Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde ugyanolyan volt, mint Orbán Viktor beszédei a választási vereség után 2002-ben.
Orbán Viktor még a választási kampányban, a Testnevelési Főiskolán élte meg először, utána pedig a Dísz téri beszéde bizonyította, hogy hatalmas jobboldali választó tömegek mozdulnak meg a nevére. Személy szerint kifejezetten rá voltak kíváncsiak.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde persze kisebb körben, de azt tette világossá, hogy az MSZP aktivisták kedvence Gyurcsány. Nélküle nem lehet az MSZP politikáját formálni.
Gyurcsány támogatottsága természetesen csekély Orbánéhoz képest, de a párt választói köre nagyon lecsökkent, s e kisebb körben Gyurcsány ereje viszont számottevő. Ha lesz MSZP-s fellendülés, akkor ez amúgy is ezen a csökkent bázison valósul meg.
Gyurcsány Ferenc pénteki beszéde a párt elitnek szóló üzenet volt: bármi is lesz, számolni kell vele.
Orbán polgári körös felhívása és vezetői szerepe a Fideszen belül is kiélezte azt az érzést, hogy a pártelnök nagyban tesz a pártjára.
Gyurcsány pénteki beszédében hasonló jellegű üzenet rejlik: a volt párvezető támogatóinak erejére támaszkodva akarja befolyásolni az MSZP elit döntéseit. Azaz, nem a párt elittől függ a további politikai mozgástere, hanem saját jogán, saját támogatói körére támaszkodva a volt pártvezető saját legitimitással bír.
Gyurcsány ugyanolyan veszélyes játékot játszik, mint Orbán Viktor 2002 utáni útkeresésében. Orbán akkor a Fideszt ásta alá – legalábbis sokáig így tűnt. Gyurcsány Ferenc most azt üzeni, hogy az MSZP nem kezdheti meg az újabb építkezést nélküle. Ami azt is jelenti, hogy nem lehet megtagadni Őszödöt, a vizitdíjat, az egészségügyi reformot, nincs tanulsága a három milliós népszavazási eredménynek. Azaz, az MSZP nem nyithat új lapot, nincs Gyurcsány nélkül Gyurcsány utáni korszak.
Bárhogy is nézzük, ez ugyanolyan zsarolásos kötéltánc, mint amelyet Orbán Viktor folytatott 2002 után (választáson) vesztes politikusként. A zsarolásban az első szakasz célja az, hogy a vesztes politikus és tábora között egy „se vele, se nélküle” jellegű állapot alakuljon ki. Ha ez megvalósul, akkor a vesztes politikusnak esélye van megkapaszkodni. Gyurcsány erre tett kísérletet.
Szerintem ez a kísérlet sikeres volt. Sikeres, amennyiben mindenki rá figyel. Sikeres, amennyiben az MSZP legérdekesebb politikusának mutatkozott. Most, a katasztrofális méretű vereség előtt pár nappal, a kudarc egyik fő okozójaként ez az eredmény akkor is hatalmas előrelépés Gyurcsány számára, ha egyébként rajtam és Bauer Tamáson kívül jelenleg senki nem hiszi a véleményt formálók között, hogy Gyurcsány visszatérhet.
Szóval, szerintem a Gyurcsány újjászületés első és sikeres mozzanatát láttuk az elmúlt napokban.