Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Orbán Viktor péntek óta megerősödött

2015.02.11. 11:48 Kóczián Péter

A történelem és  a politika alakulása gyakran nem logikus és sokszor adott szituációtól függ. Szerencsének hívjuk ezt, pedig csak arról van szó, hogy a politikát sosem egyedül csinálják.

Simicska Lajos kirohanásának köszönhetően Orbán Viktor ma erősebb politikus, biztosabban ül a székében, mint előtte.

Az internet adó körüli vita kirobbanása óta a miniszterelnök tekintélye megtépázódott, a kormánypárt szavazói nagy tömegben falcoltak le.  A Fidesz hallgatni és magyarázkodni kényszerült.

Majd Jött Simicska Lajos, s frontális támadásával, trágár kiszólásával egy pillanat alatt megszilárdította az Orbán Viktor körüli egységfrontot.

Bárkinek is volt jobbító javaslata a miniszterelnök politikájával kapcsolatban, az most ismét csöndben maradhat, hiszen Simicska támadása után még a normálisnak számító alternatív javaslatot is az „Orbán mellett vagy ellene szólsz” leegyszerűsítő sémája zár majd kalodába.

Képzeljük el, aki eddig el tudta érni, hogy alternatív gondolatai a Magyar Nemzetben megjelenjenek, az az Orbán-Simicska örök barátság védelme alá tartozott. Ezután ki mer majd megjelenni a Magyar Nemzetben?

Simicska brutális támadása Orbán ellen teljesen természetes módon zárja össze az embereket Orbán körül. Van az a hangvételű, mértékű és érthető kontextus nélküli támadás, amely egyszerűen érzelmi alapon vált ki azonosulást a megtámadott személlyel. Orbán Viktor ezt az organikus módon kialakuló védelmet élvezi múlt hét péntek óta azok körében, akik jobboldali szavazók, politikusok.

Orbán nem tett semmit, nem kormányoz jobban – lásd az útadó körüli vitákat -, nemzetközi elfogadottsága nem tűnik túl erősnek a német kancellár látogatása után, aki világossá tette, hogy politikája központi ideológiai elemeivel – illiberális állam, vagy az állami semlegesség feladása a civilekkel szemben, vagy az ellenzék kezelésével – nem ért egyet.

Viszont sokat segített, hogy sem a Fidesz vezetői, sem Orbán Viktor nem támadott vissza Simicskára, s nem is nagyon kommentálták a történteket. Ez bölcs döntés volt a Fidesz részéről, az egyetlen nyilvánosság előtt zajló aktív hozzájárulás Orbán helyzetének erősítéséhez.  Segített kialakítani a „méltatlan Simicska – méltóságteljes Orbán” képzetet.

A miniszterelnök belpolitikai pozíciója Simicska Lajos támadása miatt erősödött meg, s az ellenzék gyengesége miatt megkérdőjelezhetetlen.

Korábban sem volt versenytársa, a legújabb versenytárs –jelölt pedig inkább megerősítette, mint gyengítette.

Ez most így alakult. 

150 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr77161053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

high up! 2015.02.12. 11:03:49

@Mikrobi:

Na ezzel a közvélemény hamisítással te maradtál egyedül itt birkának.

FOYTASSUK!

MACISAJT 2015.02.12. 11:04:54

@$$$=$$$:

Tény hogy ahogyan azt évek óta megjósoltam, a a lengyel modell,(más néven: a varsói gyors) ahol két jobboldali (egy liberálisabb és egy radikálisabb )párt verseng a hatalomért, miközben a ballibák immár 2005 óta romokban hevernek, korábbi ténykedéseik okán...
szóval ez a modell is megérkezett Magyarországra.

Az agyonvert ballibáknak meg nem marad más mint az "éhségmenetek"(muhaha) meg Simicska ondójában való tapicskolás, hátha.

Hozzáteszem, nyilvánosan eddig egy ember védte meg Simicskát és az ő ámokfutását. Éspedig az MSZP egykori alelnöke, Csintalan Sándor elvtárs.
Érdekes, nem?
Gondolom, majd újra beülhet a húspultba a Hír tévén...

high up! 2015.02.12. 11:06:49

@kalevaleez:

A következő kormány nem immunitást ad a fideszes gengsztervilágnak, hanem elszámoltatja őket. Enélkül senki nem fog hatalomra jutni, mert a népnek most már vér kell.

S majd azt nézd meg, amikor Orbaneszku meg Simlicska a vádlottak padján fog ülni: akkor fognak csak igazán beszélni! Vallani.

FOLYTASSUK!

Pop40 2015.02.12. 11:07:39

@MACISAJT: Igen, ezektől sokat erősödhetett Vitya.
Ki ne erősödne attól, hogy szégyenszemre csontig be kell nyalnia az rtl-nek, és eltörölnie a reklámadót? :-)

Ennél csak Gudfrend eltüntetése jobb, akit nyilván az amcsik hívtak vissza, akik megijedtek a csuti hüvelykmutyitól. :-DDD

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:09:42

Ja, szerintem is Gyurcsány erősödött. 2%-ról, 2.2-re.

Na olyat írtam, ami a ballibsiknek tetszik:)))

high up! 2015.02.12. 11:10:37

@MACISAJT: " Éspedig az MSZP egykori alelnöke, Csintalan Sándor elvtárs.
Érdekes, nem?"

frissítsed az ismereteidet eftárs, ma már nem 1915-öt írunk hanem 2015-öt!
Csintalan, 10 éve már a fidesz lakáj médiájának az oszlopos tagja, bírja Orbaneszku különleges védelmét.
Érdekes, nem?

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:11:01

@Pop40: ne hülyéskedj már családi probléma. Hirtelen kiderült, hogy Goodfriend terhes. Alaszkába megy gyógykezeltetni magát, az ottani CIA kirendeltségre.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:13:16

@high up!: Le vagy maradva elvtárs. Csintalan újra az ATV-n osztja neked az észt.

Mellékesen a HírTV-n a nézők kollektíve utálták a bolsit, ezért is kellett onnan távoznia.

Pop40 2015.02.12. 11:13:33

@eloi: " mert ott a most még agyonhallgatott, kiszorított Jobbik! Szépen be kell őket emelni a médiumaiba, nekik kell műsoridőt adni, felületet.."

Siminek - aki amúgy pont akkora tolvaj, mint Vitya - az a pozitív tulajdonsága azért megvan, hogy rühelli a ruszkikat.

Kötve hiszem, hogy pont a Moszkvából pénzelt, kgbélás Jobbikot akarná támogatni:-)

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:15:04

@Pop40: Elmondanám, hogy jobbikos szinte naponta van a HírTV-n. Általában Vollner.

Krumpli Bogart 2015.02.12. 11:16:38

Geci és foci. Alig van különbség.
És mindkettőről mindig, mindenkinek Viktor jut eszébe.
Meg a stadionról is.

MACISAJT 2015.02.12. 11:17:13

@♔bаtyu♔: ("ne hülyéskedj már családi probléma. Hirtelen kiderült, hogy Goodfriend terhes.")

Én azt hallottam hogy visszahívta a Héber Egyetem , mert neki sem találják a szakdolgozatát..:P

Pop40 2015.02.12. 11:18:28

@♔bаtyu♔: Ha tudsz egyéb magyarázatot, nosza, ki vele.

A profi CIA-s eddig körberöhögte a dilettáns fideszbugrisokat, akik akárhányszor próbáltak kezdeni vele valamit, mindig megszívták.

Most meg hirtelen úgy megijed tőlük, hogy hazarohan? Megfenyegették, hogy ha nem teszi, a Geci hadat üzen a zusának? :-DDDD

Életszerű, tényleg:-D

Pop40 2015.02.12. 11:21:30

@♔bаtyu♔: Simicska nem avatkozott be a napi hírszerkesztésbe (eddig...)

De hogy ennél jobban promótálni nem fogja őket, arra leteheted a nagyesküt.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:24:04

@Pop40: Neked? Szerintem az ésszerű magyarázatot eleve el sem hinnéd.

Pop40 2015.02.12. 11:24:19

@MACISAJT: Nem lehet, hogy ő volt az a titokzatos moldáv, aki a pénzhamisításért lebukott fideszes ifjúsági vezető elnök elvtársad kezébe nyomta a hamis pénzt?:-))

Pop40 2015.02.12. 11:26:02

@♔bаtyu♔: Nosza, tegyél próbát. Különben még azt hinné mindenki, neked sincs más magyarázatod.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:27:46

@Pop40: Nézd, egy 25%-os Jobbikot Simicska kénytelen figyelembe venni. Ez nem azon műlik, hogy ő mit szeretne. Egyébként egy TV-ben az is számít, hogy mennyi idő után kapcsolsz el az adott arcról, ez nyilván független a pártállástól.

Elmondanám, hogy a jobbikos nagyságrendekkel jobb mint a ballibsi. Van mondanivalója és képes is elmondani. Valószínűleg ezért is hívják állandóan Vollnert.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:28:22

@Pop40: Mondtam már, hogy családi ügy. Hirtelen terhes lett. Van ilyen, én az új csajra tippelek:)))

MACISAJT 2015.02.12. 11:28:46

@Pop40:

Te szerencsétlen...
Nézd meg melyik magyar miniszternél tett látogatást az új USA nagykövet...
Aztán folytasd annak megértésével hogy a honvédség új helikopterek beszerzését írta ki.

Bizony most az USA még egyszer nem szeretne úgy járni mint 2001-ben a sivatagban rozsdásodó F16-okkal...
Inkább visszahívták badfriend láncos kutyát,és hagyták veszni az egész "liberális" vircsaft támogatását.

Jelzem, így járt anno az szdsz-közeli(khm) palmer mark is ( akit nemrég végképp elvitt a devla...pedig már Szabad Európán törte a buksiját gati charles nevű cimbijével...)

nu pagagyí 2015.02.12. 11:30:10

@MACISAJT: A lengyel liberálisokhoz hasonlókkal én is kiegyeznénk Orbán-Kaczynski elvtárs bukása után. De nálunk nem lesz sima a váltás. Kaczynski csak szimplán hülye volt, amolyan Torgyán-féle, Orbán viszont aljas is.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:30:35

@Pop40: Amúgy azért vágják ki, mert egyrészt hatástalannak bizonyult, másrészt az Index összes fényezése ellenére az átlag magyar utálta, az USA komisszárjának tartotta. Továbbá Orbánék is elmondhatták, hogy nagy szeretettel fogadjuk az új nagykövetet, ha Goodfriend MEGY.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 11:31:34

@MACISAJT: Igen, lehet, hogy ezek új szelek az USA-ból, ez a szélsőséges kommunista-zsidó vonal talán lecseng.

nu pagagyí 2015.02.12. 11:43:38

@♔bаtyu♔: Orbán egyelőre behúzta fülét-farkát, ha ismét elkezd lukasenkózni, küldenek majd valakit.

Pop40 2015.02.12. 11:44:22

@MACISAJT: Az új usa nagykövet tesz egy pár bemutatkozó látogatást mindenhol, diplomáciában már csak így szokás. Miért, gondoltad, hogy kinevezik, megjön, aztán bezárkózik a nagykövetségre?:-)

A helikopteres sztori hihető, biztos így történt. Az usa, akinek a véleményét eddig Goodfriend közvetítette, most azonnal hazarendelte őt, és megszerette Vityát meg a maffiáját, csak hogy tőle rendeljenek meg pár helikoptert.
:-D

Pop40 2015.02.12. 11:50:48

@♔bаtyu♔: "Nézd, egy 25%-os Jobbikot Simicska kénytelen figyelembe venni. "

Figyelembe is vette. De attól még promótálni nem fogja.
Minek is tenné? Ha a Jobbik valami csoda folytán kormányra kerülne egyedül, nem ő kapná a zsíros üzleteket, hanem Kgbéla, meg a Jobbik ruszki megbízói.

"Elmondanám, hogy a jobbikos nagyságrendekkel jobb mint a ballibsi."

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy a hörrtv fideszes komcsi nézőinek a ruszkik seggnyalása nyilván jobban bejön, mint bármi más:-)

Pop40 2015.02.12. 11:53:33

@♔bаtyu♔: Hát, ennél azért valami ütősebbre számítottam:-)

Ennél még SzázadvégSajt is jobb magyarázatot nyögött be..:-)

Nem lehet esetleg, hogy a helikoptere lett terhes?
Ezzel mindkettőtök elképzelése teljesülne:-DD

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:01:16

@Pop40: Tudod már az is röhejes volt, amikor ti komancsból libsik, demokraták lettetek.

De az pláne röhejes, amikor már a jobbosok is ti vagytok:)))

Maradjunk annyiban, hogy az ország kb. 75%-nak még mindig ti vagytok a kommunisták és azok besúgói, kb. a többi ballibsi, akik odáig már eljutottak, hogy nem szégyenlik, csak rájöttek, hogy ez már nem megy. Jött a civil, na az nagyon hamar leszerepelt, most pedig ti vagytok a jobbosok, Orbánék a ballibsik.

Persze, kapaszkodj csak abban, hogy te vagy a jobbos, mi azért tudjuk valójában mik vagytok, úgy hogy maradtok a kukában. :)

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:02:07

@Pop40: Goodfriend vérliberális, így bármi megeshetett, akár ő is:)))

Zoltán Papp 2015.02.12. 12:05:20

Na ne már, az öt milliárddal kitömött századvég ezt megállapította amit a kócospetya már kész tényként ad tovább?!
Mintha a harmadik birodalom is pont így működött volna.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:07:27

@Zoltán Papp: Ne is hidd el, Gyurcsány vezet. persze Bajnai is nagyon jó.

Zoltán Papp 2015.02.12. 12:13:04

Mondjuk Orbánról már mindenkinek a geci ugrik be, neked meg Gyurcsány és Bajnai, hát ez van.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:17:58

@Zoltán Papp: Szerintem ezeknél több embernek ugrik be a geci, mint Orbánnál, nyilván nem véletlenül vannak még mindig a kukában.

Zoltán Papp 2015.02.12. 12:24:38

@♔bаtyu♔:
Emútnnyócévezzél csak bástya elvtárs addig sem kell a korrupt oligarcha kormányoddal érdemben foglalkozni.
Legalább megfizetik?
Egyébként ki is az a több ember mert már a cöfhúszárokon kívül minden magyar csak röhög rajtatok?

Pop40 2015.02.12. 12:24:51

@♔bаtyu♔: Változatlanul nem tudom, ki az a "ti", elvtárs.
Tudom, hogy ti csak akolként léteztek, és nyájként van véleményetek, de hidd el, ez másnál nem így van.

Nekem ugyanaz a véleményem, mint 10 éve, te meg már azt se tudod, a vezéred mit hazudozott össze, és te mire bólogattál 10 éve.:-DDDD

Bizonyos kérdésekben jobboldali vagyok, bizonyos kérdésekben baloldali. Összességében egy Merkel-féle konzervatív párt áll hozzám a legközelebb.
A magadfajta hazudozó, ruszkik seggét nyaló tolvaj komcsikat pedig valóban szívből rühellem.

Pop40 2015.02.12. 12:27:50

@♔bаtyu♔: oké. akkor ezek szerint marad az a magyarázat, hogy Gudfrend azért kellett, h hazamenjen, mert teherbe ejtette a helokopterét.:-))

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:32:33

@Zoltán Papp: Hogyne és minden magyar Gyurcsányékat sírja vissza.

Vedd ki a kezedet a biliből és nézz már szét a kukákban:))

"Emútnnyócévezzél csak bástya elvtárs....."

Nem majd gyorsan elfelejtem mint te és rohanok a "civilekre" szavazni.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:34:32

@Pop40: Szögezzük le elvtárs. Én csak jobboldalra szavazok, tehát vagy Fidesz, vagy Jobbik.

Én nem rühellek téged, szerencsére a magadfajta lecsengett, ennyi. Rühellni akkor rühellnélek, ha kedvenceid vezetnék a népszerűségi listákat.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:38:53

@Pop40: El ne szállj már magadtól, attól, hogy egyes kérdésekben baloldali álláspontot képviselek, még nem fogok egy Gyurcsányra vagy egy Bajnaira szavazni.

Zoltán Papp 2015.02.12. 12:39:34

@Pop40:

Már rég óta szeretném megtudni, hogy a hozzád hasonlóan gondolkodó IGAZI jobboldali konzervatívok hová tűntek ebből a nyomorult országból és, ha vannak miért hallgatnak és miért hagyják a konzervatív ideológia elsilányítását és végletekig történő lealjasítását?

Zoltán Papp 2015.02.12. 12:43:33

Mondjuk Fidesz-Jobbik egyazon beteg ideológia aminek köszönhetően már egyszer majdnem kipusztult a magyar nemzet.
Aki ezekre szavaz az minimum hazaáruló, de mindenképp ijesztően ostoba.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:44:17

@Zoltán Papp: Miért hallgatnának? Ott vonulnak Gyurcsányékkal, legutóbb éppen CIVILKÉNT, de ahogy elnézem, jövő héten már IGAZI jobboldali konzervatívként.

Hellerrel és Vágóval karöltve:))))

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:48:15

@Zoltán Papp: Fingod nincs az ideológiákról, annyit tudsz, hogy a kommunista az jó. Igen, ijesztően ostobának is nézel ki.

Pop40 2015.02.12. 12:48:27

@♔bаtyu♔: Te a "jobboldalra" szavazol? Tényleg? És ez mitől jobboldal, elvtárs? Túl azon persze, hogy Viktor bácsi azt mondta.:-)

Na fussuk át, mit is csinál a "jobboldalad":
- szakmányban államosít, emellett üldözi a magántőkét, és a piaci alapú vállalkozásokat
- minden (maga által okozott) bajért a csúnya, hanyatló, imperialista nyugat a felelős
- önmaga éltetésére felvonulásokat szervez, pont, mint a komcsik, május elsején
- lop, csal, hazudik, és kozmetikázza az adatokat, lásd a külföldi munkavállalók miatt "csökkenő" munkanélküliség.
stb stb.

Tényleg, ez mind-mind echte jobboldali vonás:-))))
Kár, hogy akik életükben vettek már a kezükbe törikönyvet, azok tudják, hogy ugyanez ment 50 éve, akkor is a komcsik voltak hatalmon, ma is.

De te szavazz csak a "jobboldalra". ;-)

Pop40 2015.02.12. 12:51:33

@♔bаtyu♔: Nocsak, már Vágó sem szimpi az elvtársaknak?
Vele mi a gondotok, azon túl, hogy nem nyalja a vezéred seggét, és több esze van, mint nektek összesen?
:-DDDD

rasztaszív 2015.02.12. 12:51:53

orbán egy fasiszta geci.ebből nem a gecire kéne koncentrálni.

Pop40 2015.02.12. 12:56:54

@♔bаtyu♔: Te nem "egyes" kérdésekben, hanem MINDEN kérdésben baloldali álláspontot képviselsz:-)

Tessék, itt vannak Viktorkád dumái. Meg se lehet őket különböztetni Kádárétól, meg Rákosiétól.

444.hu/2015/01/02/ki-mondta-orban-vagy-rakosi/
444.hu/2014/12/13/ki-mondta-orban-viktor-vagy-kadar-janos/

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 12:56:56

@Pop40: Ostoba érvek ezek, mi a faszt kezdjek olyannal, hogy "minden (maga által okozott) bajért a csúnya, hanyatló, imperialista nyugat a felelős".

Olvasol valami baromságot az indexen és Orbánéknak tulajdonítod.

Ha kiszakadnál ebből a primitív érzelmi politizálásból észrevennéd, hogy Orbán egyszerűen kiszorítja a piacról a külföldit és átadja a magyarnak. Nyugat? Több támogatást fizetünk itt letelepülő nyugati multiknak mint kedvenceid fizettek. Verseny van.

Ez nem jobb oldali vonás, csak éppen Orbán nem akar úgy járni ahogy Gyurcsányék. Sok nyugati országban ezt balliberális pártok csinálták meg.

Ez a lop-csal-hazudik érv pedig rád vall, pontos mérőszámok vannak arra, hogy egy gazdaság alapvetően jól vagy rosszul működik. Csak a magdfajta hiszi azt, hogy nahát a becsületes Gyurcsánnyék véletlenül így jártak.

Nem jobb vagy baloldali felfogású dolgok ezek, b+, ránézel a GDP-re, államháztartási hiányokra, államadósság alakulására. Mit gondolsz, a többség mit csinál?

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:00:28

@Pop40: Innen is látszik, hogy menyire ostoba vagy, mert baloldali álláspontot képviselni sem jelent az égvilágon semmit. Ahogy jobbost sem.

Szavazásnál szavazol arra, aki összességében a te álláspontodhoz közel van. De ez csak egyetlen eleme egy sok tényezőből álló rendszernek, mert pld. azért jobbnak sem árt lenni, mint pld. az előzőek voltak.

A magadfajtának lehet beadni, szavazz rám, mert én demokrata vagyok.

Pop40 2015.02.12. 13:01:47

@Zoltán Papp: "a hozzád hasonlóan gondolkodó IGAZI jobboldali konzervatívok hová tűntek ebből a nyomorult országból "

El:-)
Java részük külföldre. A maradéknak meg nem is nagyon van pártja.
Mellesleg kevés valódi konzervatív is van az országban, ez mint látod, még mindig Kádár népe, csak most nacionalista maszlaggal van nyakon öntve az akkori szöveg.

" és, ha vannak miért hallgatnak és miért hagyják a konzervatív ideológia elsilányítását és végletekig történő lealjasítását?"

Lásd előbbi.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:03:57

@Pop40: Ja te dumálsz Kádár népéről és Gyurcsányékra szavazol.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:04:48

@Pop40: "A Hay Group legfrissebb nemzetközi felmérése szerint Magyarországon 2,7%-os reálbér-növekedés várható, ami az egyik legerősebb Európában. "

Nahát Orbánék már megint elkúrták:)))

Zoltán Papp 2015.02.12. 13:08:16

@♔bаtyu♔:

Szegény butus, most soroljam a kommunistáitokat..? Amíg én az úttőrőségig vittem addig ti már besúgókat is alkalmaztok nem beszélve a Fidesz-MSZMP-s siserahadról akik mindig is a magyar nemzet zsírján élősködtek.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:10:10

@Zoltán Papp: Már kikre gondolsz? Mécs, Lendvai? Egyik sem fideszes.

Szerintem te annyira ne exponáld magad.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:13:01

@Zoltán Papp: Van abban valami báj, amikor egy MSZP szavazó sorolja fel a kommunistákat...... a másik oldalon és pejoratív értelemben:))))

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:13:56

Itt van nesztek: A zsidók "megköszönték" Merkelnek a látogatását.

Heisler András a Heteknek azt mondta: "Történelmi epizód volt a magyar zsidóság éle­tében Angela Merkel Dohány utcai zsinagógában tett látogatása. Német részről utoljára Adolf Eichmann volt ilyen magas rangú vendégünk."

Forrás: kuruc.info/r/6/139403/

Ekkorát már rég röhögtem:)))))))))))))))))

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 13:15:43

@nu pagagyí: A Kaczyńskit váltó koalíció nem liberális, a magyarországi értelemben pedig egyáltalán nem. Az egyik párt (Polskie Stronnictwo Ludowe) egy kereszténydemokrata agrárpárt, a másik is hasonló jobbközép párt. Mindkettő ellenzi a magyar liberálisok által szorgalmazott szarságokat (drogliberalizáció, buziházasság, eutanázia, abortusz) és támogatják az iskolai hitoktatást. Nem gondolnám, hogy ilyennel elégedettek lennének itthon a ballibek.
Tény, hogy ezek liberálisabbak a PiS-nél. Igazi liberális párt nem jelentős, a Twój Ruch (Palikot pártja) 3.5%-ot kapott legutóbb. Ellenben eléggé erősödnek a radikális jobboldali pártok, Ruch Narodowy, ONR pl.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:19:51

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Lengyelország titka, hogy ott még a liberálisok is nemzeti érdekeket képviselnek.

Ez a hazai SZDSZ-szerű Sorosék által támogatott valami, ott mindig is szélsőség volt.

konrada 2015.02.12. 13:25:08

@Pop40:
...inkább az lehetett, hogy az új követnek nem volt szüksége arra, hogy helyette a jóbarátra figyeljenek. Hiszen egy új főnök sem szereti, ha kívülről őt csak a beo. kesztyűbábjának látják...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 13:27:45

@♔bаtyu♔: Számomra ezért is érdekes egyes körök magyargyűlölete. Lengyelországban ilyet nem tapasztalni, az sem lett kimondottan sikeres, aki keresztényellenes uszítással próbálkozott

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:32:16

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Úgy látom azért, hogy a választók itt is felfogták, az, hogy egy párt liberális, baloldali, vagy jobboldali kevésbé lényeges mint az, hogy nemzeti érdekeket és értékeket képvisel.

Azt én nem értem, hogy ezt a ballibsik miért nem vágják, de nem is nagyon érdekel. Amúgy sem hiszem, hogy egy csomó komancs és egy csomó Soros kitartott képes így tömegben nemzetivé válni. Közülük páran nyilván igen, ezek majd szépen kiválnak és majd talán méltó ellenfelei lesznek a mai jobbos pártoknak.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:34:40

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Hozzá még annyi, hogy nálunk mélyebbről kell feljönni, tehát ez a nagyon szélsőséges volt kommunista-zsidó vonal még mindig elég meghatározó a ballibsiknél. Persze egyre kevésbé, kezdik őket egyre többen elutasítani. De azért egy szélsőséges Hellert még mindig nem vágnak ki a gyűléseikről, annak ellenére sem, hogy többen morognak miatta.

rasztaszív 2015.02.12. 13:46:33

@♔bаtyu♔: túlzó következtetéseket vonsz le abból,hogy az átlagembernek nincs gusztusa a magadfajta hörgő,ugató fasisztákkal leállni vitatkozni.ahogy egy vödör takonyba nyúlkálni se.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:51:09

@rasztaszív: Szerintem pedig te vonsz le túlzó következtetéseket, veled ugyanis eleve ki a faszom akart vitázni? Ahogy egy vödör takonyba sem nyúlkál az ember, jól leírtad.

Pop40 2015.02.12. 13:53:51

@♔bаtyu♔: " Ostoba érvek ezek, mi a faszt kezdjek olyannal, hogy "minden (maga által okozott) bajért a csúnya, hanyatló, imperialista nyugat a felelős".

Semmit.
Az értelmesebbje ezen el szokott gondolkodni, miért van az, hogy a narancsbolsiknak folyton harcolni kell valakivel.
Te gondolkodni nem szoktál, úgyhogy ne kezdj vele semmit.

"Orbán egyszerűen kiszorítja a piacról a külföldit és átadja a magyarnak."

Ja. És ennek 2 következménye van.
Kicsiben az, hogy a CBA-ban mehet a hülye fideszes megvenni a rohadó, átcsomagolt almát, mer' az ugye nemzeti.:-)
Nagyban meg ez:
cink.hu/ezert-volt-olyan-komor-orban-viktor-a-merkel-talalkozo-1685160719

" Az eredmény? Miközben az MVM cége veszteséges, a magántulajdonú MET 2012-ben például 50 milliárd forintos profitot kasszírozott. Ami az offshore ágon át ki tudja, hová vándorolt."

Ennek a magadfajta hülye tapsikol, mert ugye "magyar seggbe magyar lófaszt", az értelmesebbje meg úgy van vele, hogy ebből nem kér.

"pontos mérőszámok vannak arra, hogy egy gazdaság alapvetően jól vagy rosszul működik. "

Ha te mondod, biztos. Akkor meséld már el, hogy pl a külföldön munkát vállalókat milyen indokkal is csapja oda kúrmányod az elhelyezkedettek közé ezekben a nagyon objektív statisztikákban?
Vagy a fikarcnyit sem csökkenő államadósságot miért kell kozmetikázni év végén?

"ránézel a GDP-re, államháztartási hiányokra, államadósság alakulására. Mit gondolsz, a többség mit csinál?"

Aha, igen. A birkamenetes bácsika úgy szavaz, hogy megnézi a Gdp meg az államadósság alakulását. Persze.:-)
És ha már államadósság, meg gdp:

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/hiaba_a_kormany_igeretei_alig_csokkenhetett_az_allamadossagunk.4.208769.html

Bruttó államadósság manyuppal és anélkül:
m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/adossag.png

fn.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2014/08/14/magyar-gdp-2003-2014.jpg

Hiába, sikeresek vagytok ebben is. 3000 milliárd ellopott manyuppal meg év végi trükközéssel elértétek, hogy NEM NŐTT az adósság.
A gdp meg már majdnem közelíti a szoci időszakot.

Ügyes a maffiád, nem vitás! :-D

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:55:32

Mit gondolsz, Gyurcsányék sarát ki fogja kifizetni?

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 13:57:24

Én nem harcolok senkivel, aki vitatkozik azzal vitázom, a többit pedig leszarom. NEKEM megvannak az érdekeim és annak mentén SZAVAZOK.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 13:59:00

@♔bаtyu♔: Erről szívesen mesélnék, de ez itt erős off. Azért akad gyűlölködő, Zygmunt Bauman, Adam Michnik, Palikot. De ezek méltó fogadtatásban részesülnek sokszor.

Pop40 2015.02.12. 13:59:51

@konrada: Ez még eddig a legértelmesebb indok.

Bár nem hiszek benne, emiatt: az új nagykövet valami sorozatszínésznő, politikailag teljesen súlytalan ember.
Hogy miatta elmozdítsanak egy Goodfriendet...

Mellesleg G-nek VALÓBAN van családja, és vannak gyerekei.
Azután, hogy x országban járt, itt is fél évet minimum eltöltött, miért olyan hihetetlen, hogy néha őket is látni akarja?

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 14:04:03

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Végül is sok minden belefér a szólásszabadságba, a lényeg hogy ezek a taccsvonalon kívül legyenek. Egyébként mint most. Mondhatni most már itt is méltó fogadtatásban részesülnek.

Pop40 2015.02.12. 14:06:05

@♔bаtyu♔: "NEKEM megvannak az érdekeim és annak mentén SZAVAZOK."

Erről van szó, b+.
Ezzel kellett volna kezdened, ahelyett, hogy összehordasz itt mindenféle ostobaságot nemzeti érdekről, államadósságról, meg gdp-ről.
Lézer, Szargyártó, Rogán, meg a többi maffiózó se ezekért szavaz a fideszre, hanem érdekből (ne kerüljön börtönbe.)

A macisajt-szerű minisztériumi bérkommentelő szintén érdekből szavaz(ha bukik a fidesz, mehet közmunkára.)

Végre, életedben az első őszinte mondat elhagyta a szád.
:-)

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 14:07:20

@Pop40: Igen, szerencsétlen végre hazajuthatott a családjához:)))))))

Azt hittem ezt a hazugságot senki nem hiszi el, még a ballibsik sem.

♔bаtyu♔ 2015.02.12. 14:09:54

@Pop40: Ennyire nem vagy képes elvonatkoztatni.

Csak 3 ok, hogy miért nem szavazok ballibsi pártra.

1994. Tele van komancsak és besúgóval, ezek nem hogy nem lesznek demokraták, de el is kúrják.

2010-Tele van komancsak és besúgóval, ezek nem hogy nem voltak demokraták, de még el is kúrták.

Úgy röviden.

Pop40 2015.02.12. 14:10:41

@♔bаtyu♔: Nem különösebben rajongok érte sem, de Gyurcsány melyik szövege az, amit össze lehet keverni Kádáréval?

Mert Viktorkád dumája egy az egyben az övé, meg Rákosié.
Nyakonöntve persze egy kis nemzeti szósszal, hogy a bugrisok is ráugorjanak, akiknek attól lesz valami nemzeti, hogy a főnök sokszor elmondja, hogy az:-)

rasztaszív 2015.02.12. 14:14:02

@♔bаtyu♔: "ballibsi" párt nincs.vannak demokraták,meg fasiszták.úgy röviden.

konrada 2015.02.12. 14:14:48

@Pop40:
De sokat fizetett azért, hogy súlya legyen.
...s ahhoz az kell, hogy ne egy nagyobb kaliberrel kelljen a saját irodájban versenyeznie.

(Ősrégi poén, de ide illik, meg tán nem is vicc:
Jótanács az új főnöknek: elsőként keresse meg, ki az a beosztott, aki jobban kiismeri magát, jobban ért nála a dologhoz, aztán gyorsan rúgja ki!)

...mert ahhoz, hogy néha láthassa őket, az is elég lenne, ha felül a repülő, aztán a következő héten vissza, hasűrűbben, vigye magával, de hogy pont és akkor... (Egyébként meg nem csodálkoznék, ha néhány hónap múlva más renitens szövetségesnél lenne ő a jóbarát, akinek a családnál akad fontosabb...;)

konrada 2015.02.12. 14:14:48

@Pop40:
De sokat fizetett azért, hogy súlya legyen.
...s ahhoz az kell, hogy ne egy nagyobb kaliberrel kelljen a saját irodájban versenyeznie.

(Ősrégi poén, de ide illik, meg tán nem is vicc:
Jótanács az új főnöknek: elsőként keresse meg, ki az a beosztott, aki jobban kiismeri magát, jobban ért nála a dologhoz, aztán gyorsan rúgja ki!)

...mert ahhoz, hogy néha láthassa őket, az is elég lenne, ha felül a repülő, aztán a következő héten vissza, hasűrűbben, vigye magával, de hogy pont és akkor... (Egyébként meg nem csodálkoznék, ha néhány hónap múlva más renitens szövetségesnél lenne ő a jóbarát, akinek a családnál akad fontosabb...;)

Pop40 2015.02.12. 14:15:45

@♔bаtyu♔: Arany kicsi csillagja Viktorkának, rakd már ki az ujjacskáidat, és számold ki rajtuk, hogy amit beirkáltál, az 2, nem pedig 3... :-)

Ha ez a nehéz feladat megvolt, pihenj kicsit.

Azzal már inkább nem is fárasztalak, hogy a narancsbolsik közt több a komcsi, mint az összes többi pártban összesen.
Persze ezzel érthetővé is válik, hogy egy ilyen komcsi miért szavaz rájuk.:-)

rasztaszív 2015.02.12. 14:15:51

@Pop40: nemzeti+szocialista=?
nem kéne szégyenlősködni.ki kell mondani.

Pop40 2015.02.12. 14:21:02

@konrada: Tekintélyt nem lehet pénzen venni. S azért kötve hiszem, hogy egy színésznő, aki teljesen újonc, azzal akarná megalapozni a renoméját, hogy kirugdalja a szakértőket...:-)
Ez azért usa nagykövetség, nem Szíjjártó futsalos külügyminisztériuma...:-DD

De valóban, itt nem zárható ki, hogy igazad van, és azért rakták el (ha elrakták) G-t, hogy az újonc nagykövet kibontakozhasson.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 14:21:13

@rasztaszív:
Ezzel nem mész semmire, elmondhatod nácinak, jön a következő okos, aki elmondja, hogy kommunista, ti meg elégedetten hátradőltök. A valódi kritika felett pedig el lehet siklani. Bravó!

rasztaszív 2015.02.12. 14:22:40

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: a valódi kritika a nevén nevezéssel kezdődik.

Pop40 2015.02.12. 14:26:37

@rasztaszív: Ez ilyen formában nem igaz, ők nem "szocialisták", hanem bolsik.
Nemzeti mázzal nyakonöntve, de bolsik.

Orbán meg egy utolsó tolvaj komcsi, de az hülyeség, hogy fasiszta lenne. Egyetlen náci, vagy fasiszta paramétere sincs.

Komcsinak komcsi, de az sem meggyőződésből, hanem mert ez hozza a szavazókat. Amúgy mint minden maffiózó, abszolút elvek nélküli (ez a pályafutásán kitűnően látszik is.)

rasztaszív 2015.02.12. 14:32:44

@Pop40: hu.wikipedia.org/wiki/Fasizmus

egyedül a militarizmus maradt nem valósult meg.

rasztaszív 2015.02.12. 14:33:46

@rasztaszív: hoppá.maradt ki,vagy nem valósult meg.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 14:34:21

@rasztaszív: Okés, és hogyan tovább? Arra céloztam, hogy már sok néven nevén nevezték. És? Úgy vettem észre, hogy sokan teljesen immunissá váltak a nácizásra és csak legyintenek rá.
Pedig annyi mindennel meg lehetne találni, pl.: földtörvény

rasztaszív 2015.02.12. 14:34:55

@Pop40: de egyébként a fasizmus is bolsevizmus,a szó jelentése alapján.

konrada 2015.02.12. 14:35:33

@Pop40:
...pénzért mindent.
...és tekintélyt nem csak tudással, de az erő megmutatásával is lehet szerezni.

...s te túlságosan jó véleménnyel vagy az amcsikról, pedig hülyeségben ...

(Meg egyébként is: ez egy apró ország a Balkánon, nem ér annyit, hogy a főnökkel vitatkozzanak a barátosnőjének a szakértelméről...;))

rasztaszív 2015.02.12. 14:37:53

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: aki immunis a valóságra,azt fel kell ébreszteni.ez is a dolgok nevén nevezésével kezdődhet csak.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2015.02.12. 14:44:59

@rasztaszív: Ez esetben inkább a mantrázás miatt lesznek sokan immunisak az ilyen jellegű véleményekre.

rasztaszív 2015.02.12. 14:47:23

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: vedd észre:a nácizással szembeni immunitás is csak egy mantra.a nácik mantrája.

Balt 2015.02.12. 14:57:18

Hmm, van benne valami, bár most (holnaputánig?) amúgy is el van napolva a dolog Simicska szánkózása okán. :)

Viszont az Indexen tegnap megjelent cikk pont cáfolja Simicskát és úgy mutatja, ahogy sejthető volt a sztori:
index.hu/kultur/2015/02/11/simicska_liszkay_orban_mediahaboru_fidesz

Márpedig ennek értelmében pont az a közreakció várható, amit a poszt hoz.

Pop40 2015.02.12. 15:05:58

@rasztaszív: Fent batyu elvtársnak már felsoroltam a komcsijai jellemzőit... Persze, ezek közül jópár illik a fasisztákra is - az, hogy elsődleges az állami hatalom, pl minden diktatórikus irányzat jellemzője, hisz ha nem lenne mögöttük az állam, nehezen lehetnének diktatórikusak:-))
Tehát ha így vesszük, nyilván igazad van.

De Vitya elsődlegesen komcsi.
Ajánlom figyelmedbe neked is a fenti Orbán vs Kádár/Rákosi linket, nagyon tanulságos.:-)

BitPork 2015.02.12. 15:09:19

@maxval bircaman szerkesztő: Nem hogy nincs pozitívuma, de eddig a mérleg is romlik. Az Euro stat azokat az adatokat használja amit a kormány ad. Abban nincs művészkedés hogy csak ilyen olyan időszak és ezt meg azt beleszámoljuk vagy nem. Ott elég szépen látszik h csúszik le az ország. A helyzet az, hogy OV és a fijúk olyanok mint az óvodások: mindenre az a válasz hogy mert a másik is csinálta.
Itt van pl a megye i matrizsa...aszonta a rezsi Szilárd hogy lement a nyál ára 80Fttal, akkor kell a matrizsa. Most h elindul felfelé nem hallom-látom hogy tépné a ruháját csak hogy kamera közelébe kerüljön és bejelentse hogy csökken majd megszűnik.

Pop40 2015.02.12. 15:15:06

@konrada: "...és tekintélyt nem csak tudással, de az erő megmutatásával is lehet szerezni."

Ez igaz. Csak valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a sorozatszínésznőt kinevezik nagykövetnek, és egyből erősködni akar, rögtön az első nap. Hisz kis túlzással még az irodáját se találja meg egyedül.:-)
De mondom, ez csak logikai feltételezés, alátámasztani nem tudom. Szóval lehet, hogy igazad van.

"..s te túlságosan jó véleménnyel vagy az amcsikról, pedig hülyeségben ..."

Ezt így nem mondanám, a legtöbbjük hülye:-)
Viszont a Goodfriend-féle hírszerzőik a legprofibbak a világon.
Én inkább a társadalmi berendezkedésükről vagyok jó véleménnyel, meg persze a ny-európairól.
Biztos van jobb, de még senkinek nem sikerült fölfedeznie.

Zoltán Papp 2015.02.12. 16:25:05

@♔bаtyu♔:

Mécs Imre az 56-os hős mint kommunista akit bebörtönzött a hazaáruló Pozsgai Imrétek...?Nem mondom az Orbán Győző pártitkár elvtárs és kommunista pártitkár elvtársnő neje jól kikupálták a kiskiszes kiskomcsi fiacskájukat, hogy a hozzád hasonló lappangó komcsikból kihozzák a maximumot.

Na ennyi komcsi elég lesz vagy még kéred a Tasnádi féle Ávós besúgó Fideszesek listáját is?

Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök;
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök;
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök;
Csurka István - III/3 ügynök;
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök;
Chikán Attila - MSZMP tag;
Pintér Sándor - MSZMP titkár;
Boross Péter - MSZMP tag;
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag;
Boros Imre - MSZMP-titkár, III/2 ügynök D-8;
Balogh Gyula - MSZMP tag;
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök;
Fónagy János - MSZMP tag;
Vonza András - MSZMP tag;
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr;
Varga Mihály - KISZ titkár;
Deutsch Tamás - KISZ titkár;
Orbán Győző (Orbán apuka) párttitkár;
Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért;
Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár;
Kövér László - KISZ titkár,
a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága
alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa;
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag;
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag.
süti beállítások módosítása