Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Szegényesség és erőtlenség

2015.02.03. 17:56 Kóczián Péter

Szerintem végtelenül szegényes az, amikor egy ország ellenzéki pártjai a Nagy Testvér, ebben az esetben Németország kancellárja bírálatára rácsatlakozva kritizálják az ország kormányfőjét.

Azzal, hogy „bezzegeznek”, azt is világossá teszik, hogy nincs erejük, legitimitásuk saját jogon, saját értékrendszerük alapján bírálni Orbán kormányfőt és pártját.

A jobboldali sajtó majd természetesen lehordja őket a sárga földig ezért, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy saját identitással rendelkező emberek, akik önálló – úgyis mondhatnám: szuverén – állásponttal rendelkeznek, azok a saját gondolataikat öntik formába. Legfeljebb – de csak legfeljebb, ha már végképp nem bírnak magukkal -, hozzáteszik, hogy egyébként, mellesleg – de nem utolsó sorban - Európai vezető politikusa, Merkel sem ért egyet Orbán elképzeléseivel.

Valamit nem kellene elfelejteni Orbán teljesítményéből, s ezt akkor is teljesítménynek nevezem, ha a kommentelők hada a fejemet követeli majd, mondván, Orbán gonosz gondolatmenetének felépülése – amely az illiberális demokráciában érte el teljességét – nem teljesítmény.

Szóval, Orbán nagy teljesítménye az, hogy lassan már másfél évtizede tényleg azon dolgozik, hogy megtalálja a saját szavait arra, ahogyan a világnak szerinte működnie kell. Éveken át kereste a szavakat, az utóbbi időben megtalálta azt az „illiberális demokrácia” kifejezésével.

Nem emlékszem arra, hogy Orbán mondott volna olyan beszédeket, amelyben az szerepelt volna, hogy „ha Bush azt mondta, ha Kohl azt mondta”, akkor már teljesen bizonyossá vált, hogy valami igaz vagy nem igaz. Orbán nem szokott „X ezt mondta, tehát igaz” kijelentésekkel operálni.

Tetszik, vagy nem tetszik, önálló gondolatmenet kifejtése nagyobb teljesítmény, mint az, amely ilyen-olyan, most éppen menőnek tartott tekintélyekre épül.

A politikában igenis fontos az, hogy valaki önállóan gondol valamit vagy csak szajkóz.

Az ellenzék tegnap ismét csak szajkózott.

A probléma ugyanis az, hogy az ellenzéknek semmilyen mondanivalója nincs az „illiberális demokrácia” koncepciójára vonatkozóan.

Szerintem az értékkonfliktusok az életben természetesek és állandóak. A szavak és gondolatok, ahogy a világot leírjuk, kopnak. A társadalomtudományban évtizedek alatt, a mai politikában pár év alatt. Az egyik probléma megoldása a másikat szüli.

Folyamatosan gondolkodni kellene a világ dolgain. Feldolgozni a változásokat, problémákat, saját identitást kiépíteni.

Nekem sincsenek nagy ötleteim. Csak példákat tudok sorolni. Az amerikai alkotmány több száz éve működik az ember, az ember születése, a méltóság, a szabadság és effajta szavak értelmezése nyomán. Olyan szavak ezek, amelyeket minden értelmesen gondolkodó ember ért, s ehhez még csak érettségi sem kell, hanem egyfajta érettség a gondolkodásban az ember mivoltát, létét és közösségi helyzetét illetően.

Az biztos, hogy nem a szakértelmiségi bikkfanyelv szüli majd meg az Orbánt legyőző politikai nyelvet. Merkel sem tud segíteni ezen a problémán. Akkor sem, ha szó szerint vagy metaforákban felolvassa az összes eddig született emberi jogi nyilatkozatot.

Merkelnek – pedig aztán mögötte a nagy Németország áll, amögött meg Goethe és isten tudja, hány európai nagy gondolkodó – sem jutottak eszébe más kifejezések, mint hogy „ az illiberális szóval a demokrácia összefüggésében én személy szerint nem tudok mit kezdeni”.

Amíg Merkel kell ahhoz, hogy Orbán Viktor elképzelései és szóhasználata megkérdőjelezhető legyen, addig nincs tovább. Addig Orbán Viktor diktálja azt, hogy miről milyen irányban gondolkodunk.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr127137407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

/ms 2015.02.06. 08:20:00

A cikk az alábbi 2 pontban foglalható össze:
1) Orbán nem hivatkozik személyekre (mint tekintélyekre) = és ez jó. Az ellenzék állandóan tekintélyekre hivatkozik = és ez nem jó.
2) Kezdjünk el végre az alapelvekről beszélgetni, teremtsük meg a fogalmi alapját az illiberalizmusnak!

No én ehhez a következőket tenném hozzá:

ad 1) Orbán valóban nem szokott személyekre hivatkozni = de ez nem jó. Ugyanis éppen emiatt tekinthető a legrosszabb (felforgató) értelemben vett forradalminak. Az emberi kultúra ugyanis éppenséggel a folyamatosságról, a hivatkozásokról szól. Arról, hogy egy dolog megítéléséhez az élet minden területén analógiákhoz, hasonlatokhoz, tapasztalatokhoz nyúlunk.
S azt is érdemes megjegyezni, hogy Orbán, a kifacsart mű-szólásmondásaival igenis támaszkodik egyfajta kulturális tekintélyre: egy kreált kollektív bölcsességre.
Az persze valóban zseniális, hogy egy ilyen ingatag alapzatra milyen stabil várat tudott építeni. (sokat segített ebben neki a kognitív diszonancia megfelelő alkalmazása)

ad 2) Az ilyen felkiáltásokkal is tele a padlás. S eleve nem igaz, hogy az ellenzék nem foglalkozott/zik a témával: rengeteg ilyen szöveg született/tik. De ez a fajta plurális gondolkodás ab ovo sokkal macerásabb: (a cikkben is megjelenő módon) ez rengeteg vélemény megjelenéséről szól, vitákról, hosszabb folyamatokról. S ab ovo arról, hogy a világ gondjaira nincs egy mondatos megoldás; sőt arról, hogy az egy mondatos megoldások nagy biztonsággal hamisak.
S retorikai szempontból is hiányos a cikk: egy ilyen fölvetés után illendő lett volna fölvetni legalább egy jellemző témát, vitaindító gondolatot. Enélkül egy ilyen fölkiáltás súlytalanul lebeg csupán.