A Simicska-Orbán konfliktus nem a pénzről szól, hanem a hatalomról, s a befolyásról.

A Fideszt ketten építették fel, Orbán és Simicska. Pontosabban, a mai Fideszt, azt, ahogyan ez a világ működik, azt ők ketten építették fel.

Ketten is hordják szét, egyébként. 

1998 és 2002 között világos volt a hierarchia: a pénztárnok pénzt termel, a miniszterelnök politikát csinál. Orbán már az APEH –elnöki kinevezéssel is sokat rontott kormánya presztízsén, de ezt a helyzetet Simicska lelki okokkal magyarázva lemondásával oldotta fel.

2002 után Simicska Lajos szerepe felértékelődött. Szükségszerűen. A Fidesz 2002 utáni építkezését nem Orbán Viktor tárgyalta ki a szocialistákkal, hanem Simicska. Orbán duzzogott (polgári körök felkarolása), kialakította a politikai ellenállás és szerveződés ideológiai-szervezeti és politikai kereteit, de a pénzt a Fidesz világ működéséhez Simicska szállította. Az, hogy a Fidesz 2010-ben győzhetett, fele részben Simicska Lajosnak volt köszönhető.

Simicska az én információim szerint el is kérte a fele királyságot. A 2010-ben megalakult Orbán-kormány egy része Simicska-kormány volt. Talán az egésze is. A kormány szerkezetéről, a központosítási elképzelésekről, a nagy fejlesztések politikai irányításáról és az EU-s pénzek elosztásáról Simicska Lajos döntött.

Orbán Viktor pedig csak pislogott. Orbán fele részben, negyed részben vezette azt az intézményt, amelyet a magyar politika majd második Orbán-kormánynak hív majd. A miniszterelnök politikai ügyekben elbohóckodhatott, de a társadalmi, vagy inkább politikai újraelosztás súlyos ügyeiben Simicska Lajos volt a meghatározó. Orbán ment Simicskához kérni, s nem fordítva.

Ennek a felállásnak volt egy demokrácia-elméleti vonatkozása is. Aki egy kicsit is olvasott bennfentes politikai történeteket – magyarul Bob Woodward könyvei szólnak erről -, az tudja, hogy a szakértelmiségi döntéshozatal és a politikai döntéshozatal együttműködése a legkényesebb kérdések egyike. Ugyanis az a tétje, hogy a demokratikusan megválasztott politikus vagy pedig szakvezetők irányítják-e a közigazgatást. Amerikában a hadsereg vezetői azok, akik időről-időre szembesülnek azzal, hogy a szakmai elképzeléseik megvalósítása a megválasztott politikus szuverenitásának korlátozását jelenti. A „bombázzunk-e egy bázist” kérdésétől a „tájékoztassuk-e az elnököt egy operatív akcióról” problémájáig. Erre épült az Irán-Kontrák botrány is, amelyben a Nemzetbiztonsági Tanács egy magas rangú tisztje, meg a CIA vezetője hivatalosan az elnök háta mögött csencseltek információkkal, pénzzel és szövetségesi együttműködéssel politikai felhatalmazás nélkül.

Amikor a meg nem választott Simicska Lajos a kormány működését Orbán Viktor akarata ellenére tudja korlátozni, az azt is jelenti, hogy a magyar választók döntését korlátozza egy magán ember. A választók Orbán Viktort és nem a vállalkozót bízták meg a politikai döntések kialakításával és végrehajtásával.

A második kétharmadnak ebben a kontextusban volt jelentősége. Az első Simicskának volt köszönhető, a második Orbán Viktornak.

Orbán megértésében szerintem a döntő elem a szuverenitásra való törekvésének megértése. Ez a legfontosabb Orbán számára és minden őt korlátozó körülmény kiiktatására törekszik. Nem csak most, hanem hosszú ideje.

Simicska ma azt mondja, tavaly április óta nem beszélt Orbánnal. Ez logikus lehet – persze, nem biztos, hogy igaz is -, hiszen Orbán tudta: a második felhatalmazás adta időt az őt korlátozó tényezők visszaszorításával tölti majd. Simicska az előző időszakban megvalósított hatalom- és befolyás növekedésével elért mindent, amit egy nála gyengébb politikus torkán még lenyomhat. De a második kétharmad után Orbán még hozzá képest is vízen járóvá vált.

Mindketten akaratos emberek, Simicska nyilván azt gondolta, minden megy a szokásos útján. Orbán meg ennek az ellenkezőjére gondolt. Ez szülte meg a háborút, s ennek a konfliktusnak a törmelékei repkednek azóta is.

Simicskának nem a pénz számít, én elhiszem neki, hogy értékekért küzd., ahogyan azt ma nyilatkozta. A kormányalakításig és a kormány működéséig elérő befolyása azt jelezte, hogy a Fideszen belül és a jobboldalon ő az úr. Az egyik úr ugyan, de a két úr közül az egyik. Majd mindenkit pénzelt, s akit nem, az sem tudott a befolyásától szabadulni – tehát egyeduralkodó volt. A másik úrral, Orbánnal együtt, persze.

A második kétharmad után a hatalmi befolyását kezdte elveszíteni. Ennek a jele, amikor arról beszél, hogy nem tetszik neki az oroszokkal való barátság. Alapvető orientációs ügyekben csökkent a befolyása, s ez tényleg lényeges momentum, ha az ember egy politikai pártot és kormányzást akar formálni. Mindez nyilván aztán lecsöpög a helyi, mondjuk, megyei megrendelésekig is, amelyekben majd nem a hozzá közelálló cégek kapnak megbízásokat.

A második kétharmados kormányzás azért is fordulópont, mert Orbán pénzügyileg is ki akart szabadulni Simicska befolyása alól. Ha a MET tulajdonosai, vagy akár Mészáros Lőrinc is olyan vagyont birtokol, amely adott esetben Orbán rendelkezésére is állhat, akkor a miniszterelnök 2014 óta tudatosan szakad le pénzügyileg Simicska Lajosról. A rövid idő alatt óriási mértékű vagyon felhalmozás pedig azt mutatja, hogy Simicska befolyása oly nagy, hogy azt csak százmilliárdokban mérhető vagyon elemekkel lehet ellensúlyozni, ha az embernek gyorsan van szüksége milliárdos hozamokra.

Szerintem ezek a törésvonalak Orbán és Simicska között. Én ezzel magyarázom a tektonikus ütközéseket, amelyek láttán csak pislogunk.