A szocialisták által megőrzendő választók határa 30 milliós ingatlanvagyonnál húzódik. Aki ez alatt van, annak szavazatát akarják mindenképpen megőrizni.
Az ingatlanárak alapján tehát a lakótelepi emberekre számítanak, s a kisebb értékű városi lakások lakóira.
Azaz a kertvárosi emberekről lemondtak. Lemondtak Telki, Budakeszi, Győr és Nyíregyháza, Szeged és Székesfehérvár kertvárosi lakóiról.
A limit kialakítását csak politikai szempontok indokolják.
Magyarországon az ilyen típusú limitek csak arra jók, hogy az állam hoz is valamit, meg nem is.
Ha mindenkinek kell az ingatlan után adózni, akkor a piacot, a vásárlókat és tulajdonosokat egyaránt sújtja az adóteher, tehát mindenki együtt szív.
Ha egyes ingatlanokra ez nem vonatkozik, akkor beindul majd az össznépi adóelkerülés: az ingatlanok egy része papíron leértékelődik, sok tulajdonosa lesz, stb. Ezt ismerjük.
Az adóval sújtottak pedig az itt elvesztett pénzt másutt, adó elkerüléssel próbálják csökkenteni, hiszen azt látják, nem egy átható logika, hanem a politikai szociológiai kutatások pillanatnyi eredménye alapján alakult ki az adózók köre.
A közteherviselés elvének annyi. Nem azért, mert maga az intézkedés ellentmond ennek. Hanem azért, mert a pártatlanság igazságosságot hordozó eleme nélkül ez is csak egy újabb állami sáp. Peches, sajnálatos esemény, amelyet az egyes embereknek el kell hárítania.