Orbán Viktor lelki masszázst alkalmaz: győzköd, lelkesít, hitet ébreszt, félelmeket kezel és kiutat mutat – erről szólt a csütörtöki vállalkozóknak, menedzsereknek szánt beszéde is. Látszólag mellébeszél, valójában a kormányzásához szükséges lelki fordulatot készíti elő.
Aki konkrétumokat várt, az csalódott: ma sem tudjuk jobban, hogyan fog kormányozni.
Aki ezen felháborodik, morzsoljon el egy kritikát a magyar választóknak és a rivális MSZP-nek címezve: Varga Mihály őszintesége 250 ezer szavazójába került a Fidesznek. Ennyit az önzetlen, racionális vitára éhes közönségről, a szakpolitikai vitákra nyitottan készülő MSZP-ről és arról az intézményesített nyilvánosságról – média, közszereplő értelmiség -, amely csak úgy várja az igaz, őszinte politikusi szót.
Ha meg akarjuk érteni Orbán Viktor viselkedését, s viselkedését nem pipáljuk ki azzal, hogy szemérmetlenségében és cinizmusában mindenkit hülyének néz, akkor érdemes a viselkedésének az értelmét, célját megérteni.
Orbán mindig elmondja, hogy a következő kormány sikerének egyik feltétele a bizalom megteremtése. Nem véletlenül hangsúlyozza ezt. Jószerint nincs is más alapja, amire építhetne.
Ez nem az Orbán-kultusz hivatalos intézményesítést jelenti, hanem azt a pszichológiai közhelyet, amely ma már a közgazdaságtanban is sok támogatóra talált.
Az emberek viselkedése és a viselkedésük mögött meghúzódó várakozások, az egymás iránti bizalom, az intézmények iránti bizalom konkrét termelő erő.
Orbán minden szavával azt szuggerálja, hogy érdemes bízni benne. Egyrészt mert tudja: a bizalom erőt ad.
Az adócsökkentés, ha komolyan gondolja, csak akkor működik már rövid távon is, ha a vállalkozók, a cégek a felszabaduló pénzt beruházásra, emberek felvételére, legális alkalmazására fordítják.
Lássuk azt is világosan, hogy bármilyen adócsökkentés elsődleges feltétele a kormány iránti nagymértékű bizalom.
Ennek köszönhetően hiszik el az emberek, hogy az adócsökkentés nem csak pillanatnyi döntés; hogy a megszorítás valamilyen cél érdekében történik, s a kormányt következetesen megtesz mindent annak elérése érdekében ( nem vágja át az embereket).
A gazdasági modell, a kapitalizmus részletes elemzése, mint visszatérő motívum azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus kialakult működését problémásnak tartja, amelyen változtatni kell; a kormányzás intézménye az eszközrendszer, amely képes azon változtatni.
Ezért bírálja a kapitalizmust, s ezért annak módosított változata mellett érvel. Ezért bírálja a spekulatív kapitalizmust.
Orbán természetesen retorikát alkalmaz: az általa kívánatosnak tartott hangulatot alakítja ki, ezért a spekulatív tőke fogalmának megalapozása nem nagyon izgatja. Nem azért, mert nem érti a problémát, hanem mert a szavazatszerzésben haszontalannak tartja.
Hogy csak egy példát mondjak: Orbán szerint a termelő országok haladnak előre, s ezek keleten vannak, ahol a termelés növekedése még a válság ellenére is számottevő. Ez igaz. De mindennek finanszírozását az amerikai kötvények jelentik: a havi és éves részlet, amely utánuk befolyik. Kína gazdasági növekedését a kínai –egyébként – állami spekuláció is élteti.
De ezek az összefüggések itt és most még egy átlag vállalatvezetőt sem érdekelnek. A vállalatvezetők és magán tőkések is csak emberek, akikben feszültségek vannak, akik a lemaradást, a megtorpanást érzik, s erre az érzelmi feszültségre érzelmi hullámhosszon érkező válaszokat is várnak. Orbán erre reagál.
Racionális és szakmai vitát meg azért nem folytat, mert a) senkit nem kell meggyőznie arról, hogy mégis inkább rászavazzon, b) csak veszthet egy részletekben menő vitán.
Ennek felismerésévek együtt is nyugodtan kimondhatjuk: 2010-ben érzelmi alapú döntést hozunk, amelyben az elmúlt évek döcögése és a szocialisták kormányzási képességében való csalódás miatt szavazunk nagy számban a Fideszre vagy a Jobbikra vagy kisebb számban az MDF-re vagy az LMP-re.
A Fidesz ígéreteit nagyon könnyen elmoshatja a körülöttünk dúló vihar. Ezt elvileg mindenki tudja. Vagy tudhatná. De ha Orbán jól beszél, elhisszük neki, hogy ő tud valamit, amit más nem.
Orbán retorikai teljesítménye azért negatív, mert semmit nem tesz a racionális viták kialakítása érdekében. S azért pozitív, mert érzelmi töltetet ad, felvillanyoz, amikor a kilábalás lehetőségét megpróbálja felrajzolni.
Amikor egy coach belép egy vállalati szervezetbe, akkor elfogad egy ki nem mondott szabályt: ő a vállalat teljesítményének növelésében érdekelt, s nem a felszámolásában. Akkor is, ha a vállalat helyzete tényleg pocsék.
Orbán is ebből indul ki.
Szerintem tudja, hogy milyen kicsiny a mozgástér, s mennyire vékony a kötél, amelyen egyensúlyoz. Tegnap az Iparkamarában elmondta: nem tudja, hogyan lehet majd újabb hiszti nélkül bejelenteni, hogy a hiány nagyobb, mint amennyit a Bajnai-kormány bevallott.
De úgy látja, hogy döntései elfogadtatásához a döntéseiben való hitet, s a programjával való érzelmi azonosulást kell kialakítania.
Ez nem a személyi kultusz megteremtésére utal. Ez a demokratikus vezető mozgásterét létrehozó, bizalmon alapuló karizma kialakításának az eszköze.
