Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Remény és mozgástér

2010.09.10. 23:53 Kóczián Péter

 

Ha Orbán Viktor korszakos jelentőségű politikussá akar válni, akkor véget vet az 1975 óta tartó eladósodás-túlköltekezés-pénzügyi összeomlás-megszorítás-lazítás-túlköltekezés visszatérő ciklusának, amely 2015-ben éppen negyven éve határozza majd meg Magyarország sorsát. Időbeli kiterjedését tekintve a probléma lassan fél-trianoni méreteket ölt.
Az ellenzék politikai tehetetlenségének egyik oka az, hogy ebben a témában nem akar állást foglalni. Ugyanis túl nagy elkötelezettséggel járna, ha e probléma meghaladása köré csoportosítaná a kormányzati kritikáját.
Mellesleg, én az értelmiségben sem látom azt a felhajtó erőt, amely első számú politikai feladattá tenné az adósság lefaragását.
Értem persze, hogy miért: akkora vállalkozásról van szó, amely minden egyéb problémát meghatároz. Évente több száz milliárd forint a tét, amely egy 25-30 ezer milliárdos gazdaság esetében nem kicsiny összeg. A 25 -30 ezer milliárd fele elmegy a közösségi rezsire, az állandó kiadásokra, a rendszerben mondjuk 4 ezer milliárd adóbevétel van, amely szabadon elkölthető, tehát a több száz milliárd forint plusz egyáltalán nem kevés pénz.
Hogy ezt a külföldi hitelezőknek fizetjük ki kamatként, vagy adósságot törlesztünk belőle, vagy az alacsonyabb infláció miatt fejlesztésre költjük, s a fejlesztés még több bevételt, a nemzetgazdaság növekedését hozza, - na ez a valódi kérdés, amely Magyarország stratégiai problémája.
Ez nem egy absztrakt dolog: ha belevágnánk az adósság tudatos lefaragásába, akkor a nyugdíjak, mondjuk, tíz év alatt csak az infláció felével nőnének; a közfizetések is csak ilyen mértékben; ez azt jelentené, hogy Magyarország közpénzből élő lakosai tíz éven át folyamatosan kevesebb pénzt kapnának, mint amennyivel az infláció nő.
Aki politikusként ezt a témát felvetné, annak utána azt is meg kellene válaszolnia: mi lesz az így megmaradó bevétellel? Állami presztízsberuházás, a csókosoknak juttatott extra profit, vagy olyan fejlesztés, amely garantálja, hogy tíz év alatt Magyarország kinövi adósság-függését (azaz, az adósság már nem korlátozza jelentős mértékben az ország gazdasági mozgásterét).
Tíz év erőteljes megszorítás, s utána tíz év javítás kell ahhoz – folyamatosan növekvő nemzeti jövedelem mellett -Magyarország tényleg új fejlődési pályára álljon.
Ehhez képest, azt kell mondanom, kicsiny és lényegtelen probléma, hogy az EU pénzét Gyurcsány metróra, Matolcsy hazai vállalkozásokra költi, s közben így is, úgy is dúl a korrupció.
Orbán Viktor gazdaságpolitikájának és egyáltalán politikai sikerének nem az a mércéje, hogy jó vagy rossz metaforákat fogalmaz meg a munka versus tőke versenyéről; nem az, hogy a sarki péket, aki ráadásul négy gyermekes is, támogatja. Ezek a politikai döntések mind-mind beleférnek abba a minden évben szabadon elkölthető pár száz milliárdba, amelyből az MDF 1993-ban élénkített, Horn hezitált 1994-ben, Orbán fejlesztett gazdaságot és politikai bázist 2001-2002-ben, Medgyessy merész egy nagyvonalú volt 2002-ben, Gyurcsány megengedő 2004 és 2006 között
Még ezekben a nagyvonalú korszakokban is volt némi restrikció, minden miniszterelnök fel tudja sorolni azt a 100 milliárdnyi összeget, amelyet éppen megspórolt, lefaragott ilyen-olyan intézkedésekkel. Mert nem igaz, hogy a magyar kormányfők nyakra-főre költekeznek, ugyanis féléves-három hónapos ciklusokban hol ezt, hol azt csinálják. Orbán szavakban adókat csökkent, bevételt kockáztat, miközben 200 milliárd forintra sarcolja meg a pénzügyi piacot. Most akkor megszorít vagy szabadon költekezik?
Minden kor különösnek és egyedinek gondolja magát. Most éppen Orbán sosem látott, kétharmados győzelme kápráztat el minket, de jobban tennénk, ha nem ezzel, a jövőnk szempontjából piszlicsáré dologgal foglalkoznánk.
Orbán Viktor olyan ügyekben használja a kétharmados politikai mandátumát, ahol politikai döntésekkel l egyik percről a másikra lehet változtatni. Az Alkotmánybíróság létszáma egy perc alatt megváltoztatható, az Állami Számvevőszék bármikor kiherélhető.
De a kétharmados győzelemnek nem ez az értelme, hanem hogy ez a nagyravágyó, büszke, saját útját járni akaró, hatalmas többséggel megválasztott politikus képes-e paradigmát váltani: nem a fejében, hanem annak az országnak az életében, amelyet vezet, s amelyet innentől kezdve húsz évig vezetni is akar.
A másik kérdés az, hogy lesz-e olyan ellenzéke, amely korszakos perspektívában gondolkodik és cselekszik? és egyre növekvő népszerűségével rábírja az esetleg másfelé haladó kormánypártot a felelősségteljesebb politizálásra?
A felelősségteljes kormányzás fogalma persze nem csak egy üres fogalom. Valamilyen célhoz képest lehet valaki felelősségteljes. Én nem látom ezt a célt megfogalmazni a magyar politikai, üzleti és társadalmi elitben.
Ezért tehet Orbán azt, amit akar. Egyébként riválisai is ugyanebben a helyzetben lennének. Szóval, ez nem Orbán-kérdés.
Az eltelt három hónap adhat reményt arra, hogy amit csinál, azt tízéves, húszéves korszakot meghatározó szándékkal teszi. És nem csak a politikai pozíciók megszerzésében.
De 1975 óta minden első számú vezető sajátossága az volt, hogy hol reménykeltően cselekedett, hol reménytelenül behódolt a napi politikai elvárásoknak. És mindegyikük együtt tudott élni az ország hatalmas adósságával, amely hol nőtt, hol csökkent. Időnként nagyon progresszívnek tűntek, amikor lazítani akartak az adósságcsapdán, s időnként (és utólag) nagyon hülyének, amikor az adósság bénító spiráljából nem tudtak kitörni.
Az újabb rendszerváltásnak ez a tétje - valójában.
Remény is van, meg mozgástér is.  
 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr762287518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.11. 20:07:17

Az ellenzék 0, ez nem kérdés... Sem egy karakteres politikus, sem egy irányvonal, sem ötletük - és ez látszik is! Az orbáni politika olyan irányba megy, amerre éppen esik. Viki és csapata csak rögtönöz, kb. az látszik, hogy még mindig nem vették észre, hogy ők vannak a hatalmon. Legalábbis a kommunikáció, a tettek erre utalnak. A 29 pontos marhaság, a gazdaság, a közigazgatás és úgy általában minden teljesen káoszban van a fejükben - ahhoz képest, hogy 8 éve készülnek mindenre, és Viki 1 éve kijelentette, hogy már holnap át tudná venni a kormányzást, mert készek rá. Szerintem most sem. Csak a hatalom édes gyümölcse... Legalábbis semmi gazdaságpolitika és a többi is semmi... Csak hepciáskodás, düh, nagyképüség, pökhendiség és a "majd mi, fasza gyerekek megmutatjuk..." Mit is? Nem kéne ennyire eltelniük maguktól, nem azért kerültek hatalomra, mert olyan jónak tűntek, hanem mert a másik annyira balfasznak! Ez pedig hatalmas különbség! Nem kéne elfelejteni!!!