A nemzeti csúcs azt bizonyítja, hogy a magyar politikai pártok megítéléséhez a politikai haszonszerzés vizsgálata a legértelmesebb megközelítés.
Sokan bírálják azt a metódust, amely a politikai szereplők, a politikai pártok egyéni érdekei alapján értelmezi cselekedeteiket, s nem az ország, a társadalom vagy egyéb norma szemszögéből. Szűklátókörűnek, a kritikai szellemet nélkülözőnek tartják ezt a módszert.
A nemzeti csúcs azonban azt bizonyítja, hogy a magyar pártok viselkedését még kiélezett helyzetben sem lehet normákhoz viszonyítva megérteni és magyarázni. A norma alapja lehetne a józan ész is. Az előző cikkemhez írt megjegyzésekben is felbukkant az érv: Gyurcsány hiteltelen, s addig nem lehet tárgyalni vele, amíg ez a hiteltelen pali el nem veszti a hatalmat. Miért képzeljük, hogy a Fidesz majd asszisztál a politikájához?
Az önálló nézőpont lehetetlensége - E megjegyzést csak akkor kritizálhatjuk, ha azt mondjuk: nem csak a vágyott politika megvalósítása a fontos a számunkra , hanem az ország helyzetének javítása az adott viszonyok között. Ez nem jelenti a kritikai szemlélet feladását, hanem csak annyit, hogy amikor a politikusainkat és a pártokat megítéljük, akkor nem csak az a szempont, hogy érvényesül-e az általunk fontosnak tartott értékrendszer és politikai gyakorlat, hanem az is, az adott erőviszonyok között mi az optimális vagy az elérhető legjobb megoldás.
Igaz, a magyar nyilvánosságban a média csak két elbeszélő módot ismer: a status quo tényének elismerése a baloldalon és a liberálisoknál a kialakult helyzet kritikájának elkerülését szolgálja, a jobboldalon viszont mindenki gyanús, aki nem a helyzet megváltoztatását szolgálja.
A probléma azonban az, hogy az élet e két logikától függetlenül is megy a maga útján, s a hatalomváltásra nincs lehetőség minden héten, de még ennél ritkábban sem. Magyarország sorsa nem csak azon múlik, hogy a Fidesz vagy az MSZP van –e hatalmon. Vannak olyan helyzetek, amelyeknek a menedzselése az egész politikai osztály feladata is. Akkor is, ha valaki ellenzéki, s akkor is, ha valaki kormánypárti helyzetben van.
Az, hogy nálunk nincs független sajtó, szakértelmiség s értelmiség, ilyenkor nem csak szépséghiba, hanem funkcionális zavart okozó tényező. Nincs autoritás, nincs tekintély, nincs semmilyen olyan referencia, amely mentes lenne a pártpolitikai aspektustól. Így nincsenek független – a pártpolitikától független – emberek, intézmények és nincs senki, aki a kialakult tematikát tekintélyénél fogva befolyásolni tudná.
Ebben a helyzetben csak értelmetlen szószaporítás bármilyen normatív kritika, sőt, normatív alapon hamarosan teljesen értelmetlen, eszeveszett tevékenységnek tűnik az, amit a magyar politikai osztály művel. Már persze akkor, ha nem a párt(ön)érdek), hanem valami más szempont érvényesülése is fontos, amikor a politikai pártok és a politikusok tevékenységét megítéljük.
De ha értelmetlen, ésszerűséget nélkülöző, öncélú tevékenységként értelmezzük a politikai pártok viselkedését, akkor hamarosan csak a cikizés marad. Az Index ma sokszor ezt a nézőpontot választja. Szellemes, lendületes és szórakoztató írásokat szül ez az álláspont. De ha a kiindulópontunk az, hogy ez az egész úgy, ahogy van faszság, akkor mit lehet ehhez még hozzátenni?
Újra és újra meg lehet erősíteni, hogy a baromság az baromság, a felelőtlenség az felelőtlenség, de végül is elveszítjük a kritikai referenciánkat, hiszen a normativitás nézőpontjából az egész úgy, ahogy van, értelmezhetetlen hülyeség.
A demokratikus politika főszereplői a politikai pártok. A pártoktól független nézőpontok azért szükségesek e rendszer kritikájához, hogy ne csak a pártok és kritikátlan választóik szempontjai érvényesüljenek a rendszer működésében. A demokrácia bármikor lehet zsarnoki, kisebbséget elnyomó. Magyarországon e zsarnokság kialakulásának csak az a gátja, hogy a pártok mögé szerveződő nyilvánosság megosztott a pártok között, s ez biztosítja a balanszot. De ez a nyilvánosság képtelen a pártok versenyén kívüli szempontokat érvényesíteni.
A pártoknak nem kell felelniük a pártversenyen kívüli tekintélyek kihívásaira, nincs intézményes nyilvánosság, amely befolyásolná a pártokat, s ezért még válság idején sem kell az önérdeken, az önértékek demonstrálásán túl más szempontoknak megfelelniük.
Ennek a szisztémának a kritikája vagy a populizmus vagy pedig a demokratikus rendszeren belüli független nyilvánosság megteremtése. Ezért nem idealizmus ennek a nyilvánosságnak a létrehozására törekedni, mert erre az elemre funkcionálisan lenne szükség.
Amikor újságíróként semlegesként (a pártpolitikai szempontoktól független módon) kérdezem a politikusokat, sokan idegenkedve kérdeznek rá a szerepfelfogásom motívumaira. Holott csak annyit szeretnék elérni, hogy az előbb leírt, az általam fontosnak tartott elem megteremtéséhez a magam eszközeivel hozzájáruljak. Magától nem jön létre, az biztos.
Az ideológiai hűség gyakorlásán túl ennek a felfogásnak csak a cinizmus és a fokozhatatlan kurvaanyázás az alternatívája.
