Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Baklövés

2010.06.04. 13:46 Kóczián Péter

 

 
Az MSZP-re célzott, de a szabad felhasználású középosztályt találta el Kósa Lajos lendületes válság víziójával.
Kósa Lajos kommunikációja egynemű: lendületes, offenzív, megoldás-centrikus, autoritással bíró. Mondom és csinálom, ez az üzenete.
A parkolási rend szabályairól, a budapesti kerületek felszámolásáról, a vízmű működtetéséről lehet ilyen stílusban beszélni. Az emberek döntéseket és határozottságot várnak. Az MSZP-t utálók még az MSZP-vel szembeni határozott fellépést is díjazzák.
De nem lehet akaratos kommunikációt folytatni, amikor az a választók kárára válik. S nem érdemes a pártharcokat a választók zsebét terhelő módon lefolytatni.
Bármely fideszes kijelentés, amely a Magyarország iránti bizalmat megrengeti, azonnal és érezhető módon sok tízezer forint plusz kiadást okoz körülbelül egy millió választónak. Azoknak, akiknek hitele van, akik import árukat adnak el, s akik olyan vállalatokat vezetnek, amelyek nincsenek elszigetelve a világpiactól. Egy fusizó kőműves csapatnak mindegy, hogy milyen hatása van Kósa Lajos kijelentésének, de egy autó márka szerviz tulajdonosának már nem az. A száz milliós hitelét intéző vállalkozónak és cégvezetőnek sem.
Ha még egyszer megszorító intézkedésekre van szükség, azt nem kommunikációval kell bevezetni, hanem meg kell hozni azokat. Egyszerre, hirtelen bejelentve. Sokkoló és ezért hamar megemészthető módon. Ha nincs erre szükség, akkor meg nem kell riogatni. Senkit, semmivel.
Ha a Fidesznek legitimációs problémái vannak, azaz nem tudja, hogyan szívja vissza arcvesztés nélkül az ígéreteit, azt nem kellene a nyűgös középosztályon – értsd: eladósodottakon – leverni.
Ha az MSZP elleni utólagos támadások fontosabbak, mint a kormányzás, akkor a Fidesz egy kisstílű és öncélú politikai pályára lép.
Ha egy kétharmados győzelem után még mindig az MSZP a mumus, akkor szerintem most kellene visszaadni a kormányzást, mert ezek szerint nincs az a választási győzelem, amely elhiteti a Fidesszel, hogy rá, s nem másra bízták a kormányzást.
Egy ekkora győzelemnek ugyanis az a paradox hatása, hogy a győztesé minden felelősség. Az első perctől kezdve, hogy kormányozhat.
A jövő már elkezdődött. Kósa Lajos kijelentésével pedig a jövő felélését kezdte meg. Nincs az a múlt, amely mentesít a felelősség alól.  
A helyzet
 Szerintem Kósa Lajos csak ki akart tölteni egy űrt. Jelen pillanatban ugyanis senki nem tudja, hogy mi lesz a pálya a következő három hónapban.
A válságok – görög, euró, dél-európai országok – vagy megoldódnak, vagy stagnálnak. Az IMF vagy elfogadja a Fidesz terveit vagy nem. A lehetőségek ilyen széles tárházára nehéz konkrét kormányprogramot kialakítani. Ezért semmitmondó a kormányprogram, ezért tartalmaz választási szlogeneket, s publicisztikai elemeket.
A kormány és a kormánytöbbség megtette, amit meg lehetett tenni ennyi idő alatt: törvényt hozott, döntött, amiben volt mozgástere. Törvényt, minisztériumi rendszert, sőt, a parkolás intézményeit is meg lehet változtatni egy pillanat alatt. Egy gombnyomás volt az egész.
A gazdasági ügyekben azonban egyszerűen nem áll rendelkezésre elégséges és  biztos információ ahhoz, hogy döntsenek. Ez nem egy válságkezelő kormány – ez egy néptöbbséget szerzett kormány, amely egyszerre akar jól kormányozni ( válságkezelés, gazdaság építés) és megőrizni a politikai tőkéjét. Ha a helyzet jobbra fordul, akkor nem kell válságot kezelni – ha rosszabbra, azt meg ki kell várni. Ezért nem mondják meg, hogy mit akarnak csinálni.
Fidesz belső vita. - Lehet, hogy Kósa Lajos Matolcsynak üzent, vagy a szépreményűeknek, akik a helyzetet nem ítélik komornak. Ha ez így volt, arra is csak az vonatkozik, amit az MSZP vonatkozásában írtam: nem a minket finanszírozók riogatásával kell belül pozíciót szerezni.

241 komment · 8 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr582056130

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Baklövés 2010.06.05. 12:07:01

Jelen pillanatban senki nem tudja, hogy mi lesz a pálya a következő három hónapban.

Trackback: Tényleg saját zsebre spekulál a Fidesz? 2010.06.04. 21:59:50

Ezt még mi sem feltételeztük volna, pedig tapasztaltunk már egyet-mást. Láttuk, ahogy alattomosan a háttérből biztatták a Budapestet gyújtogató hordákat. Hallottuk, ahogy a választók szemébe hazudnakmegtévesztik a választókat szavazataikért.  ...

Trackback: Kósa Lajost nem lájkolják Facebookon 2010.06.04. 21:03:33

Kósa államcsőd Lajos kiváló nyilatkozata megrengette a hazai pénzügyi piacokat. A kommunikációs csőd kapja a hideget és meleget. Íme: 

Trackback: Alkotmányos felfüggesztés 2010.06.04. 18:50:30

Kósa Lajos már két teljes napja nem a kormány ellenzéke, de nagyon nehéz ezt megszokni. Van az úgy, hogy az ember egyszerûen nem döbben rá, hogy azok a szavak, amikkel nyolc éven át kelt és feküdt már nem szükségesek. "Mucuskám" fordul reggel...

Trackback: Illetékes Elvtárs megszólalt 2010.06.04. 16:11:05

Ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni. Most pedig megszólalt. Nem kicsit. Nagyon.Nem tudom mondjuk, hogy Kósa Lajosnak jutott-e bármiféle kormányzati szerep vagy funkció az átadás-átvételben, amiről nem mellékesen a témában legautentikusabb F...

Trackback: Kósa Lajos megbolondult? 2010.06.04. 15:54:35

Nem mintha semmi alapja ne lenne annak, amit Kósa mondott. De ilyet akkor sem mondunk, mert nagyon hamar önbeteljesítő próféciává válhat. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk...

Trackback: 1998 szelleme 2010.06.04. 15:53:28

 Talán sokakat meglepetésként ér a hír, miszerint Kósa Lajos bejelentette, hogy az ország a csőd szélén áll, és egy-két évet most arra kell fordítani, hogy ezt a vészhelyzetet elhárítsuk.   1998. szürke tavasza juthat az eszünkbe, mikor Ur...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exMS 2010.06.04. 15:55:59

Azért ez már rekord. A Fidesz alig néhány nap alatt állította ki magáról a hüéységi bizonyítványt. A szociknak ehhez másfél év kellett. Kezd ez a néhány pszihopata eléggé költséges lenni

belekotty 2010.06.04. 15:56:19

Eddig lefelé gurultunk a lejtőn, egy olyan sofőrrel aki tudta tekerni a kormány a megfelelő irányba.
Úgy tűnik most olyanok ültek a helyére akik felváltva nyomogatják a rossz féket, a kuplungot és kiveszik sebességből, hogy még motorfék se legyen.
A kormányt meg nem is tudják mire való.

belekotty 2010.06.04. 15:57:28

Én itt nagyjából az év vége felé komoly lázadást vizionálok. Azt hiszem kezdek kaját és egyebet betárolni.

sek800i · http://lnk.bz/gjc 2010.06.04. 16:00:53

@belekotty: az utóbbi idők egyik legütősebb kommentje volt :D

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:02:00

Nincs egy hete,hogy hatalmon vannak.
Rossz belegondolni mi lesz itt még...

nagypapa~ 2010.06.04. 16:03:00

Vajon most mikor fognak dühödt tömegek "spontán" a Parlament elé vonulni... :D

belekotty 2010.06.04. 16:03:34

@sek800i: jaj, köszi! Ez jól esett!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:04:55

Ezek tényleg hülyék! Azt hiszik, hogy az OMG-ozással mindenhol jópofák tudnak lenni?

belekotty 2010.06.04. 16:05:02

@nagypapa~: Kiesik a Fradi a másodosztályból, tuti lesz megint tévészékház ostroma. Ahhoz be se kell ülnie Vikinek a béközépbe hogy felbátorodjanak.

Bruno 2010.06.04. 16:05:59

@Agent orange: Mi lenne. Holnap bejelentik az 1-2-3 (egyszerre mind a három) megszorító csomagot. A mai duma a tűzérségi előkészítés. Csak az a baj, hogy ezt elfelejtették közölni a világ tőzsdéivel ....

Dr Kangörény 2010.06.04. 16:06:03

A fidesz képes azt hinni, hogy a befektetőkkel is megcsinálhatja azt, amit itt országon belül:

Az van amit mi mondunk és az úgy jó.

Szomorú, hogy cseberből vederbe kerültünk.

greycup 2010.06.04. 16:06:59

nincs itt semmi gond, csak eddig azt hittük, mi fingjuk a passzátszelet (meg az új, forradalmi gazdaságpolitikát), aztán most szólnak nekünk, hogy mégsem...

raly 2010.06.04. 16:07:15

Nem vagyok meglepve, ezért nem szavaztam a Fideszre. Számomra ugyanolyanok, mint a vörösök, csak narancsban. Azért remélem, hogy nem haragítják nagyon magukra a szavazóikat, ne legyen már teljes apátia és csalódottság, basszus.

OkoskaTo:rp 2010.06.04. 16:08:18

Akár igazad is lehetne, ha Kósán kívül Viktor nem megy helybe Barrosohoz egy pofonért, és Varga nem folytatja az okosságot, majd ma reggel Szijjártó nem erősít rá még jobban. Nem Kósa egyedi karakteres akciója volt ez a forint- és tőzsdebedöntés, hanem a teljes Fidesz-vezérkar közös műve. Mintha nagyobb összegű short pozíciókat vettek volna fel.

jobbbalmind1 2010.06.04. 16:08:50

CNBC-n Hungary tobbszor szerepelt mint az elmult evben barmikor.... Bravo gyerkek mindket oldalon...
Ha igaz amit Kosa mondott, akkor egy idiota, hogy igy kezeli/kezelik.. Ha pedig nem igaz... No comment...

Mike36 2010.06.04. 16:09:28

én nem értem
választásokat már megnyerték az mszp nem ül az ágon
de a fidesz csak fűrészel tovább
mit akarnak
görögökhöz hasonló sorsa jutni, hogy aztán lehessen mondani hogy a mocsok mszp? semmilyen ár nem számít? szinte mindent vittek. már nincsenek ellenzékben. vagy ez még nem tudatosult bennük? nehéz kizökenni a szerepből? felfoghatatlan

nestrot10 2010.06.04. 16:09:48

Nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek? Nevetni nem sok okom van. Sírni, arra lenne, de nincs kedvem. Nem sírhatok én azért, mert 2.7 millió ember hagyta magát megvezetni. És itt bizony legtöbben a Fideszt , és Kósát marasztalják most el. Jóval többen, mint 2/3 haragszik most a fijjúkra. Tessék mondani, hol vannak most a fideszfanok? Vagy talán nekik is devizahitelük van? Vagy nem tetszik a kettős állampolgárság? nem tetszik a közszolgák becsapása, akarom mondani, kicsapása? nem tetszik, hogy eltörölték az állami cégek felső vezetőinek 2 milliós felső fizetéshatárát? nem tetszik a 42 államtitkár? nem tetszik, hogy állami megrendeléseket pályáztatás nélkül adjanak, akinek ők gondolják? nem tetszik, hogy a nyugati világ nagyon rosszul reagált a fijjuk győzelmére, és a jobbik eredményére? nem tetszik, hogy még mindig nincs programjuk, (pedig 2 éve tudták, hogy nyerni fognak) és most is csak ötletelnek az adókról? nem tetszik, hogy minden eddigi megszólalásukkal folyamatosan kárt okoznak a zembereknek? akkor is zuhant a Ft, amikor a zorbán nekiment a jegybankelnöknek! nem tetszik, hogy Bajnai teljesítményét elismerte a külföld, a komoly hozzáértők mindenütt csak elismerték. nem tetszik, hogy a zorbán 20 év alatt nem teljesített annyit, nem ismerték el úgy, mint Bajnait 1 azaz egy év alatt? Most, ha jó kedvem lenne, kacagnék. De nincs jó kedvem, mert nem tudom, hol volt az a sok ember, amikor a fülkében kellett volna véleményt mondani?akik azóta is, amióta lementek a választások, csak a fijjukat szidják, nemtetszésüknek adnak hangot! Nemcsak itt, és most, hanem mindenütt, a fijjuk baromságait olvasva, és kommentelve!!! nem értem, hogy tudott ez a párt2/3-al nyerni? Miért Kósa most a nemzetrontó? vagy a zorbán? Ki adott nekik ekkora hatalmat? Vagy most megint jön a szánom-bánom, azért szavaztam rájuk, mert nem ezt ígérték? Asszem', mégiscsak elmorzsolok néhány könnycseppet, vagy inkább zokogok. Nem azért a 2.7 millió emberért, hanem a másik 7.3 millióért, beleértve jómagamat is.
Tényleg jön az igazi forradalom , de most Vitya ,…….. ellenetek!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2010.06.04. 16:10:55

Ha ezek is elbasszák, lincs lesz. Majd amikor már egyre többeknek nem lesz vesztenivalója.

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:11:02

@nestrot10:
Ezt jól kivesézted, csak egyetérteni tudok.

Veder1 2010.06.04. 16:11:14

Szerintem sokkal tudatosabbak annál, mint ahogy néhányan gondolják. Ide is beírom:

Pénzrontás:

1. vedd át az MNB-t és csináld magad

2. ha nem tudod az 1. pontot véghezvinni, akkor beszélj csődhelyzetről a médiának, a piac majd elintézi helyetted

3. Mindezek előtt ne felejtsd el meglebegtetni a deizahitelesek előtt, hogy jobb lesz, ha átváltanak forintalapúra, és rögtön lenyelik az ingatlanonként 20%-os veszteséget, mert később ez csak rosszabb lehet.

4. utazz ki Brüsszelbe és jelentsd be, hogy nagyobb lesz a hiánycél a vártnál, akár akarják akár nem.

cél: néhány pénzember szerint az export növelésével ki lehet húzni az országot a szarból (kissé Münchausen-effektus...)

nestrot10 2010.06.04. 16:12:41

@belekotty: egy kalasnyikovot is spájzoljál be..:D

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:13:05

@nestrot10: Teljesen igazad van! De kire szavaztak vonal szerencsétlenek? Sajnos nálunk nem indult a Vicc párt!

wiener 2010.06.04. 16:13:12

az emberek utolsó reménye a fidesz volt, erre tessék, hülyébbek, mint bárki eddig
vissza fogjuk sírni gordont

Veder1 2010.06.04. 16:13:35

Egyébként már több hete lehet tudni, hogy a Fidesz a pénzrontásra játszik, ez a mostani balhé csak az egyik lépés e felé.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:14:09

@BPBP: Hehe! Az ott "volna" akart lenni, mielőtt valakik félreolvasnák!

Roa 2010.06.04. 16:14:49

Tegnap Kósán elgondolkodtam. Kormányon ilyet mondani... Értelmesebb ő ennél. Ma Szijjártóval viszont biztossá vált a dolog. Ez valaminek a felvezetője. Valaminek, ami nagyon durva lesz. Persze, hülyézni lehet őket, Szijjártót épp nem is alap nélkül, de ez túlmegy minden határon. Itt valami készül. Nem lepődnék meg, ha egy jó kis megszorító csomagot kapnánk a nyakunkba, amit ugye az elmúlt egy évben kellett volna megcsinálni. Persze lehet, hogy tévedek, de nem hiszem. Túl jól koreografált a dolog, és ez túl sok ahhoz, hogy egyet csak még rúgjanak az MSZP-be. Meglátjuk.

nestrot10 2010.06.04. 16:14:53

@BPBP: bárkire, csak a rohadt Fityiszre és Orsósra nem!

nestrot10 2010.06.04. 16:16:08

@belekotty: egy kalasnyikovot is spájzolj be...ajánlom!:)

nestrot10 2010.06.04. 16:16:54

@BPBP: a két rossz közül az a jobb :)

belekotty 2010.06.04. 16:17:54

@nestrot10: Igen, az kellene! Máig bánom hogy amikor Hajmáskérről az oroszok kivonultak nem vettem AK-47-et. Fillérekért adták.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.04. 16:17:56

@greycup: ezt a fidesz hitte eddig, de rá fognak jönni, hogy egy kis ország csak egy bizonyos szintig ugrálhat

nestrot10 2010.06.04. 16:19:08

Ezek a rohadtak Orsósék nemcsak maguknak fognak lopni, hanem azoknak is vissza kell adni a milliárdokat a közpénzből, akik " a 8 év alatt anyagilag fenn tartották,befektettek a Fityiszbe". Pl: a májfoltos harácsoló Demján:)

Mike36 2010.06.04. 16:21:52

de könyörgöm hitelt honnét vesznek fel Orbánék? és miylern kondiciókkal? vagy leszarják ezt is. válságban az ország, aztán amikor tényleg abban van, lehet egy jót komcsizni? ezért megéri? vagy mit akarnak? pénzrontás, ok, mennyiségileg több a pénz, javul az export, és m,ennyi lesz egy euro, 300 HUF? és egy liter benzin meg 400?

nestrot10 2010.06.04. 16:22:11

és ez drágábba kerül nekünk mint a Maszop!
Ráadásul ott azért vannak okos emberek akik inygen dolgoznak az országért mint pl Bajnai...de a Gyurcsány is ezt tette...bár...vele vannak fenntartásaim:)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:22:27

Két elképzelésem van:

1.A Fidesz most zsarolja az EU-t azzal, hogy ha nem áll melléjük a megálmodott (gazdaság)politikában, akkor egy görög "szindrómát" robbant ki.

2.Tőzsdéznek a fijjuk.

:)

Neo07 2010.06.04. 16:22:42

Azt korábban, az év elején is lehetett sejteni, hogy az idei költségvetéssel bajok lesznek. Ez a költségvetés májusig, júniusig volt megtervezve - az államháztartási hiány már áprilisban elérte a tervezett éves hiány valami 70-80 százalékát.

Ha már csődnek kell lennie, akkor most legyen, ne ősszel, vagy az év végén. Most még ezt egyértelmű mindenkinek, hogy a csőd az elmúlt nyolc év sikertelen kormányzásának eredménye; ha még várnak pár hónapot, akkor más sokkal nehezebb ezt lekommunikálni...

Most öntsenek tiszta vizet a pohárba! Az EU meg ugrálhat ha akar, nem sokat segített eddig sem nekünk.

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:22:55

@nestrot10:
Bizony,kapásból volt a fidesznek 2milliárd adóssága.
Ez a hivatalos...meg amennyiről még nem tudunk.
Bár a tegnapi és mai kósa-szargyártó húzással a short-os haveroknak visszafizettek valamennyit.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:23:44

Egy kérdésem lenne: meddig kell még várni az azonnali, és nagymértékű adócsökkentésre?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.04. 16:25:27

@OkoskaTo:rp:
Na nem baj.Itt az ideje, hogy utaljak egy kis fontot a magayr szamlamra... November ota ugyanis mar kb 60 ezer forinttal tobbet er.... hany szazalek is? durvan 15? fel eves hozamnak nem is lenne rossz...

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2010.06.04. 16:26:12

Baklövés azt hinni, hogy Mo.n lenne bármiféle középosztály..

facepalm

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.04. 16:26:40

@BPBP: Tudod az adocsokkentes olyan dolgokkal is jar, mint peldaul adozas ingatlan utan, stb. (council tax es egyebek, ami kb egy ember egy havi fizetese)

lifelike 2010.06.04. 16:26:51

ezek a buta kijelentések amiktől elhasalt a forint, csak a jéghegy csúcsa
olyan napi szintű döntések jönnek a következő hetekben, amitől minden jóérzésű magyarnak égnek fog állni a haja
a mai termés: UD Zrt, Scmidt Pál
lol
csupa bohóc fogja vezetni az országot

ertekesa 2010.06.04. 16:27:32

Ne az emberekkel fizettessék meg a Fidesz baklövéseit! :))

greycup 2010.06.04. 16:28:53

@agyvihar:
nyilván így gondoltam, csak nem akartam "személyeskedni" :))

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:28:56

@lifelike:
"csupa bohóc fogja vezetni az országot
Sajnos nem,mert bohóc jókedvre derít.
Ezektől a pojácáktól meg elmegy az életkedvem.

t a m á s 2010.06.04. 16:29:26

Egy másik blogban azt írják:"Trackback: Tranzfikció 2010.06.04. 09:14:13
- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- 273-on, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelente... "
A sok okostojás gazdasági elemző értékel és mondja, csak mondja...
Valakik a bennfentes információ alapján az árfolyamváltozáson lenyúlnak néhány milliárdot. De ki tudhatott előre Kósa tervezett bejelentéséről? Fogalmam sincs. Talán 1 emberre biztosan gondolhatok.
És az MSZP 3 milliárdos adóssága rögtön eltűnik.....Illetve bocsánat, ejnye, összetévesztettem a mai kormányzópártot

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2010.06.04. 16:29:59

Amúgy ha már itt tartunk miért nem Izráel vagy az árvíz a téma a blogokban miért a jobboldal? Áhh inkább ne is válaszoljatok.. :DD Gyerekes bosszú a bukott liberalizmusért :/

tölgyes 2010.06.04. 16:31:12

Kedves Péter! Látom megint nem érti! Kósa bejelentése megfelel a tényeknek. Az ország tényleg súlyos válságban van. Ennek kimondása pedig nem gazdasági, hanem politikai hitelességi és demokrácia-kérdés. Mert ugye nem lehet a választót hazugsággal kábítani. Ezzel már próbálkoztunk Gyurcsány jóvoltából. LÁTTUK HOVÁ VEZETETT!!!!
Antall is elhallgatással kisérletezett és a pártja széthullott, az MSZMP harmadik vonala pedig hatalomba került.

greycup 2010.06.04. 16:32:31

@SteveJobs:
vagy az, hogy Drogba kéztörést szenvedett :))

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 16:33:32

@tölgyes: Ez így van! Csak egy apró kérdésem lenne: a felelőtlen - és ezek szerint valótlan - választási ígéretek hová is vezetnek?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.04. 16:33:45

Egy nagy baj van a bejelentessel. El lehet ismerni ha valami nem oke, de lehet ezt ugy is talalni, hogy a koltsegvetes kiigazitasra szorul , es ezeket emg ezeket a lepeseket hozzuk emg akozeljovoben. Ezt es ezt teszzuk, blabla... ehelyett mi tortenik?

megy a szokasos magyar sirankozas, meg masra mutogatas.... A volt kormany volt, szarban vagyunk, jajja jajj.. Ahelyett hogy arra koncentralnanak akarmi is a jelen szitu, hogy lehetne egyrol a kettore jutni, normalisan.

Mike36 2010.06.04. 16:34:23

@Neo07: aha, és mégis szerinted ki finanszírozta mondjuk az egészségügyet az elmúlt 15 évben?

lifelike 2010.06.04. 16:34:53

@Agent orange: jogos, rossz volt a szóhasználatom

lehet más a propaganda 2010.06.04. 16:36:39

Rossz hír hogy amit Kósa mondott igaz, jó hír hogy eddig is tudta mindenki. Pár napos miniválság, volt már ilyenből jópár az elmúlt évek során

Mike36 2010.06.04. 16:37:50

@tölgyes: de csődközelben még nincs
de pár ilyen nyilatkozat, és akkor majd tényleg az lesz
lehet örülni. odacsaptatok a komcsiknak
hogy ehhez a saját ereiteket is fel kell vágnotok? kit zavar? lényeg a komcsik földbedöngölése

zotyo13 2010.06.04. 16:39:24

Most, ha Kurcsány Fletó HAZAÁRULÓ, akkor Kósa Lali mi a franc a devizahitelesek szemében nem a MEGVÁLTÓ az biztos.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 16:39:53

Az én barátom a Gyurcsány Feri, na az aztán sose csinált volna ilyet. Ő nem gyűlöl titeket. Nem, ő szeret titeket, még ha ki is használ. Ez a Kóka, vagy ki, ez nem. Ez gyűlöl. Jobb ha tudjátok. Gyűlöl titeket, és seggbe fog baszni amíg csak teheti, és teheti, úgy néz ki a dolog. Szóval készítsétek be a vazelint, margarint, gépolajat, kinek hogy tetszik, mert Lajos bá lukra tart! Egy nap bekopog! Mindenkihez. Ezt nem lehet elkerülni. Ez egy gesztus.

nagypapa~ 2010.06.04. 16:41:00

@tölgyes:
Újdonságot nem mondasz azzal, hogy válság van. Ugyanis ez történik a világon mindenhol már majdnem 2 éve.
Csak komolyabb helyeken válságkezelő politikát is alkalmaznak... erről a Zorbánék nem beszéltek eddig, pedig elkerülhetetlen. Azt vizionálták, hogy ha elmegy Alibás, akkor jön az azonnali adócsökkentés és a gazdaságélénkítés és ismét büszke lehet a magyar ember. Lárifári.

Neo07 2010.06.04. 16:42:29

Az biztos, hogy ez egy összehangolt nyilatkozatsorozat volt. Profik ők, balgaság lenne azt hinni, akár csak egy pillanatra is, hogy ügyetlenül szólaltak meg - nem, ez nagyon is tudatos beszédek voltak ezek.

Sajnos, tényleg nagy szarban van az ország. Ilyen helyzetben, újabb hitelekben gondolkozni rettentő nagy ostobaság! Épp eléggé ki van van már véreztetve az ország - tömeges vállalati csődök, rendkyvül rossz gazdasági mutatók, szegénység, három millió ember él a szegénységi küszöb alatt, fullad le most is a gazdaság - szóval, ilyen helyzetben a további "megszorítások", helyesebben fojtogatások, nem fognak javítani a helyzeten. (Ugyebár akkor van értelme egy hitelnek, ha csak átmenetileg rossz a helyzet.).

Azt kellene megérteni végre, hogy újabb hitelek felvételével semmit sem fog javulni a gazdaság! A hitel hitelből való visszafizetése már a végstádium jele.
Itt újszerű lépésekre lesz szükség, erre utalnak most a Fidesz-KDNP politikusai. Kiváncsi vagyok, mik lesznek ezek...

Az euro is szarban van, az iráni jegybank már eurót ad el nagy tömegben; a dollár is szarban van, - és hol van még a W második szára...

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 16:42:33

Ezen át kell eseni. Nem olyan kellemetlen. Két pribék lefog, Laja bá meg jól szétkúrja a seggeteket. Egy kicsit vérzik, de egy hét és már tudtok szarni rendesen. Mondom, nem egy nagy etvasz. Megtehetné, hogy letépi a faszotokat és a szátokba teszi közben, de nem. Ő nem tenne ilyet, amiért mélységes hála neki. Ilyen jó ember ez a Lajos.

gaga 2010.06.04. 16:43:40

Remélem, nem döntik be a forintot azért, hogy meg legyen ideologizálva a zadócsökkentés visszaszívása. Ha ezek is akkora tehetséggel bírnak, mint Megyó/Fletó, akkor nagyon megszívjuk, wazze. :))))

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 16:45:11

Meg az államcsőd se olyan nagy etvasz. 2008-ban is beütött, azt mégse vette meg a Szlovák Állam a Mátyástemplomot - pedig mennyi gabonát be lehetne tárolni benne? Vagy lószart.

is 2010.06.04. 16:45:37

@tölgyes: kedves tölgyes! látom nem akrja érteni! a magyar költségvetési számokat az MNB, a Költségvetési tanács, az IMF és az EU auditálja. nem kell a kormánynak hinni, de ezt a tökfejséget, hogy 5, azaz öt, egymástól független szervezet helyett még mindig a FIDESZ dumáját szopja Ön be, hát az már lassanként pszichiátriai eset.

a FIDESZ jelenlegi kommunikációja nem hogy hiteles, hanem a legnagyobb hiteltelenség. semmilyen formában nem igaz, amit mondanak. tölgyes, Ön hetek alatt olyan nyomasztó kisebbségbe került, hogy most erősen kezdhet gondolkodni, hogy mit is okozott Ön is az elmúlt évekbeli kommentjeivel. kezdje annak százszori hangos elmondásával: 'a FIDESZ nem mondott igazat'.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.04. 16:46:04

@gaga: En csak annyit latok, hogy eves melyponton a forint a fonthoz kepest. Es ket nap alatt 20Ft-tal tobbe van egy font.

is 2010.06.04. 16:47:13

@lehet más a propaganda: neked rossz hír, hogy amit Kósa mondott, az sajnos NEM igaz. hiába is próbálod az ellenkezőjét laza félmondatban odakenni...

Mike36 2010.06.04. 16:47:31

@Neo07: neokám, akkor a megnövekedett hiányt szerinted hogy finanszírozza az állam? nyomtat színes papírokat? vagy azt mondjuk, ej csődben az ország. ettől aztán mindjárt lesz pénz.

szal államháztartási hiányt miből óhajtod finanszírozni? milyen újszerű lépések? meséld már el nekünk is, hoyg értsük! nem fizetjük vissza a hiteleket? csődöt jeletünk? kuzrva jól fogunk járni vele de tényleg! igazi kalandorpolitika a javából

is 2010.06.04. 16:48:38

@gaga: nem. ezeknek jóval kisebb a tehetségük.

greycup 2010.06.04. 16:50:32

@Neo07:
"Azt kellene megérteni végre, hogy újabb hitelek felvételével semmit sem fog javulni a gazdaság! A hitel hitelből való visszafizetése már a végstádium jele.
Itt újszerű lépésekre lesz szükség, erre utalnak most a Fidesz-KDNP politikusai. Kiváncsi vagyok, mik lesznek ezek..."

Az kellene megérteni, hogy néha a balfék országok eljutnak arra a pontra, hogy vagy hitel, vagy az államcsőd. Nem szórakozásból csinálja egyik sem.

Az újszerű lépésekre meg aztán mindenki kíváncsi már hetek óra, de csak porhintés, meg csontvázazás megy.

Roa 2010.06.04. 16:50:53

@is: Tudjuk, tudjuk. A hülyenépszavazás itt a gond. :)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.04. 16:50:59

Azért kiváncsi lennék milyen értékű short pozíciója volt Kósának és Szijjártónak euróra és OTP-re? Egy ilyen szakszerű nyilatkozattal sok 10 milliót nyerhet, aki előre tudja, hogy mit fog mondani. "Így igaz!

Ez a fidesz pénzügyi oligarcha tudatos blöffje. Jó páran tudtak róla és most milliárdokat kaszáltak pár nap alatt. Lehet hogy maga a "forradalmi" fidesz szervezet is!

Mocskos egy belépő!!

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:51:08

@tölgyes:
"MSZMP harmadik vonala pedig hatalomba került."
NA EBBEN IGAZAD VAN :)

Stumpf István-MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond-MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György-MSZMP tag, III/2 együttműködő
Martonyi János-MSZMP tag, kormánytag, III62 együttműködő
Chikán Attila-MSZMP tag
Boros Imre-MSZMP titkár, III/2 együttműködő, D-8-as
Mikola István-Hazafias Népfront
Fónagy János-MSZMP tag
Kövér László-az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre-MSZMP KB tag, Hazafias Népfront főtitkár
Csintalan Sándor-MSZMP tag
Szűrös Mátyás-MSZMP KB titkár.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.04. 16:54:41

@BPBP: Megzsarolni az EU-t? Keverjük a Gyurcsányt az Orbánnal. Mi Uniós tagok vagyunk, nem az Eurozóna tagjai. Konkrétan ha választaniuk kell Orbán zsarolása és mondjuk Portugália, Spanyolország, Görögország, Olaszország, Anglia megmentése között. Nos, mi az beáldozható veszteség vagyunk.

Orbán nem miniszterelnöke az országnak hanem uralkodója. Forradalom, alkotmányozó nemzetgyűlés, kisf@szom. Kiment Barrosohoz, azthitte majd ő megmondja, hogy nem leszünk az EU csicskásai, mert ha itthon ő királykodhat akkor majd a nagy magyar hatalom kint is odacsaphat. Csakhát nincs mivel. Majd a piac helyretesz minket, azt pedig majd megérezzük, hiába komunikálja majd Szargyártó Péter meg a többi, hogy ez is a kommancsok hibája. 2/3-ad, a hatalom egyes egyedül a tiétek. A népszerű háromborítékos módszerből az első borítékot hetvenedszer is felbontották....

greycup 2010.06.04. 16:55:29

@szcsongor:
á, ócska bolsi trükk...
jön még Obama Szijjártóhoz kunyerálni a receptet :)

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 16:56:16

@szcsongor:
Aáá,Obama egy komcsibérenc és lefizették.
Lendvait látták Washington-ban amikor átadott neki 200e forintnyi üdülési csekket és Tesco utalványt.

morbiczer 2010.06.04. 16:57:26

@is: a helyzet még ennél is sokkal rosszabb. Ugyanis ha tényleg sikerült volna Bajnaiéknak átverni mindenkit, és tényleg akut államcsődveszély lenne, akkor is ennek ily módon történő prezentálása lenne a lehető legrosszabb választás és csak tovább rontana a helyzeten.

Akkor addig kussolni kell mélyen, amíg nincs konkrét és egyértelmű kezelési javaslatuk. Azzal viszont napokon belül elő kell állni.

kapitalista 2010.06.04. 16:59:51

Most kezdhet el mindenki orulni , hogy a Trianoni dontessel Magyarorszag ketharmaddal megcsonkult. Kepzeljetek el ha most ketharmaddal tobb teruleten kezdene mindenki elegedetlenkedni es okosabbnal okosabb otletekkel megmenteni az orszagot.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:00:40

Lady Gaga - Hazafias Népfront
Taylor Swift - Hazafias Népfront, III/1 együttműködő, a Kisdobosmunkáért emlékplakett tulajdonosa
Kanye West - Hazafias Népfront
Yngwie Malmsteen - KISZ KBPB
Kris Kristofferson - III/1 őrsvezető, Gyilkosbálna Őrs
Jonas Gustaffson - ?
Bregyó Szilvia - ??
Kiss János - altábornagy
Wesley Snipes - penge
Boba Fett - III/2 együttműködő, kosútdíjas érdemes művész, őrsvezető, Csipike az Óriástörpe Őrs

Bummer 2010.06.04. 17:00:56

Ha valójában nincs államcsőd, akkor a piacok hülyék.
Ha valójában van államcsőd, akkor Bajnaiék hülyék.

Hol jön itt a képbe Kósa?

reálisan 2010.06.04. 17:01:08

Érdekes olvasni itt a károgó beírásokat. Bármilyen helyzetben is van az ország az a 8 éves szoci rémálomnak köszönhető. Dejó, hogy csak akkor látni őket, amikor egymást marják, meg amikor megbilincselve viszik őket a dutyiba.

Érdekes, amikor Gyurcsán 2006-ban a választások előtt rózsaszin felhőket eregetett aztán mikor pár százalékkal nyertek, akkor egyből majd' államcsőd helyzet lett, akkor nem sokan károgtak.

Egyébként nem lenne semmi baj a költségvetéssel, ha a Hunvald meg Hagyó féle szociktól meg a Mesterházi féle liberálisoktól vissza lehetne venni, amit elloptak 8 hosszú év alatt.

KG2000 2010.06.04. 17:02:36

Tény, hogy a világ országainak nagy része, főként egyes "nyugati" országok (Görögország ilyen szempontból nyugati, mert az EU, az Euro és a NATO tagja), de nem csak azok, nagy bajban vannak. Tény, hogy Magyarország ezen belül is jóval nagyobb bajban van, mint az átlag bajbajutott.

Kóczián és a hozzászólók nagy része pedig azt hazudja magának és másoknak is, hogy a bajt az okozza, hogy valaki kimondja, hogy baj van. Azt képzelik, hogy attól minden jó lesz, ha tovább folyik a hazudozás. Mert a piac akkor nyugodt. Persze, nyugodt.

Pedig ez pontosan fordítva van. Az okozta a bajt, hogy az elmúlt 8 évben (IS) gigaadathamisítás volt és a kommunikáció letagadta azt.

Örülnék, ha minden nagyokos, aki hozzászól, tételesen leírná, hogy ő havi hány tíz- vagy százezer Ftról mondana le a megszorítások sikere érdekében.

greycup 2010.06.04. 17:04:14

@reálisan: "nem lenne semmi baj a költségvetéssel, ha a Hunvald meg Hagyó féle szociktól meg a Mesterházi féle liberálisoktól vissza lehetne venni, amit elloptak 8 hosszú év alatt"

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa... ámen.

Neo07 2010.06.04. 17:04:44

@Mike36: "a megnövekedett hiányt szerinted hogy finanszírozza az állam? nyomtat színes papírokat? "

Hát inkább a magyar állam nyomtasson, minthogy az EU...!
Az eurót is nyomtatják valahol, az is pont ugyanolyan csereszköz, mint a forint - csak az a különbség, hogy az euro után hatalmas kamatokat kell fizetni, a forint után meg nem! Ezt kellene végre megérteni, az euro is ugyanolyan üveggyöngy , mint a forint, akkor nekünk miért nem jó a mi üveggyöngyünk? Persze, a valódi helyzet nem ilyen egyszerű, ez csak egy végletesen leegyszerűsített példa volt.

A másik érv: az euroövezet országai is el vannak adósodva - akkor miből teremtik elő a nekünk szánt kölcsönt? Hmm? Na ugye.
Amerikával ugyanez a helyzet - az államadósságuk minden eddiginél hatalmasabb, és egy egyre növekvő óriási szám. Akkor hogy jönnek ahhoz, hogy kölcsönöket osztogassanak? (márpedig az IMF-en keresztül ezt teszik.)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 17:04:59

@Valahol Máshol: Így igaz, persze, hogy mi lennénk az egyik beáldozható veszteség. Viszont szerintem a jelenlegi kiélezett (a nemzetközi helyzet fokozódik) világgazdaság helyzetben ez a veszteség is elég komoly problémákat tudna okozni az EU-nak.
Egyszerűen tényleg nem nem tudok más, ésszerű magyarázatot találni a már említett két ponton kívül a Fidesz mostani, hülye megnyilvánulásaira.

greycup 2010.06.04. 17:07:43

@Neo07:
Lehet, hogy újat mondok, de Magyarország is tagja az IMF-nek, lassan harminc éve.

Neo07 2010.06.04. 17:10:50

Egyébként meg az a helyzet, hogy az egész világgazdaság az ellenőrizetlen , szabályozatlan jelenségek miatt egy hatalmas pénzügyi lufi. Ilyen kreténséget, hogy államháztartási hiány... Egy normális közösség nem a jövő kárára élne, és nem a vészesen fogyó természeti erőforrások elpazarlásával fújná a jelenlegi lufit.

KG2000 2010.06.04. 17:12:05

@Bummer: Így van. Ezért sem igaz, hogy a szocik le vannak győzve, nem kell velük törődni ...bla-bla-bla. Hiszen a valódi problémát nem Kósa kommunikációja jelenti, hanem ezek a blogok. Igen, így van. Orbán megmondta, hogy világos számára: élete legnehezebb feladata ez. A többezer blog, akik Kósáznak ezerrel, azt hazudják, hogy itt minden nagyon szép lenne, ha Kósa (vagy Varga) stb. nem mondana semmit. Ugyanezek ezerrel mocskolták Járait 5 éves jegybankelnöksége alatt, hogy negatívan kommunikál, az minden baj okozója. Aztán mégis 100%-ban neki volt igaza, lásd még öszödi beszéd. Azzal ezeknek a blogoknak semmi problémájuk nem volt (nem is ők szavazták le az MSZP-SZDSZ koalíciót idén áprilisban). Maga Gyurcsány mondta megint a napokban, hogy az öszödi beszéde az elmúlt 20 év legnagyszerűbb beszéde volt. Na és elvtársak, mi is volt az öszödi beszédben? Ezerszer annyi, mint amit Kósa mondott, csak éppen titokban mondta. És használt az, hogy titokban mondta el, Kóczián elvtárs, használt az az országnak???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.04. 17:12:15

@BPBP: Az biztos, hogy 72 óra és kiderül az irányvonal. Legalábbis ezt mondta Kósa/Varga. Jön két három csomagocska, amely szerint 2011 jan 01-től 2012 dec 31-ig megszorítunk, aztán 2013 jan 01-el visszavesznek kissé, mert készülni kell a 2014-es kampányra, jön majd a mi megmentettük az országot, még csak most indul a jólét, szavazz ránk 2014-ben is, mert akkor tovább tudjuk bővíteni a jólétet, a Videoton zsinórban harmadik bajnoki címére tör, stbstbstb.

@KG2000: "Azt képzelik, hogy attól minden jó lesz, ha tovább folyik a hazudozás."

Tipikus fideszes droidszemlélet. A féreg Gyurcsány kihazudott magának egy koalíciós kormányzást,. Orbán kihazudott magának egy 2/3-ot. Jaaa, Orbán az más, ha ő hazudik a választási kampányban az persze hazafias tett, sőt becsületes és királyi koronát érdemel. Node, most ti vagytok nyeregben droidok, kéthavonta mehettek Viktorozni a Kossuth térre. Nektek ennyi is elég.

Ppix 2010.06.04. 17:13:34

fideszes hazaárulók és tolvalyok.
Ennyi.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 17:14:37

Minden igazsághuszárnak üzenem! Persze, így van, lássunk tisztán! De kérdem tisztelettel, mi az apám f@szát csinálnak a parlamentben, bizottságokban, önkormányzatokban, állami szervekben a tisztelt képviselők, akár ellenzékben (kisebbségben), akár kormányon (többségben) vannak?! Nekem ne játsszák tovább a Kocsis István, Demszky Gábor féle "hát, én nem is tudtam semmiről, engem megvezettek" szarságot! Ha nem tudtak semmiről, akkor ezért kell pics@n rúgni őket, és mehetnek isten hírével, vagy a börtönbe! Nehogymá' most a fijjuk kezdjék el veregetni a saját vállukat, hogy ők aztán most milyen fasza gyerekek, mert kiteregetnek minden szennyest, amikről ezidáig fogalmuk sem volt!!!!

Roa 2010.06.04. 17:16:56

@Ppix: Tolvaj. Pontos 'j'-vel. Ennyi.

papillon 2010.06.04. 17:17:01

@gaga: Tényleg megszívtuk, wazze!

csizkek 2010.06.04. 17:17:49

Azt nem ertem a sok fidesznyik miert nem rohan most a parlament ele, hogy monnyon le!? Nem erre kaptak felhatalmazast, illegitim a kormany, hazudtak, hazudtak ejjel nappal es a szokasos.. He?? Szocik elkurtak? Ezek most mi a tokot csinalnak? kurnak rajta megegyet? Inkabb a lipicai menes a hatsojukba!
Nepnemzeti nagy megmentok, kackac..

Egu 2010.06.04. 17:17:57

Könyörgöm, miért kell 10M ember sorsával játszani ennek a 386 baromnak???
Nem vették még észre, hogy ez nem Fidesz-MSZP-ről szól, hanem arról a nyomorult 10 millióról, akik még ebben a szerencsétlen országban élnek és elviselik őket????

Ez már nem csak a devizahitelesekről szól, hanem mindenkiről, aki boltba jár, meg véletlenül vállalkozni merészel...

Nevetséges, hogy a parányi agyukkal egyfolytában csak a rövidtávú érdekeiket tartják szem előtt. Hogy lehet ilyen felelőtlenül nyilatkozgatni? Az IMF, EU, egyéb megállapodások nem az MSZP-re vonatkoznak, hanem MAGYARORSZÁGra!!!!És tökmindegy, hogy ki bólintott rá, az már a múlt!!! Lehet akasztani, égetni, kezet levágni, de a szerződés már él!!!!!!
Ilyen megközelítésben minden lakáshiteles is abbahagyhatná a törlesztést gond nélkül, mert végülis másik kormány van...

Miért olyan nehéz felfogni, hogy a politikusok feladata a folytonosság biztosítása (volna), nem a pártérdekek hajszolása???? Attól, hogy a régi olgokkal nem értenek egyet, attól még KÖTELESEK olyan megoldást kitalálni, ami a folytonosság szabályai mentén érvényesíthető.

EgészségPláza · http://egeszsegplaza.ax4.info/epb5511/blg/prf1 2010.06.04. 17:23:02

Ok azt értem, kell a visszanézés, de gyerekek, mindig hátranézni és hátramutogatni...

Hogy megyünk így előre?

Előre Magyarország, nem hátra!!!!! :-))

Tegyék rendbe az országot és legyen vége a civakodásnak!

Ennyi! :-))

KG2000 2010.06.04. 17:23:04

@Valahol Máshol: az a baj, hogy azt hiszed, hogy ha droidozol, akkor rögtön igazad is van Pedig dehogy. Egészen konkrétan, Gyurcsány a választási győzelme után sem mondta el, hogy az ország csődben van. Öszödön mondta el, zárt körben, és azt csak azért szivárogtatta ki saját maga a 2006-os önkormányzati választások előtt, mert attól félt, hogy a Fidesz számára még rosszabb időpontban fogja kiszivárogtatni. A Fidesz nyilvánvalóvá tette a 2010-es választási kampányban is, hogy az ország államcsőd közeli helyzetben van továbbra is. Avagy mi is volt akkor, amikor a Fidesz megemlítette, droidozó, hogy a svéd nyugdíjmodellt akarja bevezetni? Szó sincs róla, hogy a lényeget tekintve Orbán hazudott volna. Ezt csak ti hazudjátok. Amikor a Fidesz azt mondja és mondta, hogy a költségvetés sokkal rosszabb állapotban van, mint ahogy Bajnaiék állítják, akkor azzal jöttök hogy hazudik a Fidesz, mert minden nagyon jó, pannon puma. Akik valóban a Fideszre szavaztak (tehát nem ti), azok pontosan tudták, hogy a 8 éves szarotok eltakarítása időbe fog kerülni.

herbert 2010.06.04. 17:23:29

@reálisan: azért megy a károgás, mert nincs államcsőd, és elég érthetetlen, miért csinálnak. Az IMF hitel óta a szervezet igen tételesen nézi a költségvetés állapotát. hidd el, azok a srácok vigyáznak a pénzükre. Az elkúrás legkisebb jelére zárolták volna a hitelkeretünket, amiből még mindig 5mrd euró felett hívhatunk le pénzt, ha az imf meg nem gondolja magát. Ha a fidesz szétkúrja az állampapírpiacot, az imf meg beint, akkor miből lesz finanszírozva a költségvetési hiány? államosításból? Bocsi, én azt hittem OV Antall szellemi utóda, nem Kádáré.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:23:35

Át kell váltani hadigazdasága. Ezt mindenki tudja. Vagy egyszerűen vegyük fel kollektíve a szlovák állampolgárságot. Ők nyernek pár frankó Gripent ingyen, mi meg hátradőlhetünk végre a szlovák euro árnyékában. Vagy jelentsük be az államcsődöt végre. Az, hogy Szlovákia megveszi öt euroért a Mátyástemplomot országfelszámoláskor és trágyadepónak használja, még mindig jobb, mintha... nem, ez azért elég meredek így végiggondolva. De sebaj, a lényeg az, hogy halhatatlan lelkünk üdvét ez a dolog lényegében alig befolyásolja. Ezért imádkozzunk.

Mike36 2010.06.04. 17:24:02

így van ondjunk ki nyíltan
menjünk a bankhoz is így
kölcsön kell
aztán csodálkozunk, hogy miért nincs, vagy miért csak kibaszott drágán

olyan ez mint az inflációs várakozás
igazmondók hallottak már olyanról?
amikor öngerjesztővé válik a folyamat?
ha a befektetők menekülnek, a forint bedől akkor tényleg államcsőd lesz
jaj de jó nem
megmondhattuk végre az igazságot, a büdös komcsik
mégis nekünk lett igazunk
de milyen áron?
nem fogjátok élvezni azt állapotot, majd kivácsi leszek addig kitart-e a csüngő odadás és szeretet

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:24:41

És énekeljük el a székely himnuszt.

KG2000 2010.06.04. 17:26:30

@csizkek: Rohanj te, te nagyokos. Jó rohanást, elvtárs.

Neo07 2010.06.04. 17:26:49

@greycup: A tagországok kaphatnak csak kölcsönt .

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:30:26

Egy maroknyi székely proli simán kihúzná a bajból a nemzetgazdaságot. Drang nach Osten! Vissza Erdély, aztán megadjuk magunkat Szlovákiának. A világ legnagyobb kisebbsége lehetünk a világ legnagyobb Szlovákiájában! Micsoda attrakcióóó!

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:31:16

Ja bocsánat, most látom, hogy nem székely prolik, hanem székely porlik. Úgy is jó. Marosán elvtárs is megmondta: mostantól lövünk!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2010.06.04. 17:32:07

nem tom, nekem kifejezetten jó a szar forint, és sztem ezzel nem vagyok egyedül

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:32:10

Hát mostantól nagyjából lőhetjük is!

Csumpitáz Alfréd 2010.06.04. 17:33:25

Azt szeretném már látni, hogy a Fidesz (és KDNP hahaha!) a 2/3-al a háta mögött, kormányon végre csinál valamit, ami nem arról szól, hogy "mert a szocik". Basszák meg, önálló kormányzó erő, Európában egyedülálló többséggel és a mi kárunkra bohócot csinálnak magukból. Csak sajnos a bohócok már nem lesznek tényezők innentől kezdve sehol...
Vagy az volt a terv, hogy az ámokfutást és a szabadrablást az előző kormányra kenik és velünk fizettetik ki...ahhoz elég okosak.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 17:34:51

Itt nem az a kérdés, hogy mit tehet Lola érted. Itt az a kérdés, hogy mit tehetsz te Loláért!

csizkek 2010.06.04. 17:35:09

@KG2000: mivan droid, aki nem fidesznyik az csak elvtars lehet, he? Van azert meg valasztas.

egy maréknyi dollár 2010.06.04. 17:35:31

@BPBP: A söralátét-gyárban meghibásodott jónéhány gép.Majd ha azokat kijavították,akkor lehet foglalkozni a dologgal.

herbert 2010.06.04. 17:36:21

@KG2000: minden ország államcsődközeli helyzetben van, ahol a kiadási oldal meghaladja a bevételit. Ez kb. az értelmezhető költségvetéssel bíró országok 80%-a. A valóságban az a gáz, ha nem találsz senkit, aki ezt a hiányt finanszírozná. És ez a kommunikáció szerfelett hatékonyan igyekszik ezt a helyzetet előidézni.

Pedig a hitelezőkre szükség van, amíg az állam gazdálkodása egyensúlyba nem kerül. Meg lehet tagadni az adósságok törlesztését (ugyanis ez viszi -ba a költségvetést), de szerintem a bezuhanó forint, a tőkekivonás, vélhetően az eu-s pénzek megvonása nagyobb bajjal jár, mint egy nagy, és lassan, de legalább kiszámíthatóan apasztható adósságállomány.

greycup 2010.06.04. 17:36:35

@Neo07:
Akkor már csak egy "miért nem nyomtatunk több pénzt" jellegű keresést ajánlok a google-ben.

Rob67 2010.06.04. 17:37:16

@SteveJobs: Na várj mert, nem ebédeltem még, de már háborog a gyomrocskám.
Most mi van? Ráléptek a fidesz lábacskájára és sértődni tetszik meg libsizni?
Ez megvolt eddig, megkapta a fidesz a lehetőséget, most már legyen elég ebből a lúzer dumából.
meló van Gézuka, a sírás nem visz előre.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.04. 17:38:20

@KG2000: Sok pénzt kapsz a droidos bérkommentelésért? Jót shortoltál tegnap a tőzsdén? Egyrészt mi az, hogy szarotok? (2002-2006 Fidesz, 2010 Jobbik, csak, hogy az utolsó három szavazást említsem.) Biztos én hoztam össze, nem a parlamenti siserehad benne az általad mélyenfelszopott Orbánnal, aki ugyanúgy leszavazott mindent, csakhogy hatalomra jusson. Eredmény, megérte. Droidkodj nyugodtan, jön a meleg, lehet menni a Kossuth térre (vagy Esztergomban lesz koronázás?) agyatlan.

nestrot10 2010.06.04. 17:38:44

Eddig nyakig volt az ország a szarban....most jött a Fityisz banda és azt mondja: MERÜLÉS!!!!
Ez kellett hülye megvezetett szavazók?

greycup 2010.06.04. 17:40:10

@nestrot10:
vazze, megjött nestrot, én menekülök... :))))

nestrot10 2010.06.04. 17:41:08

@Môžeš mi pomôct'?: Mé a Székelyek mindig a magyar himnusz éneklik? Menjenek má magyarkodó faszok a Székely himnusszal a picsába!
Az országon belüliekkel kell foglalkozni nem a kívűli Magyar leszármazottakkal. Tele a tököm Trianonnal!

Neo07 2010.06.04. 17:44:33

@greycup: Nem látod az egész dolog lényegét. Itt nem az a lényeg, hogy ki "nyomtat" pénzt, hanem arról, hogy a kölcsönügyletekkel hatalmasakat lehet keresni. Nem engedik meg az országoknak, hogy maguk irányítsák pénzügyeiket, hanem arra kényszerítik ezeket, hogy néhány erős kutyától kérjenek üveggyöngyöket, amiket majd jelentős kamattal kell majd visszafizetni. Nem mindegy, hogy eurot vagy forintot nyomtatnak? De mindegy. A lényeg az, hogy az euro után jelentős kamatkövetelésekkel lehet fellépni.
Zárt rendszerekben kéne gondolkozni, ugyanis egy ilyenben élünk.

Megfigyelo 2010.06.04. 17:45:37

Ezek a f-ok szándékosan államcsődöt csinálnak, csak azért, hogy ne kelljen direktbe megmondani azt, hogy azért nem tudják telkesíteni az igéreteiket, mert az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy nem fogják tudni azokat teljesíteni. (Részben nem is akarják, de elhitették magukkal, hogy a többi teljesítésére kapnak egy kis laufot az EU-tól és IMF-től. Hát nem, és ezt lehetett előre tudni.)

Orbán szerint a világ félig vagy egészen akaratból áll. Most kiderült, hogy nem az ő akarata számít, hanem Barosoé és az EU-é, ezért most tönkreteszi Magyarországot.

digiteye1 2010.06.04. 17:47:04

@BPBP: az a baj, hogy csak viccpártok indultak. Ahogy húsz éve mindig.

'it's cool to know nothing' 2010.06.04. 17:50:23

Ha fogadni kellene, akkor én a Szurgut 20%-os pakettjének megvásárlását sejteném a háttérben. Itt mindenki a forint árfolyamán rugózik, pedig simán lehet, hogy a külföldi tőzsdei befektetőket akarják kirázni a gatyájukból.

Ha csak a Szurgutot veszem, biztos, hogy Orbán alkupozíciója erős lesz egy 12 000 Ft-os MOL árfolyam esetén.

nestrot10 2010.06.04. 17:50:26

Na? lassan értitek, hogy miért lesz itt igazi FORRADALOM!!! és seggbelövés...és a Fityisz banda elzavarása. Ha Polt Péteresítik megint az Ügyészséget!!!!---már kérdőre sem lehet őket vonni!

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 17:54:21

Nagyon - nagyon régen nem olvastam ennyire igaz , a véleményemet hajszálpontosan megíró blogot !!!!

digiteye1 2010.06.04. 17:55:08

@GoodLord: a bohócország bohócai megválasztották a bohócpártot, az meg felrakott egy bohóckormányt. Mi ebben a furcsa? Egy ilyen szinten agyatlan ország erre képes csak. Lám-lám 1 hét kellett, hogy a főbohócot pofán verjék Brüsszelben. Viszont örvendjünk, gyors törvény lett rá, hogy a környező országokban élő magyarok is lehessenek bohócok és Bohócland határait újra elkezdték feszegetni.
Jobb, ha veszel piros orrot, mert hamarosan bajba kerülhetsz, ha nem lesz rajtad.
Én meg szökök innen, ahogy tudok.

Csumpitáz Alfréd 2010.06.04. 17:56:34

Most jó lenni olyan árvízkárosultnak, akinek devizahitele van. Velük foglalkozik leginkább Vezérünk és Kormányunk.

Megfigyelo 2010.06.04. 17:57:04

@KG2000: Attól lett rossz állapotban a költségvetés, hogy Kósa, majd a többi, államcsődről kezdett beszélni. Mert ki az a hülye, aki megveszi egy olyan ország államkötvényeit, ahol a felelős (?!) politikusok szerint államcsőd van. Kósának, Szijjártónak arról kellett volna beszélni, hogy "de hiszen még 6 milliárd eurót bármikor lehívhatunk, nincs itt semmi baj, vegyétek a kötvényeinket, nem is olyan alacsony a kamat, amit fizetünk". Most úgy tünik, néhány nap mulva 10-12% lesz megint az alapkamat, és örülni fogunk, ha ilyen kamattal megveszik a magyar kötvényeket. (Sajnos nem fogják. Ez Orbánék lemoshatatlan feleléssége lesz. Nevezhetjük akár hazaárulásnak is.)

A világon minden állam bocsájt ki államkötvényeket, és azokat többnyire újak kibocsájtásával szerzett pénzből fizeti vissza. Ez a dolgok normális menete. Az nem normális, és most épp ezt provokálják ki az urak, hogy az új hitelért 3-szor akkora kamatot kelljen fizetni, mint az éppen törlesztettért.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 17:58:16

@\'it\'s cool to know nothing\': Bár igazad lenne (erősen drukkolok) hogy igazad legyen és pontosan tudják mit beszélnek . Félek hogy nem tőzsdei manipuláció áll mögötte, hanem kései elő-önigazolás és az ígéretek szabotálásának elő-magyarázata .

Megfigyelo 2010.06.04. 18:00:04

@EgészségPláza: Most éppem rüvid úton tönkreteszik. Erre képesek. Full stop.

OrbanWinetou 2010.06.04. 18:01:16

Ezt jól megkaptuk. Nagy a baj.
Árvíz, gazdasági pénzügyi válság, orbán, mégtöbb árvíz, mégtöbb válság...

Tényleg most Trianoni diktátum a legnagyobb baj???
Ki kéne menni menteni amit még nem öntött el a víz, de a komcsizó bolsik most ünnepelnek.

Ez az Orbán akkor nyer ha mindenki veszít. Tisztára mint a bibliai Jónás. Hogy is jártak el vele?

Szóval házi feladat holnapra megtanulni fütyülni:
Vackor bácsi takarod, vidd az összes haverod!

Csumpitáz Alfréd 2010.06.04. 18:02:12

Azt tudja valaki, hogy miért Kósa és Szíjjártó nyilatkozik gazdasági kérdésekben? Ez sem véletlen....

digiteye1 2010.06.04. 18:02:32

@GoodLord: ez qrva jó ötlet, nyitom is ki a kerticsapot!

KG2000 2010.06.04. 18:03:02

@Valahol Máshol: miért én menjek tüntetni a Parlament elé, ha te vagy elégedetelen? Ilyen logikával legfeljebb az anyósodnál érsz el sikereket. Ha a Jobbikra szavaztál, akkor te bizony fődroid vagy a köbön. Azok ha a kormányon lennének, Magyarország Trianin miatt háborúban lenne a legtöbb szomszédjával. Voltál országzászlót visszaállítani a Szabadság téren? Mert ha az országzászló vissza van állítva, akkor nyilván az összes hitelező 0 kamatra fogja adni a hiteleket Magyarországnak. Szerintem te hazudsz, és nem a Jobbikra szavaztál, vagy ha tényleg, akkor pontosan azért van ilyen szarban az ország...

Elárulom neked, hogy ma délutánra az összes európai tőzsde (is) 2%-4%-ot esett, az amerikai munkanélküliségi adatok miatt, amelyet most hoztak nyilvánosságra. Akkor most fogta volna be a száját azt illetékes amerikai hivatal, hogy te boldog legyél?

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:03:43

@Megfigyelo: Évek óta az az érzésem hogy a mindenáron nyerni akarók (a törvényhozás szabotálásával, a politika utcára vitelével , a minden törvény rossz amit nem mi hozunk meg-politizálással) amikor győznek , a sok ígéret miatt nem tudnak mit kezdeni a hatalommal, mert amit kell és lehetne tenni - azt a nép nem fogadja el , amit meg ígértek - azt nem lehet megtenni !!!

nestrot10 2010.06.04. 18:04:07

A Gonosz Orbán és bandájának a mindig rosszabb az országnak az volt Nekik a legjobb! ...de most rákurnak!!!!!!!

nestrot10 2010.06.04. 18:04:53

Irány a Parlament elé..és szóljon az ORBÁN TAKARODJ!!!!!!!!!!!

Agent orange (törölt) 2010.06.04. 18:06:12

@nestrot10:
Na ja,ha ez pár hónapja történik a fidesznyikek már ott anyáznának a Kossuth téren.

digiteye1 2010.06.04. 18:07:20

Gyurcsány azt mondja, hogy ilyesmiket az mond csak, aki bolond, vagy rosszat akar az országnak.
Én azt mondom, hogy ezek bolondok ÉS rosszat akarnak az országnak.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:07:57

@GoodLord: Én is ezen filózok órák óta .Vagy nem tudja mit beszél , vagy nagyon is tudja !! Ha a forint visszaerősödik - akkor nem tudja (és nem is volt igaz a válság-vízió !) , ha nem akkor tudta mit beszél - de mi a f..sznak ?!

KG2000 2010.06.04. 18:08:05

@Megfigyelo: Egy biztos, te szeretnéd, ha rosszul menne az országnak. Mert akkor bukik a Zorbán. Mi lesz, ha nem lesz semmi baj? Elmész sírdogálni, hogy a fenébe, mégsem lett 10% a kamat, most mi lesz, valami mást kell kitalálni.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.04. 18:08:23

@KG2000: Te tényleg egy idióta bérkommentelő vagy, innentől kezdve befejeztem a reagálást az ostobaságaidra. menj Viktorozni agyatlan droid, van rá négy éved.

digiteye1 2010.06.04. 18:09:55

A Pénzügykutató Intézet szerint azért csináják, hogy vissza tudjanak táncolni a beigért adócsökkentésekből.

Megfigyelo 2010.06.04. 18:10:04

@\'it\'s cool to know nothing\': A Szurgut olyan sok vizet eddig nem zavart. Nem hiszenm, hogy a pakettje megerné a Putyinnal való kapcsolatok egyszer-s-mindenkorra való elrontását.

Megjegyzem Orbán Putyin legjobb magyar tanítványa, és félő, hogy ugyanúgy tönkreteszi Magyarországot, nint ahogy Putyin már tönkretette Oroszországot.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:11:09

@KG2000: Ne fogta volna be , de más tényeket közölni (mint amerika) és megint más egy gazdasági analfabétának egy kétségesen igaz propagandaszöveggel óriási károkat okozni többmillió magyarnak !!!!

KG2000 2010.06.04. 18:11:10

@Valahol Máshol: Mi van, kiscsoportos óvodás, nehezen tűröd, hogy másnak más a véleménye?

Viktorozni meg te viktorozol, én maximum Kóczánozok, na de te ezt úgysem érted.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.04. 18:12:35

LEsz itt meg az arviz is a szocik miatt van ! moka. figyeljetek meg. Meirt nem epitettek tobb gatat, meg magasabbra? ( Csak az a fura, az elmult 20 evben nem csak ok voltak hatalmon).

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:13:29

@digiteye1: Nem csak az adócsökkentésből kell ám visszatáncolni , hanem : A sportnak ígért milliárdok - a megszüntetett szárnyvasutak , és hosszasan lehet sorolni a nem meglévő pénzek előre elköltését !!!!

Neo07 2010.06.04. 18:14:35

@kíváncsivagyok: "mindenáron nyerni akarók"... Kedves libsik, milyen ügyesen tudtok bánni a szavakkal...
Ki(k) volt(ak), akik mindenáron ragaszkodtak a hatalomhoz? Ki volt az, aki egy őszödi lebukás után ragaszkodott a székhez? (világon mindenütt egy sokkal kisebb ügyekben is lemondanak) Ki volt az, aki a kormányzásért remegett? ("Fantasztikus egy országot vezetni". Akkor ki remegett a hatalomért?

WonderCsabo 2010.06.04. 18:14:57

@digiteye1: Vki ad még Gyurcsány szavára? Eszem megáll.

KG2000 2010.06.04. 18:15:14

Mivel a Fidesz már a 2010-es költségvetés benyújtásakor (2009 ősze) is azt mondta, hogy az tarthatatlan, ezért csak azokat érhette meglepetésként az, amit a Kósa mondott, akik az elmúlt 8 hónapban egyetlenegyszer sem hallgattak híreket.

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:16:07

@Megfigyelo: Ebből csak az Oroszország Putyin általi tönkretételét nem ismerem el . Oroszország fene nagy és igen sok nép és emberfajta él benne . Abba másnak is beletörne a foga. Pl. totális demokráciát el sem tudnék képzelni ott (egyelőre) .

Megfigyelo 2010.06.04. 18:17:12

@Neo07: Abszolút nyilt rendszerben élünk, és ezen nem lehet változtatni. Még Kuba és Észak-Korea is azzal van elfoglalva, hogy valahonnan kemény valutát szerezzen, mert anélkül SEMMI sem működik. Nkünk is ebbe a nyitott világba kell beilleszkedni, vagy áttérni a kőbaltára. (De valószínúleg az sem menne, mert már nem tudunk baltát csiszolni, meg nincs is megfelelő kő az országban, és akkor már valuta kell...)

ambor2010 2010.06.04. 18:17:41

lehet itt okosítani minden fasságokról, ha hétfői nyitásra nem lesz megnyugtatás (és ebből nehéz lesz kimászni, minden headline rólunk szól), 2 nap alatt befagy az állampapírpiac, aztán lehet ámulni és könyörögni 'nem fönökünk' IMFnek.Dilettáns barmok.

Na Ne... 2010.06.04. 18:18:06

A ker tv-k ezt leközlik? :-)

szjm 2010.06.04. 18:18:28

1. szerintem Simor akarja megenni a fidesz
2. volt már 320 is az euro :(
3. nem csak árf.mal van a bajocska, hanem a t. bankocskákkal, aki közben kamatot emeltek dráguló forrásköltségre hivatkozva. no azóta ez már lejjebb ment, de engem még nem értesített a bugyipest bank, hogy l alkalmazkodtak ehhez a körülményhez is, de izibe. NA a kódex-szel meg minden magyar kitörölheti a valagát.
4. én attól jobban félek, h igazak a csontikák

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:22:20

@Neo07: Remélem nem cáfolod, hogy a Fidesz az elmúlt évben zsigerből utasított el MINDEN ( a jót is beleértve !) törvényt , javaslatot - hogy miután deffenzív ellenzéki szereppel sőt (népszavaztatás, utcára vonulás, kordonbontás stb. ) ERRE JÁTSZOTTAK , hogy ne sikerüljenek a reformok és egyáltalán semmi se , ugyanis ÉRDEKÜK VOLT, hogy rosszabb helyzetbe kerüljön az Ország , másképp nem lettek volna megválasztva 2/3 - dal! Az az érzésem , hogy most azt mondják maguknak : Hú , bammeg megnyertük a TOTÁLIS, TELJES FELELŐSSÉGET- és nem tudnak mit kezdeni vele !!!!!

dr kíváncsivagyok 2010.06.04. 18:27:58

@kíváncsivagyok: Még egy érdekes vetülete a dolognak : Hozzászoktak , hogy van kire mutogatni , ha valami nem jól sül el. Ez most ( a csontvázak is elporladnak egyszer !) megszűnik uraim !!! NINCS MÁS FELELŐS EZUTÁN, CSAK TI !

Megfigyelo 2010.06.04. 18:31:34

@kíváncsivagyok: Nekem élénk orosz szakmai kapcsolataim vannak, naponta olvasok orosz honlapokat, voltam is kint néhányszor. Röviden úgy tudom összefoglalni, hogy Jelcin alatt nagy kupi volt, de demokrácia, most meg Putyin visszaállítja a birodalmi diktatúrát.

Megfigyelo 2010.06.04. 18:33:59

@Megfigyelo: Ja. és ami nagyon fontos: ez a diktatúra mindefajta haladást megakadályoz - részben szándékosan, részben a tehetetlen természete miatt.

Megfigyelo 2010.06.04. 18:37:42

@KG2000: Nem szeretném. (Még egyszerú önző érdekből sem, mert elértéktelenednének a megtakarításaim.)

tlvajferi 2010.06.04. 18:40:25

szegény középosztály, úgy tudom sajnálni

Neo07 2010.06.04. 18:41:08

@Megfigyelo: A zárt rendszer a világot jelenti - a Föld nevű bolygót, az azon zajló kicsinyes pénzügyi machinációkkal egyetemben. Az, hogy a zárt rendszeren belüli, valóban nyílt alrendszerek nem jutnak hozzá más nyílt alrendszerek üveggyöngyeihez, az a pénzügyi problématömeg egyik vetülete. A fő probléma az, hogy az alrendszerek közötti üveggyöngycserére rárakódik a kamattömeg, annak minden kellemetlen hatásával együtt...

@kivancsivagyok:
Tévedsz. Ugye arról tudsz, hogy a Fidesz javaslatainak túlnyomó részét még napirendre sem vették az elmúlt parlamenti ciklus alatt?

tlvajferi 2010.06.04. 18:41:26

mi a fenének vettek fel deviza alapú kölcsnönt?
egyáltalán miért vettek fel kölcsönt???
előbb a munka, utána a dőzsölés

midnight coder 2010.06.04. 18:42:23

Fel kell ébredni, daragije tavárisi, szarban vagyunk!

Eddig is szarban voltunk, ezért ment Fletó bohóc, ezért jött liBajnai. Ezért lett oda a 13. havi és a többi jóság amint Fletóék hitelből osztogattak már pár éve. Az hogy liBajnai pár ilyet megszüntetett, még nem oldotta meg a problémát, max. elodázta.

Ez a szar pedig jóval nagyobb annál, mint a tőzsde vagy a forint pár százalékos esése. Ebből valóban csak évek alatt fogunk kimenni.

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.04. 18:43:07

Egyébként meg nincs meg a Crazy Taxi beköszönőszlogen? Hey hey hey, let's make some CRAZY money, are you ready?

LumPool 2010.06.04. 18:45:30

Úgy tűnik nehéz az Orbán kormánynak alkalmazkodnia a hatalomhoz. Mintha még mindig ellenzék lennének, a magyar polgárok ellenzéke! :D
Vagyis felelősségteljesen kormányoznia.
Mivel a szavazók nagy része rájuk szavazott, így ihatja mindenki a méreg poharat, fenékig Magyar polgárok!

Testvérek jöhet az anarchia, vagy amit akartok...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.06.04. 18:49:45

@Môžeš mi pomôct'?: én arre a pártra akarok szavazni, ahol Boba Fett és Kaye West játszik.

kiskakas 2010.06.04. 18:51:24

midnight coder !
"Szarban vagyunk!"
Jól szóltak itt előttünk, majd mondja Fidesz azt is MERÜLÉS!

Hungeralien 2010.06.04. 19:02:11

Szerintem a Fidesz juszt azért is meg akarja mutatni hogy lehet rosszabbul élni mint négy éve :D

tölgyes 2010.06.04. 19:20:35

@BPBP: Most el kéne dönteni:
1. Fidesz nem ígért semmit
2. A fidesz felelőtlenül ígért..
Melyik igaz ?? mert hogy ezt a kettőt egyszerre szokták állítani..

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 19:21:16

Egyszerűen nem értem ezt a hozzáállást. Azaz annyiból értem, hogy mind jogászok, akik egy napot sem dolgoztak a végzettségüknek megfelelő munkakörben, sőt semmilyen munkakörben. Így azután a marhaságaikat fizettetik 10 millió emberrel. Május 31.-én az Euro 275,34 forint volt, most 281,34. Ennyit a hozzáértésükről.

bobo55 2010.06.04. 19:23:07

Te reálisan kimosott agyu, mért gondolod,hogy aki
ezt bunkókbol állo kormánynak nevezett képződményt bírája az csak komcsi lehet?
Ezk nemcsak szétlopják az országot hanem nagyobb kárt okoznak mint trianon,hát ezt a mait
tényleg emléknappá sikerült tenni a fiesznek, úgy
fogják hivni második trianoni emléknap

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 19:24:02

@tlvajferi: itt nem csak deviza alapú kölcsönről van szó, mivel az árfolyam változása mindennek felviszi az árát. Annak is, amit Te vásárolsz.

tirolifa 2010.06.04. 19:24:46

Ma a Szíjjártó fullajtár is hivatkozott erre, megint gyengült a pénzünk...... Intézhették volna diszkrétebben is. Undorító büdös patkány megélhetési bűnöző a politikai elitünk. Sajnos ebből lehet gazdálkodni. Tök mindegy milyen a színe, melyik oldalon áll vagy ül, csak a saját egóját magasztalja. Ahogy elqrta a maszop, úgy elqrta a fityesz is. Talán többet kellet volna foglalkozni az országgal! Nem igazán érezték a fontosnak az embereket, csak a sleppjeiket. Kiválónak tűnő retorikával átvertek mindenkit, akit csak akartak. Az uralkodáshoz szeretnének érteni valamennyien, nem az országot irányítani.Vagy csak egyszerű bábok, akiket mások irányítanak....?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 19:27:33

@tölgyes: Ha elolvasod a " BPBP 2010.06.04. 16:23:44" hozzászólásomat, akkor szerintem egyértelmű lesz!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 19:27:39

@secko jedno: tudom, őt azon sem csodálkoznék, ha még több lenne. Amit írtam az a mostani hivatalos árfolyam.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 19:31:18

@tölgyes: Egyébként meg nem is értem a kérdést! Én olyan pártot még nem láttam, aki a választásokon ne ígért volna valamit! :o Egyébként lehet, hogy ez lenne a legtisztább! Nem ígér semmit, viszont azt betartja.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 19:31:42

Elnézést kérek a kétszeres javításért. Mindig jobb kétszer, mint egyszer sem.

balfék 2010.06.04. 19:36:11

Csak azt felejti el mindenki, hogy a fidesz az azonnali és nagymértékű adócsökkentést egy valóban államcsőd közeli helyzetben követelte , mint gyors megoldást a gazdaság és az államháztartás bajaira. Most , amikor kicsit jobb a gazdasági környezet akkor miért nem csökkentik azonnal az adókat?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 19:41:22

@balfék: Kikérem magamnak, hogy elfelejtettem vonla a hangzatos ígéretet! :) Lásd: "BPBP 2010.06.04. 16:23:44" Csak engedélyezni kell az "Összes komment megyejelenítése" opciót!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2010.06.04. 19:43:11

Hahaha!

A nap kérdése a Wall Street Journaltól
Görögország sorsára jut-e Magyarország – fej-fej mellett halad a szavazás.

index.hu/gazdasag/vilag/2010/06/04/a_nap_kerdese_a_wall_street_journaltol/

mrs. white 2010.06.04. 19:43:17

Alapvetően hibás a fidesz elképzelése, ha azt gondolták hogy az emberek azért szavaztak rájuk mert most már lesz adócsökkentés meg kolbászkerítés kánaánnal leöntve. egy egyszerű újságolvasó is tudja hogy nincs mozgástér. menni a Fleto és Bajnai által kijelölt úton. Amibe talán egy két év után jobb helyzetnél belefér egy óvatos modosítás. Ehelyett elkezdik ezt a kommunikációs ámokfutást. Kóczián cikke előbb jelent meg talán mint a szóvivői megerősítés pár órával ezelőtt. valamint varga tegnapi csontvázai is elhangoztak. Szóval nem egyedi ötlet volt hanem összehangolt baromság. Egy napja ezen töprengek hogy mi értelme van. most is arra jutottam, hogy semmi. Érthetetlen. mindent rá lehetett volna kenni a szocikra még most is és akkor nem is járunk messze az igazságól. Rá lehetett volna fogni a görögökre, bármire ami igaz is. Nem tudom nem feledni Orbán szavait még választások előttről, ahol azt taglalta hogyan magyarázzuk meg a piacoknak hogy mi NEM VAGYUNK GÖRÖGORSZÁG még ha volt hamísítás és rossz a heléyzet akkor is. 1998-ban nem volt sokkal rózsásabb a helyzet (árvíz, orosz tőzsde összezuhanása, deja vu) és éppen ellenkező kommunikációt folytattak. Minden rózsaszín volt miközben rejtett megszorítást végeztek. tökéletesen értelmezhetetlen a viselkedésük és ez az ami a piacot is idegessé teszi mert teljesen kiszámíthatatlanok.

Ha pedig arra gondolnak, hogy ezzel az mszp-re kenték a szart és politikai tőkét kovácsolnak akkor az a létező legnagyobb tévedésük volt. Szerintem most rengeteg fidesz szavazót vesztettek két nap alatt, sokkal többet mint ha megszorítottak volna.

Ha pedig igazuk van és tényleg olyan a helyzet akkor pedig kussolni kelett volna, hogy nehogy más is észre vegye. Aki időt nyer életet nyer.

AutosVilli 2010.06.04. 19:45:28

TETVES FIDESZ CSÖKENTSED A KIVASZOTT ADÓT VAMMEG AMIT MEGIGÉRTÉL !!! AZ IDIÓTA LÁNCRAVERT KUTYÁIDNAK MEG MoND MEG HOGY FOGJA BE A POFÁJÁT,KÁRT OKOZTOK AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK.
De legalább a sok Fideszes is cumizik aki megválasztotta őket Egyétek vazze,ezért áltatok sorba MUhahahah megérdemlitek.

vénkujon 2010.06.04. 19:48:36

valamelyik gátvéder nem kúrta bele a vízbe vityót??:)

ostván 2010.06.04. 19:50:22

Aki ebben a mostani helyzetben vár, mert nem tudja, mi lesz holnap, az alkalmatlan a vezetésre. Ugyanis holnap meg azt nem fogja tudni, mi lesz holnapután. Szóval egy normális vezetőnek ma a mai problémákat kell megoldani, ledolgozni (ha nem tudják, hogyan, kérdezzék med Bajnait). Közben terveket készíteni holnapra és holnaputánra. A terveket a tegnapi események alapján lehet kidolgozni, nem arra várni, mit tesznek körülöttünk mások. Valószínűleg semmi olyat, ami nekünk különösen jó lenne. Akkor meg mire várunk? Mire várnak?
Egyébként, ha még Kósának az a gondja, hogy üssön egyet az MSZP-n, akkor nekem ilyen-olyan gondolataim támadnak:
- a bokszmeccs végén, ha a gong után a kihirdetett győztes még megüti a vesztest, akkor az nem versenyezhetne tovább
- a kocsmai verekedés végén, ha a győztes tovább rugdossa a földön fekvő ellenfelet, az undorító, kicsinyes bosszú.
Nehezen hihető, de érdemes végiggondolni: mi a jobb ellenfél a Fidesznek a jövőben: az MSZP, vagy a Jobbik? Mert ellenfél az lesz. Ha nem lenne (mert mindet eltapossák), azt diktatúrának hívják.
Várjuk a jövőt!

mistertwister 2010.06.04. 19:50:24

Itt tartunk: Szekeres Imre óvja az országot! :)

AutosVilli 2010.06.04. 19:52:10

Hurrá Újra Dilettáns faszok irányitják az Országot.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 19:55:14

Kiváncsi lennék, hogy a nagy fideszes Csányi (OTP vezér) most mit mond Vikinek, amikor marhára zuhantak az OTP részvényei?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 20:01:31

Persze azt sem lehet számításon kivül hagyni, hogy ezt szándékosan tették. Pl: most bevásárolnak olcsó OTP és egyéb részvényekből, s amikor felmegy az ára eladják. Közben röhöhögnek a markukba, és tovább gazdagondak, mi meg szívjuk a fogunkat.

bobo55 2010.06.04. 20:05:33

Ha forditott lenne a felállás ez szijgyáros kb ezt
gagyogná: Brutális támadás a magyar emberek és
a magyar családok ellen, brutális,brutális, elfogadhatatlan a magyar devizahiteles és lakásukat
brutálisan elvesztő magyar családok, ellen való
brutális támadás-és ez ellen mi afidesz-kdmp-
frakció brutálisan fel fogunk lépni,ugye ismsrős
a szöveg?

lvjtn (törölt) 2010.06.04. 20:07:44

nem igazán értem a sok sírás-rívást. a fidesz nekem, mint középosztályinak tett egy nagy szívességet azzal, hogy jól lenyomta a tőzsdét, végre megint be tudok vásárolni, a jegybank jóvoltából is alacsony banki kamatok miatt éppen ideje más befektetési forma után nézni

ja és mit sírtok itt hülye hitelesek? ti nem középosztály vagytok, hanem prolik. a középosztály az, akinek pénze van

bobo55 2010.06.04. 20:09:44

Ha forditott lenne a felállás ez szijgyáros kb ezt
gagyogná: Brutális támadás a magyar emberek és
a magyar családok ellen, brutális,brutális, elfogadhatatlan a magyar devizahiteles és lakásukat
brutálisan elvesztő magyar családok, ellen való
brutális támadás-és ez ellen mi afidesz-kdmp-
frakció brutálisan fel fogunk lépni,ugye ismsrős
a szöveg?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 20:12:33

@lvjtn: Amennyiben a többség szerinted proli, akkor Te egy nagy bunkó vagy!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.06.04. 20:16:21

Ez a Fidesz tudatos "megszedő" akciója. A bennfentesek, közeliek tudtak a dologról, nagyon komoly pénzeket tettek fel a forint és OTP gyengülésre. Komoly pártpénzeket is megjátszottak, hisz biztos volt a piac reakciója. Szépen lecseng a dolog, de jó páran milliárdokkal lettek "forradalmian" gazdagok. Persze meg a siker is , hisz majd ők mentik meg az országot a bedőléstől.

Ilyen a sumák , álszent, simlis orbáni politika!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.06.04. 20:18:44

@lvjtn: Büszke középosztályinak tartod magad, de a helyesírással úgy látom, hogy hadilábon állsz. Ezek szerint, ha mégis középosztályi vagy, azt csak lopással, és csalással érhetted el!

rockjano_ 2010.06.04. 20:19:03

Én már a választás elött is úgyéreztem nincsenek tiszta gazdasági elképzeléseik, ez beigazolódni látszik. és ez nagy gond és szép lassan egyre nagyobb gond lesz.

Az meg egy tévedés hogy számonkérősdivel mindent el lehet fedni...nem lehet. Izgalmas ha politikusokat elvisznek rabláncon de ha megjönnek a kis sárga csekkek az még izgalmasabb. És akkor emelkedik majd a benzin meg a gáz meg minden ára persze a gyenge forint miatt.

Ha lett volna eszük beáldozták volna a 2/3-ot az igazmondás kedvéért. Nyerni úgyis nyertek volna.

bobo55 2010.06.04. 20:24:27

ljvtn te kis bolond, vásárolj sok sok papirt nehogy
élj, nyaralj,utazz fektesd papirba a pénzed.
Majd úgy jársz mint a kis tőzsdekosztolányi
papirjaidba csomagolnak és eltemetnek, és ÉLTÉL?
Egy szart,

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.04. 20:25:05

@lvjtn: Ettél már szárított tehénszart? Ha nem, tedd meg most.

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.04. 20:27:22

Úristen, Szekeres megvédi a népet az átévén... :-)

Hungeralien 2010.06.04. 20:31:36

@butus: "Amennyiben a többség szerinted proli, akkor Te egy nagy bunkó vagy! "

Én vállalom hogy bunkó vagyok.
Kp-ra vásárló bunkó, kisebbségben :)
A többség tényleg proli.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.04. 20:34:12

Tegnap volt egy jó beszólás valahol: "Úgy látszik, a fidesz vezetői euróban tartják megtakarításaikat"... ja a k.nénikéjüket... Meg az összes szaros politikusnak (pártfüggetlenül), akik az életben nem dolgoztak, csak a nyakunkon élősködtek és nyomták a szar demagóg dumájukat, hogy azután kormányra kerülve még alánk b.sszanak egyet! Szíjjártó kisköcsög azzal a kéjenc vigyorral a képén mindig, amiért úgy kapnám szájon, hogy a szájsebészeten túlóráznának rajta... Kósa csákó, aki mindent jobban tud mindig, mint azt a példa is mutatja... Viktorka, aki meg a cirkusz néma főbohóca... feldughatjátok magatoknak a coci elvtársaitokkal együtt a k.rva nagy tudásotokat. Politikusok vagytok??? Az a bizonyos gerinctelen, pofátlan, a rinocérosz seggén lévő bőrnél vastagabb bőrrel rendelkező állatfaj? A harácsolás és hazudozás mintaképei? Csak nem megválasztottuk ezeket a szarokat? De! Bakker, meg is érdemeljük! Mindenki azt kapja, amit megérdemel... Remélem azért ők meg egy jó kis gyomorfekéjt.

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.04. 20:34:12

@Hungeralien: "Én vállalom hogy bunkó vagyok."

Ez volt a nap mondata.
:-)

hazug fidesznyik (törölt) 2010.06.04. 20:42:23

KP: "Az MSZP-re célzott, de a szabad felhasználású középosztályt találta el Kósa Lajos..."

Áprilisban járt le az ötéves hitelünk az autóra. A válságot ugyan megszívtuk, de az új kormány baklövése minket már nem érint. Sajnos, vannak még bőven autó és lakáshitelesek... Egyelőre nem merek lakáshitelt felvenni: én nem fogok fizetni a fidesz dilettáns szövegelése miatt. És ez még csak a kezdet...

Kowax 2010.06.04. 20:45:15

KÖSZÖNJÜK KÓSA, KÖSZÖNJÜK TE HÜLYE SZIJJÁRTÓ HOGY AZ EGEKBE SZÖKTEK AZ ÁRFOLYAMOK ÉS VELÜK EGYÜTT A HITEL TÖRLESZTŐRÉSZLETEI!
GRATULÁLUNK LÚZEREK!

dwr 2010.06.04. 20:56:17

Más fórumokon olvastam a következőt:
Azért csinálják az összehangolt akciót, hogy gazdasági szükséghelyzetet hírdetve államosítsák a magánnyugdíj pénztárakat. kb 350 milliárd
Lásd Kósánál: alkotmányos gazdasági izé-bizé jogok felfüggesztése, vagy mi...
Vélemény?

Rókakígyó 2010.06.04. 20:57:51

Most majd meglátjuk, h a spirituális vezető úr mit csinál. Valszeg nem fog beszélni, mert hiszen ő a vezető. Sólyom úr is képes volt erre mindig, amikor fontos dolgok történtek. Az meg hogy a vezetőink a saját érdeküket nézik, hát hogyismondjam, több mint közhely. Előre a forradalom útján.

dr. médiafigyelőbété 2010.06.04. 21:07:03

@vénkujon:
Nem tudták:Vitykót egy nagydarab kopasz kísérgette.../+ a többi/
@bobo55:
Jaja,pontosan... :)))
@Boli:
Nemsokára kiderül,hogy senki nem szavazott a Fideszre.(Az ismeretségi körömben legalábbis mindenki tagadja).

bobo55 2010.06.04. 21:16:10

@Boli: de remélem a rászavazók közül nagyon
sok a deviza és forinthitelt felvevő,

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.04. 21:25:34

@bobo55: Van egy réteg viszont, akik most hatalmasat kaszálnak....

_nyuszi_ 2010.06.04. 21:31:57

először azt gondoltam hozzászólok, de látva a sok egymást proller módon alázó okostojást, elment tőle a kedvem.
bár ismerve Kócián elvtárs múltját, nem is tudom mit keresek itt, úgyhogy csá!

kicsinadal 2010.06.04. 21:42:36

Ez egy emlékezetes nap marad a politikában, és a tőzsdén is, az biztos. Tulajdonképpen csak egyetlen ésszerű magyarázat van asszem, mégpedig az, hogy valakik shortoltak egy egészségeset. (Ez persze azt jelenti, hogy köbö 2-3 millió választópolgár lazán pofán lett vágva). Minden más eset elképesztő politikai rövidlátást és impotenciát jelentene a Fidesznél.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.04. 21:44:51

@kicsinadal: felháborító még a feltételezés is, hogy egyes kisköcsög politikusok állnak emögött!!! :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.04. 21:58:51

@kicsinadal: Hogygondolhatsz ilyet?

OTP a mai napon 11% minuszban, záráskor 4840 Ft vételi ajánlat, 72 és fél milliárd forintos részvényforgalom mellett!

Aki tudta mi jön szabaddá tette a pénzét vett egy halom részvényt most 4500-5000 HUF közötti darabáron, aztán amikor felkúszik csúcsközelbe akkor eladja. Van egy gyanúm, hogy Kósa úr és politikus valamint oligarcha köre felkészült a mai és a tegnapi napra. Gondolom a mai nyitáskor még nem voltak eléggé lent a forint árfolyama meg az otp részvényindexe, ezért kellett szargyártó péternek is kinyitnija pici száját. Ez ma egy emlékezetes tőzsdei nap volt az biztos.

flippant 2010.06.04. 22:00:38

@kicsinadal: Utolsó mondatod az igaz. Ezek a narancsos majmok csak a Kaya Ibrahim szintű mutyizásra képesek. A shortoláshoz még ezek is hülyék.

aljasalias 2010.06.04. 22:15:03

Sírnak egyesek itt, mint a süllyedő hajó árbocán a patkányok. Csakhogy ti vagytok a patkányok, akik kirágták a hajó fenekét.

Egy kicsit elemezzük a dolgokat.

1) Felvettél hitelt. Ha nem tudod törleszteni, akkor mi a francnak tetted ezt? Nekem sincs pénzem, gyűjtök. Gondolta valaki, hogy majd valahogy összejön a nyerőgépekből, esetleg kellett a provident a plazmatévére?

2) Ha emiatt sírsz és itt kommentálsz, feltehetőleg az MSZP-re szavaztál az előző 8 évben, ami egyben olyan felelős és hosszútávú döntés volt, mint az, hogy kölcsönt vettél.

3) Figyelembe véve, hogy nálunk 2000 $/fővel alacsonyabb az éves GDP, mint az Orbán kormány alatt még azonos szinten álló Szlovákiában és a fizetésem felét az állam elveszi, az államadósság 50-ről 80 %-ra emelkedett, mert TI hatalomra juttattátok az MSZP-t és liberális zsebmetszőit, akik tönkre vágták az országot. Egyszóval tegyetek egy szívességet és CSÖND.

És a hajó nem az árbocánál kezd el süllyedni.

terszim 2010.06.04. 22:20:02

Sziasztok! Mindkét oldalt szeretném tájékoztatni, hogy a mai napon a magyar és nemzetközi tőzsdéken, valamint a bankközi devizapiacon történtek csak minimális mértékben (kb. 10-20%-ban) köszönhető Kósa Lajosnak és Szíjjártó Péternek. Ezzel nem mentegetni akarom őket, csak érzékeltetni, hogy azért ott még nem tartunk, hogy pusztán az ő megnyilatkozásukra rettenjen meg az egész világ. A mai nagy zuhanás fő oka az amerikai munkaerőpiacról mai napon nyilvánosságra hozott adat, ami azt mutatja, hogy az USA-ban a korábbi gazdaságélénkítési próbálkozások csak jóval mérsékeltebb munkahelyteremtési sikereket hoztak annál, mint amit elvártak, azonban a próbálkozások ára viszont már erőteljesen megnövelte az USA adósságot (amit ugye később majd nekik is vissza kell fizetni). További részleteket a finance.yahoo.com-on olvashattok.

Amúgy meg ha valaki olyan baromi biztos abban, hogy most beszakad majd a forint, és fél év múlva 380 lesz az euró, akkor ne csak hőzögjön, meg riogasson, meg siránkozzon, hanem váltsa át a pénzének nagy részét már most euróra, és egy csomó pénzt nyer majd fél év múlva, amikor visszaváltja. Abból a nyereségből meg majd fedezheti a megugró árak miatti veszteségeit. (Ezt persze ne tekinse senki se befektetési tanácsnak.)

Ja, és még valami. Az elmúlt háromnegyed év lassú javulása és Mo. pénzügyi konszolidálódása is csak kis részben múlt Bajnaiékon, egész egyszerűen csak a nemzetközi helyzet jött rendbe a válsághelyzet miatti sokk után (a jegybankok által kihelyezett pénz talált helyet újra a részvényekben, állampapírokban). Most pedig a világgazdaság kezd lassan csalódottá válni, hogy mégsem lesz gyors a kilábalás, meg hogy nem voltak elég sikeresek az eddigi intézkedések, megnőtt az adósság, és emiatt egy újabb átmeneti lejtmenet következik majd, hektikus hangulatváltozásokkal, ki tudja meddig. Erről meg nem az Orbánék tehetnek majd, már előre szólok. Országunk csak sodródik a világgazdaság trendjeivel.

Mindehhez persze elengedhetetlen volt, hogy Bajnaiék is viszonylag jól csinálták a válságkezelést és az is elengedhetetlen most, hogy Orbánék is az átlagnál jobban teljesítsenek a jövőben.

"Ember küzdj, és bízva bízzál!"

tcom 2010.06.04. 22:25:06

@Rókakígyó:

Tényleg, érdekes lehet mit szól a helyzethez Sólyom úr, aki annyira, de annyira érzékeny szokott lenni milliók sorsára.
Mi a véleménye Köztársaságelnök Úr?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.04. 22:31:49

@terszim: Szíves figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy minden pénznem hasonló hatalmas eséseket produkált a tőzsdei kilengések miatt, mint a forint! Minden fizetőeszköz zuhant! Csak azokon nem látszik??? Miről beszélünk? Halló?? Otthon vannak??

tcom 2010.06.04. 22:40:36

@aljasalias:

1. A legtöbben lakásra vettek fel hitelt. Vagyis lakni kell valahol. Nem mindenki olyan ügyes, mint te, hogy huszonéves korodra minden szülői segítség nélkül, tisztességesen adózva szedtél össze lakásra valót.

2. Tudjuk, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az komcsi hazaáruló, de fel kéne már fogni, hogy van élet a két demagóg fostalicska párton, az MSZP/Fideszen kívül.

3. Csínján a számokkal. Orbán polgártárs pont most könyörgött Brüsszelben, hogy had legyen a jövő évi deficit 6%-os. 4 év és 100%-lesz a hiány!!!
Az, hogy lemaradtunk a Szlovákoktól abban az egész magyar társadalomnak szerepe van. Szlovákiában összefogtak és a pénzügyi egyensúly, az euró érdekében visszafogták a kiadásokat és csökkentették az adót. Mag van a kormányok felelőssége, de volt egy ellenzék, amelyik ha kellett populista népszavazással tette tönkre a kormányok minden próbálkozását az egyensúly javítására. Vagyis, amikor Szlovákiát említed, akkor el kell mondani, hogy ott az ellenzék összeszorított fogakkal, de támogatta az ország érdekében történő változásokat. Az Orbán galeri mindenben ellentmondott, csak hogy betegyen a kormánynak, csak azért mert legyőzték őket a választásokon. Mint a homokózóban a 3 éves gyerekeim.

terszim 2010.06.04. 22:41:16

@Boli: Csak példaként: a dollárhoz képest a cseh korona majdnem 2%-ot esett ma, a lengyel zlotyi 3,5-öt. A forint 4,5-öt. Látszik rajtuk is a zakó (csak persze nálunk lett végül a legnagyobb). Forrás: fxstreet.com, Live Charts.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.06.04. 22:46:46

@tcom: Bakker, miért nehéz ezt egyébként felfogni? Bár a beteszünk egymásnak című játék azért régebbi népi hagyományra épül kishazánkban... "Dögöljön meg a szomszéd tehene." De ha valaki ezt nem érti és nem fogja fel, annak hiába magyarázod mindkét oldalon, a szemellenző mindegyiken rajta van. A balosnak rohadt jobbikos, vagy fidesznyik leszel, a jobbosnak meg rohadt komcsi, ha ilyeneket mondasz! De a gond akkor is ott van, amikor nem is érdekelnek a másik érvei és tényei, hanem már előre megvan a koncepció és ragaszkodik a parasztja hozzá!

greycup 2010.06.04. 22:51:26

@terszim:
estek tegnap is? vagy rántjuk magunkkal a többi EUs országot? :)

terszim 2010.06.04. 22:56:48

@greycup: Már tegnap is nagy zakók voltak a cseh koronánál és a lengyel zlotyinál is. De persze ma mindhárom valutában nagyobb volt. De higgyétek el, ha ma szuper USA makroadatok jöttek volna ki, akkor már lenyugodtak volna a kedélyek! (Persze csak a nemzetközi piacokon, nálunk még akkor is ment volna a hirig egy kis ideig.)

greycup 2010.06.04. 23:20:14

@terszim:
Tegnap az összes pénzügyi elemző Kósa nyakába varrta a HUF esést. Ma a Szíjjártóéba.

Szóval lehet hogy elindult volna ma lefelé mindenki (hány órakor jelentek meg USÁban az adatok??), de a mi két okos emberünk vmiért itt veri a tamtamot már tegnap óta, úgyhogy ez faszán ráerősít az egészre.

Az mondja a finance.yahoo.com:

"The concerns about Hungary pounded the euro to a four-year low."
...
"The euro fell as low as $1.1956, a four-year low. Hungary doesn't use the euro but the drop the currency was a sign of flagging confidence in Europe's economy."

Nem kell fordítanom gondolom...

terszim 2010.06.04. 23:47:24

@greycup: Már tegnap is gyenge USA adatok voltak (a forexfactory.com Calendar részében lehet megnézni eredetiben). Természetesen a Kósáék erre ráerősítettek, ez kétségtelen. De higgyétek el, hogy ha tegnap is és ma is jó USA adatok lettek volna, akkor nagy ívben tettek volna ezekre a szerencsétlen magyar kijelentésekre (a forint persze akkor is gyengült volna, de messze nem ennyit).

Az elemzők csak a magyar vonatkozásokat vesézték ki tegnap is és ma is, pedig ők is tudják, hogy az igazi okok nem ezek. Persze nyilvánvalóan a magyar elemzők azért helyezték erre a hangsúlyt, hogy érzékeltessék, hogy nem kéne hozzá nem értő embernek nagy hanggal hülyeségeket beszélnie (már elnézést), mert az akár rosszul is elsülhet. De mégegyszer hangsúlyozom, hogy a nagyobb gondot a rossz USA adatok jelentették. Azért vagyok biztos ebben, mert kedvtelésből figyelni szoktam az említett oldalakon megjelenő gazdasági hírek hatását a nemzetközi piacokra, már van egy pár évnyi tapasztalatom ebben. : )

tigris 2010.06.05. 09:14:43

"terszim" kicsit félre beszélsz, hol voltak tegnapelőtt az amerikai adatok még 14 óra körül amikor esni kezdett a tőzsde hatalmasat. Hol volt tegnap 12 órakor amerikai adat amikor jött a hatalmas zakó, sehol. Ez mind a kedves FIDESZNEK köszönhető. Sokan jönnek itt a hülyeségekkel, hogy pénzt szabadítottak fel és most vesznek OTP-t és majd eladják, kérdem én mikor lesz a fenn? Ennek még itt nincs vége, vagy biztosan nem lehet tudni, hogy hol a vége. Mondok én egy sokkal egyszerűbbet 5840 körül shortolni az OTP-t TDT 5*szorzóval sokkal jobb befektetés volt és biztosabb. Itt nem volt rizikó még "1%" sem, tiszta ügylet, kevés ilyen van egy évben. De talán kevés volt a Kósa felszólalása után az esés, és másnap még adott a Szijjártó is a piacnak. Na ez "1000" forint részvényenként nem semmi. Gondolom ezt senki nem játszotta meg a FIDESZ közeli haverokból, szerintem akik írták a beszédeket meg a többi aki olvasta, azokban fel sem merült ennek a szándéka. És akkor még a deviza párokban rejlő pénzekről nem is beszéltem. Most meg lett a pártkasszából a hiányzó összeg, remélem gyerekek ezentúl gondolkodtok majd kicsit mielőtt beszéltek hülyeségeket. Sokan vannak itt akik rátok szavaztak és ezt nem várták. Megint az következik, mint 12 éve, szidni a komcsikat, hogy mennyire szarul csináltak mindent és majd hónapokig bűnbakokat keresni, meg felállítani különböző vizsgálóbizottságokat és nem tenni semmit. Mi azt hittük ebből már tanultatok és talán gazdasági változás jön előbb, majd ráértek utána, vagy közben a bűnbakokat keresni.

terszim 2010.06.05. 09:29:43

@tigris: Nem beszélek félre. Tegnap 14.30-kor jött ki az amcsi adat magyar idő szerint. Tegnapelőtt 14.15-től kezdtek jönni a kiábrándító amcsi adatok, és tegnapelőtt még reggel 11-kor kijött egy nagyon rossz EU kiskereskedelmi adat, ami már előre megágyazott a tegnapelőtti rossz hangulatnak.

Én is azt mondom, hogy a magyar piacra a Kósáéknak nagy hatásuk volt, de a nemzetközi piacokra csak minimális (de azért volt!). Egyébként nem védem őket, hatalmas marhaság volt, amit csináltak (és bennem is felmerül a szándékosság), mindössze csak annyit mondok, hogy a tegnapi világszintű(!) zakóért nem csak a magyarok a felelősek (szerintem csak max 10-20%-ban).

Öreg Sam 2010.06.05. 11:08:06

@tigris:
Valami ilyesmi....
A Fidesz 8 évét valakik finanszirozták a majdani busás haszon reményében,egy kicsit korán nyujtották be a számlát.( 2.5 milliárd hiányáról beszélnek a pártkasszában)
Sejtésem szerint a shortolás a klozet kucsa,csak a kommunikáció volt nagyon amatőr.
A biztositékot talán külföldön nem is annyira a számok (számok szokás szerint nem voltak) csapták ki,hanem Kósa huszár fátyolos szövege az alkotmányosságról,ill annak "felfüggesztéséről?"
Nagy összegben fogadnék,hogy lesz itt még hosszú bájtok éjszakája is az APEH-nél :)
Mit ne mondjak,csütörtök óta elérhetetlen az Apeh az ügyfélkapun. :)
süti beállítások módosítása