Ha nincs kormányprogram, amely operacionalizálható, az nem elsősorban a közönségnek rossz, hanem a kormányban dolgozó apparátusnak, a politikusoknak, a politikai stábok tagjainak.
A kormányprogramról, gyorsan átfutva,nekem jobb a véleményem, mint a megszólalt elemzőknek, de most nem erről írok. A kormányprogramot a következő posztomban elemzem majd.
Most azzal foglalkozom, hogy kormányprogram készítői túl egyszerűen tudták le a programírást. Ez olyan elképzelésekre utal, amelyeknek súlyos következményei lehetnek a Fidesz-kormányzás működésére nézve. Ebben a posztban ezt elemzem.
Abban a korszakban, amikor még az ötven, 100 fős cégek „policy paper”eket készítenek, hogy a dolgozók és a vezetők tudják, merre tartanak, naivitás azt gondolni, hogy az egy-célú cégeknél sokkal összetettebb ügyeket kezelő kormányzat magától is elnavigál majd a közéletben.
A kevés miniszter, a sok „junior minister” államtitkár csak akkor lesz hatékony, ha a miniszterelnök nem közvetlenül irányítja őket. Katona Kálmán, az előző Fidesz-kormány miniszter lelkesen emlékezett arra, , hogy egy hétvégén benyitott Orbán dolgozó szobájába, s a miniszterelnök ezer papír alapján próbált értelmezni egy egész nemzetgazdasági ágat. Ez nagyon dicséretes, de nem lehet egy országot úgy irányítani, hogy kis és nagy dolgokat a miniszterelnök maga ért meg – miután maga jelölte ki a politikai irányokat, fordította le azokat megvalósítandó és megvalósítható célokra. Nincs olyan zseni, aki a gazdaságtól a jogon át a kultúráig, pláne a társadalomig mindenhez ért.
A modern politikai vezetők egyszemélyi felelőssége óriási. A demokrácia sajátja, hogy az egyszemélyi vezetőnek vagy magára kell vállalnia a döntéseket vagy delegálnia kell, de persze úgy, hogy a delegálás is az ő felelőssége. Nincs magánpalota, ahova elvonulhat. De aki azt hiszi, hogy az elemzéstől a döntés előkészítésen át a döntésig, s annak megvalósításáig mindent maga intéz, az egyszerűen belefullad majd a saját teendőibe – még azelőtt, hogy azokat meg tudta volna valósítani.
Ha az Orbán-kormányban mindenki a miniszterelnökre vár és figyel, meg egy –két erős ember rezzenéseire alapozza a tevékenységét, akkor a kormányzat meg fog bénulni. Intézményt összevonni, embereket kinevezni és kirúgni pár ember is elvégezhet. Sőt, még egy rendszert is ki lehet alakítani úgy, hogy néhányan összehajolnak és megbeszélik azt. Legfeljebb, ha kevesekkel beszéltek, akkor kevesebb szempontot vettek figyelembe, s rosszabb lesz az eredmény. De az is lehet persze, hogy akkor is rosszabb lenne az eredmény, ha túl sok emberrel beszéltek volna.
Ám ugyanez a pár ember már nem lesz képes az egész rendszert működtetni – akkor sem, ha a döntés pillanatában pontosan tudták, hogy mit akarnak, s az elképzelésük még jó is volt.
Meggyőződésem, hogy a Fidesz kulcsemberei két dolgot akarnak: jó kormányzati rendszert kialakítani, s egy jobb országot építeni – és olyan hatalmi struktúrákat kialakítani, amelyek a Fidesznek kedveznek. Ez jelenti a párt háttér-infrastruktúrájának az egzisztenciális megalapozását, de jelenti azt is, hogy a Fidesz által elképzelt politikai döntéshozatal hatékony megvalósítását szolgálja. A PSZÁF és az MNB összevonása nem csak Simor András jegybankelnök és Farkas Ádám PSZÁF elnök elmozdítására szolgál, hanem arra is, hogy a pénzügyi piacokat döntéseivel befolyásoló és a pénzügyi piacokat kontrolláló szervezet egy kézben legyen.
Egy ilyen mértékben domináns politikai erőnek azonban nagyon óvatosan kell bánnia saját hatalmi pozícióinak megerősítésével. Az ember már csak olyan, hogy a hatalom birtokában a maga és saját csoportja, a hatalmi elit érdekeit megvalósító, értékeit és céljait szolgáló eszközöket sokkal inkább meg akarja teremteni, s elfeledkezik közben arról, hogy a hatalom megszerzésével nem zárul le a folyamat, a hatalmat meg kell tartani, s ehhez még jól is kell kormányozni.
És van még egy fontos dolog: tetszeni kell a választóknak, el kell nyerni a bizalmukat. A bizalom megőrzése pedig nem négyévente, hanem nap, mint nap történik. Gondoljunk bele, hogy Gyurcsány Ferenc egy hónappal a választási győzelem után, 2006 májusában, Őszöd után követte el az első óriási bakiját, amikor a nyilvánosság előtt nem beszélt arról, amiről Őszödön. Aztán öt hónappal később, amikor nem kezelte a sokkolt közönséget.
Most, pár héttel a hatalmas, sosem látott győzelem után nehéz belegondolni abba, hogy ez a sikeres csapat bármit elronthat. Nincs is semmi jele annak, hogy ez így történne. De bármikor megtörténhet – a modern politikát ugyanis egy rendkívül tagolt térben csinálják. Itt nem a csatamezőn, az uralkodó klikkek párharcaiban változnak meg az erőviszonyok, hanem a hatalmon levő politikusoktól független, s állandóan vibráló közegekben. A szerkesztett nyilvánosságban (média), a nem szerkesztett nyilvánosságban ( az online világban), a világgazdaságban, az európai gazdaságban, az ügyészségen, a titkosszolgálatok egymással folytatott párharcaiban, a magyarországi magán titkosszolgálatok párharcaiban, egy-egy politikai elitcsoport egymás közötti küzdelmében, amely aztán a nyilvánosság előtt jelenik meg leleplező cikkek és információk tartalmában.
Aki ezt is kontrollálni akarja, annak egy olyan bonyolult világgal kell szembeszállnia, amire egyszerűen nincs pénze, energiája egyetlen győztes politikai erőnek sem. S ha a világot, s a minket körülvevő világot nem tudjuk uralni, akkor ideológiát, célokat, eszményeket, megvalósításra alkalmas program elemeket kell a saját politikai végrehajtóink elé tárni, különben fogalmuk sem lesz, hogy mit kell tenni az adott területen. Ha meg minden ügyben a miniszterelnökhöz szaladgálnak, akkor vagy a miniszterelnököt véreztetik ki, vagy a miniszterelnök körüli szürke eminenciások kapnak egyre nagyobb szerepet. A szürke eminenciások helyzete azonban csak annyiban különbözik a laikus kívülállótól, hogy a miniszterelnök bizalmát élvezik. Tévedés ne essék, egy ekkora rendszer kezelésében a szerepük rendkívül fontos, épp azért, mert a miniszterelnök esze, agya, szája és szeme funkcióját töltik be. Ha a miniszterelnöknek van egy embere, aki a nevében bármely külföldi meghatározó politikussal se perc alatt tud beszélni, ki tud utazni hozzá, s nem kell, hogy pozíciója miatt egy látványos konvoj szállítsa, akkor a miniszterelnök hatékonyabban tud ügyeket intézni. De ettől ez a bizalmas körbe tartozó ember még nem fog érteni a külpolitikai ezer eleméhez, s ha ahhoz ért is, nem ért majd a társadalom és a kultúra minden ügyéhez sem. S ha mindenhez ért, akkor sem irányít egy apparátust: mert ha azt irányítana, akkor nem lenne ideje mindenkit meghallgatni.
Bárhogy is gondolom végig, nincsenek csodaszerek, s nincs egy az ismerttől eltérő világ, amely arra vár, hogy Orbán Viktor és csapata azt felfedezze. Éppen egy konzervatív érték-közösséget magáénak valló politikai elitnek kell tudnia, hogy vannak összefüggések, amelyek nem erőszakolhatóak meg.
Egy diktatúra funkcionálisan le tud egyszerűsíteni dolgokat, de ez egy részt nem egy diktatúra lesz, másrészt a diktatúrák története is mutatja, hogy normális üzemben a diktatúrák politikai működése és működési rendszere is ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdjön, mint a demokráciaé ( a legitimáció biztosítása, a különféle érdekek képviselete és az emberek akaratainak hatékony „becsatornázása”).
A Fidesz akkor kormányoz majd, ha bölcsen kormányoz. A jó és a bölcs elegye pedig a mértéktartást jelenti. A hatalomkoncentrációban, a döntéshozatalban, s a programadásban. Hogy most éppen másról ne beszéljek. A kétharmados választói akarat sem több eszet, sem több energiát, sem több szemet és fület nem adott a döntéshozóknak. Csak több lehetőséget. És persze, amiről most sokkal kevesebbet beszélünk, mert még tart a győzelmi mámor, sokkal több felelősséget is.
A sikerhez emberek, kormány alkalmazottak, politikai kinevezettek, a saját területükön önállóan tevékenykedő emberekre van szükség, akik meg is valósítják a kormány politikai programját és saját elképzeléseikkel gazdagítják is azt. Az ahatalmi elit, amely erre nem figyel, egyszerűen kiszikkad, erőtlenné és nem tud majd válaszolni az újabb és újabb kihívásokra. Amelyek viszont a dolog természeténél fogva csőstül jönnek majd. Számomra ez az egyértelmű tapasztalata az 1990 óta hatalomban levő egykori és éppen hivatalban levő politikusokkal folytatott több száz beszélgetésnek.
Akinek a programja csak szlogeneket tartalmaz, annál félő, hogy meg is ragad ezen a szinten. Általában nincs egy kormányalakítást követő időszak, amikor majd végre le lehet ülni igazi programot alkotni.
S ha ez így van, akkor néhány ember hatalmas befolyással bírva élete legnagyobb kalandjában vesz majd részt a következő időszakban. Olyan befolyással, felhatalmazással bírnak majd, amiről mindenki csak álmodik a politikai szakmában. Elképesztően sokat tesznek majd, rengeteget vitatkoznak majd, s a leterheltségük mellett nem veszik majd észre, hogy egyre kevesebben vannak, s egyre jobban bezárkóznak a saját bizalmi körükbe.
Egyszerűen szólva: így lehet könnyen elkúrni a hatalmas lehetőséget.
