Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Molnár, Navracsics, Orbán

2009.10.15. 21:42 Kóczián Péter

 

Amikor a fideszesek még zsengék voltak, utálták a kettős beszédet. A komcsik komcsik voltak, s akik együttműködtek velük, azok rossz emberek.
 
A Fidesz akkor azt mondta, üzente, hogy vannak dolgok, amelyekben nem lehet megalkudni.
 
Aztán persze kiderült, hogy sok mindenben meg lehet alkudni.
A szélsőjobbtól úgy határolódtak el mindig, hogy ez a mi véleményünk; amiből az következett, hogy az meg az övék. Ennyi volt a fideszes elhatárolódás.
 
Molnár Oszkár azonban Fidesz képviselő. És Fidesz képviselő-jelölt kíván lenni a következő választáson is.
 
Ha Orbán Viktor azt mondja, minden fideszes képviselőnek magának kell helyt állnia a gondolataiért, akkor azt mondja, hogy karizmája, ereje, befolyása, párton belüli hatalma tényleg csak hatalomtechnikai kérdés. A kormányzati hatalom megszerzéséről, s a politikai célok biztosításáról
szól.
 
Ha ez így van, akkor a Fidesznek demokratikus politikai identitása hiányos. Nagy darab hiányzik belőle a jóízlésből, a demokratikus értékek tiszteletéből.
 
A blogomon nem rég azt állítottam, Ékes Ilona nyugodtan „buzizhat”, s helyes, hogy a Fidesz szóvivője ettől elhatárolódik.
 
Ugyanis azt gondolom, hogy a homoszexuálisokkal kapcsolatos kijelentések olyan, műszóval identitás-politikai érzéseket testesítenek meg, amelyek jobb, ha teret kapnak. Azt is gondolom, hogy egy normális politikai erőtérben lassan lenni kellene olyan jobbos homoszexuálisoknak, akik ezt kikérik magukat. De ez a vita a homoszexualitás társadalmi reprezentációjáról szól: mit szabad a köztéren.  Cigányokat és zsidókat becsmérelni, a világ bajait faji, nemzetiségi, kulturális identitás alapján megokolni nem része egy demokratikus kultúrának.
 
Egy politikai párt mindig elhatárolt szervezeti egység. Vannak közös nyilatkozatai bizonyos politikai elvekről, a társadalomról, demokráciáról. A politikai párt nem csak egyirányú módon autonóm, azaz önnön szabadságát szervező: oda nem csak belépni, hanem onnan kilépni is lehet. A többség - vagy az azt reprezentáló, formáló pártelit – döntésén múlik, hogy kifelé mit tűnik a párt által befogadott nézeteknek.
 
Ad abszurdum, ha Molnár kijelentés nem számít, akkor holnap megalakulhat a Gyurcsányi Modernizációt Támogatók Fideszes platformja. Furcsa lenne, ha egy ilyen bagázst kizárna a párt, a zsidókat, cigányokat becsmérlő fideszes politikust viszont nem.
 
Ha mindenki fideszes, akkor senki sem. Ha bocsánatos bűn Molnár kijelentése, az  egész Fideszt minősíti.
 
Nem kell rakéta tudósnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, vannak bizonyos normák, s ezek betartását minden párttagtól meg lehet követelni. Ez még annak is fontos, aki nem párttag.
 
S ahhoz sem kell rakéta tudósnak lenni, hogy Magyarországon vannak –sokan vagy kevesen, ez most mindegy, akik utálják a zsidókat, a buzikat és a többit.
 
Egy dolog a véleményüket beszámítani egy választási küzdelemben; más dolog nem elidegeníteni őket, mint választókat . És egy egészen másik szint a kiválasztott közösségben, a pártban bent tartani azokat, akik ilyen nézeteket nyilvánosan hirdetnek vagy nézeteikre fény derül.
Orbán Viktor azt mondja, rendet teremt az országban. Kivéve…?
 
A fideszesek állandóan arra panaszkodnak, hogy kettős mércével ítélik meg őket, szemét módon kétségbe vonják az autonómiájukat abban, hogy maguk formálják saját véleményüket a világ dolgairól.
 
Rendben van, Orbán véleményét ne Nyakó István formálja. De Nyakó nyilatkozata előtt is meg lehetett volna szólalni. Sőt, lehet nyilatkozni Nyakó Istvántól függetlenül is.
 
Ha mindig tekintettel kellene lenni Nyakó nyilatkozataira, akkor Orbán Viktor viszonylag hamar kifogyna a témákból.
 
Nagyon furcsa, hogy a fideszesek a politikai alternatívát hordozó autonómia törekvésüket menthetetlen nézetek semlegesítésére használják, s nem arra, hogy egy jobboldali humanizmus felfogás kialakítására használnák a kialakuló konfliktusokat. Ha a gazdaságpolitikában, a társadalmi elképzelésekben állítólag van alternatívája a szoci-libi felfogásnak, akkor az emberi jogok és az emberi méltóság védelmében is meg lehet találni a konzervatív fogódzókat. Egyébként vannak is.
 
A Fidesz vezetése elmulasztotta, hogy egy fontos kérdésben egészen világossá tegye az álláspontját, s egyértelmű politikai döntést hozzon a pártot összefogó ethosztól elkódorgó politikussal szemben.
 
(Utóirat – tényleg csak zárójelben: a „valós” problémákról a tematikát „álságosan”, „riogatással” elterelő MSZP –nek miért kell tálcán szolgáltatni egy tökéletes bizonyítékot arra, hogy a Fidesz „összejátszik a szélsőséges” nézeteket vallókkal?
 
Ha annyira fontos a Fidesz saját útja, miért hagyják, hogy az MSZP bármikor sarokba szoríthassa őket a Molnár-ügy kezelésével?)
 
 

 

81 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr461452914

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Molnár Oszkár rasszista 2009.11.18. 07:20:03

Az a csávó, aki egy demokráciában megengedhetetlen kijelentéseket tesz, a friss hírek szerint újra képvieslő lesz - elég jó eséllyel. És ne legyenek kétségeink a felől, hogy egy nem éppen a belső demokráciájáról híres pártnál ez miként szavazódott meg....

Trackback: Az Oszi-gate margójára 2009.10.16. 19:42:35

Egyszer volt szerencsém azt mondani, hogy megértem a tv-ostromnál lévők dühét és indulatát, de elítélem, amit tettek. Mégis az lett belőle, hogy egy kalap alá vettek velük. Kösz, idióták

Trackback: Orbán, a zsidózás és a pártszabályzat 2009.10.16. 02:04:59

"Ha Orbán szerint Molnár Oszkárra e [párt]paragrafus nem húzható rá, akkor 1. Orbán vagy nem ismeri a párt alapszabályát, vagy 2. Hazudik. 3. Ha ismeri, és nem hazudik, akkor Molnár Oszkár nem sérti meg a szövetség érdekeit, illetve 4. Molnár nem ...

Trackback: 2009.10.15. 22:44:38

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2009.10.15. 22:06:25

Vihar a biliben!

"Ha annyira fontos a Fidesz saját útja, miért hagyják, hogy az MSZP bármikor sarokba szoríthassa őket a Molnár-ügy kezelésével?)"

Az MSZP már csak saját magát képes sarokba szorítani.Egy oszlásban lévő politikai hulla ritkán szorongat bárkitJelenleg az MSZP minden támadása(jogos, jogtalan)a Jobbikot erősiti és saját pozicióját gyengiti.

Elpukkanó lufik a "Molnár-ügyek",de semmi csüggedés,tavaszig lesz részünk benne bőven.

Art Mooney 2009.10.15. 23:17:12

gyerekek, ez az antiszemitázó-orbánozó propaganda már elhasználódott, igy nem nyomjátok 2/3 alá a fideszt. csak szólok.

ja, h menetközben már csak azok maradtak a hajón, akik már csak ezt tudják? ejdeszomorú

senon 2009.10.15. 23:18:34

Kóczián, ez ugyanolyan, mint a többi: szar. A múltkor már írtam, hogy vagy elfelejtettél írni vagy sose tudtál. És mi az a slendriánság, hogy "rakéta tudós" külön, aztán "rakétatudós" egybe? Arról nem is beszélve, hogy mi a az a rakétatudós? Jobb szó nem jutott eszedbe? Szóval gyengécske egy dolgozat.

registraal 2009.10.15. 23:30:26

Erről szól az Orbán általi koncepció, Ő mint a nagylelkű, nagyhatalmú Úr, nem mond senkire semmi rosszat, csak ímmel-ámmal célozgat maximum, hogy mindenkinek lehessen így is meg úgy is értékelni. Meg vannak neki a kutyái akik ugatnak, harapnak, nekiesnek a másik oldal torkának. Navracsics és a többi elődje arra jó, hogy "nem én mondtam" , de mondtuk.
Ennél az embernél nagyobb köpönyegforgatót és nagyobb érdekembert nem nagyon találni.
pl: Amikor elveszítették a parlamenti választásokat (nem véletlenül) akkor az értékelő beszédhez szinte még a szertáros és a takarítónéninek is fell kellett állnia a színpadra , mellé. Mer MI veszítettünk, nem ÉN. Majd az Önkormányzati Választások után csak Ő a Viktor , Ő egyedül reprezent.. 15 millió magyar, ÉN nyertem... A teremben mást szinte nem, lehetett látni a környékén...

Amit pedig a jelenlegi szélső jobb oldallal kapcsolatban takargat az szintén nyílvánvaló. A Jobbikot mint a habzó szájú kutyát ráengette a társadalomra, buzdította, (gondolom pénzelte is a saját módszereivel) hogy a magyar társadalmat megfélelmítve, tudassa velük, "aki nincs velünk, annak cudar világ jön! "

Nem élek már Magyarországon, innen ezt még jobban lehet látni. Jó példa az uszításra, bátorításra, amikor pár éve egy hosszú hétvége előtt lebontották a kordont. NEM értek el vele akkor semmit, csak jelezték a Senkiházy-nak megy a többi elmebetegnek, hogy lehet csinálni amit akartok... Miért nem vonultak ki a parlamentből, miért nem kényszerítették ki , hogy a köztársasági elnök( meg van róla is a véleményem) feloszlassa a parlamentet és új választásokat tartsanak.

EZ A Véleményem, ORBÁNRÓL és a kiskutyáiról.
Nem kell a duma sz MSZP-ről, másik sz@ros társaság, nem róluk szól a fenti pár sor.

vizipipa 2009.10.15. 23:40:35

Vitán felül jó a szervezés, kb. 5 napja mindenhol molnároszkár van.
Igaz, hogy az ügy tavalyi, de az egész pályás letámadás remek, még ha perifériális is az ügy.
Csak hát persze, ágyúval verébre.

Arra vagyok kíváncsi, ki lesz az első aki a józan ész nevében azt mondja: igaz, hogy most minden csapból molnároszkárt folyatnak, épp ezért inkább beszéljünk arról, hogy...
És van jó témája.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.10.15. 23:43:10

Szerintem a magyarok többsége nem rasszista vagy antiszemita, csak sokkal egyszerűbb valakit hibáztatni a sorsunkért, mint saját magunkat megváltoztatni. És ha a médiában cigányokat szinte csak a bűnügyi, míg zsidókat csak a gazdasági hírekben lát, le fogja szűrni nagyon gyorsan a tanulságot.
Félek tőle, a Fideszben ezt nagyon jól tudják és ki is használják. Az mszpnek csak egy célja lehet ezért, a 2/3 megakadályozása bármi áron. Hiszen a 200 fős parlament a választási térkép önkényes átszabását és Orbán évtizedekig való hatalomban tartását jelentheti. Csak amíg egy köteles beszéd anno meg tudta fordítani az esélyeket, a jelenlegi oszkár-díjas alkotásokat már észre sem veszik.

registraal 2009.10.15. 23:45:50

Tehát akkor ideje szelektíven értékelni a híreket ? Nem a molnároszár a probléma, hanem az, hogy a leendő miniszterelnök nem képes összeszedni magát és meglépni a helyes, de a hívei előtt népszerűtlen lépést és kirúgni a pártból ezt az embert. ennyi.
Őszöd után Őszödről beszéltünk.

Az meg, hogy ki nyeri a következő választásokat, nem érdemes róla beszélni, már 3 éve eldőlt...

registraal 2009.10.15. 23:48:02

Azért az előző parlamenti buktát a "nemzet Dr House-ja" is rendesen szervírozta...

3.14159265 2009.10.15. 23:50:48

Becsüljétek meg orbánt és a kispöcs fasisztáit!
Ha jövőre nem hozza el a csodát, utána az igazi fasiszták fognak jönni.
Csakúgy, mint sokszor sokhelyütt a történelemben.

Úgy nem lehet demokráciát játszani a "köznéppel", hogy 20 év alatt ezt sikerült elérni. 9 millió magyar az EU-s átlagjövedelem harmadából próbál megélni EU-s árszínvonal mellett.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.10.16. 00:09:30

Orbán Viktor genetikai adottságai miatt mindig igazat mond!
- Orbán Viktornak nincs szüksége szövetségesekre. Ő maga a szövetség!
- Orbán Viktor rá tudja beszélni Chuck Norrist, hogy legyen öngyilkos!
- Orbán Viktor meg nem veszített el választást, csak hagyta, hogy azt valaki elcsalja!
- Mikor Orbán Viktor ezer forintossal fizet, húszezrest kap vissza. Ezzel 2 új munkahelyet is teremt!
- Orbán Viktort gondolatával képes lenne elpusztítani az egész világot, de Orbán Viktor sose gondol rosszra!
- A világon a 3 leggyakoribb örömforrás: a szerelem, a szülői szeretet és Orbán Viktor!
- Orbán Viktor negatív adót vetett ki országára a középkorban. Akkor kellett eltörölnie, amikor már nem fért több arany a királyi kincstárba!
- Orbán Viktor nem szereti, ha a gépeket a gyárban készítik. Ő a földben termeli meg őket!
- Orbán Viktor azért nem játszik a Magyar Labdarúgó Válogatottban, mert nem akar csalódást okozni a világ összes többi nemzetének!
- Orbán Viktor nem azért szereti önmagát, mert beképzelt, hanem mert maximalista!
- Orbán Viktor egyszer azt gondolta, hogy minden háztartásba ingyen bevezeti a sört.
- Aztán úgy döntött, hogy nem, mert Orbán Viktor csak olyan dolgot vezet be, amit mindenki szeret!
- Orbán Viktor semmit sem tud elrontani. Nem tanították meg rá!
- Az emberi agynak csak 10%-át használjuk. A maradékot Orbán Viktor használja helyettünk!
- Orbán Viktor nem csupán vallásos. Ő maga a vallás!
- Orbán Viktor nem tanulni járt iskolába. Felmérte a terepet, hogy hol fognak róla tanítani!
- Isten magára hagyta a Földet. Tudta, hogy Orbán Viktor mellett nem lenne dolga!
- Orbán Viktor egyetlen dobásból megnyeri a Gazdálkodj okosan-t. Kétszer!
- Orbán Viktor sose szabálytalan a fociban. Orbán Viktor rábeszéli az ellenfél csapatát, hogy álljon át hozzájuk!
- Orbán Viktor nem emeli a benzinárat! Orbán Viktor eltörli a benzinárat!
- Amikor Chuck Norris meg akar küzdeni Orbán Viktorral, Chuck Norris 5 perc alatt morális válságba kerül anélkül, hogy Orbán Viktor barmit is tenne.
- Minden ember szereti Orbán Viktort. Minden EMBER!
- Orbán Viktor nem hős! Orbán Viktor az Orbán Viktor!
- Chuck Norris nem legitim. Orbán Viktor legitim!
- Orbán Viktor nem akar miniszterelnök lenni. Orbán Viktor a miniszterelnök!

Kóczián Péter · http://koczianpeter.blog.hu/ 2009.10.16. 00:32:10

Senon!

A rakéta tudóst javítottam; köszönöm - a minőségről:miért olvasod, ha ennyire idegesít?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.16. 00:46:33

már mki elfelejtette a ballibek háziantiszemitáit. Őket sem rúgták ki (nem csak a zuslág volt...), és sajnos "Oszit" sem fogják... legalábbis a jelek szerint.
Őket érdemeljük, na.
Hazánkhazánk...

registraal 2009.10.16. 00:54:51

hááát igen, ilyenkor lehet idézni a Csinibaba filmből:

- Együtt sírunk , együtt nevetünk...
(csak nem egyszerre ) :-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.10.16. 01:02:23

oszival amúgy az a legnagyob baj, h buttta.

Zetek 2009.10.16. 01:25:49

Petike, miért erőlködsz? Te, aki majdnem újságíró is voltál. Nem szánalmas Molnár Oszkározni? Tudod mit, cserélj vele! Tartsd fenn a nagy büdös cigányok lakta pampán az állam működőképességének látszatát, mondjuk egy évig. Remélem téged is naponta fel fognak jelenteni, minden lehetőért és lehetetlenért. Hajrá, tied a pálya, mutass valamit!

Tojglitojas 2009.10.16. 01:37:06

Igaz, ami igaz, ez az írás tényleg harmatgyenge és már nagyon lerágott csont.
Lehet csak nem jól emléxem, de nem olvastam tőled felháborodott és dörgedelmes írásokat a sukorói telekcserével kapcsolatban vagy éppen amikor "Felvásároljuk Budapestet!" nyilatkozta az izraeli miniszterelnök és nem álltál neki kikérni azt, hogy mégis, hogy is van ez, hogy mer ilyet mondani egy szuverén ország fővárosára és talán a hazádra egy másik ország miniszterelnöke. És mit képzel ez a pali, stb. :) Úgy néz ki, ezek a dolgok nem zavarnak, bezzeg most, hogy Oszi kijelentette, megállítja a zsidó nagytőkét, megvédi a magyar érdekeket, azaz Oszi a nagytőke ellen:), de te egyből bepánikolsz, na most mi lesz, vége a világnak :))
Ettől fogva teljesen hiteltelen vagy ebben a kérdésben (is).

Nem kell Molnár Oszit szeretni, sem egyetérteni veled, politikusnak nem is jó a fazon, de ez az nácizó kórus már inkább paródikus, amit lenyomtok vele kapcsolatban. Tényleg nem látjátok, milyen hülyét csináltok magatokból és mennyire unják és leszarják az emberek ezt már?
Oszi azt mondta, a magyar érdekeket védi/védené. Ez ennyire baj? Én azokat rúgnám seggbe, akik nem így gondolkodnak. Ha az elmúlt 8 évben sokan a magyar érdekeket tartották volna szem előtt (kezdve dicső a kormányainkkal), nem lenne IMF lélegeztetőgépen az ország és nem az egész világon Magyarországgal példálóznának, mint elrettentő példával.

Amúgy ma sok ember talán attól retteg, hogy viszik a házát, autóját, nem tudja fizetni a rezsiket, esetleg holnap már munkája sem lesz, nem tudja fizetni a gyereke iskolai cuccait, stb.
Őszintén irigylem azokat, akiket még mindig a patás Orbántól ver ki a víz. :))) Nem tudom melyik csoportban vannak többen, de ha tippelhetnék...

Cigányozás: azt azért mindenki tudja, hogy sok roma a gyermekek után járó támogatásból él. Kóczián, őszintén, te az életed tennéd rá, hogy még sosem fordult elő, hogy egy beszeszelt 2 osztály analfabéta barom nem károsította a több pénz reményében a leendő magzatot? Ráadásul egy roma vezető is azt mondta ez bizony előfordul. Ők ott élnek, de te tán sosem jártál ott, vagy max. lehúztál autóval ittál egy sört az edelényi kocsmába és azután osztod az észt és írod a cikket.
Szerinted Kóczián meddig lehet szőnyeg alá söpörni a kényes kérdéseket, meddig tudja megfélemlíteni az embereket a rasszistázó, nácizó kórus? Mert nagyon úgy néz ki, már nem hatékony a dolog, kissé megunták az emberek.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2009.10.16. 02:14:58

Pontosítanék. Ékes Ilonától nem elhatárolódott a Fidesz, hanem közölték, hogy magánvéleményt mondott.

Ezt a többszólamúságot lehet kommunikációs ügyességnek mondani, de számító jórendőr-rosszrendőr trükknek is. Pl.: andrassew.blogspot.com/2009/08/homofob-trukkok.html

ValleyFloydRoad 2009.10.16. 05:24:42

Csak a saját véleményem: a "zsidózós" dumáját nem ismerem. A "cigányozással" kapcsolatos támadással nem értek egyet. Annyit mondott, hogy arrafelé vannak olyan (nem pedig minden) cigányasszonyok, akik kárt tesznek a magzatban azért, hogy magasabb segélyt, pótlékot, stb. kapjanak. Igazat mondott? Igen. Jobb lenne, ha hazudna és hazudnánk mindannyian ebben az országban, hogy á, dehogy, ilyen nem létezik, csak a mocskos fideszfasiszták találnak ki ilyet? Bocs, hazug, álszent országban nem hiszek, igenis, hogy legyen tiszta, igaz és egyenes beszéd,az álszentkedésnek és a hazugságnak ne legyen helye.

hunyuan 2009.10.16. 06:06:33

@Art Mooney:
te már csak tudod mi?
honnan a f...szból?
orákulum-e vagy..?

pfff..

nestrot10 2009.10.16. 06:07:43

EZ A ROHADT ORBÁN ÉS FIDESZ BANDÁJA --a jobbikon kívűl még a Hitlerrel is és az ördöggel is parolázna, hogy a nép félelmében " egypárt2 legyen...és a hatalom a kezükben legyen!
Remélem rábasznak és a Nép hamar rájön majd a sok kamu dumára és aEurópa elhatárolódása a Fityisztől éa Orbántól, és ha kell előkerülnek a fegyverek is és elzavarják Őket!!!!!!-egy fél év után!

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2009.10.16. 06:12:47

Korábban egyetértettem volna Kócziánnal, de most úgy gondolom, hogy Orbán egyszerűen a normalitást próbálja képviselni.
Vagyis, ez az egész probléma gyakorlatilag szóra sem érdemes, Molnár Oszkár küzdjön meg maga a választóiért az ellenfeleivel, ne csináljunk már ebből ekkora ügyet.
Az egész antiszemita meg fasiszta ügy nézhető ebből a szemszögből is. Nincs különösebb jelentősége ebben az országban. Minél többet foglalkozunk vele, annál jobban felfújjuk.
Olyan ez, mint a fórumokon a zsidózó/antiszemitázó trollok. Ha vitába szállsz velük, csak nekik teszel jót.

Lajos bacsi 2009.10.16. 07:09:11

Írjátok ki páran a homlokotokra: MIVEL A KOMCSIK KÖZÜL SOKAN LOPTAK ÉS A CIGÁNYOK NÉMELYIKE VEREKSZIK, ezért a fejünket Orbán Viktor redves valagába dugjuk megőrzésre.

Ennyi tudtok.

Na,pá, picinyeim.

nyg 2009.10.16. 07:11:11

Az oszározóknak ajánlom ezt a videorészletet. Nem emlékszem rá, hogy emiatt ekkora botrányt kavartak volna. Pedig Oszkár csak egy vidéki polgármester, hősünk pedig (volt) államfő.
www.youtube.com/watch?v=FwmUUhsfKuc&NR=1

Picurigor 2009.10.16. 07:27:09

partvonal.blog.hu/

Ha a parlamentben ülnénk, azt mondhatnánk, hogy az üléspont határozza meg az álláspontot. Legalábbis, ami a hozzászólásokat érinti.

Pár véleménnyel ellentétben KP nem a zsidókat és a cigányokat védi itt, hanem egy alapvető, európai értelemben vett humánumot keres a Fidesz ténykedésében, megszólalásaiban.

Orbán a szokásos mellébeszélésével nagyon veszélyes játékot űz. Minden ilyen kis gesztus pici jelzés a szélsőjobbnak, hogy nem hagyja őket magukra. Persze tudom, kell a szavazat.

Pedig kimondhatná: egy európai értékeket valló Fideszben egyszerűen nem tűrjük meg ezt a hangot. Molnár Oszkár-félékre nincs szükség.
Ezzel sokkal többet nyerhetne középről, mint amennyit veszít a szélsőjobbon.
De sajnos a népszerűségi mutatók valszeg elégedettséggel töltik el és azt hiszi, mindent jól csinál.
Nehogy nagyot csalódjon...

nyg 2009.10.16. 07:33:08

@Picurigor: Most volt egy felmérés, amely szeront Orbán a harmadik leghitelesebb személy. Az első, ha jól emlékszem Erdő Péter, a második talán Sólyom. Most akkor mi van?

midnight coder 2009.10.16. 07:35:23

@nestrot10: Hozzátok képest Hitler és az ördög is jobb alternatíva. Hitler úgy 6 millió ártatlan civilt ölt meg. A komcsik úgy 120 milliót. Az EU meg szarik mostanság az ilyesmire. A szlovákoknál és a cseheknél az a Benesi dekrétum van érvényben aminek a jogalapja kb. ugyanaz ami alapján anno Hitler a gázkamrába küldte a zsidókat. Azaz az illető származása. Ehhez képest 2009-ben ez jogalap lehet, meg lehet erősíteni, és emiatt senki nem rúg tökön senkit, legkevésbé az EU. Fletóékba meg mindenki beletörli a lábát, és beléjük is rúg ha már arra jár. Ma az EU-ban a demokráciának egy mérőszáma van: a GDP. Na jó, még esetleg az államháztartás hiánya és az infláció. Ha ezek rendben vannak, a gázkamrák és a koncentrációs táborok sem izgatnának túlzottan senkit. Ha pedig nincsenek... akkor az van mint most. Márpedig ennek a mostani helyzetnek egy oka van: az elvtársaid elkúrták, nem kicsit de nagyon. Annyira hogy már jóval a gazdasági válság előtt 1-2%-os volt a GDP növekedésünk, és a környező országokban velünk példálóztak hogy ilyen az, ha valaki elkúrja.

laszy001 · http://www.autostat.hu/ 2009.10.16. 07:38:59

Lehet remélni a megváltást a Fidesztől, de felesleges! Semmivel sem lesz jobb a helyzet egy év múlva, mint most! Sőt, még így sem fogunk élni! De kelljen nekünk csak Orbán!

statez 2009.10.16. 07:44:31

Simon Perez "felvásároltuk Magyarországotja" nem érte el Kóczián ingerküszöbét, hogy a Joáv Blumok üzleti tranzakcióiról már ne is beszéljünk. A Molnár-féle gumicsont nagy összbaloldali rágásából viszont nem maradhatott ki. A napokban derült ki, hogy a szocik kuplerájt működtetnek közpénzből a XVIII. kerületben, és a csepeli szocik rokkantnyugdíjasok nyugdíjait sikkasztják el a pártvezetés közreműködésével. A mainstream médiában még csak annyi visszhangot sem keltettek ezek a hírek, mint Klaudia fotói a Playboyban. Ami pedig Molnárt illeti, Zuschlag poénjait a Dunába lőtt zsidókról már senki sem fogja überelni, és ha emlékezetem nem csal, hónapok múltán lett nagy keservesen kirúgva az MSZP-ből, de a Deutschot díszzsidózók és a zsidózó angyalföldi képviselőjük mai napig sem...

midnight coder 2009.10.16. 07:45:26

Ps. Ami a zsidókat illeti, ott még nagyjából megoszlanak a vélemények, Pl. én is elég nagy hülyeségnek tartom az antiszemitizmussal kapcsolatos hisztit mindkét oldalról. Kis hazánkban nem igazán volt az átlagpolgár antiszemita 89 környékén, igazán akkor lett az amikor az SZDSZ környékéről elkezdtek hisztizni emiatt. Én addig azt sem nagyon tudtam hogy vannak az országban zsidók, és hogy kik azok. Nem is érdekelt - ahogy igazából ma sem, max. az idegesít hogy az SZDSZ lépten & nyomon azzal jön hogy már megint üldözik őket, nyomják szegény Krahácsot...

A cigányok már egy másik kérdés. Ez valóban olyasmi ami probléma. De nem csak itt, hanem szerte európában. Lásd olaszok. És itt nem holmi szélsőjobbról van szó, a cigányokat kb. egyként utálja minden oldal - és minden ember. És mint mondtam, nem csak nálunk. Sőt, igazából itt a legkevésbé szín kérdése a dolog: ha a cigány normálisan felöltözik, kultúrember módjára kezd el fellépni / beszélni akkor senki sem veszi cigányszámba. Nem attól cigány valaki hogy barna a bőre, hanem attól hogy tanulatlan, koszos, nem tud normálisan felöltözni, viselkedni. És ha ezt egy fehér csinálja centire ugyanazokkal az előítéletekkel kell szembenéznie. Ismertem nem egy fehér lumpent akit sokkal kevésbé engednék be a lakásomba mondjuk vízvezetéket szerelni mint egy roma származású szerelőt. Az viszont hogy a cigányok 90%-a olyan amilyen és ezen nem is nagyon akar változtatni, nem biztos hogy a többségi társadalom hibája. Illetve, ha igen akkor az nem csak nálunk hanem egész európában az - ez esetben viszont az EU-nak is így kellene fellépnie, nem az egyes országokat külön basztatni.

Pelso.. 2009.10.16. 07:45:44

Jaj, de bírom ezt sok mellébeszédet a hozzászólásokban.
Nem áll olyan rosszul a Fidesz, hogy ennyire szükség legyen a radikális szavazatokra is, hogy még Oszit is benn kelljen tartani.

midnight coder 2009.10.16. 07:47:39

@laszy001: Csodát valóban nem lehet várni. De Fletóék kormányzati teljesítményét még egy csapat csimpánz is felülmúlná az állatkertből. Ha 2002-ben egy rakás emberszabású majmot tettek volna be a parlamentbe, mára akkor is jobban állna az ország gazdasága mint most. Azok legalább nem ártottak volna. Ennél Orbánék csak jobbat tudnak produkálni.

midnight coder 2009.10.16. 07:49:17

@Pelso..: De. Jó lenne ha meglenne a 2/3-ad. Az MSZP nemigen fog megszavazni semmit, az MDF és az SZDSZ nemigen fog bekerülni, és azt szerintem te se akarod hogy a FIDESZ a Jobbiktól függjön a 2/3-os döntések során.

Picurigor 2009.10.16. 07:50:31

@nyg: egy felmérés szerint...
Hű, ez aztán letaglózó.

Nem a népszerűségi felmérések alapján lesz valaki hiteles! Hanem a szavak és a tettek aránya alapján.

Orbánnál ez az, ami nehezen jön össze.

Népszerű? Persze.
A szocik elkúrták? Persze.
De ez nem jelenti automatikusan azt, hogy Orbán és a Fidesz jobban csinálja majd.

Picurigor 2009.10.16. 07:52:24

@midnight coder: Az eszedbe sem jut, hogy akkor végre szóba kéne állni az MSZP-vel. Ugyanis ennek az országnak napról-napra az árt a legtöbbet, hogy a két politikai oldal nem áll szóba egymással.

Ha ezek a pártok az ország érdekét tartják szem előtt, ki kell egyezniük valamilyen nemzeti minimumban.

belekotty 2009.10.16. 07:53:14

@Orbán helyett jobbat, hiteleset érdemlünk!: Lehet utálni Orbánt, de lássuk be a szocik nem csináltak semmit 7 évig. Ja, bocs loptak! Az SZDSZ-t ne is említsük, Kókával az élen! Én megrögzött ballib szavazó vagyok, utálom Orbánt, de már ott tartok nem megyek el szavazni.
Remélem Orbán rendet csinál, van elég erőskezű hozzá. Az biztos hogy számonkéréssel kezdi, mert azzal eltereli a figyelmet róla hogy ő sem tud hirtelenjében semmit csinálni.

belekotty 2009.10.16. 07:55:09

@midnight coder: "Csodát valóban nem lehet várni. De Fletóék kormányzati teljesítményét még egy csapat csimpánz is felülmúlná az állatkertből. "

-Nagyjából így van.

nyg 2009.10.16. 07:56:46

@Picurigor: "Nem a népszerűségi felmérések alapján lesz valaki hiteles! Hanem a szavak és a tettek aránya alapján." Ez igaz. De a felmérések pontosan ezt mérik. Bizony.

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 08:03:40

Lehet még lejjebb süllyedni? Pillanatnyilag még semmi reménysugár sincs a felvirágzásra... legalábbis én nem látok...

nyg 2009.10.16. 08:04:52

Akkor a tények. A TNS Hungary Gazdasági és Társadalmi Marketing Tanácsadó Kft. „Kinek hisz Magyarország?” című országos reprezentatív kutatásának eredménye: 1. Erdő Péter, 2. Sólyom László, 3. Orbán Viktor, 4. Kósa Lajos, 5. Szili Katalin, 6. Navrasics Tibor. A kutatás viszonylag friss, 2009. szeptemberében készült.

érdeklődő 2009.10.16. 08:11:44

Havas Szófiáról mi a véleménye a postolónak?
Az el van felejtve?

index.hu/belfold/hsz071005/

www.origo.hu/itthon/20071009-nem-ker-bocsanatot-1956os-mondtaia-miatt-havas-szofia.html

Ha a fidesz 2/3-al akar győzni tavasszal, akkor az ilyen kis bolsinszkó gerilla-propaganda próbálkozásokhoz, mint ez a poszt, kell gyártania egy viszontválasz modul-gyüjteményt.

Merem remélni, hogy a fideszesek olyanok lesznek, mint a bourbonok, semmit sem felejtenek el, de semmit sem tanulnak.

Pelso.. 2009.10.16. 08:11:45

@midnight coder: Egy normális országban mindez nem múlhat az oszkárokon.

érdeklődő 2009.10.16. 08:18:44

@Picurigor: Elég nehéz elképzelni, hogy szóba álljanak valaha is az mszp-vel. Akkor talán nem kellett volna Lendvainak magas lóról ugatnia évekig, fasisztázni, nácizni, szélsőjobbal összekacsintósozni. Kíváncsi leszek az mszp híres 'konstruktív ellenzékiség' paradigmájára jövő tavasztól, amikor ők lesznek ellenzékben.

Vicces ez a népfrontos, fogjunk őssze már végre siránkozás a bolsinszkók részéről...

midnight coder 2009.10.16. 08:23:03

@Picurigor: Azok után amit az MSZP művelt itt az elmúlt pár évben, a politikai hitelesség egyik fokmérője hogy nem áll velük szóba az ember. És itt a gáz nem a mezei MSZP-vel van (vidék) hanem a pártelittel. A baloldali szavazóknak pedig észre kellene venni hogy ez az MSZP pártelit gyakorlatilag feláldozta az MSZP-t. Azt ép ésszel látni lehetett hogy kb. a koalíció szakadása óta az egyetlen dolog ami jó lett volna az MSZP-nek (és az országnak is) az az előrehozott választás. Az MSZP akkor egy tisztes második hellyel a háttérbe vonulhatott volna és újraépíthette volna magát. Ezzel szemben Fletóék ragaszkodtak a bársonyszékhez, holott látni lehetett hogy ennek csak az a tökölődés lehet a végeredménye ami most van, és hogy ebből nem jöhet ki jól sem az MSZP sem az ország. De maradtak a kormányrúdnál, még Fletó távozta után is - és ez bizony azt jelenti hogy ennek az ára valószínűleg az MSZP teljes bukása lesz. Kb. az MDF szintjéig.
Persze ennek nekem jobb oldalról örülnöm kellene, de mégsem teszem, egy normális baloldalra ugyanis szükség lenne - akkor is, ha a jelenlegi helyzetet csak jobbról lehet megoldani, ez most nem az a helyzet amit baloldali intézkedésekkel helyre lehet hozni. De hosszabb távon a FIDESZ-t váltania kell valaminek, és nem lenne szerencsés ha a Jobbik lenne ez az erő.
Szerintem kellene baloldalra valami normális párt - én egyenlőre csak az LMP-t látom ilyennek. Ha ez meg tudna erősödni úgy hogy közben távol tartja magától Fletóékat és az MSZP maffiózó tagozatának többi kiérdemesült tagját, akkor még lehet valami a dologból. De szerintem a baloldalnak mindenekelőtt meg kell szakítania a jogfolytonosságot Kádárékkal, és ekkor lehetne itt normális baloldal. Márpedig amíg ez nem lesz, addig a jobboldalon sem lehet ezt elvárni.

Az egy dolog ugyanis, hogy OVI nem rúgja picsán Molnárt, de vajon a baloldalon megtette ugyanezt valaki Havas Szófia elvtársnővel ? Ha már demokrácia meg európa meg ilyenek...

Megfigyelo 2009.10.16. 08:25:10

Ez az eset bizonyitek arra, hogy altalaban csak az a kulonbseg a Jobbik es a Fidesz kozott, hogy a Jobbik kimondja, amit a Fidesz csak gondol. Most egy fideszes is kimondta...Mert Orban Viktor most mar nagyon fel attol, hogy mi lesz, ha minden fel- es egeszfasiszta a Jobbikra fog szavazni, es nem ora...

Megfigyelo 2009.10.16. 08:29:12

Azert nem jo a peldalozas Havas Szofiaval, mert az o edesapjat 56-os felkelok bestialisan meggyilkoltak, tehat neki nem lehet mas velemenye 56-rol, mint ami. Molnar Oszkar felmenoit tudtommal senki sem bantotta...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.10.16. 08:31:48

@Megfigyelo:
"Azert nem jo a peldalozas Havas Szofiaval, mert az o edesapjat 56-os felkelok bestialisan meggyilkoltak, tehat neki nem lehet mas velemenye 56-rol, mint ami."

komcsi városi legenda...
szegény apukáját a ki részegen téblábolt, egy orosz katonai teherautó ütötte el.

==T== 2009.10.16. 08:32:53

Az mszp szavazók 75%-a utálja a cigányokat, és 60%-uk legalább enyhén antiszemita is. Szavazatok nem veszítenek Oszi bácsival, legfeljebb a libró körök fogják tovább utálni a Fideszt, de eddig is azt tették. Remélem a fidesz nem nekik akar majd megfelelni 2010 után, hanem a szavazóinak, és a nemzet jövője érdekében fog tevékenykedni, és nem szoci módva idegen hatalmak érdekében és elvárásai szerint..

érdeklődő 2009.10.16. 08:34:29

@Megfigyelo: Az én felmenőimet viszont bántották 1956-ban és az után is. Papírunk van mindenféle eltitkolt polgári származásunkról, meg egyetemről való kitiltásról, stb. Ilyen alapon akkor egy német katona leszármazottja, akinek a felmenőjét a szovjetek brutálisan megöltek a II. vh.-ban, nevezheti e a németek világszabadságharcának a II. világháborút?

Szerintem nem.

Talán lenin mondta, hogy ahol gyalulnak, ott hullik a forgács...

ChatMan 2009.10.16. 08:35:04

Gratulálok Kóczián elvtárs ez igazán szép és elfogulatlan bejegyzés volt.

==T== 2009.10.16. 08:35:21

@FILTOL: Így van. Valóban teherautó ütötte el, legalábbis a jelenlegi történeti kutatások szerint.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.16. 08:47:10

Megalkudás és megértés között különbség van ám.

érdeklődő 2009.10.16. 08:53:06

@elemes2: Éljen a megalkuvás mentes, megértő magyar baloldal!

Le a fasiszta megalkuvókkal!

( Így gondoltad? Sorry, ha nem. )

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.10.16. 09:00:33

"Orbán Viktor azt mondja, rendet teremt az országban. "

és sír a cuclib szája rögvest...

Egi78 2009.10.16. 09:01:42

A munkám során sokat vagyok vidéken, helyszínelek.
Amit Molnár mondott a cigányasszonyokról az igaz. Sőt vannak "csodásabb" dolgok is ennél. Egy belvárosi irodából könnyű liberálisnak meg humanistának lenni. De az országban valóban vannak olyan települések, ahol a cigányság szó szerint terrorban tartja a kissebbséget a magyarokat, de akár a tótokat, horvátokat stb.
Amit a Multinacionáis nagytőkéről mondott Molnár megint csak igaz. Sikerült teljesen kiszolgáltatni az országot idegeneknek (közel kelet kis ország, most nem Jemenre gondolok : ))
Ezek létező valódi problémák.
Ez az MSZP és az SZDSZ végső agóniája. Lassan végük, és a politikai kalandorok, a modern vadnyugati banditák az ilyen Kóka és Gyurcsány félék szépen eltűnnek a süllyesztőbe.Majd a Történelem megítéli a tetteiket.
Amúgy nem ismerem Molnár urat, és semmi közöm hozzá, ha tehetném sem szavaznák rá mert valahogy nem szimpatikus.
Ezek után biztos demagóg lesz meg zsidózó troll, de kibírom. Az igazság néha fáj.

nincsde 2009.10.16. 09:04:08

Tré írás, zavaros, se eleje, se vége

Pelso.. 2009.10.16. 09:06:29

@FILTOL: "Orbán Viktor azt mondja, rendet teremt az országban. "

Én meg ettől kapok nevetőgörcsöt. Attól meg külön, hogy akadnak, akik ezt komolyan veszik, illetve minden áron komolyan akarják venni.

midnight coder 2009.10.16. 09:07:51

@Megfigyelo: Nem az a baj a Havas Szófiával hogy hülyeségeket beszél, ez mindenkinek szíve joga. Az a baj vele hogy az elvtársai nem rúgták ki két lábbal az MSZP környékéről is ez után a nyilatkozata után.

midnight coder 2009.10.16. 09:11:24

@Pelso..: Lehet. De ha megnézed ezt az országot, hát lenne mit rendet tenni benne. Azon el lehetne vitatkozni hogy erre OVI-e a legalkalmasabb - de jelenleg ő az egyetlen szóbajöhető személy. Vagy maradhatnak az elvtársak - ezeknél viszont károsabb társaság az ország élén nem igazán volt Rákosi óta. Vagy jöhet a Jobbik ha ez szimpatikusabb neked.

Amúgy én ha baloldali lennék a következő 4 évben nagyon drukkolnék az orbánnak. Ugyanis, ha nem sikerül neki rendet csinálnia és valami növekvő pályára tolni a szekeret, utána nem az MSZP/SZDSZ fog jönni a következő 4 évben - ők már leírták magukat - hanem a Jobbik. És szerintem ezt egy ballibnek kevésbé kellene szeretnie.

Arma Gedeonka 2009.10.16. 09:20:48

"Egy dolog a véleményüket beszámítani egy választási küzdelemben; más dolog nem elidegeníteni őket, mint választókat . És egy egészen másik szint a kiválasztott közösségben, a pártban bent tartani azokat, akik ilyen nézeteket nyilvánosan hirdetnek vagy nézeteikre fény derül. "

Elképesztő naívság. Azzal most nem is foglalkozva, hogy Molnár Oszkár kijelentéseinek mekkora a valóságtartalma és persze itt se hangzik el semmilyen cáfolat, ezek tabuk és kész, a lényeg, hogy Orbánnak most nagyon oda kell figyelnie, hány szavazatot kap.
Ha ez ügyben kirúgná Molnár Oszkárt, a helyi fideszesek nagy eséllyel testületileg átvonulnának a Jobbikba és ez országszerte jeladás lehetne azoknak a fideszes TÖMEGEKNEK, akik vigyázó szemeiket már amúgy is régóta a Jobbikra vetik.
Orbán kötéltáncot jár, meg kell őriznie szalonképességét pl. Brüsszel felé, másrészt viszont potenciális szavazóbázisa egyre nagyobb része radikálisabb szöveget és cselekvést vár, ha sokáig nem kapja meg, megy oda, ahol viszont igen. Orbánnak legalább a választásig fent kell maradnia a kifeszített kötélen. És ez ráadásul még közérdek is.

Arma Gedeonka 2009.10.16. 09:23:34

@midnight coder:

felesleges a feltételes mód. Mindenképpen a "Jobbik" fog következni, csak elvileg ma még benn avan a pakliban, hogy nem szó szerint. Tehát elvileg lehet, hogy a még nyugat felé szalonképesnek látszó Orbán lesz kénytelen felvenni az iramot és saját maga radikalizálja a Fideszt, hogy hatalmon maradhasson. De ettől persze esélyesebb, hogy a Jobbikos politikát maga a Jobbik fogja megvalósítani, a fennnálló világrend keretein belül mozgó Fidesz erre inkább képtelen. A fennálló világrend összeomlik.

Pelso.. 2009.10.16. 09:31:25

@midnight coder:
Persze, hogy lenne. Észre kellene venni, hogy el kell kezdeni mindazt, amit a teljes politikai elit 90' óta elmulasztott.
Viszont, semmi szükség az ilyen önhitt, messiás-sejtetésű, a legkisebb racionális tartalmat is nélkülöző kijelentésekre. A jelenlegi helyzeti előnye tekintetében sem kellene a demagóg népbutítás (eddig) bevált eszközeivel élni. Az ma már nekem édeskevés, hogy azt mondja valaki, amit hallani szeretnék, s ezért aztán "vitam et sangvinem".

@FILTOL: Úgy vélem, ez nem nevetés kérdése.

statez 2009.10.16. 09:33:57

Nálunk tabu mindenféle rasszizmus csak a magyar nem, természetesen. És aztán a Tavaszmező utcában történt, ami történt, ugye. A zsidó rasszizmushoz létezéséhez még csak Tavaszmező utca sem kell, itt van velünk a rendszerváltás óta a liberalizmusnak álcázott eszmék mögé rejtve, ahonnan néha kibukik a maga valóságában, mint szegény Landeszman esetében, vagy amikor az avarbolgárok az ATV-n elmagyarázzák, hogy a palesztin népirtás miért bocsánatos bűn szemben a náci népirtással. Simon Perez eszmefuttatása Magyarország gazdasági anektálásáról is olyan visszhang nélkül halt el a mainstrem médiában, mint Győzike legújabb fogyókúrája. Az ilyen és ehhez hasonlatos jelenségekre adott válaszok, mint Molnár esetében, ellenben beindítják a gőzhengert. Ilyenkor a legkevesebb, hogy az egész jobboldalnak meg kell tépnie magán a ruhát, és bűnbocsánatért esedezni, amit az aztán meg is tesz a maga esetlen módján. Amivel csak újabb ürügyet szolgáltat a vérszagot kapott kopóknak. Hogy aztán jó szocijaink közben már ott tartanak, rokkantnyugdíjasok nyugdíját sikkasztják, meg kupit működtetnek közpénzen, hát Istenem, amíg Molnár Oszkár fidesztag, van ennek hírértéke?

érdeklődő 2009.10.16. 09:42:42

A jobbik akkor kerül kormányra, amikor Navracsics gyereket csinál Lendvainak...

Blackrock (törölt) 2009.10.16. 10:09:01

@FILTOL: miért, te láttad??? Ott voltál, vagy mi a fasz?

Blackrock (törölt) 2009.10.16. 10:10:58

@Tojglitojas: ezt ugyan hol és mikor mondta az izraeli miniszterelnök????

registraal 2009.10.16. 10:23:09

Végigolvasba a bejegyzéseket azért egyvalami még eszembe jutott.
Mikor lesz már vége annak a szokásnak, hogy, ha valaki valamit rosszul csinál, akkor nem a bocsánatkérés vagy a felelősség vállalása a következmény, hanem, a "na de a másik pár ezt és ezt csinálta és az milyen és most akkor én nem is csinálok semmit mert nemkell mert a másik pár amikor ezt és ezt csinálta..."
A Rendrakás is így fog kinézni ? Meddig lehet ezt még csinálni ?

Valamikor a körbemutogatást meg kéne szakítani, előfordulhatna az is, hogy nincs leosztva a szerep a Parlamentben, miszerint a kormány mond valamit, az ellenzék NEM-mel szavaz, mert csak, a Köztársasági elnök tovább ül bágyadt tekintettel és csípőből vágja a kérdést az alkotmánybírósághoz. Néha azt érzem, hogy minket nem más, csak az Alkotmánybíróság kormányoz. Gőzöm nincs mit csinál Sólyom... És , hogy ki van kormányon vagy ki van ellenzékben a fenti szerepkörbe ugyanúgy illeszkedik... Mindig jön 4 év veszekedés, mi meg nem haladunk csak sodródunk...

Kezdődött a Torgyánnal annak idején...

A Jobbik szerintem, ha nem különül el a Fidesztől erősen akkor veszíteni fog és mint a MIÉP kihullik onnan később. ... és ezt remélem is.

Blackrock (törölt) 2009.10.16. 10:30:53

@statez: "Simon Perez eszmefuttatása Magyarország gazdasági anektálásáról is olyan visszhang nélkül halt el a mainstrem médiában"

Mondd már légyszíves, hogy ez hol, mikor hangzott el? Csak, hogy vissza lehessen keresni...addig ez csak a szokásos antiszemita blablabla.

Azt is elárulhatnád, hogy a magyar gazdaságra világviszonylatba kinek és miért van szüksége? Mi az a termék, árucikk, nyersanyag, természeti kincs stb., amire Izraelnek annyira szüksége van, hogy "anektálni" akarja érte Magyarországot???

érdeklődő 2009.10.16. 10:37:12

Bár én értem mit akar mondani simon peresz, a kurucinfós jobbosok meg úgy értik, ahogy akarják, de itt van:

www.youtube.com/watch?v=FwmUUhsfKuc&feature=related

érdeklődő 2009.10.16. 10:39:26

@Blackrock: A kurucos jobbosok szerint a vízkészletünk pl. az egyike azoknak, amire az izraeliek pályáznak.

Blackrock (törölt) 2009.10.16. 10:57:23

@érdeklődő: a vízkészletünk...és mit fognak vele csinálni? Kimerik a Balatont és lajtoskocsiba rakják vagy elvezetik a Dunát Izraelbe? Úrrrrissssssten, milyen kibaszott sötét emberek vannak.

nyg 2009.10.16. 10:58:17

@érdeklődő: Nem az a lényeg, hogy ki miként magyarázza (esetenként félremagyarázza) az ominózus mondatokat, hanem,hogy mit mondott. Simon Peresz nagyon is egyértelműen fogalmazott.

Blackrock (törölt) 2009.10.16. 11:01:32

@érdeklődő: erre mondják, hogy "bullshit". ebben az anyagban az ég világon semmi nincs. a jobbik/kuruc/náci szimpatizánsok meg elmehetnek a picsába. sok baromállatja.

Ennek az országnak nem a zsidók, hanem ők az ellenségei.

Arma Gedeonka 2009.10.16. 12:00:57

@Blackrock:

Mi volt a palesztinok nagy kincse, amiért annektálták őket?

Precedens van.

statez 2009.10.16. 12:28:50

@Blackrock: Vedd már a fáradtságot, és üsd be a gugliba, hogy simon perez nyilatkozata, kapsz vagy száz találatot. Amúgy pedig az az uncsi, de már nagyon, hogy minden náció rasszista, a zsidó is, a magyar zsidó is, de ezt nem lehet kimondani, mert akkor megkapod az antiszemita bélyeget. Ezzel van már tele mindenki töke, az enyém is...

Pangalactic · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/350-skoda 2009.10.16. 18:07:50

teljesen mindegy. őket így is meg fogják választani... akármilyen baromságokat is mondanak a képviselők ez meg fog történni, mert a másik oldal hihetetlen mélyre ásta el magát... innentől miért rugnák ki a pártból ezt a szerencsétlent? csak egy gonddal több lenne.

tevevanegypupu 2009.10.17. 00:54:10

Nehogy mar az mszp-szdsz kepviseloi mondjak meg, hogy mi legyen Molnar Oszkarral. Foglalkozzanak inkabb a sajat rasszistaikkal a terv szerint. Meg a vegen elszaladnak, ha sokat ugral Oszi miatt az mszp halado, emberarcu tagozata. Szamoljak csak a rokkantnyugdijakat meg a kupleraj napi beveteleit, azok megiscsak tobbet visznek a konyhara.

hapcika 2009.10.17. 16:05:12

@FILTOL: Ez a Wittner Mária féle verzió. wittner Az Angyal féle csapatban harcolt, ha ugyan harcnak lehet nevezni a rendőrőrsök megtámadását, vagy járőröző katonák lelövését fegyverekért. Horn fegyvertelenül ment haza az anyjához Angyalföldre mikor az Angyal csapat területén valaki lelőtte. Határőr volt, nem ávós, de kevés tudású embereknek mindegy. Egyébként az eltévesztett paroli miatt lelőttek 850 honvédet, 680 határőrt és kb. 400 rendőrt. Egy se volt pufajkás. Ha megnézed az itéleteket, arról szólnak itt Pesten, Killián-laktanya elleni támadás, Köztársaság tér, fegyvertelen emberek, katonák agyonlövése és mint kiderült a Kossuth téren is azért lőttek, mert valaki a levegőbe lőtt örömébe.
56-ban csak arról szólt a történet, hogy nem mind forradalom az, amit annak mondanak.
süti beállítások módosítása