Gyurcsány Ferenc az utolsó esélyét is eljátszotta annak, hogy a nemzeti csúcsot komolyan lehessen venni, amikor beleegyezett abba, hogy azt a tévék közvetítsék. Az esemény így ügydöntő, nézeteket tisztázó, közös platformot teremtő tanácskozás helyett egy egyszerű parlamenti vitanappá alakul majd. A szokásos politikai cirkuszt ezúttal aktív résztvevőként a szellemi és gazdasági elit tagjai is végig assszisztálhatják.
Szimpla bohóckodás
2008.10.18. 03:49 Kóczián Péter
A nyilvános közvetítésről szóló döntéssel fölöslegessé vált minden, egyébként jogos megjegyzés arról, hogy a tanácskozás nem volt előkészítve, nincs napirendje, nincsenek döntési alternatívák előkészítve.
Ez ugyanis egészen másról szóló akcióvá vált, amely utólag Orbán Viktor előre megfogalmazott vállvonogatását – „egy jó kávéra számítok” – és Sólyom László politológus (nyilatkozata idején köztársasági elnöki ruhában szereplő) cizellált kételyeit utólag alapos és pontos helyzetfelmérésnek láttatják.
Egy munkatanácskozásnak szánt elit-gyűlés nyilvános eseménnyé avatása a maga nemében ugyanolyan megcsúfolása a parlamenti demokratikus rendszer ésszerű korporatív vonásainak, mint amennyire a Fidesz kreatív parlamenti ülés-elszámolási rendszere volt. Akkor és ott a parlamenti ingyencirkusz lehetőségét vonták meg a szocialistáktól, itt és most a politikai párbeszéd lehetőségét. Így vált teljes üres, süket dumává, hogy a miniszterelnök bármiről is egyeztetni akar bárkivel.
Gyurcsány formátuma – A korábbi bejegyzésben azt írtam, Gyurcsány formátumát mutatja, hogy vesztes helyzetből a nemzeti csúccsal magához ragadta a kezdeményezést. A tévé-műsorrá alakított programmal viszont azt bizonyítja, hogy egy tévés adásrendező perspektívájával bírva formálja az események menetét. Pillanatnyilag jó lesz, aztán majd meglátjuk – így kell egy tévé adást rendkívüli helyzetekben rendezni, amikor a lehetőségek végesek, a jelek viszont folyamatosan mennek ki a tévécsatornától.
Gyurcsány akár államférfi is lehetne: a tehetséges megvan hozzá. De ehelyett kétperces és kétórás túlélési gyakorlatokat folytat. Ezt tette az őszödi beszéddel, az utána következő nyári szónoklatával, s aztán most a nemzeti csúccsal. Amikor érdemben fordíthatna a kijegecesedett politikai helyzeteken, hangulaton, erőviszonyokon, akkor pillanatnyi taktikai győzelmek aratásával kezd el foglalkozni. A nemzeti csúcs lehetőségeinek ésszerű kiaknázásával átalakíthatta volna a miniszterelnöki szerepet, újraépíthette volna a maga politikai szerepét, új kezdetet adhatott volna megtépázott politikai identitásának.
Magyarország pénzügyi válságban van, gazdasági válság fenyegeti, de legalábbis egy recesszió, a politikai erők egymásnak feszülnek, s képtelenek konszenzusra jutni a gazdaságpolitika néhány stratégiai kérdésében, a miniszterelnök politikája nagyban hozzájárult a magyar gazdaság iránti bizalom meggyengüléséhez, amelynek érzékeny és az utóbbi időben visszaszerzett bizalmi alapjait ismét kikezdte a pénzügyi válság, - ebben a helyzetben, a mélyponton, lehetne fordítani a kialakult helyzeten. De Gyurcsány Ferencet ez nem érdekli.
Ismét csak az a fontos, hogy egy napig, két napig (két hónapig, ha a közvéleménykutatások majd visszaigazolják) a miniszterelnök javítsa a saját megítélését, konstruktívnak látszódjék, s mindenki más ostoba, makacskodó, önérdekét követő izgága politikai szereplőnek.
Az államférfit a politikai erőviszonyok, a politikai dinamika, a beállt viszonyok megváltoztatása izgatja. A politikust az, hogy benne lesz a tévében.
Gyurcsány Ferenc ismét válaszút előtt állt, s ismét egy taktikai győzelemre készül.
55 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr23719608
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Netuddki. 2008.10.18. 10:26:33
Van már egy ezzel foglalkozó fórum, elkéstél.
NEMZETI CSÖCS 2008.10.18. 10:27:45
surayana 2008.10.18. 11:09:21
Mások már előbb léptek és ügyesebben nyaltak a fidónak. Elkéstél.
Max ütemes tapsot hozhatsz, hogy Éljen OVI! Éljen a Párt.
Max ütemes tapsot hozhatsz, hogy Éljen OVI! Éljen a Párt.
dapper 2008.10.18. 11:17:08
"Gyurcsány akár államférfi is lehetne: a tehetséges megvan hozzá. De ehelyett kétperces és kétórás túlélési gyakorlatokat folytat."
Nade miért? Hát megmondom: a hazugságokkal, a következetlen politikával (egyszer ezt mondom, fél év múlva az ellenkezőjét), az elcseszett reformokkal, a fasisztázással teljesen eljátszotta a hitelességét. 2006 óta nincsen kormányzás az országban, csak azt látjuk, hogyan kapaszkodik görcsösen a székébe, és ennek újabb állomása ez a Nemzeti Csúcs. Ebben tényleg tehetséges. Csak kár, hogy ennek az árát mi fizetjük meg, és fogjuk még sokszor megfizetni. Azért nem árt megnézni, hogy honnan hová jutott az ország az elmúlt évek szocialista kormányzása alatt.

fostos recska 2008.10.18. 11:26:31
Az Orbán a Gyurcsány!
Ciccolina 2008.10.18. 11:28:50
Már bocsánat, de itt ÉN vagyok a Nemzeti Csöcs!
apróság 2008.10.18. 11:31:46
"Mások már előbb léptek és ügyesebben nyaltak a fidónak. Elkéstél. Max ütemes tapsot hozhatsz, hogy Éljen OVI! Éljen a Párt."
Nade Feri! Hát még a nemzeti csöcs alatt is netezel stikában a pad alól? Hát ezért hivtad össze?!
Pfuj, rossz kisfiú!
Nade Feri! Hát még a nemzeti csöcs alatt is netezel stikában a pad alól? Hát ezért hivtad össze?!
Pfuj, rossz kisfiú!
Vitya 2008.10.18. 11:36:09
na igen ha az ellenzék nem felelős politikusokból állna, akkor az öszödi beszéd kikerülésekor kiállnak és elmondják, hogy ámberek nem kell ezt félre érteni, ez egy olyan beszéd mikor az edző lebassza az a csapatot, hogy hiába vezetnek eddig bénák voltak. Ráadásul nem lehetett tudni, hogy mi lesz a vége, akár súlyosabb dolgok is történhettek volna, ezt nem tudhatták vikiék, de ők felelőtlenül tüzelték tovább a népeket, 72 órás ultimátummal meg beálltak a kossuth tériek közé.Akik meg miért is tüntettek, hogy a képviselők igen is szarakodjanak a kölcsék térítéssel, és továbbra se történjen semmi?
Ha akkor felelős az ellenzék akkor azóta jobban állunk, ha van vizitdíj akkor most nagyobb tartalékai vannak az államnak, de nem most is még az adó csökkentéses duma megy, amivel még jobban csökkenek a bevételek.

sas szem 2008.10.18. 11:38:41
Milyen hülye színkombinációt választottál. Alig olvasható.
Daróczy Dávid 2008.10.18. 11:41:52
Kedves Vitya!
Kérem, fáradjon be a Nemzeti Csúcsra és 300 Ft-ját adja át Gyurcsány Ferencnek, hogy végre lendületbe jöjjön az ország!
Kérem, fáradjon be a Nemzeti Csúcsra és 300 Ft-ját adja át Gyurcsány Ferencnek, hogy végre lendületbe jöjjön az ország!
fetya 2008.10.18. 11:42:21
Jah idén érdekes módon nem lesz fideszes rendezvény 23-án. De két éve kellet, lehetőleg olyan helyen, amit könnyen elérnek a kossuth téről szétzavart népek. Addig mindig a várban volt. Persze ez nem menti a vétlen embereknek sérüléseket okozó rendőröket.
államcsőd 2008.10.18. 11:47:52
A ki tegnap este látta a hírtv-t 21:30-tól-24:00
annak a következő jött le: 1 mdf = pénzért bármit(na erről eddig sem volt kétségem csak most még be is bizonyították)
mszp vacsora: halotti tor, hamár államcsőd akkor legalább élvezzük jó hogy nem kaviár volt ott.
mai csúcsosodás: eleinte azt hittem hogy valami komoly összeülés mitom én aztán a heti 8ban kiderült hogy mindki valamit pofázik 5 percben jót kajálnak vihognak oszt jó napot
ez semmi ezt a parlamantben is lehete vazz
jövőhéten kedd léman ügy újra meg okt23-as zavargás ...
szépen de biztosan haladunk az államcsőd felé :S
karikatúra jutott eszembe:
jön a hullám, Gyuri ott áll előtte és a szájával próbálja elfújni
Ciccolina
akkor én meg a nemzeti "csúcs" XD

Terin 2008.10.18. 11:51:04
Most az a baj, hogy nyilvános. Ha nem az lenne, az lenne a baj.
Kövessük már figyelemmel, hogy MI TÖRTÉNIK ezen a napon, és erre az élő közvetítés a leg alkalmasabb.
Vitatkozok azzal, hogy az ülést a "gazdasági elit tagjai is végig assszisztálhatják" - mert ilyen hazánkban nincsen.

nocsak 2008.10.18. 11:54:31
Vitya most bukta el a 2010-es választást.
dapper 2008.10.18. 12:03:26
"ez egy olyan beszéd mikor az edző lebassza az a csapatot, hogy hiába vezetnek eddig bénák voltak."
Aha. meg nem mellesleg elismerte, hogy hazudtak az ország helyzetéről a választási kampányban, hazugságokat mondtak az Uniónak is, kormányzás helyett trükkök százait alkalmazták, a vezető lapokat meg előre felkészítik, hogy mi jelenjen meg a médiában.
ez mind elkerülte a figyelmed, Vitya. szted az egész csak egy edző meccs utáni lebaszása volt. gratulálok, csak hangosan röhögni tudok a szűklátókörűségeden.

brooaf · http://soveny.orgnet.hu/ 2008.10.18. 12:04:25
Tök őszintén én mindig Fidesz párti voltam, de már senkire nem fogok szavazni.
Egyszerűen már az országot unom. Feri gyerek jól megfogalmazta el lehet menni. Csak a gond ,hogy éppen az a fele megy el akikben van termelő erő. Kolompár meg marad, szaporodik, és nem emeli a GDP-t.
Egyszerűen már az országot unom. Feri gyerek jól megfogalmazta el lehet menni. Csak a gond ,hogy éppen az a fele megy el akikben van termelő erő. Kolompár meg marad, szaporodik, és nem emeli a GDP-t.
wagabound 2008.10.18. 12:06:07
Talán nem olyan nagy baj, hogy a tévé is közvetíti ezt a cirkuszt: hadd lássák a népek, ki hogyan áll hozzá ahhoz a tényhez, hogy szarban van az ország. Akár még tanulságos is lehet!
dapper 2008.10.18. 12:07:57
brooaf, tök igazad van.
vitya 2008.10.18. 12:20:54
Dapper, mondom az edzői túlzás a csapat lebaszásánál, a csapat kihajtja a belét, az edző meg, közli velük, hogy csak sétálgatnak a pályán.
A hazudtunk itt azt jelenti, hogy azt csinálták amit eddig az összes többi előttük.
A hazudtunk itt azt jelenti, hogy azt csinálták amit eddig az összes többi előttük.
Budai Bernadett 2008.10.18. 12:26:22
Heheeee, Budai Bernadett a háttérben úgy kérődzik a rágón, hogy öröm nézni!!!:DDDD
A kamera próbálta nem mutatni....de nem lehet nem nézni:D
A kamera próbálta nem mutatni....de nem lehet nem nézni:D
Ciccolnia 2008.10.18. 12:28:06
Köszi a képet, isssteni mellem van.
Újrázzunk is:
www.quesomagro.com/blog/uploaded_images/ciccolina-713948.jpg
Nah ilyen NEMZETI CSÖCSÖT minden magyar férfinak!
Újrázzunk is:
www.quesomagro.com/blog/uploaded_images/ciccolina-713948.jpg
Nah ilyen NEMZETI CSÖCSÖT minden magyar férfinak!
ekeke 2008.10.18. 12:28:33
Mikor azt hittük, az öszödi elmebeteg böszme már minden szerepet elripacskodott, a táncikálástól
a vonatbaleset áldozatai feletti pityergésig...
mikor már közröhejbe fulladt az összes Hollán utcája, chartája és magyar tarkája...
akkor most mégis újat alakít.
Mégpedig a viccbéli stewárdeszt, aki halkan megkérdezi az utasoktól, van-e esetleg önök között valaki aki tud repülőt vezetni?

Bobby 2008.10.18. 12:31:55
Demján: "a béreket nominális szinten fagyasszák be!
a qrva anyádat fagyasztották volna be mikor téged világra hozott! könnyű szövegelni egy több száz milliárdos pénzkupac tetejéről, te majom.
a qrva anyádat fagyasztották volna be mikor téged világra hozott! könnyű szövegelni egy több száz milliárdos pénzkupac tetejéről, te majom.
dapper 2008.10.18. 12:42:20
jóvan Vitya, neked már tökmind1. ha a népszava azt írja, ezentúl délben kel fel a nap, te azt is elhiszed.
ha már a hazugságnál tartunk, szerinted Gyurcsányék előtt melyik kormány küldött hamis jelentéseket az ország helyzetéről az uniónak?
azzal is lehetne vitatkozni, hogy mik az adócsökkentés hatásai. nézd meg írországot. egyáltalán nem hülyeség, mert a gazdaságot felpörgeti. nevetségesen magasak az adóterhek.

Murderface 2008.10.18. 13:08:10
Az egész Nemzeti Csöcs egy nagy kalap majomürülék. Semmit sem csinálnak, csak ujjal mutogatnak egymásra, aztán elmennek ebédelni. 2 óra ebédszünet! Az agyam elszáll! nekem összesen van egy héten 2.5 óra ebédszünetem a melóban.
Ha az utcán végigmennének és véletlenszerűen végigkérdeznének 100 járókelőt, több és értelmesebb javaslatokat kapnának, mint amit az egész naptári évben eddig összesen összehoztak.
Minimálbért a politikusoknak! Megtanulnák hol lakik az Úristen.

Gecc 2008.10.18. 13:17:27
Te Dapper!
Ha mar itt tartunk, melyik az a part es vezetese, aki ostoba modon az orszag lejaratasaval bearulta az amugy valoban hamis jelentest az EU fele?
Jah es valoban lehet azon vitatkozni, hogy lehetne-e adocsokkenteni, csak a kerdes, hogy jo magyar szokasok szerint mennyivel fizetnenek tobb adot azok, akikre ez vonatkozna.
De ez mar annyi de annyi helyen elhangzott, hogy szinte mar kozhellye valt, csakhat valahogy egyedul az ellenzek az, aki hisz ebben. Lehet mert ok magyarok, es a hazaert mindent? Vagy nem, de az biztos? A kerdes szinte mar filozofikus.

egyenlítő 2008.10.18. 13:25:35
dapper:
Írországnak az adócsökkentés nem használt a 80-as években.
Akkor indultak be, amikor a kiadásokat csökkentették, brutálisan, az egészségügyben, az oktatásban, a mezőgazdaságban, az infrastruktúrális beruházásokban. És ezt az ellenzék is megszavazta! Amikor ez már működött, akkor nyúltak ismét az adókhoz.

egyenlítő 2008.10.18. 13:30:21
Egyébként itt nem kell megegyezni semmiben, de mindenki ismertetheti az álláspontját, szemtől szemben a többiekkel. Ahogy most Demján: nem akar adócsökkentést. Most nem lehet eljátszani azt, hogy az éppen aktuális közönségnek hazudom, amit hallani akar.
slobo toric 2008.10.18. 13:31:43
"Gyurcsány akár államférfi is lehetne" - Igen, ahogy Machiavelli megálmodta. Azóta azonban majdnem 600 év eltelt (emberi jogok nyilatkozata, amerikai alkotmány, demokrácia...) kicsit más az ideál.
Miisezvalójában 2008.10.18. 13:37:03
Nemzeti Fuccs
Devil Inside 2008.10.18. 13:48:00
egyenlítő:
Nem tudom, Demján ki a faszomnak a nevében beszél, én mint vállalkozó szeretnék adócsökkentést. Az más kérdés, hogy esetleg belátom, hogy nem feltétlenül időszerű - de hazugság azt mondani, hogy nem szeretne bármely vállalkozó adócsökkentést.
De Demján emellett valami 7-800 milliárdos hitelt kérne a vállalkozások számára. Ami azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egy egyszerű lépéssel általánosan segítenének a vállalkozóknak (nagyobb részt hagynának náluk a megkeresett pénzből), inkább egy sok adminisztrációt igénylő, szokásosan korrupt, nekik, általában hitelből fejlesztő nagyvállalkozóknak sokkal többet hozó módszerrel kb. ugyanannyit szedne ki a költségvetésből.

Bobby 2008.10.18. 13:54:37
demján leszopogathat.
fogalma sincs milyen lehet havi 100 nettóból (vagy kevesebből) élni és naponta DOLGOZNI. nem csak ülni és várni a befektetések hozamait, hanem effektív munkát végezni.
tetű. OK. vállalkozásoknak nics adócsökkentés. legyen a munkavállalóknak!

mxplanet 2008.10.18. 13:56:38
Bobby 2008.10.18. 13:54:37
akkor majd nem kell miből csökkenteni a munkavállaló adóját, mert munkája sem lesz ;)
akkor majd nem kell miből csökkenteni a munkavállaló adóját, mert munkája sem lesz ;)
Vitya 2008.10.18. 14:00:09
Dapper ez ám az ellenérv, meghajlok előtted.
Az általad említett újságot sosem olvastam egyébként.
Az általad említett újságot sosem olvastam egyébként.
Bobby 2008.10.18. 14:02:15
mxplanet 2008.10.18. 13:56:38
ha csökkenne a vállalkozás adója, akkor miért rúgna ki embereket? ez nem függ össze. más miatt kirúghat, de a kettőnek semmi köze 1máshoz.
ha csökkenne a vállalkozás adója, akkor miért rúgna ki embereket? ez nem függ össze. más miatt kirúghat, de a kettőnek semmi köze 1máshoz.
mxplanet 2008.10.18. 14:05:56
pont azt mondom, hogy ha nem csökkentik a vállalkozások adóját, akkor leépítések lesznek.
Bobby 2008.10.18. 14:09:08
mxplanet 2008.10.18. 14:05:56
az világos, de ezek szerint demjánnak ez a célja.
az világos, de ezek szerint demjánnak ez a célja.
aPar aLyza 2008.10.18. 14:09:28
OV helyébe én is elmennék egy jó kávét inni!
Baaz, Demján azért nem kér adócsökkentést, mert ha igen, élénkülne a gazdaság, jönnének a kunkurencia!!!
p.s.: A fletót majd beszavazzuk a töröcsik mari helyére, na az pártsemleges megoldás lesz!!!
Baaz, Demján azért nem kér adócsökkentést, mert ha igen, élénkülne a gazdaság, jönnének a kunkurencia!!!
p.s.: A fletót majd beszavazzuk a töröcsik mari helyére, na az pártsemleges megoldás lesz!!!
monyó 2008.10.18. 14:10:48
Gyurcsány vagy Orbán ? Ez a választék ?
Nos pógártársak ez az igazi bohóckodás.
Itt nem csak pénzügyi válság van, ami ebben az országban van az tragédia.
Ettől lesz majd nemzeti felemelkedés, hogy egyik majom váltja a másik majmot ?
Ezért kár volt rendszert váltani. Szart váltani fosra ? Ez azé nem egy perspektíva.
Röhögnöm kell, adót csökkentünk és beindul a gazdaság ? Csak ennyi ? Szóljon mán valaki az USA-nak, meg az EU-nak, ne a recesszióval foglalkozzanak, hanem adót csökkentsenek !

IS 2008.10.18. 14:12:22
ez az, ezt vártuk. ha valaki (Demján) egyetért GYF-fel, akkor az is rögtön tetű. csak így tovább, előre az adócsökkentéses Magyarországért, meg az ebből következő 350Ft-os euroért! ami mellesleg ismét nem lesz konvertibilis, mint most az izlandi korona lett.
ha nem fogod fel, hogy 2001-2006 között kapott sokmillió ember meg nem érdemelten béremelést, sok százezer új lakáshoz lakáshitelt, és most ezt vissza kell fizetni, akkor csak hülyeséget bírsz beszélni.
nyilván azt is érted, hogy az elmúlt évek zárt ajtós tárgyalásai csak arra voltak jók, hogy kijöjjenek, és homlokegyenest ellenkezőt mondjanak arról, hogy mi volt bent, nehogy bármit is megtudj. most nincs hanta, mert Te is látod, hogy mit beszélnek, most nincs utána magyarázkodás. és ez jó. de Te nem ezzel foglalkozol, hanem azzal, hogy előkaparj valami álindoklást, hogy miért GYF a hülye.

vakapad 2008.10.18. 14:14:01
Mint már ezt sok helyen kifejtettem, Gyurcsány nem azért hívta össze ezt a csúcsot, mert vár valamit tőle, hanem hogy ország-világ előtt bemutassa, az egész díszes társaságnak nincs egy használható, épkézláb ötlete se, azon kívül, hogy szigorúan önös érdekből csak azt hajtogatják: a./ adót kell csökkenteni, b./ nem szabad most adót csökkenteni. Kinek mi a jobb egyénileg.
egyenlítő 2008.10.18. 14:14:17
A meggazdagodás titka öt szóban: költs kevesebbet, mint amennyit keresel! És ez az államra is igaz. Az úgy nem megy, hogy felére csökkentem a sör adóját, abban bízva, hogy a zemberek majd több, mint kétszer annyit fognak inni.
egyenlítő 2008.10.18. 14:17:16
Demján pedig a Gyáriparosok Országos Szövetségének a fedőneve jelenleg.
Bobby 2008.10.18. 14:17:40
mxplanet 2008.10.18. 14:12:22
mert egy nagyorrú tetű, rég a dunába kellett volna lökni
mert egy nagyorrú tetű, rég a dunába kellett volna lökni
mxplanet 2008.10.18. 14:22:19
orrából kiindulva nem is értem miért "dolgozik" ma..hisz tiltja a vallása
amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.18. 14:25:11
Szegény Feri, sokat csuklott ma, hisz annyit emlegetted egy poszton belül.
hufnagel@citromail.hu 2008.10.18. 14:33:59
Bohócnak nem a nemzeti csúcson hanem egy csúcscirkuszban lenne a helye! Egyenesen az elmeosztályon, a bezárt de miatta újranyitott Lipótban.
Csak a szemét kellene kicsit nézni, tisztára mint egy degenerált őrült. Ez akár még gyújtogatni is fog csupán a méltó nagyokra hivatkozva (lásd NÉRÓ)
Csak a szemét kellene kicsit nézni, tisztára mint egy degenerált őrült. Ez akár még gyújtogatni is fog csupán a méltó nagyokra hivatkozva (lásd NÉRÓ)
Gecc 2008.10.18. 14:38:28
Vakapad
+ hogy eselyt adjon a fityesznek egy ujabb "illegitim mocskos hazug" miniszterelnok szobrot faragni, onteni, ahogy tetszik.
:-]
+ hogy eselyt adjon a fityesznek egy ujabb "illegitim mocskos hazug" miniszterelnok szobrot faragni, onteni, ahogy tetszik.
:-]
Miisezvalójában 2008.10.18. 14:41:19
Nemzeti Színház
Lengyel János 2008.10.18. 15:18:00
Hát én nem tudom.... Magyarországon az kellene hogy interaktívan bevonni a népet is abba hogy mire költik a politikusok a polgárok pénzét. Meg az se lenne rossz ha MOST össze fogna ez egész parlament és gatyábaráznák az országot, elmagyarázni az embereknek hogy most ez lesz sajnos, de igy egyenesbe jöhetünk. de neeem ezek akkor is csak egymást furják. Köszönjük. :)
zsoszta · http://undox.net/blogforum/ 2008.10.18. 21:28:46
Nekem egyre jobban az a véleményem, hogy nincs ott valódi válság, ahol ilyen össznépi bohóckodásokat meg lehet rendezni.
Itt a jónépet akarnák megint megszívatni, le akarnák szorítani fizetéseinket, szociális ellátásainkat, nyugdíjainkat, a fogyasztásunkat kínai, távol-keleti szintre, ezért gerjesztik világszerte a válsághangulatot. Tulajdonképpen csak nagyobb fokozatra kapcsolnák a pénzporszívó gépeket, hogy még nagyobb legyen a pénz és.tőkekoncentráció. Ehhez kell a válsághangulat és a kamerák előtti politikusi bohóckodás, amiben mára benne van az egész politikai, gazdasági ELIT!
Ja, elég csak megnézni a Népszabadság most kiadott 150 leggazdagabb magyart és a vagyongyarapodásukat tallózó kiadványát. Van akinek dübörög a gazdaság, akad akinek 230 százalékkal nőtt egy év alatt a vagyona, miközben a jónép között általánossá vált az elszegényedés és a népesség közel egyharmada létminimum környékén él.
Pénz nem vész el, csak átvándorol oda, ahova beporszívózzák!
Nagy Britanniában is 10 év alatt megnégyszerezte a vagyonát a leggazdagabb ezer. Biztos vagyok benne, hogy ez tendencia a nyugati világban.