Már megint az álszentség tombol és a cigányok ügye ismét csak pártpolitikai küzdelemként válik fontossá.
Az alábbi írásban a politikai interakciókat elemzem, majd a nyilvánosság működtetésére teszek javaslatot.
Az álszentségről – A Magyar Demokratikus Charta csak azt kifogásolta, hogy Orbán Viktor, a Fidesz pártelnöke a veszprémi gyilkosságból etnikai ügyet kreál, amikor az esetről úgy beszél, mint a megszaporodó erőszakos cigány bűntényeket példázó esetről.
A Magyar Demokratikus Charta azt nem kifogásolta, amikor a miskolci rendőrfőnök cigány bűnözésről beszélt. És nem szóltak az ellen, hogy a borsodi MSZP-sek helyben hagyták a rendőri vezető értékelését. Orbán miért rasszistább, mint a borsodi főrendőr?
A pártpolitikai küzdelemről – Nos, ez legutóbb nem Orbánnal kezdődött, hanem az MSZP-ben, amelynek egy része, a borsodi MSZP-sek saját miniszterelnöküktől és kormányuk tagjától védték meg a miskolci kapitányt.
A pártpolitikai küzdelem második része, amikor a miniszterelnök azt mondta: magánemberként meg lehet ugyan a véleménye az ügyről, de miniszterelnökként tiszteletben tartja az országos rendőr főkapitány döntését a miskolci kapitány sorsáról. Ez az a miniszterelnök, aki szeptemberben miniszterelnökként és magánemberként tiltakozott a budapesti jegyirodát ért atrocitás után, amelyet magukat jobboldalinak valló emberek követtek el.
Gyurcsány Ferencnek tehát három személyisége van: a magánember, a miniszterelnök 1 és a miniszterelnök 2; miniszterelnök 1 tiltakozik a rasszizmus ellen, miniszterelnök 2 viszont tiszteletben tartja a szakmai (országos kapitány) és a politikai közösségi autonómiát ( borsodi MSZP-sek).
Viszont azt sosem hagyná ki, hogy Orbán Viktort és a Jobbikot bármikor összemossa. Ilyenkor nyilván miniszterelnök 1 személyiség vonásai hatnak rá. Ja, és Orbán Viktornak természetesen nem lehet pártvezető 1, s pártvezető 2 személyisége.
Egyébként politikai érdekek mentén korrodálják az univerzálisnak beállított értékeket. Ha univerzálisak, akkor nincs kivétel. Vagy nem azok, s akkor van.
Hogy a miniszterelnök miért felejt el rugalmas lenni, s miért nem megy az univerzális kijelentések szintje alá, s próbál a helyzethez alkalmazkodva beszélni, az megint csak a politikai küzdelmek logikájával függ össze.
Ne tegyünk úgy, mintha csak tegnap óta lett volna alkalom beszélni a romákról. Az olaszliszkai lincselés egy nem roma ellen, majd a cigányok elleni brutális fegyveres erőszak alkalmazása a dramatikus pillanatokat kereső politikusok számára kínált volna lehetőséget a téma megbeszélésére. Közös, nemzeti, azaz pártok feletti módon. Érdekes módon, ez sem Orbánnak, sem Gyurcsánynak soha nem jut az eszébe. Még a Nemzeti Csúcs farvizén sem. Semmikor sem.
Tudom, az erőszak fényében cinikus, de vegyük észre: sem az ország majdnem pénzügyi csődje, sem a fényes nappal bekövetkező erőszak, sem az éjszakában lappangó indulat nem indít meg egyetlen politikust sem. Ezek csak apropók a másik lejáratására.
Orbán Viktor sem csinál más, mint egy társadalmi hangulatot lovagol meg. És mert nem köti a kormányzati pozíció, kimondja azt, amit sokan a választók közül gondolnak. Orbán is a nyelvi tabu megtörésében ( van cigány bűnőzés, mondja), majd a tabu körültáncolásában ( nincs cigány bűnözés, de vannak cigány bűnözők, teszi hozzá) leli örömét, s hasznát, s nem a téma tovább lendítésében. A legnépszerűbb ellenzéki politikusként tematizálhatna. De nem teszi, mert nálunk politikus a vezető pozícióját, népszerűségét ilyesmire nem szokta használni.
Az álszentségről még – Ha egy országnak nincsen őszinte értelmisége, s nem folynak késhegyre menő, szélsőséges véleményeket is megfogalmazó és feldolgozó viták, akkor nyelvi és gondolati tabuk alakulnak ki, amelyek feloldhatatlan zárványokká válnak.
Politikusok csak egészen különleges esetekben és nagy kockázatot vállalva kezdhetnek bele nyelvi és gondolati tabuk megtörésére. Cigány bűnőzésről vekengeni nem az, mert a társadalom egy jelentős része maga is így beszél.
Az értelmiség dolga a nyelvi környezetet formálni. Ma egy olyan értelmiség az uralkodó, amely vagy fenntartja a „cigány kérdés márpedig nincsen” szólamát vagy a másik póluson örömmel és sunyi szégyenlősséggel utal a „cigány kérdés” létezésére.
Publikációk ugyan születnek a témában, s felelősségteljes gondolatok megfogalmazódnak, de a populáris kommunikáció szintjén – ahol az egyenesség, a szókimondás, az őszinteség, a tabu nélküliség elemei hatnak – nem nagyon mernek a témáról beszélni.
Szerintem nem szűrni kéne a löttyöt, hanem szabadjára engedni, s kibeszélni. Csak a kibeszélés tudja kimosni a szennyet. A mosás itt nem jelent más, mint hogy szabadjára kellene engedni minden véleményt, s a felelős-felvilágosult értelmiségnek kellene a vitában való részvétel során hatni a gondolkodásra.
A palesztin konfliktus és a nyugati sajtó - A nyugati sajtónak ma az egyik legnagyobb gondja, hogyan tudósítson az izraeli –palesztin konfliktusról. A szereplők és a szereposztás ismerős: a nyugati demokrácia áll szemben az arab fundamentalizmussal; a mi embereink a másság embereivel. Hosszas kínlódás után, a nyugati sajtó jó pillanataiban azt teszi, ami a dolga. Beszámol a konfliktus társadalmi, gazdasági és politikai összetevőiről, és bemutatja azokat az embereket, akiket mindez érint. Az izraeli telepesről, a palesztin áldozatokról, az izraeli kiskatonáról, a háború áráról, a szenvedésről, s küzdelem egyes lépéseinek sajátos logikájáról vagy logikátlanságáról. Nem a homokba dugja fejét, s általános szentenciák, a felvilágosodás szent értékeinek panteonjából lenézve mutatja be a háborút, hanem emberi és makro megközelítésben egyaránt.
A magyar sajtó -Nem látom a magyar sajtón, hogy akár csak egy kicsit is megpróbálna a konfliktus idején tényeket, összefüggéseket közölni. Embertelen szenzációk, s politikusi viták formálhatják a sajtó tartalmát. Állítólag sokat foglalkozott már a cigánysággal a magyar sajtó. Ilyenkor mégis úgy tűnik, mintha szűz területen lépkedne.
Biztos vagyok benne, hogy a szerkesztők és újságírók többsége azt mondaná: nehéz ügy ez, nem szabad olajat önteni a tűzre.
De akkor miért adják közre, hogy mit mond Gyurcsány, Orbán, a Magyar Demokratikus Charta? Ez nem formálja a közbeszédet?
Dehogynem. Ezt mindenki tudja. És hát, egyszerűen ez van. Szépelgés, felháborodás, tábori küzdelem, elfogultságoknak teret engedő és azokat erősítő publikálási folyamat. Az értelmiség azon része kap hatásos fórumot, amely politikai küzdelemre, vagy egy nyelvi tabu megtörésére használja fel a cigányokhoz kapcsolódó percepciót.
Kutyaharapást szőrével – Kövessük a közbeszédet, s ne legyünk álszentek. Ha a hivatalos Magyarország nem tud korrekt módon beszélni (lásd borsodi kapitány), s a közvélemény egy része a rasszista percepciónak hisz, akkor ebben az áramlatban kell értelmesen beszélni. Ha a nyelvi tabuk ledőltek, akkor a rasszista beszédet semlegesíteni kell, mégpedig hasonló nyelvi, attitűdbeli hozzáállással, ahogyan az kialakult:
- A rendőrségtől meg kell követelni, hogy minden bűnelkövető esetében azonosítsa a gyanúsítottak etnikai hovatartozását.
- Ha nem lehet kikerülni, mert tény, hogy bizonyos bűnesetekben cigányok a jellemző elkövetők, akkor ezzel egy időben, s tematikai keretben azonos módon beszéljünk arról, hogy más bűnesetek esetében milyen etnikum a meghatározó
- ha nem lehet a nyelvi tabut fenntartani, akkor minden etnikai jegyet emeljünk ki: amikor a Kék fényben a rendőrségi információk alapján azt mondják , az elkövető barna vagy sötétebb bőrű volt, a tévénézők meghatározó számú tagja azt mondja: aha, szóval megint cigányokat keresnek – álljunk bele ebbe a sodorba, ha meggátolni nem tudjuk, s közöljük minden alkalommal azt is, ha fehér bőrű ember a gyanúsított
- a bűnüldözéssel foglalkozó műsorokban, publikációkban figyeljünk arra, hogy ne csak azokról a kategóriákról számoljunk be, amelyekben cigányok erősen reprezentáltak, hanem azokról is, amelyekben nem
- a lopásokról ne csak akkor beszéljünk, amikor ez a cigányokra vonatkozó allúzióhoz vezet – minden nagyobb bolt be van kamerázva és tükrözve az országban, a bolti lopások ellen; többségük olyan helyen van, ahol nem élnek nagy számban romák
- beszéljünk a szegénységből fakadó bűnőzésről, s ebben ne kíméljük a nem –roma népességet sem
- beszéljünk nyíltan a cigány és nem cigány emberek közötti konfliktusokról, s beszéljük végig ezt a problémát
- ne csak válság idején beszéljünk a romákról: mutassuk be őket a teljes vertikumban és folyamatosan: a szegénységről, az oktatásról, a középosztályról, a belső világukról beszélve – és ezt illesszük be a szegényekről és a társadalomról szóló publikációkb
- beszéljünk sokat a középosztályosodásról és az azzal járó konfiktusokról, cigányok és nem cigányok esetében is
- beszéljünk sokat az underclass-ról, azokról, akiknek nem társadalmi státus problémáik, hanem alapvető létfenntartási gondjaik vannak
A javaslataim és a megközelítési módom valószínűleg azzal veri ki sokaknál a biztosítékot, hogy bizonyos fokig integrálja a cigányokra vonatkozó előítéleteket; ez igaz is.
Kutyaharapást szőrével, mert nem lehet egy felvilágosult, racionalista, absztrakt emberjogi megközelítés alapján beszélni erről a témáról. A sajtó és a nyilvánosság ugyanis előbb-utóbb kibújik a steril zubbonyból. A véleményeket nem tudjuk betiltani és bezárni egy palackba. A percepciót, s az elképzelések kereteit viszont tudjuk formálni. Őszinteséggel és árnyaltsággal. Az árnyaltság szükséges ahhoz, hogy ne szépelegjünk, s ne fintorogjunk. Sokat segít, ha nem kampányt folytatunk, hanem mindennap végezzük a dolgunkat. Beszámolunk a társadalomnak a társadalomról. Ja, és az is jó, ha a cigányokat is a társadalom tagjának tekintjük.