Semmi tény, csak hangulatkeltő sározás – ez az új Gyurcsány ellenes lejárató kampány lényege.
Feltűnő, hogy a blogokra feltett cikkek az aktuális magyar gondolkodásmódra szabott módon készültek el. Pontosan úgy, ahogyan Magyarországon a közéleti botrányokat kezelni kell. Semmi olyat nem mondva, ami visszakereshető, ellenőrizhető lenne, s minden apró rezdüléssel rájátszani az emberekben élő bizonytalan, homályos érzésre, hogy valami nem stimmel.
Érzelmek játékáról, érzelmi befolyásolásról, s nem tényeken alapuló leleplezésről van szó.
A nyugati sajtóban tényeket kell közölni. Nálunk elég sejtetni, s különösen hasznosnak tűnik kontextuálisan sejtetni, amelyben már korábban jól megágyazott gonoszok (oroszok) emlegetése kelti a hatáshoz szükséges izgalmat.
Nekem furcsa, ahogyan ez a blog bejegyzés részleteiben felépül. Például az egyik erős állítás az, hogy a CIA, a legnagyobb USA hírszerző szervezet rendszeresen foglalkozott Gyurcsány gyanús orosz kapcsolataival. Az ezt alátámasztó link azonban az Index tudósítása arról, hogy Obama elnökjelölt Magyarországról és Ukrajnáról beszélt, mint a világgazdasági válság során sérülékennyé vált országokról.
Ez nem bizonyítja az erősebb állítást, hogy a CIA számára ellenséges, de legalábbis megfigyelendő célpont Gyurcsány.
Az orosz szál alátámasztására szolgál Gyurcsány moszkvai sajtóértekezletének néhány részlete, amelyben melegen támogatja az oroszokkal való jó kapcsolatokat. Ez rendkívül fontos, hosszan cincálandó kijelentés – tényleg az! -, de szerintem nem bizonyítja, hogy eladta a lelkét Putyinnak. Schröder volt kancellár egy általam olvasott Spiegel interjúban epésen utasította vissza azt, hogy a grúzok elleni legutóbbi orosz hadjáratot támadást keményen el kellene ítélni. Ez bizonyítja a titkos alkuk létét?
A kemény állítások – a CIA Gyurcsányt nemzetbiztonsági problémaként elemzi, az EU országokban nem tetszik Gyurcsány orosz –barát politikája – csak meg vannak említve, de a visszakereshető tények nem mások, mint a nyilvánosság előtt amúgy is elhangzott kijelentések.
Egy forrásértékű külpolitikai anyag a világsajtóban legalább is ilyen megfogalmazásokat alkalmaz: „Az EU tagországok vezető biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozó diplomatái az elmúlt hetekben informális találkozóik alkalmával számos alkalommal beszélték meg egymás között, hogy a magyar kormány utóbbi időben tett lépései azt jelzik, Gyurcsány inkább egy oroszokkal kötött külön megállapodás gondolkodik”. Még egy ilyen fajta finom, s kellően homályos, a világsajtóban egyébként gyakran olvasható megfogalmazás sincs ezekben az anyagokban. Mert még ebben is van olyan tényállítás, amely utólag visszakereshető lenne: az, hogy tényleg elhangzottak-e ilyen vélemények?
Ha a szöveget úgy vizsgáljuk, hogy melyek azok az infok, amelyeket a megjelenés után le is tudnánk ellenőrizni, akkor akkor azt találják, hogy a legmeredekebb, legérdekesebb, legsokatmondóbb állítások csak sugallatok. Semmit nem tartalmaznak, amely tényként ellenőrizhető lenne.
Szóval, az hiszi el, aki ezt el akarja hinni. Erre van gyártva ez az egész.
Komolyan elhisszük, hogy ha valaki erőt akar felmutatni Gyurcsánnyal szemben, az egy olyan írást tesz közzé, amely csak sugallatokat tartalmaz? Épp csak annyit, amennyi a bennfentesség látszatához kell, hogy azt jelezze: aki írja, az többet is tud annál, amit elárul?
Hogyan létezik az, hogy a kiszivárgó levelekben semmi olyan részlet, tény, információ nincs, ami alapján bármely újságíró el tudna indulni, s leellenőrizni a benne foglaltakat?
Hogyan létezik az, hogy a korrupción, a Gyurcsány gonoszságain érzelmileg és intellektuálisan felháborodott ember, emberek, akik ilyen levelet írnak, pont annyi józansággal még rendelkeznek, hogy minden egyes konkrét adatot képesek kigyomlálni egy olyan levélből, amely egyébként a felháborodás stiláris jegyeit viseli magán?
Az általam olvasott szövegek inkább kitűnő retorikai érzékkel patikamérlegen megformáltnak tűnnek, s nem spontánul gomolygó gőzt csapolnak le.
Mindegyikünk írt már idegesen, dühösen levelet. Ennyire strukturáltan, minden elemet a megfoghatatlanság dimenziójában szoktunk ilyenkor tartani? Egy konkrétum nincs a levelünkben, hogy ekkor, meg akkor?
Van olyan hülye, aki azt mondja, a karzatról figyeltelek, Gyurcsány pár nappal azelőtt, hogy ezt a levelet írtam, amelyben azzal vádollak, hogy saját magánérdekeid szolgálatába állítottad az állami intézmények egy részét. Ha azt elárulja, hogy a karzatról figyelt, akkor a nevét is elárulhatná.
Mintha az Operaház fantomja üzenne a színházat menedzselőknek.
Ennyire pontosan hogyan lehet érzelmi felháborodás hatása alatt úgy kézben tartani a romantikus hatáskeltés eszközeit, hogy közben arra is vigyázva van, hogy semmilyen tényként értelmezhető kompromittáló részlet ne kerüljön be ezekbe a publikációkba?
A Heti Válaszban ismertetett levélben az a konkrétum, hogy Gyurcsányék kétszer is megzsarolták Szili Katalint; egyszer a férjét tévesztették össze valakivel, de legutóbb egy valóban létező magánéleti mozzanattal zsarolták meg. Hát, mondhatom, szenzációs Gyurcsány ellenes vád ez. Aki ezt olvassa, azt nem az érdekli majd, hogy Gyurcsány and Co milyen szemét, hanem az, hogy mi is az eltitkolandó részlet Szili múltjában?
A szöveg többi része arról szól, hogy Labancz NBH főnök és Szilvásy titkosszolgálati miniszter aktívan használja a szélsőjobboldali szervezeteket. Ez egy érdekes, fontos, megvizsgálandó vád. A szöveg azonban semmiféle fogódzót nem ad a további vizsgálódáshoz. A megjelentek alapján vagy az ember elhiszi, hogy ez így van ( „gaz kommunisták”, „cinikus összeesküvők” jeligére) vagy pedig megkérdezi Szilvásyt és Labanczot, hogy ez igaz-e. S ha azt mondják: nem, akkor nincs tovább. Lendületes publikat és sejtető vélemény cikekket lehet írni belőle. Azaz a tények feltárásában ez a poszt sem visz tovább.
Nekem mindig gyanús, amikor egy szöveg a pletykálkodó házmester stílusában íródik, s közben egy szofisztikált, több réteggel levédett, halálosan lejárató, de számon kérhetetlen vádsorozatot tartalmaz.
Gondoljuk végig, az egész arról szól, hogy Gyurcsány zsarolt. Kényszerített. Külön alkut kötött. Eladta.
Amikor már kellően felhárodtunk a gazember Gyurcsányon, akkor tegyünk fel néhány ellenőrző kérdést: mit adott el? kinek adta el? mire épül az a vád, hogy eladta? mi a bizonyíték?
Arról már nem is beszélve – miért is baj ab ovo, ha az oroszokkal köt üzleteket?
Saját zsebre dolgozott? Elárulta a nemzeti érdekeket? Miért is gondoljuk, hogy elárulta a nemzeti érdeket? Pontosan mivel is: azzal, hogy leült tárgyalni Putyinnal? Nyilván nem ezzel. Hát akkor honnak is tudjuk, hogy eladott minket?
Én most nem Gyurcsányt mosdatom, hanem arról beszélek, hogy egy ember ellen megfogalmazott kritikának racionális alapon kell állnia, ha a nemzeti érdek elárulásával, figyelembe nem vételével vádoljuk.
Alkalmazzuk a következő ellenőrző kérdéseket:
Van ezekben a szövegekben olyan tény, amely alátámasztja a gyanút?
Inkább csak érzelmileg hatnak meg ezek a szövegek?
Az érzelmi hatáskeltés koherens a szöveg témájával: a tények feltárása után vált ki érzelmi azonosulást? vagy anélkül?
Szerintem így kéne átszűrni ezt az egészet magunkon.
Okosabbak ettől nem leszünk, s nem tudjuk meg, mi történt a háttérben. De legalább … hát nem is tudom. Legalább elkerültünk valamit.
Kár, hogy az érzésem: ezzel az elemzéssel a laikus olvasóknak nem sokat segítettem, mert csak a homályt dagasztottam tovább.
Ez egy ismeretelméleti fekete lyuk.
De nem magától keletkezett, az biztos.