mindenkit. Ebből is látszik fogalmad sincs mi az. Pártos szemüveg kell ahhoz, hogy ezt a tolvaj rabló hordát, annak lássam ami? Ugyan.
Egy évized szoci ámokfutás után előkapirgálni az ezüsthajót (amit egykomplett hadsereg próbált ízekre szedni de nem találtak kikezdhető részt benne) igazi konzervatív keresztény gondolat igaz?
Kilóg a lóláb.
Ami tavasszal lesz, az remélem igazságszolgáltatás lesz.
Vagy szerinted el kellene engedni az elvtársaidat valami homályos legyen béke köztünk szlogen miatt ?
Most kezdenek rinyálni a csalók, mert érzik a vesztüket. Folyamaosan a mentelmi jog mögé bújtak köztörvényes ügyekben visszélve ezzel a joggal.
Nem lehet büntetlenül kifosztani egy országot.
Te meg ne fáradj ezzel a konzervatív kamuval, olyan szoclib konzervekkel gurigázol amelyek elárulnak.

2010.01.02. 10:24:31

@karatekutya: „Aha, aztán akit nem Aporffynak hívnak, az mehet rapportra valamelyik hivatalba...”
” Parancsra rendben masírozó 60 IQ-s ágyútöltelékekre szükség van, háborúban, egyébként meg irány az iskola és lehetnek jó szakmunkások.”

Meglepődnél hogy hány végzett ember masírozik. A 60-as IQ inkább azokra jellemző, akik csipsszel a kezükben bámulják nonsztop a pártközeli tévéjüket, és várják hogy önmagától megoldódik bármi is. A teszünk az országért c. 1 perces kötelességet a 4 éves választásoknál követik el, hogy rászavaznak ötödjére is valamelyik jobban hazudó pártra, ami az egyénnek többet ígér. Az ország nem számít. Ismét csak azt tudom mondani, kevesebb tévé, több saját tapasztalat. Ennek az országnak a legfőbb baja, hogy az országot lelketlen, nemzeti identitásoktól szakszerűen mentesített robotok alkotják, akik önmagukon kívül semmivel nem foglalkoznak, éppen csak nem köpik szemközt egymást az utcán, és márcsak a plazmatévéjükért, és a hi-tech kütyüikért, materiális dolgokért képesek még vergődni, (és szavazni) mert ez maradt az életük egyetlen értelme, és boldogsága. Ez a "CIKI" jobbik legalább rávilágít egy komoly hiányosságra, ami már olyan rég nem téma, hogy már nem is hiányzik senkinek, sőt egyre többen, néznek úgy rá, mintha UFÓ lenne: Ez pedig a minimális nemzeti öntudat ! Aminek hiánya pontosan olyan helyzetet szül, mint amiben vagyunk. Nincsen már élet magyarországon, csak mindennapi vergődés pénzharácsolás, túlélés, hazudozás, intézményesített korrupció, és bűnözés. Megkérdeztem néhány ismerősömet, vajon mi lehet az oka annak, hogy egy viszonylag ismeretlen nem túl régi múlttal bíró, viszont irányelvekben gazdag tömörülés, aki ráadásul burkolatlanul és radikálisan magyarpárti, cselekvőképes, nemcsak pofázik.... ennyire vegyes, sőt ellenséges fogadtatásra talál a leginkább azok körében, akikért tulajdonképpen létrejött? Nem tudtak válaszolni, csak azt hogy "hát komolytalan", meg „radikális” meg "ciki ez a magyarkodás", "nem értenek az ország irányításához" (fűszerezve homályos fajgyűlölet elméletekkel) és jött vagy ezer óvodás kifogás miért nem jó, ami persze tökéletes szinkronban van azzal, amit a tévé ugat nonsztop...... tehát nem marad más, féljünk az ismeretlentől, és szavazunk a jól megszokott és „hozzáértő” tolvajokra, mert azokat már legalább ismerjük, nem tudnak újat villantani. Végülis 20 év nem nagy idő, bele lehet még néhányszor lépni ugyanabba a szarba.

2010.01.02. 10:29:44

@Kalmár: "Nem lehet büntetlenül kifosztani egy országot."

Amig csalók az "elszámoltatók" is addig igen.

2010.01.02. 10:33:33

Kóczián ur! Mit várt a Közt. Elnök urtól? Talán, azt hogy türjétek tovább, a lopást, a hazudozást és nyugodjatok bele, hogy ez van--mert ez a demokrácia!? Igenis, ez a politikai gengszterizmus, ami nálunk van, az felháboritó és bicskanyitogató. Az elitnek önmagát nevezö társaság, a maga hü talpasaival kirabolta az országot, végig hazudta a 20 évet és mi, marhák türtük ezt, elhittük--mert nem tudtuk, hogy mi a demokráciának nevezett szarság. Vajon, mit kellett volna mondania Sólyom urnak? Dicshimnuszt zengeni a Gyurcsány-féle öszödi beszédröl, vagy azt mondani, hogy politikai pártok és vezetöi, tagjai, lopjatok bátran, mert nektek lehet? Vajon dicsérni kellett volna a Kóka-Horn G. féle gátlástalan és aljas hazugságot? Vagy megdicsérni a Kuncze-féle "megélhetési" bünözést? Vagy Ön is azt hiszi, hogy csak Önök az okosok? Higyje el, téved. Valaha nagyapám azt mondta mindig--és ezt mondtam én is gyerekeimnek--hogy tanulj, mert ebben az országban sok a hülye és ostoba. Ha tanulsz, te nem leszel az. Én megfogadtam és gyerekeim is. Önöknek is meg kéne fogadni. Talán másként látják az életüket és a másét is!

blacklord 2010.01.02. 10:45:32

Pfff... Ezt a blogot SOHA többet nem látogatom. Hogy neked komolyan ez a legnagyobb bajod ebben az országban, az legenyhébb esetben is felveti a baloldali paycheck fennállását. De hogy szerinted is egyenlő távolságot kéne valakinek tartania, amikor száguld a mozdony a betonfal felé, hát pontosan ez az üres, semmitmondó liberális lózung. Kedves Péter, mondd meg, PONTOSAN mit kéne ebben a helyzetben mondania 15 percben egy köztársasági elnöknek, hogy az neked megfeleljen? De most komolyan? Szerinted Fideszes valaki, mert azt mondja, hogy igenis le kéne mondania annak a kormánynak, akinek a miniszterelnökéről ez kiderül? Szerintem ez pontosan egy normaminimum hiányát mutatja, amiről a magadfajtának láthatóan fogalma sincs - ami azért szomorú, mert véleményformáló akarnál lenni, vagy mi a csuda. Nagyon, nagyon szomorú. Jó eltűnést a süllyesztőben.

unknown_blogger · http://www.tulajdonkeppen.blog.hu 2010.01.02. 11:50:20

Te az újságíró Kóczián Péter vagy? Amennyiben igen, nos, ez a poszt szánalmas (ha nem, akkor is). Legalább annyira semmitmondó, mint amennyire te próbálod ezt a jelzőt ráhúzni az elnök beszédére. Erőlködés az egész, állítások kiforgatása, és a "legszebb", hogy tele van nyelvhelyességi hibákkal (alany-állítmány egyeztetés, stb.) Egy ilyen poszt bárkinek a szégyenére válna, nemhogy egy "írástudónak"... komolyan, egy érettségi fogalmazás szintjét sem üti meg bizonyos helyeken, pl.:

"De miért pont az oktatás a kiemelt téma? Miért nem az infrastruktúra fejlesztéséről? "

Pfff....

És akkor a "tartalomról" még nem is beszéltünk. Jellemző, hogy ez figyel a blog.hu kezdőoldalon.

Kalmár 2010.01.02. 12:11:26

Ha ennyien tartják siralmasnak az írásodat, az elgondolkodtat téged?
Remélem.

lüke 2010.01.02. 12:18:39

tényleg kéne a Hyde parrk corner
ennyi beszédre:)
s mindenki mindent jobban tud:)

PubiX 2010.01.02. 12:40:50

Ma délelőtt Sólyom a Tubesen mondott beszédet. Tudósítás lapozás után:
napizeje.blog.hu/

Marketinges · http://labrador.blog.hu 2010.01.02. 21:13:14

Hát ez gyengére sikerült. Péter szedd össze magad! Ennél azért még te is többre vagy képes.
Asszem...

Eric_Cartman 2010.01.02. 21:15:50

@bigthereal: "te milyen jogon magyarázol és skatulyázol be valahová, mikor láthatóan fogalmad sincs a tényekről és világ működéséről..."

Ha jól emlékszem, te vagy az a hülye, aki bevásárolt sciennet-es jogokból, aztán a VPOP-t szidta, mert lecsukták a főhülyét.
Kérjük, maradj itt és taníts minket !

öregmogyi 2010.01.02. 21:45:25

@pakesz: mit szenvedsz? Nézz már utána, hogy Ferikéd hány helyen nyilatkozta, hogy már két éve tudott a tarthatatlan gazdaságpolitikáról, (vagy olvasd el a lemondott pénzügyminiszterről szóló (László Csaba) cikket az indexen!

GyF a választási győzelem érdekében nem tett semmit. Mert meg volt róla győződve, hogy miután egy tiszta-négy évet nyithat a szocik, végrehajthatják a reformokat. (ezek a komcsik folyamatosan csak reformokban tudnak gondolkodni... Tehetségük nincs a meglévő rendszer finomításán, ezért akarnak mindig a nulláról létrehozni valamit... amivel persze minidig beégnek)

GyF: "Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."

öregmogyi 2010.01.02. 21:46:12

@pakesz: @pakesz: mit szenvedsz? Nézz már utána, hogy Ferikéd hány helyen nyilatkozta, hogy már két éve tudott a tarthatatlan gazdaságpolitikáról, (vagy olvasd el a lemondott pénzügyminiszterről szóló (László Csaba) cikket az indexen!

GyF a választási győzelem érdekében nem tett semmit. Mert meg volt róla győződve, hogy miután egy tiszta-négy évet nyithat a szocik, végrehajthatják a reformokat. (ezek a komcsik folyamatosan csak reformokban tudnak gondolkodni... Tehetségük nincs a meglévő rendszer finomításán, ezért akarnak mindig a nulláról létrehozni valamit... amivel persze minidig beégnek)

GyF: "Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz."

dzsaszper 2010.01.02. 21:58:38

@hofferpubi: szerinted a fidesz csalása, hogy az MSZP és az SZDSZ nem bírt megegyezni egymással?!

Egy másik kommentedhez: a 100 milliós villa alatt a mindenkori AB-elnök, illetve a mindenkori köztársasági elnök rezidenciájára gondolsz? Azt nem Sólyomnak vette a nép, hanem a Magyar Köztársaságnak. Az állam imázsához szükséges a hivatali rezidencia, nem Sólyom imázsához. Mellesleg nem utolsó szempont, hogy ezek a hivatalok kulcsfontosságúak nemzetbiztonsági szempontból, szükség van olyan rezidenciákra, amelyek védhetőek.

Engem inkább az akaszt ki, amikor egyik másik miniszterelnök saját villáját építik át erőddé a nép pénzén...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.01.03. 02:15:52

Kóczián Péter: no mi van, nem reagálsz a Téged baromságaid miatt bírálók érveire? Tényleg írástudónak képzeled magad? Még mindig, vagy ez volt az utolsó poszt?
Vagy esetleg XIV. (elcseszett) Lajosnak képzeled magad? Tudod, az aquila nem kapkod...

Paraszt 2010.01.04. 13:37:28

Péter!
Szerintem kéne legyen valami szakmád a következő időszakra, javaslom az OKJ-s képzéseket!
Vagy visszadörgölődzöl megint?
Esetleg meg kéne alapítanod a Kétkul(l)a(n)cs pártot a Debrecenivel.
Az első három ötlet ingyenes, utána jön a számla!
big láv:
Paraszt voltam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.01.04. 15:10:56

@Paraszt: az általad említett sunyi féreg cz-vel írja a nevét.
Egyebekben osztom a vélekedésed...

Rá Dios 2010.01.04. 16:58:47

@Hepci: "... sunyi féreg..."
Tök mindegy,. éppen kit sértegetsz. Elég annyi, hogy nem érdemes rád odahallgatni,, mert sértegetsz.
vajon miért nem érted, értitek, hogy a csendes szó súlyosabb?

Paraszt 2010.01.04. 17:07:17

@Hepci: Bocsánat, helyesen:
Debreczeni József

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.01.06. 12:16:14

@Rá Dios: szerencsére alig látogatok polblogokat, ezután se tervezem gyakorítani ebbéli tevékenységem. Sajnos, igyekszem nem falazni a köntört.
Egyébként amiket ide beírtam, csendes szavak voltak ahhoz képest, amiket gondolok... Különösen a cz-s sunyi féreggel kapcsolatban. :)
süti beállítások módosítása