Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán az MSZP-nél

2010.07.15. 19:27 Kóczián Péter

 

Amíg az MSZP-vel nem áll szóba, addig az ő szekerüket tolja.
Orbán Viktor a Jobbik frakciónál tett látogatás után azt mondta, mélyen elgondolkodna, ha az MSZP meghívná.
Miután a Jobbikhoz már elment, az üzenet világos: még a Jobbikkal is inkább, mint az MSZP-vel.
A Jobbiknak elmondta, hogy a gárda létébe nem megy bele, s minden alkotmányos eszközzel fellép az ellen, ha a Gárdát szervezik, támogatják.
Tehát az MSZP még a Gárdát szervező Jobbiknál is rosszabb.
Amikor az LMP-nél járt, azt mondta: egyetlen párt van, amely nem a jövőt építi. Nem mondta ki, de az MSZP-re gondolt.
Szóval: a Jobbik antidemokratikus törekvést támogat a Gárdával, ami elfogadhatatlan, s alkotmányos eszközökkel is fel kell lépni ellene – de politikai párbeszéd folytatható velük.
Viszont az MSZP-vel nem lehet párbeszédet folytatni, bár nem tesznek olyat, amely ellen alkotmányos eszközökkel fel kellene fellépni.
Nyilván sem a formális logika, sem a demokratikus politikai kultúra alapján nem lehet ésszerűnek nevezni ezt az álláspontot, csak akkor, ha valaki elfogadja Orbán álláspontját, hogy az MSZP persona non grata szervezet (jelentéstani képzavarral kifejezve).
Ezek azok a pillanatok a magyar politikában, amikor azt gondolom, hogy állandóan összeér az, ami összetartozik: Orbán és az MSZP kölcsönös utálata.
Mesterházy Attila a hétvégi MSZP kongresszus után a társadalmi ellenállás erőinek megszervezéséről beszélt.
Fájdalom, de nekem ez pont ugyanúgy hangzik, mint Orbán Viktor 2002-ben, pláne 2006-ban és utána.
Úgy tűnik, mindkét politikai erőnek szükség van a másik diabolizálására.
Másképpen mondva: saját identitását mindkettő a másik létéből is vezeti le.
A politikában az érzelmek és a szenvedélyek fontosak. Amíg az MSZP a számkivetett politikai erő, addig semmi baj nincs ezzel a Fidesz-politikával, mert velük együtt egy ország fúj az MSZP-re.
Ám Orbán a Jobbiknál tett látogatását azzal indokolta: a nemzeti együttműködés rendszere keretében velük is, akikkel egyáltalán nem ért egyet, le kell ülni beszélgetni.
Tehát a nemzeti együttműködés rendszerének az egyik sarokpontja, hogy az MSZP nem tartozik bele.
És ha az MSZP szavazói száma 1,8 millió lesz? Akkor hol lesz a többség, ki nem lesz a nemzeti együttműködés rendszerének része?
Elrendelni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szóló parlamenti határozatot magasztos pillanat. Rendszeralapító szándékra utal. Bárki bármi is gondol róla, emelkedett, magasztos pillanat.
Azzal tökölni, s azon mórikálnia magát egy politikusnak, hogy az MSZP – és egy millió szavazója – nem részese az új politikai ideológiának épp azt a magasztos mozzanatot rombolja szét, amit a nyilatkozat kötelező kifüggesztésével Orbán meg akart őrizni.
Tényleg csak pár hétre szolgáló propaganda eszköz a nemzeti együttműködés rendszeréről szóló nyilatkozat?
Tényleg az MSZP elszigetelése ma a legfontosabb feladat?
És ha igen, ez a legfontosabb: mennyire is biztos Orbán Viktor a Fideszre szavazók támogatásában?

96 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr502154134

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Találkozgatások 2010.07.15. 21:15:39

Úgy tűnik, Orbán Viktor komolyan veszi a NER-t és saját magát. Legalábbis a gesztusok szintjén biztosan, hiszen sorra randevúzik az egyes pártok frakcióival. Ha különösebb eredményük nincs is ezeknek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéKu 2010.07.15. 20:37:34

Péter! Orbán nem jelentette ki, hogy nem menne el az MSZP-hez is, ha meghívnák.

Közben viszont Nyakó kijelentette, hogy ők nem hívják meg, mert ismerik mint a rossz pénzt. Ez a hír neked kimaradt?

stratez 2010.07.15. 20:57:20

Szerintem Kóczián fáziskésésben van, mert miközben Orbán gondolkozna a meghíváson, a szocik nem kívánják meghívni. Így azért más a leányzó fekvése.

strappa 2010.07.15. 21:27:30

Beégés esete forog fent.
A szerző már rúgott volna egyet Orbánba, miközben a szocik éppen megváltoztatták a céltárgy helyét a koordinátarendszerben :)

navan 2010.07.15. 21:29:17

Ki az az Orban? Es mi az az MSZP? Konyorgom: egyetlen eletunk van. Ezek mind ugyanolyan budoslabu emberek, mint mindenki mas, csak a sors ugy hozta, hogy ugynevezett politikuskent keresik a kenyeruket (vagyis az altalam/altalunk megkeresett kenyerbol elnek). Nem kotodik hozzajuk csodatetel, ertekkepzes, eredmeny, siker. A felelosseguk, na az hatalmas. Es pont ez az, amit nem vallalnak. Szegyelljek magukat.

parttalan 2010.07.15. 21:29:19

"Amikor az LMP-nél járt, azt mondta: egyetlen párt van, amely nem a jövőt építi. Nem mondta ki, de az MSZP-re gondolt. "

Én meg a Fideszre.

tomi9999 2010.07.15. 21:39:48

Remélem az emberek hamarosan felébrednek és már az őszi választásokkor jelzik, hogy 4 év múlva mehet a Fidesz oda ahonnan jött, vissza a szocializmusba.

vakvarju 2010.07.15. 21:41:16

@parttalan: Nem mondta ki, de a Fideszre gondolt. Csak jobban ismeri a saját pártját, hiszen néhány narancsos buktát már megbocsátottak neki.

KKoppany 2010.07.15. 21:42:39

Az a baj Péter, hogy túlságosan feledékenyek vagytok, és nem beszélitek, vagy értitek a magyar nyelvet.
Nemzeti. Még egyszer mondom, nemzeti. Na várj! NEMZETI! Érted már? Nemzeti együttműködés. Világos?
Ebbe az MSZP nem tartozik bele. Igen. És remélem, hogy ezt soha nem fogja másként gondolni Orbán. Mert ha egyszer megteszi, többé az én szavazatomra nem számíthat.
December 5. óta az MSZP nem tartozik a nemzethez. Az akarat szabad, tiszteletben kell tartani.

sztd 2010.07.15. 21:42:56

Elképzelem amint elmegy az MSZP frakcióülésére Gyurcsány Ferenccel és Molnár Csabával beszélni. Elég fura lenne.
Kósa Lajos 2006-os véleményével értek egyet. A választások után a jobboldaliaknak és baloldaliaknak le kell ülni, és megbeszélni, hogy mi legyen az országgal, de ennél az aztalnál Gyurcsány Ferencnek nincsen helye.

Talán így érthetőbb a dolog. Az MSZP megkapta a szereplést, amikor a Fidesz meghívta a köztársasági elnök-jelöltjét, és viszont. Most a másik kettő is kap szereplést.

flippant 2010.07.15. 21:48:57

Fognak ezek még egy tálból enni!
Egyik kutya, másik eb!

taecleau 2010.07.15. 21:52:27

Miért is nem tiltatja be az MSZP-t? Kétharmaddal mindent lehet.

navan 2010.07.15. 21:56:31

KKoppany
Nem akarnek en itt most vitazni, de azert engedj meg annyit, hogy ezt a "nemzeti" dolgot igy, ahogy eloadtad, megkerdojelezzem. Ki pontosan az az MSZP? Ki az, aki magyar allampolgarkent nem tartozik a "nemzethez"? Ezek fikciok. Mi meg mind a magyar allam polgarai vagyunk. Ahany, annyifele. Nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd, ki tartozik hova. Legfeljebb csendben, a tukor elott, magadnak.

Rod 2010.07.15. 22:04:43

@tomi9999: a fidesz most építi a szocializmust. izé, bocsánat, kommunizmust. most érzik otthon magukat, nem akarnak menni sehova. pedig nekem is lenne 1-2 javaslatom az úticélt illetően.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.07.15. 22:13:16

@Rod: nem Te vagy az első aki a mai napon ezt mondja erről a témáról:(

parttalan 2010.07.15. 22:16:01

@KKoppany:

Ezzel a hitvány nemzettudatoddal, amit sötét fejedben képviselsz, megvetlek, de ennek ellenére véletlenűl sem gondolnám egy percig sem, hogy jómagad nem tartozol a magyar nemzetbe. Odatartozol. Mindenki, aki magyarnak vallja magát.

Te viszont odáig merészkedsz, hogy azoktól a politikusokat, - s rajtuk keresztűl az MSZP-re szavazókat is - a magyarságból rekeszted ki. Ez az egyik - ha nem a legsötétebb dolog: csak azért mert valakiket útálok, megvonom tőlük a magyarsághoz való jogukat is.

Félelmetesen hitvány alak vagy. Ennek ellenére: magyar. Magyar állampolgár, a magyar nemzet része.

Tita nick 2010.07.15. 22:23:26

Kedves Kóczián elvtárs!

Ugye szólíthatom így, hisz az elmúlt évek alatt volt lehetőségünk kismerni Önt. Szóval álljon a maszoppal szóba a radai rosseb, és még a qrta farkú nyúl, meg a vasorrú bába.

ossie 2010.07.15. 22:25:20

lemaradtam valamiről? mikor hívta meg az mszp orbánt?

(csak mert a másik kettőhöz azért ment, mert hívták...)

ez a poszt így egy kalap trutyi.

bioLarzen 2010.07.15. 22:35:40

Én egy dolgot nem értek: a magyar gárda egy betiltott, tehát de facto nem létező szervezet. Orábn ezt, ha jól látom, nem mondta ki, hanem egy ilyen, nem létező szervezet elfogadhatatlanságáról beszélt. Érdekes...

Illetve: most akkor mi lesz a két taslival plusz hazazavarással? Nem az volt Orbán gárda elleni terve?

bio

navan 2010.07.15. 22:36:42

@parttalan:
Ezt akartam mondani, csak csomagoltam. Nem tudom, miert.

sárkányfő 2010.07.15. 22:36:47

@parttalan: jól gondolod.

Én egyenesen azt mondom, hogy mind az Mszp, mind a Fidesz a múltat építi.

1990-ben volt egy fiatalos, friss, nyugatias, ígéretes Fidesz, és egy látványosan posztkomcsi dinoszaurusz Mszp. Azt vártuk, hogy bármilyen reménytelen is az Mszp, idővel majd modernizálódik, ha más nem, a korral kihalnak az őskomcsijai, stb.

Ezzel szemben mi lett? Az Mszp mit sem változott, a fiataljai épp olyanok, mint az idősebbjei.
A hatalmas meglepetés a 20 évvel későbbi Fidesz: elfáradt, megöregedett, és tele van komcsival. Semmiféle lényegi különbség nincs a két párt szociokulturális kisugárzása között, pláne ha melléjük tesszük az ilyen szempontból valóban nagyon más két új pártot.

20 év alatt nemhogy az Mszp modernizálódott volna, de a Fidesz is elmeszpésedett. Ez itt Kádár országa. Az öreg Jancsi bácsi nyert. Röhög a markába a síron túlról.
Mindkét párt az Ő köpönyegéből bújt elő. És a komcsik úgy látszik örökké velünk lesznek.

nahát-nahát 2010.07.15. 22:48:11

"Tényleg az MSZP elszigetelése ma a legfontosabb feladat? "

Ezt hívják rendszerváltoztatásnak... csak egy kicsit elhúzódott, de lassan majd csak a végére érünk.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2010.07.15. 22:58:17

a fideszes azt mondta az mszps azt modta nem tök mindegy, ha belegondolsz szörnyű hogy nincs saját véleményed valamiről csak mások kijelentéseivel nyomod a szörnyű próbaújságíro szofizmust

stratez 2010.07.15. 23:07:17

@parttalan: Te meg azt nem akarod érteni, hogy a szocialistákat nem valakik rekesztik ki a nemzetből, hanem ők saját magukat azzal az uszító kampánnyal, amit 2004 december 5. környékén folytattak a nemzet egy része ellen. És a főuszító, az uszítás szellemi atyja, ideológusa jelenleg is ott ül az MSZP frakcióban, amitől még az is hiteltelen, hogy most megszavazták a kettős állampolgárságot.

sanyix 2010.07.15. 23:19:01

@tomi9999: aham, és mi is megyünk a szocializmusba akkor? Ugyanis kire is lehet szavazni a fideszen kívül? magyar SZOCIALISTA párt alias mszmp alias mkp. És lmp egy volt ifjúSZOCIval az élén aki gyurcsány nagy haverja volt, + szdsz-es kijelentésekkel. És van még a jobbik... ők nem szocik. Akkor rájuk kell szavazni?

gyógyszerész 2010.07.15. 23:22:30

@navan:
Szerintem is erős KKoppány véleménye, no de azért mondanák egy tanmesét. Van mondjuk egy 6 gyermekes család, nevezzük mondjuk Őket Magyar családnak. Sajnos a történelem viharában két gyermeket ellopnak a családtól, máshol nőnek fel. Az otthon maradt 4 gyerekből 3 szeretné, ha valamilyen módon kifejezhetné az elszakadt kettővel a közösségét, szeretnék, ha azok legalább lehetőséget kapnának, hogy használják Édesapjuk nevét. Egy otthon maradt gyerek azonban csak a saját pozicióit kezdi félteni a kinnrekedt testvéreitől. Semmi oka nincs rá ugyan, hiszen tudja Ő is, hogy testvérei - akik többnyire jobban élnek új otthonukban - semmit nem veszélyeztetnek, de képtelen családban gondolkodni, nincs benne szeretet, csak kapzsiság.
Kétségtelen, hogy jogilag ez, a testvéreit kirekesztő gyerek is a része a Magyar családnak, sőt jogai sokkal nagyobbak, mint a távol élőknek, de vajon szívében is tagja-e ez gyerek a Magyar családnak? Szerinted hogy van ez?

gyógyszerész 2010.07.15. 23:24:26

@gyógyszerész: mondanék, Úgy látszik egy karakterrel jobbra húzott az ujjam, amikor írtam:)

gitáros 2010.07.15. 23:39:06

@KKoppany:
Ez az, faszikám, toljad csak. Hogy a faszba képzeled te és a hasonszőrűek, hogy meghatározzátok, ki a magyar? Hogy ki tartozik a "nemzethez", bazmeg? Mi az anyátok picsáját képzeltek ti magatokról? Hogy a faszba merészeled "kirekeszteni" azt a párszázezer/millió embert, aki nem a te szád íze szerint szavaz, bármiről is legyen szó?

Menjetek ti a picsába, barátom.

gyógyszerész 2010.07.15. 23:46:03

@gitáros: Neked is ajánlom a hozzászólásomat, én speciel útálom a kirekesztéseket, és mélységesen felháborított, amikor párszázezer magyar kirekesztette néhány millió testvérét.

tiborc2008 2010.07.16. 00:06:09

mszp= szervezett bűnözés.
Velük nincs mit tárgyalni, legfeljebb a bíróságnak.

tiborc2008 2010.07.16. 00:10:09

mszp = szervezett bűnözés.
Velük legfeljebb a bíróságnak van tárgyalni valója.

tömör cunami 2010.07.16. 00:17:24

Csakhogy OV már régebben is kijelentette, hogy a maszoposok rárontottak a nemzetre. A haza nem lehet ellenzékben. Akkor nem 1millió embert zárt ki, hanem kb. kettőt. Most cél, az MSZP totális megsemmisítése. Az MSZP is béna kacsa, nem jól kommunikál, demokrata köröket szervez, stb...

De a FIDESZ és a JOBBIK nő itt össze - akik összetartoztak (lásd: Vona-Orbán polgári kör)

Rwindx 2010.07.16. 00:19:32

@tiborc2008:
Ennyi. Nem kell tovább ragozni.

SiKom 2010.07.16. 00:35:12

@tömör cunami:
Azért ne tegyünk már egyenlőségjelet az MSZP és az MSZP-re szavazók között!

Ha az MSZP lop, akkor az MSZP szavazói is lopnak?

sorokinV 2010.07.16. 00:54:54

Írásban ordítani továbbra is paraszt dolog, kedves Péter!
Kisebb betűkkel is el lehet olvasni.

mig8 (törölt) 2010.07.16. 00:56:41

Csigavér! Nem kell annyira előrerohanni.

OV az egész nemzetet képviselni akarja, nemcsak a 2/3-ot - legalábbis ezt mondta. Az MSZP pedig egy jelentős kisebbséget képvisel - de mindenképpen nagyobbat, mint akár az LMP, akár a Jobbik. Ha OV ad a saját szavára, akkor elmegy az MSZP-hez is. És miért ne adna? Ez csak egy gesztus, nem veszít vele semmit.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.07.16. 02:59:14

A választás előtt Szijjártó Péter még a két szélsőséfges pártról beszélt, akiktől mindenképpen el kell határolódni.

tbb 2010.07.16. 03:22:22

@ó jaj:

Nem csak ez a két párt volt. Voltak kisgazdák, szocdemek, kereszténydemokraták, vállakozók, centrumosok, miépesek, fórumosok, szabad demokraták? És egy csomó No Name. Ha lett volna bennük spiritusz, kinőhették volna magukat. Ehelyett azonban kivétel nélkül mind leamortizálta magát.

nestrot10 2010.07.16. 04:24:59

a Rohadt gonosz törpe ez a Rákosi Viktor és bandája, még mindig gumibugyiban jár úgy fosnak a Gyurcsánytól! Tudják, hogy a Gyurcsány kisujja is többet tud és ér, mint az egész Fityisz banda. Azt is tudják, hogy ha ezt a Viktatúrát és kirekesztés politikát csinálják, olyan igazi FORRADALMAT kapnak , fegyverrel , és seggbelövést, hogy csak na.....

Róbert__ 2010.07.16. 04:35:36

Alapvetően okos embernek tartom Kócziánt, de figyelembe véve az események időrendjét, vajon egytől tízig terjedő skálán mennyire volt fogyatékos dolog megírni ezt a postot?

szerintem kb. 9-10.

stratez 2010.07.16. 05:12:47

@nestrot10: Gyurcsánytól legfeljebb a testőrei fosnak, amiért nem lyukasztanak a melegfelvonulásról hazafelé a Kisföldalattin, és ezzel égetik a főnököt. Fletó nem politikai tényező már az MSZP-ben sem, nemhogy az országos politikában.

Sam Crow 2010.07.16. 05:59:35

@stratez: Mégis állandóan őt emlegetitek, mint valami fóbiások. Hja, veszélyes volt a Főnökre, a miniszterelnökötökre (az enyém biztosan nem, én nem szavaztam sose a pártjára), ki kellett csinálni és most is sportot űztök a döglött oroszlán rúgdosásából.

halál megdöglessz kinyírunk ® · http://href.hu/x/73ug 2010.07.16. 06:42:36

@stratez: kis köcsög az avatarod jól demonstrálja mekkora egy suttyó paraszt is a jobboldal

feri17 2010.07.16. 07:19:05

Ha valaki erösen elgondolkodna hogy el menne- e .Azt jelenti : ne hívják. ezek után udvariatlanság meghívni és arra kényszeríteni, hogy visszautasítsa.

steve85a 2010.07.16. 07:44:45

Bízom benne, hogy a viktátor nem éri meg a 4. évét.

Az összes pereputtyának összelopott már mindent.

873ujr3rk 2010.07.16. 07:45:00

"Amíg az MSZP-vel nem áll szóba, addig az ő szekerüket tolja"

te. azt ugye vágod h ha vkinek tolják a szekerét, az jobbára halad ?
mi a faszról szólhat egy írás ami ilyen felütéssel indul ?
elnemolvasom az bizonyos, de szeretném jelezni h az mszp kurvára nem halad semerre, hanem roskad magába mint egy vörös törpe. kiette belüle a zoxigént az elmúlt 8 év meg a feri. kis szerencsével az önkormin megin buknak egy hatalmast, aztán 4 év múlva eltünnek végleg s ez így lesz jó.

jog-ász 2010.07.16. 07:50:45

ez az orbáni szalámi technika ujabb változata. a jobboldali pártokat simán bedarálta, az mszp-t nemtudja bekebelezni, de a kicsire zsugorodott, hangtalan pártot még jól el is szigeteli olyannyira hogy valoban ciki legyen rájuk szavazni. mire az első intézkedések negativ hatásait érzi a nép, már eszébe sem jut az mszp-t támogatni a választonak..orbán is a jobbikot tartja szerintem igazi ellenfelének.

AutosVilli 2010.07.16. 08:08:43

Amig a Fideszt egy ilyen irányitja,soha nem lessz mindenki által elfogadható párt, A Fidesz legnagyobb ellensége maga Orbán Viktor király.Nem az eszmékkel van baj ,hanem a személyekkel.Az a kérdésem Orbán Viktor, milyenmagyar politikai rendszerben, hol!!! végezte tanulmányait. Akinek van egy kicsi esze a többit összerakja. Eljön az ideje, amikor sokan letagadják hogy rájuk szavaztak.Remélem minél hamarabb.

egyszo (törölt) 2010.07.16. 08:28:01

Nah, döntse el a Zorbán vagy a Furmány Ferenc, hogy én a nemzethez tartozok-e vagy nem. Sőt, döntsék el, hogy fülkeforradalmár vagyok-e vagy komcsi vagy náci. Idióta ideák, és futnak szembe egymással, miközben az ország segge kilátszik a gatyából :/

Viktus 2010.07.16. 09:22:30

Elvtárs az a bibi az MSZP jelentette ki , hogy nem hívja meg Orbán Viktort frakcióülésre míg Orbán éppen gesztusokat gyakorolt feléjük lásd. a köztársasági elnök jelöltjüket meghallgatta a Fidesz.
Nevetséges erőlködés ez az iromány még régi hazug balos reflex ....

Viktus 2010.07.16. 09:26:54

@gyógyszerész:

A sok buta szocinak fingja sincsen mi az a nemzet ... előszeretettel verik a mellüket, hogy az ő személyiükben is állampolgárság a magyar, de ennyi náluk kb. a magyarságtudat.

na__most__akkor 2010.07.16. 09:31:08

Nemzeti Együttműködés?

Egy olyan párt tagjaitól, akik évekig azon dolgoztak, hogy kettéosszák a magyar társadalmat? (egyébként sikerült, gratulálok)

Na ne.

Persze, tudom. A Nemzeti Együttműködés azokról szól, akik VELÜK együttműködnek.

A többi le van szarva. Kétharmad. Felfogtad? Kétharmad. Amit akar, azt csinál.
Kétharmad. Magyar Királyság. A köztársasági elnök aláírásával.

SZERINTÜK én nem tartozok a nemzethez. Nem tudom. Mindenesetre, hozzájuk nem tartozok, ez biztos.

Lehet komcsizni.

Ja, és Suzukim van részletre.
Csak, hogy legyen még mit fikázni.

Viktus 2010.07.16. 09:40:26

@na__most__akkor:

Emlékezzünk mennyire démonizálták Orbánt. Mindent mondtak már rá először megpróbálták nevetségessé tenni, majd rágalmazták. Emlékezzünk a 2002-es választási kampányára az MSZPnek. Egy gyűlöletkampány volt. A karmester pedig Ron Webber. Na ott kezdték el a szocik a társadalmat megtámadni, majd dec 5-én tették fel a pontra az i-t. Szerencsére annyira tehetségtelen flótások voltak, hogy a végén ők csináltak Orbánból királyt nekik meg marad a kihalófélben lévő nyugdíjasklub meg pár elmebajos.

navan 2010.07.16. 09:44:21

@gyógyszerész:
Ez is, mint minden, egy folyamat resze. Szerintem egy ilyen helyzetben az intelligens, sajat ertekeit ismero es azokat a kornyezethez viszonyitani kepes csaladtagok a valos lehetosegek figyelembevetelevel meg tudjak beszelni - es igy nagy esellyel meg is tudjak oldani - a problemat. Ha viszont hianyzik ez az intelligencia, akkor mukodni kezdenek az osztonok, a (foleg masok altal alkotott) kategoriak szerinti gondolkodas, az erzelmek - es a megoldasra torekves helyett a "gyozelem" valik elsodleges cella.
Millio hasonlo tanmese idezheto, a hat-het milliard ember sokmillio eves tortenete szamtalan konfliktusos helyzetet teremtett. Csakhogy szerintem a gondolkodo ember nem a multat akarja megvaltoztatni a problemak megoldasa erdekeben, hanem eppen hogy tanulni akar abbol, es a jelent meg a jovot probalja ezen tanulsagok alapjan jobba alakitani. Ehhez nem eleg csupan felismerni a problemat es kituzni egy zaszlora, aztan azt lobogtatni. A problema felismerese onmagaban nem legitimizal semmit.
Az a kozosseg, amiben ma Magyarorszagon elunk, egy halom hasonlo problemaval kuzd. Sajnos azonban lathatolag hianyzik az a bizonyos intelligencia, a merlegeles kepessege, a (szuksegszeru) kompromisszumkeszseg, egyaltalan az "ertekek", amik nem kobe vesve (masoktol sokszor merlegeles nelkul atveve) vannak jelen, hanem egyesevel kulon-kulon mindannyiunkban, s mi ugy tunik nem vagyunk keszen arra, hogy ezeket a (kemeny belso munkaval kialakitott) ertekeinket kovessuk, alakitsuk es a masokehoz viszonyitsuk.
Vannak helyette szlogenek, vegtelenul leegyszerusitett vilagkepek, turelmetlenseg, setet ostobasag es mindennek eredmenyekent frusztracio, rosszindulat es harc.
Akik meg vallaljak, hogy ezt a kozosseget vezetik ("balrol" vagy "jobbrol", mindegy) lathatoan nem azert teszik, mert "erdemesulnek" erre a feladatra. Megosztani tudnak, osszekapcsolni nem. "Jogokat" ervenyesiteni tudnak, de felelosseget vallalni nem. Felkavarni tudnak, megnyugtatni nem. Az ertekrendjuk kusza, kiforratlan, kovethetetlen es ok maguk alkalmatlanok arra, hogy ezeket a belso ertekeiket megmutassak, kepviseljek es a masokeval osszevessek. Szerintem egytol-egyig a pillanat emberei, sajnos.
"Nemzette", kozossege nem akkor valunk, ha utlevelet kapnak a csango magyarok. Ehhez sokkal de sokkal tobbre volna szukseg.
Szerintem.

Samuzia 2010.07.16. 09:46:49

@nestrot10: Te pedig a kis p....e vagy gyurcsánynak hogy ennyi mindent tudsz? :D Na húzódj vissza a t. domb alá.

Samuzia 2010.07.16. 09:47:49

@D-Fens: Gondolom a kettős állampolgárságra se annó...

phaidros 2010.07.16. 09:48:33

"Tehát az MSZP még a Gárdát szervező Jobbiknál is rosszabb. "

Mondjuk ez igaz. A Jobbik nem okozott annyi kárt az országnak mint ezek.

Samuzia 2010.07.16. 09:49:23

Az MSzP nemzet idegen rákos sejt Magyarország testében, ideje kiműteni, persze először még a kifolyó értelmiségi slepjét kell eltakarítani.

na__most__akkor 2010.07.16. 09:52:35

A társadalom kettéosztásáról persze nincs mit mondani, mi, kedves Viktus.

Azért köszönöm, hogy legalább a NYUGGER szó nem hangzott el.

"a kihalófélben lévő nyugdíjasklub meg pár elmebajos"
azért mégiscsak finomabb definíció.

Anya, apa, nagyanya, nagyapa ...

Ismerős fogalmak? Kihalófélben ...

NEM pártokról beszélek. Emberekről, akik idősebbek, (mint ön, Viktus) és fiatalon nem volt választásuk. Az Ön ősei, és az enyémek. Építették a szocializmust, bármit is jelentsen ez a szó. Nem volt más választásuk. Most meg ők "egy pár elmebajos".

Persze, "tetszettek volna forradalmat csinálni". Jó mondás.

Samuzia 2010.07.16. 09:52:54

@tömör cunami: Most mondott nekik nemet, nézd meg a hírt, mielőtt kommentesz

Viktus 2010.07.16. 09:54:10

@phaidros:

A Jobbik, és a Gárda az MSZP nyolc éves áldásos munkásságának a része. Igaz az elit még most is álomvilágban él, hogy a gárda vezeti ki az országot a civilizációból az ország bizonyos területein ezeket a civilizációs problémákat máshogy érzékelik az emberek.

Samuzia 2010.07.16. 09:55:01

@na__most__akkor: Ha nem tetszett valóban lehetett volna nemet mondani, nem visszakúszni a talpuk alá és hatalomba segíteni a pufajkást, meg a madarasakat...

na__most__akkor 2010.07.16. 09:56:36

Samuzia 2010.07.16. 09:50:07
@na__most__akkor: komcsi ( te montad)

MONDTAD, ha szabad kérnem.

Az internet csodálatos dolog.
Elvisel mindent.

Viktus 2010.07.16. 09:57:22

@na__most__akkor:

A társadalmat a szocik próbálták meg szétosztani? csak éppen az osztás után jött a bukta, és a szoci szavazók ott vannak a Fidesznél, és a Jobbiknál, és már nem szopikálják meg a szoci tábor régen bevállt baromságait. Megértem ez fáj nektek megmaradt pár szerencsétlen mszp rajongónak.

Na meg ez a szánalmas reflex a részedről jól jellemzi a megmaradt szerencsétlenek tanácstalanságát. Mindazok , akik a szocializmust építették munkás kézzel már régen otthagyták az MSZP-t, akiknek az MSZP az utolsó mentsvára az a funkciónárius réteg aki félti a luxus nyugdíjait ... na meg azok leszármazottai.

öcsi55 2010.07.16. 09:59:08

@nestrot10: szokásos reggeli vicced feldobott a
nagy melegben is.A "nagyszerü politiai elemzésed"
amivel a szinvonalát nagyban emelted ennek az
oldalnak Biztosan a munkásőségnél vagy a marxista
középiskolában tanultad.Szófordulataidat máshol
lehetetlen lett volna elsajátítani!

Hajrá Fidesz! Viktor tudod kiket kell a betonba verni ,remélem meg is teszitek ,mert ebben az
országban addig nem lesz rend!

Samuzia 2010.07.16. 10:00:00

@gitáros: Az a magyar aki a magyarságot felvállalja és képviseli, az mszp nem ezt tette, és akik támogatják őket mégegyszer idézném:" madarat tolláról..."

Samuzia 2010.07.16. 10:01:44

@na__most__akkor: a billentyűzet pedig néha bezavar, ilyen is van, Te nyelvtanár. Ha elmondja valaki, hogyan kell javítani a már elküldött szöveget megtenném hidd el.

szekertabor · provo.blog.hu 2010.07.16. 10:15:37

Szeretnélek emlékeztetni titeket, hogy 2001-ben, amikor egy kanadai újságírói kérdésre, miszerint válsághelyzetben telepíthetnének e az amerikaiak nukleáris fegyvereket Magyarországra, Orbán diplomatikusan azt válaszolta, hogy megfontolnák a kérést. Ezt akkor a ballib média úgy tálalta, hogy Orbán látatlanban igent mondott a nukleáris fegyverek telepítésére. Ma arra a kérdésre, mely szerint elfogadná e az MSZP meghívását, azt a diplomatikus választ adta, hogy mélyen elgondolkodna rajta. Ezt a ballib Kóczián úgy tálalta, hogy Orbán látatlanban elutasítja az MSZP meghívását.

Furcsa ez a diplomáciai nyelvezet, aminek a kulcsa a ballib újságíróknál van elrejtve. A "megfontolnám" jelentése eszerint "igen", a mélyen elgondolkodnék rajta" jelentése pedig "nem". És milyen logikai felépítményt lehet mindkét megnyilvánulásra építeni!

na__most__akkor 2010.07.16. 10:21:16

Viktus:
"
A társadalom kettéosztásáról persze nincs mit mondani, mi, kedves Viktus.

Azért köszönöm, hogy legalább a NYUGGER szó nem hangzott el.

"a kihalófélben lévő nyugdíjasklub meg pár elmebajos"
azért mégiscsak finomabb definíció.

Anya, apa, nagyanya, nagyapa ...

Ismerős fogalmak? Kihalófélben ...

NEM pártokról beszélek.
"

Erre persze lehet azt VÁLASZOLNI, hogy

"A társadalmat a szocik próbálták meg szétosztani?"

Nem, kedves Victus, nem ők voltak azok.

Mindegy. Egy kettéosztott társadalomban ez már csak ilyen. A másik az hülye. Egész életében hülye volt. Most meg "egy pár elmebajos".

MÉG EGYSZER. Lassan írom, hogy mindenki el tudja olvasni.

Anya, apa, nagyanya, nagyapa ...

Ismerős fogalmak? Kihalófélben ...

Aláírás:
az a funkciónárius réteg aki félti a luxus nyugdíjait ... na meg azok leszármazottai

Utóirat: várom már, hogy elpusztuljak. Bizonyára ugyanez a véleménye öt gyerekünknek, tizenkilenc unokánknak, és az úton lévő első dédunokánknak.

Ők mind elmondták, milyen oltári faszkalap voltam, amikor hagytam őket ide születni, itt nevelkedni. A szocializmusban.

Valójában nem mondták, de ezeket a kommenteket olvasva biztos vagyok benne, hogy gondolták.

Valójában nem hiszem, hogy ezt gondolták. Annál jobban vannak/voltak nevelve.

tlac 2010.07.16. 10:23:34

@stratez: Kóczián kb. 4 éves fázis késésben van. Még minidg az MSZP-n rúgózik :)

Viktus 2010.07.16. 10:27:06

@na__most__akkor:

Most mondjam azt, hogy szánalmas az irományod? főleg, ahogyan megpróbálod kiforgatni a szavakat.
A szitu az , aki dolgozik annak az MSZP egy oltári nagy szopás volt hiába próbálod mindig ide keverni a becsületes munkásokat azokat a támogatóik közül már régen kiírták a szocik.

tlac 2010.07.16. 10:27:18

Péter , megvan a megélhetésed a következő évekre?

tlac 2010.07.16. 10:28:09

MSzP, így, ebben a formában: GAME OVER.

na__most__akkor 2010.07.16. 10:58:29

Viktus:

Nem személyeskedés. Tényleg. Kérem, ne vegye annak és olvassa végig.

Az Ön szülei, nagyszülei itt éltek és dolgoztak Magyarországon?

Ha igen, ugyanolyan faszkalapok voltak, mint ÉN.
Mégegyszer: mint ÉN. És ez nem sértés, mert ÉN nem sértem meg ÖNMAGAM.
Ha igen, akkor Ők miért nem csináltak forradalmat? Ön mit keres itt, AZOK után?

Ha nem, akkor Ön mit keres itt úgy általában?
ÉN elmehettem volna húsz évvel ezelőtt. Innen, Magyarországról, SVÁJCBA.
Nem mentem, így van némi jogom beszélni.

Tudom, szánalmas az irományom. A másik oldal irománya mindig az.

"aki dolgozik annak az MSZP egy oltári nagy szopás volt"
Na és? Magyarországon egy csomó ember dolgozott. (a lot of, if you like the language)

Én még most is, bár luxus nyugdíjam van, 120 000. 39 év után.

na__most__akkor 2010.07.16. 10:59:47

120 000 forint.

Nem dollár, nem euro, nem svájci frank.

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2010.07.16. 11:26:58

@sorokinV: Kedves Sorokin! A nagy betű nem az ordítás jele, hanem a közönség véleményének általam való interpretálása. Volt, amikor kisebb betűvel írtam, az nem tetszett az olvasóknak ( nekem igen), ezért választottam a nagyobbat ( a környezetem a talpas betűket se szereti, ami szerintem jobb lenne, de elfogadtam, hogy a talpas betűk hivatalosnak tűnnek, nem illenek a blogírás műfajához), szóval, szakmai megfontolások alapján döntöttem emellett - az ordítás: hát, gondolta a fene, de miután számomra nem ezt jelenti, ezért marad a betű nagyság

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2010.07.16. 11:30:51

@Róbert__: Én Orbán válaszát elemeztem, s azt kérdeztem meg, hogy ha valaki a Nemzeti... stb-t fontosnak tartja, az miért nem nagyvonalúbb, miközben a politikai koncepciójából ez következne. Hogy Nyakó István mit mondott, az mindegy. Egyébként Nyakó azután adott savanyú választ, hogy Orbán azt mondta: hát nem is tudom, ezen még gondolkodni kell, Én Orbánt és a politikai programját elemeztem, amelynek jelentőségét nem a tegnapi és a tegnapelőtti nap, s nem Nyakó István pillanatnyi kijelentései adják. Nota bene: Nyakó szóvivő-szerűség. Olyan, mint Szíjjártó Péter. Amit mond, az adott pillanatot tükrözi. Ez a munkája. A kijelentéseinek is ez adja a helyi értékét.

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2010.07.16. 11:37:35

@szekertabor: Taktikai és stratégiai szempontból Orbánnak igent kellett volna mondania. Mert akkor ő kezdeményez, a szocik csak azt mondhatják: ide márpedig ne jöjjön, s akkor ők az összeférhetetlenek. Egyébként is azt gondolom: face-to-face elmenni a fő ellenségedhez, s elmondani neki azt, amit gondolsz, válaszolni a kérdéseikre, nos, ez az, amit egy tekintélyes, politikailag erős miniszterelnök megtehet és meg is kell tegyen. Hogy ne legyen számára kudarc, az a felkészülésen múlik. Még ha rövid kérdések-rövid válaszok technikáját választaná az MSZP, Orbán ezt is nagyon frappánsan, pontosan, s a céljaihoz illő módon tudná megoldani. Mert tehetséges. Mert erős. (És mert a ciklusa elején van). Ja, és persze úgy kellene beszélnie az MSZP frakcióban, hogy tudja: ott valahogy az ilyen szereplések felvételre kerülnek, s aztán kiszivárognak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.16. 19:15:56

@Kóczián Péter: "hogy ha valaki a Nemzeti... stb-t fontosnak tartja, az miért nem nagyvonalúbb"

Mert vannak bocsánatos bűnök, és vannak halálos bűnök. Az MSZP (MSZMP, MKP, MDP) világ életében karakteresen erkölcs- és magyarellenes politikát folytatott, egyszerű kirekesztették magukat a nemzetből.
Inkább örüljenek, hogy nem úgy jártak mint anno a nácik.

KKoppany 2010.07.16. 23:07:32

@navan: Nem én nyivákolok itt, hogy szegény kommunistákat nem hívják meg a nemzeti egyeztetésre, hanem a Kóczián nevű...
És nem én döntöttem úgy drága barátom, hogy a kommunisták nem tartoznak a nemzethez, hanem a választók.
A demokrácia szabályai pedig akkor is érvényesek, amikor véletlenül te állsz a cső rosszabbik végén. Tudom, szokni kell, és nem jó. Tapasztaltam...

navan 2010.07.16. 23:42:44

@KKoppany:
:)
na jo. kik azok a kommunistak? bevalt regi jo kerdes. vajon az a balfasz bagazs, amelyikkel az elmult nyolc evet vegigelveztuk, ok "kommunistak"? ugyan. ezt te sem gondolhatod komolyan.
vagy a mostani csapat, ok "antikommunistak"? hm. lasd feljebb.
a valasztok nem erre a kerdesre valaszoltak, ha jol emlekszem. protest-szavazas volt, ketseg nem fer hozza, el kellett vegre zavarni azt a senkihazi gyulekezetet. de en arra nem emlekszem, hogy a szavazok azt mondtak volna, hogy a "kommunistak nem tartoznak a nemzethez". mint ahogy az sem volt a szavazocedulakon, hogy neofita populistakkal akarjuk-e oket lecserelni.
es - igen - ha demokraciaban velunk elni, akkor annak a szabalyai mindig ervenyesek. pontosan ettol szep es izgalmas ez a dolog.
en magam eleg sokat eltem mar, es igyekeztem mindig figyelni arra, hogy vajon milyen a "cso rosszabbik vegen" lenni. altalaban ugy, hogy ott is voltam - en is tapasztaltam... nem szeretek a gyoztesek oldalan allni. tudom, az en bajom.

KKoppany 2010.07.17. 00:00:19

@parttalan: Nem értem, ezt a mindent maga alá gyűrő nagyképű ostobaságot.

Nem az a környezetszennyező, aki azt mondja, hogy habzik a Rába, hanem az, aki teleönti vegyszerrel, cicukák!
Nem én írtam ki a kommunistákat a nemzetből - egyedül elég kevés is lennék ehhez -, hanem ők maguk. Én csak a tényt vagyok bátor - egyelőre kell hozzá - megállapítani.

Akkor kellett volna ily fennhangon vonítani, amikor jó Kovács László huszonhárommilliórománozott, Medgyessy et. Erdély elcsatolásának évfordulóján Nastase komának bokázott, vagy legnagyobb kedvencetek, Gyurcsány terhelt a határokon kívül rekedtek magyar állampolgársága ellen érvelt.

Aki néhány hideg virsliért - vagy jó kis megbízási szerződésekért - ezekkel árul egy szőnyegen, mégis mit vár?

Neked is azt tudom mondani, mint előző okos barátunknak: szokjad, hogy ez a demokrácia nevű szerencsejáték most nem neked kedvezett. Ettől még - ha demokrata vagy, és te biztosan az vagy, látszik rajtad - tiszteletben kell tartanod a nép akaratát, amikor nem neked kedvez. Szokjad, és hagyd magad, hamarabb szabadulsz!

Muhaha!!

KKoppany 2010.07.17. 00:07:35

@gitáros: Egyszerű proligyerek vagyok, de nem veszem fel a kesztyűt. Az ilyen nagyszájúak szoktak az első pofontól lefeküdni...

Haggyuk ezt...

KKoppany 2010.07.17. 00:14:50

@Kóczián Péter: Magyarázhatod csillagom! Legyünk nagyvonalúak! Mondjuk, hogy mellényúltál... :)

navan 2010.07.17. 00:14:59

@KKoppany:
ahogy legeloszor mondtam, nem akarnek en vitatkozni. ezt - es igy es itt - nem lehet ertelmesen lejatszani. azert annyit megiscsak engedj meg: ez a "szerencsejatek nem neked kedvezett" dolog azert megiscsak szomoruan leegyszerusito gondolkodasra vall... bal es jobb. balos es jobbos. kommunista es nem kommunista. maszopos es fideszes.
ures es ertelmezhetetlen kategoriak.
szomoru hogy ide jutottunk, hogy igy gondolkodunk - ha ezt lehet egyaltalan annak nevezni.

navan 2010.07.17. 00:16:36

de... legyen tied az utolso szo - ha gondolod.
es joejt.

KKoppany 2010.07.17. 00:27:08

@navan: Bocs, nem bántásiból mondom, de ha nem szeretsz győztes lenni, akkor nézesd meg magad. :)

Nos, kommunista-e Gyurcsány? Sokszor nekiszaladunk lennék az elsőre olyan egyszerűnek tűnő kérdésnek.

Nézzük máshonnan: ha lett volna a kommunizmus barnainges verziójának is 40 + 20 éve, ma milyenek lennének a nácik? Gondolkodjunk kicsit, aztán ha megvan a válasz, döntsük el a kérdést!

Egyebekben pedig sajnos igazad van: a szavazók jókora része nem a nemzeti tudatát, hanem az üres hasát érezte a szavazófülkében. De ne feledd, Párizsban is az éhség döntötte porba a Bastille-t!

KKoppany 2010.07.17. 00:37:09

@navan: Tojok én az utolsó szóra, legyen az bárkié, egy dolgot tudjál, tudjatok itt mindannyian. Én nem vagyok szomorú attól, hogy ide jutottunk.

Hogy végre magyar lehetek saját hazámban. Hogy végre látom a páni félelmet azoknak a szemében, akik éveken, évtizedeken át "vérét itták, s közben gúnyolták". Hogy végre vége van. Én boldog vagyok, vidám! Itt az én időm, a mi időnk!

Elszomorít, hogy milyen árat kellett érte fizetni, és milyen komoly lesz majd még a cehh...

De sebaj, már a magunkéban dolgozunk végre, újra, szívesen dolgozom kétszer annyit, mint egy osztrák.

Ti meg - ha akartok - keseregjetek, hogy hová jutottunk...

navan 2010.07.17. 00:38:06

@KKoppany:
ojj. komplex valasz. azt mondtam, hogy joejt (ezt tartom).
a "gyoztes" ugyrol annyit, hogy en szeretek gyozni. en magam. de ha mas gyoz, az nem az en gyozelmem. ez szamomra fontos kulonbseg.
barnaing es bastille. tul sok. tul bonyolult. tul... nem ide tartozo.
nem baj. nem kotelezo beszelgetopartnerre valnunk.

navan 2010.07.17. 00:40:55

@KKoppany:
te, kedves kkoppany, aligha vagy nalam "magyarabb". es en eddig is, ezutan is "magyar" voltam es vagyok a sajat hazamban. sajnallak, hogy neked ez eddig nem adatott meg.

KKoppany 2010.07.17. 09:05:59

@navan: Nem én nyafogok, nem engem kell sajnálni...
Én a győztes pozíciójában szemlélem az országot, és bizony tetszik, ahogy Orbán tövig dugja a lábát lefele a kommunisták torkán.

A magam részéről csak bíztatni tudom: még, még, még, ennyi nem elég.

Lehet, hogy szakmailag nem a legfelkészültebb államelnök Schmitt, de ahol egy Göncz az összehasonlítási alap...

Várom, hogy a rablánc végére Hagyó és haverjai mögé felfűzzék Gyurcsányt, és az összes hazaáruló szemetet.

Örülök, és vidám vagyok, hogy kétharmadunk van, és használjuk. Hogy nem bontják el ember alatti véglények a Turul szobrunkat, hogy végre nem ezek az ember alatti véglények szabják meg ünnepeink koreográfiáját, mondják meg, hogy hogyan vagyok én magyar.

Tudod, 1993-ban azt mondta a Népszabadság nevű levélhamisító bagázs vezetője Orbán Viktornak, amikor a székházüggyel megindították az egész pályás letámadást a Fidesz ellen: "visszateszünk titeket óra, ahonnan kivettünk, a szemetesbe". No. Lám...

Nézzük csak, ki hol is van?

Persze nem vagyok naiv. Elképesztő az a hatalom, ami még a kommunisták kezében van. Érthető, hogy visítanak, mint a vágási malac, amikor kivesszük a kezükből.

Aki velük visít, egy közülük.

navan 2010.07.18. 11:44:36

@KKoppany:
Az elszamoltatas valoban elkerulhetetlen. Regota nincs, regota hianyzik. Ha valaki megszolgalta, legyen akar rablanc. Mindegy, milyen partbol - a torvenyes elevulesi idon belul igenis legyen vegre felelossegrevonas.
De ez nem strategia, ez csak egy a fontos elintezendok kozul.
Sajnos az sem strategia, hogy "Orban tovig dugja a labat lefele a kommunistak torkan", vagy hogy megmarad egy Turul szobor. Sajnos szobrokbol es latvanyos kommunista (vagy barmi) uldozesbol nem lesz szolo meg lagy kenyer. Ezek jelkepek - amik fontosak, persze, de nem erintik a lenyeget.
Ha a "gyoztes poziciojabol szemleled az orszagot", akkor meg eggyel tobb okod van arra, hogy igenyeld az elorelepest. Nem a hatratekintgetest meg a "kozossegkepzo", lelkesito populizmust vagy a zaszlo ujabb es ujabb lobogtatasat, hanem a konkret, meggondolt, koherens terveket es lepeseket. Igen, a mara mar devalvalodott "reformokat". Hogy vegre-vegre "mukodjon", aminek mukodnie kell, hogy annyi sok elb@szott ev es evtized utan legyen vegre valami ertelmezheto jovokep es esely arra, hogy ne pusztan szobroknak es "unnepek koreografiajanak" lehessen orulni, hanem egy elheto jogrendnek, mukodo oktatasi es egeszsegugyi rendszernek, hatekony kozigazgatasnak, es a tobbi. Ez a feladat, ez az, ami fontos.
Es en is csak azt mondom, amit te: "meg, meg, meg, ennyi nem eleg".
De az, ami eddig a pillanatig tortent kormanyzas-ugyben, az egyaltalan nem "eleg". Az inkabb "elegtelen".
Szoval nosza, "vegyetek ki" akkor a hatalmat a kommunistak kezebol mielobb, hogy aztan ne legyen mod tobbet a multra hivatkozni, es hajra, lassunk vegre erdemi munkat.
Amugy meg en egyaltalan nem tartom magamat "baloldalinak", nincs cseppnyi nosztalgiam se es nagyon orulok, hogy van esely arra, hogy maskeppen menjenek a dolgok ezentul.
De ami es ahogy most zajlik, az elkeserit. Es elgondolkodtat. Es megijeszt.
Szoval boldogan szurkolok majd en is a mostani hatalomnak, ha majd ugy erzem, hogy van miert. Igeretekert, lelkesedesbol, jelszavakert es szobrokert sajnos nem megy. Es sajnos a bizalmamat nem tudom egy hataron tul megelolegezni. Azt meg kell nyerni - munkaval, eredmenyekkel, sikerekkel, azaz komoly, felnott emberhez melto modon. Ugyhogy igen, hajra, minden nap draga.
Es kozben, kedves "gyoztesek", tessek az en szkepszisemet tiszteletben tartani. Ertetek haragszom, nem ellenetek.