Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

A Fidesz és a pluralizmus

2009.08.31. 16:09 Kóczián Péter

A Fidesz egy plurális párt. Jobb, ha ez kiderül, mintha nem.
 
Ékes Ildikó, a Fidesz képviselője „buzizott”. A Fidesz egyik szóvivője ettől elhatárolódott. És ez így van jól.

Ékes Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja elítélte a melegek Andrássy úti felvonulását, azt az ifjúságra károsnak tartja. Erről

hivatalosan, nyilvánosan, direktben beszélt. Egy sajtótájékoztatón.

Havasi Bertalan, a Fidesz frakció sajtófőnöke azt mondta, a képviselő asszony magánvéleményét fogalmazta meg.

A pluralizmus lényege, hogy a vélemények sokszínűsége a demokrácián belül hangot kaphat.

A politikai pártok akkor illeszkednek jól a pluralizmusba, ha belül is plurálisak. Nem csak egy véleményük van.

A Fidesz egyik legnagyobb hiányossága az volt, hogy a párt vezetői a nyilvánosság előtt kényszerzubbonyt vettek fel, s nem nagyon örültek annak,

ha bárki szabadon beszélt.

A sajtóban és a nyilvánosságban így az a benyomás alakult ki, hogy minden „a” Fidesz véleménye, s Orbán Viktornak minden egyes kijelentésért

felelősséget kellett vállalnia,

A Fidesznek és az országnak is az a jobb, ha a Fidesz normális gyűjtőpártként viselkedik, amelyben sokféle vélemény fejeződik ki. Bármilyen fontos

is a melegek jogairól szóló vita, nem lenne jó, ha az erről kialakított álláspont tartana össze egy politikai pártot. Ennyiben ez egy marginális kérdés.

Ékes Ildikó egy szigorú, konzervatív véleményt fogalmazott meg. Egyfajtát a vélemények sokasága közül. Havasi Bertalan meg azt tette világossá,

hogy ez nem a párt hivatalos álláspontja.

A Fidesznek és az országnak is az tesz jót, ha a Fidesz politikusai megmutathatják magukat a nyilvánosság előtt. Ha kiderül, hogy a Fidesz sokféle

véleményáramlat keveréke és összessége. Ahogyan a szocialistákról, szabaddemokratákról ez számtalan alkalommal világossá vált.

Amikor Deutsch Tamás nyilvánosan elhatárolódott Für Lajos nézeteitől, akkor a Fideszen belül egy vélemény áramlat határolódott el egy másiktól.

Nagyon helyes, hogy pontosan tudjuk, Für Lajosnak mi a véleménye egyes politikai témákról. És az is helyes, hogy Deutsch is világossá tette, hogy ő

mivel nem ért egyet.

Ez jobb, mint amikor a Fidesz sündisznóállásból, kényszeresen védte magát a vélemények különbségétől, miközben a tőle távolálló sajtó állandóan

lecsapni készült a kicikizhető nézetekre.

Évekkel ezelőtt Deutsch a Fidesz, a jobboldal és a világ egységét fenyegette volna, ha a nyilvánosság előtt vitatja Für Lajos bármely mondatát. Végre

kiderült, hogy sem égszakadás, sem földindulás nem történik, ha valaki világosan kifejti a véleményét.

138 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr1001351051

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Coming out 2009.09.02. 13:12:42

A világ talán legnagyobb kisebbségéhez tartozom. A Föld lakosságának kb. 10%-a mindig is ilyen volt, és mindig is ilyen lesz. Másságunk genetikai eredetű, egyszerűen így születtünk. Nem csak emberek lehetnek olyan mint én, megfigyelhető ez jelenség az ...

Trackback: Interpellációs kérdések Ékes Ilona közmeghallgatására... 2009.08.31. 22:30:31

Ékes Ilona fideszes képviselő és civil szervezetek szerint a melegfelvonulást be kell tiltani, mert veszélyt jelent a közerkölcsre, a közbiztonságra és a közrendre. Idén különösen indokoltnak tartják a tiltást, mivel az iskolaév kezdete után valószínű...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Big-B 2009.08.31. 19:01:23

@Bitor: Nekem úgy tűnik innen, hogy az is.

Kőbaba 2009.08.31. 19:02:49

Annyira hiteles az egész ostoba macskakaparás, mint a fdeszes képviselő neve. Ugyanis Ékes Ilonának és nem Ildikónak (sic!) hívják.
Arról nem beszélve, hogy nem maszopszadesz, és ez látom, baj. Ugyanis ember, véleménye van és ezt ki is fejti.
Nem frakciófegyelem még akkor is, ha mondjuk az atomháború gombját kell megnyomni netán.
Ami a legszebb: csak meg kell kérdezni egy mezei maszopost, hogyan is vélekedik az egész homokos bagázsról - aztán örüljön a kérdező, ha elugorhat.
SENKIT nem érdekel ez a terelő vinnyogás. Mélázzatok csak el a Kádár-rendszer buzikat kezelő eljárásain...
Ékes Ilonának igaza van. Sajnálom, hogy a Fidesz nem áll ki teljes mellszélességgel mellette. De ami késik, nem múlik.

Big-B 2009.08.31. 19:05:42

@Kőbaba: olvasom amit írtál, de - boztos bennem van a hiba - egy kukkot nem értek belőle.

kutya vacsorája 2009.08.31. 19:09:55

@Bajkon úr: !no pasarán! láttunk már oroszlánt, ettünk is belőle...

kewcheg 2009.08.31. 19:18:26

Én egy tolarens vagyok,mindenkit elfogadok,feketét,fehéret,sárgát,zsidót,keresztényt,meleget,de viszont van egy népcsoport,amelyet nem tolerálok,nem fogadok el és ha olyan lennék,mint szegény nyugodjon,rendeletileg betiltanám.Ez pedig a kövérek gusztostalan tömege...Én,ha neki lennék,kövért semmilyen munkakörbe föl nem vennék,csak oda,hol max.ülni kell egész nap.Dupla jegyet fizettetnék velek a buszon,vonaton,repülőn,szétadóztatnám sarcolnám kegyetlen.Hát csak gondoljunk bele egy dagadt fiatal nő,aki elhagyja magát szülés után.Ez egy olyan önzés,jellemhiba,ez egyszeűen válóok...Meg különben is.Válságban hogy lehet kövér valaki,ott valami igen nem stimmel.Ez oan,hogy ahol az ország hanyatlik,ott a vezető hogy gazdagodhat? Egyszóval,fogadjunk el mindenkit,de ezeket nyomjuk el .....

Zolimedve 2009.08.31. 19:28:59

@seahawk: A melegfelvonulás addig fejlödött amíg nem kapott ekkora sajtóvissszhangot. Igaz inkább az ellenlábasok miatt alakult ez így.

zigzeg 2009.08.31. 19:36:19

Az nem konzervatív álláspont, ha valaki a melegeket gyógykezeléssel javítana meg heteroszexuálissá. Ékes Ilona a szimpla merev konzervatívságon túllépett. Nyilván ez egy üzenetz a jobbszélre. Annyira, hogy hivatalosan még el is határolódnak tőle. Mellesleg Ékes az Emberjogi bizottságba alkalmatlan személy.

Az egész história meg maximum tervszerű pluralizmus. Ezt csinálja minden párt, nem csak a Fidesz, és ezen nincs is semmi csodálkoznivaló. Van egy jól kitalált mainstream vonal, meg vannak az aktuális témák, a beszédekben preferáltan ismétlendő kulcsszavak, így kommunikálnak. Aztán vannak figurák, akiket tudatosan pozícionálnak a főcsapástól némiképp eltérő szélekre, akik nem a hivatalos álláspontot képviselik, de félhivatalosan megszólalnak, ezekkel üzenget a párt a bázisa perifériáin levő választóknak (legyen az ilyen bázistól periférián levő ember szélsőbal-jobb, liberális, konzervatív, környezetvédő, meleg, roma, vallásos, antiklerikális, homofób, stb. vagy akárki más). Kár azt hinni, hogy komolyabban átpolitizált aktuáltémában elsősorban szabadon, lelkiismerete szerint nyilatkozik bármelyik párt bármelyik politikusa, és nem tervszerűen hoznak helyzetbe embereket közvéleménykutatások, felmérések, tervek, satöbbi alapján.

gitáros 2009.08.31. 19:39:02

1.Eddig azt szoktum meg, hogy a Fidesztől bárki száján keresztül OV véleményét halljuk.
2. Ehhez képest Fidesz álláspontja meglepően normális. Az, hogy emögött mi van, szimplán politika.
3. Ilonának valóban sürgősen ott kéne hagynia a melegek jogait _is_ védő bizottságot.
4. A KDNP álláspontja megintcsak rendben van. (Mi történt, vajon?)

Ami nincs rendben, hogy a sok homofób _és_ agresszív barom miatt - akik pár éve végre boldogok, hogy nem kell nyilvános vécékbe járni egy kis buziverésre - kurva sokba kerül a senkinek nem ártó felvonulók védelme.

(Nem, malac, én sem találom "gusztusosnak", viszont elfogadom, hogy ez felnőtt emberek között rendben lehet. Apropó, a két lány felállás miért is nem kerül szóba soha? Erotika parádén és társain hogyhogy nincsenek ott a nemzetmentő fajmagyarjaink?)

Freŝa 2009.08.31. 19:39:17

Péter, a Fidesszel kapcsolatos véleményed helytálló, a cikk monndanivalójával egyetértek. Elkötelezett Fidesz-szavazóként én a Havasi által röviden, diplomatikusan, de egyértelműen megfogalmazott állásponttal szimpatizálok. Sztem nem használ a pártnak az Ékes-féle szemellenzős, mondhatnám ostoba vélemény, ráadásul egy olyan kérdést emel fel, amely a szavazók jelentős részét nem is érinti a mindennapjaikban. Bizonyára nem is egyeztetett a kommunikációs stábbal. Ezt minden szervezetben rosszul viselik az illetékesek...

Az viszont kínos, hogy elismert újságíróként többször is elvéted a citált képviselőasszony keresztnevét. Csak megjegyzem, helyesen: Ékes Ilona.

torró 2009.08.31. 19:40:53

Valamit nem értek. Tényleg ez kell nekünk a melegek felvonulása? Már kezdi az ember úgy érezni hogy én nem vagyok talán normális! Miért kell ezt a ferde hajlamot reklámozni? Úgy látom kezd az emberiség meghülyülni mert mást se lát az ember mint az ilyen és hasonló baromságokat. Miért kell a gyerekek figyelmét felkelteni. Ez nekik a példa?
És miért tőlünk kérik számon a tolarenciát ? Nekik miért nem jut az eszükbe hogy ne hergeljék a normális életet élő családokat. Oké! Tudom ,ezt is lehetne firtatni.DE ha éntőlem elvárja valaki hogy toleráns legyek, akkor én is elvárom mástól.
Különben akkor ennyi erővel a gyilkosok is rendezhetnének fesztivált.

1001vili 2009.08.31. 19:41:02

A homoszexuális férfiak nép által használt neve: buzi. Mi ezzel a probléma?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 19:44:11

@Big-B:

De nagy hülyeséget írtál baszki:-))))

Na megyek, megdugom gyorsan a pistit:o))) LOL

gitáros 2009.08.31. 19:45:46

@torró: Nem nekünk kell, nekik. "Nekünk" nem kell se Sziget-fesztivál, se biciklisfelvonulás, stb. Nem kell odamenni, pláne nem kell kölköket odavinni, stb. És igen, a tolerancia arról szól részben, hogy azt is elfogadom, ami nekem személy szerint esetleg nem szimpatikus, egyébként pedig nem törvénytelen, például. Picit messze van egy gyilkos egy melegtől...

gitáros 2009.08.31. 19:46:53

@gitáros: Egyébként tudod, mit? Nekünk is kell. Hogy szokjuk a toleranciát...

CtrlAltDelMedicoImre 2009.08.31. 19:48:08

Éktelen Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja sajtótájékoztatóján szólította fel a Rendőrséget a cigány- a fekete- és a depressziós-felvonulás betiltására, mert magánvéleménye szerint ezek nem születési rendellenességek, hanem a sok lopástól, napozástól és szomorkodástól kialakuló bajok, ezért az ilyen tüntetés betiltandó, ráadásul még a közlekedést is akadályoznák.

Kóczián Péter szerint ez rendben van, sőt, üdvözlendő, hogy sok hang hallatszik egy gyűjtőpártból.

Péter, nem a tördelést, hanem ezt az egészet toltad el.

Ha nem volna világos:

- egy demokratikus párt egy legitim tüntetést ne akarjon betiltani. Fejezze ki nemtetszését, de ne akarja betiltani
- ÉI -szűkös képviselői költségtérítéséből sajtótájékoztatott- magánvéleménye (magánvélemény, ez akkora poén, hogy kommentálni sem érdemes) minden körülmények között vállalhatatlan, ettől minden demokratikus pártnak el kell határolódnia, mert a demokrácia alapértékeit veszélyezteti
- az Országgyűlés illetékes bizottságába egy ilyen alakot jelölni (illetve a jelölést fenntartani) botrány

Abban van igazság, hogy az eddigi diktátor-képet -pont a demokrácia érdekében- érdemes oldani, de pont ezügyben ezt felhozni olyan hiba, ami egy politikai elemző éleslátáság és hitelességét alapjaiban kérdőjelezi meg (különösen Für Lajossal súlyosbítva).

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 19:48:30

@kutya vacsorája:

Értem, tehát szerinted gusztusos, ha egy ffi a nemi szervét egy másik ffi ánuszába helyezi, és hosszabb távon a befogadó fél székletürítési problémákkal fog küzdeni?
Rendben, ez gusztusos és egészséges is!

BNamostan, én homofób vagyok, mert a jelenség úgy ahogy van taszít.

Ám toleráns is vagyok, mert felőlem vonulhatnak nepkeltétől napnyugtáig, francot sem érdekli, nem megyek oda, nem mocskos buzizok, és nem dobigálom őket.

Mármost a homoszexualitás csak és kizárólag örömszerzésre való, míg a heteroszexualitás örömszerzésre és utódnemzésre is, ezért a heteroszexualitás az én konzervatí fejemben magasabbrendű szexualitás. Pont.

Szép napot, jó melegizmust!

Freŝa 2009.08.31. 19:51:41

Ja, még annyit, h nem hiszek azokban az elméletekben, amelyek arról szólnak, h van a párt mainstrem kommunikációs vonala, közben meg a háttérben fűtenek néhány radikális véleménygazdát, h jól ugorjon neki mondjuk a melegeknek. Sztem a stáb tagjai lepődtek meg a legjobban, hogy Ilona asszony kiállt és nagyszerűen lőtt egy hálószaggató öngólt a Fidesznek. Tudom, sokan azt feltételezik, hogy Szijjártóék most elégedettségükben dörzsölik a tenyerüket, de ebben nem hiszek. Elhatárolódni mindíg kínos a saját csapattárstól, az sokkal többet árt a pártnak, mint amennyit nyerhetnek az egész cirkuszolással. Nem logikus, én inkább a klasszikus hülyeség faktorra tennék nagyobb számú zsetont...

gitáros 2009.08.31. 19:52:05

Még egy észrevétel:

"DE ha éntőlem elvárja valaki hogy toleráns legyek, akkor én is elvárom mástól."

Ez elég gyakran felmerülő dolog. Azért ez nem olyan értelemben kétirányú dolog, hogy "én toleráns vagyok velük, de akkor ők meg viseljék el, hogy nem tűröm őket" (és ezért maradjanak kussban, ugyebár).
Nem vagyok vallásos, nem zavar mások (és még "másabbak") magamutogatósdija, ettől függetlenül a korábban idézett KDNP-álláspont szerintem maximálisan rendben van.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 19:54:21

@gitáros:
"Apropó, a két lány felállás miért is nem kerül szóba soha?"

Namostan.
Az igaz, h két csinos nő egymás nyalifalija izgató egy heteroszexuális ffi-nek, akár nekem is, de vedd figyelembe, h fordítva, a nők részéről kurvára nem gusztusos két homoszexualizáló ffi nemi aktusát látni. Két ffi "kaki helyett kuki" munkálkodását úgy a hetero nők többsége, mind pedig a hetero ffiak egyaránt degusztálják.


És még egy:
Csak a homofóbok lehetnek toleránsak, mert akinek semmi baja a melegizmussal, annak nincs is mit tolerálni benne.
Ugyan, mi abban a tolerancia, ha halálra nem zavar az, h az utcán két ffi taperolja egymás fenekét, és közben csókolózik?

Én vagyok toleráns, mert engem zavar ez a látvány, nincs közöm hozzá, mégsem megyek oda, s mondom, h "mocskos buzik, ezt ne az utcán csináljátok!". Tehát sokkal toleránsabb vagyok, mint azok, akiket ez a jelenség semmilyen szinten sem érdekel, degusztál, zavar, stb...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 19:58:42

@Megfigyelo:

Aszt a kiszeretkezett kettősmércéjét neki!

Ha a fideszben vki kibeszél egyeztetlenül, akkor jön az, h hát mert biztos tudta a Viktorgenyó is, de ha Karsai, Tóth Károly, Szanyi, Szili, stb... kibeszél, akkor azok partizánakciók.

Meg vagytok ti húzatva? Legalább következetes logika legyen, pls!

torró 2009.08.31. 19:59:25

Gitáros, ha már itt tartunk azért a biciklis felvonulás is más.Kell nekik.Basszus akkor menjenek ki ők is a szigetre ne a város közepén éktelenkedjenek.Ha nekik kell. Mert szerintem sokunknak meg nem hiányzik.DE tartok tőle hogy ezek a dolgok arra jók hogy mi itt ezen csámcsogjunk és nem azon hogy hogyan teszik még a dédunokáinkat adóssá! El kell a hülye népnek a figyelmét valamivel terelni a bajokról.

Bajkon úr 2009.08.31. 20:00:56

>Bizonyára nem is egyeztetett a kommunikációs stábbal.

Há hógyne, hiszen a politika nem színház!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:02:11

@félemelet:

Értem a fogalmadat, de akkor eszerint én mégsem vagyok homofób, mert felőlem aztán az buzul, aki csak akkor, csak ne én előttem, ha kérhetném, nem vagyok kíváncsi rá.

Egyébként ha valami nem káros társadalmilag, mint pl. a szeretet, akkor egyáltalán nem baj, ha mindenki gyakorolja. Nos, ha a homoszexulaitás nem káros társadalmilag, akkor az sem lenne baj, ha a komplett társadalom homoszexuálissá válna... Hadd ne folytassam a következtetést.

gitáros 2009.08.31. 20:02:51

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

Ha személy szerint nem gondolod, hogy le kéne pofozni minden buzit, de saját társaságodban esetleg teli szájjal szidod őket (nem ismerlek, tehát nehogy személyeskedésnek vedd), azért az még nem a tolerancia csúcsa... :)

És milyen érdekes a kettős mérce a csajokkal kapcsolatban... Tudod, rengeteg lány találja undorítónak a lány/lány felállást is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:05:59

Érdekes, csak nekem cseszi a csőröm az a kettősmérce, h Seres Mária nem gyertyázhat a parlament környékén, de melegvonulás akadályozhatja az Andrássy utat?

Félreértés ne essék, én nem a melegektől sajnálom ezt az évi egy napot a város közepén (bár degusztáló), hanem értetlenülállok az előtt, h ha nekik lehet akadályozni nagyonis a forgalmat, akkor Sereséknek miért nem kicsit se?

Bajkon úr 2009.08.31. 20:06:22

Kell a kődobáló, retardált előember is szavazónak, ugyanakkor a civilzált világgal sem lehet nyíltan összecsapni.
Ennyi.

gitáros 2009.08.31. 20:08:13

@torró:
De ha kizavarod őket oda, ahol senki nem látja őket, hacsak kifejezetten miattuk utánuk nem megy, akkor nincs módjuk felhívni a figyelmet a problémáikra. (A szadesz-főnök azt mondta, hogy azért van a melegfelvonulás, mert ez az egy nap az évben, amikor nyugodtan kézenfogva sétálhat ki-ki a párjával. Azért ebben van valami. A botrányosabb részével pedig nagyon sok meleg rohadtul nem ért egyet. )

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:09:59

@gitáros:

Nem szidom őket saját társaságomban!

Értsd meg, nekem a jelenséggel van bajom, a jelenséget tartom társadalmilag károsnak, és nem az egyes buzi személyeket. Nem viszem át személyre a jelenségtől való taszító érzésemet.

Nézd, a melegizmus a ffiaknál 35%-ban genetikus csak, a nőknél pedig kb. fele. (Mindjárt tolom alinket)

Namostan a kérdésem az, h muszáj annak a 65%-nak lanygipasinak lenni, míg annak a 80% nőnek leszboszorkánynak?

Az ígért link:
www.origo.hu/tudomany/20080704-az-eddigi-legnagyobb-ikertanulmany-a-homoszexualis-viselkedes-kialakulasarol-1.html

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:11:55

@gitáros:

"És milyen érdekes a kettős mérce a csajokkal kapcsolatban... "

Erről írtam 19:54-kor. Nem is olyan érdekes ez a szitu, sztem inkább tök normális.

gitáros 2009.08.31. 20:12:57

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

Talán az "élőlánc a Parlament köré" elképzelés miatt, gondolom én. A másik meg, hogy talán attól tartottak (félek, joggal), hogy az alkalom kapcsán megint megjelenik párszáz vadbarom _is_. Talán jobb lett volna engedélyezni, nem tudom.

pistii 2009.08.31. 20:15:32

@torró: Kell nekünk a szélsőjobbaldi csürhe felvonulása? Az normális dolog? A gyerekeknek ezek a primitív, fasiszta lények szolgálhatnak példaképül?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:16:16

@gitáros:

"De ha kizavarod őket oda, ahol senki nem látja őket, hacsak kifejezetten miattuk utánuk nem megy, akkor nincs módjuk felhívni a figyelmet a problémáikra."

Nem igaz, a Szigetfesztiválról is millió híradásunk van, sokmindent tudunk róla, és nem akadályozza a forgalmat, és ha ott lennének, föl sem merülne a közerkölcssértés, mondom én, a sertés:-))

Sőt, ott nem az lenne, h feszülten vonulnának, rettegve a szélsőséges csőcseléktől, hanem szabadon és fesztelenül lehetnének együtt. Mi meg értesülnék a híradóból, h de jó volt nekik, h nagyon faszán megünnepelték, h ők bizony ánuszba szeretik dugni
:o))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:17:24

@gitáros:

Nem meggyőző.
Itt is lehet tartani sokmindenről, ráadásul sok pénzbe is kerül a biztosítás, sokkal többe, mintha mondjuk kint a szigeten rendeznék.

Kapten Tenkes 2009.08.31. 20:18:28

@zigzeg: Egyetértek veled.

A politika egyrészt a kompromisszumkötés művészete, másrészt technika, amit értékekbe csomagolnak.

A cikk tartalmilag zseniális, mert pártelkötelezettségtől függően tekintheti ki-ki dicsérőnek vagy ironikusnak. Aki pedig technika és kompromisszum mentén nézi a politikát, az mosolyogva ismerheti fel egyszerre mindkettőt. :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:21:14

Ááááááááááááááááááááááááá, ilyen nincs! Menjetek a főoldalra, és kiderül, ez a poszt még egyszer bent van, ezen poszt felett. nem ért a géphez, a nethez a bloggazda:-)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:24:56

Van itt egy nagy baj a magyar közbeszédben.

A PC a homofóbiát, mint üldözendő vmit akarja megbélyegezni, holott az alapvetően természetes nemi ösztönből fakad.

A PC-nek nem a homofóbiát kéne üldöznie, hanem a gyűlöletet és az erőszakot mind fizikálisan, mind verbálisan (azaz az erőszakra buzdítót).

Sztem lehessen bármit fóbizálni: melegeket, kövéreket, Orbánt, gyurcsányt, BKV-ellenőrt, bánattuggya mit, de sem tettleg, sem szavakban egyik ember a másik méltóságát nem sértheti, főleg nem tettleg

loláb 2009.08.31. 20:26:08

@Bajkon úr: Így van, erről van szó.
Ameddig a szélsőséges véleményeket ilyen fajsúlyú figurák tolmácsolják, addig nincs nagy baj, szerintem. A fidesz majdani kormányzati politikáját a meleg"kérdésben" úgysem ezek határozzák meg, ez csak kommunikáció, a szavazók megszólítása.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:27:06

A főoldalon, a másik ugyanez a poszt mégsem full ugyanez. Sztem az a javított példány, ám ez van kint az Indexen. Hát eléggé amatőr, nem mondom.

Belabela 2009.08.31. 20:28:11

A szocik meg a szoclib médiaelit elég jól belekergette a Fideszt ebbe a kommunikációs zsákutcába. Ha Pokorni azt mondta, hogy szerinte a csokitorta finom, Navracsics meg azt nyilatkozta, hogy a dobostortánál nincsen jobb, még aznap drámai hanvételű sajtájt tartott Mesterházi, reggel pedig Lendvai Ildikó követelte, hogy valljanak végre színt, hagyjanak fel a szélkakaspolitizálással, Orbán Viktor álljon ki a nyilvánosság elé, és határolódjon el a tortabotránytól, de legfőképpen kérjen azonnal elnézést azoktól, akikben a dobostorta militarista felhangjai félelmet ébresztenek.
A Fidesznek erre sokáig nem volt használható stratégiája, nyilvánvalóan nem ülhettek fel a provokációknak, volt bennük egy érdekes megfelelési kényszer az útáltakkal szemben is, csak mostanában mernek legyinteni, hogy kit érdekel a szétesett párt, meg a meghasonlott holdudvar véleménye...

Asszem 2009.08.31. 20:29:40

Feltéve, de meg nem engedve, a melegek tényleg lelki betegek (nem azok!). Namost még ekkor sem látnám be, hogy ez miért is elegendő indok arra, hogy betiltsák a felvonulást. Betegnek lenni tudtommal nem bűn.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 20:31:05

Emberek, sztem ez a poszt még a piszkozat példány, és a javított példányhoz át kell menni a főoldalra!

Mi meg ebbe a csökevény posztba írogatunk. LOL

drumhead 2009.08.31. 20:34:29

"Semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek!"

torró 2009.08.31. 20:35:15

Ne röhögtess már Gitáros! mi az a ménkű nagy problémájuk van nekik? Méghogy ez az egy nap van nekik.Talán egész évben hajkurásszák őket? Rohadt nagy probléma! Vissza térek még arra a vélemény nyilvánítási dologra,mindenkinek joga van véleményét kimondani még ha FIDESZ -s is. Aztán majd eldől hogy érdemes é vagy nem.

Sallai Dani 2009.08.31. 20:36:31

Szerintem egy kozos partban kozos ertekeket vallo embereknek kellene tomorulniuk, akiknek nehany alapveto dologban ugyanaz a velemenyuk, pl. a homoszexualisokhoz valo hozzaallasban. Sztem errol szolnak a partok.
Ha viszont egy partban ekkora velemenykulonbsegek is lehetnek es erre buszkek, tehat ezt a nepparti vonalat nyomjak, az semmi masrol nem szol, mint a hatalom megszerzesenek igenyerol. "Mindegy mit gondolsz, legyel velunk es majd neked is csurran-cseppen".

veiszi 2009.08.31. 20:36:52

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége: respect, hogy állod a sarat, szerintem sokan gondoljuk úgy vagy hasonlóképp mint te, csak lusták vagyunk kommentelni :)

torró 2009.08.31. 20:38:01

Pistii? az se kell.

groy 2009.08.31. 20:48:22

Dear Péter!

Két fontos probléma van ezzel a bejegyzéssel. Buziként azonnal leszögezném, Ékes Ilona szarjon sünt. Sokat. A Fidesz pedig annyira plurális, mint anyám a második házassága után. Aki nem ismerné anyámat, annak legyen ennyi elég. A tárgyra térve, Viktor még mindig egy kézivezérelt, kádárista utódpárt vezére, akinek jóváhagyása nélkül Pöcsöm Lajos sem tud nyilatkozni, a szocik ezzel szemben pedig tényleg egymás pöcsét reszelik, központilag akár tiltják, akár nem.

S. Annyi 2009.08.31. 20:50:17

A buzi, az buzi. A roma az cigány. Punktum!

S. Annyi 2009.08.31. 20:51:28

Az évek meg megtanítottak arra, hogy ki szereti Kovács Pistikét :-))))))))))

szemtanú 2009.08.31. 20:57:46

Sokan olvasnak, kevesen értelmeznek. Ékes nem a melegeket akarja betiltani, hanem a "parádét", ami sajnos nem csak abból áll, hogy mindenki vonul kéz a kézben a párjával, v.ö. pénisznyalóka osztogatás, stb). Ha így lenne sztem nem lenne ekkora tiltakozás.
Akik most demokratikus jogokra hivatkoznak - jogosan - azok nagyban helyeselték Demszky traktorosokat kitiltó tábláját, a magyar paraszt ne rontsa szép fővárosunk levegőjét.
Véleménye Ékesnek is lehet és szólhat is róla, de sztem tényleg nem egyeztethető össze a véleménye a bizottsági tagságával.
Egyébként egy dologra jó csak ez a felvonulás, bizonyos politikai célokra. A melegeket ez a fajta megnyilvánulás biztosan nem fogadtatja el a konzervatív tömegekkel, sőt ellenérzést szül. Akkor meg minek, kinek? A barátokat nem kell meggyőzni a semlegeseket pedig ÍGY nem lehet.

Rá Dios 2009.08.31. 20:58:40

Te most a Fidesznek, vagy ellene kotorsz, mert nem világos.
Azt bizonygatod, hogy a kormányzásra készülő nagy pártban nem mindenki szegül szembe azzal, ami a nyugati (azaz eredetileg kizárólagosan keresztény, ma már azon kissé túllépett) kultúrkörben norma, azza a másság csendes elfogadása? (nem propagalása, nem kötelezővé tétele, csak békénhagyása!)
Értsd meg. nem az a bajom, hogy nem szeretik a dolgot, hanem, hogy ezzel házalnak.
Tudsz esetleg akárcsak egyetlen más példát is hozni a Fideszen belüli vélemények sokszínűségére? :-)

bertrane (törölt) 2009.08.31. 21:02:01

Deutsch-exFür Tamás azért határolódott el Fürtől, mert zsidó.

Ékes pedig ezt azért mondta, hogy a Jobbik jövőre ne 20-at szedjen össze, hanem mondjuk csak 10-et. Ti. így udvarol a Fidesz saját -habár középre húzó, de mégiscsak- széljobb táborának. Akik azért valljuk be A Nagy NYUGATON simán széljobberek lennének.

Ennyi. Kb eddig érdekelt a sztori.

S. Annyi 2009.08.31. 21:03:11

@Rá Dios: Nem a mássággal van baja a Fidesznek , az felvonulást elítélőknek és persze nekem, hanem mindazon dolgokkal, amelyek a kéz a kézben járkálás mellett jellemzik a felvonulásokat. A kereszténygyalázás (rózsaszín biblia mutogatása a kamerának, miközben röhög), a vonaglás és mindazon polgárpukkasztó cselekedetek ellen tiltakozunk, amely sérti a többségi társadalmat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.08.31. 21:05:19

@Kőbaba:

"Mélázzatok csak el a Kádár-rendszer buzikat kezelő eljárásain."

A Kádár-rendszer, mint követendő példa. Nyami, nyami!

Rá Dios 2009.08.31. 21:06:32

@S. Annyi: Ki az a többségi társadalom? Azt értem és elfogadom, hogy Téged sért, meg hogy nekem sem ízlésem szerint való, de miért beszélünk mindig mások nevében?

bertrane (törölt) 2009.08.31. 21:08:41

@bertrane:
"Az üzletemberek nem értik, hogy én pontosan úgy kereskedem a szavazatokkal, mint ők az olajjal."

Franklin D. Roosvelt

Előadja: Ékes Ildikó

zgabi 2009.08.31. 21:11:33

Az emberek nemi élete, szexuális beállítottsága nem tartozik a nagy nyilvánosságra, éppen ezért a homoszexuálisoknak és a leszbikusoknak saját jó szándékukból nem kellene felvonulniuk. Ezzel ugyanis nem segítik elő azt, hogy minél többen elfogadják őket, sőt, éppen az ellenkezőjét érik el vele. Megtiltani a felvonulást viszont jogtiprás lenne. Kíváncsi lennék, ha az adófizetők forintjaiból nyújtott rendőri készültséget nekik kellene fizetniük, vajon akkor is ugyanilyen lelkesek lennének? De ez nem csak rájuk igaz, hanem pl. a focimeccsekre vagy a Magyar Gárdára is.

S. Annyi 2009.08.31. 21:11:48

@Rá Dios: Azért többségi társadalmat írtam, mert a többség nem buzi, nem vonul fel a heteroszexuális méltósága miatt és igen, a többségi társadalom még keresztény hitű.

aachi2 2009.08.31. 21:12:08

hát ez a kis írás nagyon LOL. van aki meg náci a fideszben, van aki meg nem. milyen jó kis párt ez!!! :D

beszélő 2009.08.31. 21:14:04

A homoszexuális degeneráció nem párthoz kapcsolható.Az hogy zsidó törvények szerint ez halálos bűn volt abból az következett, hogy ezzel Szodoma óta nem igen kérkedett senki, ha nem akarta, hogy megkövezzék.Az hogy nálunk felvonulás keretében reklámozzák a szerencsétlenek ferde hajlamukat, ez nem sorolható az egyenjogúság kategóriájába, mert a heterók nem rázzák a rongyot hasonló demonstráció keretében nyilvánosan.
Másrészt a homokosok szerzett immunhiányát csak a teljes költségeik folyamatos vállalása esetén kellene biztosítani ebben az inséges időben, mert így igazságos.

Sola Scriptura 2009.08.31. 21:15:49

Abban azért nem vagyok biztos, hogy egy rózsaszín könyv kereszttel az biztosan Biblia lenne. Tudomásom szerint ugyanis rózsaszín Bibila nincs. Attól meg hogy valaki egy könyv köré rózsaszín textilt köt és keresztet firkant rá, az a könyv még nem lesz Biblia. Bár az kétségtelen, hogy úgy néz ki, mint.

Rá Dios 2009.08.31. 21:16:46

@zgabi: Másutt nem kell rendőri készültség. Ha igen, a résztvevők nagy száma miatti forgalmi dugó miatt. :-)

Rá Dios 2009.08.31. 21:18:32

@beszélő: Ami a költségviselést illeti, támogatom a javalatodat, de terjesszük ki ivásra, cigire, fűre, focimeccsrejárásra, kommentolvasás miatti agykárosodásra is!

abcd1 (törölt) 2009.08.31. 21:30:09

Én csak egy dolgot szeretnék kérni az itt kommentelő buzivédőktől:5-én meneteljenek együtt velük vagy álljanak nekik háttal..

Freŝa 2009.08.31. 21:38:34

@Rá Dios: Elég érdekes véleményeket olvastam eddig. Az egyik hozzászó szerint a Fidesz egységes véleményt képvisel mindenben, Kádári utódpártnak titulálva az 1989-90-ben rendszert váltó pártot. Mások szerint a fideszesek össze-vissza beszélnek, tehát nem alkalmas a párt a kormányzásra. Megint másnál azt a kritikát olvastam, h a kibeszélés is megbeszélt dolog, Orbán felhívja mondjuk Ékest, és azt mondja neki: Ica holnap mondj durvát a melegekről, Petiék tudnak róla. Ica végrehajtja az ukázt, Petiék meg elhatárolódnak - mindezt kézi vezérelve, Orbán furfangos ötletei alapján. No, van itt mindenfajta vélemény, egy a mozgatórugó: a Fidesz gyűlölete. Ez pedig nem racionális gondolkodás, csak érzelmi felindultság. Persze ehhez mindenkinek joga van.

Különvélemények pedig a Fideszben mindíg is voltak, ezek hol napvilágra kerültek, hol kevesebb nyilvánosságot kaptak - lehet, hogy a fenti zavarodottság miatt. Idézhetném az iraki, afganisztáni szerepvállalás, az Eu csatlakozás (Simicskó István pl nem szavazta meg...) ügyét, de régi a szembenállás az atlantisták és a nemzetiek (rossz fogalmak,de remélem érthető) között, a női kvóta ügyében is voltak súlyos viták, s immár örök témává vált a Jobbikkal kapcsolatos álláspont ügye - igaz itt Orbán az egyértelmű elutasítás mellett van, akár Navracsics, Lázár, vagy Kövér (úgy tűnik, hogy ezen arcok álláspontja azért nagy súllyal bír...). Emlékezhetünk a sorkötelezettség eltörlésével kapcsolatos nem egyértelmű álláspontra is, sztem nagy viták voltak párton belül ebben az ügyben is. Azt is hallani, hogy a mezőgazdasággal kapcsolatosan is többféle csoportosulás küzd véleménye érvényre juttatásáért - Kisgazdák, Magosz, Font Sándor-féle volt MDF-esek.

Tény és való, a Fidesz Magyarország és Közép-Európa legnagyobb pártja, nagy gyűjtőpárt, sokféle áramlattal, véleménnyel a szabadelvű konzervatívoktól a nemzetiekig, sőt jelen vannak a radikális gondolkodásúak is, igaz egyre kevesebb számban. Bizonyára nem lenne életszerű, és örvendetes sem ha mindannyian ugyanazt gondolnák a világ és az ország dolgairól.

Kormányozni bizonyára jobban fognak, mint amit a szociktól az elmúlt hét évben láttunk, sajnos tapasztaltunk. Miért? Mert ezt már nem lehet überelni. Koncepciótlanság, zavarodottság, tehetségtelenség, korrupció, mérhetetlen pazarlás, elvesztegetett évek.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 21:43:00

Gyrekek, hát nem értitek!

Ez a letisztázott poszt:
koczianpeter.blog.hu/2009/08/31/a_fidesz_es_a_pluralizmus_1

ti meg a piszkozatba írtok.

Szegény Péter, nagyon egy béna lehet blogszerkesztés ügyében...

Lord Kilburn 2009.08.31. 21:48:41

@groy: Teljesen igazad van. Ezerszer igazolódott, százszor elemezték, hogy a Fidesz egy kaszárnya, az MSZP meg egy kupleráj. Ez a vulgármegközelítés még mindig sokkal közelebb áll a valósághoz, mint hogy a „A Fidesz egy plurális párt.”. Azok a politikusok, akik valóban plurálissá tehették volna a Fideszt, parkolópályán pihennek.

Nem vagyok fideszes 2009.08.31. 21:56:13

Valaki itt fent azon témázott, hogy gusztusos-é, ha egy férfi a másik férfi ánuszába helyezi a répuszát. Hát, nem az, de az sem, ha egy nő ánuszába helyezi. Hiszen ottan is kakkantyú lakik, ugyibár. Mégis, pattog valaki ez ellen a közösülési mód ellen?

Nem vagyok fideszes 2009.08.31. 21:56:51

"Teljesen igazad van. Ezerszer igazolódott, százszor elemezték, hogy a Fidesz egy kaszárnya, az MSZP meg egy kupleráj."

Ez kb. a helyes definíció.

macchiato 2009.08.31. 21:57:37

Sztem, ha valakinek nem tetszik a melegek felvonulása, még nem homofób. Mintahogy sok melegnek sem tetszik, mert provokatív. Ha pedig provokál, akkor sikeres, ha felhergel másokat. Így jól elvannak, a hergelők és hergeltek. A mi pénzünkön biztosított játszón. Ráadásképpen megkapom a méditól a pofámba, hogy buzigyűlölő nációhoz tartozom, s mint ilyen, én is az vagyok. Bamegmá'!
Javaslatom: a melegek csináljanak fesztivált, ahol megmutatják művészetüket, kreativitásukat, miegyebeket. Így mutassák meg a szivárvány színeit.
A Fideszben miért NE lehetne véleménykülönbség? A paranoia nem mindig hasznos...

Freŝa 2009.08.31. 21:59:50

@Lord Kilburn: Ja, az általad idézett baromságot sokszor lehet hallani. Amennyiben igaz is ez a "klasszikus" mondat, mondd meg kit érdekel, hogy mi is van a Fideszben, vagy az MSZP-ben?

Engem, mint választópolgárt az érdekel, hogy az ország, a városom, a lakókörnyezetem, a barátaim, a családom hogyan él. Nekem jobb-e vagy rosszabb. Választópolgárként tényleg baromira nem érdekel, hogy vitáznak-e frakción belül, vagy sem. Persze mindezzel ellentmondok a az előző hozzászólásomban vázolt politológiai, értelmiségi elemzésemnek, de állampolgárként tényleg az érdekel, hogy miként alakul a sorsom.

A büdös nagy igazság az, hogy az általatok diktatórikusnak nevezett párt országlása idején jobban éreztem magam, eredmények születtek, hét éve meg csúszunk lefelé, meg szétfelé. Na, most akkor kit érdekel, hogy demokrácia van a párton belül, vagy auriter döntéshozatali mechanizmus működik? Őszintén!

Lord Kilburn 2009.08.31. 22:09:34

A Fidesz annyira plurális, hogy még a ~8000-es lélekszámú szülővárosomban is frakcióülést tartanak a képviselőtestületi ülés előtt, nehogy valakinek más legyen a véleménye. És utána kőkeményen működik a frakciófegyelem! A többi párt részben függetlenként bekerült képviselője meg csak röhög rajtuk.

Egyébként meg a női ánusz mögött nem kakkantyú lakik, hanem kakimaki. :)

Veesa 2009.08.31. 22:09:59

@kewcheg:

Látod, ezért tart ott a hulladék pártod, ahol.
Nehéz lesz visszakapaszkodni 1 ezrelékre.

Bár remélem az új kormány majd jól módosítja a bekerülés 10%-ra és akkor a zsdsz-nek veled együtt kapáltak.

Magamra vettem a kövért, lehetséges, hogy azért, mert betegség? Adják olcsóbban a bió/fogyó kaját + a gyógykezelést. És lesz hálleluja nálatok a zsinagógában és a hitetlen férgek gyülekezetében is.

De ha mégis hatalomra jutsz köcsög, nem eszek 1 hónapig (vagy tovább), de összesprólok egy nem hatástalanított AK47-esre és 50 tárra, hogy téged és a hasonló elv és rassztársaidat elimináljalak. Utólag majd szobrot kapok :) No, nem a fajtáraidtól, a fírgektől.

most koncentrálj a felvonulásra. Őszintén remélem, hogy most nem tojásokkal fognak készülni az igaz magyarok, hanem kockakövekkel és jugó repeszgránátokkal, a nagyobb siker reményében!!!
---
Amúgy meg legyen buzi aki nem szégyelli, de minek felvonulni és fennen hirdetni ezt? Kéne ellenben egy csatahelikopter bemutató a városi hadviselés ügyében...
---
És akkor a nácik (hogy leereszkedjek a zs dsz szintjére) ménem vonulhatnak fel? Vagy a kövérek? Esetleg a heterók?

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

Általánosságban, amit írtál az mind gusztustalan, de nem gusztOstalan. Írj más szavakat, mert a sok agyhalott zsdsz-hívő félreolvassa. És ezerrel lelkendezik, mintha a zsinagógában lenne.

Lord Kilburn 2009.08.31. 22:18:41

@Freŝa : Sün!malaccal Tóta W.-nél belebonyolódtam egy ezzel kapcsolatos vitába, tudom javasolni. Már a választ is megírtam neki, csak Árpád biztosan elaludt, ma már nem moderál. Az meg elég érdekes lenne, ha itt folytatódna az ott elkezdett vita.

abcd1 (törölt) 2009.08.31. 22:22:13

@Freŝa : szerintem te nem ismered igazán a Fideszt.Nekem volt szerencsém "belülről" megismerni őket, amikor minket, a szövetségesüket-FKGP-ott ütöttek-vertek, ahol csak tudtak, holott, ha mi nem léptetünk vissza 82 képviselő-jelöltet a javukra, még 1 választást sem nyertek volna/azóta sem nyertek/.Mindig mindent megigértek, aztán sosem tartották be.Csak, hogy tudd:Orbán tudta nélkül Ékes nem nyilatkozhatta volna ezt

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 22:29:11

@Lófasz Hadnagy:

Lehet, h én túl konzi vagyok, de ezer más módot találok anélkül, h a nőnek az ánuszát firtatnám.

Jaaaa, az a kedvenc, amikkor a pornóban megánuszolja Julit, aztán az lecumizza, h a végén az arcára kapja az anyagot. Hát nem mondom, biztos nagyon élvezetes dolgok egy nőnek....

nekem is csakúgy mesélték, akik láttak már ilyet.o))

Mondjuk egy érv:
ha egy ffi a nő fenekébe tolja, akkor még fogdoshatja a mellét, no és máshol is, hadd ne részletezzem, de mégiscsak a nőiséget tartja a kezében...


brrrrr, a nyugat ópiuma, a mocskos szex, pfújjj

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.08.31. 22:34:36

Kósa ATV interjúja kapcsán írták:

"Ide sorolta például a parlamenti és az önkormányzati választás időpontjának egymástól két évre eltolását, hogy, mint mondta, akár a győztes, akár a vesztes pártoknak legyen elég ideje saját elitjei kicserélésére. Jelenleg azért nincs, mert a parlamenti választáson vesztes párt nem cseréli le vezetését a közelgő önkormányzati választásra hivatkozva"

Hát ez bizony pluralitás jegyében kelt

Lord Kilburn 2009.08.31. 22:37:39

Megvagy Süni!

Itt a válasz a w.blog-ba írt 19:41-es bejegyzésedre:

„Tudod, te vagy az a szavazó, aki mindig fog találni egy érvet csak azért, h örökös mszp kormány létjogosultságát igazolja. Valójában neked kurvára nincs is szükséged a demokráciára, mert jól el vagy egyetlen párttal is, és mert nem érted a lényegét.”

Ez simán Rád is visszafordítható. Elvégre a Fidesz az a párt, amelyik még a vezetőjét sem volt képes lecserélni két (2 db!) elvesztett választás után.

„Nem érted, h ha az elmúlt 7 évért nem bünteti meg a nép az mszp-szdsz-t, és nem váltja le őket, akkor azzal azt üzenné, h itt kérem mindent meg lehet tenni, bármit, csak az utolsó egy év nagyjából rendben legyen, bár ez is nagyon véleményes.”

Qrva nagyot tévedsz. Nagyon is értem. Csakhogy én úgy akarok büntetni, hogy közben nem jutalmazom a Fideszt, az elmúlt évek agyatlan ellenzéki ámokfutásáért, Veled ellentétben. Mintha fentebb egyébként Tőled olvastam volna a legkisebb rosszra szavazás elvéről. Nekem, tudod, a Fidesz messze nem a legkisebb rossz.

Ha azt gondolod, hogy az elmúlt években a Fidesz többet tanult saját hibáiból, többet tett saját maga pozitív irányba történő megújításáért, az legyen a Te véleményed. Én a Fideszben bemerevedett változatlanságot, totális szellemi leépülést látok, parttalan populizmussal, paternalizmussal, helyenként antimodernista szólamokkal, belföldi fogyasztásra szánt nyugatellenességgel (a lista nem teljes). És ne gondold, hogy a másik oldal jellemzésében ennél sokkal kíméletesebb lennék, csak máshol lennének a hangsúlyok.

Aki nem érti, miről van szó, és érdekli: w.blog.hu Nyugat, majmulás.

groy 2009.08.31. 22:48:13

Kár belétek a szó..

groy 2009.08.31. 22:48:51

Lord Kilburn, respect. :)

Lord Kilburn 2009.08.31. 22:50:03

Tóta felébredt. Bocs, hogy összezagyváltam a blogokat. De a moderálás miatti hosszú szüneteket nem bírtam kivárni.

Nem vagyok fideszes 2009.08.31. 23:32:48

@sün!malac69 az uborkaszezon főzöldsége:

Hááát, mivel én sem nézek sosem pornót, csak hallottam róla, de mégis sikerült véleményt alkotnom: a seggbekuki NEM MENŐ!

Ja, azon elgondolkodtál már, hogy ha a kedves hölgyeménynek a méhéig belátunk bizonyos jelenetben az említett filmekben, akkor mégis, minek hordanak cipőt az ágyban?

-lyla- 2009.08.31. 23:43:27

@Lord Kilburn: "Nekem, tudod, a Fidesz messze nem a legkisebb rossz."

persze, lukács györgy óta elfgadott nálatok, hogy a legrosszabb gyurcsány is jobb, mint a legjobb orbán...

büntesd csak nyugodtan azt a rohatt ellenzéket, amelyik 10 éve uralkodik rajtatok, szerencsétleneken (kopirájt agyatlan vágó úr...)...

a máshol lévő hangsúlyaid meg bizonyára rendkívűli intellektuális izgalmat gerjesztenének a falkádban, rajta, ne kíméld őket...

Nem vagyok fideszes 2009.08.31. 23:49:26

@-lyla-:

"azt a rohatt ellenzéket, amelyik 10 éve uralkodik rajtatok"

1999-ben véletlenül nem Orbán Viktor volt a miniszterelnök?

-lyla- 2009.08.31. 23:53:48

a 10 év a vágó leleménye volt a HV-ben (amikor a fábryval izmoztak, nyilván azért mondott kerek számot, mert nem akart utánaszámolni, és a tíz az már egy elég nagy szám ahhoz, hogy jól lepofozhassa vele a szemét országszétszaggató szőlőbányászt...

Nem vagyok fideszes 2009.08.31. 23:56:23

Erre próbáltam én is célozni...

-lyla- 2009.08.31. 23:57:41

@Lófasz Hadnagy: irigyellek a szupergyors és pontos elemzőkészségedért, a lényeglátásod , az meg egyenesen utolérhetetlenül briliáns...

-lyla- 2009.08.31. 23:59:58

@Lófasz Hadnagy: ja, hogy ez komoly volt?

azt hittem, te most itt szórakozni akarsz velem, amikor a héten a nyereményalap...

Nem vagyok fideszes 2009.09.01. 00:02:58

@-lyla-: Francot, csak ha valaki hülyeséget mond, akkor kiröhögöm. Főleg, ha valaki a tárgyi tudása miatt ismert. Ugye, itt Vágó.

gitáros 2009.09.01. 00:09:53

@macchiato: Tényszerűen ezt csinálják, ha jól vagyok informálva. A felvonulás egy egyhetes programsorozat része: budapestpride.hu. Csak így már nem olyan érdekes. Meg persze, akkor is csak buzik, ugye.

Sturm und durung 2009.09.01. 00:13:22

A név valójában:

Ékes Ilona és nem Ékes ildikó.

correction warranted!

Lord Kilburn 2009.09.01. 01:32:33

@-lyla-: "a máshol lévő hangsúlyaid meg bizonyára rendkívűli intellektuális izgalmat gerjesztenének a falkádban, rajta, ne kíméld őket..." Itt kicsit előtör a "falkám" irányában érzett gyűlölet Belőled. Sebaj. Egyébként, meg pont az a gond, hogy mi innen hiába kritizáljuk akár "kedvenceinket" is.

bf 2009.09.01. 08:49:41

"Ékes Ildikó, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja elítélte a melegek Andrássy úti felvonulását, azt az ifjúságra károsnak tartja."

- Péter, ez még nem buzizás. Erős liberális hisztéria: ha valaki ízléstelennek találja a prájdot, akkor ez automatikusan azt jelenti, hogy a munkahelyén, lakóhelyén kirekeszti a melegeket. Én hetero vagyok, szeretem hátulról. Ha a többi doggy style-t kedvelőkkel felvonulnék, és arra erős kritika érkezne, akkor nem sikítanék kirekesztésről.
- Érdemes azért melegekkel is megvitatni ezt a témát. Az az érzésem, hogy inkább a politikai elit számára legitimáló erejű a vonulással való egyetértés.

- sallaidani: azért szerintem eléggé marginális kérdés a homofóbia ahhoz, hogy egy ilyen kis országban ilyen kérdések mentén darabolódjanak a pártok. a baloldalon a pride szent tehén, a jobboldalon valszeg ezekben az időkben megy valamiféle vélemény(át)alakulás.

Még egyszer azért: a pride-hoz való viszonyt nehogymár összemossuk a melegek elfogadásával. Ha ez így van, akkor szegényeknek ezzel a módszerrel nagyon sokáig fog tartani az ellenérzések leküzdése.

Asszem 2009.09.02. 13:52:29

@bf: namost egy felvonulás betiltásának követelése azon az alapon, hogy a résztvevők betegek szerinted nem tekinthető kirekesztésnek?
süti beállítások módosítása