A „hol vesztettünk” utat a magyar politikai hagyományban nemes kérdés és évtizedeken át hívó szó.

Szerintem a baloldali ellenzék ezen a héten vesztett utat. A héten, amikor Karácsonyról kiderült, hogy nem listavezető, Márki-Zay pedig beelőzte egy virtuális népszerűségi versenyben, amelyben egymástól eltérő közvélemény-kutatások miatt Karácsony egyik pillanatról a másikra eltűnt a baloldali vezetői posztért folytatott küzdelemből.

Jelen pillanatban tökmindegy, hogy ki kit vadászott le és hogyan, ugyanis szerintem az a fontos, hogy a baloldali szavazók megzavarodtak a történtektől.

A baloldal eddig már háromszor segítette Orbán Viktort és a Fideszt a parlamenti győzelemhez. 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban. Ezeket a választásokat nem Orbán Viktor nyerte meg, hanem a baloldal vesztette el. Ez a tény és történelmi tendencia, amellyel szembe kellene néznie a baloldali ellenzéket vezető politikusoknak.

A héten mindent megtettek azért, hogy 2022 legyen a negyedik alkalom, amikor ugyanez történik majd.

A 2022-es választás elvesztése után várhatóan ismét felmondja majd az ellenzék az „orbáni diktatúra” szörnyű erejének nyomasztó hatásáról szóló önigazoló meséjét (más ismert motívumokkal együtt: megvett politikusok bomlasztó tevékenysége, a pénzügyi támogatás hiánya, a médiát uraló jobboldali dominanciával együtt). Ez ismét elég lesz a nemzetközi közvélemény baloldali-liberális véleményformálóinak a befolyásolására.

A választás elvesztésével azonban nem csak egyszer kerülnek majd pácba, hanem utána is.

Ha 2022-t is elvesztik, akkor minden politikai párt elitje nekiesik majd a többi baloldali (és a velük szimpatizáló jobboldali) politikai szerveződésnek. Az egység szétbomlik majd, s újabb két évet dagonyáznak majd egymás kiszorításában, a parlament ellenzéki részébe beszorulva. Szerintem 2024 körül jelentkezik majd néhány kampánytanácsadó-guru-értelmiségi, akik csodaszarvasként ismét rávezetik majd a baloldali politikusokat az összefogás fontosságára, hiszen 2026-ban ismét választás lesz (ez alól persze felmentést jelent majd az orbáni diktatúra törekvése az örök orbáni uralom létrejöttével, amely úgyis lehetetlenné tesz majd minden esélyt a választási győzelemre).

A baloldali ellenzék az e héten elkezdett önvád, sértődöttség, zavarodottság és tehetetlenség gyűrűjében vonaglik majd, s egymás hergelésével múlatják majd az időt 2022-ig és utána is: Gyurcsány már elhúzhatna; Márki-Zay önhitt és nem mérte fel a valódi támogatottságát; Karácsony meg egy lehetetlen alak: bármikor ott hagyja a terhek cipelését másokra.

Sehova nem vezető út lesz, az biztos.

Mi a stratégia cél mostanában?

Az egyik nyilvánvaló cél, hogy legalább annyian szavazzanak a baloldali előválasztás második fordulójában, mint az első fordulóban. A másik, még ennél is sokkal fontosabb cél, hogy még többen szavazzanak. Így bizonyíthatják, hogy az e heti purparlé nem zavarta meg a baloldal választási jókedvét és elszántságát.  

Karácsony Gergelynek ehhez például nem duzzognia kell és sebeit nyalogatnia, hanem gyorsan lecserélni az „Orbánt csak én tudom legyőzni” plakátokat egy olyanra, amely minden baloldali választót arra buzdít, hogy mindenképpen menjetek szavazni, mert a baloldalnak ki kell választani egy jelöltet az Orbán Viktorral szembeni párharcra.

Az összes pártelnöknek az összes kommunikációjában hasonló módon ugyanerre kell biztatnia a maga híveit. Az összes elérhető kommunikációs és szervezeti erejükkel ezerrel azon kell dolgozniuk, hogy a frontember kiválasztása minél sikeresebb legyen.

Az egymással szembeni vitát fel kell függeszteniük. Példásan határozott kiállás az egyik nap, de megmosolyogtató emlékké válik a történtek fényében, amikor Karácsony Gergely engedményként integrál két jobbos (valójában fideszes) témát (a családpolitika megőrzését és a külhoni magyarokat integráló nemzetpolitikát). Cuki törekvés, ha az ember egy a népszerűségi listákon hasító baloldali tömörülés vezetője. Nevetséges akkor, ha a baloldali politikai elit még a saját egységét sem teremtette meg.

Nem aktuális engedményeket, hanem határozott és jól követhető politikai irányvonalat kellene kialakítani, amelyet aztán agyba-főbe nyomnia kell minden vezető baloldali politikusnak (és a vele szövetséges jobboldali politikusoknak is). Ebbe nem fér bele, hogy Pálinkás József pártelnök a frontemberi versenyből kiesve, szinte a veresége másnapján, a baloldali szövetségesei politikai elképzeléseit ekézi tele szájjal a sajtóban. Karácsony sem tűnhet el a balféken, mint egy vesztes és leforrázott politikus.

Minden okunk meg lehet arra, hogy azt feltételezzük: a baloldali választók egy részének a héten lett elege a baloldali vircsaftból. Nem tudjuk, hogy mekkora részének, de azt tudjuk, hogy a 2022-es választás eredménye pár ezer, pár százezer szavazaton múlik majd. Nem csak az számít, aki elmegy, hanem az is nagyon fog hiányozni, aki nem megy el. A jobboldal számára is ez lesz a legfontosabb tényező, nem csak a baloldalnak. Ebben a helyzetben a baloldal „önszalámizása” öngyilkosság.

Karácsony Gergely hiányozni fog sok baloldali szavazónak. Dobrev Klára vitathatatlanul nagyon népszerű a baloldali szavazók egy része számára. Jakab Péter nélkül az „sok kevés ember” marad távol, akik majd eldönthetnek egy-egy mandátumot, listás szavazatot. Márki-Zay berobbanása azt jelezheti, hogy sokakat ő mozgat meg.

Márki-Zay támogatottsága még nem bizonyított, egyszerűen azért mert túl friss az adat, szükség van  még néhány későbbi kutatásra, hogy biztosan lehessen rá hivatkozni. De pont ez a gondolkodásmód az, amelybe most nem ragadhat bele a baloldal. A politikusoknak nem szabad relativizálnia a nyilvánosság előtt egymás népszerűségét, politikáját, mert ez elbizonytalanítja a baloldal potenciális választóit.

Én az utóbbi években coach-ként dolgozom, s egy ilyen helyzetben lévő ügyfélnek azt tanácsolnám, hogy a cég kulcsszereplői vonuljanak el és úgy jöjjenek vissza, hogy a kulcsszereplők összeteszik azt, amely a közös sikerhez kell. A baloldalon az ellenzéki politikusoknak kellene azonnal összeülnie, s együtt, személyükben kellene összehangolódnia. Azt tanácsolom nekik, hogy hagyják kívül a politikai tanácsadóikat, a részérdekeiket, a hatalmas stratégiai elképzeléseiket, amelyek mindegyike arra épül, hogy a másik baloldali vagy jobboldali párttal szemben hogyan tesznek majd szert fantasztikus stratégiai előnyre a kampány során.

Ebben a választásban nem egymást kell elverniük, azaz nem azt, amit most csinálnak. Most választást kéne nyerniük. Pechükre, ezt csak együtt tudják véghezvinni.

Az együttműködésüknek két célja lehet: elérni, hogy 2022-ben a baloldal, s a velük szövetséges jobboldali politikai erők nyerjék el a kormányzás lehetőségét. A másik cél pedig az kellene, hogy legyen, hogy minél jobban megszorítsák a Fideszt, azaz minél nagyobb legyen az ellenzéki patkó mérete a 2022-es választás után.

Különben a baloldal és a velük szövetséges jobboldali pártok vezetői 2022-ben ismét a lehetetlen politikai idióták gyülekezetének bizonyulnak majd.