Simicska maga Észak-Korea. Az atombombát nem azért kell sejtetni, mert ténylegesen használni akarja, hanem azért, hogy a zsarolási potenciálja nőjön.

Az atombomba tényére való utalás Orbán Viktornak szól. Ne nyúlj hozzám!, ne piszkáld a köreimet, mert ha begorombulok, ha ismét úgy látszik: lehetetlenné teszed az életemet, működésemet, szabadságomat, akkor van olyan eszköz, amellyel el tudlak pusztítani vagy durva károkat tudok okozni neked. Mindegy, hogy én is belepusztulok (egy kicsit), de te sem maradsz meg a színen.

Észak-Korea ugyanezt csinálja. A rendszer nem tud változtatni magán, nem is akar, de egyrészt befelé nyomni kell a harcias propagandát, fenn kell tartani az izzást, másfelől a világnak jelezni kell, hogy ha nem úgy táncoltok, ahogyan mi szeretnénk, abba belepusztulhattok.

Simicska azt gondolhatja, Orbán sosem nyugszik. Ha nem izzítja folyamatosan a parazsat, akkor a gyengébbnek hitt ellenfél ellen még lépéseket tesz majd a miniszterelnök. Ez az általános megfontolás.

A kampány során pedig jól jön annak a lebegtetése, hogy Orbán Viktor fatális bűn terhe alatt roskadozik. Pár száz ezer embert elbizonytalaníthat a gyanúsítgatás, amely más tényezőkkel együtt később csökkentheti a Fidesz szavazók számát.

Azt sem tudhatjuk, mi zajlik a színfalak mögött. A nyilvános támadások sokszor szolgálják azt a célt, hogy a felek a színfalak mögött leüljenek tárgyalni, informális üzeneteket váltsanak a vadászmezők elosztásáról, kivédjenek egyes támadásokat, alkukat kössenek. Ehhez azonban szükség van az atombombával való fenyegetésre, hiszen nem az egymás iránti érdeklődés és szeretet tartja fent az egyeztetéseket.

Az atombombával való fenyegetés lényegéhez tartozik, hogy az atombombát sosem dobják le. A tényleges atomtámadásnak az az elvitathatatlan lényege, hogy a támadót totális előnyhöz juttassa. Ezt azonban sosem lehet előre biztosítani. Az atomfegyvereknél szenzorok, Észak-Korea esetében az erősebb ellenfél, az Egyesült Államok jelenti a diktatúra kiszámíthatatlan ellenfelét. Egy társadalom esetében egy Orbán elleni atombomba hatása egyáltalán nem kiszámítható. Szolidaritást is okozhat támogatóim körében.

Mindenki, aki a nagy fegyver hatásának hitében él, elfelejti, hogy a politikai küzdelem nem egydimenziós. Orbán Viktor nem virtuális támogatókkal rendelkezik, nem egy blöff, hanem mára rendkívül erős szilárdságúvá vált kötőanyag alakult  közte és választói között. Ráadásul a pártelnök-kormányfő rendkívül erős stabilizáló erővel is rendelkezik. Mi jönne a meggyengülése, az eltűnése után? A káosz elkerülése legalább olyan erős érzés lehet, mint a felháborodás. Orbánnak lenne mire építenie a túlélés érdekében, s ezt meg is tenné. Szóval, az atombomba nagy pusztítása egyáltalán nem biztos, hogy halálos csapás lenne.

Meg van Simicska célozgatásainak a határa is. Észak-Korea valószínűleg rendelkezik atombombával. Egy információ fenyegető tartalma azonban jobban megkérdőjelezhető. Ha túl sokáig lebegtetik, az emberekben a kíváncsiság és a feszültség érzése után megjelenik a kétely: ha nem derül ki, mit tartalmaz az atombomba, akkor lehet, hogy az egész egy üres blöff.  

Ezért is azt gondolom, hogy az atombombával való fenyegetés csak színjáték a nyilvánosság előtt és valódi adu a színfalak mögötti iszapbirkózásban. Számunkra árnyjáték, a politika élet csúcsragadozói közötti harcban viszont hasznos eszköz.

Gyurcsány és az orosz nyomás Orbán ellen

A fenti cikken gondolkodtam, amikor Gyurcsány Ferenc is beizzította a maga atombombáját azzal, hogy azt mondta: az oroszok megzsarolták Orbánt, azért változtatott Oroszország politikáján.

Viszont egy árva részletet nem árult el arról, mit tud. 

Hogy higyjünk neki, elmondta: látta az erre vonatkozó dokumentumokat.

De ez sem nekünk, a laikusoknak szólt. Orbánnak szólt. Ne próbálj meg kinyírni, mert én is ki tudlak nyírni.

A gyenge nyilvánosság

Az Egyesült Államokban a karaktergyilkosság szülőhelye az ilyen típusú fenyegetés. Nézzük meg, amikor Trump azt mondta: lehallgatták, s kiderült, hogy ez így nem igaz. Ez elég nagy csapás volt az elnökre, s az alternatív konzervatívok propagandájára is. Jobban megalapozott demokráciákban bizonyos dolgokkal nem lehet viccelni. A hír hozója ugyanolyan támadás alá kerül, mint a megvádolt. Ha nem adja elő, amivel rendelkezik, akkor az ő hitele is sérül.

Nálunk evvel nem kell számolni. Az egyik oldal a Messiását védi, a másik a Messiást várja. Ebben a hisztérikus légkörben teljesen mindegy, mi a valóság. 

Természetesen Gyurcsány Ferenc sem fog egy hangot sem hozzátenni az elmondottakhoz. Abból sem lesz botrány, hogy az alternatív miniszterelnök-jelölt hozzájuthat a magyar demokráciát aláásó információkhoz és nem megosztja azokat a nyilvánossággal, az illetékes igazságügyi és biztonsági intézményekkel, hanem magának tartja meg az információit. Az sem merül fel, hogy vajon a tündérek jó cselekedete vagy az Orbán elleni titkosszolgálati műveletek eredményeként jutott az Orbánt lejárató információkhoz.  Nyilván nem egy újságban olvasta.

Magyarországon ma minden az Erőről szól. Orbánnál az Erő, ezért az általa leginkább veszélyeztetett két ember is bejelentkezett: mi is rendelkezünk az Erővel, amelyet fel tudunk használni ellened.

Mi csak biodíszletek vagyunk a harcban. A tényleges információs értéke Simicska és Gyurcsány bejelentésének az, hogy az Erő nem egy kézben van.