Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Bajnai maradni fog

2009.08.27. 12:57 Kóczián Péter

Ugyan tagadja, de szerintem maradni fog: Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt lesz 2010-ben és az MSZP potenciális miniszterelnök-jelöltje marad 2014-ig.

Nem megy vissza menedzsernek, s benne ragad a politikában.

Szerintem nem ezt akarta, de a szerep és a helyzet rákényszeríti majd.

A szerep a jól kormányzó miniszterelnöké, a helyzet pedig az, hogy nem lesz más.

Azért nem egyszerű miniszterelnököt találni. Egyfelől mindig van más, mint akiről azt gondoljuk, hogy csak ő lehet az egyetlen jelölt, másfelől azért a karizma, a képesség, a hit az illetőben, s a teljesítmény, amely erre predesztinálja, - ezek a mozzanatok azért nem a semmiből keletkeznek egyik napról a másikra.

Bajnai akkor nem lesz miniszterelnök-jelölt, ha a párton belül vagy kívül akad egy tudatos riválisa, akinek akkora a politikai támogatottsága és tehetsége, hogy ki akarja hívni a jelenlegi vagy volt miniszterelnököt.

Én nem látok ilyen embert.

A helyzet sajátossága, hogy az MSZP ma rivális csoportok konfliktusával van elfoglalva. Lásd a Hagyó Miklós körüli vitát, a Zuschlag és Hunvald ügyek mélyén rejtőző bombákat, s a valószínűleg egymást sakkban tartó rivális csoportokat.

A kirobbant korrupciós botrányok gyanúja egyben az MSZP utóbbi évtizedben kialakult szerveződési, finanszírozási modelljének a kudarcát is jelentik. Attól, hogy egymás tökét és tőkéjét fogják, még csak a patthelyzetet tudják megőrizni. Ha a pénz megszerzésében és elosztásában nem tudnak megegyezni, akkor a párt szervezeti rendszerén egy súlyos lék támadt. A pénz elosztása (megszerzése) egyben a párton belüli hatalom forrásának is problémája.

Ebben a helyzetben egy miniszterelnök-jelölt megnyugtató pont. Legalább az van, ha más nincs is.

Bajnai ismét előadhatja a „nem akartam, de hívtak” táncot. Ez a mozzanat majd szükséges lesz ahhoz, hogy a miniszterelnök megőrizze az imidzsét, amelynek lényeges eleme a szakértőből születő politikusa vonása.

A fejlődés következő állomása az lesz, amikor Bajnai a miniszterelnöki-jelölt posztját betöltve a párton belüli ügyekbe is beleszól majd.

Rendkívül szívós, s az előtte álló feladatot maximálisan teljesíteni akaró ember Bajnai. Ő az a jó tanuló, aki két lecke között mindig lemegy focizni, ha hívják, de mire visszaér a lakásba, már gondoskodik arról, hogy az inge vissza legyen tűrve a nadrágjába, s ha utcai cipőben ment le, akkor azt is – a lehetőségekhez képest – gondosan leporolja. Nem csak a látszat miatt, hanem azért is, mert a fociban is teljesít, a haverjai előtt is teljesít, s otthon is teljesít.

A teljesítmények embere, mondhatni.

Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek.

 

A teória közvéleménykutatási alátámasztására lásd a Nézpont Intézet felmérését: 

http://index.hu/belfold/2009/08/26/csokkent_a_jobbik_tamogatasa/

81 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr801341759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2009.08.27. 13:17:32

Most komolyan! Ki nem sz.rja le "ludas" gordit mi lesz vele?

solesz · www.index.hu 2009.08.27. 13:18:58

Helo,

1. Bajnai a jelenlegi politikai helyzetben kormányoz jól, mert csökkenti az MSZP eddigi első emberei körül megszokott ellenzéki támadások felületét, bár a libás esettel egyből előjöttek.
Egyébként Bajnai nem kormányoz jól.

2. Miért érdekes, hogy Bajnai lesz-e az MSZP miniszterelnök jelöltje?

3. Miért nem érdekes, hogy ki lesz a Jobbik, az LMP vagy éppenséggel az MDF miniszterelnökjelöltje ?

4. Vagy arra gondolsz, hogy az MSZP támogatottsága megnő annyira, hogy érdekes lesz a 2010-ben a miniszterelnökjelöltje?

5. 2014-re lehet, hogy akik ma fenn vannak, azok lenn lesznek és feltörnek olyan arcok, akik eddig sehol sem látszottak. Arról talán még fantáziálni sem érdemes, hogy Bajnai kontra 2014.

solesz · www.index.hu 2009.08.27. 13:23:28

(még valami:
az Index főoldalra kikerülni egymásután többször is... valami jó kis deal van a dolog mögött... ;) és persze jó a "Kóczián: Szerintem Bajnai maradni fog" főoldali vezércím.
Már marketing szempontból. Ügyes, mert eléri, hogy az olvasó - ha nem is ért egyet a véleménnyel - véleményformáló bloggert fog a "Kóczián"-ban látni.)

gyík (törölt) 2009.08.27. 13:33:51

"Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek. "

Nem, az mszp-nek olyan emberre van szüksége, aki rájuk csukja a cellaajtót, a kulcsot meg k&rva messzire eldobja.

Picurigor 2009.08.27. 13:36:14

Szerintem Bajnai is tudja, hogy ha tovább marad és később belemerül az MSZP belső dolgaiba, netán megpróbálna rendet tenni a szocik soraiban, akkor úgy fog járni, mint Gyurcsány: elfogy körülötte a levegő.
Sajnos az MSZP tele van "régi jó" káderekkel, akik a világon semmi máshoz nem értenek, csak ahhoz, hogy a párton belül hogyan kell ellavírozgatni, pénzt csippenteni, időnként egy-két ismerős gyerekét valahova benyomni. Az ilyeneket mindig is jobban fogja érdekelni a képviselői mandátum és az ahhoz kapcsolódó költségtérítés, mint magának a pártnak vagy akár az országnak a sorsa. Ezek a múltból itt maradt megélhetési csökevények. Egy részükhöz nem lehet nyúlni, mert azonnal botrány lenne belőle, pl Lamperth Mónika, Kiss Péter, stb.
Emblematikus figurái az MSZP-nek, holott se nem jó szakemberek, se nem jó politikusok. Régi jó káderek.
Így viszont nem lehet pártot építeni és haladni a korral. Az MSZP még mindig nem lépte át önmaga árnyékát és ilyen emberekkel nem is fogja egyhamar.
Kétlem, hogy Bajnai odaállna közéjük. Szerintem van ennél jobb dolga is. Most elviszi őket 2010ig, aztán lelép. És jól is teszi. Én legalábbis ezt tenném, holott eddig mindig az MSZP-re szavaztam, de ami most megy náluk, az már szánalmas. Amíg nem mutatnak fel olyan programot, amely valóban előrébb viszi az országot, addig nem tudok újra rájuk szavazni (normális alternatív híján egyelőre másra sem...).
De ahhoz, hogy új korszak kezdődjön és új programot állíthassanak fel, új felfogású tagokra is szükség van, a korábban felsorolt vagy PL a Karsai József-féle emberektől pedig meg kell szabadulni.
Itt a megújulás ideje.
Szerintem ennek levezénylését Bajnai nem fogja vállalni.

gyík (törölt) 2009.08.27. 13:36:33

"Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében,
hozzáértésében megsebzett MSZP-nek. "

Jó ez a mondat, sokat lehet elemezni.

mszp szakszerűsége: hahah......ez komoly?
hozzáértése: dettó
megsebzett: mi ez, valami költészeti nap van?

Bit Rot 2009.08.27. 13:45:09

"A teljesítmények embere, mondhatni.
Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek. "

Vajon Bajnai a lopásban is teljesít-e? Mert az feltétel az MSZP-nél.

De ahogy olvasom, igen.

Boka1 2009.08.27. 13:50:46

Szerintem nem fogja vállalni, mivel nem a baloldali gazdaságpolitikát helyezi előtérbe. Az öregek el fogják gáncsolni. Ráadásul jobboldali gazdaságpolitikával most nem lehet választásokat nyerni.

***kimoderálva*** 2009.08.27. 13:53:45

"A helyzet sajátossága, hogy az MSZP ma rivális csoportok konfliktusával van elfoglalva"

Mikor NEM volt így ?

A MaSzop 1990. óta egymással vetélkedő gazdasági csoportok gyűjtőpártja politikusbábokkal a csomagolás kedvéért.


Bajnai alatt (nem miatt-ot mondtam) szépen kilavírozik az ország az államcsődből á la 1998, majd a másik baloldali párt átveszi a hatalmat, lehet megint koronát fényesíteni az államosított bankokban, reptereken, autópályákon és nyomdákban.

Kezdődhet majd újra az osztogatás, hogy 6 év után ismét jöjjön egy "szakértő", aki kivezet. Ez a magyar politikai élet ciklikussága.

Bajnai ehhez nem kell, a Jobbik-SzDSz/LMP-MDF legfeljebb a partvonalról bekiabál, hogy ők mindenből kimaradnak.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.08.27. 13:55:09

Szerintem lehet válaná is, de az mszp-ben belül egymást akarják kicsinálni a jelöltséggel és a tuti bukással.

szempontpuska 2009.08.27. 13:55:47

Pillanatnyilag Bajnai a legjobb amit az MSZP fel tud mutatni. De jórészt azért, mert az MSZP "prominensei" nem tudják betámadni. Bármikor lemondhat és akkor összedől a rendszer. És ezt tudják a háttérben megbúvó megmondóemberek. Ezért hallgatnak.

nem értek egyet azzal, hogy nem formálódik markáns(ön)jelölt. van ugyanis egy rosszabb lehetőség: sztem Szili igenis készül a falnak menni.

Igaz, nem mintha számítana kit jelöl az MSZP. De Bajnai csendes (látható) eredményei a stabilizálás terén és eddig kitartó eltökéltsége később erős kontrasztot alkothatnak egy program nélkül kormányzó Orbánnal szemben.

Cook kapitány 2009.08.27. 13:57:07

Érdekes felvetés, van benne ráció. Win-Win szituáció, a pártnak is és Gordonnak is.
Nyeri úgysem fog, de ezt senki nem várja tőle, ergo nem számít bukásnak ha nem nyer. Ellenben értelmes, jóképű gyerek, aki tud normálisan beszélni a TV-ben, így a kampányban az MSZP arcaként hozhat pár szavazatot.

Ha van esze, akkor a választások után visszamegy az üzleti életbe (és ott kamatoztatja az MSZP-vel még szorosabbra fűzött kapcsolatát).

Vidéki 2009.08.27. 13:59:11

Szerintem nem igaz, hogy Bajnai _ Nem megy vissza menedzsernek, s benne ragad a politikában._

Vissza fog vonulni és nem fog bukni. Olyan helyzetben van, mint egy jól megtervezett kaszkadőr jelenetben a kaszkadőr.

Bármennyire kockázatosnak hat a jelenet, a kaszkadőr puhára fog esni.

Ki is jelentette, hogy a szakértői kormányzás rövid időtartama után nincsenek politikai ambíciói.

Egyetértek azzal, hogy a teátrális gesztusokat mellőzve képes volt lényeges kérdésekben jelentősen előre lépni.

Ebben segítette az is, hogy a kormányzó erők ráébredtek: nem lehet halogatni azt, hogy lényegi kérdésekhez hozzányúljanak.

Ha viszont újabb négy évre a most kormányzó erők megszereznék a hatalmat, nem volna nekik sürgős, hogy kellemetlen kérdésekkel is foglalkozzanak.

Lajosbácsi 2009.08.27. 14:01:15

Menjen a pics@ba az összes szoci, lehet, hogy miniszterelnök jelölt lesz, ahogy a taplnyalói már re

tatamin 2009.08.27. 14:02:08

Bajnai nem politikus, függetlenül attól, hogy a jelenlegi helyzetben mit tesz. A kormányának jelentős része gyenge, szar palikból áll, akiket a sajátjaik is bírálnak (lásd: Mesterházy mai nyilatkozata). Odáig rendben van, hogy a következő választásokon ő lesz pro form a jelöltjük, de hogy azt követően egy tíz százalék körüli erdmény után is maradna, azt kötve hiszem.... (Más kérdés, hogy egy tíz százalék körüli pártnál (akit egyébként alkotmánymódosítás után még karanténba is zárnak) ésszerű dolog-e miniszterelnök-jelöltekkel handabandázni...
Különösen akkor, ha ugyanazon pártnak kb. 30 prominensét a független magyar bíróság elítéli.
Amúgy meg: peti cica a lányok castingolásában megfáradt kissé, és rózsaszínben lát, de a szocik számára jövő ilyenkor már nem lesz rózsaszínű a világ. És ha a libások réme megúszná az elszámoltatást, nem hiszem, hogy a Botkalaciék vagy szekeres et. társaságára vágyna.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.08.27. 14:13:15

Szerintem maradjon Bajnai, (határon kívülről nézve) szimpatikus fazon. Kicsit Jack Bauerre hajazó fizimiskája nem taszítja a férfiakat, a nők számára pedig vonzó. Miniszterelnökként sem rosszabb az előtte és utána jövőktől, úgyhogy maradjon. Amúgy leszarom.

AmNasty 2009.08.27. 14:13:32

Peter,
ezt irod:"Én nem látok ilyen embert."

1. Ez mit jelent?
2. Gyurcsany tavozasakor milyen embert lattal?

Segitek, semmilyet. Es ebbol kovetkezik az elso kerdesre is a valasz.

eszkep 2009.08.27. 14:18:50

Ez az írás egy vicc???

"A teljesítmények embere"

Hát a lopásban megvan az MSZP-hez mért teljesítmény ... Azért öt és félmilliárd forintot eltüntetni teljesítmény... (ld. Hajdú-Bét)

eszkep 2009.08.27. 14:20:11

Amúgy meg kit érdekel, hogy egy 8%-os szétesőben lévő MSZP kit jelöl miniszterelnök-jelöltnek? Egyáltalán minek állítanak miniszterelnök-jelöltet???

Boka1 2009.08.27. 14:23:01

"Azért öt és félmilliárd forintot eltüntetni teljesítmény... (ld. Hajdú-Bét) "

Igen . Arról nem is beszélve, hogy több százezren lettek miatta öngyilkosok hajdú-biharban ( mint Komár László miatt )

eszkep 2009.08.27. 14:24:37

@Boka1: "több százezren lettek miatta öngyilkosok"

????

Bit Rot 2009.08.27. 14:25:21

@szempontpuska:
"De Bajnai csendes (látható) eredményei a stabilizálás terén és eddig kitartó eltökéltsége később erős kontrasztot alkothatnak egy program nélkül kormányzó Orbánnal szemben."

Az adóemelés qrvára nem program!
Adót emelni a hülye is tud...

Az MSZP folyamatosan adót emel, és osztogat. Ez nem program, ez a pénz elszórása. És persze ellopása.

Matekfeladat:
Ha 1 kilóméter autópálya 3 milliárd Forint, amiből 1 milliárdot zsebrerak az MSZP-SZDSZ, akkor 100 kilométer autópályából mennyit rak zsebre az MSZP-SZDSZ?

Bit Rot 2009.08.27. 14:26:06

*kilométer
*zsebre rak

avram iancu 2009.08.27. 14:26:31

Így szerintem én is tudnék kormányozni. GDP csökkenés 7%.

Boka1 2009.08.27. 14:27:16

@eszkep:

Egy ismerősöm osztálytársának az unokabátyja mondta ! Állítólag látta is a tömegsírt .

Hidd el, hiteles forrás ...

:DDDD

eszkep 2009.08.27. 14:29:22

@szempontpuska: "Igaz, nem mintha számítana kit jelöl az MSZP. De Bajnai csendes (látható) eredményei a stabilizálás terén és eddig kitartó eltökéltsége később erős kontrasztot alkothatnak egy program nélkül kormányzó Orbánnal szemben"

Te melyik bolygón élsz? Miféle program??? Látom már nem emlékszel a miniszterelnök-castingra... Bajnai az akinek nincs programja, eltévesztetted a lemezt, ez már lejárt...

Az adóemelés nem program, hanem válságmélyítés... Tudom, hogy a szocik "adócsökkentésnek" hívják, amikor több adót akarnak beszedni jövőre, de ezt 90-es IQ feletti ember nem veszi be.

eszkep 2009.08.27. 14:30:41

@Boka1:
Ha-ha-ha, csak nem a csalódott, öngyilkos csontkommunista nyugdíjasokról van szó? Ejjjjj, de kár értük...

loláb 2009.08.27. 14:32:27

Bajnaival azért tennének rossz lóra a szocialisták, mivel ő egy alapvetően "rossz kor" szülötte. Nem tudom, mennyire lesz képes lemosni magáról azt a kétségbeesett hataloméhes mutyit, ami a megválasztását körüllengte, de biztos, hogy nagy hátrány neki.

Az mszp jobban tenné, ha felépítene ellenzékben valakit, bárkit, akire támaszkodva már valóban lehet esélyük 2014-ben. Egyrészt a fidesz népszerüsége is természetszerüleg csökkenni fog, másrészt pedig kritizálni valamit mindig könyebb, mint kormányozni.

Inkább az lehet érdekes kérdés, hogy az mszpnek milyen kommunikáció szükséges ahhoz, hogy a 10-15%-os népszerüségét legalább egyharmados parlamenti jelenlétre váltsa. Ha ezt elérik, akkor már kihozták a helyzetből a maximumot.

eszkep 2009.08.27. 14:33:03

@tatamin: Egyébként eddigi nyilatkozatai után ("nincsenek politikai ambíciói", stb. HAHAHA) magát égetné a legjobban, ha elvállalná. Bár nagyobb bohócot már nem tudna magából csinálni... A kicsit is felelős, normális emberek nem vállalták a főszerepet ebben a szánalmas miniszterelnök-keresgélésben.

Boka1 2009.08.27. 14:33:05

@eszkep:

Nem ! Azok még élnek ! És 3 millióan szavaznak.

Az ő elvárásaik miatt kell egyre nagyobb csekket kitöltenem.

eszkep 2009.08.27. 14:35:31

@loláb: Felőlem az MSZP el is tűnhetne a politikai süllyesztőben (az SZDSZ-el együtt) két ciklus alatt. Jöhet helyette más, pl. érdeklődve várom az LMP politikáját, teljesítményét, annak ellenére, hogy a liberális eszmék abszolút távol állnak tőlem, sosem szavaznék rájuk.

eszkep 2009.08.27. 14:37:31

@Boka1: Azért már köztük is sokan elpártoltak. És ne felejtsük el, hogy van még egy tél a választásokig!
Remélem nagyon hideg, hosszú, kemény telünk lesz...:-)

bolek 2009.08.27. 14:40:09

Már megint egy MSZP-propaganda... ami - gondolhatja az Index - még az SZDSZ-t is segítheti...

Gyerekek, kilóg az a csúnya, szőrös lóláb.
Az MSZP politikailag döglődik, de 2010-ben stabilan hozni fogja a 15%-ot a nyugdíjas munkásőrök és özvegyeik révén. Kit érdekel, hogy Bajnai ehhez mit tesz hozzá??? Bejelentheti majd a vereséget.

Ha az MSZP döglődő nyúl, akkor az SZDSZ (a frakció) egy hatalmas bankbetéttel rendelkező, döglődő amőba. Nyálkás, formátlan, opportunista, a meglévő gazdasági hatalmát próbálja menteni. Az Index meg próbál segíteni neki ezekkel a hangzatos című és kormánypártiaknak reményt sugalló blogokkal.

Nézzetek már bele néha a tükörbe is, és köpjetek egy jó nagyot.

Dionysos 2009.08.27. 14:40:20

Medgyessy, ha jól emlékszem az új Deák Ferenc volt, aztán Gyurcsány(i) lett a messiásotok, most Bajnaira fogtok felnézni, egészen addig, amíg őfelette is összecsapnak a hullámok. Péter, nektek ez nem megy. Proletár lélekkel, vörös szívvel, Che Guevara végbeléből kifelé, a Kreml büszke tornyára nézve fogtok szépen, lassan alámerülni a szarban és eltűnni végre. Legalábbis, ha létezik Gondviselés.

Viszlát Petya!

Péter51 2009.08.27. 14:41:01

Az a baj,hogy Kóczián Peti is maradni fog még évekig mint ballib okostojás megmondó és a hülyeségeiért még pénzt is kap a haveri szerkesztőktől.

Boka1 2009.08.27. 14:43:46

"A kicsit is felelős, normális emberek nem vállalták a főszerepet ebben a szánalmas miniszterelnök-keresgélésben. "

Az is biztos viszont, hogy elmondhatja a gyerekeinek, szüleinek, unokájának, üzletfeleinek, hogy egyszer volt miniszterelnök 40 évesen. Itt a kommentelők jó része munkanélküli vagy nappali iskolás, akinek legnagyobb sikere, hogy hozzájutott egy Ferrari poszterhez. Mi akik dolgozunk ( nem gyárban meg a földeken ) máshogy nézzük a karrierlétrát, mint aki a szüleit veszi le egy lakásra vagy autóra.

Ráadásul egy rosszul kinéző embernek a szintén unszimpatikus ember lesz az ideálja, egy kulturáltan öltözködő, ápolt embernek pedig egy hasonló. Minden népréteg a hasonlókat szereti.

Pl. az a nyugdíjas, aki még 3 éve szegfűt ültetett az erkélyen, most azt mondja, hogy : Ez a Vona Gábor milyen szép ember....

pistii 2009.08.27. 14:44:41

Valamelyik nagyokos balos hozzászóló azt írja, hogy Orbánnak nincs programja. Ezért is jobb Bajnai. Miért is nincs Orbánnak programja? Ki állítja ezt? Megint ez a süket duma. Remélem Bajnai meg az Mszp is eltúnik a süllyesztőbe legalább 2-3 ciklusra. Elég volt ebből a dilettantuzmusból, amit az Mszp meg Gyurcsány elvtárs szabadított ránk. Elég volt!

eszkep 2009.08.27. 14:45:51

@Péter51: Igen, az Index kénytelen egyre nívótlanabb, blog-szerű szánalmas kezdeményeket belinkelni, akik arra alapoznak, hogy egy kis seggnyalással linket kapnak a főoldalon.
Érdemes megnézni, mennyi belpolitikai hír van az Index-en egy napon, most, hogy szarul megy az elvtársaknak, és mennyi volt 2001-ben!

Boka1 2009.08.27. 14:46:12

@eszkep:

Hát ezt mondom, hogy ők mindig a sajátjaikra fognak szavazni, nem a pártra, hanem akinek kommunista programja van. Most 17 %-uk Mszp, 67 pedig fidesz szimpatizáns.

eszkep 2009.08.27. 14:46:57

@pistii: Azért ezzel a szar szöveggel már csak a legbutábbak mernek előhozakodnak a tragikomikus miniszterelnök-casting óta...

Boka1 2009.08.27. 14:46:57

Miért is nincs Orbánnak programja?

:DDDDDDDDDDDD

Éhesló 2009.08.27. 14:48:40

"Teljesítmények embere".
Olyan kormányzásnál, ahol se teljesítmény, sem ember nem lelhető fel, már amennyiben az emberségről és teljesítményről alkotott fogalmaink egyeznének.
De nem egyeznek meg, mert az írás és a beszéd amit Kóczián is mível az az újbeszél, melyben minden szó az ellenkezőjét, vagy már azt sem jelenti, mint ami az eredeti jelentése volt.
Ezért inkább vicces, mint tragikus itt ilyemiről olvasni ettől az emberszabásútól egy eltünt és egy eltünőben lévő "kormánypárt" cseresorának cserecsatáráról.....

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 14:59:27

@Boka1:
Attól, hogy neked Bajnaira áll fel még nem leszel rossz ember. (csak buzi ).

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2009.08.27. 15:00:47

@Boka1: Orbánnak egész sok programja van.
És egyre több lesz. :)

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 15:02:19

@Admiral William Adama:
Gyakprlatilag ezt néhány hónappal ezelőtt Bajnai helyett Fletóval is írhattam volna. Előtte meg Megyóval. Hornra is onanizáltál? Vágy Kádár elvesztése után egy darabig nem működött a szerszám ? ;)

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 15:04:41

De hol van "IS"? Már rég olvastam "hülyenépszavazás/ hülyeemberek " beböfögést ... :(

Szűcslaci 2009.08.27. 15:07:36

Na ja, bekerült a klánba, bebizonyította rátermettségét, vérrel írt a pártkönyvbe. Lopásból, rablásból jelesre vizsgázott - most már akár családtag is lehet.

Boka1 2009.08.27. 15:09:20

@Admiral William Adama:

Osztozzunk ! Enyém Gordonka , tied Szájer József !


Ne mondd, hogy nem vagyok igazságos !

Bit Rot 2009.08.27. 15:10:49

@Boka1:
Bírom a sok okoskodót, akik úgy csinálnak, mintha ha Orbánnak azért kellene előjönnie egy programmal, hogy el tudják dönteni, hogy rá szavaznak-e.

Pedig se most, se máskor nem szavaznak Orbánra. Ha lesz programja, akkor sem.

Akkor meg mit érdekel titeket, hogy van-e program vagy nincs?

Boka1 2009.08.27. 15:12:18

@Admiral William Adama:

megnézted a 15:02 -es beírásod ? Magadnak ?

:DDDDDDD

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 15:13:44

@Boka1:
Hányszor futjuk ezeket a fölösleges köröket drága?
De tényleg?

goumideaumineaux 2009.08.27. 15:17:31

Üdv, démosz!

Szerintem Orbán hamar meg fogja teremteni a Gyurcsány-nosztalgiát és 2014-ben az MSZP miniszterelnök-jelöltje újra Gyurcsány lesz. Mert ő már egyszer legyőzte OVi-t, tehát legyőzi másodszor is. De hogy 2010-ben ki lesz a miniszterelnök-jelölt? Még az MSZP vezérkara se tudja. Majd aki elvállalja.

Boka1 2009.08.27. 15:19:40

@Bit Rot:

Esküszöm egyszer sem olvastam programfüzetet.

Mindig tudtam, hogy kit nem akarok hatalmon( például magamat ), mert akkor külön pénzt nyomtattatnék a pénzverdében a végkielégítésemre.

Úgyhogy inkább reménykedjetek, hogy Gordonka elvállalja, mert, ha nem, akkor velem itt rossz világ lesz, visszasírjátok a BKV személyzetist is.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 15:21:45

@goumideaumineaux:
2014-re Viktor már köztársasági elnök lesz ;)

pandacsökiboborján 2009.08.27. 15:22:41

Most érkezett a hír: lehetséges, hogy az MSZP Rákosi Mátyást jelöli,de ha nem valószínűleg Kovács Pistit.

rockjano 2009.08.27. 15:32:01

@pandacsökiboborján:
A Fidesz jelöltje meg Szálasy vezér (vagy a Bácsfy lány???)

Boka1 2009.08.27. 15:32:58

@pandacsökiboborján:

Az ki van zárva ! Rákosi művelt, 5 nyelven beszélő ember , ráadásul fixa ideája volt, hogy Erdélyt csapják vissza hozzánk.

Akkor már inkább Biszku Béla.

Lucius Cornelius Sulla (törölt) 2009.08.27. 15:39:33

@rockjano:
Mert a nyilas párt a jogutód pártja a fidesznek ? De jól megmondtad ! :)

MACISAJT 2009.08.27. 15:42:49

"Ugyan tagadja, de szerintem maradni fog: Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt lesz 2010-ben és az MSZP potenciális miniszterelnök-jelöltje marad 2014-ig."

Szerintem is. Azzal hogy a 2010-ben majdnem biztos vagyok, a 2014 valószinütlen.
Ugyanis 2010-ben az esélytelenek nyugalmával állhat ki, ha bukta hát bukta, lásd Szili Pécsett.

No de utána....
Mikor kezdenek kifolyni a szekrényekből az utóbbi 8 év "sikerkormányzásának" a csontvázai, melyek nagy részben éppen a gyurcsányhoz és klónjaihoz
( bajnai kordon közülük a legismertebb) köthetőek...

akkor bizony ez a " teljesítmények embere" annyira lesz hasznos a szétszakadó, bíróságról bíróságra, börtönröl börtönre látogató maradék MSZP-nek..mint Medgyessy Péter (pedig hol volt annak a trágyája a mostanihoz képest.)

Ez a pali gazdasági ügyeivel( kezdeném rögtön a Wallis-al és a tévészékház ügyével.) önmagában is olyan mint egy minden oldalról felfestett céltábla..
Ha csak ránéz valaki, már eszébe jut minden amit
meggyűlölt az elmúlt nyolc(+12) évben...

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.08.27. 15:48:13

Én majd beírom az önéletrajzomba, hogy miniszterelnök jelölt is voltam. Qrvára nem fogja tudni senki, hogy nem is és milyen jól hangzik...! :)

Sirrah 2009.08.27. 15:49:37

Én meg remélem eltűnik a süllyesztőben mint Horn, Megyó, Fletó ahová valók ők. Kókánnyal, Fodorral együtt. Nem lesz itt semmi visszatérés 2014-ben. Végük oszt csókolom.

Wuff 2009.08.27. 16:11:26

"Nem csak a látszat miatt, hanem azért is, mert a fociban is teljesít, a haverjai előtt is teljesít, s otthon is teljesít.
A teljesítmények embere, mondhatni.
Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek."

1. "otthon is teljesít"
Mi vaaaan? De komolyan. Hol? Az ágyban? Röhej..

2. "A teljesítmények embere"; "szakszerűségében, hozzáértésében"
Na ne viccelj! Valaki, könyörgöm írjon le egy dolgot, amit olyan nagy szakszerűségében csinált ez a paprikajancsi! Elvette a 13. havi nyugdíjat és béreket? Minden hülye meg tudja csinálni. ÁFÁ-t emelt? Bravó. Bevezette az ingatlanadót? Inkább szánalmas mint hasznos. Mit? Csak egy dolgot. Egy szerkezeti reformot. Egy olyan kiadáscsökkentést, mely racionalizáláson alapul és nem pénzelvételen. Csak egy dolgot!

3."Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek."
Ilyen emberre van szükséges. A magyar nyelv gyöngyszemei...

zgabi 2009.08.27. 16:27:21

Biztos, hogy jövőre az MSZP miniszterelnök-jelöltje Bajnai Gordon lesz. Más kérés, hogy jelölt is marad, mert a következő miniszterelnöknek Orbán Viktor a neve, akinek ugyan nem lesz 2/3-os többsége a Fidesszel, de a Jobbikkal együtt már igen. Bár nem kötnek koalíciós szerződést, azért a Jobbik nagyon sokszor fog együtt szavazni a Fidesszel, 2 / 3-os törvények módosítása esetén meg mindig. Amúgy az MSZP-nél maradva: mondjatok csak egyetlen-egy embert Tabajdin és Bajnain kívül, aki alkalmas lenne miniszterelnök-jelöltnek. Talán Lendvai Ildikó? Még viccnek is rossz, ha ő lenne a jelölt az MSZP a 10 %-ot sem érné el. Bajnaival el fogják érni a 20-at , Tabajdival elérnék a 25 %-ot is, de hát Tabajdi hülye lenne, ha visszajönne a jól fizető és nyugis brüsszeli állásából ebbe a politikai mocsárba ami itthon van.

georg 48 2009.08.27. 16:28:17

Én rohadtul rinyálok! Nagyon messze van még a jövő évi álasztás. Attól tartok, nem csak Gordonka marad, hanem az MSzP is! Jaj nekünk!!!

karatekutya 2009.08.27. 16:28:23

@Roa: Persze hogy elvette a 13. havi nyugdíjat, mert az a lényeg, hogy nem is kellett volna odaadni.
Svájci indexálás? Minek is kapott egy nyugger több emelést, ha nem tesz be semmit a közösbe?

Amerikai színvonalon akarunk élni? Akkor legyen 10 nap szabi van egy évben, egy szülés 15.000$, de abból térít kb. 10.000-et a biztosító, ha havonta kifizetsz 600$-t (fejenként). Szóval a qrva nagy jólét ára az, hogy dolgozni kell, és nem 6x tartani 15 perces cigiszünetet egy nap (plusz kávézás).

karatekutya 2009.08.27. 16:32:36

Egyébként meg, hogy "nincsenek politikai ambíciói" az még nem zárja ki, hogy induljon, ezt a jelenlegi helyzetet is nem politikusként, hanem szakértőként vállalta el, tehát retorikailag a dolog "rendben lesz". Sztem a probléma nem Bajnaival lesz, hanem mögötte a komcsi kemény maggal. A Fidesznél a program az egyenlő a "nem az amit az MSZP mond"-dal, és egyébként is egy családi vállalkozás, nem a pártnak van miniszterelnöke, hanem a miniszterelnöknek van pártja.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.08.27. 16:32:59

Az MSZP ahhoz ér, hogy hell egy ciklus alatt két embert élete végéig kiskirályi nyugdíjhoz juttatni.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.08.27. 16:35:27

@karatekutya:
Jobb ha tudod. Magyarországon azoknak, akik dolgoznak nem jut évi 10 nap szabi, több mint 600$ megy be a TB-be, , több mint 5000$ egy szülés, és nem hogy cigi, ebédszünet sincs a napi 9-10 órás melóhoz.

georg 48 2009.08.27. 16:35:30

@Sirrah:
Jo, jó igazad van, de addig irgalmatlan kárt okoznak az orsszágnak. Nem az országnak, hanem a világnak. Illetve a Tejútrendszernek. No meg az általunk ismert világegyetemnek.
Nincs kizárva, hogy a szomszédos galakszisokban megállt a fejlődés! Ó borzalom.

karatekutya 2009.08.27. 16:39:38

@newtehen: Most nem emlékszem pontosan, hogy 21 vagy 23 nap szabadság az induló mennyiség, és 2 évente 1 nappal meghosszabbodik.
600$ az kb. 120.000 Ft, ami a fizetés ~40%-a, tehát akkor szerinted mindenki nettó 300.000 Ft-ot visz haza? Az kb. 500-600.000 bruttó.
Ugyan már.

karatekutya 2009.08.27. 16:47:27

@newtehen: minimálbéres befizetések, pontosabban a minimálbér duplájára, mivel arra kell megfizetni a minimum járulékot.
Tehát 148.000 Ft bruttóra bejelentve:

SZJA: 25.000
Egészségbiztosítás: 12.000
Nyugdíjbizt. alap: 35.000
EÜ hozzáj.: 2.000
nettó bér: 89.600

pandacsökiboborján 2009.08.27. 17:02:18

@newtehen: 56%-os foglalkoztatási ráta, 500 000 rokkantnyugdíjas, 1 000 000 nem dolgozó,járulékot nem fizető "egyéb " eltartott, banánköztársasági méretű korrupcó, elvándorló melósok, egészségügyiek, mérnökök...
Ez már a végjáték,nem mindegy ki a kakas ezen a szemétdombon?

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.08.27. 17:18:05

Támogatom Bajnai elvtárs maradását, magam és alapszerveim nevében.
Sőt! Amondó vagyok,hogy Bajnai Gordonnak már sokkal sokkal korábban kellet volna maradnia - ott, ahol akkor éppen volt...

hozzánemértőkedő 2009.08.27. 17:26:42

Petike! Csuda vagy!

"Nem csak a látszat miatt, hanem azért is, mert a fociban is teljesít, a haverjai előtt is teljesít, s otthon is teljesít.
A teljesítmények embere, mondhatni. "
Ha azt is tudod, hogy otthon teljesít hát ..... nagyon ott kell lenned.
Mondhatni ezer nyelvcsapással.

"Ilyen emberre van szükséges a szakszerűségében, hozzáértésében megsebzett MSZP-nek."
És ezzel a szakértelemmel keresi a sukorói ügyben korrumpált alakokat!
Mi van ha megtalálja önmagát?
Bele gondoltál Petike?

2009.08.27. 18:27:38

Talán elöször azt kéne megbecsülni, hogy lesz -e még mszp és ha lesz -hány %-ot fog elérni. Szerintem max:15 %-os lesz. Akkor ugye minek állitani miniszterelnök jelöltet? Hogy leégesse magát? Amugy Bajnai nem vállalja tovább 2010-nél. Ö is látja, hogy amit a szocik és a liberek müveltek az utolsó 6 évben, már bocsánat, de egy kalap sz@rt sem ér! Mert loptak csaltak, hazudtak és ami a lényeg, elqurtak mindent! Na ezzel a párttal ki az a bolond aki elindul a választáson? Amugy Kóczián ur, nyugodjon meg, 2012-re nem lesz még mszp sem! Akik összelopták magukat, azok nagyivben és magasan lesz@rják majd az egész elnökséget és a pártot. De addig még van idö szépeket mondani és lopni tovább és mégtöbbet, mert legközelebb nem lesz rá lehetöség!És ezeknek akar Ön szerint Bajnai a jelöltjük lenni? Mit ne mondjak, van képzelöereje! Amugy meg Ö is--mármint Bajnai is sáros.De legföképpen, a "Libásoknak" okozott károkért és a nekik elmondott hazugságaiért! Mert ha volna benne tisztesség, akkor legalább annyit mondhatot volna, hogy bocs--tévedtem, tévedtünk! De hát mit várhat el az ember egy "baloldali szoc.dem"(?) kapitalistától!

szempontpuska 2009.08.27. 21:26:13

@eszkep: @Bit Rot: el vagytok tévedve. Orbán programját hiányoltam.

cutcopy 2009.08.28. 13:03:36

Bajnai szerintem is egy remekül kormányozható kormányfő..

avram iancu 2009.09.04. 11:46:51

@karatekutya: a svájci indexálást valószínűleg a svájciak találták ki. nyilván egy nagy baromság.

Amir 2009.11.04. 07:12:56

De most tényleg (ha már pusztán technokrata alapon megy a dolog): miért ne legyen Mikulás Dzurinda magyar miniszterelnök?
süti beállítások módosítása