Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Nemzeti hip-hopot!

2009.07.24. 13:37 Kóczián Péter

 

Szerintem a Belga dala alapján kormányoz majd Orbán: nemzeti képű kapitalizmust épít majd. Magyar kapitalizmust.

 

A Belga zseniálisan ragadta meg a hazai jobb-és baloldal globál- kritikai hangulatát: mi nem a hip-hopot utáljuk, hanem annak nemzeti változatára vágyunk. De ami náluk irónia, az a Fidesz-kurzusban komolyan vett állítás.

 

Orbán Viktor és támogatói a magyar közepes –és kisvállalati szektort, s a magyar nagyvállalati szektort fogja majd fejleszteni. Ez a lényege a globális kapitalizmus kritikájának.

 

Orbán elkötelezett nemzeti kapitalista. Arra vágyik, hogy kormányzati hatalma alatt minél több magyar vállalat lépjen egyet vagy kettőt előre az üzleti siker grádicsán. A kisvállalat közepes, a közepes nagy, a hazai nagy nemzetközileg sikeres közepes vállalat legyen.

 

Orbán azt a hazai vállalkozói középosztályt akarja fejleszteni, amely nem tudott nemzetközi vállalatok védő szárnya alá kerülni, tehát védtelen a globális piaccal szemben.

 

Társadalmi programjának másik fontos eleme, hogy a rendszerváltás vesztesei vagy életviszonyaikban stagnálóknak néhány lényeges tétel tekintetében enyhítsen az életkörülményein. Slussz –passz (olcsóbb gáz stb).

 

Ezen felül már minden arról szól majd, hogy mindenki dolgozzon serényen. A szegények, a cigányok, a korábbi társadalmi helyzetüket elvesztők.

 

És állami eszközökkel fogja támogatni a gyarapodást: iskolában (veszteséges iskolák fenntartása, tandíj eltörlése), tulajdonban (ingatlanadó eltörlése), gyerekvállalásban ( családi adózás).

 

Orbán olyan mint Gombóc Artúr. Ahogyan az minden csokit bezsebelt és megevett, ha tehette, úgy Orbán is mindent hazai kézben, hazai ellenőrzésben, hazai befolyásban akar tartani – amennyire csak lehet.

 

Ezért is mondja a globális tőke kritikáját.

 

Ha kurzusa ideológiája korlátozott és meghatározott lesz, akkor a kiválasztási szempontok közé felkerül majd a „jó keresztény”, „jó magyar”, „nem utál minket”szempont is. Azaz, ha valaki érvényesülni akar, annak jó, ha lesz egy jobboldali mentora is.

 

Ez egyébként ma sem árt, csak szocialista, liberális, esetleg mdf-es mentorra van szükség, s a kiválasztás nem ennyire átitatott ideológiai tételekkel.

 

Ha az Orbán-kurzus ideológiailag nyitott és semleges lesz, akkor csak a politikai semlegesség, a magyar kapitalizmus építésére való alkalmasságra lesz szükség. És akkor nem minden a központban dől majd el. Egy lazább társadalmi szövet ad majd védelmet a politikai megfelelés ellen.

 

Ma még nem lehet belőni, melyik érvényesül majd. Csak azt, hogy amennyire Orbánon múlik, magyar kapitalizmus épül majd. Bármit is jelentsen ez.

62 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr371265563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bombaa heron 2009.07.24. 13:58:59

egy biztos: orbánnak nincs olyan jó ízlése, hogy ismerné / szeretné a belgát

ergo 2009.07.24. 14:10:22

Vicces látni, hogy még a választás sincs kiírva de a sajtóban és kommentekben már előre megy a leendő Orbán-kormány köpködése. Nem rémlik ugyanez a kritikai hevület 2001 nyaráról a formálódó maszopszadesz-kojalíció kapcsán...

ergo 2009.07.24. 14:13:25

Egyébként + éjjjjjen Gombóc Artúr!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.24. 14:17:49

Orbán lehet hogy már inkább Fankadelit hallgat...

a katona fehérben 2009.07.24. 14:20:30

@ergo: 1. A poszt úgy kezdődik, hogy "Szerintem", kérlek, vedd ezt észre. 2. Hol látsz köpködést? Én csak az utóbbi idők nyilatkozataiból leszűrt tippeket látok, sokat feltételes módban, és még csak vélemény sincs hozzájuk fűzve, hogy ez vagy az jó vagy rossz volna-e. Avagy: még a választás sincs kiírva, de a kommentekben máris mimózalelkű önkéntes aktivisták óvják a kormányt a a gonosz indexes bloggerek "ideológiailag képzetlen" _véleményétől_ :-)

Hattory Hanzo 2009.07.24. 14:24:12

@ergo:

1. Valószínüleg azért nem rémlik, mert 2001-ben pont semmi nem formálódott.

2. Ki tart fegyvert a hobbit fejéhez, hogy rendszeresen össze-vissza beszéljen?

hacsaturján 2009.07.24. 14:26:10

és tessék mondani, esztet az újmódi, nemzeti izét is nekem köll majd finanszírozni? nem mintha baj lenne, csak kérdem a spórolás miatt, mert eccer mán finanszíroztam egy ijjet, csak az szar lett.

Wuff 2009.07.24. 14:26:19

Az a vicces, hogy ez a blogbejegyzés mennyire nem szól semmiről...

Bit Rot 2009.07.24. 14:27:50

"Vicces látni, hogy még a választás sincs kiírva de a sajtóban és kommentekben már előre megy a leendő Orbán-kormány köpködése."

Pontosan ez az. Szerintem lassan már a munkatáborok helyszíneiről is lesznek fent fotók a neten, pedig még választás se volt!

Vicc az egész. Bár munkatáborra szükség lenne: a sok MSZP-SZDSZ-es tolvajt tényleg nem ártana odaküldeni. És aki lop a többi pártban (Fidesz, stb), azt is.

Legalább gondolkozna a politikus, hogy megéri-e a közből ellopni a milliárdokat!

Másrészt: Magyar nemzeti HipHop:
Fankadeli!

www.youtube.com/watch?v=_sw94n7GgKo

dzsefi 2009.07.24. 14:29:07

@Roa: Vagyis arról szól, hogy nem szól semmiről.... Akkor mégis csak szól valamiről.... (Méhek rulez)

Bruno 2009.07.24. 14:29:44

Semmi baj nincs ezzel :-)) Akinek van esze (és miért ne lenne, hiszen ma is megél valamiből), az Orbán alatt majd a népnemzeti dumát nyomja, és ugyanúgy fog élni (vagy talán jobban) mint azelőtt. Ja, hogy ettől még nem fogja elhinni amit Orbán dumál, és sose fog rá szavazni? Istenkém nem lehet minden egyszerre

ukunoka 2009.07.24. 14:33:05

FankaFeri belépett a Jobbikba, ezzel elkúrta ... zenész/előadó ne legyen pártfüggő.

Wuff 2009.07.24. 14:33:06

@dzsefi: Huhh. Nem. De egyébként igazad van. Vagy nem. Nem arról szól, hogy nem szól semmiről, hanem amiről szól az a semmi. Tehát, ha a semmi az a valami, akkor tényleg valamiről szól. Vagy nem. :)

Bit Rot 2009.07.24. 14:34:14

@inDIEkiller!:
"FankaFeri belépett a Jobbikba, ezzel elkúrta ... zenész/előadó ne legyen pártfüggő. "

Ez az év vicce :)

A PaDöDö is biztosan csak véletlenül volt mindig ott az SZDSZ-es kampány-színpadon :)

Samott 2009.07.24. 14:36:07

@Bit Rot: "Szerintem lassan már a munkatáborok helyszíneiről is lesznek fent fotók a neten" - hat, a banyak mar megvannak hozza. ;)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2009.07.24. 14:38:07

@Bit Rot: Zenészlét alja amikor a lecsúszott popzenész (Sic!) rászáll a gyerekekre. A legalja meg, amikor hozzácsapódik egy párthoz...

kamasuka 2009.07.24. 14:43:29

@ergo:
Kócziántól mit vársz? :D

kamasuka 2009.07.24. 14:44:49

@a katona fehérben:
Bocs, az Orbánfóbiát (másnéven: "patásfóbia") ne keverjük már össze a ideológiai képzettséggel!

kamasuka 2009.07.24. 14:47:19

@Bit Rot:
és rettegtek is keményen Orbánék alatt (ha jól emlékszem kb. azután, hogy egyidőben zajlott az Aida előadás és a koncertjük a MSZ-en, pár méterre egymástól ...)

a katona fehérben 2009.07.24. 14:53:36

@kamasuka: Remek, hogy ennyire megragadtad a lényeget, fussunk neki még egyszer: mutasd meg kérlek nekem, hol láttál te ebben a posztban "köpködést", avagy szerinted "orbánfóbiát".

Mindfield 2009.07.24. 15:02:54

"Ma még nem lehet belőni, melyik érvényesül majd."

De.

szpal 2009.07.24. 15:04:41

Szerintem kár találgatni, h. mi lesz, a Mikola 2006-os elszólása óta a Fideszen belül sem terveznek nagyon semmit, illetve nagyon ügyelnek, h. ne kerüljön napvilágra semmi. Már kb. másfél éve arra játszanak, h. nagyon ne emlegessék a nevüket együtt a 2/3-al, az EP kampányt is azért engedték ilyen gagyira, h. valahogy 80% alatt tudjanak maradni. Aztán majd ha meglesz a hatalom, gyors alkotmánymódosításokkal elérik, h. Gyurcsány, Gergényi és a többi gazember mehessen a börtönbe, én legalábbis ezt várom tőlük.

rocksztar 2009.07.24. 15:05:35

semmitmondó poszt, beszéljük a nagy semmit

2009.07.24. 15:07:46

"Ezen felül már minden arról szól majd, hogy mindenki dolgozzon serényen. A szegények, a cigányok, a korábbi társadalmi helyzetüket elvesztők. "

na még egy álmodozó

hacsaturján 2009.07.24. 15:18:30

az tök jó lenne, ha mindenki menne a sittre, occsó lenne akkor ez a nemzeti izé, bár ha jobban belegondolok, minden ijjen nemzeti izé a sittremenéssel kezdődött és a végin mégiscsak fizetni köllött, persze ha a viktor mongya, akkor az teljesen más, ettől függetlenül szerintem nem árt elkezdeni spórolni, különben mehetünk a sittre, persze ha van légkondi ingyé, akkor rá se fütty!

kafferbivalybalamber 2009.07.24. 15:22:55

A fóbiák gyógyíthatóak ám, kis ráfordítással még az orbánfóbia is.

EMU 2009.07.24. 15:27:08

Orbán ezzel a politikával öngólt rúg majd, bármennyire is magyar embernek tetsző a malaszt, de egy dolgot sajnos nem lehet kihagyni belőle, ami viszont be fog tenni a hazai elme és vállalkozás diadalának, sikernek és csillogásnak: ez pedig a magyar ember maga. Ott kezdődik, hogy lop, csal, hazudik. Ezen felül ami szögletes, azt gurítja, ami gömbölyű, azt viszi. Bár igazán sikkes dolog a derékmagyarembert az univerzum origójába helyezni az ő leleményével, eszével és kreativitásával, a valóság ezzel szemben asz, hogy mindent elzülleszt maga körül, tönkretesz, ellop, elcsal, irigykedésből szétbasz. Magyar ember a maga mentalitásával nem nőhet az égig. Akkor pedig hol lesznek azok a sikerre ítélt magyar vállalkozások? Ideig, óráig talán, de hogy nem lesz itt végigcsinálva soha semmi, az tuti.

hacsaturján 2009.07.24. 15:27:26

@kafferbivalybalamber:

és arra mennyit köll ráfordítani, mán csak a spórolás miatt kérdem, mert akkor még itt van nekem ez a nemzeti izé is meg a vérnyomásom, ugyi?

hacsaturján 2009.07.24. 15:28:54

@EMU:

a sikerre ítélt magyar vállalkozókat nem fogják bezárni később?

is 2009.07.24. 15:34:48

@ergo: talán azért, mert 2002-ben senkinek eszébe nem jutott, hogy Horn Gyula jönne vissza, az is magyar csoda, hogy egy pártvezető, akinek pártja 5 választásból 4-en vesztett, még Észak-Koreai szavazatarányt kap (persze egyedüli jelöltként) a pártja elnökválasztásán. meg még egy-két olyan egyedi jelenség van Orbán körül, ami miatt nem árt az embereket előre felkészíteni, hogy mi vár rájuk. Orbán a magyar jelen, rajta keresztül tudsz te is a tükörbe nézni.

@poszt: tekintettel az állami beavatkozás súlyára, mind a gzadaságot, mind az életszínvonalat tekintve, nyugodtan nevezhetjük Orbán elképzelését szocialistának. nem kell szégyellni, 2010-ben visszaköszönt Mo-ra a szocializmus. megjön Kádár utódja, 20 éve már vezet, most még 12-t előírt magának, az pont a kádári 32 lesz. kedves fiatal generációnk is megtapasztalhatja a kádári pangást.

is 2009.07.24. 15:36:07

@szpal: na ezt a kommentdet tedd el, mert láthatóan nem emlékszel 1998-ra (vagy fiatal vagy, vagy a memóriád nem a régi). vegyük elő 2011-ben, aztán röhögjünk együtt. már ha még lesz min.

Hasonmás 2009.07.24. 15:41:20

@Bruno: hozzászólásodból kiderül, hogy (többek közt) mitől lehet undorító egy magyar ember.

hacsaturján 2009.07.24. 15:50:18

@Hasonmás:

jesszus! lehet, hogy majd a brunot is sittre vágják?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.07.24. 16:02:13

@is:
"kedves fiatal generációnk is megtapasztalhatja a kádári pangást"

arra a gazdaságra gondolsz, ami 2oo5 óta dübörög ?

Pirx 2009.07.24. 16:03:45

@hacsaturján: Tuti megy sittre. :) @szpal: Persze persze... Csak hihetetlen mennyire nem veszitek észre, hogy a hobbit magasról tesz rátok, és arra, amit akartok.

hacsaturján 2009.07.24. 16:11:46

@Pirx:

akkor jó, mert ugyi az embernek ijenkor már az ultipartira is köll gondolni. de akkor meg ki a fene fogja finanszírozni a nemzeti izét? ijjen hőségben csak nem fogják elrendelni a kényszermunkát?

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.07.24. 16:12:59

Ha végignézünk a mai politikai életben:

1) Azt gondolom megállapíthatjuk, és igazából mindenféle szimpátiáktól függetlenül egyetérthetünk, hogy az MSZP, az SZDSZ, és a mögöttük álló emberek bebizonyították, hogy alkalmatlanok a kormányzásra. Nem kicsit alkalmatlanok, hanem tökéletesen, ilyen mértékű züllesztést egyetlen más csoport sem vitt végbe 1990 óta, mint amit nekik 7 év alatt sikerült.

2) A mai politikai erőviszonyokban ez a tény fejeződik ki. Nem a panelnyugdíjasból vagy az alternatív zenészből lett Orbán hívő, hanem az MSZP-től és az SZDSZ-től pártoltak el a híveik.

3) Az egyik legtipikusabb, és egyben leginkább hiábavaló kísérlet, amiről képtelenek leszokni a korábbi és jelenlegi MSZP és SZDSZ hívek, hogy megpróbálnak a jobboldali választók helyett gondolkodni, ítélkezni, gyöngéden félretolva a történelem szakos egyetemistát és népnemzeti nagymamát, megmondani helyettük a frankót.

Na most ez nem megy, gyerekek. Ezek az emberek szerették, és szeretni fogják Orbánt. Tudna olyat csinálni, amitől elfordulnának tőle, de ez nem a ti blogbejegyzésetek lesz.

4) Akit zavar OV és az ő eljövendő országlása, az egy dolgot tehet szerintem, felállít egy választható alternatívát.

Pirx 2009.07.24. 16:14:39

@hacsaturján: Kényszermunkát? Csak akkor ha nem volt narancssárga pötty a postaládádon az előző országgyűlési választáson, vagy nem raktál gyertyát az ablakba anno a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor. Merhogy csak el kell különülni a Nem Igaz Magyaroktól! És majd a Magyar Vállakozók finanszírozzák!

hacsaturján 2009.07.24. 16:14:50

@Scaramella va alla guerra:

szegény, jó kádár elftárs mán nem élt 2005-ben (isten áldása legyen rajta!). mijazhogy dübörög, mikor ellopták?

Pirx 2009.07.24. 16:16:48

@zombizan: Nézd. Minddig is az mondtam, hogy a demokrácia olyan mint a repülőgép. Egy vezet, a többi hány. És hidd el, akármennyire is szajkózod azt, amit a bérelemzők kiagyaltak, nem az a csoport akarja megmondani a tutit, akiről te állítod. De mindegy. Higgy amit akarsz, engem nem zavar! :)

lápi lidérc 2009.07.24. 16:17:44

"s a kiválasztás nem ennyire átitatott ideológiai tételekkel"

Magyarul ezt így mondanák:
"s a kiválasztás nincs ennyire átitatva ideológiai tételekkel"

Minek ír az blogot, aki magyarul sem tud rendesen?

hacsaturján 2009.07.24. 16:18:16

@Pirx:

istókziccs, nem volt ijen pöttyem, a gyertyázásrul meg nem is tuttam, csak féltem a magyar vállalkozókat, hogy ki fogja őket finanszírozni? de most télleg az a pötty is számít?

Pirx 2009.07.24. 16:21:39

@hacsaturján: Minden pötty számít! Hozz magaddal még egy pöttyet! Persze lehet, ez csak mifelénk volt divat! Ki tudja? Mátyás Kerál még kréta X-et tett az ajtókra ... Tempora mutantus!

hacsaturján 2009.07.24. 16:25:38

@Pirx:

mutantur, ha kérhetném és egy akut bárányhimlő is megfelelene? mennyiér mérik ma a bárányhimlőt?

Pirx 2009.07.24. 16:27:12

@hacsaturján: Mea culpa, mea maxima culpa! Elqrtam...Jellemzően....
A bárányhimlő rózsaszín,és az nem megfelelő képzettársításokhoz vezet!

hacsaturján 2009.07.24. 16:29:22

@Pirx:
be lehet aszt fösteni megfelelő színűre, az mán az én dolgom, csak a föstési kőccséget is föl köll írnom a noteszomba.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.07.24. 16:30:37

@Pirx: Ez vicces :-)

Szerintem aki elég jó memóriával rendelkezik és elég öreg ahhoz, hogy 1990 óta folyamatában emlékezzen a belpolitikai eseményekre, az sejti, mire gondolok.

De nem csak nálunk van egyébként ez így. Sok évvel ezelőtt, amikor a brit toryk éppen újabb választási bukás után, mélyponton voltak, Tony Blair tündökölt, a tory tisztújítás előtt volt vmi műsor, már nem tudom, BBC vagy Sky News, ahová a tory választókat kérték, hogy telefonáljanak, mondják el, a pártnak milyen irányba kellene fejlődnie.

Voltak ilyen meg olyan nézetek, aztán meg volt egy fószer, aki számomra is nagyon furcsa dolgokat kezdett mondani, pedig én nem vagyok brit, meg annyira nem is érdekelt a téma. A műsorvezető kb. fél percig hallgatta, majd megkérdezte, "Elnézést, de ön a Konzervatívokra szavazott?" "Hát nem, én Labour, de..." Úgy kapcsolták ki a műsorból, hogy azt se mondták, szeva....

Mondom ezt úgy, hogy én nem fogok OV-ra és Fideszre szavazni, de most azt ép ésszel valaki állíthatja, hogy érdemes az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavazni?

Bruno 2009.07.24. 16:32:15

@Hasonmás:

Tudod én kizárólag praktikus dolgokat szoktam cselekedni (merthogy élni szeretnék, sőt jól szeretnék élni, sőt azt szeretném, ha a családom is jól élne. Ha ehez az szükséges, hogy a hatalom szája íze szerint irányítsam gazdasági lépéseimet akkor bizony azt tesez. Azt azonban senki ne várja, hogy este is imádjam OV-t. Annyit azért nem fizet a dolog. Persze: mint tudjuk van az a pénz :-))

Pirx 2009.07.24. 16:43:57

@zombizan: Senki nem állíthatja ép ésszel, ebben a lehető legjobban egyetértünk! De egyszerűen képtelen vagyok lelkesedni a FIDESZ féle Cosa Nostra iránt. Mert ugye... Csak az emlékezet, az nagyon rövid sok embernél! (Nem rád céloztam most! :) )

.szali 2009.07.24. 16:44:42

Nagyon WTF érzésem volt a végére... Semmitmondó poszt.

nick: 2009.07.24. 16:54:58

jaja, jön a patásorbán, jujjujj

Kakula Zé 2009.07.24. 16:56:30

Kócziántól azért többet vártam.Már ha ő írta.
Én még emlékszem 95 környékén a Narancsban többrészes riportban alázta az szdsz-t.

Azok a 18-20 évesek pedig akik ma istenítik a jobboldalt és szavaznak, még nem emlékezhetnek az Istenkirály négy évére.
Valaki mesélhetne nekik egy kicsit...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.24. 16:58:14

@ergo: "Nem rémlik ugyanez a kritikai hevület 2001 nyaráról a formálódó maszopszadesz-kojalíció kapcsán..."

rosszul (nem) emlékszel.

igaz későbbi, de itt a paródiája:
forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=1599&na_step=50&t=9062312&na_order=

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.07.24. 17:00:52

@zombizan: "4) Akit zavar OV és az ő eljövendő országlása, az egy dolgot tehet szerintem, felállít egy választható alternatívát."

5-5 és félmillió új párt??????

ki kicsoda 2009.07.24. 17:10:17

Viktor, még jogász sem volt, közgazdász meg végképp. Ezek egyenesági következménye, hogy mi épül, az rajta múlik a legkevésbé. Az, hogy mi pusztul, annak láthatóak örök érvényű jegyei, úgy mint a "gödör", például. Ha pedig Dominique Strauss-Kahnt, - mint környezete által Gyurcsány banda tagjaként aposztrofált IMF vezetőt - valaki megkérdez esetleg, mielőtt pénzügyi dologban esetleg asztalhoz ülne vele, hát asztal sem lesz, ami meglehetősen kényelmetlenül érintheti nem csak őt, hanem az egész nemzetet. Egy szóval nem ő "ült" François-Auguste-René Rodin-nek.

BushDoctor 2009.07.24. 17:18:46

Én lelépek :) Ez lesz az alternativám. Visezm az adómat (nem kicsi) a hozzájárulásaimat (az sem kicsi), az üzletemet (az sem kicsi)...
.
Nekem nem kell a köpönyegforgató orbánból egy sztálinista attitűdökkel biró nemzetmentő idol. Pedig egyre inkább arra hajaz ahogy örexik. A fidesz ami egy teljes és totális ideológiai katyvasz, a baloldalibbnál is baloldalibb népnemzeti "programjával".
.
Kösz..engem már lehugyozott egyszer...1993-94-ben..akkor elégettem az összes fidesz zászlómat. Azóta csak egyre barnább lett az egyre olajozattabban pörgő-forgó, átváltozó köpönyege. Az ember Aki Sohasem Hazudott...na persze...folyamatosan hazudik.

BushDoctor 2009.07.24. 17:24:46

szpal : " Aztán majd ha meglesz a hatalom, gyors alkotmánymódosításokkal elérik, h. Gyurcsány, Gergényi és a többi gazember mehessen a börtönbe, én legalábbis ezt várom tőlük.
Válasz erre" :
.
Ennyire nem lehetsz naiv. Akkor majd az mszp előveszi az adukártyát, az ügynöklistát ....és orbánék NAGYON mélyen fognak kussolni ugyanúgy mint eddig. Azért mert a fidesz tele van volt ügynökökkel, elvtelen megélhetési jobbosokkal olyanokkal mint a szűrös matyi, meg a csintalan (és mellesleg fitymátlan) sanya.
.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2009.07.24. 17:37:05

@idelle: egy elég lenne, és arra szavazhat 5 M ember, ha akar. Fene tudja, 5 000 001-ként még lehet én is elmennék.....

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.24. 21:27:32

@BushDoctor:

Uppszz, fogtam még egy fóbiást4

Tök jó kapás van ma.

Egyébként: viszlát, menj mihamarabb.
Bőrönd becsomagolva?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.07.24. 21:31:29

@Hattory Hanzo:

Upppsz, a harmadik fóbiás!

"mert 2001-ben pont semmi nem formálódott."

Istenem, hát ki csinált 10%-os hiányt, h választást nyerjen, miközben már 2 éve tudta, h kurva nagy szar van, és lépni kéne.

Bazmeg, ezt hívják hazaárulásnak, h egy párt érdekéért eladósítják az országot.

Orbán olyan kasszát adott át, h a kampányban 2002-ben nem volt téma, h szarul megy a gazdaság, és nincs mire kiosztani azt a baszom nagy ígéretet, amit megyó(elbaszó) tett.

Gondókoggy, b+, ne csak fóbizálj és közhelyezz!

tammasibela 2009.08.08. 21:37:06

a mai politikai elit egy nagy szar... belga meg mindig jol megmondja:D


-------------------------
medkit.hu > kedvezményes viagra, cialis potencianövelő!
süti beállítások módosítása