Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Globálissá váló világ

2010.04.11. 14:08 Kóczián Péter

 

Fordulópont a mostani válság: az univerzális szabályok időszaka jön el. Ez az igazi globalizmus. A korábbi korszak inkább csak világgazdaság volt.
A 2008-2009-es pénzügyi válság azért más, mint a korábbiak, mert egy újfajta összefüggésrendszer létezésére mutatott rá. Arra, hogy a pénzügyi rendszer lyukai nem csak szisztematikusan számítanak, hanem a globális lyukak ugyanolyan sorsdöntőek lehetnek.
A szisztematikus lyuk az, amikor egy-egy térség, ország közötti különbség kihasználása teremtett lehetőséget a válság kialakítására, elmélyítésére.
Ennek legutóbbi példája a Lehmann Brothersről szóló jelentés, amely úgy két hete jelent meg. Egy amerikai bíróság megbízásából vizsgálódott egy amerikai ügyvéd. Amit talált, az nem közgazdasági, pénzügyi susmus volt, hanem a jogrendszerek különbségének a kiaknázása. Amit nem volt szabad az Egyesült Államokban, az szabad volt Nagy-Britanniában, s a Lehmann a londoni egységén keresztül intézte a később irreálisnak bizonyuló ügyleteit egy jelentős részét. Görögország újrafinanszírozásában is szerepet játszott a reponak nevezett mechanizmus. Ennek részleteit most hagyjuk is el, mert a globalizmus lényegének megértésében édes mindegy, hogy mit mivel fedeztek le. A lényeg ugyanis nem pénzügytechnikai.
Ami fontos, hogy az ügyvédi vizsgálat szerint a Lehmann vezetőinek egy szűk csoportja pontosan tudta, hogy mit csinálnak. Nem a mechanizmus önmozgása alakította ki ezt a megoldást, hanem tudatosan törekedtek a kockázatos ügyletek angliai exportjára.
Itt álljunk meg egy pillanatra. Nem az európai és az angolszász jog különbségét, hanem ugyanazon jogi kultúra és azonos gazdasági szemlélet különbözőségét használták ki a Lehmann vezetői.
A Lehmanban használt mechanizmus gyakorlati probléma is, amennyiben most minden szabályozó hatóság azon gondolkozik az érintett országokban, hogy mi akadályozhatja meg hasonló helyzetek kialakulását. Az angol és amerikai pénzügyi rendszer eltérő jogi szabályozása eltérő pénzügyi intézményeket tesz lehetővé, ami gyakorlatiasabban fogalmazva más könyvviteli szemléletet jelent, s konkrétan nézve másfajta pénzügyi termékeket, amelyeket, ugye, ugyanúgy adnak –vesznek, mint a zoknit és mosóport. Ha másra nem, hát erre rávilágított a legutóbbi válság.
A Financial Times ázsiai tudósítója azt írta Hongkongból címzett jelentésében, hogy az ázsiai piacokon tevékenykedő nyugati bankházak és befektetők ismét nagyon magabiztosak: nagy bónuszok ígéretével vesznek fel embereket, amit mindazoknak jó hír, akik ebben a szegmensben elpályáznának Magyarországról. Viszont azt is leírta, hogy a felhőkarcolók üvegfalú tárgyalóiban ismét olyan pénzügyi eszközök alkalmazásáról beszélnek egészen nyíltan, amelyek a legutóbbi válság ösztönzői voltak. Ez viszont nem jó hír, ha abból indulunk ki, hogy az ígéretek-ígéretére-tett ígéretekre, majd azok kockázatára-ígért-hozamokat-beárazó ígéreteket-tovább-is-árazó pénzügyi eszközök láncolatát meg kellene szakítani.
A HSBC, a világ egyik (mondjuk, top 5) bankja nemrég Hongkongba tette át székhelyét. Nem egyszerűen a top-kereskedők hurcolkodtak át, hanem az egész bagázs, a teljes főnöki testület. A HSBC-t, az angolszász világ egyik legerősebb bankját, ezentúl Ázsiából irányítják.
A hurcolkodás még magyarázható azzal, hogy Ázsiában lesznek a nagy üzletek. Meg egyébként is, tökmindegy, hogy az interneten keresztül Londonból vagy Hongkongból indulnak el az emilek. Az viszont már nem mindegy, hogy Ázsiában bátran beszélnek a pénzpiaci szereplők olyan pénzügyi eszközökről, amelyek ma New Yorkban, Zürichben és Londonban tiltólistára vannak téve.
A legutóbbi pénzügyi válság ugyanis bebizonyította, hogy kicsiny és nagy jogi különbségek, a szabályozó hatóságok és a kormányok eltérő hozzáállása mind-mind segítheti a lokális és a globális válság kialakulását vagy hatásainak csökkentését.
 A spanyol jegybank megemelte a bankok kötelező tartalékolási rátáját, azaz megdrágította az ígéretek-ígéreteit beárazó termékek megvásárlását a nemzetközi pénzpiacokon. Két évvel a válság előtt mindenki hülyének nézte a spanyolokat, hogy kimaradnak az aranyesőből. Két évvel később viszont már nem csak egy ötödikesnél tűntek okosabbnak.  
A német tartományi bankok, a landesbankok, a prudencia mintaképei voltak a legutóbbi időkig. Finanszírozták a német csodát, tisztességes profitot hoztak össze belőle, még Kelet-Európában is terjeszkedni tudtak ( lásd MKB nálunk), sőt, még innen is tovább is terjeszkedtek ( lásd MKB Románia, MKB Bulgária). Ám a pénzügyi válság során kiderült, hogy az aranyesőből ők sem akartak kimaradni, s beszálltak a távoli-piacok-még távolabbi-piacokkal összekapcsolt ígéreteit egymásra halmozó és azokat beárazó termékeinek megvásárlásába.
A német szabályozási rendszer majdnem összeomlott e kaland nyomán. A landesbankok tulajdonosai, a tartományok ugyanis olyan pénzügyi teherrel szembesültek, amelyet nagyon nehezen tudtak lenyelni. A szövetségi kormány segítségére szorultak, ami nem mellesleg felveti a szövetségi szolidaritást: miért is finanszírozza Hamburg a bajor bankárok kockázatait?
Görögország is azért tudott évekig sunnyogni - ne felejtsük el: az EU könyvelőinek a jóváhagyásával-, mert az ígéreteket árazó piacon talált olyanokat, akik a görögök fizetési kockázatát simán be tudták illeszteni az egyébként is kockázatok kereskedelmével foglalkozó pénzügyi szegmensbe, amely egész nagy volumenű üzletté vált az elmúlt évtizedben.
A világkereskedelem átváltozik globális világgá
A világkereskedelem létezését jól ismerjük. Ha a kapitalizmus korától számítjuk, akkor a 16. század óta tekintjük létezőnek, ha kis történelmi relativizmussal is megáldott minket a sors, akkor minden világbirodalom - például a Római Birodalom - láttán, vagy minden, a  civilizációk közötti kialakult kereskedelmi interakció láttán- mint amilyen a kínai-arab-india-európai kereskedelem volt – világgazdaságról beszélhetünk. ( A kínai-arab-indiai-arab kereskedelem középkori lenyomatáról részletesebben lehet  olvasni magyarul a Scolar Kiadónál megjelent Peter Spufford Hatalom és haszon című könyvében, amelyről más alkalommal részletesen írok majd).
Amit konszenzusosan elfogadunk, hogy a világkereskedelem más civilizációs –kulturális entitásokkal fenntartott folyamatos gazdasági interakciók létezése óta van, tehát a jávai teacserje holland árusítása már ide tartozik a 17. századból, ahogyan a latin-amerikai ezüst európai felhasználása is.
A multinacionális cégek létezése még nem jelenti a globalizmust. Amerikai olajcég Magyarországon is működött 1945 előtt, ahogyan a francia bankoknak is volt tulajdona nálunk és másutt a régióban, mégsem mondjuk azt, hogy a globalizáció már a 19. század végén jelen volt.
A globális rendszer leírása ennél sokkal fiatalabb. Számomra teljesen megdöbbentő volt megtudni, hogy Franciaország a nyolcvanas években még mindig saját komputer, fax és szoftver rendszerének a megteremtésével volt elfoglalva. Holott az már a Microsoft –korszak volt. Persze, mint minden ilyen kijelentés, ez is csak a történelmi mindentudás prizmáján átszűrve igaz: sose tévesszük szem elől, hogy ami mára befejezett tény, s világos tendencia, az 1982-ben még csak egy lehetséges út volt az akkor valószínűsített egyéb utak közül.
Mondhatjuk tehát azt, hogy a világ a nyolcvanas években ugyanúgy globális volt, mint most?
A globalizációt szerintem sokkal inkább a nemzeti szabályozási különbségek feloldásában kell megtalálni. A piacnyitás sem más, mint szabályozási változás. Lásd a kelet-európai országok kilépése a kommunista gazdasági világból. Az egységes vámtarifa –rendszer vagy egy adott közösségen belüli vámunió –lásd EU- sem más, mint szabályozási döntés. A Világkereskedelmi Tárgyalás sorozat sem más, mint a szabályok érvényességének kölcsönös kiterjesztése. Az öt, pardon, négy könyvvizsgáló cég valójában az angolszász kultúrából kinövő cégek, amelyeknek Magyarországon is csak azért vannak megrendelői, mert van egy közös szabályrendszer – a könyvvizsgálattól a törvényeknek való megfelelésig -, amelyekben minden nagyobb cég egy közös vonatkoztatási rendszer, a közös szabályok rendszerének akar megfelelni.
A közös szabályrendszer, az azonos szabályrendszer persze egyelőre csak egy idea. Éppen a legutóbbi pénzügyi válságban derült ki, az előbb említett Lehmann Brothers londoni és new yorki egységei közötti különbségek nyomán, hogy még a kulturálisan mélyen összenőtt Egyesült Államok és Nagy-Britannia jogi és pénzügyi szabályozó is sem ugyanazt tekintik kockázatosnak, tiltásra érdemesnek.
A pénzügyi válság egyik aspektusa mindenképpen azon vámszedők és révészek tevékenysége, akik az eltérő jogi szabályozások különbségéből csináltak pénzt. Aki meg akarja akadályozni, hogy ez még egyszer előforduljon, annak a jogi, szabályozási, kulturális és szemléleti különbségeket kell felszámolnia azokon a területeken, ahol az illékony pénz kereket oldhat egy számára előnyösebb, mert még több pénzt termelő szegmensébe a világnak.
Ennek az új világnak a kialakítása még előttünk áll. Szerintem ez lesz a globalizmus, amikor a szabályzók rendszerét homogenizálják.
Ez azért korszakos jelentőségű fordulat, mert soha korábban nem ütközött bele a globális ügyekben érintett országok politikai elitje, hogy a világ piacai tényleg mélyen össze vannak kapcsolódva és obskurus pénzügyi manőverek, érzékeny piaci elemzők bizalmi indexe dönthet romlásba dönthet országokat, társadalmakat, egészen konkrétan nézve emberek millióit, s ebben a folyamatban édesmindegy, hogy melyik országnak hány szabadalma, kórháza, fejlett orvosi ellátása van, s hogy egyesek többet, mások meg kevesebbet költöttek az emberek jólétére.
Eddig heherésztünk azon, hogy jé, minden uniformizálódik, de persze, továbbra is vannak kivételek. Minél többet tudunk a pénzügyi eszközök elszállásáról, annál kevésbé marad kedvünk viccelődni a globális lyukakon.
Ma nem elég, ha Gordon Brown, Nicolas Sarkozy, Angela Merkel és Barack Obama összebeszélnek. Ha Hongkongban és Tokióban, Szöulban és Sanghajban van egy lyuk a rendszeren, azzal szemben a fejlett országok barázdált jogrendszere sem tud mit kezdeni. A pénz ugyanis olyan, mint a víz, meg a levegő: minden lehetséges rést kitölt, ahol szabadon tud áramlani.
A pénz vándorlását nem tudjuk betiltani. Csak az útját tudjuk szabályozni. Ennek a megoldása van most napirenden a világ tendenciáit meghatározó kormányok tárgyalásain.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr541911872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szalo 2010.04.11. 18:07:03

Kedves Péter!
Ha már megtiszteltél meghívásoddal, elolvastam globális gazdasági válságról szóló szösszenetedet, mely kellemesen és szellemesen hömpölyögve mesél. A valóság azonban más. Szerinted: „A szisztematikus lyuk az, amikor egy-egy térség, ország közötti különbség kihasználása teremtett lehetőséget a válság kialakítására, elmélyítésére”. A szisztematikus lyuk a valóságban az, ami nem a rendszer egyes elemeinek, hanem a rendszer egészének a létét veszélyezteti. Az, hogy egy-egy térség jogi szabályozása között különbség van és ezt kihasználják, még nem lyuk. Azokat az eszközöket, az ígéretek ígéreteit, amelyekről szó van, éppen azért hozták létre, hogy a szabályozás lyukain átfolyhassanak. Csak aztán elszabadultak, mert túl sokat gyártottak belőlük és a végén már értéktelenné váltak, miközben még mindig elsőosztályú papírokként kereskedtek velük. Senkit nem érdekelt, hogy aki megveszi őket, mit kezd velük majd.
Azt írod; „érzékeny piaci elemzők bizalmi indexe dönthet romlásba dönthet országokat, társadalmakat, egészen konkrétan nézve emberek millióit, s ebben a folyamatban édesmindegy, hogy melyik országnak hány szabadalma, kórháza, fejlett orvosi ellátása van, s hogy egyesek többet, mások meg kevesebbet költöttek az emberek jólétére.” Tévedsz. Azoknak az országoknak, amelyeknek van eszük a szabadalmak ösztönzésére és a saját polgáraik egészségének védelmére, van esélyük és elég tartalékuk arra, hogy kimásszanak a slamasztikából és a tanultak alapján egy olyan rendszert hozzanak létre, ahol a bankok a döntéseket ismét a betétesek érdekeinek megfelelően hozzák meg és nem hozhatnak olyan határozatot, amely a betétesek kárára növeli a saját hasznukat. Ahol bemész a kórházba és mire ellátnának (esetleg) pont megdöglesz, ott erre nincs esély.

Maradok őszinte híved

SzM