Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán, a coach

2010.02.19. 14:57 Kóczián Péter

 

Orbán Viktor lelki masszázst alkalmaz: győzköd, lelkesít, hitet ébreszt, félelmeket kezel és kiutat mutat – erről szólt a csütörtöki vállalkozóknak, menedzsereknek szánt beszéde is. Látszólag mellébeszél, valójában a kormányzásához szükséges lelki fordulatot készíti elő.
Aki konkrétumokat várt, az csalódott: ma sem tudjuk jobban, hogyan fog kormányozni.
Aki ezen felháborodik, morzsoljon el egy kritikát a magyar választóknak és a rivális MSZP-nek címezve: Varga Mihály őszintesége 250 ezer szavazójába került a Fidesznek. Ennyit az önzetlen, racionális vitára éhes közönségről, a szakpolitikai vitákra nyitottan készülő MSZP-ről és arról az intézményesített nyilvánosságról – média, közszereplő értelmiség -, amely csak úgy várja az igaz, őszinte politikusi szót.
Ha meg akarjuk érteni Orbán Viktor viselkedését, s viselkedését nem pipáljuk ki azzal, hogy szemérmetlenségében és cinizmusában mindenkit hülyének néz, akkor érdemes a viselkedésének az értelmét, célját megérteni.
Orbán mindig elmondja, hogy a következő kormány sikerének egyik feltétele a bizalom megteremtése. Nem véletlenül hangsúlyozza ezt. Jószerint nincs is más alapja, amire építhetne.
Ez nem az Orbán-kultusz hivatalos intézményesítést jelenti, hanem azt a pszichológiai közhelyet, amely ma már a közgazdaságtanban is sok támogatóra talált.
Az emberek viselkedése és a viselkedésük mögött meghúzódó várakozások, az egymás iránti bizalom, az intézmények iránti bizalom konkrét termelő erő.
Orbán minden szavával azt szuggerálja, hogy érdemes bízni benne. Egyrészt mert tudja: a bizalom erőt ad.
Az adócsökkentés, ha komolyan gondolja, csak akkor működik már rövid távon is, ha a vállalkozók, a cégek a felszabaduló pénzt beruházásra, emberek felvételére, legális alkalmazására fordítják.
Lássuk azt is világosan, hogy bármilyen adócsökkentés elsődleges feltétele a kormány iránti nagymértékű bizalom.
Ennek köszönhetően hiszik el az emberek, hogy az adócsökkentés nem csak pillanatnyi döntés; hogy a megszorítás valamilyen cél érdekében történik, s a kormányt következetesen megtesz mindent annak elérése érdekében ( nem vágja át az embereket).
A gazdasági modell, a kapitalizmus részletes elemzése, mint visszatérő motívum azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus kialakult működését problémásnak tartja, amelyen változtatni kell; a kormányzás intézménye az eszközrendszer, amely képes azon változtatni.
Ezért bírálja a kapitalizmust, s ezért annak módosított változata mellett érvel. Ezért bírálja a spekulatív kapitalizmust.
Orbán természetesen retorikát alkalmaz: az általa kívánatosnak tartott hangulatot alakítja ki, ezért a spekulatív tőke fogalmának megalapozása nem nagyon izgatja. Nem azért, mert nem érti a problémát, hanem mert a szavazatszerzésben haszontalannak tartja.
Hogy csak egy példát mondjak: Orbán szerint a termelő országok haladnak előre, s ezek keleten vannak, ahol a termelés növekedése még a válság ellenére is számottevő. Ez igaz. De mindennek finanszírozását az amerikai kötvények jelentik: a havi és éves részlet, amely utánuk befolyik. Kína gazdasági növekedését a kínai –egyébként – állami spekuláció is élteti.
De ezek az összefüggések itt és most még egy átlag vállalatvezetőt sem érdekelnek. A vállalatvezetők és magán tőkések is csak emberek, akikben feszültségek vannak, akik a lemaradást, a megtorpanást érzik, s erre az érzelmi feszültségre érzelmi hullámhosszon érkező válaszokat is várnak. Orbán erre reagál.
Racionális és szakmai vitát meg azért nem folytat, mert a) senkit nem kell meggyőznie arról, hogy mégis inkább rászavazzon, b) csak veszthet egy részletekben menő vitán.
Ennek felismerésévek együtt is nyugodtan kimondhatjuk: 2010-ben érzelmi alapú döntést hozunk, amelyben az elmúlt évek döcögése és a szocialisták kormányzási képességében való csalódás miatt szavazunk nagy számban a Fideszre vagy a Jobbikra vagy kisebb számban az MDF-re vagy az LMP-re. 
A Fidesz ígéreteit nagyon könnyen elmoshatja a körülöttünk dúló vihar. Ezt elvileg mindenki tudja. Vagy tudhatná. De ha Orbán jól beszél, elhisszük neki, hogy ő tud valamit, amit más nem.
Orbán retorikai teljesítménye azért negatív, mert semmit nem tesz a racionális viták kialakítása érdekében. S azért pozitív, mert érzelmi töltetet ad, felvillanyoz, amikor a kilábalás lehetőségét megpróbálja felrajzolni.
 Amikor egy coach belép egy vállalati szervezetbe, akkor elfogad egy ki nem mondott szabályt: ő a vállalat teljesítményének növelésében érdekelt, s nem a felszámolásában. Akkor is, ha a vállalat helyzete tényleg pocsék.
Orbán is ebből indul ki.
Szerintem tudja, hogy milyen kicsiny a mozgástér, s mennyire vékony a kötél, amelyen egyensúlyoz. Tegnap az Iparkamarában elmondta: nem tudja, hogyan lehet majd újabb hiszti nélkül bejelenteni, hogy a hiány nagyobb, mint amennyit a Bajnai-kormány bevallott.
De úgy látja, hogy döntései elfogadtatásához a döntéseiben való hitet, s a programjával való érzelmi azonosulást kell kialakítania.
Ez nem a személyi kultusz megteremtésére utal. Ez a demokratikus vezető mozgásterét létrehozó, bizalmon alapuló karizma kialakításának az eszköze.

34 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr191773636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamesboci 2010.02.19. 15:43:26

felőlem szűcs erika és nyakó után már a patás is jöhet, tökmindegy.

Idet 2010.02.19. 15:51:51

TG, gyere már vissza!!!

kovacssteve 2010.02.19. 16:06:29

Hát nincs könnyű helyzetben, az egyszer biztos. De valahol el kell kezdeni, apránként lépésről-lépésre! El kell mondani a népnek, h még szarabb a helyzet, mint gondoltuk, és miután lefagytunk, már csak jobb lehet!

is 2010.02.19. 16:15:28

hát ha nem ugyanez az ember lett volna, aki Magyarország kárára minden eszközt bevetett, hogy hangulatot keltsen, bizalmatlanságot szítson, haragot gerjesszen, akkor ennek örülni is lehetne. de ez sajnos megtörtént, és most itt a Jobbik, aki garantáltan nem fogadja ezt el, hiszen ő abban érdekelt, hogy az emberek ne bízzanak Orbánban, hogy az MSZP-t és Bokrost ne is említsem.

Orbán még mindig csak az emberek ma. 40%-nak szavazatát kapja. az egész erőlködése a koalíciómentességről sajnos társadalmi szinten kisebbségi proletárdiktatúrát jelent. nem véletlenül találták ki a koalícióényszert, a fékek és ellensúlyok rendszerét. legalább 5 pártot a parlamentbe, és ebből három alakítson kormányt. az jóval egészségesebb, mint az, hogy mindenkit felszalámizok, magamba olvasztok, vagy kicsinálok. és ezt persze nem neki kellene megtanulni/megérteni, hanem a 10 millió magyarnak, hogy most már 15 éve vonszolja Orbán egy zsákutcába befelé a társadalmat.

most persze majd jól elmondanak megint mindennek, hiszen most jön el éppen a koronázás. majd 15 év múlva talán visszatalálunk a plurális demokráciához, ami a jólétet elhozta a nyugatiaknak is.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.19. 16:18:32

@is:
Az előző miniszterelnököknek mekkora volt a támogatottsága a teljes lakosság körében?

Látom nehezen emészted meg, hogy Gyurcsány együtt bukott meg az mszp-vel.;)

rockjano 2010.02.19. 16:19:14

"Ez a demokratikus vezető mozgásterét létrehozó, bizalmon alapuló karizma kialakításának az eszköze."

...aminek a lehetőségét már réges régen eljátszotta.
ÍNem vitás saját hívei és még jónéhányan most nagyon bíznak benne de ez hatalmon 1-2 hónap alatt elpárologhat és szerintem el is fog. Túl régen van ő már ebben a buliban ahhoz hogy tisztán jöhessen ki belőlle.

gitáros 2010.02.19. 16:36:00

@William w.:
Majd nézd meg ovi támogatottságát egy év múlva.

Mondjuk, lehet, hogy tökmindegy lesz az már, elég szépen meghirdette az egypártrendszer eljövetelét a napokban:
"Megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg [...] [e]helyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér...".

Ja, meg a faszom.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.19. 16:39:11

@gitáros:
Ha bukik a fidesz, akkor a Jobbik fog győzni egy időközi ogy. választáson.
Én ezt nem szeretném.

elfelejtette 2010.02.19. 16:43:29

Szar ugy, a progressziv baloldal maga ala csinalt. Tok igaza van Orbannak, nem kell ehhez nagy vatesznek lenni. Amig a baloldal nem epiti ujja magat, addig neppartnak ott lesz a Fidesz, oszt annyi, a Jobbik meg majd ellebecol 15% korul egy darabig, kabe amig a valsag hatasai tartanak.

Hadrianuska 2010.02.19. 16:54:53

Az ígérgetés, az ígérgetés, még OV szájából is. A "karizmatikus" szónoklatokból és magasröptü" dumaparádékból kaphattunk ízelítőt 98-2002 között is épp' eleget. A gyakorlati kivitelezés pedig úgy sikerült érdekes mód, hogy a Horn kormány alatt elért több mint 7%-os gazdasági növekedést, a négy évük alatt letornázták 3% körülire. Amikor pedig tisztán látszott, hogy 2002-ben nem nyerő a szériájuk, mindent elkövettek, hogy semmi ne maradjon a kincstárban. Pl. 400 fős településnek 300 milliós sportcsarnok. Én azt látom, a Fidesz és egyetlen párt lehetőségei sem engedik meg ezt a mértéktelen, egymás túl licitálását célzó, már-már nevetséges ígérgetést. Úgy érzem, nincs ma olyan párt Magyarországon, aki megérdemli a szavazatom. Számukra minden választó egy káposztafej, aki hatalomra juttatja őket,aztán le van ejtve, eszik amit kap..

csabakirályfi 2010.02.19. 16:59:32

"Tegnap az Iparkamarában elmondta: nem tudja, hogyan lehet majd újabb hiszti nélkül bejelenteni, hogy a hiány nagyobb, mint amennyit a Bajnai-kormány bevallott. "

Nem olyan nehéz az, hiszti nélkül bejelenti majd a Szíjgyártó, arra tartják. Akkor is nagyobb lesz a hiány, ha történetesen nem nagyobb. Miként a Postabankot is 150 milliárddal kellett konszolidálni 75 helyett.

ki kicsoda 2010.02.19. 17:12:53

"Amikor egy coach belép egy vállalati szervezetbe, akkor elfogad egy ki nem mondott szabályt: ő a vállalat teljesítményének növelésében érdekelt, s nem a felszámolásában. Akkor is, ha a vállalat helyzete tényleg pocsék."

Péter!

... Orbán nem egy COACH, hanem egy kókler!

Míg előbbi biztonsággal teszi azt, amit, mert ért a dolgához, addig a vezér sem a biztos tudás, sem a biztos háttérnek nincs birtokában.

A háttere nem képes a szemébe nézve ellent mondani neki, így ráhagyják az öntelt ostobaságait és ez lesz a tragédia.

tölgyes 2010.02.19. 17:13:03

Kedves Péter! Talán otthon megvannak Shakespeara összes művei.. Ballagjon oda, vegye le a polcról Antonius beszédét (Julius Caesár) és olvasgassa el néhányszor és mélázzon el rajta.. no meg a politikus szerepén... de ha Ön frissebb beszédet akar akkor olvasson mondjuk Churchillt...

szemtanú 2010.02.19. 17:15:02

@Hadrianuska: Finoman szólva csúsztatsz, durván szólva hazudsz. A Horn kormány alatt sosem volt 7% a gazdasági növekedés. Melyik 400 fős település kapott 300 milkás sportcsarnokot? Volt sok hibájuk, de a gazdaság spec jól működött, pl. az eladósodottságunk akkor volt a legkisebb, 50 % körüli.Ráadásul a Megyó azt a +300 milliárdot kezdte elkölteni, amit a Fidesztől örökölt.

mrs. white 2010.02.19. 17:16:42

Baloldal mindíg is materialista volt. Az orvosok szerint nincs rá recept, hogy melyik rákos gyógyul ki a betegségből és melyi nem. Egy biztos amelyik nem hisz benne az biztos nem, aki igen ott van rá esély. Ettől még Orbán nem valyákos duma matyi csak az első lépést teszi meg. 98-02 között sem jött be a tömegnek a merjünk nagyot álmodni sokkal inkább a legyünk kicsinyek. Érdeklődéssel várom mi lesz a vége, olyan sportoló még sosem nyert aki nem hisz a győzelemben. Jó a poszt, ha sok agyhalott még most sem érti mit mond a szerzője.

mrs. white 2010.02.19. 17:20:49

@Hadrianuska: Amikor a zorbán kormány csak 2%-al nőtt akkor emlékeim szerint a német gdp 0.5-el. Ha figyeled a gazdaságot akkor tudod hogy kb hasonló pályát futunk velünk. Ajánlom nézd meg a bux és dax görbéjét. Ezek után lehet marhaságokról beszélni.

ki kicsoda 2010.02.19. 17:27:05

... amikor az USA Ronald Reagan megválasztására készült, volt egy elhíresült mondás azzal kapcsolatban, hogy végül is ő, csak egy színész, amire az ominózus válasz az volt: "ha lehetett elnökünk egy bohóc, ezután miért ne lehetne egy színész"
Színész, aki tökéletes szöveghűséggel képes beleélni magát a szerepbe. Nem tesz a mondandóhoz és nem vesz el belőle.
Így lehetett Ronald Reagan az egyik legeredményesebb elnök, tökéletesen értette a szakmáját, így eredményesen volt képes megjeleníteni annak a politikai csoportosulásnak az érdekeit, amelynek jelmezében a színen megjelent.

yafet 2010.02.19. 17:28:46

Azért eszméletlen a faszi!!!
'96-ban a szocik megcsinálták a Bokros-csomagot, hogy kínkeservesen miniszterelnök legyen. Most meg csődbe vitték az egész országot, csakhogy simábban nyerjen a Viktor!

Úgy megkapni egy állást, hogy tartom a pofámat és kivárok csak nálunk lehet.....

nyg 2010.02.19. 17:36:55

@szemtanú: Hadrianuska hazudik, nem kicsit, nagyon.
A gazdasági növekedés: a Horn-kormány alatt: 1994 :3,1%; 1995:1,5%; 1996:1,5%; 1997:4,4%.
Gazdasági növekedés az Orbán-kormány alatt: 1998: 4,3%> 1999: 4,3%; 2000: 5,1% (!); 2001: 3,9%.

Hadrianuska 2010.02.19. 17:37:04

@szemtanú: A település neve Felsőmocsolád, Somogy megyében. Ráadásul zsákfalu. A 7%-al kapcsolatban igazad lehet, valamivel felette volt.:)
Anélkül, hogy ismeretlenül hazugnak nevezel, nyugodtan megegyezhetünk abban, hogy tudatosan laboratóriumi körülményeket hagytak a kincstárban.

nyg 2010.02.19. 17:38:17

Bocs. 1998-ban 4,9 %.

[nev] (törölt) 2010.02.19. 17:55:41

@szemtanú:
felsőmocsoládnak lett beígérve egy ilyen csarnok.

Joseph Adama (törölt) 2010.02.19. 18:00:57

@Hadrianuska: "7%-al kapcsolatban igazad lehet, valamivel felette volt.:)" lol
------

Mocsolád...
Igen, bár most nem folynak el eus pénzek 4m magas kilátókra stb.stb ...

szemtanú 2010.02.19. 18:23:03

@Hadrianuska: Az a baj, hogy össze-vissza írkálsz különböző adatokat anélkül, hogy utána néznél és még te sértődsz meg. Vagy tudatosan teszed, vagy csak ennyire felületes vagy, mindkét esetben hiteltelenné válsz. Pl. Mocsoládi csarnok 150 mill, lakosság 560 fő. A Google a barátod.

VIKUNYA 2010.02.19. 18:33:53

kedves péter, a lelki masszázs kifejezés nagyon találó, örülök neki, hogy nem álltál be debreczeni józsef mögé, s higgadtabban tudod értékelni a dolgot.

öregkopasz0208 2010.02.19. 18:34:36

Kóczián Péter: " Orbán Viktor lelki masszázst alkalmaz: győzköd, lelkesít, hitet ébreszt..." A fentieket a hatalom megszerzéséért teszi. Ld. érzelmi szavazás.
A gondjaim a következők:
1. Az üres párt-személyes zseb, ami feltöltésre vár.
2. 8 év kiesés a kormányzás gyakorlásából. A körülmények azóta alapvetően megváltoztak./EU, IMF, globális recesszió/ A körülötte nyüzsgő "szakembereknek" erről fogalmuk sincs. 2002-ben sem volt. Az EU csatlakozás előkészítését el sem kezdték. 8 év alatt minden energiájukat a kormányzás szétverésére fordították. Kimerültek kivonulásokban és kordonbontásban, ultimátumok adásában. Ők fognak építeni, akik az elmúlt két ciklusban csak romboltak?
3. Viktor személyes, szakmai és egyéni /fizikai, szellemi, erkölcsi/ leépülése. Néha fogalma nincs miről beszél. 1998-ban magam is reméltem, hogy egy romlatlan, nagy formátumú, az országot emelkedő pályára irányító fiatal, tehetséges, európai szinten is jelentős politikusunk született. Mi lett belőle azóta? Egy köpcös, tokás, pénzt, birtokot, anyagiakat halmozó, olcsó áron magát eladó /pénz könyvekért, amit a kutya sem vesz meg, lakás, amelynek az árát többszörösen kapta meg, szőlőbirtokba miniszterelnökként támogatást kijáró sumák, felcsuti ház, földbirtokok jobbra-balra stb/ gátlástalan politikus, akinek a szavait ma már a hívei sem hiszik el. El is menekültek./Pokorni, Rogán, Deutsch, Áder stb/. Kis, vélemények nélküli puha pöcsökkel vette magát körül és kiépítette a maga korlátlan elnöki hatalmát. Kampányban vitázni már nem mer, s kíváncsi vagyok, hogy a parlamentbe be mer-e menni, hiszen ott várja Gyurcsány.Vicc a pali.
4. Gátlástalansága, mely szerint a cél szentesíti az eszközt. Néha nem tudom elképzelni, hogy a mindennapokban a családja /mely engedélyezte számára az önfeláldozást kis hazánk érdekében/ hogy tudja elviselni? Buták és vakok lennének, kritikai képességek nélküli mamelukok?
Kóczián Péter! Te hiszed is, amit leírtál? A "lelki masszázs" elleplezése a semmitmondásnak. Csak ne legyen igazam.

arlequin 2010.02.19. 18:44:42

kedves péter!
eddig is kissé kócos gondolkodásúnak tartottalak. hogyan lehetne karizmát 'kialakítani'?!
az vagy megvan és azzal kell/lehet dolgozni, vagy nincs. márpedig viktornak van. ez a cikk félrebeszéd, félig az 'értelmiségieknek' gondolt diplomásoknak, 'félig' a 'vállalkozónak' gondolt, rettenetesen vegyes összetételű embereknek.
nesze semmi, fogd meg jól.
miért kellene racionális, 'szakmai' vitát bemutatni a népnek, mikor a 'nép' se nem racionális se nem szakmai.
ezért bassza el a fidesz folyamatosan...

arlequin 2010.02.19. 18:47:32

@öregkopasz0208: ne aggódj, nincs igazad. ;-)))

phaidros 2010.02.19. 18:58:37

@Hadrianuska: Te úgy számolod a 7%-ot, hogy összeadtad a 4 év százalékait? Mert igencsak a béka segge alatt volt. Most vagy annyira hülye vagy, hogy utána sem nézel egy nyilvános adatnak, vagy hazudsz. Vagy összeadtad a 4 évet. Egyik megállapításhoz sem kell ismerni Téged. Max a fajtádat. :)

rakaz 2010.02.19. 19:06:57

O. V. már előre mosakodik. A világgazdasági vál-
ságot, nem Magyarország és nem az aktuális
kormányunk, fogja irányitani.

nyg 2010.02.20. 05:56:27

@öregkopasz0208: Csak nem személyesen Nyakó Pistához van szerencsénk?