Bájos a fóti lehallgatás története, félelmetes az UDZ Rt ügye. Kicsiben és nagyban ugyanaz működik: a zsarolások rendszere. Ezek szerint az egész magyar politikai életet áthatja.
Fóton vesztegetés, Budapesten tiltott lehallgatás zajlik, s ennek nyomait tárják a nyilvánosság elé.
Egy nyugati ember azt hinné, lelkes újságírók leleményes, szívós munkával derítették fel az ügyeket. De nem. Itt, Keleten, a politikusokra vár a feladat, hogy egymást leleplezzék.
Erős tehát a mi politikai osztályunk, s gyenge a mi politikai nyilvánosságunk.
Azon sem csodálkoznék – persze, azt az országot Utópiának hívnák -, ha a sajtó azt mondaná: semmilyen titkos, lehallgatott üggyel nem foglalkozunk. Miért?
A lehallgatott információkkal az a baj, hogy sosem tudjuk, ki kit miért és hogyan hallgatott le. A felvételt nyilvánosságra hozó hogyan jutott hozzá. Nem ismerjük meg a teljes felvételt.
A titkos felvételek nem úgy kerülnek el a sajtóhoz, hogy annak módja van annak utánajárni, s az érintetteket megkérdezni. A titkos felvételek egyszer csak zsuppsz, előkerülnek és vannak.
A magyar sajtó ennél egyszerűbb ügyekben sem kérdez, s ha kérdez, nem publikál mindent arról, amit tud. S ha meg tud valamit, sokszor akkor sem viszi végig az összes szálat.
A titkos felvételek mitikus rítussá nőtték ki magukat. Határvonalat húznak a már kimondható és a még kimondhatatlan közé. Ami titkos,az Odaáthoz tartozik. De ha exponálódott, akkor már teljes joggal használhatjuk Ideát is.
A sajtó azt hiszi, tényfeltár, ha titkos felvételeket publikál. Holott csak a sound-bite technika új fejleményét kényszerítik rá: a mások által kontrollált kiszivárogtatás egyszerű eszközévé válik.
Mi is történt Gyurcsány-beszédével? Egy felvétel elkezdett keringeni. Ha jól értem, néhány nap alatt. A felvételnek volt egy jól kiválasztott része is: a hazudós rész.
A szakmabeliek tudják, hogy egy órás beszéd kielemzése, megvágása órákig tartó folyamat. Itt mégis megtörtént hipp-hopp. Holott egy ismeretlen felvételről volt szó.
Dávid Ibolya egy CD-t lobogtatott. Rögtön nagy ügy lett belőle. Dávid Ibolya – mint minden más politikus – a csökött magyar nyilvánosságban kitűnő botrány-hordozó. Ha egy politikus mondja, az ügy. Rögtön verifikálva, igazolva, hogy miért kell valamivel foglalkozni.
Ha két ember egymás között, egy lehallgatott beszélgetésben azt mondja, szólok majd a Kövér Lacinak, akkor az ügy rögtön Kövérről, a Fidesz-ről, az egyébként létező politikai korrupcióról szól.
Ilyenkor fölösleges megjegyezni, hogy a felvétel csak annyit bizonyít: két ember megidézte Kövért. Egymás között.
Ettől még Kövér László nem érintett az ügyben. Ezzel még nem bizonyosodott be, hogy a Fideszben a korrupciógyanúsan beszélő embereknek Kövér László a kapcsolattartója vagy a „Nikita” című film Takarítója, aki minden dzsuvát eltüntet.
Nem szerecseneket akarok mosdatni, hanem arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy olyan mechanizmus alakult ki az elmúlt években, amelyben látszat – konfliktusok alakulnak ki, s ezek a látszatok a való világot is befolyásolják.
Kövér beszédét 2002-ben megvágták, s felhasználták a kampányban. Gyurcsány beszédét megvágták, s kiszivárogtatták, s ennek komoly következményei lettek. Ha az egyik legszélsőségesebb verzió az igaz, s Gyurcsány vagy támogatói adták ki a felvételt ( lásd kontroll alatt tartani az elkerülhetetlen károkat), akkor is ugyanoda jutunk, hogy azért lehet ezzel az eszközzel élni, mert bitang gyenge nyilvánossággal kell megküzdeni.
A lehlallgatott beszélgetések nem a tények és összefüggések megvilágítására, hanem hangulatkeltésre szolgálnak. Hatásukban inkább maszatolnak, mint felvilágosítanak.
Az emberek elégedetlenségét a fennálló renddel, a „valami nem stimmel” érzését, a frusztrációt és az elidegenedést ma már nem csak tévés fikciós művek, s összeesküvés elméleteket feldolgozó mozi filmek, hanem a napi politikai sajtó is szolgáltatja.
Össze lehet mosni fikciót és valóságot azzal, hogy itt már minden mindegy, de ez egy súlyos önfeladás. Ha a tényközlés nem más, mint a levegőben elszálló merész gondolatkísérlet, akkor egyre kevésbé lesznek tények. Ha minden csak beállítás kérdése, akkor nem lesz mire vonatkoztatni.
Most már nem csak a politikai véleménykülönbségeknél tartunk. Nem arról van szó, hogy a fideszes begubózik a maga világába, s nem tud beszélni az mdf-essel. Hanem arrafelé trtunk, ahol a politikai világ kettős, van egy ismert és van egy hátsó világa, amely nem ismert, de időről-időre beleszól az ismert világunk alakításába, sőt, még egy-egy világos gesztussal, - ilyenek a kiszivárogtatások-, azt is jelzi, hogy él, virul és hat.
Azért kellene ignorálni a jelzéseiket, mert semmiféle kontrollunk nincs e jelek felett. Zajlik-e vizsgálat Dávid Ibolya által szóvá tett lehallgatás ügyében vagy nincs? Miért lett gyanúsított Dávid Ibolya? Mit vittek el az UDZ Rt-től? Mi közük Csányi Sándorhoz? Mi ez az egész?
Ez már nem arról szól, hogy a politika úri huncutság. Ez már a fortélyos félelem megjelenésének az időszaka, amikor nem a szerkesztői elfogultság, hanem a hátsó szobákban zajló, kontrollálatlan titkos műveletek befolyásolják az életünket. Politikai, gazdasági döntéseket. A sajtó már nem szolgálóleánya a titkos szándékoknak, hanem egy megvezetett balek, aki balfasz módra hagyja magát ide-oda rángatni.
A sajtó helyzete a politikai nyilvánosság helyzetének megrendülésére utaló jel. A titkos műveleteknek mindig volt, van, lesz piaca. A titkos műveletek kitalálói és lebonyolítói csak a filmekben eszement őrültek. Valójában a lehetséges károkat és előnyöket mérlegelő technokraták, akik igyekeznek a legtökéletesebben megtervezni akcióik hatását. Ez persze nem mindig sikerül nekik, de ettől még erre törekednek.
Ha a sajtó ellenállása gyenge, akkor ez csökkenti a titkos akciók „költségeit”, biztosabbá teszi a kívánt hatás elérését, tehát „olcsóbbá”, kockázatmentessé teszi a titkos műveleteket és azok eredményének publikálását. Márpedig a sajtó azért még mindig hatalom. Épp addig, amíg az emberek hisznek benne. Annyira, mint amennyire az igazságosztó Mátyás királyban és mítoszában hittek az emberek.
Ha a sajtó gyenge, az emberek cinikusak, az ügyekről soha nem derül ki semmi, de az emberek még mindig hisznek az igazságosztó sajtó mítoszában, akkor együtt van az a gyúanyag, amely bármikor a levegőbe röpíthet bankárt, politikust, politikai pártot, becsületest és becstelent.
