Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Gyurcsány, aki Orbánná válik

2010.03.23. 19:14 Kóczián Péter

 

 
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde ugyanolyan volt, mint Orbán Viktor beszédei a választási vereség után 2002-ben.
Orbán Viktor még a választási kampányban, a Testnevelési Főiskolán élte meg először, utána pedig a Dísz téri beszéde bizonyította, hogy hatalmas jobboldali választó tömegek mozdulnak meg a nevére. Személy szerint kifejezetten rá voltak kíváncsiak.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde persze kisebb körben, de azt tette világossá, hogy az MSZP aktivisták kedvence Gyurcsány. Nélküle nem lehet az MSZP politikáját formálni.
Gyurcsány támogatottsága természetesen csekély Orbánéhoz képest, de a párt választói köre nagyon lecsökkent, s e kisebb körben Gyurcsány ereje viszont számottevő. Ha lesz MSZP-s fellendülés, akkor ez amúgy is ezen a csökkent bázison valósul meg.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde a párt elitnek szóló üzenet volt: bármi is lesz, számolni kell vele.
Orbán polgári körös felhívása és vezetői szerepe a Fideszen belül is kiélezte azt az érzést, hogy a pártelnök nagyban tesz a pártjára.
Gyurcsány pénteki beszédében hasonló jellegű üzenet rejlik: a volt párvezető támogatóinak erejére támaszkodva akarja befolyásolni az MSZP elit döntéseit. Azaz, nem a párt elittől függ a további politikai mozgástere, hanem saját jogán, saját támogatói körére támaszkodva a volt pártvezető saját legitimitással bír.
Gyurcsány ugyanolyan veszélyes játékot játszik, mint Orbán Viktor 2002 utáni útkeresésében. Orbán akkor a Fideszt ásta alá – legalábbis sokáig így tűnt. Gyurcsány Ferenc most azt üzeni, hogy az MSZP nem kezdheti meg az újabb építkezést nélküle. Ami azt is jelenti, hogy nem lehet megtagadni Őszödöt, a vizitdíjat, az egészségügyi reformot, nincs tanulsága a három milliós népszavazási eredménynek. Azaz, az MSZP nem nyithat új lapot, nincs Gyurcsány nélkül Gyurcsány utáni korszak.
Bárhogy is nézzük, ez ugyanolyan zsarolásos kötéltánc, mint amelyet Orbán Viktor folytatott 2002 után (választáson) vesztes politikusként. A zsarolásban az első szakasz célja az, hogy a vesztes politikus és tábora között egy „se vele, se nélküle” jellegű állapot alakuljon ki. Ha ez megvalósul, akkor a vesztes politikusnak esélye van megkapaszkodni. Gyurcsány erre tett kísérletet.
Szerintem ez a kísérlet sikeres volt. Sikeres, amennyiben mindenki rá figyel. Sikeres, amennyiben az MSZP legérdekesebb politikusának mutatkozott. Most, a katasztrofális méretű vereség előtt pár nappal, a kudarc egyik fő okozójaként ez az eredmény akkor is hatalmas előrelépés Gyurcsány számára, ha egyébként rajtam és Bauer Tamáson kívül jelenleg senki nem hiszi a véleményt formálók között, hogy Gyurcsány visszatérhet.
Szóval, szerintem a Gyurcsány újjászületés első és sikeres mozzanatát láttuk az elmúlt napokban.

43 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr681863204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Útelagazódás (sic!) 2010.03.24. 08:46:56

Jobb lett volna, ha nem így lesz, de ma minden esélye megvan, hogy hárompárti parlamentünk lesz. Minden esélye megvan annak. Minden esély megvan arra, hogy demokratáknak - legyenek magyar demokraták, szabad

Trackback: Tánciskola 2010.03.24. 08:05:59

Szokás szerint két dolog. Az egyik, a rövidebbik: Hazudós Feri évetértékelt. Sokan csodálkoznak, mire ez? Bede kapva kapott az alkalmon összehordott megint egy szánalmas irományt - nem veszi észre a bohóc, h senkit nem érdekel. Ez tőle idéztem, nem önk...

Trackback: Gyurcsány Ferenc nagyobb figura, mint Széchenyi vagy Kossuth? 2010.03.23. 22:07:49

(Gyurcsány Ferenc évtized-értékelő beszéde. Elemezgetés, kicsit másképp.)A legsikeresebb évtizeden vagyunk túl, az utóbbi fél évezredből, véli Gyurcsány. Természetesen valószínűleg csak azért gondolja ezt, mert nagyrészt ő volt a kormányfő. Amúgy meg m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2010.03.23. 21:26:33

Lehet, h visszatér, mert nagyon-nagyon vissza akar térni. Az impotens pártja meg nem tud ellene tenni semmit.
Csóró Mesterházy, róla meg a kutya sem beszél :) Igencsak nagy rá ez a minelnök-jelölti kabát. Is.

Ha GyF visszatér, az nekünk nagyon nem lesz jó. Senkinek sem lesz jó, leszámítva GyF-et. Megéri?

ben2 2010.03.23. 21:38:05

Gyurcsány kétségtelenül Orbán stratégiáját akarja átvenni, de valójában Torgyánéhoz hasonló szerepbe kényszerül.
Orbán alapvetően korrekt (az elmúlt 8 évhez képes meg egyenesen kiemelkedő) kormányzati teljesítmény után került ellenzékbe, pártjának nem kellett miatta szégyenkeznie. 2002-ben Orbán második fordulós kampánya pedig kis híján megfordította a választások kimenetelét és sikerült 10 képviselőnyire csökkenteni a baloldal előnyét. Ezzel szemben Gyurcsány minden megszólalása súlyos százalékokban mérhető károkat okoz az MSZP-nek.
Gyurcsány tehát nem húzóneve az MSZP-nek, mint Orbán a Fidesznek, hanem a pártba ágyazódott szektavezér, mint amilyen Torgyán volt a kisgazdák között. Az ő története is hasonlóan fog végződni.

Frank99 2010.03.23. 21:46:11

lesz ő még politikus itt.

mondom ezt jobboldaliként...(sajnos ezt kell mondanom...)

jabba74 2010.03.23. 21:47:38

@ben2: Majdnem mindennel egyet tudok érteni csak a Torgyános hasonlattal nem. Rafináltabbnak gondolom Gy.F.-et annál, plusz több pénze, barátja, üzletfele, médiahátszele van, plusz egyelőre ő a baloldal egyetlen potencionális messiásjelöltje.

Chicano 2010.03.23. 21:57:20

Orbán sosem járta meg a népszerűségi listák olyan mélységeit mint Fletó. Utóbbi olyan mélyre küzdötte le magát hogy ha jobban megnézzük onnan még nem jött vissza senki. Ha neki mégis sikerül az se igazán őt fogja minősíteni, inkább azokat akik képesek még egyszer erre a közveszélyes politikai szélhámosra szavazni. De azt hiszem ennek nagyon kicsi a valószínűsége, a visszatérés helyett hamarosan jó eséllyel azon kell majd dolgoznia hogy szabadlábon maradhasson. És nem hiszem hogy a sokszorosan megalázott párttársai sokat fognak ebben segíteni neki. Fletó mögött igazán már csak egy kisebb sportcsarnokra való lelkes és szenilis fanklubb maradt. Ezekkel újrakezdeni? Mit?

jabba74 2010.03.23. 22:05:55

"Gyurcsány ugyanolyan veszélyes játékot játszik, mint Orbán Viktor 2002 utáni útkeresésében. Orbán akkor a Fideszt ásta alá – legalábbis sokáig így tűnt."
Nem gondolom, hogy bármiféle veszély fenyeget egy nyilvánvalóan vesztes formációt. Ilyen helyzetekben, ha valaki valami innovatív ötlettel elő tud állni, az sokakban inkább elismerést vált ki mint elutasítást, főleg a szimpatizánsok között.
Másrészt egyre inkább nyilvánvalóvá kéne hogy válljon minden közírónak, hogy Gyurcsány és Orbán személye nem ekvivalens egymással. A rettentő sok hasonlóság ellenére sem. Egyserűen azért mert teljesen más alapról indultak. Orbán egy folyamatosan építkező nyílt polititkusi pályát jár be, már a rendszerváltás óta. Gyurcsány életének nagyobb hányadát nem a nyílt politikai csatatéren töltötte. Csak a régi kapcsolatokat használta jó ideig. Az utóbbi években bukkant elő a semmiből, pillanatok alatt letaszítva trónjáról több gigászt. Még lehetne fejtegetni a témát de az egy másik poszt lenne egy másik blogon.

sarius 2010.03.23. 22:07:24

@Chicano: ugye senki nem veszi komolyan, hogy a fidesz és az mszp csúcsvezetői VALÓBAN egymásra törnének?! Ugye senki józan magyar választópolgár nem hiszi, hogy a két párt istenei VALÓBAN ki akarnák nyírni egymást?!

Másod-harmad-negyedvonalbéli gyalogok, parasztok persze el fognak hullani (mindkét oldalon), esetleg lesz egy-két tisztáldozat is, de a két párt elitje (ha egyáltalán szabad ezt a szót ezekre a senkiháziakra használni) vígan ellesz még évtizedekig egymás mellett, látszólag egymás ellenében.

Színház ez, hölgyek és urak, színház.

gomorra 2010.03.23. 22:14:15

Szánalmas tett ez - az évértékelés - egy magáról valamit képzelő ember szánalmas gágogása. Miközben a tettei egyenlők a nullával, frászt, negatív tettei vannak, csak rosszat tett. Kezdve amikor lecsökkentette a luxuscikkek ÁFa-ját, majd nem sokkal később megemelte az élelmiszerekét, látván, hogy nagyobb a hiány a kelleténél. De azt pofázta: megcsináltuk. igen, gazember, megcsináltad, a szegények még szegényebbek lettek, a gazdagok még gazdagabbak. S még meri mondani, hogy kisebb a társadalmi különbség, mint volt 2002-ben.
Ostobája, elment töntetni a demokratikus Charta mellett. Lehet ennél minimalistább egy miniszterelnök? Hiszen neki az a dolga, hogy úgy kormányozzon, hogy közrend legyen, ne pedig tüntetésre járjon. Ó, ostoba ember, hogy van még képed utcán megjelenni?

Balt 2010.03.23. 22:32:03

A Fidesz és tkp. z ország érdeke, hogy Gyurcsány meghatározó "arca" legyen az MSZP-nek, vagy ami marad utána. Ő a személyes garancia arra, hogy többé nem jönnek vissza... Mégis úgy érzem, hogy most felül kell emelkedni ezen, mindent el kell követni annak érdekében, hogy az ország erkölcsi megtisztulásának origója legyen az ő méltó (és jogos, azaz persze jogszerű) elítélése. Mégiscsak generációk életét nyomorította meg, 10, azaz 15 millió (állam)polgárét, ami csak nettó 8+8 évvel szorozva is 240 millió év. Kb. ennyit érdemel vasra verve. Nem mondom, az MSZP(-SZDSZ) frakció besegíthet neki kb. 1/200-ad arányban..

lorantka_a_gall 2010.03.23. 22:37:45

@sarius: Kedves hölgy vagy úr!

Remélem, ön nem hisz el semmit, kiemelkedő intellektusával átlát a minket elborító sötétségen, s esze ragyogja be az eget, nem pedig fordítva. Most már ketten tudjuk, hogy nem lehet elhinni semmit, azt pedig főleg nem, hogy holnap a Nap felkel, mégpedig keleten. (csillagászok kíméljenek)

Szóval szállj le a földre pls.

stratez 2010.03.23. 23:03:01

Kócziánt alaposan cserben hagyta a politikai ítélőképessége. Orbán akkori és Gyurcsány mostani helyzete egyáltalán nem hasonlítható össze. Hogy mást ne mondjak, a Fidesz minimális vereséget szenvedett anno, és Orbán nem bukott meg ciklus közben, és különösen nem így ilyen csúfosan, ahogy Gyurcsány. És főleg nem hagyott maga után egy csődbe ment országot, és a korrupciós botrányokba beleroppant pártot. Arról már nem is beszélve, hogy Gyurcsány ma az ország legnépszerűtlenebb politikusa a Symacsarnok kivénhedt nyugdíjas munkásőreinek tapsa ellenére. Vagy tán éppen azért.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2010.03.23. 23:25:06

@Chicano: "olyan mélyre küzdötte le magát hogy ha jobban megnézzük onnan még nem jött vissza senki."

Csak egy név cáfolatul: Bokros. Lehet bármit gondolni róla, de mégis EP képviselő lett.

lüke 2010.03.23. 23:43:40

gratulálok a szerzónek, GYF pont erre bazírozott:)
bár nekem Bagi- Nacsa paródiája jut eszembe
Feri és Viktor szomszéd:)

gudmen 2010.03.24. 00:16:44

muszáj feltennem a kérdést, Koczián Péter egyedül szüli meg ezeket a figyelemre méltoan kiemelkedö sületlenségeket vagy közben Bauerrel egymás kezét fogják?
az Orbánnal szött párhuzamba kár is lenne belemenni, a szokásos ballib összemosás " az egyik 19 a másik egy hiján 20" cimü koncepcio kitünö példája.aki politikai elemzöként ezeket az összefüggéseket véli felfedezni annak azt hiszem át kellene nyergelni a szépirodalom v.melyik müfajára, hogy fantáziájának eme vadhajtásai után, még komolyan is vegye valaki.
már a cim is kellöképpen aljas..és szándékosan használom ezt a nem tul hizelgö jelzöt
"Gyurcsány aki Orbánná válik" azt sugalja, hogy a komoly mentálhigéniás problémákkal és köztörvényes bünökkel terhelt, bukott miniszterelnöknek van még egy mindennél visszataszitobb létformája, ami az orbánná válásban teljesedik ki!
vicc vagy Péter! maro gunyt és megvetést érdemelsz..

zsoltix 2010.03.24. 01:37:49

Gyurcsanynak nincs vesziteni valoja, nyugodtan standupolhat tet nelkul. Total mindegy, mit mond, ha csak egy embert tud bepalizni a szovegevel, mar akkor is nyert ugye van. Ha egyet sem, akkor is. El Qro ott fogja mereszteni a segget a Parlamentnek nevezett epuletben tartando orszaggyulesnek csufolt ''honatyak'' kozt, kozben majd Blikket olvas, blogot ir, meg kaposztat termeszt a vadiuj laptopjan.

zsoltix 2010.03.24. 01:51:46

Ja, blogot nem ir, ex-miniszterelnokkent jar neki zsebtitkarsag, a gepelest majd ok vegzik, nehogy elkopjon Ferenc ujja a billentyunyomogatastol.

Hefe 2010.03.24. 02:30:34

Az mszp sikere az utobbi evekben Gyurcsanynak volt koszonheto. Impotens meggypetit azert valasztottak miniszterelnokke, mert az orszag tobbsege annyira utalta a vityat, hogy barkit megvalasztott volna helyette. petink meg egybol elkezdett adakozni, hogy feledtesse D209-es multjat. Ezt nyogi most is az orszag. Gyurcsany elott az mszp impotensek gyulekezete volt, meg kampanyolni sem tudtak rendesen. Gyurcsany utan bizonyitottak is ezt, nagyjabol ezert figyel be a bukta. Ha valaki vegighallgatta az oszodi beszedet, az tudja, hogy Gyurcsany azert allt ki sajat partjaval szemben, hogy ugyan lennenek olyan szivesek csinalni valamit, ne csak a zsiros pozicikokat meg a napidijakat lesni. Meg lehet nezni mennyire volt igaza. Nem latok olyat a mai mszp-ben akire szavazni volna erdemes, vagy akar egy kis apro tehetseg is szorult volna bele.

Spéter46 2010.03.24. 06:25:19

Én a jelenlegi baloldal egyetlen elfogadható vezérének Bajnait tartom! Mondom ezt akkor is, mikor tudok a liba-ügyről, tudok egyéb gyanús vagy talán "megalapozottan" gyanús korrupciós dolgairól is. Pár hónapos tündöklése alatt bemutatott egy elfogadható válság kezelést, lecsillapította az utcai zavargásokat és a felesleges hőbörgéseket, és elfogadható viszonyt tudott kialakítani az ellenzékkel, akik még szokásos parlamenti kivonulásukat is felfüggesztették. Mindezek mellett médiaszereplése nem voltak antipatikusak a tömegek számára, és egy nagyképű kicsit hibbant, eleve unszimpatikus kinézetű szónok helyet tudott nyújtani egy aránylag szimpatikus figurát. A dolognak azonban van két buktatója: az egyik, hogy Bajnai hajlandó-e egy ilyen múlttal rendelkező párt élére állni, vagy egy új párt vezetésében látja politikai karrier lehetőségét?
Illetve Fletó meg tud e maradni a seggén és számolgatni millióit, vagy korábbi gordonkázós stílusában megpróbál Bajnai hátán közelebb kerülni a politikához!
Én kezdettől fogva "jobbos" voltam és most is nagyon drukkolok a FIDESZ 2/3-as győzelméért, azonban én Orbán helyében meg próbálnám szépen lassan és finoman Bajnait magam mellé húzni, akár olyan mértékben is, hogy 2014-ben már olyan pozíciót adnék neki, amivel kihúznám őt Gyurcsány vonzáskörzetéből!

mpreston 2010.03.24. 06:29:39

@stratez: és a tobbi. miket össze tudtok hordani, hányan vagytok már munkában ilyen korán? remélem a választás utánra nem vagytok leszerződve mert összeronditottátok a netet, a sok butaságotok miatt nem érdemes beleolvasni a hozzászólásokba.

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.03.24. 06:38:28

Gyurcsány nem válik Orbánná. Ő első pillanattól kezdve egy orbán paródia. Mondjuk tőle nem láttunk olyan rákosista húzásokat, mint a vekkertől, de ezt leszámítva nincs sok különbség közöttük.

mpreston 2010.03.24. 06:39:57

@Spéter46: annak ellenére, hogy ilyent irtál, nekem bajnai tetszik.tulajdonképpen azt mutatja, hogy milyen az, fütyülni a politikai hátszélre, keveset törődni a partbeli lobbistákkal, nagyszájúakkal. még a fidesz is viszonylag békén hagyta, hadd szedjék ki a szocik a forró krumplit a tüzből, oldjanak meg sok népszerütlen dolgot.

Frank Pentangeli 2010.03.24. 06:54:24

Kóczián Péter véleményformáló.
Most már tudom, hiszen nyiltan felvállalta.

nestrot10 2010.03.24. 07:06:11

Az öszödi beszéd megbízó kiszivárogtatója a kacskakezű Szili Kataln volt..ez tuti...Állandóan hatalomra tört ..(pártelnök is akart lenni. meg közt. elnök..és ezért harcolt állandóan a Gyurcsány ellen, közben ezzel a Fidesz bandát segítette).
Tiszta Orsós Orbán ez a nő, hogy miért nem házasok????

igig (törölt) 2010.03.24. 07:07:05

Bauer Tamás és Kóczián Péter kinek a véleményét formálja?

kartunboj · http://kartundoboz.blogspot.com 2010.03.24. 07:58:50

@nestrot10:
Nem ízléses dolog a testi elváltozásokat otromba jelzővel illetni. A többivel nagyjából egyetértek.

Yasashi Tanuki 2010.03.24. 08:09:54

@mpreston: Bajnait és Gyurcsányt nem lehet két önálló figuraként értékelni. Szvsz ők olyanok mint a klasszikus jó és rossz zsaru a detektívtörténetekben. Gyurcsány azért választotta Bajnait, hogy bebiztosítsa a visszatérés lehetőségét. Bajnai kormányzása is része Gyurcsány stratégiájának, Ha más, nem ennyire semleges figura kerül oda soha nem tudna visszatérni Gyurcsány.

Stoney Hill Billy 2010.03.24. 08:10:57

Csak annyi a különbség, hogy Orbán saját személyén kívül eső okok miatt bukott 2002ben, ráadásul többé kevésbé jó kormányzott. Ámde gyurcsány... tudjuk.

gonda1979 2010.03.24. 08:12:52

Nagy tévedés Gyurcsányt Orbánnal egy szintbe hozni.
Bár Gyurcsány jó szónok kb itt kimerül az egy kategória.
Az előttem szólók jól látják tisztelt Kóczián úr.
Nagy marhaságot hordott össze a fenti írásban.
"Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna..." :)

hááááát 2010.03.24. 08:58:47

Amikor megmérettetek Viktor gyengébbnek találtatott.Sokan hiszik azt, hogy Feri az az ember aki fel tudja venni vele a versenyt.Egy FIDESZ-es ismeröstől hallottam, amikor kijött az öszödi beszéd olyan újjongás volt mint még soha.Viktor igazi ellenfele Fecó volt.Ha nem kerül ki az öszödi beszéd, akkor a gazdasági világválság mögé simmán elbújhatott volna ez az egész banda és most a Fidesz ismét pengeélen táncolhatna a választásokon.Sokan leírták Viktort a 02 választások uátn(egy évig úgy eltünt).Most Fecónak van 4 éve arra, hogy megalapozza a visszatérést.Az Orbán-Gyurcsány párhuzam nem hülyeség, és azért mert ezt valaki leírja még nem MSZP-és.

mojszipupi 2010.03.24. 09:13:44

Nagyon meglepő volt számomra vasárnap a Napló szavazása miszerint Lesz e még GYF miniszterelnök? kérdésre 54% igen szavazat érkezett. Gyurcsány pozíciója az MSZP szavazók szemében azért erős mert változtatásra nyitott személysiéget látják benne, olyat amilyen eddig nemigazán akadt a párt köreiben

dizájner 2010.03.24. 09:14:20

Egy kicsit elkésett cikknek érzem a most leírtakat, mintha a szerző úgy érezné nem eleget beszéltek a bukott miniszterelnök szerepléséről.
Azonban én arra lennék kiváncsi, hogy az MSZP mit szól ahhoz, hogy Gyurcsány több százmillió forint kampány pénzt kidobott - kidob a szereplésével, mivel így semmi értelme "Az új ember, új program" hirdetéseknek!

szempontpuska 2010.03.24. 09:33:34

Alapvetően egyetértek Kóczián meglátásával.
Gyurcsány immár egy éve lelépett a porondról és ami a szoci pártban történt azóta (kezdve a miniszterelnöki castinggal) pontosan bebizonyította, mire képes az a széthúzó párt nélküle. Képtelen kiállítani vezetőt, megszólítani a politikától elforduló mind szélesebb tömegeket, üzenetet jövőképet, alternatívát adni.
Ennek fényében teljesen beigazolódott, hogy az öszödi beszéd mennyire helyénvaló volt. Mert ezekkel így kell beszélni.
A jobboldal is jogosan tart tőle. Mi lesz ha Gyurcsány vezérszónoka lesz az ellenzéknek. A destruktív, minél rosszabb-annál jobb politikája után most alkotni is kell majd, elszámolni a kimondott és sugallt ígéretekkel, miközben GyF-nek most nem kormányoznia kell, hanem kritizálnia.
A szoci párt joggal retteg, nincs és nem is lesz olyan képességű vezetője. Ha lenne, az egy év alatt már előreléphetett volna. Ehhez a képest a nagy mamelukok Mesterházyt lökték előre, hogy elvigye a vereség balhéját.
A Fidesznek pedig egyetlen esélye van Gyurcsánnyal szemben: Ha jól kormányoz.
Ehhez viszont meg kell tagadnia mindazt, amit eddig hirdetett. Ez volt az Ő öszödi beszédük.

dzsaszper 2010.03.24. 09:58:58

a különbségek: Orbán egy frissen, épphogy elvesztett választás után mondta a beszédét. Gyurcsány pedig egy választás előtt, ezzel elismerve azt, hogy nem fognak nyerni. Ráadásul egy mélyrepülésben levő és demoralizálódó párt előtt, aminek a mélyrepülésében az ő ténykedése is vastagon benne van...

tlac 2010.03.24. 10:06:24

Fletó kiírta magát már, utóvédharcok, ne kenjenek rá mindent..

cirkof 2010.03.24. 10:29:34

Értelmetlen, hibás gondolatmenet Gyurcsányt Orbánnal összehasonlítani.

szempontpuska 2010.03.24. 11:11:55

@cirkof: Ez olyan, mint Istent a Sátánnal, mi ? :-)))

cirkof 2010.03.24. 12:59:38

@szempontpuska: Már amennyiben, Gyurcsány a Sátán. :)

elfelejtette 2010.03.24. 14:20:10

A rut hernyobol gyoronyu pillangova fog atvaltozni Gyurcsany Ferenc, a nagykepessegu Vezetoember, mindenki lathassa!

szempontpuska 2010.03.24. 14:42:56

@cirkof: Hát ki más???!
El sem tudom képzelni:-)))

cirkof 2010.03.24. 15:34:39

@szempontpuska: Arra is gondolhatok, hogy ebben a sokszínű országban, simán létezik, a kedves posztírón kívül más is aki Orbánt tartja Belzebub e-világi megtestesítőjének! :)

mpreston 2010.03.25. 17:59:41

amikor kipattantak a tokaji ,, azért ne nekünk adjuk a legnagyobb szeletet,, ügyek, egy pillanatra úgy nézett ki vége orbán karierjének. de ezt is elkenték, gondolom sok alku után lett a nagy csend .
orban nagy formátumú ember, kezdeti liberalis kétségek után olyanná lett, amit a nép elvár, atya, mindenttudó önhatalmú és persze mesemondó - demagóg. ez a siker titka.
az ösződi beszéd megmutatta a lehetséges utat a szociknak, de a reformálatlan párt sok kiskirályával nem tudta ezt az utat felvállalni.
majd kisebbségben kihullik a férgese, egy csipet demagógiával, a szociális problémák felvállalásával újra visszatérhet az mszp, vagy ami kikristályosodik gyurcsány körül, mert hatalmon orbánnak is sok népszerütlen döntése lesz.