Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Ki a legény a gáton?

2012.07.03. 16:49 Kóczián Péter

 

Életképtelenségét bizonyítja majd a baloldali-liberális gazdasági-politikai erőtér, ha nem lesz képes megmenteni a Neo FM-et.

Orbán Viktorra és támogatóira biztos nem számíthatnak, mert a Fidesz vezetői 2002-ben a saját bőrükön is megtapasztalták, hogy mit jelent médiát és ellen-kulturális intézményrendszert teremteni ellenszélben.

Őket akkor nem segítette senki, így mai ellenfeleik sem számíthatnak könyörületre.

Egyszerűen szólva: a 2002 és 2010 között a baloldali-liberális holdudvar által újraosztott (vérmes vélemények szerint ellopott) pénzek gazdái, kezelői, felhasználói körében kell megkeresni azt a kört, amely finanszírozhatóvá teszi a Neo FM-et.

A Neo FM-nek minden számítás szerint kereskedelmileg sikeresnek kellene lennie. Amelynek persze része azis, hogy a rádió befizeti a kötelező díjait is. És még profitot is termel.

A 2002-2010 közötti politikai újraosztásban nyertes vállalkozókat kell megkérni, hogy síppal-dobba, nádi hegedűvel, tudásukkal, kapcsolataikkal legyenek szívesek segíteni a baloldali-liberális holdudvar egyik fontos pénztermelő intézményének a megmentésében, fenntartásában és sikerességének megőrzésében.  

Lehet simicskázni és oligarchiázni, de: a Fidesz holdudvara és holdudvarai szemmel láthatóan hatékonyabban működtetik a maguk politikai-gazdálkodási hátországát saját politikai közösségük fenntartása érdekében. A HírTv-től a Lánchíd Rádióig, a költséges népszavazásoktól a saját emberek eltartásáig szemmel láthatóan ellenzéki pozícióban is jól szaporítják és fialtatják a pénzüket.

Valamiből ugyanis eltartották nyolc éven át az ellenzéki pártot – igaz, az önkormányzati győzelem után részben a hatalom (pénz-erőforrások) birtokában tették ezt.

Ha a Neo FM egyszerűen elszáll a levegőben, az azt bizonyítja majd, hogy a baloldali-liberális holdudvar és politikai – gazdálkodási rendszer csak ahhoz ért, hogy a saját zsebébe átzsilipelje a pénzt, de arra már alkalmatlan, hogy saját politikai – kulturális-gazdasági bázisát erősítse, fenntartsa, fejlessze.

Ha még egy kereskedelmi rádiót sem képesek életben tartani, akkor hogyan fog ugyanez az érdekelti kör egy sikeres politikai-társadalmi-kulturális építkezést finanszírozni? Hogyan állják majd a kampány árát? És mi lesz, ha nyolc évre kell berendezkedniük?

Van még egy olvasata a Fidesz történetének. A centralizált gazdálkodás politikai centralizációhoz is vezetett, s Orbán uralma ezzel párhuzamosan elég erőssé is vált, időről-időre elérte, eléri az egyeduralmat is.

Ha a baloldali-liberális holdudvar úgy gondolja, hogy az Orbán-féle hatalomkoncentráció rossz, akkor azt is meg kell mutatni, hogy a sok-központú, hogy ne mondjam, plurális, hatalomszerveződés  - amely a liberális-baloldali holdudvar sajátja – nem akadálya annak, hogy táboruk még az ellenzéki időszakban is összetartó és a gyakorlatban is sikeres legyen.

Nem csak papolni kell,hanem meg kell mutatni a gyakorlatban, hogy a hatalom és a pénz szűk körben való koncentrációja helyett egy politikai –gazdasági erőtér akkor is sikeres lehet, ha másképp szerveződik meg, ha sok embert, tényezőt, érdeket kell összehangolni, összeszervezni. A baloldali-liberális holdudvar szervező ereje ugyanis ez a sokszínűség, ettől lesz politikai karaktere demokratikusnak látszó és működése így válik plurálissá.  

Orbán és Simicska kegyetlen és brutális, mint minden sikeres politikus és háttérembere, akik ellenfeleik elől minden teret el akarnak venni -  Nyugaton is ilyen kegyetlenek és brutálisak a politikusok és háttérembereik. Gondoljunk csak Dominique-Strauss Kahn kicsinálására – ha nem hisszük azt, hogy egy szobalány bátorságán múlt a politikus ellene irányuló, hónapokig tartó kampány fenntarthatósága. Nehezen hiszem, hogy vagy szocialista riválisainak vagy Sarközy elnöknek nem volt semmi köze ahhoz, hogy az évtizedek óta agresszív nőfaló politikus épp akkor bukott meg, amikor.

Az Orbán Viktor fémjelezte jobboldali erőcentrum bizonyította az életképességét. Most a baloldali-liberálisnak kell bizonyítania. A felosztott milliárdokat a baloldali-liberális politikai-gazdálkodási rendszer újrafinanszírozására kell fordítani.

A politikában gyenge az, ami vagy aki gyengének látszik. Aki nem tudja megteremteni intézményei finanszírozását, az egyben pusztulásra is érdemes. A riválisok mindenképpen így kezelik, s ennek megfelelően (is) hoznak hatalmi pozícióból a rivális politikai táborra vonatkozó döntéseket.

 

  

 

201 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr274626281

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki a legény a gáton? 2012.07.04. 09:00:01

Orbán és Simicska kegyetlen és brutális, mint minden sikeres politikus és háttérembere, akik ellenfeleik elől minden teret el akarnak venni – Nyugaton is ilyen kegyetlenek és brutálisak.

Trackback: Mégsem vesz fel IMF-hitelt Magyarország 2012.07.03. 20:22:15

- Komoly tévedésbe vannak, akik azt gondolják, hogy hazánknak szüksége van az IMF pénzére! Ha így lenne, akkor hogyan módosíthatnánk a friss költségvetést egy 300 milliárdos szociális adócsökkentéssel? - tette fel a kérdést felháborodottan Orbán Viktor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.07.03. 19:56:16

Csak én emlékszem úgy, hogy pont azért volt felháborodás, mert se a Class, se a Neo nem nyerhette volna el a frekvenciát mert egyszerűen teljesíthetetlen pályázatot nyújtott be? Akkor miről beszélünk? A Classnak könnyű fennmaradni úgy, hogy hogy 15 percenként nyalnak be a kormánynak valamilyen formában (fizetett reklám) hattól tízig...

Bruno 2012.07.03. 20:04:54

Annak, hogy a Neo-FM bukik semmi köze nincs a liberális oldal "hatékonytalanságához". Csak ahoz van köze, hogy a kormánynak nevezett bűnszövetkezet csápjai (NAV, ÁSZ, KEHI, meg a Budai bácsi) mindenkihez "ellátogatottak" aki támogatni merte ezt a szerencsementes adót.

gaffel 2012.07.03. 20:24:24

nem a neo van csődben, hanem az est csoport..és nem tegnap óta, hanem évek óta..eddig bírta a felszínen tartani a neo.

873ujr3rk 2012.07.03. 20:26:38

nem értem. hogyan kívánhatja bárki, hogy a politikai korrupció ezen torzszülött gyermeke és az az eszmerendszer , kapcsolati háló ami létrehozta, tovább éljen. maaargit .. noooormáááális ???

farkamatvakarva 2012.07.03. 20:33:52

felejtsük már el a politikát! koncentráljunk a közel milliárdos tartozásukra. ennyi. a tartozás nem politikai nézet-függő!!!

2012.07.03. 20:35:39

Sokan mondják a szocikra hogy mocskos zsiványok, és eladják az anyjukat is. Ez igaz.
De nem különb itt a fidesz sem. Ők is eladják az anyjukat is, de előtte ők még meg is lopják őket!
Akkor mi a különbség? Semmi!

Más a vezér, más a zászló szine, mást ordit és ir az éljenzők hada, és mi változik?
Semmi! Csak a politikusok és haverjaik, seggnyalóik gazdagodnak és élnek jól.
Közben a "trubadurok dicsőítik az aktuális "királyt"!

különvélemény 2012.07.03. 20:38:08

A maszopos milliárdok, vagy inkább 100 milliárdok mind fogd a pénzt és fuss elven működtek.

Erre jó a liberalizmus, mindenki csak a saját érdekeit nézi. Ezt akarja a maszop, az lmp, és a dk is, sőt így működik az egész nyugat.

Aki ezt szeretné, bátran szavazzon rájuk.

Offshore cégekbe mindent, ez a jövő...

mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=55394

Puff 20 milliárd...

873ujr3rk 2012.07.03. 20:39:53

@különvélemény: az mno nem pártlap ? mármint mint politikai vitában nem olyan hivatkozási alap-e mint tudományos kérdésekben mondjuk a bors magazin ?

lutria 2012.07.03. 20:40:45

Szerintem a médiahatóság azt nyilatkozta hogy felmondták a szerződést mert a Neo semmit nem tett a tartozás rendezése érdekében,és már az sem segítene ha hirtelen befizetnék a 7XX millát,tehát már hülyék is lennének mert így is,úgy is bezárják őket.

almodhi 2012.07.03. 20:41:50

Kedves szerző, gondolom Hitler még jobban tetszik. Ő még Orbánnál is eredményesebb volt...

gono 2012.07.03. 20:45:36

@Bruno: bizony.
a szerző úgy naív hogy közben meg van győződve róla, hogy a legvagányabb héja a környéken.

2012.07.03. 20:52:27

komolyan annak kellene drukkolnunk, hogy a baloldal váljon olyanná, mint a fidesz ?
a 2/3 egyetlen pozitívuma, hogy megszűnik a két oldal mutyizása, nehogy már visszasírjuk

3dom'f'speech 2012.07.03. 20:52:39

az a helyzet, hogy a balliberáls oldal csak a lopás és a romboláshoz ért, a NeoFM-ben pedig olyan felelőtlen a gazdálkodás, mintha még mindig a gyurcsányi-korszak mutyijaiból lenyúlt pénzeket költenék

Doktor Kotász 2012.07.03. 20:55:37

Ez a cikk totál értelmetlen. Senkit nem érdekel, hogy egy nem politizáló, magazinműsoros zenei kereskedelmi adó csődbe megy vagy sem, és a tulajdonosoknak hova húz a szíve. Különben is a NeoFM-el együtt mindkettő egy görény banda. Volt két adó, akiktől elmismásolták a frekvenciákat MSZP-Fidesz kalákában. Mindkettő a saját haverjának kedvezett, csak most a Fidesz hátbaszúrta az MSZP-t úgy, hogy basztatta a ClassFM hirdetőit. Pont nem érdekel a ClassFM, csak látszik, hogy milyen az, ha gengszterek háborúznak.

Doktor Kotász 2012.07.03. 20:57:34

Ja igen, a cikkírónak tök beteges a lelkivilága, abból a szempontból, hogy mit tart természetesnek. Tipikus fideszes mentalitás.

igenember 2012.07.03. 20:59:17

Szóval Kóczián Petike... Te az a Petike vagy aki keményen Jobbikos? Kicsit meglepő, hogy ilyen czikket írsz balos médiáról... Mi van a háttérben?
Egyébként én meg azt mondom, hogy a szórakoztató iparban, aki nem életképes annak buknia kell. Punktum.

fran7 2012.07.03. 21:02:02

Ki az, aki szavazna egy olyan politikai oldalra, aki a hatalmát pénzét nem használja arra, hogy építse a saját hatalmát. Ez olyan mint ha valaki kapna egy házat, de soha egy szöget nem verne be ott. S ő akarna a házmester lenni ott. Vagy tulaj.

is 2012.07.03. 21:03:24

elég cinikusnak kell lenni, hogy ebben a hangnemben szülessen meg ez a poszt. konkrétan pedig a 2006 utáni helyzetről írt félmondaton tényszerűen meg is bukik az egész. az önkormányzatok rengeteg pénz felett rendelkeztek 2006 után, abból fenn lehetett ezt tartani mindenféle klső gazdasági támogatás nélkül. tehát a hasonlat nem áll meg, ez a poszt kuka.

@különvélemény: nem mintha az MFB nem adott volna 34 milliárdot a Közgépnek puszira....

fran7 2012.07.03. 21:09:55

@is: Azért te is tudod, hogy ez bonyolultabb, hiszen az MSZP még örült is neki, hogy kevesebb várost és önkormányzatot kell állami pénzzel támogatni. Konkrétan néhány nagy várost és néhány szoci fellegvárat. Míg a Fideszes városok meg vehették fel nyakló nélkül a kölcsönöket. Lásd Vásárhely és társai.

ob.szerver 2012.07.03. 21:11:27

Jogos a felvetés, hogy amíg a jobboldalinak nevezett formáció ellenzékben is ki tudta építeni lakájmédia birodalmát addig a szoclib miért volt képtelen erre kormányon is, ellenzékben nem is beszélve.

A válasz a fideszmaffia hűbéruralmi szervezettségében, szigorú alá/fölérendeltségi viszonyaiban rejlik. Az állami szinten szervezett és a legfelsőbb helyekről koordinált korrupció a kedvezményezettjeinek nem csak ad, de szigorúan el is vár, amit azután nem lehet visszautasítani. Ahogy Don Corleone is elvárta a szívességet (egyszer talán még kérünk tőled valamit) a temetkezési vállalkozótól cserébe azért, hogy megverette leánya megbecstelenítőit. A közbeszerzési pályázatok nyertesei, a közbeszerzési nélküli állami költekezések beszállítói, vagy az új földesurak tudják, hogy Orbán kegyelméből élnek. Így amikor kérés érkezik, hogy össze kell dobni pár milliárdot erre vagy arra, azt nem áll módjukban visszautasítani, és tudják, hogy majd a jövőben is számíthatnak gazdájuk nagyvonalúságára.

is 2012.07.03. 21:12:40

@fran7: Azért te is tudod, hogy ez bonyolultabb, mert normatív támogatások mentek mindenféle jogcímen. Onnan lehet ezt leginkább tudni, hogy most ezt veszi el Orbán százmilliárdos tételben az önkoriktól. És aztán meg lehet nézni, hogy Debrecen mit kapott 2002-2010 között EU-s és egyéb pályázati pénzekben, aztán 2010 óta meg Szegedet.

op tomi 2012.07.03. 21:13:06

Nnaszóval, anno a két legnagyobb párt pénztárnokai megállapodtak, ettől lett Class FM és Neo FM a Sláger Rádió és a Danubius Rádió helyett, mostani kormánypártunk kissé túlnyerte magát az istenadta NÉP jóvoltából és nem gondolja, hogy be kéne tartani a Neo FM és a Class FM pályázatnyeretésével kapcsolatos akkori szóbeli, írásban és egyéb visszaellenőrizhető formában nem rögzített szerződést. Egyik országos kereskedelmi rádió sem tud megélni állami megrendelések nélkül, gyakorlatilag először kiéheztették a Neo FM-et, most pedig - mivel fizetésképtelenné vált - kipicsázzák e korábban megnyert országos frekvenciákról... ennyi történt, hogy mennyien hallgatták a rádiót és esetleg azért, mert tetszett, az már nagyon le van szarva...

eastern 2012.07.03. 21:14:31

Jól értem, a poszter azon siránkozik, hogy a ballib oldalon nincs senki, aki az ellopott milliárdok egy részét hajlandó lenne visszatenni a közösbe, (na nem az országosba, csak a "baloldali-liberális gazdasági-politikai erőtérbe")? És ezt, ha nem is pont ezekkel a szavakkal, de nem különösebben burkolva még le is írja
Az nem baj, hogy kilopták a közösből, de nem akarnak belőle visszacsorgatni a Pártnak....
Már nem is csinálnak titkot belőle, azért ez durva...

Judy Epokit 2012.07.03. 21:14:35

@Bruno: Ezt gondold át. Ha megnézed akkor láthatod, hogy a narancsos médiában a szocik alatt nem nagyon volt hírdetés. Az más kérdés, hogy nem picsogtak mint most a jelenlegi ellenzéki sajtó.

Nem sajnálom egyik oldal médiáját sem. A gengszterváltás óta a politika eltartottjai. A váltógazdálkodás meg ezzel jár.

Ennyit a független, mértékadó értelmiségről.

Például a klubrádió más tészta. A szomorú az, hogy pár politikai műsor miatt szopnak a magazinműsorok is amik közül nem egy nagyon jó. Szerintem.

Judy Epokit 2012.07.03. 21:15:08

@eastern: Nem, nem érted jól. De mindegy.

fran7 2012.07.03. 21:17:42

@ob.szerver: Néha úgy érzem az ilyen hozzászólásokat látva, hogy a politikai realitásnak teljes hiányában lennének az emberek Magyarországon. Kergetnek valami rózsaszín álmot, miközben mindenkiről a lehető legrosszabbat feltételezik. Nem értem ezt a kettősséget. Sőt, míg ez a kettősség lesz, addig nem nagyon lehet semerre továbblépni, csak ez a gyűlölet teljes légkör fog uralkodni.

eastern 2012.07.03. 21:18:05

@Judy Epokit: Kiváncsian várom a szakértő magyarázatot......

utalom a politologusokat 2012.07.03. 21:19:25

"Orbán Viktorra és támogatóira biztos nem számíthatnak, mert a Fidesz vezetői 2002-ben a saját bőrükön is megtapasztalták, hogy mit jelent médiát és ellen-kulturális intézményrendszert teremteni ellenszélben. Őket akkor nem segítette senki, így mai ellenfeleik sem számíthatnak könyörületre."

hejj de szelektiv az a memoria!
es a heti valaszt vajon kicsoda stafirozta ki?

kgonzo 2012.07.03. 21:23:21

Ilyen - hát hogy is mondjam - különös módon interpretálni azt a helyzetet, hogy nemhogy állami megrendelést nem kaptak a hirdetési piacról, de még azokat, akik megrendeltek volna, azokat is megfélemlítik. Nem is tudom hogy nevezzem. Talán az arcátlanság lenne a helyes kifejezés. Szóval azért töketlenek a szocik, mert nem tudják a NAV-tól megvédeni a NEO hirdetőit? Persze szerintem megérdemlik, mert aki lepaktált ezzel a bandával és így osztott frekvenciát az most egye meg, amit főzött.

fran7 2012.07.03. 21:23:35

@is: Mondjuk nem véletlen van akkora hitele Debrecennek. Például, közelharcot kellett vívni azért, hogy kicsit Debrecenhez közelebb menjen az autópálya. Az ország második legnagyobb városának kőkeményen könyörögnie kellett ezért.Tehát hiába érzed, hogy mennyivel nyitottabb volt az MSZP Debrecenhez, ha azt az ottaniak egyáltalán nem így érzik. A politika érzület kérdése is. Vagy esetleg az EKF, ahol Debrecennek esélye se volt nyerni, bármilyen jó pályázatot adtak be. Ennyire volt korrekt ilyen téren a balos kormányzat. A jó pécsi pályázat ráadásul nem is valósult meg.

Tragedy 2012.07.03. 21:38:08

Cizellálnám én Kóczoska agyi tevékenységét, de ahhoz kéne cizellálni való! A neofm meg a ballibsik...hehe. nagy a hőség:-)))

ob.szerver 2012.07.03. 21:38:54

@fran7:

"Néha úgy érzem az ilyen hozzászólásokat látva, hogy a politikai realitásnak teljes hiányában lennének az emberek Magyarországon. "

Szerintem a realitás hiányára az utal, ha valakit 1998-2002 után még az emútkétév sem döbbentett rá, hogy Magyarországon a szervezett bűnözés került hatalomra, amely maffiamódszerekkel (hogyan is másként?) irányítja az országot, annak minden attribútumával együtt. Megvalósult a state capture, az államhatalom elfoglalása a maffia által, amelynek célja az állami erőforrások kisajátítása egy szűk érdekcsoport által, kizárva belőle a társadalom nagy többségét. Ez nemzetközi szervezetek vizsgálódásának is az eredménye.

Ebből azután futhat lakájmédia birodalomra, kedves @fran7 és kedves Kóczián Péter.

movhu 2012.07.03. 21:44:55

Ha jól értem az a baj, hogy egy kereskedelmi rádió nem tud megélni piaci alapon, csak kizárólag állami dotációk által?
Hirtelen Hofi jutott eszembe, amin a kórházi kacsákkal humorizál :)

puffatag 2012.07.03. 21:48:35

@movhu: elvtársam, az mszp-s rádió tartozása kb megegyezik a konkurrens fideszes rádió állami dotálásával (évi 700 milla).. miről hadoválsz?

Korhely 2012.07.03. 21:51:14

Péter! Kérdezz meg bárkit a te általad megszólított üzleti körből.Mindenki azt fogja mondani neked - na persze csak négyszemközt-, hogy maffia-módszerekkel félemlítenek meg mindenkit, aki csak gondolni mer arra, hogy a baloldali liberális médiában hirdessen. Azok a cégek, akiknek hirdetéseit meglátják valamelyik "ellenséges" lapban, nem kapnak állami megrendeléseket és másnap megjelennek náluk az adóellenőrök. Annak idején, a kormányváltás környékén Orbánék még azt is megüzenték, ki maradhat életben és kiket ítéltek halálra. A Neo FM a halálra ítéltek között volt. De szerintem ezt te tökéletesen tudod. Ha viszont így van, miért írtad meg ezt a képmutató posztot?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.07.03. 21:51:32

Hát igen. Mert az MSZP és holdudvara, jelenlegi és néhai szövetségesei csak a pénzben hisz. Nincs szervezettség, nincs ideológia, nincs cél - csak az ÉN és a NEKEM, még többet. Így nem lehet hosszú távon sikeresnek lenni, még egy werberi gyűlölethadjárattal sem.

barkacs 2012.07.03. 21:51:51

Nagyon meleg van, tudom, de ez így leírva, akkor is jó nagy butaság. Milyen elemzés az, amelyik csak a végeredményt nézi, de számos tényezőt figyelmen kívül hagy?

Egészen más erősségű szembeszélben kell most a bal-liberális médiának életben maradnia, mint korábban a fidesz közeli termékeknek. A vicces ebben, hogy ezt a baloldal saját magának köszönheti.

viktorék már régen megmondták, akié a média azé a hatalom és az állami megrendelések.

barkacs 2012.07.03. 21:52:50

@Korhely: ott a pont, ezért nem értem ezt az írást. elromlott a légkondi?

ob.szerver 2012.07.03. 21:53:15

Bár már nem emlékszem, hogy mit követtél el, de azt tudom, hogy meglehetősen nagy visszhangot keltve és meglehetősen méltánytalannak tűnően basztak ki a lakájmédiából.

Csak kérdezem: ez a poszt most bűnbocsánatért való esdeklés?

puffatag 2012.07.03. 21:59:06

a tények: ballib kormány alatt atv és rémhírtv állami reklámbevétele kínosan egyezik, ballib kormány alatt 168óra és heti válasz állami reklámbevétele kínosan egyezik, fidesz kormány alatt tönkreteszik, fenyegetik a baloldali médiát... a klubrádiót fenyegetik, az ott hirdetőket fenyegetik, a konkurrens lánchídrádió vezetői azt mondják, hogy a klubrádió szándékosan rossz pályázatot adott be... a klubrádiótól többtízmilliárdot követel évente szalai nevű néni, miközben a lánchídrádió közszolgálatinak minősítve szalai néni által ingyen sugároz... nem jól mondtam: tavaly 240 milliót kapott erdély és más faszomkutatásra

fran7 2012.07.03. 22:01:21

@ob.szerver: Tudod olyan szép ez leírva, de te is tudod, hogy az MSZP-nek és SZDSZ-nek szintén erős kapcsolata volt a szervezett bűnőzéshez. Csak egy név Veress és Nyírbátor. Tudnék még másokat is mondani, de nem rágalmazok, hiszen nem tudom bizonyítani. Mellesleg JFK-vel nem a szervezett bűnözés került hatalomra az USÁ-ban? Penta Szlovákia?

puffatag 2012.07.03. 22:01:27

@OrangeOrder: simicska fizet neked vagy nyerges, ez a kérdés? vagy nagyon ostoba vagy?

puffatag 2012.07.03. 22:03:14

@fran7: simicska kicsoda, te kis szervezett fideszbűnöző? (bocs, ez tautológia)

fran7 2012.07.03. 22:05:49

@puffatag: Te most komolyan a századrangú balos média támogatását hasonlítod össze az élvonali jobbos média támogatásával? Nem csúsztatás ez kicsit?

puffatag 2012.07.03. 22:07:04

@ob.szerver: a kóczián nem érti, hogy alacsonyabb, mint a gonosz törpe és mégis kigolyózták (ráadásul tehetségesebb, mint az átlag pappdanik)

puffatag 2012.07.03. 22:10:28

@fran7: AZ ÉLVONALI JOBBOS MÉDIA A HETI VÁLASZ CÍMLAPON HOZTA RANSCHBURG JENŐ HALÁLAKOR: MEGHALT GYURCSÁNY EMBERE....ez a magyar jobboldal legkultúráltabb szegmense

barkacs 2012.07.03. 22:13:30

@fran7: "Nem csúsztatás ez kicsit?"

és ezt pont az mondja, aki veresst egy lapon említi simicskával, meg pintér elvtárssal és azzal, ami ebben az országban most a szemünk előtt zajlik. jfk, meg penta, lol.

puffatag 2012.07.03. 22:22:14

most olvastam bele "orangeorder" sitejába, örök tanulság mindenkinek, ezt nem hiszem el, mindeenkinek ajánlom

ob.szerver 2012.07.03. 22:23:16

@puffatag:

Az igazi kérdés nem az lenne, amit a szerző feltesz, hanem az, hogy a fidesz miért nem volt képes ennyi idő alatt és ennyi pénzzel kistaffírungozva egy tisztességes konzervatív médiatermékkel előállni, miért csak a szemét ömlik minden csatornán? (Borőkai látszólag egy európai arc volt, de a megélhetési kényszer őt is levitte kutyába, feltéve ha egyáltalán volt volt valaha más ambíciója.)

Hát azért, mert a tisztességes konzervatív média élesen fideszellenes lenne, mivel annak semmi köze sem a tisztességhez sem a konzervatívizmushoz. Igy marad nekik a Hír-, Echo TV, MaNem, Magyar Hirlap szintű médiamocsok.

Walter Hartwell White 2012.07.03. 22:28:23

"Őket akkor nem segítette senki, így mai ellenfeleik sem számíthatnak könyörületre."

De nem is próbálta senki ellehetetleníteni a jobboldali sajtót, ahogy most zajlik a baloldali ellen.

profilo 2012.07.03. 22:35:04

A kommenteket elolvasva látszik csak igazán,hogy mennyire igaza van Kóczián Petikének.

:-))

puffatag 2012.07.03. 22:41:14

@ob.szerver: utálom a választ, dehát így látom: kisvárosi elsőgenerációs faszomként meg kell bosszulni valakin, hogy az apám párttitkár volt

puffatag 2012.07.03. 22:48:19

@profilo: végigolvastam kommentjeidet, amikor ádert védve gyaláztad a baloldalt, rájöttem: alja féreg vagy, akárcsak gazdáid, simicska és nyerges (hiszen ők a te gazdáid, vagy tán tévedek, te kis némethlaciné?)

frontember876 2012.07.03. 23:02:24

Figyelj rám Peti, többször nem mondom el:

1. Amikor a fidesznek nem volt tévéje, akkor bezzeg arról harsogtatok, hogy a geci szocik minden hatalmukkal médiafölényt építenek.

2. Akkor a botladozó, pénzhiány és rutin miatt ügyetlenkedő fideszre nem mondtad, hogy aki nem életképes, dögöljön meg, hanem akkor büdöskomcsik anyjukpicsáját

3. Most fordítva van a szitu, most persze nagy a pofád.

Mifelénk úgy hívják az ilyet, hogy gőgös győztes - nyomorult vesztes típus, aki még nyerni sem tud nagyvonalúan, mert még akkor is a másikat rugdossa. Ennek egy oka van: a végtelen kisebbségi komplexus. Hogy még kétharmaddal is azzal kell foglalkoznod te szerencsétlen, hogy a szocik milyen bénák. Hát azok. Pont, mint ti. Ugyanaz a balfasz, becstelen, dilettáns agyalágyultak gyülekezete, csak az egyik a remegő herezacskójú elöregedett barom alpakka öltönyben, a másik meg a sosem dolgoztam mert nagyravágyó, lusta, tehetségtelen suttyó voltam zsíros hajjal és kockás érettségi öltönyben.

Ezek a politikusaink.

Na most akkor gondold végig azt, hogy te vajon milyen ember lehetsz, aki még ebből a végtelenül arrogáns, döbbenetesen buta, hatalomvágyó szarháziak utolsó láncoskutyájának is alkalmatlan voltál.

Képzeld csak el, milyen ember lehetsz te, akit már a fidesz sem vállal fel nyíltan, ezért kvázi "független" emberként íratják le veled az ilyen seggnyalós, szocibasztatós posztokat pusztán azért, mert a tárkinál közelebb jött a szoci, ezért retteg a komplexusos törpe, ezért neked írni kell egy ilyen, újságírói és politológiai szempontból vállalhatatlan szemetet, és a buci kis fotóddal vállalva kell újra és újra faszt tenni a saját szádba, mert külföldre menni tehetségtelen vagy, itthon versenyhelyzetbe menni hiteltelen senki vagy, hát megmaradsz ilyen bérpöcsnek, aki örömmel térdel be forintért a korábbi gazdinak. Már nem ehetsz és szarhatsz az udvarán, de azért kidob még néha egy csontot az árokpartra, te meg hálásan csóválod a kis farkincádat, mert hát a vak is látja, nem haragszik a gazdi, hát mg mindig szeret.

Csekkoltasd a politikai tiszteddel az ip címemet, hogy listán van-e már. Ott van, ne aggódj.

Lucky Larry Silverstein 2012.07.03. 23:07:06

Miaf*szról beszél a tisztelt társaság?

A Fidesz médiája megélt 8 évig állami megrendi nélkül. MNO pl.

Most meg kereskedelmi rádijó nem élhet meg Á-i megrendelés nélkül.....miiiiii? Akkor 'aviszonlátásra bőrninhell. Sztakurva. 2 év, ennyi volt, napi 1 milliós tartozásgenerátor.

Mondjuk a maszop szerint hitelek nélkül az állam nem finanszírozható, a szavazói szerint pedig nekik a közszolgáltatás jár, mer kell meg minden. Mind ilyen ekszpert.

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2012.07.03. 23:07:09

@ob.szerver: nem, nem ez a cél. Ülök és elemzek. Hol a baloldal, hol a liberálisok, hol a fideszesek vádolnak azzal, hogy a másik oldalnak írok.

Szerintem van egy helyzet, s ezt megpróbáltam exponálni. Hogy ez kinek hajtja éppen a malmára vizet, az nekem tökmindegy.

Szerintem ettől szabad a média, ettől szabadok az emberek, hogy az elemzésüket, a nézeteiket nem arra való tekintettel formálják és közlik, hogy ez a hatalom vagy a lehetséges hatalom (úgyis mint ellenzék) képviselőinek tetszik-e vagy nem; szolgálja-e az érdekeiket vagy nem.

Számomra ez ilyen egyszerű.

Utóirat a "kibaszásról": ami a HírTv-t illeti, el kell mondanom, megint csak az igazság kedvééért, s nem azért, hogy Orbán & Co köreiben jó pontokat szerezzek: nem kibasztak, hanem eljöttem; nem kergettek, hanem marasztaltak; nem akartak betiltani, csak meg kellett felelniük egy nyomásnak; amennyire tudom, nem álltak haptákba, hanem küzdöttek azért, hogy ne kelljen Orbán-interjút vágniuk - ez persze a konfliktus lényegén nem változtatott.

Sőt, ha már erről írok: a baloldali és liberális médiában is sor került hasonló konfliktusokra és szinte soha nem a sajtószabadság bővítése mellett döntöttek a felelős vezetők. Szóval, az én tapasztalataim nem erősítik azt a sztereotípiát, hogy a jobbos médiában üldözik a szabadság harcosait, míg a baloldali-liberálisban mindent megtesznek szabadságuk biztosítása érdekében.

A különbség az, hogy a szoc-lib világ plurális - történetileg sok központú -, a jobbos meg nem. De ezt a gondolatmenetet már nem akarom folytatni, mert újraírnám a fenti posztot.

dr. pretender 2012.07.03. 23:11:17

@Judy Epokit: nagyon jól emlékszem Strabag-hirdetésekre a Hírtv-n. Jót röhögtem, amikor az elsőt megláttam. Onnantól kezdve nem nagyon boncolgatták az autópálya-építés és hasonló ügyeket.

milyen szép a Vértes, ó 2012.07.03. 23:26:52

@Judy Epokit:

Ugyanakkor a fránya tények pl. azt mutatják, hogy a maszopos időkben a 'fideszes' lapok alig kaptak kevesebbet állami hirdetésekből, mint a baloldaliak; azt hiszem, konkrétan pl. a Heti Válasz (amelyet még közpénzből is alapítottak) ugyanannyit, mint mondjuk az ÉS. Ma ötször annyit kap.

És ugye annyira nem panaszkodtak, hogy akkor, amikor a 2002-ben még bevételeinek majd' 90%-át állami megrendelésből szerző Magyar Nemzet hirdetési forrásait megfelezték (csak annyit kap, mint a többi lap, diktatúra!), jókora nemzethalálozás lett a dologból.

Dehát az a fránya emlékezet ugye.

milyen szép a Vértes, ó 2012.07.03. 23:30:10

@Lucky Larry Silverstein:

Egen, hazudozzunk, a Magyar Nemzet nem kapott pénzeket -- amikor abból lett balhé, hogy jaj, a rohadt maszoptól csak a fenntartási költségek 40%-át kapja állami hirdetésekből, nem 90-et, mint 2002-ig. :)))

leroi 2012.07.03. 23:31:16

Megjegyzem Strabag hirdetés volt a MaNEmben is. Ott is eredményes volt. (egybiteseknek: onnantól kezdve az újság nem írta le többé a Strabag szót, az csak a hirdetésekben szerepelt.)

milyen szép a Vértes, ó 2012.07.03. 23:33:31

@fran7:

Ja, az ATv századrangú, a HírTV meg élvonalbeli "jobbos". Ettől még a színvonaluk ugyanolyan. És akkor még kicsit jóindulatú is voltam.

milyen szép a Vértes, ó 2012.07.03. 23:35:50

@Lucky Larry Silverstein:

Ott lesz az közvetlenül a 'nem kaptak pénzt' forrása mellett.

De mivel amiatt ment a nemzethalálozás, hogy csak feleannyit kapnak, mint korábban, szórakoztató a produkció. :)

Tudod, mit? Hazudjuk azt, hogy még oda is kellett adniuk a bevételt Gyurcsánynak.

milyen szép a Vértes, ó 2012.07.03. 23:42:48

@Lucky Larry Silverstein:

De parancsolj, mivel nem a te nemlétező forrásaid mellett van mégsem, lehet számokat találni.

hirszerzo.hu/hirek/2007/8/1/41338_a_magyar_nemzet_gyurcsany_es_koka_holdudvar

rumpuncstv · http://rumpuncs.tv 2012.07.04. 00:05:14

szép amit írsz - bár el nem olvastam - mégis úgy gondolom, ebül szerzett "vagyon" ebül is vész el! nagy kár volna tirádákat zengeni, baloldalról, meg összefogásról ez esetben fecsegni, hiszen csont nélkül lopták el a sláger rádiót, nem?

smartdrive 2012.07.04. 00:23:23

hízunk, hízogatunk?

MACISAJT 2012.07.04. 01:00:44

Volt egyszer egy D209 nevű miniszterelnök, aki a 2002-es kormányváltás után azt mondta :
" ha a jobboldalnak tévé kell, hát vegyen magának".
Nos, a jobboldal megfogadta a tanácsát:vett magának.

Ha jól látom, a szerző most arra biztatja a balliberális oldalt hogy most fogadja meg saját tanácsát és a , kormányzásuk alatt khhhm, szóval kimentett összegekből építsen magának médiabirodalmat, illetve tartsa azt fent.

Nos, erre vonatkozóan már történtek mozgások,elég ha a Népszava svájci tőkeemeléseit nézzük, vagy a Szabad Sajtó(sic!)
mozgásait, legújabban a stop.hu, Hírszerző, hvg
koncentrációt.
magyarnarancs.hu/belpol/bekoltoztek-a-jokaiba-segiti-a-nepszavat-79206/

Tény hogy Demszkigrád elvesztése érintette a lehető legfájdalmasabban a ballibákat, most szembesülnek azzal hogy őket is "a piac" kell(ene) eltartsa, az a "piac" amit amúgy istenitenek, de bizony ha magukról van szó azt ilyenkor még a bolgárgyörgyök sem szeretik, nyíltan bevallják óbégatásaikkal hogy állami pénzek nélkül fuccs.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.04. 01:04:01

Páran feldobták a lasztit, ezért rákérdezek:

Megköszönöm, ha valaki elmagyarázza nekem, hogy mi a baj Neo FM és a Klubrádió adásaival.
Az egyik popzenét, a másik pedig főleg érdekes magazinműsorokat sugároz (politikai hovatartozásuk pont nem érdekel).

ON:
Péter, már a kiinduláis pont is hibás: egyik adónak (se a Neo Fm-nek, sem pedig a Class FM-nek) sem kellene léteznie.

A feltett kérdés is rossz, gyakorlatilag azt érezteti, hogy ki mennyit tarhált/lopott/lobbyzott/doncorelonézott ( a megfeleleő ige tetszés szerint aláhúzandó) össze az eltelt 22 évben és hogy hogyan tud ebből a pénzből felszínen maradni ellenzékben?

Amikor a pártfinanszírozás átláthatatlansága egyébként is arcpirítóan semmilyen?
Egy olyan országban, ahol milliók élnek létminimum alatt, miküzben a politikai és a hozzá kapcsolódó gazdasági holdudvar lazán pávázik?

Szóval: ezt így felvetni és kibontani finoman szólva is kevés eleganciát sejtet. Kár volt érte.

De abban mindettől függetlenül igaza lehet, hogy a baloldali-liberalista politikai erőtér gyenge és béna kacsa. Viszont ez nem lesz mindig így, és remélhetőleg minőségi lesz a változás (van honnan).

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.07.04. 01:16:00

@MACISAJT:

"nyíltan bevallják óbégatásaikkal hogy állami pénzek nélkül fuccs. "

Nem teljesen - mivel, ha jól olvastam: aZ államhoz így-úgy köthető cégek és közbeszerzésekben érdekelt magánvállalatok se hirdetnek, azaz erősen aszimetrikus lett az a piac, ami az emúltnyócévben kevésbé volt az (vagy egyáltalán nem).

Egyébként pedig ha már Bolgár Györgyök (így nagybetúsen, ahogy Orbán Viktor nevét is szokás írni, a minimálisan elvárható tisztelet okán) és az ő(k) óbégatásai(k):
a civil szférához fordultak segítségért és sok hallgató segített is - ebben semmi kivetnivaló sincs.

Ja és mág valami: ha már szóba hoztad a D209-es ügynököt: én irtóra szeretném, ha a volt összes komcsi zügynök neve, beosztása nyilvános lenne: perpill ki is (melyik párt) áll ennek leginkább útjában?

Mister Gumpy 2012.07.04. 02:03:21

@h.kovacs: Megszűnik? Frekvenciapályázatok, Grippen, Margit híd, ügynöktörvény?!

Wagem 2012.07.04. 04:20:24

@frontember876: A fröcsögésed semmit sem ér.
A leg értelmesebb amit kihámoztam belőle"geci szocik"
Na látod....!!

Silvestris 2012.07.04. 05:30:51

Hat szerintem meg szar volt a radio, ugyhogy tokmindegy miert ment csodbe.

webnazi 2012.07.04. 06:00:41

Nem kellene elfeledkezni arról, hogy a rohadék komcsik mit meg nem tettek a nemzeti oldal teljes elhallgattatásáért, politikai legyilkolásáért. Az emlegetett MNO és Demokrata nevezetű lapok a vörös terror idejében valójában semmiféle hirdetési lehetőséget NEM kaptak, sőt - ha jól emlékszem rá, a vörös csűrhe annyira ellehetetlenítette említett sajtótermékek lapkiadását, hogy a szó szoros értelmében szinte betiltatta a nyomdáknak a gyártását (nyomtatást). Nem véletlen hogy említett lapokat először egy vidéki (Dabasi Nyomda) majd később egy határközeli szlovákiai magyar kisvárosban (Révkomárom) nyomtatták ki.
Hogy a jelen időkre a NeoFM vagy a ClassFM milliárdos hátralékokat halmozott fel, s mára szinte nincs megszólalási felülete a nemzetellenes drágabolgárúrnak, vagy a másik két kreténnek (Boross-Bochkor) az itt egyáltalán nem politikai kérdés ebben a támakörben! Itt bizony keményen CSAK a piaci viszonyok vannak - tehát aki nem fizet a lehetőségért, a kialkudott frekvenciáért, sőt visszaél bizonyos helyzeti előnyökkel - az repülhet!

nemecsek ernő áruló 2012.07.04. 06:35:01

@movhu: Hány hirdetőt tudsz felsorolni a NeoFM-től? Én sokszor hallgatom, de most egy sem menne. A ClassFM-ről hirtelen Államkincstár, Lidl, CBA, Szerencsejáték Zrt., Aldi, ... na ez volt a gond. Lehet egy kereskedelmi rádió akármilyen fasza, ha államilag vannak befenyítve a cégek, hogy aki ott hirdet, semmi jóra nem számíthat sem tenderezés, sem NAV szemszögből, akkor belefeketedhet, nem lesz működőképes.

Speciel Borosért/Bochkorért kurvára nem kár, de a rádió többi dolgozóját én sajnálom. Ők anno a Sláger rádiónál dolgoztak, csak a főfejest hívták másképp. Ez pedig tragédia.

nemecsek ernő áruló 2012.07.04. 06:38:04

@webnazi: És ezzel rendben is van, hogy most ők ne adjanak, mert ezzel bizonyítják, milyen nagy emberek? És képes vagy vörös terrorról beszélni egy Pozsgayval, Szűrössel, Martonyival, Kövérrel, Bayer (Népszabi Pártélet rovat) Zsoltival terhelt államosító igazi kommunista kormány támogatása közben. Na ez mutatja, mekkora idióták vannak ebben az országban.

Adalberto Gellenzeeri 2012.07.04. 06:39:35

Kedves Kóczián úr!
A fidesz-t egyeduralmi törekvései miatt életképesnek minősíteni igen érdekes gondolatkísérlet. "Elemzésének" a valós társadalmi folyamatokhoz semmi köze. Egy primitív dzsungeletika szalonképessé tétele elszomorító az Ön (bárki) részéről. Normális társadalomban sem a szoci lenyúlást, sem a fidesz diktatúrát nem tekinthetjük legalizálhatónak. A blog utolsó mondatai pedig a középkori feudális gondolkodás terméke. A politika nem lovagi torna, ahol a legerősebb győz, természetesen erőszakhoz folyamodva. A fidesz éppen megerőszakolja a magyar társadalmat. Önnek ez tetszik. A négymillió megerőszakoltnak nem.

Deres · http://textura.blog.hu 2012.07.04. 06:42:42

A bloggernek igazat adok abban, hogy az előző rezsim haszonélvezői képtelenek összefogni, ezért pusztulásra ítéltetnek.

A Neo FM megmentése viszont nem közös érdekük, mivel a NEo FM nem szolgálja céljaikat. Ez a rádió csupán egy mutyival szerzett biznisz, ami most bebukik. A köztartozások egy részét behajtják, a tulajdonosok röhögnek a markukba, és keresnek új játszóteret.

kirsten 2012.07.04. 06:45:48

@eastern: Az még durvább amit amit az orvbán-simlicska duó művel. Vajon mennyi megy a közgép pénzéből orvbán zsebébe. Re3mélem ez a kóczián nevű senki is hamarosan el fog tűnni a dicsőített rablóbandával együtt.

Környezettudatos 2012.07.04. 06:56:33

Eddig olvastam:

"A 2002-2010 közötti politikai újraosztásban nyertes vállalkozókat kell megkérni, hogy síppal-dobba, nádi hegedűvel, tudásukkal, kapcsolataikkal legyenek szívesek segíteni a baloldali-liberális holdudvar egyik fontos pénztermelő intézményének a megmentésében, fenntartásában és sikerességének megőrzésében. "

Tovább nem érdemes. Tudod, az akkor nyertes vállalkozók a nyereményük sokszor nagyobb "felét" már a nyerés előtt leadták. Most egy érettségizett nímandot nem fognak pénzelni....és a neo fm-nek ez a húzó embere.

nu pagagyí 2012.07.04. 07:04:16

Ha jól értem, csalásra és lopásra biztatja a blogíró a másik politikai oldalt. Szerintem pedig a közpénzek kezelésének átláthatóságát kellene megteremteni.

Az állami cégek reklámköltéseinek nyilvánosnak és indokolhatónak kell lennie. Szükségtelen dolgot ne hírdessenek és ha hírdetnek azt úgy tegyék, hogy elérhető legyen a megcélzott réteg. Ha ez nem így történik, akkor a cég vezetőjét ültessék le a közösségnek okozott károkért, felelőtlen gazdálkodásért. Nem lehet abba belenyugodni, hogy közpénzből építgetnek pártmédiát.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.07.04. 07:13:08

Az a helyzet, hogy a baloldali liberális-garnitúra elképesztő mennyiségben lapátolt pénzt és pozíciót (legálisan!) az ellenfeléhez is (gesztusként? a támadások visszafogásáért?). Egyes alapítványok pénzeléséről a sajtó is írt, arról már kevésbe, hogy valamiféle kulturális megbízotti hálózatot épített ki a kormány országszerte (már nem emlékszem a pozíció nevére). Ezen posztokra a Fidesz-vezette települések teljesen nyíltan pártembereket ültettek, gyakorlatilag az országot lefedte egy fizetett Fidesz-alkalmazotti hálózat...

2012.07.04. 07:14:20

Ezt Mikszáth kitűnően megírta a Fekete városban: amikor Qendel kocsmát épít Görgőn, és amikor eladja.

Igy működik a világ, és ezet nem a világot kell hibáztatni, az emberek nem változnak.

Szádbafingok 2012.07.04. 07:22:12

Kóczián Péter legény a gáton.

lobster thermidor 2012.07.04. 07:25:56

K. Petike!
Ha csak tévednél, az még nem volna baj, de te tudatosan félrevezető, és hazug dolgokat írsz.
Az pedig bűn!
Még a biblia szerint is!
Márpedig egy olyan országban, ahol a katolikus egyháznak kiemel szerepet szántok, ott legalább az abban leírtakhoz illene tartanotok magatokat.

MACISAJT 2012.07.04. 07:26:34

Pannon rádió - Megszűnés

2002 őszétől a Pannon Rádió pénzügyileg nehéz helyzetbe került, a közben parlamenti jelenlétét elveszítő MIÉP nevű párttól már nem érkeztek támogatások és elmaradtak a korábbi hirdetők is. 2003 nyarán a rádió nevet változtatott és felvette a Magyar Zenék Rádiója nevet. A rádió ekkorra már több tízmillió forintra rúgó bírsággal és frekvenciahasználati díjjal tartozott az államnak.Az egyre reménytelenebb helyzetben 2003 októberében az ORTT felbontotta az egykori Pannon Rádió műsorszolgáltatási szerződését.

VT Man 2012.07.04. 07:51:05

@nu pagagyí:
"Ha jól értem, csalásra és lopásra biztatja a blogíró a másik politikai oldalt"

Hehehehehe.

Na, ez az évezred vicce. Az MSZP-t valaki lopásra és csalásra BIZTATJA???

Hűha! Pedig ha nem biztatná, bizonyám nem loptak volna egy Forintot sem!

VT Man 2012.07.04. 07:52:26

@politologus:
Ráadásul szövegértésből is egyes, mert nem lopásra biztatja, hanem azt mondja, hogy "ha" már loptak, akkor legyenek már kicsit hálásak azoknak (a baloldali médiához), akik őket anno hatalomba segítették és hatalmon támogatták.

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.07.04. 08:12:22

Ki az, aki manapság még hallgat rádiót?

Zenékre ott van a net, ha az ember hírekre vágyik, ott van a net, sőt van olyan rádió, amely konkrétan ezeket az embereket célozza meg --> netrádió.

avanivi/ 2012.07.04. 08:13:04

@Kóczián Péter: Egyszerü kérem, következő kormány ami nem a fidesz azt fogja csinálni,amint most a fidesz, lenyulja az m1,m2,fideszcsatornát és kész.Már csak egy "Obersovszkyt"kell találniuk, ami Ölég nehéz lesz.

nu pagagyí 2012.07.04. 08:13:56

Amíg nincs igény az emberekben a személyes és közösségeik autonómiájára, amíg nem tudatosul a többségben, hogy az adókat nem azért fizetik, hogy abból egy szűk réteg politikai egyeduralmat építgessen, amíg elvárás hatalomra jutva, hogy a kormány politikai igényeket elégítsen ki, addig itt nem lesz változás. Igen, verjen mindenkit pofán ez az undorító kormány, hátha felébred a vágy a szabadságra. Nekünk Mohács kell (hányadik is?)! Itt még nem volt liberális forradalom, remélem egyszer azt is megérem.

Olyan kormányra vágyom, amelyiknek az elnökét nem is kell ismernem, amelyik nem akar ideológiai és életmód kérdésekben felvilágosítani, amelyik minden percben el tud számolni a beszedett adókkal és csak indokolt össztársadalmi igények és szerződések anyagi fedezetére fordítja. És persze egy miniszterelnök, de senki sem monopolizálhatja a hatalmat, mert csak egy a többi független döntési központ közül, aminek persze feltétele lenne, hogy Polt-féle seggnyalók egy egészséges társadalom normái szerint nem is kerülhetnek pozícióba. Én csak egy olyan államban bízok, amelyikben a polgároknak van veszíteni valójuk, mert saját sorsuk a saját kezükben van és nem attól függ, mennyire lojálisak a fennálló hatalomhoz, főleg, hogy a hatalom nem is követel vak lojalitást, csak teljesítményt vár el és a mindenkire érvényes szabályok betartását. A lojalitásnak abból kell fakadnia, hogy megbíznak az emberek saját államukban és nem abból, hogy félnek tőle.

Ilyen persze egy jó ideig nem lesz, szomorúan látom, hogy saját érdekeik ellen is képesek fellépni az emberek. A "nem leszünk gyarmat" hazug jelszava alatt felvonulók nem vették észre, hogy éppen rabszolgának jelentkeztek saját hazájukban. Az előző ciklus pártérdekű (Fideszes) önkormányzati pénzlenyúlásai a helyi közösségeket tették tönkre, a kifosztott kassza miatt éppen most vesztik el kórházaikat és iskoláikat és vele együtt önállóságukat. A fülkeforradalmi Fidesz-hatalom pedig az embereket teszi tönkre, egyenként, mindenkit.

maskep 2012.07.04. 08:16:05

"A Neo Fm története nem egy rádió bukása, hanem a baloldali-liberális politikai közösségé." - olvasható a zindex rövid poszt-ismertetője.

Pontosítanék: A Neo FM története valóban nem egy rádió bukása, hanem a pártmutyi, a Fidesz-MSZP, a Simicska-Puch párt-fekete-gazdaság egyik legnyilvánvalóbb tanulsága: Mindenki (párt, politikus, cég, bank, szervezet, magánszemély stb.), aki belemegy a Fidesszel való mutyizásba (vagy főleg, ha kezdeményezi), bukásra van ítélve. Mindenki, aki tisztességtelenül és/vagy törvénytelenül megalkuszik a Fidesszel, odadörgölőzik hozzá haszon reményében, vagy csak behúzza fülét-farkát, remélve, hogy ezzel előnyhöz jut, vagy legalább nem szenved hátrányt, megérdemli a sorsát!

Kárörvendve figyelem az MSZP vergődését Simicska ügyben, akik majom módjára nem bírják elengedni a banánt, és nem bírnak előjönni a farbával: A Közgép alkalmazása a Margit-híd felújításában, vagy más megaprojektben a zeemuttnyoccévben a Simicska-Puch elvtelen alku része, csakúgy, mint a Neo FM. Kárörvendve figyelem az Orvosi Kamara vergődését, akik lelkesen kontráztak, mikor Lázár János a zeemuttnyoccévben az egészségügyi reform, az irányított betegellátás halálos áldozatairól beszélve segítették hatalomra azt a Fideszt, amelyik formailag ugyanazt csinálja, csak esztelenül, a financiális háttér biztosítása nélkül. Kárörvendve figyelem a bankokat, akik elvtelenül különalkukkal próbálkoztak, amiket a Fidesz egészen addig betartott, amíg a vélt érdekét szolgálta.

És nem tudok kárörvendeni Sólyom Lászlón, aki demokratikus deficittel vádolva az előző kormányt immár értelmezhetetlenné tette a vádat: deficit abból lehet csak, ami van. Valamint nem tudom kárörvendve figyelni a magyarokat, akik lenépszavazták az észszerűséget, hogy felváltsák a tébollyal.

Mindenki, aki odadörgölőzik, lepacsizik, alkut köt vagy sunnyog a Fidesz hatalma árnyékában, megérdemli a sorsát!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 08:16:22

@HavocS [www.obsidianshell.com - sunametál]:
Ezta részt megoldott a Class és a Neo is a reklámok kiszervezésével.

Ha jól tudom kevesebbet kéne bepengetniük mint annak ideján amennyit a Sláger bepengetett.
De nem arról van szó hogy keveset fizetnek,, hanem arról hogy semmit se.
Értsd és mond egy fillért se.

Aztán meg ha emiatt megszüntetik, megy a szólásszabadság rinya.

nyünyüge 2012.07.04. 08:22:18

Na álljon meg a hegyimenet. A Class FM - Neo FM boldogult ORTT-s időkben egy meglehetősen gusztustalan pártalku keretében jött létre.
Azóta nagyot fordult a világ, most csak a Class FM-nek áll a zászló. Bár tiszta abszurd, hogy egy zenei kereskedelmi rádiónak egyáltalán zászlóra van szüksége. ráadásul a Neo FM hallgatósága attól nem ballib, hogy annak idején a ballibet, pontosabban az ORTT-ben az mszp volt az érdekében alkudozó fél.
Rossz belegondolni, amit a szerző sugall: a ballib oldalnak? mszp-nek? ?? meg kellene mentenie egy zenei kereskedelmi rádiót, hogy aztán azon keresztül híveket gyűjtsön? Bulvárhírek között elbujtatva? Zeneválasztással? Vagy pártpénz szerzésre használja?
Ez helyes volna, ez előre vinné a közállapotokat?

NORMÁLIS???

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 08:24:02

@maskep:
Alapvető különbség, hogy amíg a szocik alatt EU rekord beruházások meg se valósultak vagy csak részben, addig most megvalósulnak, és az árak se a legdrágábbak EU szerte.

A demokrácia deficit meg leginkább egy kollektív érzés.
Pl nehogy azt hidd hogy akiket Gyurcsány 2006-ban rommá veretett politikai okokból, azok barátai, családtagjai, bármikor visszasírják majd az MSZP-t.
Vagy a Fidesz szavazók az MSZP-t demokratikusabbnak gondolják bármiben.
Az M1-ből pl szinte darabra ugyanannyi embert rugtak ki, és a Napkelte is vetekedett bármelyik pártos műsorral.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 08:26:09

@nyünyüge: Azt hiszem te élsz valamiféle burokban, avagy álomvilágban inkább.

Ha megnézed az MSZP kormány alatt milyen sajtó és egyéb média orgánumokat támogattak, avagy azóta kiket támogatnak, akkor láthatod, hogy a jelenség igenis létezik.

Mitöbb ettől rosszabb a helyzet, hisz a magát függetlennek hazudó orgánumok függnek leginkább pártoktól, és teszik átpolizitáltá leginkább a közéletet.

nu pagagyí 2012.07.04. 08:31:04

@maskep: Pontos diagnózis! Azt hiszem, semmi jóra nem számíthatunk se rövid, se hosszú távon.

Melchi Zadok 2012.07.04. 08:31:32

@különvélemény: ne haragudj de te konkrétan egy idióta vagy.
csak szóltam.

Zuzzant 2012.07.04. 08:33:07

Én csak annak örülök, hogy a Bochit nem kell tovább hallgatni.
Sem a Borost.

Arthur kiraly 2012.07.04. 08:34:08

Tiszteletem ezért a cikkért!
A Neo legalább 10 évig építette a bukását. Ahogy a baloldal is.
Üdv.

Melchi Zadok 2012.07.04. 08:35:01

egyébként az egyetlen lehetséges olvasata a posztnak, hogy a fidesz hatékonyabban tudja működtetni a közpénz lenyúlásból származó hálózatát.

remek meglátás...

Melchi Zadok 2012.07.04. 08:37:05

@Kentauró7: én eddig se hallgattam, akkor te miért??

nu pagagyí 2012.07.04. 08:37:20

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Beszédes a nicked! Ennek ellenére megkérdezném, milyen beruházást is valósított meg ez a kormány? Az előzőek autópályáin Te is jársz, lakhatsz az akkor felújított panelben, a metrót sem ezek fúrták, de láthatóan befejezni sem tudják. Az előző kormány számtalan projektet indított és fejezett be, az eddigiektől csak tündérmeséket hallunk megfogható tények nélkül.

mojszipupi 2012.07.04. 08:47:19

Minden az övék lesz, ami nem kell vagy nem adják azt ellehetetlenítik. Mit kell ezen csodálkozni ugyanezt csinálták korábban is csak Mo az amnéziás birkák hazája...

nu pagagyí 2012.07.04. 08:48:19

@Kentauró7: Valaki megmodhatná mi a frásznak kell egyáltalán országos zenei rádió, ráadásul rögtön kettő (a lopási faktort ne vegyük figyelembe). Szüntessék meg mindkettőt és a frekvenciákat osszák szét a helyi adók részére. Ha járt valaki például Horvátországban tapasztalhatta, hogy az URH-sáv hemzseg az adóktól, minden tök falunak saját rádióadója van, több is. Ha átérünk a határon beáll a néma csend, csak hosszas tekeréssel jön be valami műsor.

bárisnya 2012.07.04. 08:57:37

@politologus:
Sajnos elég vacak a memóriám, de dereng valami olyasmi, hogy az elmúttnyócév alatt létrejöhetett az Echo TV (a Hír Tv mellé), a Magyar Hírlap (a Magyar Nemzet mellé), a Helyi Théma, és talán még emlékszik valaki arra is, mennyi állami támogatásra pályázhattak és nyertek ezek a médiumok a gyurcsányizmus korában.
Most meg az egy árva Klubrádiót nevesítve, külön törvényben kötelező kinyírni, mert a Fényestekintetű Vezér demokrácia-fogalma még ezt sem viseli el.
Igaza van a poszt írójának abban, hogy jöjjön elő a hasonló médiabirodalom építésének szándékával a "baloldal", és mutassa meg magát, de én csak azt kérdezem visszafogottan és nagyon bután: vajon mennyire ad(na) erre törvényi kiszámíthatóságot a parlamenti működést irányító paranoia?
Na bumm, próbálkozzon az ellenzéki mögött lévő gazdasági holdudvar (persze, ha van ilyen egyáltalán), legföljebb Tóni vagy Jani másnap betol egy egyéni képviselői indítványt, hogy ne tehesse, oszt jónapot.

ob.szerver 2012.07.04. 08:57:52

@maskep:

"Mindenki, aki odadörgölőzik, lepacsizik, alkut köt vagy sunnyog a Fidesz hatalma árnyékában, megérdemli a sorsát! "

+1.

A különbség pedig abban áll, hogy az egyik oldalon van egy korrupcióval és mutyival átszőtt balkáni tipusú párt, amely azonban hajlamos gesztusokat tenni, képes kieggyezni, tud esetenként nagyvonalú lenni és nem próbál meg minden levegőt elszívni az ellenoldal elől, még akkor sem, ha megtehetné.

A másik oldalon viszont ott a maffia, amely természetéből eredően semmi ilyesmire nem hajlandó.

És ez remélhetőleg ez örök tanulság marad. Mert a tanulópénzt a társadalom nagy többsége fizeti meg, brutális mértékben és keservesen hosszú ideig.

nyünyüge 2012.07.04. 09:01:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Nem azt vontam kétségbe, hogy pártok támogatnak egyes termékeket. Azzal elvileg sincs is gond, ha egy párt vagy alapítványa nyiltan! támogat egy sajtóterméket.
De hogy a ballib erkölcsi kötelessége és legénység a gáton volna egy mutyiban fogant, elfogadhatatlan pályázattal elnyert zenei kereskedelmi rádió megmentése (miközben a "párját" és több más adót a kormánypárt nyom ezerrel!)?!?!
Nem az volna a cél, hogy ez a mutyivilág megszűnjék?

graycivil 2012.07.04. 09:01:13

Gratulálok! Egy párt legyen minél korruptabb és gátlástalanabb, ha élni akar. Ez a jövő záloga? Nagyon szomorú jövő...

Úgy látszik, csak a FIDESZ képes ezt a korrupciót és gátlástalanságot ígérni hitelesen gazdasági holdudvarának. A ballibnek már nem hiszik el, hogy el mernek a falig menni. Ilyen környezetben a lelkiismeret veszélyes luxus.

atesz 2012.07.04. 09:05:55

Hölgyek, Urak,

Lehet hivatkozni a nyugatra, hogy ott is ez megy, meg arra, hogy a sztori évszádos (ha nem évezredes) azonban sosem szabad elfelejteni, a rendszer abnormális. Nem csak XX.-XXI. századi, vagyis a mi életünk démosz felfogása szerint, hanem a józan ész, akármelyik nagy világvallás alapvető erkölcsi útmutatása szerint is. Ennyi. Lopni, csalni, hazudni, nem szabad. Ilyen egyszerű. Tehát a poszt felvetése, miszerint na, most majd elválik, hogy dödödö.... alapvetően téves, viszolyogtató. A poltikában résztvevőknek a közjóért kell dolgozniuk, feddhetetlenül, transzparens módon. Pont. Támogatni a saját holdudvart, meg kulturális háttérországot, mi? Meg eltartani a saját embereket, mi? Meg a síbolt pénzből finanszírozni médiumokat, jó móka igaz? Aztán azon dünnyögni, vajon sikerül-e... És ha igen, akkor az ám a teljesítmény. Péter, tényleg ez a kérdés?

Pepibubó 2012.07.04. 09:17:59

"Erre jó a liberalizmus, mindenki csak a saját érdekeit nézi. Ezt akarja a maszop, az lmp, és a dk is, sőt így működik az egész nyugat."

Az ilyen vélemények mutatják, mekkora ereje van a médiának. Ha egyszer az a cél, hogy a fejekben nyugatellenes katyvasz romboljon, tomboljon, akkor itt van, tessék!
"Gyönyörű" példány.

Csak röviden reagálva: 22 éve nyitottak a határok. Ki lehet menni nyugati irányban, és már az első kilométerek alatt észrevenni, mit hozott létre, mit biztosított a népnek az elmúlt hatvan évben a liberális Nyugat.
Aztán összemérni, mit hagyott hátra a mi hazánkban a 4 évtizednyi kommunista ("szocialista") diktatúra, az azt követő rendszerváltás után pedig a diktatúra ügynökeivel teletűzdelt belpolitika. "Szocialista", "liberális", "nemzeti" jelmezekben.
Mindebből pedig "következik" a "saját érdekeit" néző Nyugat kárhoztatása.
"Briliáns" következtetés!

rumpuncstv · http://rumpuncs.tv 2012.07.04. 09:19:43

érdekes, annyit írtam le tgnap este, hogy ebül szerzett vagyon ebül vész el, márpedig a neo, a sláger ellopásával indult....erre kérem eltűnt a bejegyzésem....érdekes! jelzem ki ezért ki azért, de nem sajnálja a ker.rádiót szánalmas vergődése miatt. ami a legkevésbé sem ellenzéki rádió, inkább egyféle pénzgyárnak lett szánva, de az meg nem jött be! lehet, csak én nem olvastam kp klubrádió megmentése ügyében írt felhívását!?

eastern 2012.07.04. 09:20:36

A saját tolvajait mindenki mosdatja, a másik oldalét ekézi. Pedig mindegyik tőlünk lop....

szekertabor · provo.blog.hu 2012.07.04. 09:23:20

A hozzászólók egy része úgy ír, mintha nem ismerné az elmúlt 20 év hirdetési piacának rendellenes viselkedését. Ami abból állt, hogy mind az állami, mind a nem állami hirdetők a ballib sajtóba és médiába tolták a pénzt, a nemzeti sajtó és média pedig kereshetett magának ideológiailag elkötelezett hirdetőket, akik lényegében apróhirdetésekkel támogatták őket. Pedig az olvasottsági, nézettségi mutatók ezt még akkor sem indokolták, ha elfogadjuk, hogy több pénzből magasabb színvonalú terméket lehet előállítani.
Most elvárnák az államtól, hogy hirdetésekkel támogasson egy alapvetően ellenséges, ellenzéki rádióadót, amelyik a szabad piacot isteníti, de képtelen a piacról megélni. Teljesen jogos Kóczián felvetése, hogy a kedvezményezett szocllib oldal érdeke, hogy megmentse a saját szekértolóit, csak én a "baloldali-liberális gazdasági-politikai erőtér" fogalmát kicserélném a "nemzetközi nagytőke" kifejezésre. Hiszen elsősorban az ő érdekük minél több ilyen véleményformáló médium fenntartása, és ők tudják a piacról hirdetésekkel támogatni ezeket, ahogyan évtizedeken át tették. Ha a NEO emellett sem képes kigazdálkodni a működési költségeit, akkor vagy teljesen impotens a gazdasági vezetése, vagy a nemzetközi tőke jelenleg nem a szoclib kormányzásban látja profitjának hosszú távú biztosítékát. Ami nem is csoda.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 09:28:36

@bárisnya: Persze hogy emlékszünk.. Egy vas nem sok annyi állami támogatást se kaptak.
Az állami támogatást a Nászabi, Népszava, Klubbrádió, Hócipő, Napkelte, ... zsebelte be.

Az MN-t, meg a többit pedig nemhogy nem támogatták, de be is tiltották rendeletileg állami intézményekben,

MACISAJT 2012.07.04. 09:28:39

@anivivi: ("Egyszerü kérem, következő kormány ami nem a fidesz azt fogja csinálni,amint most a fidesz, lenyulja az m1,m2,fideszcsatornát és kész.Már csak egy "Obersovszkyt"kell találniuk, ami Ölég nehéz lesz. ")

Könnyem is kicsordul, ennyi balliberális elnyomás olvastán..:)

De mondj HÁROM,najó KETTŐ, egyefene EGY darab un. "jobboldali" műsort a közszolgálati MTV-ről az MSZP-SZDSZ 8 évéből. Egy darab "jobboldali" Pártkeltét,jusztot,friderikuszt, balót, veiszeralindát,rózsapétert, szombathigyulát.
(debreczeni józsef "jobboldali" műsora előre szólok, nem jöhet szóba:D)

Most bizony némiképp beköszönt a córesz.
A szdsz-es székely gábor pl. már nem a Szerencsejáték vezére.
És úgy tünik, a magánvagyonát már nem szívesen áldozná be pl.a borosbocskorokra.
Ahogyan a boldvai, veress, gráf,leisztinger,kapolyi eftársak sem nagyon tülekednek,hogy csak a legkírivóbb ballib milliárdosokat említsük.
Az Altus Luxemburg is járulhatna valamivel az off-shore-ból.

Most bezzeg nem kell a "piac" amit korábban állandóan hangoztattak a ballibák, most az állami pénz kéne.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 09:34:17

@frontember876:
Elmész te a picsába..
Fábiustól, Amerikai fiúin keresztül, Kettős mérce, ténytár, gráczy, magyarinfo mind szoci bértolnokok, napi kétszer index címlaposak.

Ezek a te kedvenc 'független' szoci megmondó blogjaid szerencsétlen.
A nyertesről meg annyit hogy épp az MSZP lehetetlenítette el a jobboldali orgánumokat pénzügyileg.
Csak épp a jobboldali pénzemberek megmentették azt.
Most a balos béna szarjankókon van a sor.

MACISAJT 2012.07.04. 09:34:58

2012. április 18., 13:21
A Ringier lesz a Népszabadság egyedüli tulajdonosa
A közeljövőben lezárhatja a tárgyalásokat a Népszabadság teljes megvásárlásáról a Ringier Kiadó - mondta szerdán újságíróknak a kiadóvállalat ügyvezető igazgatója.

Mihók Attila ennél közelebbi dátumot nem árult el a Népszabadság Zrt.-nek a Szabad Sajtó Alapítvány tulajdonában lévő 27 százalékos tulajdonrészének megvételéről.
-----

Nos, az eftársak eddig verték a más (konkrétan a Ringier) farkával a csalánt.
A Ringier-é volt az üzlet, az eftársaké meg az "irányvonal".
Most meg a maradékot is elkotyavetyélik, ugyanakkor remélve hogy az aczélendre,tamáservin,révészsándor&co. vonal folytatódik.

laci_52 2012.07.04. 09:41:47

A szoclib oldal pénzeszsákjai valószínűleg esélytelennek tartják a választásokat '14-ben, ezért most nem pénzelik a NEO-t, mert most nincs rá szükségük.

Különben is: nyolc év alatt ők már összeszedtek annyit, hogy kormányzati támogatás nélkül is jól megvannak.

puffatag 2012.07.04. 09:44:40

@szekertabor: ennyi hazugságot pár sorba összelapátolni rég olvastam: ballib kormányok alatt az állam hirdetett sok pénzért a jobboldali médiában is, ez tény, hiába hazudozol.... a klubrádió pedig le van tiltva a magánhirdetőknél is, mivel a gonosz törpe retorziója fenyeget, hirdetést pedig 1 évre szoktak kötni, ezért van évek óta kéthavi engedélye... a lánchídrádió nevű aljas fideszadó 1 fillért nem fizet a frekvenciáért, mert "közszolgálati", sőt évi százmilliókat kap támogatásként a szokásos nacionalista gumicsontokra, erdélyszopás stb

Kotkodus 2012.07.04. 09:46:14

az mszp megegyezett a fidesszel frekvencialenyúlás ügyben, majd ez ellenük fordult.
az a döntés, amely egy adott pillanatban nekünk kedvez, pár nappal, évvel később visszaüthet; ez van.
nyílván a jelenlegi fidesz egészpályás-letámadásnak is meglesz a böjtje. holnap, holnapután, vagy évek múlva, de lesz. fogják ők még utálni a saját jogrendszerüket...

a kultúrális és politikai élet szubjektív. van aki ennek örül, van aki annak. azonban a gazdasági károkat (amelyek gyurcsányéval simán vetekednek...) évekig tart majd rendbehozni.

hajrá magyarország, hajrá bohócnagyhatalom!

Pepibubó 2012.07.04. 09:48:14

@frontember876: Eddig azt hittem, hogy (majdnem) én látom legtisztábban a helyzetet és én tudok (majdnem) a legjobban fogalmazni. Erre jössz itt nekem és rádöbbentesz, hogy nem!
Rongálod az önértékelésemet :-)

béla a görög (törölt) 2012.07.04. 09:56:16

Marhaság. Eddig sem a Neo FM-et hallgattam, ezután sem azt fogom. A szüleim már inkább. De megtalálják majd azt a csatornát amiből nem fog jönni a jobboldali agymosás. Ha mást nem majd horvát adót hallgatnak. volt már ilyen.
És ha megszűnik attól még nyudodt szívvel leixelünk a ballibsi oldalra.
1) az információkra ott az internet. 2) zenére is. 3) 2 év után az EB-idején kapcsoltam először az M1-re. Ha véletlen reklámok alatt meghallottam az ártány hangját /OVI/ automatikusan lenémitottam a TV-t.

Attól, hogy megszűnik egy rádió még nem szűnik meg a politikai erőtér.

csárli hárper 2012.07.04. 10:01:37

@frontember876: így kell ezekkel a csúszómászókkal beszélni, hatalmas gratula!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 10:11:35

@puffatag: Te hülyébb vagy az átlag vérkomcsi Gyurcsányasta pöcsöknél is.

Egyrészt a magánbefektetőket nem igazán lheet eltiltani a klubbrádióba feccöléstől.
Megnézném pl Orbánt amint eltiltaná Gyurcsány Altusát.. Barom.
Csupán arról van szó, hogy Gyucrsány Altusa szarik magasról a Klubrádiónak pénzt adni, ahogy a többiek is.

Másrészt egy gramm kormányzati pénzt se kaptak jobboldali orgánumok. Mitöbb az összes közintézményben visszamondták a jobboldali orgánumok előfizetéseit, és rendletek Népszavát, Népszabadságot, ...

csárli hárper 2012.07.04. 10:17:10

@webnazi: sőt! én még arra is emlékszem amikor az említett sajtóorgánumok munkatársait és az olvasóit nyilvánosan kivégezték majd deportálták őket szibériába...
a szlovákokhoz meg adóoptimalizálás miatt mentek, mégse mondhatták azt a "népnemzetikeresztényhúdemagyar" mindent beszopóknak hogy azért jegyezzük be a céget szlovákiában mert adót csalunk...

MACISAJT 2012.07.04. 10:18:55

A Népszava tulajdonosai
A napilap többségi tulajdonosa a svájci Luganóban bejegyzett TGD Intermedia SA, kisebbségi tulajdonosa pedig a Népszava Szerkesztőség Dolgozóinak Szociális, Kulturális és Segélyező Egyesülete. A svájci céget Magyarországon időnként Dávid Gyula, Puch László pártpénztárnok ügyvédje, volt MSZP-képviselő képviselte. A lapot kiadó Editorial Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft. tulajdonosa 2004-től a békéscsabai Békés Project Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., ez a cég azért érdekes, mert a Népszava kiadójának felvásárlásakor tulajdonos volt benne az MSZP gazdasági kabinetjének egyik tagja és Puch László volt titkárnője. (Székely Gábor, a Szasa jelenlegi tagja, a hírek szerint szintén baráti viszonyt ápol Puchhal.) Az Editorial 2009-ben végelszámolással szűnt meg, miután a Népszavában lévő részesedését eladta a TGD Intermedia SA-nak. A Népszava idén március elején elköltözött a korábbi, nyolcadik kerületi, Könyves Kálmán körúti irodaházból, és Zuglóba, a Thököly út 127.-be tette át székhelyét.
Forrás: Hírszerző/narancs.hu
------

Így kell ezt csinálni elvtársak.
Ahelyett hogy az állami pénzekre várnának, virítani kell a 8+4 év ( Demszigrád 20 év) alatt kisíbolt dohányt, Kajmán -szigetekről, Svájcból, Luxembourgból, Ciprusról ...

Mert az már mégiscsak röhej hogy az ATV a hitgyüli tulajdona, társbérletben, vasárnap
" Feltámadott !!!Halleluja!!!Csacsacsa!!!", hétközben meg bolgáravarmészárosbánómuszter " Fel! Támadunk!"....

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.07.04. 10:20:11

@csárli hárper (nyikhaj, tollforgató terrorista):
Gyurcsány pl ténylegesen kivitte a cégeit 'adóoptimalizálás' végett Luxemburga.

Tudom a magadfajta komcsi azzal vádol, amit kedvenckéi rendre meg is valósítanak.

Gyurcsány és a hozzád hasonló véglény komcsik.

fidzsi 2012.07.04. 10:23:26

@puffatag: A Klub-ék vonatkozásában-bár rühellem
Bolgár papát- nagyfoku pofátlanságot látok, és
remélem, hogy maradhatnak, de te egy kicsit elszálltál
számtanilag. A befizetni valójuk évente több tízmillás
volt és nem milliárd.. Milliárdokat egy országos TV sem tudna begurítani. Egy 10exp3-as szorzó bazi
nagy ám.
Tisztelettel. fidzsi, droid de Magóg.

puffatag 2012.07.04. 10:23:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: hazudsz féreg, ballib kormány alatt pl. lottóhirdetések mentek a jobboldali médiában... 2 éve rájött a szerencsejáték rt, hogy a baloldali emberek nem lottóznak

puffatag 2012.07.04. 10:25:03

@fidzsi: bocs, elírtam, valóban nem milliárd, hanem 55 millió

csárli hárper 2012.07.04. 10:27:51

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
jaja a gyúrcsány...ki nem szarja le mit csinál? mert én nagyon!
de ha már ő ekkora nemzetveszejtő hazaáruló offshorozó geci, akkor a népnemzeti keresztény polgári és még tuggya mi a faszom kurzusnak is annak kell lennie? ha ki tudod húzni a fejed a vezénylő tábornok seggéből nézz már szét mit művelnek a kedvenceid, jó?

Melchi Zadok 2012.07.04. 10:34:41

@Pepibubó: nekem a te kommented jobb és kulturáltabb volt.

kifordított nagyanyó 2012.07.04. 10:40:21

@frontember876: Ez tényleg kurva jó volt!:))
ZSeniális!:))

Melchi Zadok 2012.07.04. 10:42:40

@MACISAJT: tudod érdekes egy fajta vagy te. most, hogy mindenki számára világossá vált, hogy ebben az országban ahhoz, hogy teljes mellszélességgel kiállj a fidesz mellett, vagy komplett idiótának, vagy gazdaságilag érdekeltnek kell lenned, komoly erőfeszítéseket teszel azért, hogy az első kategóriában szerepelhess.

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.07.04. 10:49:18

Úgy mellesleg kit érdekel a NEO FM? Talán egyszer, ha belehallgattam...

Pepibubó 2012.07.04. 10:51:57

@melchi zadok: Köszönöm.
(Azért én
@MACISAJT: -ot se minősíteném "idióta" kategóriába igyekvőnek.)

Unionista_ (törölt) 2012.07.04. 10:58:55

@Kóczián Péter
azért ez a balliberális összeomlás kicsit túlzás.
az egyik papírforma kormány:
-- haza és haladás - mszp - lmp - és civil kezdeményezések (hallgatói és oktatói hálózat).
és vannak meglepetés befutók, amiben a nyugatos baloldal (nem az mszp) a koalíció alkotója.
-- haza és haladás & századvég gazdaságkutató (tehát nem lánczi andrás hanem heim péter és a bajnai-oszkó tandem) nemzeti liberális kormány.
-- 100 mérsékelt balos, és mérsékelt konzervatív közös kiáltványt fogalmaznak meg a pénzügyi stabilitás, jogbiztonság, a külpolitikai fordulat jegyében. és ezt a cdu/csu üdvözli. felvilágosult keresztényszocialista kormány. (ebből ugye a felvilágosult a magyarországon szintén a nyugatos (baloldali, liberális) szinonimája.
utóbbi kettő meglepetés lenne persze. de ez három olyan felállás, ami mérsékelt baloldali parlamenti többséget, és mérsékelt jobbos kormányzást céloz. egyik sem lehetetlen. szóval miféle összeomlás petikém?

persze maradhat a fidesz. az lesz az összeomlás. mert akkor maradunk a balkánon. illetve nem. mert megyünk. szóval régen volt az, hogy orbán-torgyán kormányoz. csomagolunk. de akkor az még csak poén volt.

a képzett reál értelmiség húz el innen (szakmunkások, szakmérnökök), és a képzetlen, de szorgalmas bölcsészek. ezért van kontraszelekció. olyan a kormányzás, mintha összeálltak volna a gonosz nyolcadikosok. és az ellenzék meg mintha a stréber ötödikesek lennének. itt vagy lesz valamilyen értelmiségi összefogás. és akkor esetleg lehetünk középeurópaiak. vagy nem lesz. és akkor magyarország a történetelme során nem először, és vélhetően nem is utoljára a balkánra kerül. egyikhez sem kell boross és bochor ökörködése. és a piacnak sem kellett már. ezért szűnt meg. nincs semmilyen politikai összeomlás. nem arról van szó, hogy ez volt az ellenzékiség utolsó bástyája.

van egy széttartó értelmiség. mert ez a csoport nem érti, hogy vallási (!) alapon kell összetartozni. csak ezt "felvilágosult latinkereszténység" gondolkodást tágan kell értelmezni.

MACISAJT 2012.07.04. 10:59:48

@melchi zadok: ("most, hogy mindenki számára világossá vált, hogy ebben az országban ahhoz, hogy teljes mellszélességgel kiállj a fidesz mellett, vagy komplett idiótának, vagy gazdaságilag érdekeltnek kell lenned,")

Értem.
Vagyis a 6 éve az összes közvéleménykutatónál vezető ,ezalatt az összes választást megnyerő Fidesz szavazói mind komplett idióták vagy gazdaságilag érdekeltek.
Érdekes.

Akkor viszont kíváncsi lennék,ugyan kik azok akik az agyonvert ballibák mellett állnak ki teljes mellszélességgel..:D

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 10:59:53

A Neo a liberáltszoci gazdasági modell ékes példája.

Addig müködik mint vállalkozás amíg nem kell a felvett pénzeket visszafizetni. Arra ott vannak a becsületes emberek.

kifordított nagyanyó 2012.07.04. 11:00:51

Most ez a poszt vityáékat dícséri a gátlástalanságuk miatt???
Gratulálok !

Cyric25 2012.07.04. 11:16:06

@atesz: respect

Ezt minden párt minden politikusa a testére tetováltathatná és akkor egyszer talán eljutunk oda hogy végre valaki azért fog politizálni hogy tegyen valamit szegény elba**ott országért.

DFK 2012.07.04. 11:16:22

@¡Viva La Onda!: Ez egyszerű hazugság. Tudod, amikor a minisztérium tiltotta meg a jobbos médiában történő hirdetést az állami cégekenk; amikor a nyomda hirtelen árat "emelt" a MN-nek.
Ja, hogy akkor az MN olvasók hajlandók voltak 145 Ft-t fizetni az MN-ért,ami sokkal drágább lett mint a balos újságok...

Melchi Zadok 2012.07.04. 11:17:44

@MACISAJT: ok, látom nem érted, (lehet, hogy nem is következtettem rosszul?)
a közvélemény kutatási eredményeknél sőt az időközi választások eredményei csak megerősítik az állításomat.
nem tudom észrevetted-e, az ország választásra jogosult állampolgárainak kb 50%-a nem tud magának pártot választani, de akik igen, ott sem szignifikáns a fidesz előny.
de mit bizonyít ez? csak azt, hogy létezik kb. egy-másfél millió ember, aki szektatudattal jár-kel ebben az országban.
olyan meglepő lenne ez? a teljes lakosság kb 10%-ról beszélünk. meglepőnek találod ha az idiotizmus szorgalommal párosul? (időközi választások)
mielőtt még elringatnád magad abban a hitben, hogy a többséghez tartozol, (bár ennek sincs semmi jelentősége mentális állapot szempontjából) gyorsan ki kell ábrándítsalak.

egyébként én a jelen pillanatról beszéltem.
minden, és igen, mindent amit gyűlölni lehetett a az mszp-ben, azt fidesz sajnos körökkel veri...
a totális korrupció, a gazdasági töketlenkedés, a példátlan hatalomkoncentráció, a beképzeltség, a pökhendiség, a hűbéruralmi rendszer, az egyre nyilvánvalóbb hazugságok, az ország reputációjának teljes tönkretétele.

és erre népszavázol bazze? te MACISAJT, 2010-ben ezt akartad? ezt szeretted volna, ezt ígérte neked a fidesz?

mert ha erre igen a válaszod, akkor bizony nincs mese: idióta vagy.

Melchi Zadok 2012.07.04. 11:18:23

@Pepibubó: akkor haverok buli fanta.

de ettől még nem nőtt a szemedben ugye? :)

Clear-water 2012.07.04. 11:21:06

A post remekül illeszkedik a liberálszocializmus vs nemzeti jobboldal nevű jól finanszírozott porhintésbe. Ez egy etetés hölgyeim és uraim.
A magyarországi élet arról az egyetlen egy dologról szól ezzel szemben, hogy a politika hogyan rabolja ki az országot hogyan folyik a vagyon újraelosztása, mint volt 1948-50-ben. Talán finomabb módszerekkel, de a folyamat ugyanaz.

puffatag 2012.07.04. 11:21:55

@melchi zadok: szerintem MACISAJT fizetést kap valamilyen formában a fidesztől

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2012.07.04. 11:23:50

Miért is kéne "megmenteni" ? Be kellene fizetni rendesen a kötelező pénzeket. Persze borossbocskor féle nímandok bérére volt pénz.

MACISAJT 2012.07.04. 11:24:34

@melchi zadok: ("te MACISAJT, 2010-ben ezt akartad? ezt szeretted volna, ezt ígérte neked a fidesz?")

Nekem ugyan nem ígértek semmit.
Viszont már egyvalami megérte: hogy nem "ezek" vannak hatalmon..Hogy nem a strigák és honkupecek, nem az apró antall pereputtyok, nem a kókák, demszkik, mesterháziak, nem mszp-szdsz ormányoz.
Hogy azt látom/láthatom amint az agyonvert ballibák,a szellemi homlesszek óbégatnak naponta mindenfelől , minden hullámhosszon.

Na látod, ez nekem már megérte.
Ez ugyanis számomra PRICELESS.
( Megfizethetetlen):D

MACISAJT 2012.07.04. 11:26:33

@puffatag: ("szerintem MACISAJT fizetést kap valamilyen formában a fidesztől ")

Igazad van..:)
Lásd MACISAJT 2012.07.04. 11:24:34

Ez ugyanis megfizethetetlen..:D

APImásik 2012.07.04. 11:28:22

... akkor most már esélytelen egy olyan kereskedelmi rádió, aki zenét sugároz és profitot termel és eltartja önmagát akármilyen holdudvar nélkül?

illetve... bármihez jár egy holdudvar is. bármilyen tevékenység csak akkor sikeres, ha van holdudvar is?!

akkor egy üzleti terv írásakor az első sarkalatos pont a piac felmérése helyett az aktuális holdudvarok számbavétele?

daito 2012.07.04. 11:28:46

Azt nem értem, miért maffiáztok itt?

A maffia - a szó szicíliai és amerikai értelmében is - úgy működik (sok más szabály mellett), hogy annyit érsz, amennyit a szavad. Gengszterek, bűnözők, gyilkosok, de az adott szó kötelez. Ez így működik az olasz, francia, orosz, kínai, japán, amerikai, dél-amerikai bűnbandáknál is.

Melchi Zadok 2012.07.04. 11:36:02

@MACISAJT: ok köszönöm, tehát neked nem a hazugsággal a korrupcióval az antidemokratikus lépésekkel, a tolvajlással, az ország hírnevének, jövőjének szétverésével van gondod hiszen az csak addig probléma, amíg a számodra antipatikus oldal teszi...
viszont, ha a másik, akkor az nem is olyan nagy probléma.

na ez kérem szépen a 100%-os szektatudat, vagy másképpen fogalmazva, egy b közepes ultra szofisztikált világképe.

kétség sem férhet hozzá: egy istenverte idióta vagy.

gregibroki 2012.07.04. 11:38:34

Ki a faszom ez a Kóczián Péter?

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 11:39:57

@melchi zadok: Hol élsz te kis virágszál. Nézzél meg egy amerikai kampányt. A politika nem gyenge gyomrúaknak való.

Unionista_ (törölt) 2012.07.04. 11:42:58

@daito:
azt mondják, hogy ez a maffia nem ér semmit. ahogy a gyurcsányé sem. az ország cseberből esett vederbe.

DFK 2012.07.04. 11:43:02

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hagyd! Úgysem fogják elismerni, hogy így volt, majd hazudnak valamit.

zsg? 2012.07.04. 11:45:01

Öregem, neked elgurult a gyógyszered. Te most azért ostorozod az éppen aktuális ellenzéket, mert nem tud elég hatékonyan lopni. Okoskodó érvekkel, látszólag helytálló európai hivatkozásokkal alátámasztva felrovod nekik, hogy aki egy rádió eltartásához sem tud eleget lopni, az a kampányfinanszírozásról ne is álmodjon.

Hát kedves blogger, ez a fajta gondolkozás nem mutat mást, mint hogy a közpénzek ellopása teljesen magától értetődő és természetes cselekedet ma minden, a politikával csak érintőleges kapcsolatban álló ember gondolatvilágában.

Pedig ez így nem normális ám. Ha hiszed, ha nem. Tudnék olyan országot mondani, ahol a simicska-puch félékre rárohadna a műanyag lakat és nem dicsőítenék őket degenerált pártkatonák és lüke bloggerek.

Ez a rádió bukás egy valamit mutat meg világosan: amihez egy magyar politikus hozzáér, az szarrá változik. A magyar politikus fordított alkímista: réteszi a kezét az aranyra és szarrá változtatja. Jelen esetben, fidesz-mszp közös mutyival ellopták két működő rádió frekvenciáját, majd az egyiket két éven belül, a másikat kicsit hosszabb idő alatt fogják felszámolni. Mert ne legyen kétséged, hogy a másik is ugyanerre a sorsra jut majd, csak kell hozzá egy kormányváltás.

Putyilov gyári melós 2012.07.04. 11:49:19

Kóczián Péter szépen el-törökgáborosodott és megjátsza a tudatlant, miközben belülről láthatta, hogy áramlik az állami pénz a jobbos nyaloncmédiába.
No meg persze haszonélvezője is volt, hisz közpénzekből kapta a fizetését.

Tehát nem tehetségesek vagy jól tudtak gazdálkodni a jobbos médiabárók, hanem az elmúttnyóccévben ömlött a közpénz a jobboldali médiabirodalomba.
Igen, többek között Gyurcsány a hibás, a Fideszes médiabáróságok felhízlalásáért!:O)))

A teljesség igénye nélkül egy kis felsorolás az elmúttnyóccévből, a szociálliberális időszakból:
Magyar Nemzet, Hír TV - Vegyépszer, Strabag, állami útépítési milliárdok átfolyatása
Echo TV, Magyar Hírlap - BKV megfejése a VT-Transmanon, Orangewayson keresztül, tehát budapesti önkormányzati milliárdok
Lánchíd Rádió, Inforádió, MN, HírTV - Simicska Lajos milliárdokat kapott kormánymegrendelések formájában és az SzDSz vezette fővárostól különféle projektekben, és közösen lopta a Szerencsejáték Zrt. pénzeit is Puch Lászlóval.
Heti Válasz - MOL, állami alapítványi pénzek lehúzása
Index - BIF csoport, állami, önkormányzati ingatlan vagyonspekuláció
Reform, Helyi Théma - MTV, önkormányzatok lehúzása

Szerintem legalább olyan 2-300 milliárd közpénz áramlott az elmúttnyóccévben Fideszék agit-prop és nyaloncmédiájába.

Kóczián meg szépen eljátsza a törökgábort és ártatlan szemekkel csodálkozik rá a világra, miközben ott volt a közepén és pontosan látta a pénzfolyókat :O))))

graycivil 2012.07.04. 11:53:48

@puffatag: Azért a "korábban irtózatosan elnyomott jobboldali médiumok" hívőinek kellett ez a kis ténytár... :-)

MACISAJT 2012.07.04. 11:55:36

@melchi zadok: ("ok köszönöm, tehát neked nem a hazugsággal a korrupcióval az antidemokratikus lépésekkel, a tolvajlással, az ország hírnevének, jövőjének szétverésével van gondod hiszen az csak addig probléma, amíg a számodra antipatikus oldal teszi...")

Majdnem.
Tény hogy számomra az az oldal éppen ilyenek miatt vált khmm, "antipatikussá".
Én soha nem fogom elfeledni, sem megbocsátani a csalással megszerzett 2002-es választási "győzelmet", a ron werberizmust, a 23 millió beözönlő románt, a 2 millió beözönlő erdélyi nyugdíjast, a kirúgott sportminiszter puccsát, az
hazugságokat reggel éjjel meg este, 2006-ot, lamperth "ájem" mónikát, draskovicsot, veresst, a libaszakértőt , az IMF-et, az eladott repteret, MAV Cargot,az eladósított, tönkrevert országot, amely most fizeti vissza azt amit "ezek" még felvettek.

És most ugyanők óbégatnak meg hisztiznek meg kohnbenditeznek és még sorolhatnám, minden hullámhosszon..
no ezt látni, mégiscsak valamiféle erkölcsi elégtétel.
(Ha már egy mai "népbíróság" nem ítélkezhet gyurcsány és tsai felett amolyan szálasi módjára)

"kétség sem férhet hozzá: egy istenverte idióta vagy. "

Köszönöm, a magadfajtától az efféle minősítés már-már bóknak számít..:D

Putyilov gyári melós 2012.07.04. 11:59:58

@MACISAJT:
"amely most fizeti vissza azt amit "ezek" még felvettek.
"

Ugyan már Mackó, hisz te is közpénzekből, adóból, hitelekből nyomtad, nyomod az agit-propot, az elmúttnyóccévben és azóta is.

Pont azért fizetnek közpénzekből a gazdáid, mert egy agymosott, fanatikus "Lenin fiú" vagy, pont ilyen idióták kellenek az elitek Oszd meg és uralkodj játékához.

dr kíváncsivagyok 2012.07.04. 12:05:28

@Adalberto Gellenzeeri:
"Kedves Kóczián úr!
A fidesz-t egyeduralmi törekvései miatt életképesnek minősíteni igen érdekes gondolatkísérlet. "Elemzésének" a valós társadalmi folyamatokhoz semmi köze. Egy primitív dzsungeletika szalonképessé tétele elszomorító az Ön (bárki) részéről. Normális társadalomban sem a szoci lenyúlást, sem a fidesz diktatúrát nem tekinthetjük legalizálhatónak. A blog utolsó mondatai pedig a középkori feudális gondolkodás terméke. A politika nem lovagi torna, ahol a legerősebb győz, természetesen erőszakhoz folyamodva. A fidesz éppen megerőszakolja a magyar társadalmat. Önnek ez tetszik. A négymillió megerőszakoltnak nem. "

Egyetértek,...azzal a kiegészítéssel , hogy az "egyeduralmi törekvései" a Fidesznek ráadásul agresszív , cinikus és arrogáns módon valósul meg !!
Valóban lehet egy erőszaktevőt "életrevaló" jelzővel illetni bizonyos körökben.... hiszen szegény csak a magvát akarja továbbterjeszteni... Ez a Fidesz ars petica - ja...

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 12:06:37

@Putyilov gyári melós: pont ilyen idióták kellenek az elitek Oszd meg és uralkodj játékához.

- Szakszavakat csak akkor használj ha érted hogy mit jelentenek. Csak mondom.

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 12:08:44

@dr kíváncsivagyok: A politika nem lovagi torna, ahol a legerősebb győz, természetesen erőszakhoz folyamodva.

- Természetesen. Hát ti mindenesetre nem győztetek. Ennyi lejön.

Putyilov gyári melós 2012.07.04. 12:10:47

@Lucky Larry Silverstein:
Toppantasz is a lábacskáddal, vagy egyből kiküldöd Orbán ÁVHját, hogy rámrúgja az ajtót a TEK?

Putyilov gyári melós 2012.07.04. 12:21:42

"A felosztott milliárdokat a baloldali-liberális politikai-gazdálkodási rendszer újrafinanszírozására kell fordítani."

Ez most felkínálkozás lenne keringőre?
Úgy látszik Kócziánt nem tartja fizetési listáján a Fidesz, mint a másik nagy "függetlent", törökgábort :O))))

Kopogtass be Puchhoz, vazze, ne így üzengess :O)))

Erdőtársulás 2012.07.04. 12:44:15

Ez valami viccblog vagy mi a fene? Bár viccnek elég szar.

"A Neo FM-nek minden számítás szerint kereskedelmileg sikeresnek kellene lennie."

Már miért kellene? Pláne abban a konstellációban, amiben a hasonszőrű - de kormánypárti - társával frekvenciához jutottak: kifeszített, gyakorlatilag teljesítehetetlen pénzügyi fejezettel az üzleti tervnek nem igazán nevezhető salátában. Megjegyzem a párjának könnyebb volt, hiszen hirdetés tekintetében állami szférában nem került tiltólistára...
A vélemény további része gyalázatos, megdöbbentő, hogy ezt az igénytelenséget valaki be meri vállalni. Hogy egy fejlett demokráciában az az üdvözítő magatartás, hogy a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében az agitprop tevékenységet kell támogatni, a - tényként kezelt - lopott pénzből... Ez a beszűkült gondolatmenet egy súlyos morális vétség, rendkívül alulfejlett felelősségtudatról árulkodik.

szekertabor · provo.blog.hu 2012.07.04. 13:11:06

@puffatag: Ezek szerint nem tudod, mit beszélsz. Javaslom, hogy ülj be egy könyvtárba, és nézzél át az adott időszakban pl. 1996 és 2000 között néhány évfolyamot (pl. MNO és Népszabi, vagy ÉS és Demokrata) a hirdetések mennyiségét számolva. Utána nézd meg az adott évben az eladott példányszámokat. Persze ezeket az adatokat mások már összeszámolták, de ha inkább a saját szemednek hiszel, akkor sem tart túl sokáig.

Mivel a médiát a hirdetések tartják el, ezért régóta be kellene vezetni egy olyan szabályozást, ami a reklámpiaci bevételek bizonyos hányadát az adott termék olvasottsága-nézettsége-hallgatottsága alapján osztja szét, éspedig azért, mert a magyar hirdetési megrendelések teljesen torz módon, és nem a fenti piaci szempont szerint oszlanak meg. Ezt általában tovább torzítják az állami hirdetési megrendelések.

VT Man 2012.07.04. 13:12:28

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Megnézném pl Orbánt amint eltiltaná Gyurcsány Altusát.. Barom.
Csupán arról van szó, hogy Gyucrsány Altusa szarik magasról a Klubrádiónak pénzt adni, ahogy a többiek is."

Ez az, amit én se értek.

A klubrádió miért magánemberektől gyűjt évi 10 ezer Forintot évente, amikor Gyurcsány tízmilliókkal is simán be tudna szállni, zsebből?

tiborc2008 2012.07.04. 13:15:39

HItvány módon születtek a fityesz-maszopp együttműködés eredményeképp, hitvány módon szünnek meg.
Szót se érdemel.

seahawks 2012.07.04. 13:41:32

az író kicsit naív. ettől még nem dőlnek össze.

2 év múlva is lesz 300 ezer liberális szavazójuk. tudom ezzel nem lehet nyerni, de akkor is stabilan megmarad.

frontember876 2012.07.04. 13:46:20

@Kóczián Péter:

"Szerintem ettől szabad a média, ettől szabadok az emberek, hogy az elemzésüket, a nézeteiket nem arra való tekintettel formálják és közlik, hogy ez a hatalom vagy a lehetséges hatalom (úgyis mint ellenzék) képviselőinek tetszik-e vagy nem; szolgálja-e az érdekeiket vagy nem. "

Hogy mersz te ilyeneket leírni? Hol a határa az arroganciának? Mégis kinek képzeled te magad bazmeg? De még inkább minek nézed az olvasóidat? Te tényleg ennyire korlátolt fasz vagy?

Szerinted itt nem tudja mindenki, hogy az MTV-ben LISTA van azokról az emberekről, SZAVAKról, témákról, amikről NEM LEHET riportot készíteni?
Szerinted mi nem láttuk az Operánál történt tüntetés 'közvetítését?' Szerinted mi nem figyeljük a Hír TV nevű korábbi munkaadód tevékenységét, és szerinted nem látjuk, hogy MASSZÍV RÁKOSISTA propagandamódszerekkel dolgoznak?

Te le mered írni a HÍRTV után, hogy szerinted MITŐL SZABAD A MÉDIA? Szerinted szabad a média bazmeg? Szerinted szabad ebben az országban bármi? Handó Tündékkel? Saját igazságszolgáltatással? Visszamenőleges hatályú törvényekkel? Elvett nyugdíjjal? Stumpf István Alkotmánybíróval? ÁDER JÁNOS köztársasági elnökkel?

Nincs miről beszélni ember. Legalább annyi kibaszott vér lenne a pucátokban, hogy beismeritek a diktatúrát.

Göbbels és a Rákosi gépezet használta ezt a módszert.

És az ÁLLATFARM nevű igen tanulságos könyben olvashatjuk rendkívül érzékletesen, hogyan is működik ez nálatok VALÓJÁBAN.

Rettegtek. A hatalomért. Hogy egyszer vége lesz, és kiderül minden.

Vállalhatatlan aljas geci diktatúra utolsó csúszómászó szemét csicskája vagy, ezért nem érdemelsz más hangnemet.

Nem engedem meg se neked, sem semelyik gusztustalan féreg elvtársadnak, hogy azt hihessétek, hogy nem látjuk a rendszert teljes aljasságában.

Nem engedem meg neked azt a luxust, hogy hátradőlj, hogy bevette a sok fasz, hogy független vagyok.

Nem engedem meg neked azt a kényelmet, hogy fürödj a sikerben gondtalanul azzal a tudattal, hogy a világ legjobb, bátor, biztonságos rendszerének dolgozol államférfiak keze alá. Diktátort és láncoskutyáit szolgálod ki, érted?

Nem engedem meg se neked, se a fidesznek, hogy úgy lopjátok el a szabadságomat igazságszolgáltatással, nyugdíjjal, bankokkal, utakkal, városokkal, törvényekkel, hogy még a hangomat sem halljátok.

Tartóztassatok le. Toloncoljatok ki. Mutassátok meg a világnak, kik vagytok igazából.

Még jó, hogy FIDESZ! 2012.07.04. 13:47:29

Na most aztán vakarhatjátok szakállatokat görbeorrú, beesettmellű, nagyorrú, sábeszes, vágottfaszú, Rebeka pinájából szalasztott liberálisok! Kóczián is megmondta!

Wagem 2012.07.04. 13:59:31

@frontember876: Ritka nagy barom vagy.Végig sem olvastalak.
Takarodj a libsi anyádba,!!

Wagem 2012.07.04. 14:03:35

@frontember876: Azt persze megengedted,hogy a csökevény pöcsödet megmeszthetje a rabbi te nyomorult.
Mit ugatsz itt??
Ki a lófasz vagy??
Seggbaszó...
És ne is reagálj leszarlak, ha nem érzed itt magadat szabadnak,akkor takarodj innen a jó kurva anyádba.
Ugye megértettél tahesz...??

blablabla123 2012.07.04. 14:12:35

vicces a sok mszmps pondró fröcsögése

Lucky Larry Silverstein 2012.07.04. 14:15:27

@frontember876: Nem szabad a média, ha nincs rá pénzed. Ezt mindenki felfogta téged kivéve, mert neked ellenzékben is jogod van a közpénzre, ugye!

veny 2012.07.04. 14:45:32

A Neo politikai szempontból lényegtelen adó, és legfeljebb abban a beteges felfogásban nevezhető ballibnek, hogy nem kifejezetten fideszes.

A postoló ellenben olyan személy, aki az egybites pártlogikán túl nehezen értelmezhető, ha egyáltalán...

puffatag 2012.07.04. 14:54:04

@szekertabor: összevissza hadoválsz szakmaizásod közepette (kiszaladt e fideszmagyar mondat a számon)... például egyetértek azzal, hogy a ballib kormány betiltotta a náci sajtótermékeket az állami intézményekben bayer zsoca zsidózása után... szerintem a magyar hírlap és nemzet náci termék, ez a véleményem... egyébkénr a klubrádiót többen hallgatják, mint a láchídat, a neo és a class hallgatottsága hasonló volt, ennek ellenére a balos média nem kap 2 éve állami hirdetést, úgyhogy magadat köpöd szembe amikor követeled a hallgatottság/olvasottság alapú reklámmegjelenést

puffatag 2012.07.04. 14:58:39

@Wegam: te és társaid a bizonyíték a fidesz és a nácik összeborulására... kisöprünk titeket 2 év múlva, természetesen ugathatsz tovább szabadon a neten, de a jobbikot betiltjuk, a fideszt elszámoltatjuk, polt pot péterrel kezdjük

puffatag 2012.07.04. 15:00:44

@Lucky Larry Silverstein: javaslom bevenni az alaptörvénybe, hogy ellenzékben csak a fidesznek van joga közpénzre (merthogy sokat kapott a mostani ellenzékkel ellentétben)

puffatag 2012.07.04. 15:03:51

@Wegam: mennyé ...isztánba orbán és a jobbik után, ott érzitek otthon magatokat, mi itt maradunk, ti meg terjesztitek a rovásírást meg a kankót azerifődön... igyá kumiszt, Wegam(ajom)

J.László 2012.07.04. 15:13:34

@frontember876:
Szegény frontember tudat alatt magáról beszél.

puffatag 2012.07.04. 15:23:09

@J.László: beleolvastam pár bejegyzésedbe, te az emberiség azon 3 %-ába tartozol, akik miatt van gyilkolászás, gyűlölet... a maszop meg az szdsz a két rasszista párt? te nagyon beteg vagy, ócska náci féreg

J.László 2012.07.04. 15:25:41

@puffatag:
Itt az újabb tudat alatti freud-i eset.

Melchi Zadok 2012.07.04. 16:43:00

@Lucky Larry Silverstein: ez nem gyomor, hanem mentális állapot kérdése. mivel fontosabb volt büfögni, mint értelmezni, elmondom: nem a felsorolt dolgok létezése, avagy nem létezése volt a téma, hanem annak elfogadása, vagy elutasítása.

a hülye offtopic megjegyzéseidet meg inkább tartogasd az arra érdemeseknek...

Melchi Zadok 2012.07.04. 16:48:43

@MACISAJT: köszönöm, de ez most tényleg tök felesleges volt, ez a bejegyzés már nem bírt hozzáadott értékkel. már kicsivel korábban is teljesen világosan lejött, egy istenverte idióta vagy.

szerintem ne ragozzuk tovább, én már rég túltettem magam rajta :-)

szekertabor · provo.blog.hu 2012.07.04. 16:54:07

@puffatag: Közöttünk az a különbség, hogy te ideológiai alapon betiltanád és tönkretennéd az összes olyan sajtóterméket, ami nem a te szád íze szerint való. ("például egyetértek azzal, hogy a ballib kormány betiltotta a náci sajtótermékeket az állami intézményekben bayer zsoca zsidózása után... szerintem a magyar hírlap és nemzet náci termék, ez a véleményem... ") Viszont sír a szád, amiért a kedvenc rádióiddal most nem kivételeznek.

Én viszont mindenkor az egyenlő és méltányos elbírálás (valamint a szabad sajtó) híve vagyok, akkor is, ha a jelenlegi erőpozícióban ez nem feltétlenül a legkedvezőbb a kormányzó erők számára. Ezért gondolom azt, hogy a tőke és a politika reklámpiac-torzító hatását kompenzálni kellene.

frontember876 2012.07.05. 12:23:14

@Wegam:

Remélem, kedves Kóczián Péter, ennél egyértelműbb válaszra nincs szükséged, hogy megértsd, milyen emberek vagytok. Kik a szimpatizánsaid, kik a 'barátaid', kik az elvtársaid.

Tettem egy közelítőleg olyan durva kritikai megjegyzést, ami stílusában valóban hasonlít a jobbról szokásos kukagyújtogatós stílushoz. Nem véletlenül tettem. Ha kutyával akarsz beszélgetni, ugatnod kell, vagy nem érti. Az ostor nem az én eszközöm ugyanis.

S lám csodák csodája, azonnal kijött automatikusan, amire számítottam, kedves Kóczián Péter, szinte azonnal megkaptam, amiben biztos voltam:

- takarodjak az országból
- a zsidó kurva anyámat
- dögöljek meg

Remélem ennél világosabban nem kell elmagyaráznom a Fidesz politikájának a lényegét, táborának szellemi és kulturális állapotát.

Ha nem Angela Merkel és az EU fogná az ország igen kicsi herezacskóját szorosan a markában, miattatok aztán vonaton ülne megint mindenki, aki nem bólogat nektek.

Wegam: a legolcsóbb csapdába sétáltál bele, hülyegyerek. Kellett egy barom, akin hamar meg tudom mutatni, milyen az egész fidesz, mit okoz a fidesz, mit tesz a fidesz az országgal. Köszönöm, hogy széles nyilvánosság előtt tettél ingyen faszt a saját szádba úgy, hogy még kérnem sem kellett. Nem vagytok bonyolultak. De nagyon nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.07. 22:20:50

Látom ide talált néhány fideszdroid is.:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.07. 22:27:34

@frontember876: @puffatag:
Bocsi fiúk én rendes jobbikosként nem igazán bírom a fideszt meg viktort.:))
Régen még hülyének néztem a hazaárulózásért de ma már ő a hazaáruló a szememben.
Ha már nácziztok:Bízom benne hogy a jobbik nem lesz az ő szekértolójuk.
Egyenlőre övék a szavazatom.
A többiek már bizonyítottak és olyan igazi középutas párt nincsen.
És nem azért szavazok a jobbikra mert cigány és zsidóvért akarok inni,hanem mert a többiekkel tele a tököm.
És frontember első hozzászólása a cikkhez még mindig kurvajó.XD
süti beállítások módosítása