Akit csak az érdekel, hogyan szabaduljon meg Orbán és a Fidesz uralmától, azok semmit sem fognak változtatni Magyarország sorsán.
Szakmámnál maradva: ha holnap megszűnne a Fidesz –féle médiaszabályozás, akkor ugyanaz az állapot állna vissza, mint ami előtte volt.
A politikai osztály tagjai, s a velük szövetséges társadalmi és gazdasági aktorok a kuratóriumokon keresztül gyakorolnák uralmukat és befolyásukat a média felett a közmédia esetében. Az üzleti szereplők esetében a korábban is szokásos rejtett gazdasági-politikai nyomás érvényesülne.
Az MSZP és Gyurcsány Ferenc kritikája mindaddig csak a savanyú a szőlő esete, amíg nem képesek bebizonyítani, hogy nem a „régi rendszerhez” akarnak visszatérni.
Horn Gyula alatt alakult ki egy olyan politikai adok-kapok, amelyben a kormányzó párt hegemón törekvéseit az ellenzék hadállásainak, befolyásának kisebb-nagyobb csipegetése kísérte, de a formális hatalmi-befolyási övezetekből nem szorították ki őket. A formálist persze ebben az értelemben a hatékony befolyási eszközök ellenpólusaként értem: dumálni lehetett, információkat szerezni is, a színfalak mögötti befolyásolásra is tér nyílt, de a kormányzó politikai erő befolyásszerzését ez nem tudta korlátozni.
Az MSZP sajátos szövet, sokféle csoport szövetsége, s ezért átjárhatóbb volt mind az SZDSZ-esek, a liberálisok, s akár az ellenzék számára is. Kisebb ügyeket, egy-egy csomóponti konfliktust így lehetett befolyásolni.
A Fidesz zárt társaság, Orbán és támogatói uralják a pártot, velük nem lehet – vagy nagyon nehéz – kompromisszumokat kötni, konfliktusokat, ügyeket elintézni.
2010-től kezdődő hatalomgyakorlásuk idején a fideszesek úgy döntöttek, hogy szabadon engedik régi meggyőződésüket: a politikai hatalom birtokosainak minden olyan teret ki kell töltenie, amelyre a demokratikus rendszer lehetőséget ad. A győztes minden visz alapon. Ezzel megszüntették, korlátozták a korábbi kisebb engedmények rendszerét. Ezért fáj a Fidesz politikai gyakorlata a vele rivális politikai erőknek. Az LMP a politikában új, ideológiája szerint mentes ezektől a csencselésektől, ezért kritikáját nem hajtja a korábbi befolyás elvesztésének dühe.
Az MSZP kritikája a 2010-ben elvesztett hatalmi befolyási övezetek visszaszerzésére irányul, s nem egy valódi alternatíva megteremtésére. Ahhoz ugyanis fel kellene dolgozni az 1990 -2010 közötti történések tapasztalatait. Ennek pedig semmi jele.
Gyurcsány Ferenc a demokrácia védelme alatt akarja összegyűjteni a Fidesz-ellenes erőket, amellyel Mesterházy Attila MSZP pártelnök egyetért. A Fidesz anti-demokratikus képének megfestése e platform támogatókkal való megtöltésére szolgál.
A baloldali-liberális értelmiség kritikája ismét Orbán Viktorra és uralmi berendezkedésére irányul. Aki így tesz, az tulajdonképpen Orbánnak tesz szívességet. Ideológiailag ugyanis konzerválja azt uralomgyakorlási, hatalomszervezési világot, amely egyébként a szocialista-liberális hatalom vereségének egyik okozója is. Szóval, Orbán a markába röhöghet, mert az őt támadókat annyira leköti a démonizálás, hogy semmi erejük nem marad kidolgozni azt a kritikát, amely mássá tenné az MSZP újabb hatalomgyakorlását.
Független polgárság tudna véget vetni az 1990 óta tartó vircsaftnak, amely pedig nem nagyon gyarapszik. A filozófus –vita nem csak a Fidesz gonoszságára utal, hanem arra is, hogy még vezető értelmiségiek is megszívathatók, ha az állammal működnek együtt. Ugyanez történt Orbán előző kormányzása után is. Az erőforrások szűkek, a magyar értelmiségnek számítanak az állami megrendelések, ahogyan az üzleti szférának is. Az állami szférától független gazdasági szereplők vagy kevesen vannak, vagy nem érdekli őket a független világ intézményes és gyakorlati „legyártása”. Mint mindig, egy jó sajtótermék, vagy egy hatásos kulturális eszköz csodákat tehet. A költségei azonban akkor is milliárdosak, ha az Igazság teljes birtokában van a baloldali-liberális oldal, s Orbán Viktor nem más, mint egy szemfényvesztő.
Szerintem egyébként nem szemfényvesztő Orbán Viktor, hanem érzékeny szeizmográfja annak, ami a magyar társadalom egy részében a kapitalizmus frusztrációja miatt kialakult. Lehet még mekengeni azon, hogy milyen szemérmetlen, s milyen gonosz, de azoknak, akik Orbánt nem bírják elviselni, el kellene gondolkodni azon, hogy egy társadalmi viszonyrendszer, s nem egy ember akarata befolyásolja a választók döntéseit. E viszonyrendszer pedig az emberek vágyaiból, csalódásaiból, lehetőségeiből, élményeiből, az emberek fejében végigszánkázó és ott megragadó emlékképekből – és persze fontos, politikai élménnyé váló makrogazdasági, szakpolitikai döntésekből áll össze. Jól is kell kormányozni, meg jól is kell az emberek vágyaival, frusztrációival bánni, s közben az sem árt, ha az ezektől független szakpolitikai vagy a közvélemény számára érdektelen politikai kérésekben jól, igazul és helyesen kormányoz-e valaki.
De ezek persze politikai általánosságok. Itt és most az a kérdés, hogy a 2010 előtti rendszert akarjuk vissza vagy egy újat akarunk létrehozni.
Megértem persze a politikusokat is. Amíg nincs társadalmi bázisa egy másfajta politikának, addig nincs politikai alternatíva sem.
Akinek csak az a baja, hogy most „ezek” és „így” gyakorolják a hatalmat, az folytassa csak a szokásos baloldali-liberális és konzervatív kritikát, ahogyan eddig is tette. És örüljön annak, hogy egyszer majd az „övéi” kerülnek hatalomra.
Aki mást akar, annak Orbán Viktor legyen az a fénycsóva, amely megvilágítja a problémás területeket, mindazt, amin túl kellene lépni.
