Gyurcsány Ferenc legújabb pamfletje nemhogy közelebb vinné a két nagy tábort a megbékélés felé, hanem éppen még jobban elmélyíti a két tábor közötti szakadékot.
Gyurcsány pamfletje ugyanakkor egyenes válasz Orbán „nem engedünk”, s „bűnhődjenek a bűnösök” kijelentéseire, amelyeket az utóbbi időben tett a nyilvánosság előtt.
A Fidesz és az MSZP ellentéte soha nem látott intenzitást kapott azzal, hogy szisztematikus helyzetelemző cikkében a pártelnökségre aspiráló Gyurcsány Ferenc a Fidesz Orbán Viktor által megjelenített politikáját a Magyar Köztársaságra veszélyes, antidemokratikus, a köztársaságot alapjában aláásó politikai gondolkodásnak és cselekvési attitűdnek minősítette. A politikus szemmel láthatóan „alapvetésnek” szánt írásával egyben a következő hosszabb időszak ideológiai kereteit igyekezett megteremteni. A cikk szerint e keretekbe a Fidesz jelenlegi formájában semmiképpen nem fér bele.
Gyurcsány cikke egyben direkt válasz Orbán dehonesztáló, elszánt és kérlelhetetlen kijelentéseire, amelyben a rendszerváltozás óta elkövetett bűnök elszámoltatásáról beszélt. A miniszterelnök Orbán Viktor célkeresztbe emelésével egyben nyomás alá helyezte a Fidesz politikusait, véleményformáló és döntéseket befolyásoló értelmiségét is, hiszen a cikkel nekik is üzent: ha nem fordulnak Orbán ellen, akkor maguk is vétkesek a demokrácia aláásásában és maguk is kívül kerülnek a miniszterelnök által elfogadhatónak vélt demokratikus kereteken.
A várható jobboldali válasz dühödt elutasítás, s merev ellenállás lesz. Az antidemokratikus vádakra Gyurcsány erkölcsi és politikai integritásának, jószándékának, konszenzuskereső tevékenységének porig sújtó kritikájával válaszol majd a jobboldal.
A cikk megjelenése szűkíti mindazok mozgásterét, akik a jobboldalon belül az Orbán Viktor pártelnöktől eltérő nézeteket és törekvéseket fogalmaznak meg. Gyurcsány és Orbán egymást betonozzák be a földbe, s kölcsönösen erősítik a másik saját táboron belüli megkérdőjelezhetetlenségét.
A miniszterelnök a cikkben korábbi retorikáját folytatva ismét a konszenzus megteremtését tartja fontosnak. Az Orbán Viktort vezette Fidesz-ről szóló kritikája után azonban egyértelmű, hogy a konszenzust a Fidesz-en kívül akarja megteremteni. Így nem a két nagy tábor közötti tűzszünetre hív fel, hanem folytatja a szembenállás politikáját.
Az elmúlt években a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP épp ezen a területen vívta a legnagyobb csatáit. Mindegyik a maga erkölcsi alapvetését, világlátását erőltette rá a politikai közvéleményre, a világról alkotott véleményének dominánssá, uralkodóvá tétele érdekében vetett be apait–anyait. Gyurcsány a Fidesz-ről szóló lesújtó véleményével ebbe a sorba illeszkedik bele. A kritika lesújtó jellege pedig ismét a kirekesztés, a behódolás érzetét kelti majd, ezért szinte biztos a jobbról érkező totális és könyörtelen elutasítás.
Kádárról és Nagy Imréről
A Gyurcsány cikk valódi fordulatot a Kádár–kor megítélésében jelent. Először mondja ki hivatalban lévő magas rangú MSZP-tag politikai vezető, hogy a pártnak hagyományát tekintve választani kell Kádár János, a diktatúrát vezető politikus és Nagy Imre, a diktatúra demokratizálására törekvő, tevékenységéért kivégzett miniszterelnök között. A párt hivatalosan eddig is elítélte a kommunista diktatúrák 1989-ig tartó időszakát, de soha ilyen nyíltan és élesen nem állította élére a Kádár és Nagy közötti választás lehetőségét.
Gyurcsány egyaránt diktatúrának minősíti a Kádár és a Rákosi vezette kommunista uralmat. Azt állítja:
Nem lehet egyszerre igent mondani Nagy Imrére és Kádárra. Ez a két hagyomány történelmi értelemben összeegyeztethetetlen, politikai és morális tekintetben pedig kibékíthetetlen. Nem lehet is-is politikát folytatni, az egyikről beszélni, a másikról meg politikai szemérem vagy egyéb taktikai megfontolás miatt hallgatni. A magyar demokratikus baloldalnak választania kell Nagy Imre és Kádár János egymással szemben álló öröksége között, és büszkén kell vállalnia, hogy Nagy Imre politikai, szellemi örökösének tekinti magát, így pedig éppen Kádárral szemben is fogalmazza meg és fogadja el ezt az örökséget.
Ez a világos megkülönböztetés ugyanakkor nem jelentheti az államszocializmus 1956 előtti és az 1960-as évektől kibontakozó formájának öszszemosását sem. Bár mindkettő diktatúra volt, az utóbbi minden tekintetben jóval élhetőbb, mint az előbbi.
Újszerű megközelítése várhatóan nem arat majd nagy sikert azok között, akik feleslegesnek vagy vitathatónak tartják az antikommunista ihletettségű értékelését a múltnak. Viszont egyértelművé teszi Gyurcsány hovatartozását az MSZP-t ma alkotó egykori reformkörös politikusok között, akik már 1989-ben is inkább a Kádár rendszert elitélő mint azt felmentő megközelítésre hajlottak.
Az akkor még létező MSZMP-t 89 tavaszán és nyarán a reformkörösök bírálták a páton belül a legélesebben, azzal vádolva a párt vezetését, hogy csak ímmel-ámmal határolódik el a kádári diktatúrától. A reformkörösök hivatalosan sikert arattak, az MSZP alapító dokumentumai élesen elítélték a kádári diktatúrát is, de a párt életében egyre inkább elhalványult a kádári örökséggel való határozott leszámolás fontossága.
Horn Gyula a párt centrumának a véleményét fejezte ki, amikor számtalan alkalommal beszélt arról, hogy az MSZP-t alkotó politikusok a békés rendszerváltozásban játszott szerepükkel, s a demokratikus politikai játékszabályok elfogadásával hiteles szereplőivé váltak a demokratikus politikai közösségnek. Ennek fényében pedig lényegtelen, hogy az MSZP-t alkotó, inkább már akkor is reformernek számító politikusok vezető tisztviselői voltak a diktatúrának.
Gyurcsány Ferenc a Horn által megtestesített konszenzust rúgta fel, amikor cikkében újra felmelegítette a múlttól való elhatárolódás témáját, s amikor határozottan állást foglalt Kádár János, a diktatúrát 56 után irányító politikus ellenében.
A reformokról
A miniszterelnök először nyilatkozott önkritikusan a reformok menedzseléséről – de csak a stílust, a döntést előkészítő döntéseket illeti kritikával. Attól továbbra is elzárkózik, hogy a meghozott intézkedéseket, a tervezett döntéseket kritizálja, felülbírálja, módosítsa.
A reformokról írva a szokásos érveit ismétli: az állam csak abból gazdálkodhat, amit a polgárai adóként befizetnek. A hatékonyság megteremtésében az államnak ugyanolyan szerepe van, mint polgárainak.
A miniszterelnök a központi költségvetés, igazgatás ésszerűsítését vállalja, s kitart amellett, hogy az egészségügy és az oktatás fizetőssé tétele azok ésszerűbb használatához, a megrendelői pozíció kialakításához vezet, s így a szolgáltatásokat igénybevevők nyomásgyakorló csoportjainak kialakulását okozza, amely erőteljesen javítja majd a közszolgáltatások színvonalát.
A történelmi frusztrációk velünk élő hatásáról
Empatikus a jobboldallal, kritikus a baloldallal, elfogadó a politikai élet szereplőit, a közélet iránt érdeklődőket frusztráló történelmi élményekkel kapcsolatban.
Magas rangú MSZP-s politikusok közül elsőként veszi a bátorságot, hogy a jobboldal számára meghatározó történelmi frusztrációkat komolyan vegye és a mai közéletet legitim módon meghatározó élmények közé sorolja. Egyfajta történelmi főhajtásként is felfogható, hogy a jobboldal és a világháború előtti középosztály és elit szétrombolását, meghurcolása miatt keletkezett sérelmeket nem relativizálja a baloldal sérelmeinek felhánytorgatásával és nem is mossa el azzal, hogy a múlt helyett a jövővel foglalkozzunk.
A jobboldal azonban nem lehet azonos a
Gyurcsány érvelés tükörképe Orbán és a jobboldal retorikájának, amelyben a baloldal az a politikai erő, amely tudatosan semmibe veszi Magyarország nemzeti érdekeit.
Hiába megértő a jobboldal történelmi sérelmeivel szemben, a Fidesz által felhánytorgatott sajátosságokat, például a médiában lévő baloldali fölényt, idejét múltnak tartja, a többire pedig nem válaszol.
A cikk legérdekesebb kezdeményezése, hogy Gyurcsány megpróbál a jobboldali és a baloldali múltértelmezés, identitás–képzés és ellenségképen túllépni, olyan pallókat keresni, amelyek a két tábor között kialakuló konszenzust teremtenék meg.
A kísérlet azonban kudarcba fullad, mert a miniszterelnök csak a két identitás felrajzolásában engedékeny: azt elfogadja, hogy a valóság–értelmezés jobboldali koncepciója is a tényeken alapuló, s tiszteletet, de legalábbis toleranciát érdemel. De nem válaszol arra, hogy a két szembenálló tábor hogyan tudja a sérelmeit megbeszélni, s milyen közös területeken lehet elkezdeni kigyomlálni a közös földet beszennyező mérgező növényeket. A mai jobboldalról szóló gondolatai pedig ismét csak azokat a jelzőket ismétlik meg, amelyek a jobboldalon elfogadhatatlanok. Antidemokratikus jellegűnek festi le a jobboldalt; azt állítja, hogy az MDF valóság és múltértelmezés belefér egy konszenzusba, a Fidesz viszont a demokrácián kívül helyezte magát, így tőlük csak elzárkózni lehet.
Az MSZP-ről
A miniszterelnök lemondott határozott szervezeti átalakítási terveiről, de továbbra is napirenden akarja tartani az MSZP működésének átalakítását.
A konkrét szervezeti változások megnevezését elkerülve Gyurcsány továbbra is úgy gondolja, hogy az MSZP-nek alaposan át kell alakítania működését.
Bár tagadja, hogy centralizálni szeretné a párt működését, de szándékai továbbra is a központosításra utalnak.
Az újdonság az, hogy a miniszterelnök a pártelitnek, s a párt elnökségének üzen, amikor azt állítja, hogy a demokratikus döntéshozatal nem járhat együtt a feladatok, döntések végrehajtásának megkerülésével. Gyurcsány szerint a demokratikus működés ma az MSZP-ben a döntési felelősség elmosódásához vezet.
