Radikális és brutális fizetésemelés, egészen világos, egyszerű szabályok és teljes nyilvánosság vethet véget a képviselői, politikusi fizetések körüli mutyizásnak és álszentségnek.
Ma a titkosszolgálati iratok titkossága mellett a képviselői juttatások kusza rendszere járat le időről-időre politikusokat. Tegnap Szili Katalin, ma Nyakó István, holnap majd valaki másnak a juttatásait pécézik ki. Holott nem az emberekkel van baj, hanem a rendszerrel. Pontosabban –
-pontosabban sehova nem vezet az út, amelyen ma járunk. A felháborodás a képviselői juttatások jogosságán, magas vagy alacsony voltán, a kipécézett képviselők lejáratása nem vezet a probléma végiggondolásához.
A képviselői juttatások rendszere szimbolikusan tükrözi egy adott politikai közösség értékeinek és viszonyainak az állapotát. Magyarország hagyományai, lelki, társadalmi-tudati beállítottsága nem teszi lehetővé a puritán megoldásokat. Ezek nálunk mindig álszentséghez vezetnek. Ezért kell nagy fizetést, felső-középosztályi, s azon belül kimondottan a módos rétegekre jellemző életszínvonalat biztosító fizetést és juttatást adni a képviselőknek.
Beszéljünk konkrétan! Az országgyűlési képviselők fizetését a magánszférában jól kereső irányító szerepet betöltő, nettó 1,5 -2 millió forintos sávban kellene meghatározni. A költségekre adott juttatásoknak is körülbelül ekkora összeget kellene szánni. De a költségeket csak számla ellenében számolhatnák el. Ebből az összegből ki lehet fizetni az utazásokat, a szállást, a titkárnőt, asszisztenst, munkatársat, lehet reprezentálni.
A rendszer másik fele a totális nyilvánosság lenne. A képviselők szállás bérlése, lakás bérlése pontosan számon tartott rendszer szerint történne. Számla ellenében, fél-nyilvános módon, azaz, ha újságíró, civil szervezet azt kikéri, akkor azt minden további hiszti, ügyintézés nélkül megtekinthetik. Nincs külön engedélyezési procedúra. Ha egy képviselő bizalmas ügyeket intéz, mondjuk a nemzetbiztonsági bizottság vagy egy kényes vizsgálóbizottság tagja, akkor a konkrét azonosító adatok egy része - de csak azon része, amely életét, biztonságát, feladat végzését fenyegeti – eltitkolható. Hogy világos legyen: a korlátozás nem akadályozhatja meg költségeinek áttekintését. De nem ez a lényeges tétel, hiszen ez csak néhány embert érint. A lényeg a rendszer egészét átható nyilvánosság.
A változtatás másik oldala a politikai támogatási rendszer totális, mindent átható nyilvánossága. Bárki, cég és magánszemély, bármennyi pénzt és szolgáltatást felajánlhat kedvenceinek – de mindenről be kell számolni. Tételesen, világosan, a nyilvánosság által könnyen elérhető nyilvános adathordozó intézmények felé. A pénzről éppúgy mint a szolgáltatásokról.
A harmadik elem a lobbizás teljes felszabadítása – és ugyancsak totális nyilvánossága. Minden hivatalos és nem hivatalos kontakt bármikor nyilvánosság elé tárható rögzítése.
A rendszer átalakításához tartozik még a magas rangú, döntéshozó és döntéselőkészítő apparátus és politikai megbízottak magas fizetési pozícióinak létrehozása.
Onnantól kezdve, hogy a képviselők fizetését kifejezetten magassá tesszük, s ezzel egy időben jelentősen megemeljük a közszolgálatban döntést hozó, azt befolyásoló emberek fizetését, azzal azt fejezzük ki, hogy munkájukat magasan honoráljuk, s elvárjuk tőlük, hogy a törvényeket, előírásokat,a józan ész és ízlés, az erkölcs szabályait példamutatóan, s folyamatosan betartsák.
Örök vita, hogy a pénz boldogít-e, s az elég sok pénz megszünteti-e a korrupciót, s a részrehajlást. Nyilván nem. De legyünk reálisak. A magyar társadalom pénzéhes: az évtizedekre kényszerből elhalasztott fogyasztás, a prudens kapitalizmus ideájának hiánya és még sok ezer ok miatt. Ma minden ember tevékenységének egyik központi eleme a pénzkeresés – főleg azokban a szférákban, ahol pénzről, hatalomról, befolyásról döntenek vagy a döntést befolyásolják. A politikusok nem kivonulnak ebből a világból, hanem annak szerves részét alkotják. Az a dolguk, hogy a hatalom-befolyás-pénz disztribúciójában, elosztásában döntsenek. Maga közeg a pénz, s a befolyás újraosztásával foglalkozik– ennek hatását nem lehet negligálni. Álszent és sehova nem vezető az összes olyan megoldás, amely tagadja ennek szívó, korrumpáló hatását.
Az általam ajánlott kiút erkölcsileg telített megoldás. Azt mondja, hogy a közösség a közösségi döntéseket menedzselő embereket magas, kifejezetten magas fizetéssel honorálja – a pénz révén kifejezetten magas, kiemelkedő életszínvonalat biztosít a számukra. A döntés önkényes, a közösség hozza, s éppen az önkényessége miatt lefegyverző erejű. Nem azért döntünk így, mert félünk, hanem azért, mert megtehetjük, hogy így döntsünk. A döntés nagyvonalúsága egyben kifejezi azt az elvárást is, amelyet a magas fizetéssel, juttatással kifejezünk. Ez pedig az, hogy a társadalom számára költségesebb, ha a képviselők részrehajlók és korruptak. Ugyanis akkor nem a legjobb megoldást választják. Azt fejezzük ki, hogy ennek a pénz nem lehet akadálya.
A nyilvánosság totális jellege pedig az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot biztosítja.
Skandináviában már ott tartanak, hogy a minisztériumi papírok is bárki számára megtekinthetőek (kivéve a nemzetbiztonsági adatokat, de azt sem olyan módon értelmezik, mint nálunk). A két térség különbsége nem az emberekben, hanem a történelmi adottságokban, az értékkészletben rejtőzik. Másokkal ellentétben úgy gondolom, a közérthető és világos, világosan is alkalmazható jogszabályok ebben az esetben nevelő és formáló szereppel bírnának.
Ez egy tipikus fentről-lefelé reform lenne, jogi eszközökkel.
De sokkal egyszerűbb ebből a perspektívából végiggondolni, mint bevezetni magunkat a jelenlegi megoldás –dzsungelbe, ahol most tartunk, a 15 százalékos adóval, az ilyen és olyan kategóriák felállításával, amelyek egy-két éven belül majd más kiskapukat szülnek meg.
Értelmetlenség arról álmodni, hogy ezen túl senki nem akar majd érdekeket érvényesíteni. S az is elképzelhetetlen, hogy ha tehetik, a befolyásoló emberek ezt nem a színfalak mögött teszik majd. Nem idealistának kell lenni, hanem pragmatikusnak: egyszerű, az átláthatóságot, az ellenőrzést megteremtő szabályokat kell hozni. A többi megoldás cinizmust, puritán álszentséget, ideig-óráig megbélyegző keresztes hadjáratokat eredményez, anélkül, hogy a rendszer lényege változna.
