Orbán Viktor egyik legjelentőségteljesebb nyilatkozatát tette a napokban, amikor azt mondta, magasabb adósság cél is megengedhető Magyarországon.
Orbán ehhez nyilatkozata szerint a fő védernyő szerepét betöltő IMF segítségét is kéri.
Egészen világosan fogalmazott. A Népszabadság tudósítása szerint azt mondta: Jelentős adó- és járulékcsökkentésekkel lehet megalapozni a gazdasági válságból való kilábalást, ezért átmenetileg magasabb államháztartási hiánycélokat kellene kitűznie Magyarországnak.
A nyilatkozatot a Reutersnek adta. Orbán csökönyös ember, s megfontoltan beszél, különösen gazdasági ügyekben, tehát ne legyen kétségünk, amit mondott, komolyan mondta. A nemzetközi gazdasági élet szereplői olvassák a Reuterst, nekik üzent.
Áder János 2002 és 2006 között végigturnézta a magyar sajtót azzal a gondolattal, hogy a magyar államadósság egyre csak nő. Ebben igaza is volt. Orbán Viktor szavaiból az nem derül ki, hogy „egyre”, de az igen, hogy nőni fog.
Orbán nyilván azt gondolja, hogy kormányfőként be tudja majd lőni azt a nem túl szembetűnő, 4 és 7 százalék közötti szintet, amelyen 26 ezer milliárd forintos nemzeti jövedelemmel számolva a jelenlegihez képest 800-1100 milliárd forintnyi plussz mozgástere lenne a magyar gazdaság általa elképzelt növekedésének finanszírozására. Ennél több nem valószínű, hiszen a 10 százalékot a nemzetközi pénzpiac túl magasnak tartja, ez a kilencvenes évektől napjainkig már sokszor bebizonyosodott.
Ha Orbánt falhoz állítanák, azt mondaná, csak formailag lesz azonos ez az adósság növekedés a Gyurcsány –és Medgyessy –időszakéval. Mert azok elpazarolták, ő viszont a gazdaság belendítésére fordítaná.
Így persze könnyű, de legalábbis könnyebb adót csökkenteni. Ennek finanszírozását Orbán Viktor a nemzetközi pénzpiacoktól várja, az ő torkukon kell lenyomnia. Az EU átlagos szintje jóval magasabb, mint a háromszázalékos maastrichti kritérium, úgyhogy van mire hivatkoznia, amit a Reuters nyilatkozatban meg is tett.
Orbán szavai egyben azt is világossá teszik, hogy a magyar politikai elitnek egy mély dilemmával kell szembenéznie, s ettől a jelenlegi nemzeti jövedelem szinten nem tud megszabadulni. Vagy fejleszt és/ vagy adót csökkent, vagy betartja a maastrichti euro-kritériumokat, ami nem jelent más, mint kemény megszorító politikát, annak sokféle formájában. Elbocsátás, leépítés a közszférában, fizetés befagyasztás, állami funkciók leépítése vagy a nagy fejlesztések leállítását (metrótól az autópályán át az autóutak felújításáig, és egy darab bölcsi se épül).
Orbán a népszavazási gyakorlatokkal világossá tette, hogy a szociális rendszer nagy stílű kiadás csökkentését ellenzi. Így politikai eszközökkel nem tud előre lépni. Marad a hitelből finanszírozás.
A nyilatkozata azért is fontos, mert senki nem vádolhatja majd azzal, hogy nem mondta.
Jegyezzük fel, hogy mondta.
Őszinte és világos volt.
A sajtó dolga lenne ezt kiemelni, elemezni.
Orbán nyilatkozata egyébként racionális vitához is vezethetne. Nem ledarálni kellene, hogy „ez hülye”, meg „lám, demagóg is”, s bezzegezni, hogy a másik oldal nem is olyan rossz ehhez képest, hanem a sajtóban végig beszélni azt, hogy miért tér vissza újra és újra ugyanaz a dilemma, s miért mindig az eladósodás lehetősége tűnik elfogadható eszköznek.
Jön vissza a Medgyessy-korszak. De nem ez a lényeg. Az adósság öröksége: az eladósodás folyamata, mint legitim eszköz, - ez az, amit körül kellene járni alaposan.
