Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

A szokás hatalma

2008.10.07. 22:10 Kóczián Péter

 

 

A hagyományos szellemi frontvonalak megrepedeztek. A kilencvenes években megszilárdult ideológiai frontvonalak határai fellazulnak.
Amikor Demszky Gábor 2001-ben meghirdette, hogy az SZDSZ egyenlő távolságot tart az MSZP-től és a Fidesz-től, a szocialista, a szociálliberális és liberális értelmiségfagyos csenddel zárta karanténba az ötletet. Megkönnyebbültek, amikor Demszky megbukott, mert ezzel az érthetetlen idea is megbukott.
Hét évvel később Horn Gábort, a koalíciósért felelős államtitkárt már senki nem küldte el a fenébe, amikor ugyanezt megfogalmazta.
Kóka János kivitte az SZDSZ-t a koalícióból, s ezzel megtörtént az elképzelhetetlen.
Utóda, akitől Kóka irányvonalának megváltoztatását várták, semmit nem változtatott az egyenlő távolságtartáson. Kiszivárogtatta az Orbánnal való viszonyának felmelegedését, látványosan tárgyalt Orbán Viktorral, az ŐsGonosszal, akinek a neve szitokszóvá vált a baloldalon és a liberálisok között.
Az igaz, hogy az értelmiségi frontvonalak nem változtak meg, s az is igaz, hogy a baloldali, liberális értelmiség semmit nem tett az új helyzet szellemi feldolgozására. De ez nem maradhat így. Valahogyan fel kell majd dolgozni azt, hogy reális lehetőséggé vált az SZDSZ-Fidesz politikai együttműködés, esetleg a koalíció, s ez az MSZP politikájának ellenében megfogalmazódó állásponttá, nézőponttá vált.
A politikai ügyekben megtörtént elmozdulása romba dönti a kialakult szellemi kereteket. Az SZDSZ ugyanolyan távolsággal kezeli az MSZP-t és a Fideszt. A Fidesszel szembeni emberi jogi kritika ugyanolyan fontossá vált, mint az MSZP-s modernizációs ideológia kritikája. És az MSZP hiányosságai éppen akkorává váltak, mint a Fideszé.
A Tarka Magyar petíció aláírását egy újabb Orbán ellenes futammal megfejelő miniszterelnök a múlt héten tényszerűen lukra futott: Orbán elsőként írta alá a petíciót. Orbán ezzel módosított azon az álláspontján, hogy semmi balos, liberális ügyet nem támogat. Most támogatott.
A szokásos szellemi keretekben - egyébként a jobboldali térfélen is ez a helyzet – nem lehet értelmezni ezeket a jelenségeket. Orbán liberális fordulatot hajtott végre? Fodor lemondott a szociálliberális irányvonalról? A megszokott értelmezéseken haladva ilyen kérdéseket kellene feltenni.
Az, hogy az értelmiségi sajtó nem foglalkozik ezekkel az ügyekkel, nem azt jelenti, hogy ezeket a problémákat, elmozdulást senki nem érzékeli. Inkább arról van szó, hogy húsz éve –harminc éve kijegecesedett nézőpontokat kellene módosítani, felülvizsgálni.  Szellemi egzisztenciák tapadnak e keretekhez, s a irányváltás alaposan megpörkölné a korábban vitathatatlannak vélt beállítások igazságtartalmát.
Magyarországon még nincsenek olyan hatásos szellemi centrumok, amelyek a kialakult szellemi frontokat megkérdőjeleznék. Nincs olyan új olvasó réteg, amely az ideológiai piac szokásos termékeit megkérdőjelezné, nincsenek a szokásostól eltérően összerendezett szellemi termékek (lapok, tanulmányok, kutatások stb). Így az ideológiai piac szereplői a szokásos termékeket gyártják le nap, mint nap.
A politikai realitás azonban megváltozott. Elkerülhetetlen, hogy ez ne hasson a szellemi világra. Már csak azért is, mert a Magyarországon ideológiát termelő rétegre a politikai világ működése nagy befolyást gyakorol.  Az ideológiát alkalmazó és az alkalmazott ideológiát termelő csoportok és emberek nem vakok és süketek, hanem szellemileg restek. És hát persze: erős gazdasági, személyi, politikai kapcsolatok, érdekek tartják egyben ezeket a szellemi kereteket. Ma még a megszokott keretek között osztják a pénzt és az észt.
Majd meglátjuk, ez így marad-e továbbra is.
 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr57702022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medve 2008.10.08. 09:06:43

kedves Péter! Írásai érdekesek. Ideje lenne lassan visszatérni a képernyőre!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.08. 10:34:50

"Magyarországon még nincsenek olyan hatásos szellemi centrumok, amelyek a kialakult szellemi frontokat megkérdőjeleznék. Nincs olyan új olvasó réteg, amely az ideológiai piac szokásos termékeit megkérdőjelezné, nincsenek a szokásostól eltérően összerendezett szellemi termékek (lapok, tanulmányok, kutatások stb)."

De vannak, itt van peldaul ez:
hvg.hu/velemeny/20081007_koltsegvetes_plafon_gyurcsany.aspx
Azert nem latszik ez az "ideologiai piacon", mert a fogyasztok teljesen masok. A fenti HVG cikket az uzleti vilagban mozgo emberek irtak ugyanilyeneknek. Ok mas valosagot latnak, mint mondjuk egy ES korul keringo "velemenyformalo", aki csak ideologiaban tud gondolkodni es a szamara az uzlet problemai harmadlagosak mondjuk a meleghazassag torvenyesitese mellett.

Az SZDSZ es a Fidesz politikai centrumai markansan kulonboznek egymastol. A Fidesz peldaul sose szorgalmazta az allam leepiteset (ezt egeszen 1989-ig lehet kovetni), de mindig adocsokkentest akart. Kulturalis/ideologiai teren Fidesz centruma mindig ballib volt, de sose annyira liberalis, mint az SZDSZ-e. Ez nem akadalyozza meg a ket part egyuttmukodeset, de a kulonbsegek tartosan fennmaradnak.

Egyetlen ideologiai feladat var elvegzesre: annak megertese, hogy a politika kompromisszumokrol szol es nem haborurol. Tehat minden part eseti koaliciokba megy bele szavazotaboranak erdekei alapjan es nincsenek osellensegek.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.08. 15:54:31

Hát, nincs komment túltengés. Valami droid pedig jöhetne rajtam kivűl is.

zsoszta · http://undox.net/blogforum/ 2008.10.08. 16:11:09

"Orbán liberális fordulatot hajtott végre? "
Szerintem Orban mindig oda fordul, arra fele forog, ahonnan nagyobb politikai haszonra szamit.
Most a multikat, nagytökeseket es a felsöközeposztalyt szeretne megygyözni arrol, hogy ö liberalis.
De ne feledjük, tavasszal a 300 nepe kedveert meg balos, söt kommunista volt, akarcsak 2002 utan, amikor bankarkormanyoztak es eles antikapitalista lozungokat nyomattak.

"Fodor lemondott a szociálliberális irányvonalról?"
Szerintem Solt Ottilia szegyelne a mai SzDsz-t, amely 2001 ota jobboldali, neoliberalis politikat folytat.
Azt hiszem Seres Laszlo ekkoriban irta meg, hogy az SzDSznek a nagytöke partjava kell valnia, mert csak ott maradt hely szamukra a politikai palettan es persze megelni is a nagyburzsoazia farvizen tud csak az überertelmisegiek partja.

Ja, es persze ajanlom figyelembe ezt az oldalt, sok mindent megmagyaraz az elmult 20 ev magyarorszagi törteneseiböl:
kibulizottorszag.net/

zsoszta · http://undox.net/blogforum/ 2008.10.08. 16:12:57

"tavasszal a 300 nepe kedveert "- helyesen: tavasszal a 300 Ft-ok nepe kedveert

zsoszta 2008.10.08. 21:11:08

Őrnagyom, csak nem azt akarja mondani, hogy a népszavazási kérdés kamu kérdés volt és hazudott Orbán "elvtárs" a jónépnek?
Én emlékszek olyanra is, hogy a nép akkor épp kommunista mezt húzó nagy barátja azt mondta, hogy "mindenre van pénz, ha nem lopják el!"

horvath a. · http://koczianpeter.blog.hu 2008.10.08. 23:44:39

Jókat írsz, ne add fel. vitatkozni persze lehet de pont az a lényeg a valós kérdésekről szóljon. Érdemes lenne például arról írni van-e szlovák gazdasági csoda ,,miért alacsonyabbak az adók milyenek a szociális támogatások mit kéne belőle átvenni, /politikusaikat nem/ . kevés lesz a komment ha nincs anyázás de nem kell feladni.

mrbadger 2008.10.09. 00:22:09

Ha a szadi nem lépett volna koalícióra a Maszoppal, vagy nem akarta volna a fasizmust Antall és Orbán nyakába varrni, az általuk propagált értékek sem lennének annyira utálatosak a jobboldal szemében.

És fordítva: ha a maszop nem fasisztázott volna ( PolCorr: Orbán nem tesz gesztusokat szélre) akkor a baloldali szavazók hátán sem állna fel a szőr a "nemzeti" jelző hallatán.

Nem ideológiai beállítottságról van itt szó, hanem inkább a mozgalmi szellemről, a pártokhoz való hűségről, az anyagi függésről.

Éppen ezért idővel követni fogják pártjaikat,
még ha kissé lomhán is (ideológiai arányosítás, csiszolodás kis időbe kerül).

De már vannak jelek: a Hír TV honlapjáról egy nap után eltűnt a Fodor nyár óta tett nyilatkozatainak ellentmondásosságát hangsúlyozó videó.

Az ÉS-ben (szűk, de befolyásos réteg által olvasott lap) nagy vitát kavartak Kőszeg Ferenc SZDSZ-ről publikált írásai (belterjesnek tűnhet, de olyanokat szögez le, amit a jobboldal már régóta (vádlón) hangoztat)...

Az ÉS-ben (szűk, de befolyásos réteg által olvasott lap) nagy vitát kavartak Kőszeg Ferenc SZDSZ-ről publikált írásai (belterjes vitának tűnhet, de olyanokat szögez le, amit a jobboldal már régóta (vádlón) hangoztat)...

(www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0833&article=2008-0818-0925-01JCYQ)

De említhetném Petőcz György írásait is:
www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0823

www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0815&article=2008-0413-2257-23KTRK

(sajnos linkelni nem tok)

Fura, hogy ezek az írások most születtek meg, mikor hosszú évekre visszamenőleg tesznek megállapításokat. De éppen ez jelzi, hogy a szerzők érzik "a változás szelét".

Ezek persze egy szűk réteghez jutnak el, de hatásuk majd leszivárog szépen...

mrbadger 2008.10.09. 00:27:25

Azt viszont nem értem, hogy a tisztelt szerző, kedves Péter, mit ért az "MSZP-s modernizációs ideológia kritikáján"...

? ? ?

kóczián 2008.10.10. 02:18:58


Azt értem alatta, hogy az SZDSZ-esek eddig magukban mindig morogtak az MSZP jobbítási javaslatainak a szemlélete miatt - de soha nem vonták le, hogy mit értenek a liberális modernizáción; miközben abban egyetértettek az MSZP-vel, hogy modernizálni kell az országot. Szerintem egyébként azért sem tisztázták ezt, mert ez a párton belüli érzelmi egységet eltérő elképzelések által generált politikai vitákba fordította volna át (kb a ballib és joblib elképzelések mentén; elég csak a szociális ügyekre gondolni, amelyben még meg is fogalmazódik a kétféle elképzelés).

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.10.12. 00:44:53

Ma Magyarországon nincs harmadik erő, nincs valódi civil szerveződés. Azaz létezik, csak senki sem törődik velük. A kétpólusú politikai világ minden jelentősebb kezdeményezésre rátelepedett és próbálja mondanivalójukat kisajátítani magának. Csak négyévente van valami mozgolódás, de annak is csak a szavazatszerzés a célja. A kampány és a papír sok mindent kibír, ígéretekkel ilyenkor tele a padlás. De amíg nem lesz valódi változás, addig hiába minden civil megmozdulás.
süti beállítások módosítása