Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Cigányok ideje

2009.02.14. 01:10 Kóczián Péter

 

Már megint az álszentség tombol és a cigányok ügye ismét csak pártpolitikai küzdelemként válik fontossá.
Az alábbi írásban a politikai interakciókat elemzem, majd a nyilvánosság működtetésére teszek javaslatot.
Az álszentségről – A Magyar Demokratikus Charta csak azt kifogásolta, hogy Orbán Viktor, a Fidesz pártelnöke a veszprémi gyilkosságból etnikai ügyet kreál, amikor az esetről úgy beszél, mint a megszaporodó erőszakos cigány bűntényeket példázó esetről.
A Magyar Demokratikus Charta azt nem kifogásolta, amikor a miskolci rendőrfőnök cigány bűnözésről beszélt. És nem szóltak az ellen, hogy a borsodi MSZP-sek helyben hagyták a rendőri vezető értékelését. Orbán miért rasszistább, mint a borsodi főrendőr?
A pártpolitikai küzdelemről – Nos, ez legutóbb nem Orbánnal kezdődött, hanem az MSZP-ben, amelynek egy része, a borsodi MSZP-sek saját miniszterelnöküktől és kormányuk tagjától védték meg a miskolci kapitányt.
A pártpolitikai küzdelem második része, amikor a miniszterelnök azt mondta: magánemberként meg lehet ugyan a véleménye az ügyről, de miniszterelnökként tiszteletben tartja az országos rendőr főkapitány döntését a miskolci kapitány sorsáról. Ez az a miniszterelnök, aki szeptemberben miniszterelnökként és magánemberként tiltakozott a budapesti jegyirodát ért atrocitás után, amelyet magukat jobboldalinak valló emberek követtek el.
Gyurcsány Ferencnek tehát három személyisége van: a magánember, a miniszterelnök 1 és a miniszterelnök 2; miniszterelnök 1 tiltakozik a rasszizmus ellen, miniszterelnök 2 viszont tiszteletben tartja a szakmai (országos kapitány) és a politikai közösségi autonómiát ( borsodi MSZP-sek).
Viszont azt sosem hagyná ki, hogy Orbán Viktort és a Jobbikot bármikor összemossa. Ilyenkor nyilván miniszterelnök 1 személyiség vonásai hatnak rá. Ja, és Orbán Viktornak természetesen nem lehet pártvezető 1, s pártvezető 2 személyisége.
Egyébként politikai érdekek mentén korrodálják az univerzálisnak beállított értékeket. Ha univerzálisak, akkor nincs kivétel. Vagy nem azok, s akkor van.
Hogy a miniszterelnök miért felejt el rugalmas lenni, s miért nem megy az univerzális kijelentések szintje alá, s próbál a helyzethez alkalmazkodva beszélni, az megint csak a politikai küzdelmek logikájával függ össze.
Ne tegyünk úgy, mintha csak tegnap óta lett volna alkalom beszélni a romákról. Az olaszliszkai lincselés egy nem roma ellen, majd a cigányok elleni brutális fegyveres erőszak alkalmazása a dramatikus pillanatokat kereső politikusok számára kínált volna lehetőséget a téma megbeszélésére. Közös, nemzeti, azaz pártok feletti módon. Érdekes módon, ez sem Orbánnak, sem Gyurcsánynak soha nem jut az eszébe. Még a Nemzeti Csúcs farvizén sem. Semmikor sem.
Tudom, az erőszak fényében cinikus, de vegyük észre: sem az ország majdnem pénzügyi csődje, sem a fényes nappal bekövetkező erőszak, sem az éjszakában lappangó indulat nem indít meg egyetlen politikust sem. Ezek csak apropók a másik lejáratására. 
Orbán Viktor sem csinál más, mint egy társadalmi hangulatot lovagol meg. És mert nem köti a kormányzati pozíció, kimondja azt, amit sokan a választók közül gondolnak. Orbán is a nyelvi tabu megtörésében ( van cigány bűnőzés, mondja), majd a tabu körültáncolásában ( nincs cigány bűnözés, de vannak cigány bűnözők, teszi hozzá) leli örömét, s hasznát, s nem a téma tovább lendítésében. A legnépszerűbb ellenzéki politikusként tematizálhatna. De nem teszi, mert nálunk politikus a vezető pozícióját, népszerűségét ilyesmire nem szokta használni.
Az álszentségről még – Ha egy országnak nincsen őszinte értelmisége, s nem folynak késhegyre menő, szélsőséges véleményeket is megfogalmazó és feldolgozó viták, akkor nyelvi és gondolati tabuk alakulnak ki, amelyek feloldhatatlan zárványokká válnak.
Politikusok csak egészen különleges esetekben és nagy kockázatot vállalva kezdhetnek bele nyelvi és gondolati tabuk megtörésére. Cigány bűnőzésről vekengeni nem az, mert a társadalom egy jelentős része maga is így beszél.
Az értelmiség dolga a nyelvi környezetet formálni. Ma egy olyan értelmiség az uralkodó, amely vagy fenntartja a „cigány kérdés márpedig nincsen” szólamát vagy a másik póluson örömmel és sunyi szégyenlősséggel utal a „cigány kérdés” létezésére.
Publikációk ugyan születnek a témában, s felelősségteljes gondolatok megfogalmazódnak, de a populáris kommunikáció szintjén – ahol az egyenesség, a szókimondás, az őszinteség, a tabu nélküliség elemei hatnak – nem nagyon mernek a témáról beszélni.
Szerintem nem szűrni kéne a löttyöt, hanem szabadjára engedni, s kibeszélni. Csak a kibeszélés tudja kimosni a szennyet. A mosás itt nem jelent más, mint hogy szabadjára kellene engedni minden véleményt, s a felelős-felvilágosult értelmiségnek kellene a vitában való részvétel során hatni a gondolkodásra.
A palesztin konfliktus és a nyugati sajtó - A nyugati sajtónak ma az egyik legnagyobb gondja, hogyan tudósítson az izraeli –palesztin konfliktusról. A szereplők és a szereposztás ismerős: a nyugati demokrácia áll szemben az arab fundamentalizmussal; a mi embereink a másság embereivel. Hosszas kínlódás után, a nyugati sajtó jó pillanataiban azt teszi, ami a dolga. Beszámol a konfliktus társadalmi, gazdasági és politikai összetevőiről, és bemutatja azokat az embereket, akiket mindez érint. Az izraeli telepesről, a palesztin áldozatokról, az izraeli kiskatonáról, a háború áráról, a szenvedésről, s küzdelem egyes lépéseinek sajátos logikájáról vagy logikátlanságáról. Nem a homokba dugja fejét, s általános szentenciák, a felvilágosodás szent értékeinek panteonjából lenézve mutatja be a háborút, hanem emberi és makro megközelítésben egyaránt.
A magyar sajtó -Nem látom a magyar sajtón, hogy akár csak egy kicsit is megpróbálna a konfliktus idején tényeket, összefüggéseket közölni. Embertelen szenzációk, s politikusi viták formálhatják a sajtó tartalmát. Állítólag sokat foglalkozott már a cigánysággal a magyar sajtó. Ilyenkor mégis úgy tűnik, mintha szűz területen lépkedne.
Biztos vagyok benne, hogy a szerkesztők és újságírók többsége azt mondaná: nehéz ügy ez, nem szabad olajat önteni a tűzre.
De akkor miért adják közre, hogy mit mond Gyurcsány, Orbán, a Magyar Demokratikus Charta? Ez nem formálja a közbeszédet?
Dehogynem. Ezt mindenki tudja. És hát, egyszerűen ez van. Szépelgés, felháborodás, tábori küzdelem, elfogultságoknak teret engedő és azokat erősítő publikálási folyamat. Az értelmiség azon része kap hatásos fórumot, amely politikai küzdelemre, vagy egy nyelvi tabu megtörésére használja fel a cigányokhoz kapcsolódó percepciót.
Kutyaharapást szőrével – Kövessük a közbeszédet, s ne legyünk álszentek. Ha a hivatalos Magyarország nem tud korrekt módon beszélni (lásd borsodi kapitány), s a közvélemény egy része a rasszista percepciónak hisz, akkor ebben az áramlatban kell értelmesen beszélni. Ha a nyelvi tabuk ledőltek, akkor a rasszista beszédet semlegesíteni kell, mégpedig hasonló nyelvi, attitűdbeli hozzáállással, ahogyan az kialakult: 
  • A rendőrségtől meg kell követelni, hogy minden bűnelkövető esetében azonosítsa a gyanúsítottak etnikai hovatartozását.
  • Ha nem lehet kikerülni, mert tény, hogy bizonyos bűnesetekben cigányok a jellemző elkövetők, akkor ezzel egy időben, s tematikai keretben azonos módon beszéljünk arról, hogy más bűnesetek esetében milyen etnikum a meghatározó
  • ha nem lehet a nyelvi tabut fenntartani, akkor minden etnikai jegyet emeljünk ki: amikor a Kék fényben a rendőrségi információk alapján azt mondják , az elkövető barna vagy sötétebb bőrű volt, a tévénézők meghatározó számú tagja azt mondja: aha, szóval megint cigányokat keresnek – álljunk bele ebbe a sodorba, ha meggátolni nem tudjuk, s közöljük minden alkalommal azt is, ha fehér bőrű ember a gyanúsított
  • a bűnüldözéssel foglalkozó műsorokban, publikációkban figyeljünk arra, hogy ne csak azokról a kategóriákról számoljunk be, amelyekben cigányok erősen reprezentáltak, hanem azokról is, amelyekben nem
  • a lopásokról ne csak akkor beszéljünk, amikor ez a cigányokra vonatkozó allúzióhoz vezet – minden nagyobb bolt be van kamerázva és tükrözve az országban, a bolti lopások ellen; többségük olyan helyen van, ahol nem élnek nagy számban romák
  •  beszéljünk a szegénységből fakadó bűnőzésről, s ebben ne kíméljük a nem –roma népességet sem
  •  beszéljünk nyíltan a cigány és nem cigány emberek közötti konfliktusokról, s beszéljük végig ezt a problémát
  • ne csak válság idején beszéljünk a romákról: mutassuk be őket a teljes vertikumban és folyamatosan: a szegénységről, az oktatásról, a középosztályról, a belső világukról beszélve – és ezt illesszük be a szegényekről és a társadalomról szóló publikációkb
  • beszéljünk sokat a középosztályosodásról és az azzal járó konfiktusokról, cigányok és nem cigányok esetében is
  • beszéljünk sokat az underclass-ról, azokról, akiknek nem társadalmi státus problémáik, hanem alapvető létfenntartási gondjaik vannak
A javaslataim és a megközelítési módom valószínűleg azzal veri ki sokaknál a biztosítékot, hogy bizonyos fokig integrálja a cigányokra vonatkozó előítéleteket; ez igaz is.
Kutyaharapást szőrével, mert nem lehet egy felvilágosult, racionalista, absztrakt emberjogi megközelítés alapján beszélni erről a témáról. A sajtó és a nyilvánosság ugyanis előbb-utóbb kibújik a steril zubbonyból. A véleményeket nem tudjuk betiltani és bezárni egy palackba. A percepciót, s az elképzelések kereteit viszont tudjuk formálni. Őszinteséggel és árnyaltsággal. Az árnyaltság szükséges ahhoz, hogy ne szépelegjünk, s ne fintorogjunk. Sokat segít, ha nem kampányt folytatunk, hanem mindennap végezzük a dolgunkat. Beszámolunk a társadalomnak a társadalomról. Ja, és az is jó, ha a cigányokat is a társadalom tagjának tekintjük.

27 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr12942055

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.05.24. 19:00:07

M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből "-Ez egy könyv? -Nem, ez a plafon." (egy életcentrikus orosz nyelvkönyvből) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a fa…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.02.14. 03:38:02

Semjén beszélt a zsidókról - leantiszemitázták.
Ahogy Antall óta a jobboldalt folyamatosan.
Bayer gyilkos állatokat mondott - lerasszistázták.
Kövérből hóhért csináltak.
Orbán is megkapta a gazdasági életteréért és az EU csatlakozásig zajló életért a maga bélyegeit.

Csoda, ha egy idő után úgy kezdenek viselkedni, ahogy a sajtó beállítja őket? Hisz vesztenivalójuk már nincs vele.

Bizonyos témák ki lettek sajátítva balról. Ahogy jobbról is rögtön lekommunistáznak mindenki mást.
Amíg ebben az országban a korrupció jelenti a politikusok elsődleges jövedelmét, az összes tolvaj és adócsaló is igazolva érzi magát: ha nekik lehet, nekem is.

Ilyen környezetben akarsz PC közbeszédet?

Ráadásul úgy kell a cigánykérdés GYF-nek, mint egy falat kenyér. Hisz rögtön nem az ő kormányzásuk lesz a téma, hanem az elmúlt 20 év lesz a hibás mindenért. S ha nincs botrány, csinálnak. Ami ma a Magyar Hírlap, az volt korábban a Kuruc.info, előtte a Demokrata, előtte a Magyar Fórum stb.

Nincs illúzióm, 2010 után ugyanígy megmarad a megosztó politika. Amint az önkormányzati szintem már ma is tapasztalható, sajnos. És a cigányság még a jelenleginél is nagyobb vesztese lesz mindennek. Isten óvjon minket attól, hogy kitörjön egy éhséglázadás valamelyik faluban.

Van egy tippem: ma lesz a becsület napja. 2 nap múlva bejelenti GYF az újabb megszorításokat.
Vajon párszáz fős balhézókról vagy az újabb elvonásokról fognak szólni a jövő heti publicisztikák?

McRonald 2009.02.14. 09:55:58

"A Magyar Demokratikus Charta azt nem kifogásolta, amikor a miskolci rendőrfőnök cigány bűnözésről beszélt. És nem szóltak az ellen, hogy a borsodi MSZP-sek helyben hagyták a rendőri vezető értékelését. Orbán miért rasszistább, mint a borsodi főrendőr?"

Ez sajnos nem igaz.

"A Magyar Demokratikus Charta nyilatkozata
a miskolci rendőrkapitány kijelentéseivel kapcsolatban

A Magyar Demokratikus Charta megdöbbenéssel értesült Miskolc rendőrkapitányának sajtóértekezleten tett kijelentéséről, amikor is a roma kisebbséghez tartozással hozta összefüggésbe a bűnözést. Megnyugvással vettük tudomásul, hogy az igazságügy-miniszter és az országos rendőrfőkapitány intézkedésével világossá tette, hogy a kormány elfogadhatatlannak tartja ezt a felfogást. Annál inkább érthetetlennek tartjuk, hogy Miskolc polgármestere, aki MSZP-s országgyűlési képviselő, a rendőrkapitány kijelentésének védelmére kelt, és a jelek szerint elérte, hogy a rendőrkapitányt csak figyelmeztessék. Elvárjuk, hogy a kormány és a Szocialista Párt akkor is világossá tegye viszonyát a rasszista ízű beszédhez, ha ez nem mindenütt népszerű.

Bauer Tamás Fleck Zoltán Vásárhelyi Mária
a Charta szóvivői"

Nzoltan 2009.02.14. 10:46:03

Vannak akik akarnak szocializálódni, vannak akik nem. Ezeket kell szétválasztani. Ám míg a kisebbség politika kizárólag csak is a pénzről szól, és nem az értékekről, addig meg is érdemlik amit kapnak.

Értelmiségi réteg nélkül nem lehet értelmes párbeszédet folytatni.

Ime egy jó példa:
www.youtube.com/watch?v=tenxzoqP2dM

Strici · http://birkanep.blog.hu 2009.02.14. 10:52:36

Ki választotta a Magyar Demokratikus Kártya szóvivőit? Mikor választotta? Hol választotta?

Francois Pignon 2009.02.14. 10:55:59

"Ha nem lehet kikerülni, mert tény, hogy bizonyos bűnesetekben cigányok a jellemző elkövetők, akkor ezzel egy időben, s tematikai keretben azonos módon beszéljünk arról, hogy más bűnesetek esetében milyen etnikum a meghatározó"

A miskolci rendőrkapitány épp ezt tette. Úgy tűnik a másik megjegyzése a pénzintézeti dolgozókon és a benzinkutasokon kívül senkit nem izgatott.

Nekem nem volt különösebben szimpatikus egyébként, de ha ez segít a probléma megoldásában, hát hajrá. Bár egyelőre nem látom, hogyan, önmagában ez még kevésnek tűnik.

nyu 2009.02.14. 11:05:52

En csak azt nem ertem, a miskolci kapitanyt miert csak az elso felmondata alapjan biraljak, holott a masodik felmondata legalabb annyira rasszista volt, csak pont az ellenkezo iranyba.

Ominozus mondata egeszet nezve egalban volt a cigany/nemcigany kerdes.

Gazz 2009.02.14. 11:09:38

Ez a fasisztázás elvesztette a korábbi hatóerejét, elkoptatták a kifejezést.
A többségi társadalom érzéketlen a fasiszta veszélyre, mindaddig, míg a sokkal kézzelfoghatóbb és direktben megtapasztalt cigányveszély jelen van.
És az a politikus, aki már 2002 óta leszarta a cigányproblémát, sőt szándékosan próbálta eltussolni, ahogy csak tudta, nehogy számon kérjék rajta a semmittevését, az egyeészt mélyen szégyelje magát, másrészt meg tegyen érdemi lépéseket végre, harmadrészt fejezze be a Fletó által állandóan emlegetett hazug politikát! Az öszödi ügy óta nem hazudunk ugye? Akkor pedig ne tagadjuk, hogy nagyon komoly cigánykérdés van magyarországon. Tessék ezzel végre szembenézni, a szavazók megoldást várnak! És szarnak a Chartára, meg a fasisztaveszélyre, amíg ez nem oldódik meg!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.02.14. 11:42:33

Ez egy hiper-szuper írás. Akkor is, ha van egy-két dolog amit nem egészen úgy látok.

Az egyik ilyen, hogy szerintem a pártok nem egymás ellen igyekeznek a cigány témából hasznot húzni, hanem úgy igyekeznek - tényleg igyekeznek -, hogy tényleges együttműködésüket álcázzák látszólag keresű szembenállásuk hangsúlyázásával. Ez fontos összetevője annak hogy az ügy annyira elmérgesedik. Csak egy a sok a társadalom megosztására, és a megosztottak fölötti közös uralomra törekvés széles eszköztárában, amiről bővebben:

www.kibulizottorszag.net

alatt lehet olvasni.

Csak megemlítem, hogy a szerző idealizálja a nyugati sajtó szerepét a közelkeleti konfliktusban. A valódi kép az általa bemutatottnál sajnos összehasonlíthatalanul rosszabb. Ezzel érdemes volna külön foglalkozni, ide nem fér. Ez a sajtó valójában a konfliktus résztvevője, tipikusan legalábbis mérhetetlenül tisztességtelen és nem zárható ki, hogy nélküle már béke lenne arabok és Izrael között.

Ami a javaslatokat illeti, kézenfekvőek, részleteikben talán csiszolhatók, de alapvetően jó úton járnak és szomorú, hogy egy ilyen józan megközelítést mint újdonságot kénytelen a szerző bemutani. Kb így kellett volna kezdeni. De megvalósulása nem várható, mert a fönt lévők elmélyíteni kívánnak minden a társadalmat megosztó konfliktust, nem enyhíteni/kezelni. Kerül amibe kerül az országnak, nekik így jó.

hepe 2009.02.14. 11:43:31

@McRonald: Érdekes módon ez a bagázs mindíg csak a kétségtelenül létező nincstelen cigányságról papol!Azokról a cigányokról,akik a különböző gazemberségeikből milliomossá váltak,milliós lagzikat rendeznek és óriás összegeket fordítanak arra ,hogy kérkedjenek avval,milyen hírességeket tudnak meghívni az eseményre,nem beszélnek!Véleményem szerint,főleg az ő kötelességük lenne az elmaradottabb cigányrétegek felemeléséhez való hozzájárulás!Bár valamikor én is SZDSZ.szimpatizáns voltam,rájöttm,hogy a leg képmutatóbb,és köpönyeg forgatóbb párttá vált!

metal · http://electric.blog.hu 2009.02.14. 11:59:40

@Gazz:
"Tessék ezzel végre szembenézni, a szavazók megoldást várnak! És szarnak a Chartára, meg a fasisztaveszélyre, amíg ez nem oldódik meg!"

Ezzel teljesen egyetértek, kellene végre egy jó megoldás, mert amit a jobbik ajánl, az látszatra megoldás, a valóságban csak olaj lenne a tűzre!

Úgyhogy valós megoldást követelünk!

McRonald 2009.02.14. 12:04:08

@hepe: Ez azért lehet így, mert a "nincstelen cigányság" szorul védelemre. A "gazemberségeikből milliomossá váló" emberek megfékezése az állam feladata lenne. Az pedig szép lenne, ha ők támogatnák az elmaradottabb rétegeket, de az sajnos nem életszerű, hogy aki tisztességtelenül szerzi a pénzét, az a rászorulók között osztja szét. Nem mindenki születik Robin Hood-nak. :) És a saját tapasztalataim szerint ez a réteg a cigányság egy elenyésző kisebbsége, nem ez az általános. Én Miskolcon élek, annak idején szemtanúja voltam az öreg Lakatos fényűző gyászmenetének, nem tagadom az általad leírt jelenség létezését, de ahogy a többségi társadalomban, náluk is csak egy szűk rétegről beszélhetünk. A Dunántúlon lehet, hogy kevésbé szűk, de arrafelé se hiszem, hogy az a jellemző.

Az SZDSZ-szel kapcsolatban pedig... hát lehet hogy igaza van. :)

Pelso.. 2009.02.14. 12:09:37

A miskolci kapitány fogalmazhatott volna finomabban, árnyaltabban.
Amit mondott, régóta köztudott tény, -akkor most újra feltalálta a meleg vizet...
Itt a többség egyetértése nem szempont..Tehát, pillanatnyilag: egy köz és államhatalmat gyakorló fegyveres testület vezetője származásuk alapján tesz különbséget az elkövetők között. Bravó.

2009.02.14. 12:13:53

Cigánybünözés nincs, de a bünözések tulnyomó többségét a cigányok követik el! Ha pedig, a létszámukhoz viszonyitom, akkor kiugróan magas az általuk elkövetett büncselekmények száma! Lehet itt magyarázni Kóczián ur, de nem érdemes! Pásztor kapitány ur a tapasztalatát és véleményét mondta el. Majd ha a maga édesanyját is megverik, elviszik az értékeit--vagy magát megverik,-- mert védelmébe vette az idös házaspárt,-- a cigányok, akkor mit fog majd mondani? De az irogatáson kivül segitett-e valakin ilyen esetben, volna-e bátorsága hozzá? De kiváncsi lennék rá, hogy milyen arcot vágna ha a családjával történne meg az olaszliszkai lincselés, a kiskunlachazai eröszak, vagy a veszprémi gyilkosság! Ám szivesen látnám oknyomozó irását a lakásmaffiában résztvevök meggazdagodásáról, a védelmi pénzt szedök bünözéssel megszerzett millióiról, a korrupt politikusokról és a hozzájuk tartozó haveri körröl is! De jó lenne már olvasni arról is -ha megirná-hogy miböl vannak az országban milliárdos volt politikusok, parlamenti képviselök és munkanélküli , soha nem dolgozó, ám hatalmas vagyonokkal rendelkezö cigányok is! De addig számomra nem más, mint az aktuális politikai elit egyik szekértolója!

zsoltix 2009.02.14. 12:58:36

A média azt sugallja manapság,hogy nincs cigóbűnözés, szinte törvényszerűnek állítják be,hogy minden szegény lop,akár cigány,akár nem. Pedig a nagy francokat van így. Biztos van olyan hülye,aki beveszi ezt a maszlagot, aki sosem látott cigányt,csak a tévében.De aki nap mint nap szembesül a dologgal,nem tudják ilyen marhaságokkal megetetni,hogy nincs cigánybűnözés.

Pszt! 2009.02.14. 13:37:06

Fordítsunk egyet a dolgon! Én úgy látom, ahogy cigánybűnözés, úgy magyarbűnözés is van ebben az országban. Tessék visszanézni a híreket pár évre visszamenőleg! Kiderül, hogy rengeteg bűnügyet követnek el a magyarok is. Nincs időm, sem energiám felsorolni ezeket, csak a legnagyobb felháborodást kiváltó jut eszembe, a móri bankrablás. Miért hallgat mindenki a magyarbűnözésről? Mert azzal nem lehet szavazatokat szerezni?

Stoney Hill Billy 2009.02.14. 13:44:35

a gyurcsányinak nem csak 3 személyisége van, sokkal több. de ez már egy cihiáterre tartozik.

annacsek 2009.02.14. 14:00:05

@McRonald:
A Charta nyilatkozatainak értékét magam nem vonnám kétségbe, azt azonban igen, hogy akár a Charta vezetése, akár az az értelmiségi- és politikai kör bármit is tett volna LÉNYEGILEG. A rendszerváltás óta 20 év telt el.

Tamás, Zoltán és Mária!

Önök valamennyien komoly befolyással és véleményformáló erővel bírnak immár hosszú évtizedek óta. Nem hiszem, hogy csupán felszíni, a közbeszédet javítgató (mára már kétségbe vonható) eredményekre futotta volna ennyi idő alatt. Bizony Önök részei annak az értelmiségi és politikai elitnek, akik ideje alatt teljesen elfajultak ezek a viszonyok.

A rasszimus-ellenesség vélemény szerint nem merülhet ki abban, hogy a megszólalásokat moderáljuk. Arról már nem is beszélve, hogy a nem egy esetben ostoba és hisztérikus neoentellektüell megnyilvánulások inkább olaj voltak a tűzre (pl kardozás a villamoson, uzsorástámadás, stb.). Ráadásul ezek a megnyilvánulások tovább erősítették, hogy a problémák megmaradjanak a cigány-magyar konfliktus kényelmes mezején.

A kilátástalanság és a reménytelenség olyan intézkedésekből is adódik, mint a falusi iskolák bezárása, a közlekedés ellehetetlenítése egyes térségekben, a mezőgazdaság, a termelők magára hagyása és az ezektől is fokozódó depresszív gazdasági környezet. De ide sorolnám azt a tiltakozást is, ami a CSP tankötelezettség teljesítéséhez kötésének sipítozó elutasítása. Tudják, lehet, hogy egy egyszerű cigánygyereknek, - akik között én is felnőttem - fontos lett volna, hogy eljárhasson iskolába, fontos lett volna, hogy legyen egy-két tanár, aki oda tud figyelni rá, fontos lett volna, hogy reális esélye legyen elutazni a közeli városba, arról nem is beszélve, hogy az is fontos lehetett volna, hogy lássák érdemes dolgozni, érdemes tanulni. NEM EZT KÖZVETÍTETTÉK Önök sem.

sajnálom, de álszentnek, képmutatónak és fölöslegesnek tartom tevékenységüket, mert a szöveget nem hitelesíti tartalom. Csak a cinizmus miatt: Ilyen hozzáállással még sokáig küzdhetnek a rasszizmus ellen, amúgy sem oszt, sem nem szoroz. Grat!

ADAMEX · http://www.adamexdesign.hu 2009.02.14. 14:30:02

Nem értem. Miért védi ennyi ember a cigányokat? A falumban rengeteg cigány él. Kettőnél nem tudok több rendes, értelmes, kulturált cigány nevet felsorolni. Akkor miért is kell védeni őket? Ha már a magyarok is őket védik akkor mi lesz itt?
Nekem nincs szükségem arra, hogy rajtunk élősködjenek. Mindig azzal védekeznek, hogy szegények és nincs más kiút csak a bűnözés. Igen? Nem!
Ez csak gyengeség. Ők is elmehetnének a gyárba dolgozni napi 12 órát, de nem teszik. És miért nem? Csak azért mert állambácsi ugyanannyi segélyt ad nekik, mint amennyit megkeresnének Becsületes munkával!
Nemrég voltam fültanuja egy ilyen beszélgetésnek 2 cigány közt. Ha beáll közmunkásnak az önkormányzathoz 50.000 Ft-ot kap, de ha munkanélküli és csinál 6 gyereket(abból 1 fogyatékos, ezt direkt csinálják) akkor többet jóval többet kap.
Akkor még egyszer megkérdem miért is kell védeni?
Hány cigány orvost láttak már? Hány cigány ügyvédet láttak már? Hány cigány mentőst vagy tűzoltót láttak már? Hány cigány boltvezetőt láttak már? Hány cigány egyetemistát láttak már? Hány cigány pilótát láttak már?
Rasszista vagyok? Nem a bőrszín, ami megkülönböztet minket, hanem az érték.
Nekik mégis több joguk van. Ha én azt mondom rájuk, hogy cigányok, akkor feljelenthetnek, de ha ők beszólnak, hogy "Mi van te geci magyar?". Semmi. Na itt van a gond. Egyre több jogot és esélyt kapnak.
És nem kell megint azzal takarózni, hogy azért nem jutnak feljebb a ranglétrán,mert nincs pénzük oktatásra. Rengeteg plusz pontot kapnak a felvételinél, ösztöndíjat.
Szóval a lényeg lényege: nem kell őket védeni. Olyat még nem láttam, hogy magyar rabolta ki a cigányt, vagy magyar tört volna be a lakására.
Félek a jövőt illetően. Félek...
CIGÁNYOK TAKARODJANAK AZ ORSZÁGUNKBÓL!

S. Annyi 2009.02.14. 14:36:55

Többször nyakon szúrtak egy 13 éves fiút Budapesten, a VIII. kerületben. A Hír Tv további részletei ott.

Még mindig véditek ezeket a TETVESEKET? Integrálni akartok? A jó büdös kurva anyátokat azt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Rohadék szoci-libsi férgek!!!!!!!!!!!!!!!!!!

S. Annyi 2009.02.14. 14:41:14

Tegnap az Indexen volt egy fotó. Két nyugdíjas..... lény volt rajta. Védik a letartóztatott polgármesterüket. Na, az ilyen -nem fejlődött ki az agyuk-szerű lények - miatt tart ott az ország, ahol tart.

RonIQa 2009.02.14. 14:46:16

Ha őszintén beszéltünk volna, akkor már régen nem lenne "cigány-probléma".
S akkor miből élne az SZDSZ, Mohácsi Viktória, Kolompár Orbán és a többi semmirekellő?
Akkor hogyan vehetne egy üveg sörért szavazatot az MSZP?
Mi lenne, ha kiderülne, hogy a nyelvi tabu tényleg nyelvi "probléma"? Hogy a cigány (zsidó) kifejezést az emberek 99%-a nem faji alapon használja? Hamarosan romba dőlne a rasszista/náci/antiszemita/nacionalista/soviniszta/szélsőjobb (bocs, ha kimaradt valami) kommunikációs stratégia.

"... Szerintem nem szűrni kéne a löttyöt, hanem szabadjára engedni, s kibeszélni. Csak a kibeszélés tudja kimosni a szennyet. A mosás itt nem jelent más, mint hogy szabadjára kellene engedni minden véleményt, ... "

Lendvai Cenzor Nofretiti Ildikó fibrillálni fog, ha ilyeneket írsz! Majd ők megmondják, hogy miről lehet beszélni, mit lehet leírni és mit szabad olvasni (hol szabad hirdetni)... Ezek régi komcsi pártállami technikák.

Egyébként pedig a probléma most már megoldja majd önmagát.

zsoltix 2009.02.14. 15:00:10

@S. Annyi: Ez a gáz. A politika védi őket,a saját érdekében. Egyik lószaros pártnak se érdeke maga ellen fordítani őket,inkább nyalják a seggüket. Aki meg nem,azt kikiáltják rasszistának, meg neonácinak,meg mittudomén. Mit lehet várni ilyen Draskovics-féléktől, akiknek Gyurcsány-papa egyik miniszteri széket a másik után tolja a segge alá?

programozó állás · http://www.PenzGazda.hu 2009.02.14. 15:33:03

Küldd tovább mindenkinek!

Aktuális Cigány Hírek

Cigányok állnak a gazdasági válság mögött! Neves közgazdászok hosszú kutatómunka után minden kétséget kizárólag bizonyították, hogy nem a zsidók, hanem a cigányok állnak a gazdasági világválság mögött.
Tovább: ciganyvilagvalsag.hupont.hu

A hír hisztérikus hatást váltott ki a világ tőzsdéin, ezért a forint tovább esett az euróval szemben, és elérte a lélektani 400 Forintos határt!
Tovább: ciganytozsde.hupont.hu

Románia és India hevesen tiltakozik az állítással szemben, hogy bármi közük lenne a világot átszövő nemzetközi cigány-maffiához.
Tovább: ciganytiltakozas.hupont.hu

A rendőrség bejelentette, hogy világméretű cigány összeesküvés feltételezhető központja Enying, és nagy erőkkel felvonult a helyszínen, hogy megvédje a világbékét.
Tovább: ciganyosszeeskuves.hupont.hu

Küldd tovább ezt most azonnal, hogy a világ megtudja mi az igazság, hogy a cigánymaffia felel a gazdasági világválságért!

***

ADAMEX · http://www.adamexdesign.hu 2009.02.18. 22:03:26

IGEN! Próbálom majd fenntartani a családom, ezért tanulok és nem azt várom, hogy segélyt kapjak
Igen! Tisztességesen élek, soha nem loptam, soha nem kötöttem bele a kisebbekbe!
Ja és hogy tiszta legyen a dolog: anyám minimálbéren van, apám rokkantnyugdíjas. Szóval ennyi erővel én is elmehetnék "megélhetési bűnözőnek". De nem vagyok cigány.
Sorolhatnám. És nem azt írtam, hogy az enyém, hanem, hogy a MIÉNK!
Bár, ha ennyire véded őket akkor a tiéd sem. Szerinted miért van létjogosultságuk az országunkban? Mit tettek ők érte? Kérlek haver2 írd le nekem.

ADAMEX · http://www.adamexdesign.hu 2009.02.18. 22:09:55

Most olvasom: én fogyatékos? Te vagy az, ha nem bírod felfogni mi megy nap mint nap.
Esetleg még annyit tudok elképzelni, hogy apuci,anyuci kisfia vagy, akinek mindene megvan és ezért jössz ezzel a "megértés" dumával.
süti beállítások módosítása