Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Időkapszula

2009.06.03. 22:37 Kóczián Péter

 

Érthetetlen, hogy a kezdés előtt egy – másfél hónappal még van idő tendereztetni a Margít-híd felújítását, miközben ez egy akkora munka, hogy legalább egy évig meg kell vele bénítani Budapest egyik fő közlekedési csatornáját.

Elképedtem, amikor az Index hírül adta, hogy a felújítása tendereztetése késik. Azt hittem, hogy a nyertes már éjjelente a cuccait pakolja fel, hogy időben, lendületből kezdje a felújítást.

Azt hittem, hogy az időpont csak azért csúszkál június, majd július –augusztus között, mert nem könnyű oda felcuccolni, s ezért késik a kezdés.

Azt álmomban nem gondoltam volna, hogy még a tendereztetés sem zajlott le.

Ez egy komoly munka. Egy évig, másfél évig kell végezni. Nyilván a tendereztetés sem egyszerű, már csak azért is, mert bonyolult a szerkezet, kellene hozzá speciális gépek, szakemberek, akik a Margit-híd előtt és után is dolgoznak valahol. S ha bonyolult, akkor sok mérnöki óra, számítás, kivitelezési és egyéb terv előzi meg.

El nem tudom képzelni, hogy egy legalább egy éven át húzódó hídfelújítás tendereztetését hogyan lehet pár hét alatt lezavarni. Hogyan lehet több száz oldalnyi dokumentációt érdemben áttanulmányozni, hogy a legjobb nyerjen; hogyan lehet utánaszámolni, hogy stimmelnek-e a számítások; hogyan lehet leellenőrizni előre, hogy az elvárt eredmény születik majd meg, ha valaki mellett döntenek majd.

Azt végképp nem értem, hogy miért tart egy évig a felújítás. Azt sem, hogy miért nem lehet rákényszeríteni a pályázót, hogy lassabban, de a forgalmat a legkevésbé akadályozva építsen. Ez akkor is érdekes kérdés, ha minden időben zajlana.

De ha még a tender sincs kiírva, akkor már semmit sem értek és minden gyanús. Ha ilyen gyorsan lehet tendereztetni, akkor nem is olyan nagy ez a munka. Úgy értem, rutinfeladat. Ha rutin feladat, akkor nem kell rá egy év. Semmiképpen sem egy évnyi teljes útzár. Aki három hét alatt tendert ír, s aki három hét alatt tendert bírál el, majd az a győztes, aki két nap alatt felvonul, az ne egy évig piszmogjon Budapest egyik legfontosabb közlekedési csatornája felújításán.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr481162397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása