Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Vége a kozmetikai szalonnak

2010.04.15. 12:51 Kóczián Péter

Az Index nem engedett egy nyilatkozó kérésének, s élt a törvény adta jogával: ma ez Magyarországon forradalmi tett.

A szóbanforgó nyilatkozatot Balog Zoltán adta, akiről az a hír járja, hogy a romákkal foglalkozó kormányzati megbízott lesz.
A magyar média még azzal a joggal sem él, amit a diktatúra idején az akkori szakma és a felvilágosultabb politikai vezetés kivakart kompromisszumként. Az 1986-os sajtótörvény értelmében a nyilatkozatot csak akkor lehet visszavonni, ha az újságíró meghamisította azt.
Ehhez képest azóta, 1986 –tól 2010 április 15 –én 10 óra 11 percig a magyar sajtó önként vállalt kordában tartotta magát: a nyilatkozók szabadon átírhatták az interjúkat. Tévében, rádióban újra vágathatták azokat.
A laikusoknak mondom, hogy az interjú nem csak a kérdés-felelet, amit interjúként ismerünk. A cikkekben megszólaló emberekkel is interjú készül, s azokat is szabadon átírják az alanyok.
Gondolom, nem kell hosszan magyaráznom, hogy ami ma Magyarországon ilyen forrásokból megjelenik, az sokszor nem az eredeti beszélgetés, hanem annak az alany által jóváhagyott, értsd: utólag átírt változata.
Azoknak, akik azt gondolják, hogy a megszólalókat igenis védeni kell, s meg kell adni a jogot az interjúk átírására, felhívnám a figyelmét arra, hogy ez a gyakorlat megszünteti az interjú lényegét és értelmét. Ha jóváhagyjuk a mai gyakorlatot, akkor teljesen felesleges találkozni az alannyal, küzdeni vele, felkészülni, az adott pillanat megragadásáért küzdeni, hiszen ugyanezt a beszélgetést emilben is meg lehet valósítani. Az újságíró felteszi a kérdéseket, az alany válaszol.
Akinek ebből hiányzik majd az élet, a szag, s a spontaneitás, az vegye tudomásul, hogy egy interjú felhasználásakor csak két lehetőség van: vagy rögzítjük a valóságot, vagy kozmetikázzuk.
Természetesen a precedens kötelez. Az Indexnek ezután mindenkivel szemben így kell eljárnia. Nem csak a kormányra készülő politikai erővel szemben, hiszen így lehet elkerülni a szívatás vádját. Mércét a következetesség, azaz az elemzett eljárás részrehajlás nélküli alkalmazása teremt.

84 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr11923291

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sajtótörténelmet írt az Index 2010.04.16. 11:00:51

A sajtóhírek alapján Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának Fideszes elnöke romaintegrációs államtitkár lesz az Orbán-kormányban. Ennek kapcsán az Index-es Miklósi Gábor készített vele egy szép hosszú interjút. Így sem kezdődött mé...

Trackback: Kívánjuk a sajtó szabadságát 2010.04.16. 00:35:40

A Fidesz hatalmának nem a korrupt szocialisták, hanem a független sajtó lehet az igazi ellensúlya. Tegnap olyasmire került sor, ami a rendszerváltozás utáni magyar sajtó történetében szinte példátlan. Az Index a fideszes Balog Zoltánnal készített egy i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tsakazertish 2010.04.15. 22:24:21

Ez így korrekt, csak az a baj, hogy egy fecske nem csinál nyarat...

AutosVilli 2010.04.15. 22:46:24

Péter, csak te teszel így vagy az összes indexes?

négerbirka 2010.04.15. 22:56:53

Azert az nem igaz h ez bolt az elso eset. De attol meg vagany.

mzperxx 2010.04.15. 22:57:05

Kedves Kóczián Úr !

Ön, az Index-el egyetmeben továbbfejlődik a ballib újságírás dicső útján. Az Index, a hvg, és az összes se itt se ott nam vagyok (ami éppenséggel nem bűn) orgánum a szokásos stratégiát folytatja, választás előttt agyonalzni a szocikat, majd , amikor a Fidesz nyer, gyerkeke, indítani a gyűlöletkeltést.

Az INdex-nek az interjú elé betett szövege és az Ön bejegyzése csúsztatás. Ami a hazugság enyhe formája. Ahogy az INdex írja, Balog Zoltán kérte, hogy tekintsenek el. Ismétlem: kérte, hogy tekintsenek el. Érthető ? Nem visszavonta. Ismétlem. Nem visszavonta.
De az Index kapva kap az alkalmon és ebből kreál egy ál-visszavonási kísérletet, amire rögtön előhúzza a MSZMP átvedlési stratégiájának részét képező sajtó törvényt.
Ön pedig, újabb gyenge bejegyzésében ezt jól kihasználja.

PÁlyát kellene módosítani.

AutosVilli 2010.04.15. 23:10:43

@mzperxx: Irtam vagy 15 sort,de nem érdemled meg csak ennyit: Pöcs Patkány vagy.
Neked fel sem tűnik,amikor a "ballib" kerül terítékre,csak a fos jobboldalt veszed észre ha szapulják.

AutosVilli 2010.04.15. 23:13:02

@mzperxx: Ja és a Balog interjúból kiderül,hogy halvány lila fingja nincs mit kellene csinálni,majd csak "belönek az erdőbe vaktába 10-20 at,és megnézik mit találtak el."

zsurnaliszta2 2010.04.15. 23:35:44

Üdv,

Egyetértek, tényleg tarthatatlan a mostani helyzet, de ettől az egy esettől még valószínűleg nem fog változni semmi. Csak mostantól jobban meggondolják, mit mondanak az indexeseknek, vagy egyáltalán mondanak-e bármit. Azt nem tudtam, hogy a tévében is így megy. Na gondolom, nem teljesen, hiszen akkor még mindig az echoban lennél, Péter. Pedig nagyra értékeltem az interjúidat...
Na mindegy, legyünk bizakodóak, hogy talán ez lehet a változás előszele, megmutattam a kollégáimnak is, hogy okuljanak.
Egyébként az újságunktól kint volt egy kolléga Amerikában, egy kinti lapnál írt jó pár hónapig. Ő mesélte, hogy ott kimondottan ciki jóváhagyatni az interjút. Még húzta is vele a szerkesztő, amikor kiderült, hogy majdnem belefutott ebbe a dologba. Történetesen egy kinti magyarral készült interjút követően.

BD

G. Wolf 2010.04.15. 23:37:30

Reméljük több ilyen lesz! Lesz miről kérdezni a feleket mind az jövőbeli vizsgálatok, mind a jövőbeli parlamenti cselekmények kapcsán :)

Jó móka lesz...

Bár 2/3-al minden törvény módosítható... akár ez is :)

tumpara 2010.04.15. 23:39:39

Na igen, régóta vágyom már olyan tökös lapra, ahol fel merik vállalni a sajtótörvény adta jogokat. Eddig egyedül a bulvár tehette ezt meg, de hát ott ugye csak súlytalan dolgokról firkálnak (vagy épp túllőnek a célon, és hazudoznak). Aki viszont csak egy korrekt cikket akar írni, az meg szívhat a sok hülye interjúalany miatt. Örülök, hogy az Index szembement végre ezzel, hátha egy fecske is csinál nyarat.

odishon 2010.04.15. 23:45:24

"Egy kis faluban mi lehet az a közmunka-lehetőség, ami nem árokgereblyézés meg seprés? Mondana egy példát?

Lehetek ironikus? Az erdőirtás."

"Tagadhatatlanul vannak szociokulturális különbségek egy roma közösség életmódja, gondolkodásmódja, viselkedésmódja és a nem roma közösségeké között. Tehát ez egy speciális célcsoport ilyen szempontból. Hogy ez mennyire etnikai meg mennyire szocializációs kérdés, ezt meghagynám a genetikusoknak meg a szociológusoknak."

Ez a balog egy idióta. Minden értelmes (nem eredeti
!) gondolatára jut 3 faszság. Ez az ember lesz majd a cigánypolitika felelőse? ne már

fáskerti elvtárs 2010.04.16. 00:20:01

A múlt szombati Magyar Nemzetben pont volt egy ugyanilyen, igaz nem politikus nyilatkozott, hanem egy büntetőügy részese. Nem hinném, hogy az elmúlt 20 évben ne lett volna egy csomó ilyen, szerintem Kóczián Péter többet is tudna mondani.

"Szerintem a genetikának ehhez semmi köze." Teljesen egyetértek az újságíró ezen véleményével, de (ha már újságírásról beszélünk) elég furcsa újságírói módszer, hogy az interjúban közli a saját véleményét. Legalábbis én rohadtul nem vagyok kiváncsi, hogy Miklósi Gábor (azt se tudom, ő ki) szerint minek van köze a genetikához és minek nincs. Ha kiváncsi leszek rá, majd elolvasok egy vele készült interjút. Persze a kérdésekből nyilván lehet sejteni, mit gondol a riporter, de azért elég furcsa, hogy kijelentő módban elmondja valamiről a véleményét.

fáskerti elvtárs 2010.04.16. 00:24:27

Amúgy nem is értem, ennek a szabálynak ("akkor lehet letiltani az interjút, ha az újságíró megváltoztatta a nyilatkozatot") mi értelme van, hiszen nyilatkozatot meghamisítani, gondolom, tilos. És meghamisított nyilatkozatot közzétenni szintén. Akár letiltják, akár nem. Akkor meg mire jó ez a szabály?

jürgen baromartz 2010.04.16. 00:40:43

magához az interjú tartalmához hozzászólni itt teljesen offtopic, mégis megteszem:

ha ez a balog marad a cigánypolitika főmuftija, itt bizony büdös lószar nem fog változni. halovány fogalma sincsen az egészről, maszatol, ködösít, mint a rossz tanuló, amikor feleltetik.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2010.04.16. 01:01:54

mzperxx 2010.04.15. 22:57:05

Ez tényleg zseniális! Tehát az a vád az Index ellen, hogy ha az MSZP van hatalmon, akkor őket szívatja, ha a Fidesz, akkor meg azt? Nem gondoltam volna, hogy az Indexet (ahol a tények ellenőrzését még hallásból sem ismerik) kell védenem, de hogy valaki ilyet szemrehányásként le tud írni, az tényleg elképesztő. Hiányzik a Szabad Nép, mi?

Kéretik csak Magyar Hírlapot és Magyar Nemzetet olvasni: nem tud a Fidesz akkora állatságot csinálni, hogy ott beszámoljanak róla.

gitáros 2010.04.16. 01:17:18

@fáskerti elvtárs:
Írtál-e már cikket felvett interjú alapján?
Csak mert a riportalanyok igen jelentős része képtelen kerek, egész mondatokba önteni a gondolatait, a szövegeiket _muszáj_ szerkeszteni. Ez többek között neadjisten azt is jelenti, hogy adott esetben a csapongó gondolatokat valami értelmes mederbe kell terelni.

Ami viszont remek alkalom arra, hogy a kuncsaft kifogásolja, hogy "ő nem ezt mondta", "meghamisították" a mondanivalót. Persze normális (korrekt) újságíró és normális riportalany esetén ennek nem szabad előjönnie.

ergerberger 2010.04.16. 04:30:51

Tyűűűhaaaa, micsoda sajtótörténeti hőstett!
Bármi áron akadályozzuk meg azt a kétharmadot!
Mutassuk meg, hogy a Fityesz milyen balfasz egy központi kérdésben, hátha még a második fordulóban sikerül elvenni a szavazóikat.

De rohadtul kilóg már megint az a pártatlannak álcázott nagy büdös szélliberális lóláb.

ergerberger 2010.04.16. 04:34:28

@jürgen baromartz: "ha ez a balog marad a cigánypolitika főmuftija, itt bizony büdös lószar nem fog változni. halovány fogalma sincsen az egészről, maszatol, ködösít, mint a rossz tanuló, amikor feleltetik. "

Miért, mi a lófaszt kéne mondania így a második forduló előtt?

Kravver 2010.04.16. 07:55:21

@wmiki:
Majd beszánCSátok azt is, igaz? A tv2 és az rtlklub mellé?

tocibacsi 2010.04.16. 07:59:01

Nekem csak a cikkben szereplő keretes részes indoklás egy résézvel volt igazi gondom:

"Mivel a [...] téma aktualitása egyértelmű, kérésüket nem tudjuk teljesíteni."

Ez baromság. Miért? Mert ha valóban az említett 1 mondatos válasz érkezett, akkor az okfejtésem a következő:

A roma kérdés persze, aktuális. DE a cikk megjelenése ott és akkor nem biztos. A párt terveinek megjelenése elképzelhető, hogy még nem úgy és nem abban a formában aktuális. Esetleg csisozlnak rajta, átírják, vagy netán örülnének, ha az egész csak 26-án jelenne meg... Ha volt egy szokásjog, én nem csodálkozom, ha most hiszti lesz ebből.

Másfelől persze, ha ez következetesen így lenne a továbbikaban minden politikai erővel szemben, akkor jó lenne. De naív nem vagyok...

Almaspite 2010.04.16. 07:59:33

Úgy gondolom, nem kellene kihangsúlyozni azt, hogy az Index ekkor és ekkor az MSZP-t támadta, akkor és akkor meg a Fideszt.

Miért nem lehet megérteni, hogy az Index mindig az éppen hatalmon lévő pártot támadja? Lásd az "ellenzék" szó jelentését...

Hírbuzi 2010.04.16. 08:03:41

Ez jó húzás volt! De csak ha a továbbiakban is él ez az elv.

Kono 2010.04.16. 08:08:35

Az újságíró megdicsőült... de azt ki teszi hozzá, hogy MINDEN CIKKET AZ ÚJSÁGÍRÓ MAGA IS KOZMETIKÁZ!!! Így most már csak annyi történt, hogy a CENZÚRA EGYOLDALÚVÁ vált. Ugyanis a cikket épp a szerkesztő szabja át, vagy tesz hozzá, hagy ki részleteket, a SAJÁT SZÁJA ÍZE szerint.
EZT LEHET? De az interjú alanyának meg ne legyen joga átolvasni sem a szájába adott mondatokat. GONDOLKOZZATOK MÁR!!!

Tomika60 2010.04.16. 08:19:11

Szerintem elképesztő dolog. Ha úgy sem érdekli az Indexet akkor minek kérdezi meg az alanyt, hogy mehet-e a cikk? Nem tudom, hogy pl. Chuck Norris esetében meg merték volna ezt tenni?

Falusi_metálos 2010.04.16. 08:20:12

ez tetszik, remélem az Index folytatja ezt a szokását

:)

Mirta · http://mirta.hu 2010.04.16. 08:26:08

@Kono: egyetértek. Ha az alany nem hagyja jóvá a cikket, akkor az kerül ki nyomtatásba vagy a netre, amit az újságíró szerint mondott az illető.. Lásd "visszavonta" vs "kérte, hogy tekintsenek el"...

sertésszamba:-/ malacmambó 2010.04.16. 08:30:45

@odishon: Te is vállalhatnád, ha ennyire ismered a dörgést.

Ringlósztár 2010.04.16. 08:34:14

@mzperxx:
hát, sokan olvassák inkább Kóczián blogját, mint az általad leírt, nem kicsit zavaros sorokat.
pl. te is és a többiek a fidesz választási irodájából.

szamarhegy 2010.04.16. 08:39:53

@Tomika60: Ha elovastad volna az Index írását, az Indexet leginkább az érdekli, hogy a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, a cigányság integrálása mitől veszítette el egyik napról a másikra hirtelen az aktualitását és mi köze ehhez Balogh Zoltán a témában kifejtett gondolatainak.

Sájgec 2010.04.16. 08:49:53

@mzperxx: meg kellene tanulni magyarul, vagy csak továbbra is eljárni Kontrát Károlyt hallgatni. :)

Almaspite 2010.04.16. 08:49:57

Ja, még valamit!

Fektessük már le, mert fontos dolog, hogy más a HELYESÍRÁS, vagy a HELYES SZÖVEG/MAGYARTALANSÁG kijavítása és más dolog az interjúban elhangzott TÉNYEK, ÁLLÍTÁSOK MEGVÁLTOZTATÁSA, FERDÍTÉSE, MEGHAMISÍTÁSA.

Ha én egy azt hallom valakinek a szájából, hogy "ez miatt", akkor mindig kitör rajtam a sikongató lábrázás. Ha az interjúalanyom így beszélne, akkor én következesen kijavítanám ezt, amikor átteszem írott formába. Tételezzük fel a példa kedvéért, hogy csak és kizárólag ezt javítanám ki, majd ezek után elküldeném az interjúalanynak. Ti mit szólnátok hozzá, ha a jószág azt mondaná, hogy nem engedi lehozni, mert én megváltoztattam az ő eredeti szövegét, miért próbálom úgy feltüntetni, mintha ő tisztában lenne az "A" , "AZ, névelők használatával? Ő igenis nincs tisztában! Miért akarom én őt szándékosan kisebb parasztnak feltüntetni, mint amilyen valójában?

Ha valaki erre hivatkozna és ragaszkodna az eredeti szöveghez, akkor nem tudom, hogy mit csinálnék. Tüntessem fel tényleg akkora marhának, mint ami?

Száz szónak is egy a vége, a helyes szöveg még nem a tartalom megváltoztatása.

- o -

Ezzel szemben, ha a tartalmat változtattam meg, az egészen más a kérdés. Akkor jogos lenne a letiltás, mint ahogy azt a törvény nevesíti is.

akur 2010.04.16. 08:52:50

Te péter akkor most te is LMP-s lettél? Én a régi Kóczián Pétert sokkal jobban szerettem hiteles és objektív képed volt. Most meg itt az indexen előadod ezt a független sajtófigyelő maszlagot te mint újságíró. Ne haragudj de annyira elegem van abból hogy mindenki a Fidesz ellen van, egyszerűen hányok. Érték már meg az emberek se olyan nincs hogy közép se olyan hogy független . Az indexet szeretem de most annyira érzem ezt az LMP-s hátteret, hogy lassan megint eltávozom innen. Ez borzalmas

lehet más a propaganda 2010.04.16. 08:55:27

Elolvastam az interjút, egy teljesen kiforratlan beszélgetés, mintha a riporter félreértette volna a szituációt. Miféle konkrét intézkedéseket akar egy még ki sem nevezett tisztviselőn számonkérni?

Figyelem, ALAPVETŐ SZAKMAI HIBA: az interjú végén már többet beszél a kérdező mint az interjúalany!

G_P 2010.04.16. 08:56:35

Meg kéne lepődnöm?

Az Index törvényes keretek között elég széles mozgásteret tud magáének, és a pofátlanság határát minden égtájban kipróbálják, kb 2006 óta megfigyelhető ez. Lesznek még itt cifrább dolgok. Csak hozzám ne jöjjenek oda az utcán kamerával, és ne vegyenek fel valami bugyuta riportfilmhez engedély nélkül.

Sájgec 2010.04.16. 08:57:39

Miklósi Gábor az interjún átszivárgott "magánvéleménye", miszerint "ez nem genetikai kérdés", nemhogy nem szükségtelen, hanem egész egyszerűen kötelező!!! Egyben rávilágít arra a tényre is, hogy a cigányügyek kiszemelt korifeusa in concreto egy zavaros, fajelméleti, szociáldarwinista, etatista baromságban hisz, és megnyugtatásképpen lepasszolná a probléma jó részét az egyháznak. Amíg szorgalmasan járnak a romák áldozni gyónni/istentiszteletre addig nyista probléma, mer' mostani istentelen életmódjuk a felelős mindenért.
Leszakad az arcom...
GÁBOR! Nagy király vagy! Fan vagyok (voltam már régen is).

nem1rem1 2010.04.16. 08:59:31

@mzperxx: Annyira aberrált hozzászólás, hogy már-már komcsi provokációnak tűnik... Viccnek szántam, de bocs, hogy nincs kedvem szmájlizni.

Az 1986. jogszbály állampárti, mer' állampárti időszakban készült. Aha!

Én emlékszem nem-állampárti sajtó-jogzabály kezdeményezésekre. Ha még a duplagondol nem homályosította el teljesen a tíz évvel ezelőtti történelmet, talán felrémlik valami a "kötelező vélemény-helyreigazítás" emlegetéséről? Nem? Frissíts a közelmúlt hasonló szlovák kezdeményezéséről, hátha eszedbe jut valami.

Balog úrtól pedig a magam részéről nem túl sokat várok, mint szakpolitikustól. Nekem eddig csahos kutya szerepben tűnt fel. Bizonyítson a tetteivel, és ne azzal, hogy NEM VÁLLALJA E FELELŐSSÉGET A SAJÁT SZAVAIÉRT!

hbo 2010.04.16. 09:00:07

Kóczián Péter,

legalabb a nevet irja mar le jol ennek a joembernek!
Balog es nem Balogh

szamarhegy 2010.04.16. 09:01:19

@akur: Nagyon rossz és káros szokás (Fidesz és az Mszp nyomta ránk, nekik jó ez a két tábor az ország) , hogy valaki, vagy ide, vagy oda tartozik. Nem mondhatnám, hogy Fideszes vagyok, de Kóczián Péter véleménye, riportjai már Hír tv-s időszakában is érdekeltek és nem raktam mellé, hogy 'Fideszes'. Adjuk meg egymásnak a tiszteletet, hogy árnyaltan, összetetten látjuk a világot, ne táborozzunk, LPM-ézzünk, Fideszezzünk, nagy lépés lenne a demokratikus közgondolkodás felé.

árnyékgyuri 2010.04.16. 09:02:44

Nekem az nem tetszik, hogy egy politikus kénytelen úgy adni interjút, hogy különféle "témákat" hívószavakat kell használnia benne. Balogh interjúján érződik, hogy egyszer jobbikos akart lenni (erdőirtás) egyszer hardszadesz ( cigány kultúrház). Pedig voltak értelmes elképzelések: 1. Értelmes közmunka. (most én sem tudom megmondani mi az, de valamit ebbe az irányba kellene kitalálni) 2. A bűnelkövetés egy olyan vonal, amit soha, senkinek, semmilyen körülmények között nem szabad átlépni. 3. Hatékony oktatás. Ne a dogma hanem a hatékonyság legyen meghatározó. Ha együtt együtt, ha külön külön. Ezek az értelmes pillérek lettek leöntve ilyen-olyan szósszal.

G_P 2010.04.16. 09:02:50

@lehet más a propaganda:

Hú, ez nagyon igaz.

Egyébként a SZÁMONKÉRŐ hangsúlyt sajnos nem először figyelem meg az Indexnél, gondoljunk csak jópofának hitt videóikra. Tenyérbemászónak találom, és emellett sok tekintetben kiforratlannak is. Vélt fiatalosságuk pont a szakmai tekintélyt ássa alá helyenként.

szamarhegy 2010.04.16. 09:03:10

@lehet más a propaganda: Kóczián Péter pont erről írt, olvasd el talán a cikket, amihez hozzászólsz.

nem1rem1 2010.04.16. 09:08:34

@Mirta: Szegény védtelen, tapasztalatlan, jóindulatú és mindig őszinte politikusok! Egyik sem rendelkezik diktafonnal, de még hangrögzítős mobiltelefonnal sem, hogy rögzítse a saját szavait, és megvédhesse érdekeit az újságírói ármánykodás ellen!

"Kedves újságíró úr! Ugye, nincs ellenére, hogy a beszélgetésünket én (is) rögzítsem?"

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2010.04.16. 09:09:27

1. Becsülöm Balog Zoltánt, hogy egyáltalán szóba állt Miklósi "valahol megint felsír egy gyerek" Gáborral, aki azzal a bizonyos cikkével ( index.hu/belfold/2009/06/10/meg_nincs/ ) számomra már rég kiírta magát a komolyan vehető újságírók közül.

2. Szerintem az interjú abszolút vállalható, nyilvánvaló volt persze, hogy az újságíró lecsap a "genetika" szóra, de aki látja a szövegkörnyezetet, érti miről van szó.

3. Péter, szerintem azért itt némi csúsztatás van. Szó nincs itt az interjú átírásáról. Amikor a HírTV-nél dolgoztál, ugye a főnökeid határozták meg, mikor mehet adásba egy anyag? Nos, Balog Zoltán sem egy egyszemélyes intézmény, hanem egy párt tagja, és részben egy párt elképzeléseit képviseli. Miért ne szólhatna bele ez a párt (rosszabb esetben késve), hogy mikor nyilatkozzon?

4. Egyetértek veled abban, hogy nem szerencsés, ha az interjúalanyok lényegileg (és nem csak a tárgyi tévedések terén) átírják az interjút. De ha előre tudják a politikusok, hogy ennyire nem bízhatnak meg az újságírókban (mint jelen esetben), akkor senki sem fog nyilatkozni.

G_P 2010.04.16. 09:14:52

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka:

Jókat írsz.

"Valahol megint felsír egy gyerek."

Ilyen mondattal zárni egy cikket, háááát, 1984, los angelesi ZS kategóriás bulvárlap cikke, feltörekedni próbáló újságírónő szárnypróbálgatása... MAX. Hatásvadász és olcsó. Ahogy a Fidesznek, úgy az Indexnek is kell egy egészséges ellensúly, bár úgy veszem észre, hogy általam nagyra becsült, és politikailag nem elkötelezett értelmiségiek a környezetemben csak röhögnek az Indexen és béna riportereiken, újságíróikon (tisztelet a kivételnek).

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.04.16. 09:19:22

az index jogi alkemenykedese helyett inkabb oruljunk annak, hogy az (egyebkent valoban felkeszuletlennek tuno) interjualany kimondta azt is,hogy a ciganysag fejeben is helyre kell billenteni a dolgokat.

es ha az ujsagiro nem csak a cseszegetesre koncentralt volna (vegig piszkalja az alanyt, aki be is sokall - na tipikusan az ilyen kiszolasokat szoktak kivagatni), akkor talan ezen a vonalon erdeklodik egy kicsit tovabb

az ugyanis nyilvanvalo, hogy meghirdethetsz ketszaz mintaprogramot, ha nem valtozik meg a ciganysag tobbsegenek a mentalitasa / hozzaallasa egyes dolgokhoz, akkor egy centit sem haladunk elore. lehet nyomatni a pc halandzsat, de vannak olyan buncselekmenyek, amelyeket szinte kizarolag ciganyok kovetnek el (a kulonbozo eroszakos cselekmenyek csoportos verzioitol - plusz keseles - a szomszed termenyeinek teljes learatasan at a kabellopasokig), es ezekben az esetekben nyilvanvalo, hogy ennek kulturalis-szociologiai hattere van.

a tobbsegi tarsadalmat raadasul az irritalja a legjobban, hogy azt erzi (az, hogy ez valoban igy van-e, majdnem mellekes), hogy mindezeket egyre pofatlanabbul, nyiltabban muvelik vele.

ugy tunik, hogy legalabb egy fel paradigmavaltas tortenni fog (ez valahol a jobbiknak koszonheto - egyreszt ok kezdtek el nyiltan kimondani a problemakat, masreszt pont igy lehet kifogni a szelet a vitorlajukbol), hatha elorebb jutunk egy fokkal. mert a szadeszes marhamegertokvagyunkmindenkivel vonal erosen kifujt

a szemelyes kedvencem: annak idejen orbanek a kiegeszito csaladi potlekot ahhoz kotottek, hogy az egyebkent iskolatoteles gyermek iskolaba jarjon. az szdsz vezerszonokai szerint ezert orban rasszista volt.

na, inkabb ezekrol a dolgokrol kellett volna beszelgetni, de az is teljesen nyilvanvalo, hogy a valasztasok vege elott a fidesz ezt nem teheti meg. (szerintem egyebkent az index mar beirta magat a sajtotortenelemebe a kover fele kotelezos hazugsaggal - lehet, hogy pont ennek koszonhetjuk a megyo kormanyt. k..vara koszi!)

nem1rem1 2010.04.16. 09:27:38

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: Bocsánat, hogy ebbe is belekotyogok, de szerintem maga a tendencia, amibe ez a vita is beletartozik, általánosabb, és messzebb mutat önmagánál.

Itt van például a választás első fordulójának mizériája. Egészen 2002-ig, több más alapvető állami intézménnyel együtt, a polgárok túlnyomó többsége elismerte a választási bizottságok pártatlanságát, szakmaiságát és jószándékát. 2002-ben az addig kormányzó párt megbukott, és ezt azzal indokolta elsősorban szélsőségesen elkötelezett rajongóinak, majd egy idő után, saját maga által is gerjesztett propagandáját, hogy ez választási csalásnak tudható be. Ezzel legelőször is közvetve meggyanusították a becsülettel dolgozó önkénteseket a VB-kben, vérig sértették őket, emellett a megvádolt prtokat, és nem utolsó sorban ezen pártok legalább túlnyomórészt becsületes választóit. Majd 2008-ban, a paranoia csúcsán kezdeményeztek olyan törvénymódosítást, amivelaz ilyen csalási lehetőségeket korlátozzák.

Ennek a következményei a következők lettek:

- Felborult a választási rend, az illetékes intézmények bizonytalanok lettek.
- Folytatódott a propaganda a jelenlegi kormány töketlenkedéséről, ami leglább is nem igaz (de szerintem ennek kapcsán még aljas is).
- És ami itt lényeg: Elemzők, pl. Tölgyessy Péter a magyar jogalkotás általános hagyományairól beszél, amennyiben az átigazoló polgárokat a jogrend, a jogalkotók potenciális csalóknak tekintik, és intézményesen igyekeznek a csalást megnehezíteni.

Vagyis, a nyolc évvel ezelőtt, pontosan meghatározható időben, okból és kezdeményezőktől induló paranoiát immár magyar sorscsapásként értékeljük.

És ami a slusszpoén: Pont ez a paranoiás rendszer tette lehetővé a választási eredményeknek legalább is nem az Alkotmány szellemével egybevágó megváltoztatását az érintett körzetekben.

Pont ugyanerre hajaz szerintem ez az irány is: Az újságíró (mindegyik, de főleg bizonyos orgánumok munkatársai) alapvetően arra törekszik, hogy átírja a nyilatkozó szavait, ha a nyilatkozónak nincs lehetősége utólag átírni az interjút. Meg kell tehát intézményesen akadályozni a csalást... A többi pedig borítékolható,csak a fenti történetbe kell néhány kifejezést kicserélni a megfelelőre, a jövő egyértelműen kiolvasható.

Avatar 2010.04.16. 09:43:38

@gitáros: Aki képtelen a saját gondolatait szóban megfogalmazni, az ne vállaljon interjút. :)
Nem azt mondom, hogy az ööööö-zéseket is írják bele, de ha nem kozmetikáznák értelmes mondatokká azt a sok nyelvi helytelenséget, mondatszerkesztési hibát(, stb), amiket elkövetnek az alanyok, akkor talán a zembereknek is feltűnne, hogy olyanokra bíznak milliárdokat, akiknek a magyar nyelv terén is komoly kihívásokat kell még legyőzni, nem pedig mindentudó bölcsek irányítják az országot.
Az még csak megmosolyogtató, amikor Áder olyat mond, hogy "I'm a meeting", de ha az anyanyelvén sem képes valaki kommunikálni, akkor már komolyabb a probléma...

Avatar 2010.04.16. 09:49:55

@Avatar: Jaj, kellett nekem Ádert megemlítenem, mindjárt megkapom, hogy büdös komcsi vagyok...
Gyorsan korrigálok: Gondoljatok Medgyessy-re! :)

Útelágazódáshoz ért az újságírószakma.

K.Z 2010.04.16. 09:58:58

Kedves Péter,
Írásoddal nagyrészt tökéletesen egyetértek, ugyanakkor kicsit hiányoltam, hogy végre valaki bennfentesként leírja, hogy vajha miért is engedi át (néha) a tollat az újságíró a Tisztelt Interjúalanynak.
Mivel sztem te úgy is tudod, hogy miről van szó, ezért csak a magam lelkiismeretének a megnyugtatására ide vésem.
1.) A legtöbb interjúalanyból sokszor képtelenség egy értelmes mondatot kicsikarni. Ez nem Amerika, ahol ötéves kortól fölfelé mindenki médiaszemélyiség. Itt a többség lélekben egy kis bürokrata, azaz hallgat mint a csuka, vagy dagályos semmitmondással zsibbasztja a riporter agyát. (Ezért is volt telitalálat a Szalacsi-vidó, amikor a pali betonrészegen próbált illetékes elvtársat játszani.) Ja, ha pedig döntéshozóról az interjúalany, akkor okvetlenül ott ólálkodik a közelben valami parazita PR-tanácsadó, akinek nálunk abban merül ki a tevékenysége, hogy döntéshozó úgy-ahogy még értelmezhető közléseit hároméves beltenyésztett, nyálcsorgató hülyegyereknek szóló blődségekké polírozza, jó sok önreklámmal.
2.) A kiadott nyilatkozatokat eddig is le lehetett írni volt, aki élt is vele, de inkább az volt a jellemző, hogy vég nélküli alkudozásba kezdtünk a nyilatkozó káderekkel. (Illetve jogászaikkal) Az egész olyan, mint egy piacon.
A probléma ugyanis nem jog megléte/nemléte, hanem a bizonyíthatóság és általánosságban véve a későbbi jogi procedúra - annak a sok gyökérnek, aki a "szabadjára engedett szennyújságírókról" delirál alkalmasint lövése sincs róla, hogy milyen újságíró és általában nyilvánosságellenes jogszabályaink illetve jogalkalmazóink vannak.
Ha az interjúalany visszavonja az interjút (ahogy ez a szerintem máskülönben is igen sunyi Balogh próbálta) akkor az író vagy szó szerint közli a sületlenségeket (lásd fentebb). Ha mégsem akkor hopp, már jönnek a "kiragadta az eredeti kontextusából a közlést " stílusú szabványvádak. Az USA-ban egy ilyen, "libel" beadványt élből vág vissza a bíróság. Nálunk még akkor is elmeszelhető az író, ha konkrét, leellenőrizhető tényeket írt le. Arról nem is beszélve, hogy a hangfelvételt hol elfogadják bizonyító erejűnek a bírák, hol pedig nem. (Ha pl. kifogyott az elem a diktafonból és a szövegben van egy vágás, a firkász már kezdheti is törni a fejét a helyreigazítás szövegén, nem is beszélve a polgári perről.) Arról is érdemes megemlékezni, hogy az írott médiát értem naponta-hetente tucatjával készülnek olyan beszélgetések, amelyekből későbbi per alapjául szolgál. Az újságíró képtelen minden, beszélgetését felvenni és utána azt hónapokig tárolni, várva, hogy a tisztelt interjúalany ugyan hogy dönt.
Ja, és ha felveszi diktafonra? Nemrég egy igen tisztelt interjúalany azzal perelt ki egy valag lóvét az egyik laptól, hogy letagadta, hogy interjút adott. Az ugyanis szerinte csak háttérbeszélgetés volt. Az újságíró sajnos elfelejtett közjegyző előtt aláíratni vele egy nyilatkozatot arról, hogy ő éppen nyilatkozatot tesz. Nem vicc.
Szóval amíg a bíróságaink és törvényeink ilyenek addig legtöbbször marad az alku.
Az Indexnek gratula a bátorságért a szerző ellenben szerintem megérdemel egy ordas nagy valagbarúgást a címben jelzett "cigánykérdés" miatt.

Gandalf Garaboncias 2010.04.16. 10:05:33

"Az Index nem engedett egy nyilatkozó kérésének, s élt a törvény adta jogával: ma ez Magyarországon forradalmi tett."

Erős tévedés.

Ahogy előttem már @fáskerti elvtárs is írta: a legutóbbi Magyar Nemzet Magazinban Balavány György tette ugyanezt, ugyanerre a jogi lehetőségre hivatkozva.

Még meg is lepődtem, hogy az Index öt nap múlva ugyanezt teszi, ugyanazokkal a szavakkal szinte.

vuvuzela importőr 2010.04.16. 10:24:45

Igen az érdekes, hogy a nyitottan hagyott (megjegyzem szándékosan és korrekten) kérdést a riporter válaszolta meg. Csatlakozom a fentebb szólóhoz, hogy ez legalábbis szokatlan, én is furcsálltam csak a cikknél azt hiszem nem lehetett kommentelni (vagy időm nem volt?).

Habár minden hsz-t nem olvastam el, nem tudom, ha valaki említette... de én nem egészen értek egyet a módosítás lehetőségének a "beszüntetéséről". Az átlagember néha hibázik, téved. Vagyis észre sem veszi és olyat tud mondani, ami nagyon félreértelmezhető. Szerintem óriási adag önfegyelem kell, talán tanulni kell + évek gyakorlata, hogy az ember igazán profin tudjon nyilatkozni. Én ha fontos ember lennék félnék a riporterektől és kerülném őket (pedig becsületes ember vagyok) de a hatalmi harcba könnyen belebukhatnék csak mert teljesen véletlenül elszólom magam és amit félre lehet értelemzni azt félre is fogják. Akár politikai (vagy más) ellenfeleim, akár a riporter maga szenzációhajhászásért. 5 percig híresnek lenni már megéri egy riporternek. Vagy 5 forintért. Én úgy gondolom, az újságíró is gátlástalan népség, aki bármit megtesz lelkiismeretfurdalás nélkül, ha szenzációt lát benne. Következményektől függetlenül...

vuvuzela importőr 2010.04.16. 10:27:47

Ja, és amúgy szerintem kicsit erkölcstelen volt a cikket konkrétan az alany beleegyezése nélkül publikálni, amellett persze főként az ő hibája, miért nyilatkozott egyáltalán, ha még nem szabadott volna. Jobban ismerhette volna a következményeket...

gabcigirl 2010.04.16. 10:29:50

Na'on jól tette az Index, hogy az egyre jobbosodó tulaji köre ellenére sem feküdt le a Fidesznek. Csak így tovább !!! :))

fraki 2010.04.16. 10:37:31

@mzperxx: szegyelld magad a stilusodert.

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2010.04.16. 10:37:35

Nem mindegy h atirjak v eleve hazudnak? Ha valaki meg nem engedi a nyilatkozonak h beleszoljon a kozolt cikkhez, akkor elobb utobb neki nem fognak nyilatkozni, vagy csak iszonyat nagy altalanossagokat.

Interjualannyal kiszurni nem hiszem h megeri a sajtonak.

sárkányfő 2010.04.16. 10:49:09

Érdemes elolvasni az interjút magát. Megszámoltattam a böngészővel, a fickó 12x használja a "szerintem" szót.

Semmi nyoma terveknek, koncepcióknak, no pláne kiforrott intézkedési terveknek.

Általánosságok, vágyak, célok, ötletek, süket duma, amit bármlyik szociális munkás fél év gyakorlattal a háta mögött el tudna sütni.

Magyarul nincs programjuk. Rögtönözni fognak, ahogy esik úgy puffan.

Kemény építkezés mehetett az elmúlt 8 évben, kihasználták az időt rendesen...

akur 2010.04.16. 10:52:12

@szamarhegy: igazad van abban hogy ez nagyon szép lenne és kellemesebb, de hidd el nem létezik ilyen. És nem látok benne kivetni valót, ha valaki elmondja hogy Fidesz LMP MSZP stb. Valaki mindig tartozik valahova, süket duma ez a függetlenség blabla.Hazugság. De az árnyaltsággal való megfogalmazás is egyfajta pártállása valaminek. Úgy egyébként az MSZP folyamatosan köpködött az elmúlt 8 évben és az összes újságíró is. Tele van a hócipőm az egész média bandával úgy ahogy vannak. Ja a jobbosokkal is!

Hát ez fasza 2010.04.16. 10:59:07

@K.Z: olyan jól összefoglaltad a lényeget, hogy ki fogom nyomtatni a kommentedet, bekereteztetem és kirakom a falra.

Azért rávilágítnék a téma egy másik vetületére is: egy poltikussal meg lehet ezt csinálni. Pláne meg tudja csinálni az Index.
De mit tehetsz, ha egy kisebb médiumnál dolgozol és a tisztelt interjúalany X millió forintot elkölt (vagy tervez elkölteni) nálatok?
Akkor mit csináljak az interjúba utolólag beszerkesztett idiotizmusaival? Mit csináljak azzal, hogy még az én kérdéseimet is átírta?
Erre lehet mondani, hogy ha ilyen miatt rúgnak ki, akkor az egyfajta szakmai elismerésnek is tekinthető. Persze, de megélni meg nem lehet ebből, pláne nem most, amikor mindenhonnan szórják ki az embereket.

dzsaszper 2010.04.16. 11:04:12

Nem tudom, mi kivetnivaló van abban, ha egy interjúalany _kéri_, hogy az interjúját később közöljék le. Kéri, és nem követeli.
Abban sem látok kivetnivalót, ha egy újság a közérdek és a tájékoztatás érdekében egy ilyen kérésnek nem tesz eleget.
Nem értem, miért kellene ebből ügyet csinálni.

egerészölyv 2010.04.16. 11:16:10

@AutosVilli: villikiráj, ne dühöngj, megy ez higgadtabban is.

Egyfelől nevetséges a beállítás, ezer ilyen eset volt már. Tudom, "sajtos" vagyok.

Másfelől: minden szerződés dolga. Ha valaki ki tudja szorítani az interjú előtt ezt a szerződési pontot, akkor utána hiába "szabad a sajtó, brühühü", az interjúalany él a jogával. És pássz.

öregmogyi 2010.04.16. 11:19:19

NEM ÉRTEM MI BAJOTOK VAN BALOGH ZOLTÁNNAL!?

Világosan elmondta:
- három csapás törvény
- akinek nem jut közmunka, az a saját portáját lesz köteles rendben tartani
- a putritelepet fl is lehet újítani, nem kötelező új házakba (vagy a magyarok közé) telepíteni a cigányokat
-az iskolai szegregáció sem biztos, hogy ördögtől való

szerintem pont a keménysége miatt kérték meg, hogy ne hozza le az index. Kellenek még a cigány szavazatok borsodban.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.16. 11:48:03

baszki, hogy ez nem jutott eszükbe medgyessy elvtással!? :D
gondolom véletlen.

bryan 2010.04.16. 11:48:08

Érdemes megemlíteni, hogy Miklósi egy órás interjút készített, szervezett, utazott, megírta a cikket, aztán azt kapta, hogy nem aktuális. Talán még egy elnézést kérés sem volt. Összesen egy sorban.
Ezen én is felbasztam volna magam. Nem véletlen, hogy olyan rossz a Fidesz és a viszonylag független sajtó viszonya. Egy ilyen húzás legfeljebb az olyan sajtóval megúszható, ahol az újságírók a párt fizetési listáján vannak. Mindezt pedig a párt sajtófőnöke csinálta. Ehhez mekkora amatőrnek kell lenni?

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.04.16. 11:50:41

szerintem nagyon jól teszi az index, ha végre tesz pár lépést (és nem csak gesztust) hogy kikecmeregjen a könnyűbulvárkodásából. évek óta már csak fanyalogva olvaslak titeket, néhány ilyesféle életjel híján pedig biztosan nem olvasnám még orrbefogva sem a valamikori kedvencet (ahogy pl mancsot kézbe nem veszek). csak azért tartom érdemesnek ezt közölni, mert nyilván nem vagyok egyéni eset... és ezért kell ebből ügyet, prioritást csinálni.
de tényleg, ne legyetek már vacakok ;)

Thresher 2010.04.16. 11:53:59

"Azért, mert valaki roma, nem fog pluszlehetőséget kapni, de azt a lehetőséget meg kell kapnia, ami a nem romáknak megvan."

Ennyi az értelmes mondat a cikkben, a többi blabla...

dávidzoli 2010.04.16. 12:10:24

Mzperxx kommentjéhez annyit, hogy: Gondolom a liberális médiumok sajátja a "sehova nem állás". A szocik alázása ugye a hibák kiemelése lehet, a fidesz győzelem esetén az úgynevezett "uszítás" meg ugyancsak. Nem igen hiszem, hogy egy jó döntésnek maga után kéne vonnia a hosszantartó buksivakargatást, azt hagyjuk meg az ovinak, meg az áltinak, akkor még kell a pozitív megerősítés, felnőtt embereknek nem annyira.

lehet más a propaganda 2010.04.16. 12:25:59

@szamarhegy: a hozzászólásod alapján elég találó a nicked

nem1rem1 2010.04.16. 12:30:13

@Hkacsa: "Ha valaki meg nem engedi a nyilatkozonak h beleszoljon a kozolt cikkhez, akkor elobb utobb neki nem fognak nyilatkozni, vagy csak iszonyat nagy altalanossagokat.

Interjualannyal kiszurni nem hiszem h megeri a sajtonak."

Igazad van. Addig, amíg az egész sajtó, vagy jelentős része lefekszik a poltikusoknak (vagy azok egyij felének), addig ez így lesz.

Volna egy másik szcenárió is: A sajtó nagy része NEM feküdne le a politikusoknak. Ebből pedig fordított végeredmény következne: A poltikusok által preferált sajtó (pártszócsövek, opportunisták, gerinctelenek és mikrofonállványok) termékeit az érintett politikusk szűkebb családi köre, meg az agyatlan pártzombik fogyasztanák csak.

nem1rem1 2010.04.16. 12:33:10

@Hát ez fasza: Tudom, hogy könnyen hősködök, de ha a kommented után meg tudnád világítani a különbséget a magyar sajtó és az amszterdami piroslámpás negyed között, talán én is árnyaltabban érvelnék.

bryan 2010.04.16. 12:36:21

@nem1rem1:
Ezt sajnos nem lehet megtenni egy olyan országban, ahol az állami szféra adja a GDP 50%-át. Ezt legfeljebb a netes portálok tehetik meg.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.04.16. 12:39:07

A helyzet az, hogy semmi garancia arra, hogy az interjú után a kérdező valóban úgy és azt írja le, fogalmazza meg, amit az interjúalany mondott, apróságokon is múlhat egy mondat értelme, marha sok értelemcsúsztatást, kifordítás lehet tenni, és én sok ilyennek voltam szenvedő alanya, úgyhogy bocs Kóczián Péter, de ebben most nem értünk egyet.

Miért ne dolgozhatna a válaszain az interjúalany az átírt szövegben? Azok őt kell hogy kifejezzék a lehető legpontosabban, hitelesebben és nem az őt interjúoló újságírót. Az alanynak joga van kijavítani az megszerkesztett interjúban a neki tulajdonított szövegeket, hiszen maga a szerkesztés értelemelcsúszásokat okozhat.

De ha valóban ez lesz az Indexnél a módi, akkor vigyázni fogok az Index riportereivel.

nem1rem1 2010.04.16. 13:07:38

@bryan: Tudom, hogy naív vagyok, de akkor is meggyőződésem, hogy egy szakmai összefogás, valós etikai normák életbe léptetése és betartása kikényszrítené, hogy a politiukusok megfeleljenek azon sajtótermékek normáinak, amelyeket olvasnak is.

Igen, naív vagyok: Nem ismerek ilyen szakmai összefogást egyetlen területen sem. De mondjuk a Fidesz is naív volt 1988-ban, és miután a tőlük független viszonyok is az ő, a realitások figyelembevételét mellőző elképzeléseik szerint alakult, most utólag a többi szervezeten és poltikuson azt kérik számon, hogy miért nem ismerték fel azt, ami nyilvánvaló és "jó" volt.

Tudom, hogy nem könnyű. Megint csak sarkítok, de EZ a korrupció egy formája. A korrupció ugyanis nem nokiásdobozokat jelent kizárólag, hanem azt, ha valakinek a döntéseit előnyök nyújtása vagy fenyegetések által befolyásolják, szakmai és erkölcsi meggyőződése ellenében. Ecce...

nem1rem1 2010.04.16. 13:14:17

@oázis: Én még továbbmennék: Miért ne dolgozhatna a vallomásán egy bűnügy gyanusítottja? Csak azért, mert fondoratos módon a személyére nézve terhelő vallomást csikartak ki tőle ügyes kérdésekkel?

Tudom persze, hogy az interjúalany nem bűnöző (már ha politikusokról beszélünk, lehet, hogy túlnyomó többsége az, de talán nem mind:)), "csak" profi nyilatkozó. Amit mond, az viszont nem PR-kiadvány, hanem a megbízói (a választópolgárok) számára nyújtott tájékoztatás, közvetítők (médiumok) által: Mintha én mennék be hozzá, és kérdeznék tőle személyesen. Utána engem se hívna vissza, hogy kitörölje a fülemből, ami elhangzott, nem?

Nem is igazán értem, miért baj az mondjuk, hogy Gyurcsány mit beszélt Őszödön, és nem is igazán értem, miért nem kapott lehetőséget arra, hogy átírja, mielőtt nyilvánosságra hozták. És azt sem, hogy annak ellenére, hogy nem lett átírva, miért bukott bele mégis az MSZP?

Ha megmondod, kapsz tőlem egy archív példányt az egykori Szuabad Népből...

rezeg a léc 2010.04.16. 13:29:06

@nem1rem1:

író vagyok és csak azt tudom neked mondani, hogy egy mondatnak marha sok értelme lehet attól függően, hogy ugyanaz, hogy van megfogalmazva, és hol a vessző és a pont, klasszikus példa:

"Királynőt megölnötök nem kell félnetek jó lesz"

úgyhogy nem, nem értek egyet Kóczián Péterrel, az az interjúalany joga megmondani, hogy hol legyen a vessző a mondatban, és hogy az egyik szavát nem lehet átírni egy másik szóra kifejezésre, vagy éppenhogy át kell írni, mert pontatlan a leírás...

én így gondolom és tartom magam ehhez, politikai kérdésekbe pedig nem mennék bele, mert nincs időm naponta ötvenszer kifejteni részletesen a világnézetem, és érvelni az elképzeléseim, álláspontjaim mellett,

üdv,
oázis

K.Z 2010.04.16. 14:21:03

to Hát ez fasza
Őszinte részvétem, tudom miről van szó. Ha ez segít, jelzem: nagy, országos médiumokban is előfordul, hogy átíratnak letiltatnak vagy éppen belobbiznak riportot/cikket.
Az más kérdés, hogy az csak egy dolog, hogy valaki mekkora hirdető. Ahhoz azonban kell egy korrupt szerkesztő. A közhiedelemmel ellentétben a korrupt újságíró ritka. A legtöbb szakmában mezei sajtómunkás - a penetráns politikai pártlapokon kívül - többnyire jóhiszemű, jóindulatú figura. A tényleges befolyásolás többnyire a vezető szerkesztők környékén játszódik le, ők azok akik megadják a témát és gyakran kijelölik, hogy milyen "vezérfonalak" mentén "érdemes" egy témával foglalkozni. Amennyire láttam, a felkészült, jó újságíró itt is szembe tud szállni a felülről jövő "rendezőelvekkel" -igaz ezzel jobbára a hosszútávú karrieresélyeit jó eséllyel lerontja. (Kisebb, hirdetőkre jobban ráutalt lapoknál viszont el tudom képzelni simán kirúgják az illetőt.) Szerintem igazi megoldást az fog jelenteni, ha a sajtón belül elindul egy megtisztulási folyamat. Amíg a szakmában elfogadott és megszokott, hogy szerkesztők újságírók ide vagy oda politikailag elkötelezettek, VIP bankhiteleket kapnak, "másodállásban" PR tanácsadók, sajtófigyelők, cégek költségén ún. "study tourokon" vesznek részt, 1000 forint fölött (hajaj!) ajándékot fogadnak el, olyan témákban írnak, melyben a kedves feleségük v. egyéb családtagjuk a döntéshozó, addig nincs kétség afelől sem, hogy jókora tételt tehet ki a cikkekeért zsebbe fizetett összegek aránya is.
A sajtó korrupció egyébként sem politikai természetű, pontosabban a politikailag elfogult közlés csak a jéghegy csúcsa. Jellemző mód itt is a jónép a politikusok kérdőre vonásáról/vonhatóságáról csacsog. Mintha az ilyen Balogh kaliberű porszívóügynökökön múlna a világ sora. Arra viszont itt mindenki mérget vehet, hogy egy multicégvezér, vagy a hazai viszonyokat irányító nagyobb khm. hatalmi networkok origójában lévő irányítószemélyek vagy a lábukat sem teszik be a sajtóba, vagy ha mégis, tutira mennek és alapból levajazott interjúkat adnak.

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2010.04.16. 14:34:29

@rezeg a léc: minden attól függ, hogy az interjút a riporter és az alanya közös alkotásának tekintjük vagy nem. Szerintem nem közös alkotás. A riporter felelőssége az elhangzottak korrekt tükrözése. A korrektség mércéje pedig maga a nyilvánosság. Például az, ha az alany is felveszi a beszélgetést, s vita esetén nyilánosságra hozza. Annál megalázóbb egy újságírónak, s szerkesztőségnek nem lenne, ha kiderülne, hogy a munkatársa direkt vagy figyelmetlenségből torzított, megmásította az elhangzottakat, vagy még arra is képtelen, hogy az alany gondolatainak a relevanciáját, lényegét visszaadja.

A nyilvánossággal kapcsolatos etikett és eljárásmód csak a nyilvánosság előtt, s általában konfliktusokon keresztül alakulhat ki. Így teremt mércét, így lehet az egyes történéseket összevetni, így lehet mérlegelni, hogy adott szituációban kinek volt igaza.

Egyébként, ahol az interjú nem nyilvános aktus, hanem visszavonható, ott a kimondott szónak sincs jelentősége. A beszéd-aktusnak sincsen. Tudom, ez tojás-tyúk probléma, de azt gondolom, ha a nyilatkozat rangját visszaadjuk, azzal a kimondott szó státusát is komolyabbá tesszük, s akkor már egy lépéssel előbbre haladtunk a tyúk-tojás probléma megoldásán.

Balogh-Balog: bocs.És köszönöm az észrevételt. Átjavítom.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.04.16. 16:14:01

@Kóczián Péter:

sajnos nem értjük egymást,

Tartom magam ahhoz, hogy az alanynak joga van a saját árnyalatait, vesszeit, pontjait, kifejezéseit, megfogalmazásait és hangsúlyait viszontlátni egy cikkben, és marha sokszor a riporter ezt nem képes megtenni, részben mert eleve félreért dolgokat, részben rossz helyre teszi a hangsúlyokat, ezért van szükség az egyeztetésre és az alany beleegyezésére... még akkor is, ha az olvasóközönség értelmezése esetleg egészen más (sőt, sokféle ahhoz képes), mint amit az alany szándékol.

De most leszögezhetjük, hogy akkor mi nem interjúoljuk meg egymást, mert ebben a kérdésben láthatóan már alapokat illetően se értünk egyet.

Nade 2010.04.16. 17:41:07

Tisztelt Kóczián Péter! Nem tudtam, hogy ez Magyarországon így megy. Elképesztő, hogy egy interjúalany "visszavonhatja" amit mondott. Így valóban vicc a hazai sajtó és semmi csoda nincs abban, hogy itt tart az ország, a közélet.

Egyetlen politikusnak sem kívánom, hogy így járjon, de a feltételeknek igenis olyanoknak kellene lenniük, mint abban az országban (USA), ahol a csúnya bűntényen kapott közéleti szereplő főbe lőtte magát a sajtótájékoztató előtt.

Hasonlítsuk most ezt össze azzal a magyar helyzettel: egy közéleti szereplő simán elháríthatja a kérdéseket azzal, hogy "nem kíván" nyilatkozni!

Mit tettek, tesznek Önök ez ellen Kóczián úr? Majd most fogják megoldani, az egyik párt 2/3-os hatalma mellett?

Hajaj!

Pedig annyi is elég lett volna, ha újságírói normává teszik például, hogy nem tűrik a kérdések elől való kitérést. Mint az megtörtént az egyik kormánytényezővel (aki diplomát hazudott magának), és csak annyit mondott: "Kérem a következő kérdést!" - amikor azt kérdezték tőle, ő írta-e azt a netes bemutatkozó szöveget, amiről azt állította, hogy elkerülte a figyelmét. Ezután a lelkes újságírók tették fel a következő kérdéseket.

Pedig semmi mást nem kellett volna csinálni, mint ugyanezt a kérdést feltenni mindenki részéről - amíg választ nem kapnak rá.

Másnap meg címoldalon lehozni minden - valódi - újságban a demokrata egységet megtörő újságok és kérdezőik nevét. Ehhez persze olyan szakmai egység és konfliktusvállalás kellene, amit a 40 évnyi pártsajtóhoz szokott hazai "szakma" nem ismer.

De lehet, hogy én gondolom rosszul. Ön szerint mi lenne a megoldás egy olyan közélethez, ahol a nép az újságírókat nagyobb hatalmúnak látja, mint a politikusokat. Ez az USA, ahol a közélet minősége ezt a felállást igazolja. Ahol nem a buszsofőröket, hanem az újságírókat tekintik közfeladatot ellátó személyeknek - mert a nép kérdéseit teszik fel. Ott magától értetődő például, hogy az újságíróknak megkülönböztetett jelzésű járművük van. Amit sokkal szabadabban használhatnak, mint a politikusok. Az országuk meg működik.

Kicsit normálisabban, mint a mienk. Hát nem érdekes?

bryan 2010.04.16. 18:23:00

@oázis:
Itt szó sem volt arról, hogy a riportalany valamit máshogy hangsúlyozna, vesszőzne, árnyalna. Egyszerűen rájöttek a központban, hogy ez támadási felület lenne a kampányban, ezért ne jelenjen meg. Se indok, se semmi nem volt. Nem aktuális, mert így látjuk jónak. Pont.
Onnantól, hogy valaki leadott egy interjút, kimondta, amit kimondott, az már nem csak az övé. A sajtó képviselőjén keresztül a nyilvánossággal beszél. Ez felelősséggel jár, amit viselnie kell. Megteheti, hogy nem nyilatkozik, vagy csak a pártsajtónak nyilatkozik, annak is vannak következményei, döntse el, melyiket tartja elfogadhatóbbnak.
Ha a leírt szavainak jelentése nem egyezik azzal, ami a hangfelvételen van, akkor persze perelhet, meg is nyerheti, ezzel lebuktathat egy etikátlanul viselkedő újságírót. Ennek örülni fogunk szerintem.
De ha a dolgok úgy működnének, hogy a riportalany átírhatja az interjút, amikor akarja, azt tesz bele amit akar, akkor ezzel tulajdonképpen az interjú egyik lényegét vesszük el. Innentől tényleg megtehetné a riportalany, hogy az elküldött kérdésekre elküldi a kampánycsapattal gondosan egyeztetett álláspontját. Az ilyet viszont nem interjúnak hívjuk, hanem legfeljebb nyilatkozatnak.

elfelejtette 2010.04.16. 18:49:13

@fáskerti elvtárs: "szerintem Kóczián Péter többet is tudna mondani."

Az kizart, a 168 ora szerkesztosege csakis errol az egy esetrol tud. Visszalapoztak a teljes arhivumukat 2 napra visszamenoleg.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.04.18. 13:06:16

@bryan:

Az a bajom, hogy azt hiszitek, hogy csak politika és politikus van a világon! NEM! Nem lehet az interjúról általában úgy beszélni, hogy az az élet minden aspektusára vonatkozzon, és kimondani egyen-szentenciákat, amelyek mindenféle interjúalanyra és mindenféle interjúra vonatkoznak.

Éppen ezért továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy az egyik fél ne közöljön egyoldalúan egy interjút. Kell hozzá a másik beleegyezése, és ha az egyik visszavonja, visszavonja, jónapot. Fordult már elő velem, hogy elkészült interjút sohasem közölt a lap! Azzal meg mi a bánat történt? Rászólhatok egy lapra, hogy de igenis közöld, megigérted, nekem meg mint interjú-alanynak munkám volt vele? A dolgok folyton változnak, és ezek érzékenyen is érinthetik a mondottakat, éppenséggel hülyét is lehet csinálni az interjúalanyból.

Tehát változatlanul nem értek egyet. Igenis kelljen az alany beleegyezése a közlés előtt. Ez így fair, és másképpen meg nem.