Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Miért maradjon az eva?

2011.11.04. 09:05 Kóczián Péter

 

Az eva értelme, hogy minden 25 millió forintos áfabevételt legalább 31 százalékos adóval sújt. És ez a legkomolyabban ellenőrzött, kontrollált adófajta. Ezért nem szabad megszüntetni.

Gondoljuk végig, hogy nincs más olyan adófajta, amely ilyen erős ellenőrzés alatt áll -  s ami még lényegesebb: nem az adóhatóság utólagos, költséges és szükségképp alkalmi ellenőrzése, hanem az adózók önkéntes és példásan betartott önellenőrzése alatt működik.

Aki az eva-t nem fizeti, az utána nem lehet az eva kör tagja. Ennél feszesebb és keményebb kényszerítő erő ma nincs az adózókon.

Kíváncsi lennék az APEH statisztikájára, hogy hány olyan vállalkozás van, amely jelentős mértékben tévedett az eva befizetését illetően. Azt feltételezem, hogy az adóbeszedés során a legkevésbé macerás adófajtának az eva bizonyult.

Nem véletlenül alakulhatott így, hanem azért, mert ez az adófajta nagyon előnyös adónem. De nem csak a vállalkozóknak. Hanem az államnak is.

Az eva megszüntetésével érvelőknek biztos igaza van: rendszeridegen stb. Ja, és nem tudjuk a költségtartalmát, a valósat, ahogyan az egyik képviselő érvelt a megszüntetése mellett.

Valóban nem tudjuk az evás vállalkozások költségtartalmát, viszont ismerjük az evások „adóbevételi tartalmát” .180 -200 milliárd forint körül van, lesz.

Az eva-t eltörölni akarók sosem veszik figyelembe, hogy nem egy adófizetésben jeleskedő országban működik az eva, hanem egy adóelkerülőben.

Az eva-n keresztül az is adózik, aki adót csökkent.

Világos az is, hogy egyesek eva-s cégeken veszik ki a pénzüket.

De azt is vegyük számba, hogy minden 25 millió bruttó összeg után legalább 31 százalékot adóznak. Aki 100 milliót vesz így ki, az négyszer fizet az adott összeg után 31 százalék adót.

Van olyan új rendszer, amelyben ugyanez biztosítható?

Matolcsy miniszter azzal érvel: egyszerűsödik az adórendszer, ezért nincs szükség az evára.

Én azt mondom, az egyszerű adórendszer mintája az eva. Minden bruttó - írnám még egyszer: bruttó, nem költséglevonás utáni nettó!!!!!!!!!! - bevétel után 31 százalék az adótartalom az eva esetében. Nem megszüntetni, hanem követni kellene. Mint mintát, mint logikát.

Tudom, jogilag, közgazdaságilag nem az igazi, persze, ez így van.

De miért kell változtatni valamin, ami működik, s éppen egy adóelkerülő kultúrában teremti meg az adófizetés kultúráját?

Nem akarom azt írni, mi jön vissza, ha megszüntetik. Tudjuk mindannyian, hiszen nem rég volt az a közelmúlt, amelyben a jelenleginél is nagyobb mértékű volt a fiktív számlák körforgása, amelyet az eva csökkentett. Lehet azzal érvelni, hogy mennyivel jobban jár, aki evázik - de megszüntetése utána a kérdés az lesz: többen és többet adóznak majd a megszüntetése után? Javítja az adófizetési kultúrát az eva megszüntetése?

Egy konzervatív/jobboldali kormánynak és politikai erőnek tudni kell, hogy olyan szabályokat érdemes hozni, amelyeket az emberek szívesen tartanak be, s amelyek betartatása kisebb erőfeszítést kíván az államhatalomtól, mint másfajta intézkedések.

Az eva ilyen. Ezért kellene megtartani. 

129 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr713352324

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eva: Orbán segget csinált Lázár szájából 2011.11.07. 16:07:42

Valami rejtélyes okból mindig az ellenkezője történik annak, amit a Centrális erőtér ígér, amit a papagájkommandó a kommunikációban megpróbál beleverni az emberek fejébe. Különösen így van ez, ha a gazdaságról van szó....

Trackback: Eva: Orbán segget csinált Lázár szájából 2011.11.07. 16:07:42

Valami rejtélyes okból mindig az ellenkezője történik annak, amit a Centrális erőtér ígér, amit a papagájkommandó a kommunikációban megpróbál beleverni az emberek fejébe. Különösen így van ez, ha a gazdaságról van szó....

Trackback: Proli Sodrót! Most! 2011.11.04. 13:11:38

Meghalt Mátyás, oda az igazság!...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szellemkor 2011.11.04. 13:50:39

@Roa: nem. Mert nem mindegy hogy fiktív bevételi vagy fiktív költségszámlákról beszélünk. A fiktív bevételi számlák adóbevételi egyenlege a bruttó összeg 30 %-a, vagyis ennyi mindenképpen befolyik, míg a fiktív költségszámlák csereberéje és adásvétele eredményeként a veszteséges és nyereséges cégek között szétterítik az adóalapot, és lényegében lenullázzák a társasági adóalapot (és így a kltségvetés adóbevételeit) a kisvállalkozások.
A számokon lehet vitatkozni, de nem a matek a legfőbb érv az EVA megtartása mellett hanem az a pozitív hatás amit az adómorálra és az állam és válalkozók közti társadalmi szemléletváltásra jelentett.

Repi 2011.11.04. 13:52:11

@P.Guszti: Egy két kivétel? Nem hiszem hogy kevesen vagyunk akik külföldre dolgozunk és ÁFA mentesen számláznak... Na abból számolj EVA és IPA befizetést na meg a bér járulékait! Mi marad? Megéri? Meg... mert nyugodtan alszom.

perioikosz 2011.11.04. 13:53:11

@KolompárRómeó: mélyen igaz. Különös tekintettel arra, hogy amióta a nyugdíjbefizetés nem járulék, hanem adó, az államot SEMMI nem kötelezi arra, hogy egyáltalán bármennyit fizessen neked ha eléred a nyugdíjkorhatárt. Ha kegyes lesz, és lesz miből, akkor esetleg kapsz egy kis kegyelemkenyeret. Valószínűbb, hogy se kegyes nem lesz, se nem lesz miből. Úgyhogy, öngondoskodás. Ami ebben a kiváló gazdasági légkörben szintén remek perspektívákat kínál :(

Komolyan, visszatér a középkor. Csinálj sok gyereket, próbálj meg egy-kettőt eljuttatni a kenyérkereső korig, és ha nem voltál nagyon geci velük, akkor talán eltartanak. Ők talán kegyesebbek lesznek, mint az állam meg a bankok.

midnight coder 2011.11.04. 13:53:44

@Kuku: Van két ember. Az egyik vállakozó. Ő intézi a marketinget, a könyvelést, szaladgál az ügyfelek után, ha valami nem stimmel akkor őt b@szogatják, minden egyes ügyfél külön-külön. Az hogy holnap lesz-e bevétele erőteljesen attól függ hogy hogyan dolgozik, hogyan alakul a marketingje, és nagyon-nagyon nagyban attól hogy mennyire van szerencséje - Pl. nem száll-e rá a boltjára egy sokkal tőkeerősebb konkurencia, nem alakul-e olyan szarul a gazdaság (hazai és külföldi) hogy a kutya nem veszi a termékét. Ja, és persze ott van állam bácsi akinél sok-sok hivatalnok ül aki napi 24 órában azon töri a fejét hogy hogyan tehetne keresztbe neki.

Van ezzel szemben az alkalmazott aki ül a hátsóján, napi 8 óra meló után szépen megkapja a pénzecskéjét, és ha nem nagyon hülye a főnöke viszonylag nyugisan éldegél, és közben azon fantáziál hogy a vállalkozó milyen betegre is keresi magát. Ha netán nagyon szarul dolgozik, vagy rosszul megy a cégnek és kirúgják, max. a munkahelyét veszíti, de még ekkor is jár neki a felmondási idő, esetleg végkielégítés.
Ja, és persze elég jó eséllyel minimálbérre van bejelentve, miközben zsebbe megkapja a lé dupláját - ezzel a munkáltató is jól jár, de a munkavállaló is: adott bérköltségből lényegesen több marad a zsebében.

egen 2011.11.04. 13:56:03

Kedves Kóczián Úr!
Legalább annyit illene tudni, ha már hozzászól a témához, hogy az EVA bevétel felső határa 25 millió, ezért 100 milliót nem lehet kivenni. A másik: a 31 % az 31 % 25 után is, meg 100 után is. Egyébként ezt az adónemet Önöknek (újságírók, könyvelők, ügyvédek, stb) találták ki, akik a mindenkori hatalom szekértolói. Próbáljon egy évi 10 milliót kereső asztalos, kőműves, stb belépni, pláne ha 2-3 alkalmazottja van.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2011.11.04. 14:01:59

Amúgy nem minden számlán van 25% ÁFA - pl. az én forgalmam kb. felén 0% ÁFA van, ami evásként tisztán 31% adó az államnak.

Valószínűleg nem jellemző, de ilyen is van.

egen 2011.11.04. 14:02:20

@midnight coder: Bocsáss meg. Ha így van hülye vagy.

arongeri 2011.11.04. 14:06:55

1. Ne keverjük a szezont a fazonnal. Az EVA az ÁFÁ-t, a társasági adót és az osztalékadót váltja ki, ne állítsuk szembe az SzJA-val, a TB-vel, stb.

Az más kérdés, hogy valaki alkalmazotti lét helyett (akár "kényszer-") vállalkozik, ezért fizetése egy részét nem bér, hanem osztalák formájában kapja.

2. Az eva nem mindenkinek megoldás, csak azoknak, akiknek nincsenek nagy költségeik, tipikusan szellemi foglalkozásúaknak (pl. informatikusoknak). Ha alkalmazott is van, az bármilyen foglalkozási ágnál probléma, mert költség, amit nem tud elszámolni az adójában.

Régen voltak számítások is, mekkora költséghányad mellett éri meg még evázni.

Roa 2011.11.04. 14:08:38

@nomac: Ez most gondolom irónia volt, mert az, hogy törvényileg tilos, és az, hogy miért tud megbaszni az APEH, nem fedi egymást. Pont itt nem.

@szellemkor: Ezzel egyetértek, de nem egyszerűbb ellenőrizni magát a költségszámlák adásvételét, mint az evás beszámlázást? A társasági adó lenullázása pedig most is össznépi szórakozás, viszont azért a 10% már nem olyan nagy tétel, hogy megérné trükközni vele, főleg szigorúbb ellenőrzés mellett. Az osztalékadó csökkentésével az eva el tudná veszteni a jelentőségét, szerintem inkább ezt kellene erőltetni.

egen 2011.11.04. 14:09:32

@tommybravo: Azokat a kis- és "középvállalkozásokat" támogatta, akik papírral és ceruzával dolgoztak, meg azokat, akik számlagyárként működtek. Ne feledjétek, 2003-ban az ÁFA 25 % (alulról számítva 20) volt az EVA meg 15 % volt. Még az ÁFÁ-ból is megmaradt 5 %. Mi ez ha nem legális adócsalás?

VT Man 2011.11.04. 14:13:08

@nopánick:
"Aztán vajon miért ne lenne jogosult nyugdíjra?!!
Honnan vetted ezt a baromságot..? "

Ez nem baromság.
Kiszámlázol 100 ezer + 25% = 125 ezer Forintot bruttóban.
Befizetsz 31% EVA-t, marad 86,25 ezer Forintod.

De ezután még SEMMILYEN nyugdíjra nem vagy jogosult.

Mivel kötelező főállásúnak is lenned, ezért befizeted a minimálbér után a járulékokat (51 ezer körül). Ezután a minimálbér utáni nyugdíjra vagy jogosult. A többi (EVA-zott) összeg után semmilyen nyugdíjra nem.

Mit nem értesz ezen?

Ja, és végkielégítés és felmondási időd sincs!
És szabadságod sincs (évi 25 nap se, semennyi!).

regress 2011.11.04. 14:16:55

@midnight coder: annyira sajnállak,hogy a sírástól csak most tudok válaszolni.ha ilyen szar menj el dolgozni.ha mindenki vállalkozó lenne ki dolgozna?minimálbér.,ha a melós tartósan lebetegszik,éhen hal mielőtt meggyógyulna.

kicsi11 2011.11.04. 14:22:10

@egen:
Elárulom a titkot. 100 millához 4 evás cég kell.

Dig, Lazarus! 2011.11.04. 14:22:35

"Matolcsy miniszter azzal érvel: egyszerűsödik az adórendszer, ezért nincs szükség az evára." Ez mindent elárul. Az egyszerűsödés érdekében szűnjön meg az egyszerűsített adó. Mert a nagyfőnök megnézte az adatokat, és azt látta, az előző évihez képest 20 milliárddal kevesebb az EVA-befizetés. Neki meg több kell. És nincs, aki azt mondja, főnök uram, ez a válság miatt van, leépítések voltak, visszaesett a termelés stb., de ez még így is szép. És főleg, biztos. Később majd tovább lehet alakítani egy valódi átalányadó felé, valamivel magasabb kulccsal, máshol alkalmazottak kizárásával, miegyéb. És akkor nyugi lesz, mindenki jól jár, tuti bevétel.
De most hajtsunk már égetőbb feladatokra, volt néhány eleve, meg jócskán gyártottunk magunknak is.

A 16%-os, 'egységes' kulccsal is az a legnagyobb baj, hogy rosszkor csinálták. Mikor egyértelmű volt, hogy most nem szabad. Ha az EVÁ-t most szüntetik meg, ugyanúgy hoppon maradnak majd. És velük mi is. Mert ebben közös a sorsunk ...

Elpattant egy húr 2011.11.04. 14:23:08

Évi bruttó 18-23 millió forint közötti árbevételt hozok össze kvázi egyedül, informatikai tanácsadásból.

Az EVA nekem egyszerű, jól fizető lehetőség, költségeim évente kb. 1 millió + a bérem és a járulékaim. A maradék a nettó. Igen, havi nettó 1 millió forint felett keresek. Nem nyugdíjra gyűjtök az állami rendszerben, saját magamról szeretnék gondoskodni. Ha nincs EVA, akkor 25%-kal kevesebb marad nekem. Ez rossz.

De az EVA nem illeszkedik a rendszerbe. Egyszerű, az tény. Jól járok vele, az tény. Nem illeszkedik ilyenformán, az is tény. De ettől még nem biztos, hogy az EVA a rossz. Inkább a rendszer az, ami nem tetszik.

tommybravo 2011.11.04. 14:23:34

@egen: Tehát akkor csak olyan támogatások maradjanak, amik mindenkit támogatnak? Vagy ne támogassunk senkit?

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.11.04. 14:26:04

@STX Joe: Ha főállású alkalmazott vagy (máshol) és csak mellékállásban EVA-zol (2. munkahely), akkor csak a bruttó 4% után kell járulékokat fizetned. Az EVA 30%, esetleg az IPA-val 31% (de az néhol 2%).

www.adoforum.hu/index.php/articles/73778/81233/eva-ezt-kell-tudni-2011-ben

kicsi11 2011.11.04. 14:27:22

Amelyik gazdasági szakember azt hiszi, hogy az EVA megszûntetésével tôbb folyik be a költségvetésbe, az azonnal mondjon le. Az EVA adóalapból 0,16-os szorzással társasági adót számolni igen nagy naivításra vall.:)

BigTom 2011.11.04. 14:28:59

Mindenki arról beszél, hogy, ha az EVA megszűnik, akkor beindulnak a számlagyárak. Szerintem nem ez az igazi veszély, mert a számlagyárakat fel lehet kutatni, le lehet buktatni, és el lehet érni, hogy ne legyenek számlagyárak. Az igazi veszély, hogy az eddig EVA-t fizető vállalkozó ezután MINDENT elköltségel. Legálisan, és jogtisztán. Számlát kér a benzinkúton, és kilométer elszámolást vezet, és számlára vesz tartós fogyasztási cikket, és kizárólag az alapvető élelmiszer egy részét nem számolja el költségként (a többi a repi). A végeredmény az lesz, hogy ezek a vállalkozások lényegesen kevesebb adót fognak fizetni, mint most. Anyagilag ugyanis nem éri meg most sem az EVA, csak a költségelés sok macera, és az EVA-s vállalkozó inkább fizet egy kis adót azért, hogy ne kelljen fáradni a számlákkal. De, ha nem lesz más választása, ne gondoljátok, hogy akkor majd elkezd személyi jövedelem adót fizetni.

pirosinfo 2011.11.04. 14:29:12

Fiatal vagyok én és lehet, hogy ezért nem értem ezeket a mai közgazdászokat. Már ha van beleszólásuk szakértőként bármibe.
Abban a bizonyos 'átkos'-ban volt 40% TB járulék, nyereségadó, 3% nyugdíjjárulék levonás a dolgozótól. Vagy akkor még nagyobb ..........-ban volt az ország? A dolgozó nem érezte, hogy mennyibe kerül az államkassza. Bizton számíthatott arra a kevésre, amit kapott és holnap is mehetett. Sőt, büntették, ha nem dolgozott, és nem érezte, hogy neki kell eltartania a sok ingyenélő segélyezettet. (Tisztelet a kivételnek, mert vannak valóban rászorulók is, de sajnos az a kevesebb)
Addig amíg van adó, addig adócsalás is lesz. Minél kisebb az elvonás, annál kevesebb a csalás.
Akkor miből él az állam? Talán át kellene gondolni az egész önadózó rendszer létjogosultságát, mondjuk költség-haszon elvből kiindulva. Mennyi hasznunk lehet egy ilyen kiszámíthatatlan gazdasági rendszerből és azt milyen költséggel próbáljuk megfizettetni, behajtani.
A közösség miből áll? Egyénekből. Mit gondol az egyén? Ma 10 munkavállalóból 4 fontolgatja (nálunk), hogy elmegy az országból, mert nincs gazdasági biztonsága, nincs jövőképe! Hiába a hazaszeretet, abból sajnos nem tud a gyerekének enni adni és nem tudja iskolába küldeni, tömegközlekedést fizetni!
Biztonság kell, hosszútávú, kiszámítható! Hiába terveznek 2012, 2013-ra szja tv változásokat már 2010 évben. Úgyis megváltozik, mert akkor mármás érdekek fogják felülírni.
Így nem lehet normális életet élni. Mi is a normális? Amikor a holnap rettegés mentes és nem kell attól félni, hogy mit nem tudok kifizetni.

perioikosz 2011.11.04. 14:29:29

@regress: lássuk be, az EVA-s cégek nem tartanak el 1-2 embernél többet. A bruttó 25 milliós határ ezt lehetetlenné teszi. Itt tehát most főleg olyan emberekről beszélünk, akik szabadúszóként dolgoznak, tehát nem csak a pénzt számolják amíg az alkalmazottaik güriznek, hanem ők is tolják a szart. Olyan munkakörökben, amik nem igényelnek állandó irodai jelenlétet, és nyugodtan lehet egyszerre több megrendelőnek is bedolgozni. Vagy időszakosak a munkái. Tökmindegy. Lényeg, hogy minimális eszközráfordítással így több pénzt (ergo a megrendelő számára több értéket) tud az illető csinálni, mintha alkalmazott lenne, egy céghez és 8 órás munkarendhez kötve.

Pont ez a megszüntetési ötlet legnagyobb hátulütője. Ezek a cégek ki fognak menni külföldre, mert nem köti őket gyár meg mozdíthatatlan állóeszköz ide. Nemhogy több, de kevesebb adót fognak beszedni, és egy rakás professzionális informatikus le fog lépni az országból. Pl én is.

Elpattant egy húr 2011.11.04. 14:35:26

@perioikosz: +1

pontosan erről van szól. Angol cégben ugyanez nem 88.7 lesz, hanem 76.5.

Aki engem akart, annak mindegy, hogy milyen cégből fogok számlázni.

Betelgeuse-2 2011.11.04. 14:40:06

@Kuku: 11:00-ás érvelésedben az az alapvető hiba, hogy olyan példát hozol fel az eva letörlésére, amely példa önmagában adócsalás: az evás alkalmazott, ugyanakkor kényszervállalkozó. A kettő együtt nem megy. Színlelt szerződés minimum.
A saját példám: mellékfoglalkozásban van evás cégem. Eva előtt mindig megtaláltam a módját, hogy évente max. 50-200e Ft társasági adót fizessek be. Áfában szintén. Evában volt olyan év, hogy 6 milliót fizettem be a ktgvetésbe. Többet, mint társasági adóban az a másfélmilliárdos árbevételű cég, ahol dolgozom! De mégis befizettem, mert nyugodtan akartam aludni. Ha az eva megszűnik, akkor vissza fogok térni az 50-200e Ft-os társasági adó befizetéshez.
Ha ezeknek a dilettánsoknak ez kell, hát megkapják.

Betelgeuse-2 2011.11.04. 14:42:19

@BigTom: Teljesen igazad van a 14:28-as bejegyzéseddel. Én is ezt fogom csinálni a nevemen lévő, de a nejem által használt szgk-val, meg mindennel. A Domestost is számlára fogom venni.

robertburns 2011.11.04. 14:42:23

A vállalkozó nem 750e fixszel kezdi a hónapot (mint a kormánymegrendelésre módosításokat benyújtogató képviselő urak), hanem legalább 60e befizetendő teherrel.
Bevétele csak akkor van, ha szerez előbb munkát magának.
Ha elvégezte, még nem biztos, hogy ki is fizetik neki (de az adót be kell fizetnie utána).
Szabija, kafetériája nincs.
Mindenki adócsalónak tartja, a kormány év közben/hó közben/nap közben betesz neki.

Szeretettel várunk mindenkit köreinkbe!
Vár a szabad piac, kedves képviselő urak, meg lehet mérettetni és könnyűnek találtatni (itt is).

Ja, és:

Köpj a bíró oltalmára,
Törj, szabadság, ég felé!
A törvény a gyáva vára,
A templom a papoké.

by me

VT Man 2011.11.04. 14:42:35

@Valós Kilométer:
"Ha főállású alkalmazott vagy (máshol) és csak mellékállásban EVA-zol (2. munkahely), akkor csak a bruttó 4% után kell járulékokat fizetned."

Ja, csak épp ha máshol főállású, akkor ott befizettek utána rengeteg pénzt havonta TB+SZJA címén.

Tehát pl. nettó 150 ezres bér esetén kb. 150 ezer Forintot kap az állam TB+SZJA címén, és a többiből (EVA-s számlázás) 12,5%-ot. Cserébe a "többi" rész után nem ad se nyugdíjat, se táppénzt, se szülési pénzt (GYED, stb.).

Tehát aki nettó 150 ezret keres + EVA-s rész, az nyugdíjként kap mondjuk havi 105 ezret. És kész.

Aki pedig nettó 200 ezret keres csak bérként, az havi 35 ezer Forinttal több nyugdíjat kap az a 15-20 nyugdíjas év alatt.

Lehet, hogy még így is egy kicsit jobb az EVA anyagilag, de nem olyan nagyon, és van hátránya is.

VT Man 2011.11.04. 14:43:47

@Valós Kilométer:
Korrigálom magam: én úgy tudom, hogy aki főállású, az EVA-ban nem fizet járulékot, mert a főállásban "már kifizette".

VT Man 2011.11.04. 14:44:50

@Dig, Lazarus!:
"A 16%-os, 'egységes' kulccsal is az a legnagyobb baj, hogy rosszkor csinálták. Mikor egyértelmű volt, hogy most nem szabad. "

Ja. Az elmúlt 20 évben "pont" ebben az egyben nem volt szabad egykulcsost csinálni.

Mese-mese-meskete.

palackos 2011.11.04. 14:47:13

@perioikosz: azért adózz többet, hogy ne ő fizesse a szüleid nyugdíját.

szellemkor 2011.11.04. 14:49:03

@robertburns: Na erre céloztam amikor valaki a bérterhekkel kezdte összehasonlítgatni a vállalkozói adókat. Jól mondod.

tommybravo 2011.11.04. 14:49:11

Lehet, hogy gonoszság, de én egyetlen könnyet sem ejtek azokért, akik evás céggel számláznak, de a valóságban alakalmazottként dolgoznak. Ilyenek tipikusan egyes újságírók, programozók, stbstb. Ezt a rendszert nem nekik találták ki, ők csak visszaélnek vele.

tommybravo 2011.11.04. 14:50:55

@STX Joe: Válság közepén lemondani több száz milliárdos bevételről? Szerinted ez normális dolog?

Nem Penny hajója 2011.11.04. 14:52:43

Senki nem említi, de a Fidesznek a fő baja az evával az, hogy MSZP-s találmány, ezért mindig is baszta a csőrüket. Vissza lehet keresni az evával kapcsolatos korábbi fideszes nyilatkozatokat...
Még úgy is, hogy tulajdonképpen az MSZP 8 éves uralmából talán az egyetlen értelmes lépés az EVA bevezetése volt.

varvizib 2011.11.04. 14:53:24

Ha megszüntetik az EVA-t, akkor nem csak vállalkozás típust fogok váltani, hanem országot is.

Hülye lennék ennek az inkompetens rablóbandának (kormány) adózni, aki szemében ráadásul minden vállalkozó potenciális bűnöző, és hülyének nézik, korlátozzák azt, aki dolgozni akar.

szellemkor 2011.11.04. 14:55:56

@perioikosz: kiváló meglátás: épp azzal a magasan képzett, szellemi terméket előállító vállalkozói körrel szúrnak ki akiknek kevés a költségelhető számlájuk, mégis jelentős megélhetési költségeik vannak. És hadd ne mondjam, hogy mekkora öngól ez a Fideszt hagyományosan támogató polgári értelmiség pofánvágása miatt.

Nem Penny hajója 2011.11.04. 14:56:49

Ha reálisan várható lenne, hogy több bevétele lesz az államnak az eva megszüntetése után, akkor még lenne mindennek értelme, de így végképp nincs.
Nem lesz több állami bevétel mert:
- aki tudja, az a bevételei egy részét áttereli a szürke zónába
- aki nem teheti, az elkezd költségelni és összességében kevesebb adót fog fizetni, mint most
- sokan felszámolják a magyar cégüket és szlovákiában alapítanak egy újat.

Csókolom söralátét, kisvállalkozók támogatása és egyszeri, nagyarányú adócsökkentés.

varvizib 2011.11.04. 15:00:26

Ja és ugye állítólag az EVA kivezetése 50 mrd Ft megtakarítást eredményez. Hahaha, megnézem majd mikor... Az EVA-sok nagy része nem duplázni fogja az adóbefizetését (nem is lenne miből), hanem egész egyszerűen csődbe megy, vagy kénytelen lesz feketézni. Matolcsy meg lehúzhatja a számításait a WC-n.

Ha ennyire meg akarja fogni a pénzt a kormány, a népszavazásnál kapásból megspórolhatott volna 18 mrd Ft-ot, hisz az egésznek nem volt semmi értelme.

palackos 2011.11.04. 15:00:31

ez kemény menet lesz. ha jól tudom az összes újságíró eva-s.

komisz_kölök 2011.11.04. 15:00:53

@tommybravo:
"Lehet, hogy gonoszság, de én egyetlen könnyet sem ejtek azokért, akik evás céggel számláznak, de a valóságban alakalmazottként dolgoznak. Ilyenek tipikusan egyes újságírók, programozók, stbstb. Ezt a rendszert nem nekik találták ki, ők csak visszaélnek vele. "

igaz, én is programozó vagyok. Jelenleg 35 euró jön be az országba minden munkaórám után Németországból. Ebből eltartok egy csomó titkárnőt, managgert, irodát, miegymást. Megkapom számlára kicsit több, mint a felét a magyar cégtől. Mivel jó vagyok, és ugyanezt a melót német nyelvterületen is meg tudom csinálni, csak az EVA tart Magyarországon. Ha eltörlik, most szólok, hogy azonnal lelépek. Akkor majd örülhetsz, hogy a Nemzeti Együttműködés jól igazságot tett.

perioikosz 2011.11.04. 15:02:04

@palackos: ne papolj nekem. EVA-val évi 6 milliót fizetek be az államkasszába. Szerintem többet, mint a legtöbb seggvakaró állami alkalmazott tintanyaló. (És nálam nem az állam tette át egyik zsebéből a másikba a pénzt.) Abból a pénzből már kurvára futja a szüleim (illetve szülőm, csak egy van) ellátására. Meg útkátyúzásra is. Szerintem.

Az a helyzet, hogy aki irígykedik az EVA-sokra, az dobja fel ide, hogy ő mennyi adót fizetett be tavaly. Aztán meglátjuk, kinek hosszabb...

tommybravo 2011.11.04. 15:08:20

@komisz_kölök: Öcsisajt, az a baj, hogy adót csalsz. Azt hazudod, hogy vállalkozó vagy, miközben alkalmazottként foglalkoztatnak. Sajnálom, hogy sok adót kellene egyébként fizetned, de hidd el, Németországban sem csak játék és mese.

Másrészt ideje lenne az arcodból visszavenni, mert nem te tartod el a titkárnők, managerek hadát, hanem ők teszik lehetővé, hogy legyen munka, amit elvégezhetsz. Kölcsönös egymásra utaltság, ha hallottál már ilyet.

komisz_kölök 2011.11.04. 15:08:58

@varvizib: +1 :)

Amúgy érdekes megnézni, hogy a cégünknél az alvállalkozók havi 180 óra körül dolgoznak. Sohasem betegek, jobban motiváltak. Az alkalmazottak (miközben sír a szájuk az EVA miatt) szabit vesznek ki, meg félévenként rendszeresen betegek legalább egy hetet. Ezt a szabadság jogos kiegészítésének gondolják. Kirugni nem lehet őket, akármilyen sz@rt alkotnak.

Mindeni evázzon :)

Dig, Lazarus! 2011.11.04. 15:11:07

@STX Joe: Hát kevés olyan év volt a 20-ból, amikor jó eredménnyel be lehetett volna vezetni. De az, hogy eddig nem csinálták, nem igazolja azt, hogy most kellett.
Ha évekig egyetértek valamivel, az nem jelenti azt, hogy jövőre is azt kell tennem. Csak a mesékben ...

komisz_kölök 2011.11.04. 15:12:20

@tommybravo: nem akarlak én téged győzködni. Csak elmondtam mi lesz.

perioikosz 2011.11.04. 15:12:32

@tommybravo: "Azt hazudod, hogy vállalkozó vagy, miközben alkalmazottként foglalkoztatnak."

Feltételezem, hogy komisz_kölök a saját telephelyén saját eszközeivel végzi a munkáját. Akkor miért lenne alkalmazott?

kicsinadal 2011.11.04. 15:13:50

Engem a kormányzat érvelése bosszant fel legjobban. Azt mégis hogy bírják komolyan mondani, hogy a rendszer egyszerűsítése miatt kell megszüntetni a rendszer egyik legegyszerűbb, transzparensebb elemét. Az EVA mértékéről lehet vitatkozni, és az is igaz, hogy eléggé testidegen a rendszerben. De könyörgöm: a testidegensége abból fakad, hogy a rendszer iszonyat bonyolult, átláthatatlan, igazságtalan stb. Gyakorlati oldalról pedig kizárt, hogy a jelenlegi EVÁS cégek az adó megszüntetése után többet fizetnek majd be a költségvetésbe. Jól írták itt többet, hogy az EVA-zók az egyik leginkább mobil vállalkozói réteg. Nem köti ide őket semmi, csak a megrendelések. Azokat pedig szlovák, vagy egyéb offshore telephelyekkel is szépen ki tudják majd szolgálni...

dorax 2011.11.04. 15:14:00

@Valós Kilométer: a 30% emelése amúgy is ziccer, mert az áfa emelkedik 25-ről 27%-ra, azaz az EVA zsebben több marad. Volt már korábban ilyen, amikor a 20% áfa 25%-ra nőtt. Akkor az EVA csak 1 évvel követte le a változást.

Rókakígyó 2011.11.04. 15:20:35

Az EVA nem illeszthető könnyen a meglévő adók közé. Aki azt mondja, hogy az EVA emelése és megszüntetése is rossz az államnak annak igaza van és nemcsak a számszaki részben. Az EVA arra is szép bizonyíték, hogyha lehetne ebben az országban nyugodt szívvel vállalkozóként élni, és nem gyakorlatilag állandó bűnözői státuszban vállalkozni, akkor azt sokan megtennék. Az EVA ugyanis a vállalkozók számára a tiszta (nem bűnözői) státuszt adja meg, ezért nagyon sokan szeretik. Azt lehet mondani, hogy a társadalom vállalkozói-bűnözői rétegének tisztulását is elhozta. Amikor az a gengszter-nyomorult vállalkozó nyugodtan kelhetett és fekhetett, mert mindent befizetett és nem kellett az adóhatósággal küzdenie. Ha megszüntetik az EVA-t, akkor ezek a tiszta vállalkozások megint a bűnözői státuszba kerülnek és ismét nyugtalanul fognak telni a napjaik és rövidebb ideig fognak élni. Lehet, hogy ez a cél ezzel az egész állammal.

VT Man 2011.11.04. 15:22:42

@tommybravo:
"Válság közepén lemondani több száz milliárdos bevételről? Szerinted ez normális dolog? "

Mondom, nem az egykulcsos a baj, hanem az, hogy a kiadási oldalt nem kurtították meg (pl. túlzottan bőkezű szociális háló).

Az adócsökkentés pedig 1/3 részben fogyasztásra ment el (ez jó a gazdaságnak), 1/3 részben bankbetétre (elvileg ez is jó).

komisz_kölök 2011.11.04. 15:24:26

@perioikosz: most mondjuk pont a saját eszközeimet használom. Amelyek megvétele után ugye nem igényeltem vissza az áfát.

De nyilván tudom, hogy mire gondolsz. Sokan csinálják, és csináltam én is kvázi alkalmazottként a dolgot. De nem ezt akartam kihozni belőle. A programozók nagy részét jelenleg az EVA tartja itthon, mivel versenyképes és eladható tudásuk van. Nevezhetjük ezt adócsalásnak, bár a cégemet már EVÁs korában vizsgálta az APEH, és ők nem nevezték annak. tommybravo biztos jobban tudja.

Csak nem értem, hogy ha az orvosok után minket is lelépésre késztetnek, nem értem, kinek lesz jó.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.11.04. 15:24:43

@STX Joe: Én úgy tudom, hogy ha EVA-sként nincs egyéb főállásod, azaz EVA-s főállású EV vagy, akkor ugyanannyi járulékot kell fizetned, mintha bért kapnál alkalmazottként, így a nyugdíjad is pont annyi lesz.

Ami biztos, hogy ha mellékállásban vagy EVA-s, akkor (a főállástól függetlenül) minden 125.000 Ft bruttó mellékkereset után 4%, azaz 5000 Ft lesz a járulékalap (ennek kb 40-50%-át, azaz 2500 Ft-ot kell befizetned ilyen-olyan járuléknak).

Így elmondható, hogy mellékállású EVA-sként 100.000 + ÁFA, azaz 125.000 Ft bruttóból lejön az EVA (125.000 * 0,3 = 37.500 Ft), az IPA (1%, azaz 1250 Ft) és a járulékok (itt 4% alapnak kb a fele: 2500 Ft) = 83.750 Ft.

VT Man 2011.11.04. 15:25:01

@Rókakígyó:
"Amikor az a gengszter-nyomorult vállalkozó nyugodtan kelhetett és fekhetett, mert mindent befizetett és nem kellett az adóhatósággal küzdenie."

Pontosan!

zolika78 2011.11.04. 15:25:16

Evás cégem van. Az egyetlen problémám a 25 milliós plafon.
Ha megszüntetik - megyek Szlovákiába, Romániába, Bulgáriába vagy máshova, de a lényeg, hogy nem a Magyar feneketlen kasszába fogom önteni a pénzt.
Ha felemelik 30%-ról 35%-ra, szintén elmegyek.
Ha felemelik a plafont, és emelik az adó mértékét, örömmel maradok.
Ezen kellene elgondolkodjanak a politikusok...

BigTom 2011.11.04. 15:25:49

Lehet azon szomorkodni, hogy az EVA-sok kevesebb adót fizetnek, mint aki ugyanabból a költségből személyi jövedelem adót fizet, csak nem érdemes. Az EVA-s vállalkozók ugyanis nem fogják a jövedelmüket személyi jövedelemként elszámolni. Akkor sem, ha az EVA-t felszámolják. Akkor sem, ha a törvényhozók a fejük tetejére állnak. Akkor sem, ha a kommentelők hangosan szomorkodnak.
Éppen azért EVA-sok, mert felvállalják a macerát, amit a vállalkozói lét jelent az ebből eredő anyagi plusszért cserébe. Felvállalják az ezzel járó kockázatokat, extra adminisztrációt, a fizetés rendszertelenségét (mert ugye az EVA-snak nem havonta esik be a számlára a fizu), cserébe azért, hogy több pénzből gazdálkodhassanak. Hajlandók tenni azért, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük. Hajlandók erőfeszítéseket tenni, hajlandók felvállalni a fáradságokat és a macerát, ami ezzel jár, és éppen ezért mindig meg fogják találni a módját annak, hogy kevesebb adót fizethessenek.
Igazságtalan, hogy nekik lehet kevesebb adót fizetni? Igen! Lehet ezen változtatni? Nem!
Az állam praktikusan csak abban hozhat döntést, hogy be kívánja-e szedni azt a kevéske adót, amit most az EVA-sok befizetnek, vagy inkább ezt is átengedi a vállalkozóknak (az EVA megszüntetésével). Igazságot nem tudhat tenni.

magyar ember teli szájjal 2011.11.04. 15:26:56

Az EVÁ-val jól járnak emberek, tehát ez igazságtalan.

Plusz, a magyar állam oda üt, ahol még mozog valami, ez is a megszüntetés melletti érv.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.11.04. 15:30:17

na kérem:

1) az teljesen nyilvánvaló, hogy az evás lehetőség a többihez - munkabér, társasági adós cég, stb. - képest jóval kedvezőbb és emiatt igazságtalanabb. olyat a világ nem látott még, hogy egy cégből 13,75%-os adóval - az áfát nem számoljuk, az az államé - lehet kivenni a pénzt (mínusz bérköltség, de az a t.adós cégben is van)!
2) Matolcsyék úgy kalkulálnak, hogy az eddigi 13,75% helyett 37%-ot kaphatnak (10% t.adó, majd 16% szja [osztalékadó] és 14% eho). és ez így is LENNE, ha a vállalkozó ugyanúgy járna el, mint evásként, és nem kezdene vadul költségelni.
3) az is tény, hogy az evás lehetőség egyfajta számlagyár (volt), éppen az alacsony adóráta miatt. de ne felejtsük el, hogy az eva előtt is jellemző volt a számlavásárlás, és ha akkor meg lehetett ezt a részét oldani, akkor majd most is meg lehet.
4) bár sokan ezt teszik, nyilván nem az evás vállalkozókra kell haragudni, és úgy általában nem azokra, akik élnek az "adóoptimalizálás" legális eszközeivel. úgy gondolom, hogy még a 35% eva+1% ipa is win-win szituáció lenne az állam illetve a vállalkozók számára, sőt: én 39+1%-ban határoznám meg az új mértéket, ebben az esetben - 27%-os áfánál - a nettó árbevétel 76,2%-a lenne kivehető, ami elég normális mérték, viszont korlátozná a számla-eladást, mert egy normális költséghányaddal renelkező t.adós vállalkozásnak ez már elég drága lenne.

B-rocker (törölt) 2011.11.04. 15:30:27

Nem lehetne megoldani, hogy ne kelljen adót bevallani? Egyszerüen vonják le a kifizetőhelyen és kész.

Nofertiti 2011.11.04. 15:30:47

egyáltalán nem értem mi a motivációja annak aki ellenzi az evát (kivéve ha apehes .-))
irigység? vagy ennyire aggódik az állami bevételekért, aminek a felhasználása egy halandó polgár számára nem átlátható.

az eva közelít a "söralátét méretű adóbevallás" célhoz úgyhogy a saját politikájuk ellen mennek....

tommybravo 2011.11.04. 15:31:20

@STX Joe: Az egyharmad fogyasztás mekkora része ment el magyar vállalkozások által megtermelt árura/szolgáltatásra? Én pl. elmentem nyaralni. Más vett egy autót, esetleg törlesztette a hitelét. A töredéke forog vissza a gazdaságba. A bankbetétekbe jutó 1/3-ad pedig a válság miatt visszaesett hitelezés eredményeként nem kerül vissza a gazdaságba, hanem jellemzően államkötvénybe vagy jegybanki betétbe fekteti a bank. Mi történt a maradékkal?

Tojglitojas 2011.11.04. 15:38:27

Én is EVA-s vagyok. És bocs, de tojok erre a hisztire.
Egyrészt ha 35%-ra feloltják az adót, akkor már egyértelműen többet kell majd befizetnem, mintha kilépnék az EVA-ból.
Másrészt most is fizetem minden bevétel után a 31%-ot, de a maradék sem mind az enyém, merthogy van könyvelő, bank, járulékok, telefonköltség, gépkocsi, ezt mind a 31%-on felül fizetem.
Esetemben kb. több, mint 40% az elvonás, én még annyi adót életemben nem fizettem, mint EVA-s cégként. Ja, hogy miért lettem EVA-s? Programozóként nem sok költségem van, de nyilván ha akarom sokat tudok csinálni. ;-)
Megint gyűjtöm majd a laptop számlát, üzemanyag számlát, iroda költségeket, internetet, telefont, had ne soroljam… És ezek nagy része nem kamu, bár most nyilván majd felül súlyozom őket.

EVA-s adózóként szerettem az egyszerűséget, a tiszta viszonyokat, hogy nem tud szívatni az APEH. Nem, eddig sem voltam adócsaló, de tegye a szívére a kezét bármely vállalkozó, aki örömmel áll egy vizsgálat elé szépen átlátható egyértelmű adó jogszabályainknak köszönhetően.

Őszinte leszek, szerintem ismét egy pompás öngólt láthattunk Matolcsytól, de ő tudja. Én 35%-nál lehet magamtól is visszamennék. Legalább Gyuri megoldja helyettem a döntést. :)
Lehet irigykedő alkalmazottként fröcsögni az EVA-ra, de több újság is kiszámolta, tuti bukni fog rajta az állam, azon keresztül mindenki.
Amúgy tényleg: egyszerű volt, kisvállalkozásoknak szólt (25 millióig), nem nagyon kellett ellenőrizni, és Viktor is megígérte, hogy kiszélesítik, így teljesen logikus a megszüntetése.
Bár az is lehet decemberben majd visszamenőlegesen módosítják megint az EVA szabályt, szóval ilyen kormányzati „lendület” ;-) mellett azon agyalni, mi lesz 2 hónap múlva, teljesen felesleges :D

CICMÓK 2011.11.04. 15:38:31

Nyugi! kapott az értelmiség egy gumicsontot. A parlament nem fogja megszavazni. Működik a demokrácia, nem úgy van minden ahogy a kormány, és a miniszterelnök akarja. Aki még sohasem hazudott, Ő, személy szerint nem értett egyet az eltörlésével, de a kormány megszavazta.
EZ LESZ A DUMA!!! KÖZBEN EGY CSOMÓ SUNYI ADÓNÖVELÉS ,ZAJ NÉLKÜL, SIMÁN ÁTMEGY A SZAVAZÁSKOR!

VT Man 2011.11.04. 15:38:51

@tommybravo:
"Én pl. elmentem nyaralni. Más vett egy autót, esetleg törlesztette a hitelét."

Én nem mentem nyaralni külföldre. Inkább megcsináltattam (felújíttattam) a kazánt és a fűtést.

"A bankbetétekbe jutó 1/3-ad pedig a válság miatt visszaesett hitelezés eredményeként nem kerül vissza a gazdaságba, hanem jellemzően államkötvénybe vagy jegybanki betétbe fekteti a bank"

Hát igen, amíg ilyen magas a jegybanki alapkamat, addig hülye lenne a bank 10-20%-on kockázatos ügyfeleknek adni hitelt, amíg az állam biztosra ad 6-7% kamatot, szinte nulla kockázattal.

b p 2011.11.04. 15:39:18

A nem evás cégek több mint 2/3-a veszteséges, és egyáltalán nem fizet adót.

Az evás cégek mind fizetnek.

xenuka 2011.11.04. 15:41:44

No more EVA !

A költségszámlákat ismét "számlagyárak" fogják előállítani.

Tippelj, kinek a számlagyárai nem buknak majd le!

Gazz 2011.11.04. 15:49:45

@Kuku: Az EVA 100 forintra nézve 15 forint terhelést jelent.
Arról pedig nagyvonalúan megfeledkezel, hogy a vállalkozónak nincs fizetett szabadság (csak a saját pénzéből), felmondási idő, a nyugdíja minimális lesz, sokkal nagyobb kockázatot visel, mint egy munkavállaló, könyvelőt kell tartania, nincs karrier, adott esetben embereket tart el. Ennek az ára az alacsonyabb terhelés.
Egyébként nyugodtan lehet vállalkozni bárkinek. Ha egy munkavállaló ezt nem lépi meg, akkor nekem ne panaszkodjon arról, hogy neki nagyobb a terhelése. Nyilván oszt, és szoroz, és ha úgy dönt, hogy a magasabb terhelés ellenére marad munkavállaló, akkor tudnia kell az indokot, hogy ez miért nem éri meg neki.

Gazz 2011.11.04. 15:58:14

Egyébként megjegyzem, hogy a szomszédos szlovákiában nincs osztalékadó. Ha oda mennek át a mostani evázók, (megtehetik) akkor Eltolcsy bácsi meg fog lepődni, hogy jé, nemcsak a 180 mrd EVA bevétel nincs meg, de még a járulékok, az IPA, meg az SZJA -sem. Tényleg olyan nehéz belátni, hogy adóverseny van.
És asszem a szlovák apeh nem igazán fogja baszogatni a magyarországból áttelepült cégeket, mert ez az egész nekik talált pénz.
Lelkiismereti aggálya senkinek se legyen, ha Bayer Zsoltnak lehet szlovák cége, akkor másnak is lehet. Nem lesz tőle kevésbé magyar....

errrrrrrrrr 2011.11.04. 16:02:37

@perioikosz:
vehettél is volna. jópár cég foglalkozik evás céges adás-vételével. de elég lett volna egy könyvelőhöz fordulni. tuti van az ügyfelei között olyan, aki szívesen eladná. és még a jutalékot sem kér.

perioikosz 2011.11.04. 16:03:15

@B-rocker: tudtommal vannak a világban olyan adózási elképzelések (azt nem tudom, hogy megvalósították-e valahol), hogy csak egyféle adó van, egységes kulccsal: bármikor amikor pénz gazdát cserél, X%-a megy az államnak. Akár bérkifizetésről, akár házvásárlásról (illeték helyett), akár nyalókavásárlásról van szó. Megfelelő X érték mellett ez pont ugyanannyi pénzt hoz, mint a mostani össz adóbevétel. Annyi gond van vele, hogy a járulékokat és főleg az utánuk járó állami kötelezettségek mértékét nem lehet számontartani. De sebaj, nálunk a nyugdíj már nem járulék, mi akadálya a többi leépítésének? ;)

Viccen kívül ez sokkal egyszerűbbé tenné az adózást, hatalmas állami apparátust (APEH) lehetne leépíteni.

perioikosz 2011.11.04. 16:05:12

@errrrrrrrrr: Igen, tudom. Miután letelt a két évem, véletlenül összefutottam egy gimnáziumi osztálytársammal. Mikor újságoltam neki büszkén, hogy két év után EVA-s lettem, fejéhez kapott, hogy ő meg egy éve próbálja eladni az EVA-s cégét. Hát, így jártunk :) De a lelkiismeretem legalább tiszta, megküzdöttem a 31%-ért.

tonalcar 2011.11.04. 16:19:11

eddig eváztam és fizettem. Ezentúl szürkén>majd a haverom számláz mert neki van elszámolható költsége, nekem szellemi terméket előállítóként nincs, és majd kap valamit zsebbe tőlem.<Tehát ezentúl az államnak nem fizetek, csak éppen hogy, látsszon hogy vagyok. Ti meg ott barmok, matekból egyes!

errrrrrrrrr 2011.11.04. 16:19:39

@perioikosz:
na majd a másodikat megveheted:)

Astronomy Domine 2011.11.04. 16:20:09

" Az eva értelme, hogy minden 25 millió forintos áfabevételt legalább 31 százalékos adóval sújt. "

Jó sokat megértettél belőle.

kiscica65 2011.11.04. 16:22:42

@errrrrrrrrr:
Nem lehet csak úgy venni evás céget, mivel, ha a tulajdonosi részesedés váltás az 50 %-ot meghaladja, akkor megszűnik az eva alanyiság. Azaz evás céget 2 év alatt lehet megvenni.

"A" 50 % és "B" 50 %-os tulajdonos első évben eladja "C" és "D"-nek a 25-25 %-át, így 4-en tulajok. Majd következő évben a maradék 25-25 %-ot.

Az igaz, hogy amint megszáradt a pecsét a tsz-en, már lehet evázni...de vadidegenekkel közösködni egy cégben...

kiscica65 2011.11.04. 16:25:18

@CICMÓK:

Sajnos erről van szó. Habár, amilyen dilettánsok ezek, már minden rosszat el tudok róluk képzelni, azt is, hogy mégis véghezviszik...már csak azért is.

Kampec 2011.11.04. 16:44:08

Ahhoz a sorhoz csatlakozok, akik leírták, hogy normálisan EVA-znak, de ha megszűnik, vagy túl nagy lesz az adómérték, akkor majd jön a normál vállalkozási forma és költségelés... Mellékfoglalkozásként működik most én Bt.-m is (emiatt éves árbevétele nem olyan magas, hisz csak este/hétvége termel), megy belőle az adó államnak, de nem számolok el semmi költséget perpill, mivel EVA-s vagyok, ha nem leszek EVA-s, majd elszámolom a költségeim (ahogy egy kolléga felsorolta: telefon, internet, mindenféle eszközbeszerzés, gépjármű használat hisz ügyfélhez is járok meg amit még csak ki tudok találni), aztán majd jól nem fizetek semmit vagy minimálisat, de az biztos, hogy kevesebbet, mint eddig.

Másrészt az EVA egyéb kötöttségekkel is jár, mert pl. nem tudsz közösségi adószámot kérni, nem tudsz kereskedelmi tevékenységet folytatni kis mértékben sem (ez engem is akadályozott jó néhány dologban, de eddig az EVA egyéb előnyei miatt elviseltem), és nem tudsz költséget elszámolni, de ezt már körbejártuk.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.04. 17:06:44

@Gazz:
Lelkiismereti aggály?
Kibaszott régen megszűnt már a "túrórudi" életérzés.

Körbekérdeztem a napokban az ismerősök között, 8 EVÁ-s cég van.
6 (HAT) megy külföldre, ha ezt meglépik, kettő pedig megszünteti a céget.

Adóbevétel = 0.

Hülye gyökér Matolcsy.

klacus 2011.11.04. 17:12:48

@Roa: Roa 2011.11.04. 13:40:10
1. "Világos az is, hogy egyesek eva-s cégeken veszik ki a pénzüket."
vs.
2. "jelenleginél is nagyobb mértékű volt a fiktív számlák körforgása, amelyet az eva csökkentett"

Ez rohadtul inkoherens. Aki evás cégen keresztül veszi ki a pénzét (úgy, hogy az ő cége nem evás), az definíció szerint fiktív számlázik (ki nem így csinálja egyébként?). De mivel az eva kb. erre való, így nem is csökkentheti az eva a fiktív számlázást. Tehát a második állítás nettó hazugság. Nem?

Reagálnék.:

Amit te leírsz az kapcsolt vállalkozás és 60 % az eva adója ilyen számla esetén. Erre szoktak strómanokat felvenni, jövőre akár 20 évet is kaphatsz érte... hajrá!

kismagus 2011.11.04. 17:15:29

Sziasztok. Úgy látom eléggé be vagytok reccsentve az EVA megszűnése miatt. Teljesen legális módszerrel (APEH honlapon is közzétett) módszerrel lehet optimalizálni a befizetett adót, akár éveken keresztül nem fizetek, közben olyan nyugdíj vagy magánvagyont építek fel magamnak, amit az államtól soha meg nem kapnék és ezt nem tudja senki inkasszálni. (Se a Fleto, se a Viktátor de még a NAV sem tudja elvenni). Ha valakit érdekel a dolog írjon az alábbi e-mailre: fico2011@freemail.hu. További szép napot!

kiscica65 2011.11.04. 17:16:09

AZ EVA-t jellemzően azok a vállalkozások választották, akik nem tudnak a tevékenységük jellegéből adódóan költséget elszámolni. Mert ugye elszámolni nem akármit lehet, csak azt, ami a vállalkozás érdekében felmerült.

A gépkocsi használata után pedig cégautóadót kell fizetnie a magánszemélynek, ha a kocsija után akár 1 Ft ktg-t is elszámol.

SŐT !! 2012.01.20.-ig ELŐRE be is kell fizetni és vallani, hogy mennyi lesz a 2012. évre a cégautóadó.

A telefon használata után is kell adót fizetni. Vagy megfizeti a vélelmezett magánhasználat után a 27 % ehót, vagy áfás számlát állít ki a magánhasználatról.

Eszközbeszerzés: nem lehet havonta pc-t venni, vagy berendezési tárgyakat. Ha az egyedi értékük 100 ezer Ft felett van, akkor meg nem írhatók le azonnal ktg-ként.

stb...stb..

Tehát az EVA egy elegáns, könnyű, HATÉKONY adózási forma. Aki ezt meg akarja szüntetni, annak alapos problémák vannak a szürkeállományával.

Amit havi 7.700-44.000 Ft között terveznek a gépkocsi besorolásának ( kW és körny.v. osztály ) függvényében.

perioikosz 2011.11.04. 17:20:45

na erről van szó. Ha megszűnik az EVA, jönnek a "legális, APEH honlapon közzétett adóoptimalizálók".

klacus 2011.11.04. 17:22:03

@Tojglitojas: Bizony bizony.

A valójában távolról megoldott mutatványok, papíron helyi beavatkozássá avanzsálnak, és fut a céges kocsi mint az álom havi 6000 - 8000 km-t. Ha emelik a végaztó adót akkor + 500 km, és már megis van a a megoldás.

Aztán bizonyítsa be a köcsög csinovnyik, hogy egy héten hányszor kell személyesen beavatkozni, tárgyalni. stb.

Tényleg ez kell nekik. Meg az ellenőrizhetetlen e-bay -s beszerzések, kamu munkamegbízások stb, Sea-landes számlák?

Dacból sem fog senki sem többet fizetni! Max 2 évente felszámolsz.

kiscica65 2011.11.04. 17:26:55

@perioikosz:
....amik ezer sebből fognak vérezni, de addig is jó sok embert megtévesztenek. Hülyének nem kell a navot nézni, most már profi képzett ellenőrök , rendszerek vannak náluk.

És a lényeg: az EVA 31 %. Vállalkozó befizeti, nyugodt, elégedett mindenki.

Eva nincs, akkor nem lesz 31 % adó bevétel.

Miért kell abból kiindulni MINDIG, hogy a vállalkozó MIND köztörvényes bűnöző ? Miért nem lehet abból kiindulni, hogy becsületes adófizető ?

Talán, mert magukból indulnak ki ?!

klacus 2011.11.04. 17:27:41

@kiscica65: "Eszközbeszerzés: nem lehet havonta pc-t venni, vagy berendezési tárgyakat. Ha az egyedi értékük 100 ezer Ft felett van, akkor meg nem írhatók le azonnal ktg-ként."

pontosan ezért kell felvenni a fejlesztést a tevékenységi körbe. Mivel a hardware fejlesztés áldozatokkal jár, máris lehet sűrűn PC-t cserélni...

Az adót ezerféleképpen ki lehet játszani. Azt hiszik, hogy okosabbak, mint azok akik a válság ellenére talpon maradtak? Nagyon naivak ezek.... Nekünk tényleg meg kell küzdeni a melónkért, honnan tudhatná ezt egy bányatulajdonos fia, meg ez a lepattant KISZ-es majom...

klacus 2011.11.04. 17:38:21

@idelle: A számlagyár az nem evás, barátom.

A számlagyár egy vidéki hajléktalan nevére bejegyzett kft, (volt hogy székhelyként az Apeh székházat adták meg) ami meg sem áll 500-600 millióig.

Aztán eltűnik a sötétben, majd restart.

Ezekből lesznek a Q7-ek, meg az X5 -ök. Ugyanott általában drog és fegyver is kapható....

egyenlito 2011.11.04. 18:18:28

Az EVA-sok tipikusan nem is vállalkozók, hanem önfoglalkoztatók, tehát nem az alkalmazottaikat dolgoztatják.

Én EVA-s egyéni vállalkozó vagyok, az EVA előtt is egyéni vállalkozó voltam. Akkor kevesebb adót fizettem, mint EVA-s koromban.

Nem is az adó szintje a probléma, hanem az a többletmunka, amit számlabeszerzésre kellett fordítani, egyébként legálisan, csak pl. az ember a 120 forintos postaköltségről is számlát kér, és vár rá tíz percet, havonta legalább egy fél napot a számlák könyvelgetésével tölt és igyekszik naprakész lenni az adózás rejtelmeiben.

Átestem közben egy adóellenőrzésen is. A teljes öt évre történő előkészülés és maga az ellenőrzés nem tartott tovább öt óránál. Képzeljétek el ugyanezt az évente összegyűjtött 4-5 kiló papírral! Szerintem a NAV alkalmazottak sem fognak örülni.

Na mindegy, lesz, ami lesz, csak megszorítás ne legyen!

Kuku 2011.11.05. 09:20:32

@Valós Kilométer:
Bizony. Igazad van, benéztem a százalékot.
Ennek ellenére a 12,5 százalékkal sem vagyunk sokkal beljebb, ez nem arányos közteherviselés.

Kuku 2011.11.05. 09:21:26

@nomac:
"A brutto-netto fogalma latom neked nem sokat mond, sajnons a jelen kormany is ennyire dilettans. "

Jogos. Bocs.

Kuku 2011.11.05. 09:29:17

@midnight coder:
A vállalkozó vs. alkalmazott érvelésben van igazság, de azért az EVA nem a vállalkozásukba sokat fektetők tipikus adója, hanem a tollra, aktatáskára költő, eszközszegény vállalkozóké. Tudom, ez leegyszerűsítés, de nyilván nekik éri meg a legjobban, és az esetükben nem annyira méltányos a (nem 5 :), hanem 12,5%-os adóteher.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.11.05. 09:36:14

@Kuku: Az EVA-s egyéni vállalkozó (EV) és az alkalmazott összehasonlításánál a 12,5%-ot az SZJA 16%-ához hasonlítsd! A járulékokat az EVA-s EV.nek még ezen felül kell fizetnie (kivéve ha nem EV, hanem cég, de az más tészta).

Kuku 2011.11.05. 09:43:51

@Gazz:
"Egyébként nyugodtan lehet vállalkozni bárkinek. Ha egy munkavállaló ezt nem lépi meg, akkor nekem ne panaszkodjon arról, hogy neki nagyobb a terhelése. Nyilván oszt, és szoroz, és ha úgy dönt, hogy a magasabb terhelés ellenére marad munkavállaló, akkor tudnia kell az indokot, hogy ez miért nem éri meg neki."
Ez nem ennyire egyszerű. A bérre rakódó adóterhek épp a vállalkozókat is nyomorítják. Jelenleg ez 50% közeli, de ha ráteszed a fizetett szabit, táppénzt, végkielégítést, bérszámfejtést, a foglalkoztatást adóztató iparűzési adórendszert, akkor az jön ki, hogy a vállalkozó ugyanolyan vesztes. Céget vezetek, tudom. Adunk az alkalmazottnak x forintot, az államnak 1,2X-et. Épp ezt lehet kikerülni az EVA-val, színlelt szerződéssel. Persze elvileg bukta, de a gyakorlatban senki sem ellenőrzi:
fenteslent.blog.hu/2011/10/17/a_magyar_gazdasag_jegesmedvei
Így aztán mindenképpen túl messze van ahhoz egymástól a 12,5% és 50-55%-os adó, hogy megérje kockáztatni. És akkor az egymás helyett számlázásról, két céggel játszásról, stb. még nem beszéltünk. Maga az EVA rendszere jó. A mértéke túl alacsony. Elismerem, hogy lehet a vállalkozói kockázatra tekintettel lenni, de akkor is közelíteni kellene a két mértéket egymáshoz. Plusz jó lenne, ha elérnénk, hogy aki alkalmazott (nem hiányozhat, nem ő osztja be az idejét, nem maga menedzseli a feladatait, nem a saját eszközeivel dolgozik, stb.) az legyen alkalmazott, és csak a vállalkozó legyen vállalkozó.

Kuku 2011.11.05. 09:49:27

@Gazz:
Egyébként ha úgy számolod, hogy 87,5 vs. 12,5Ft, azaz 100 forintra 14,3Ft az adó (~15%), akkor a béradót is így nézzük, és az 100% körüli lesz. :) Ami meg röhejesen magas persze.

Kuku 2011.11.05. 09:58:20

@Betelgeuse-2:
"Evában volt olyan év, hogy 6 milliót fizettem be a ktgvetésbe. Többet, mint társasági adóban az a másfélmilliárdos árbevételű cég, ahol dolgozom! De mégis befizettem, mert nyugodtan akartam aludni. Ha az eva megszűnik, akkor vissza fogok térni az 50-200e Ft-os társasági adó befizetéshez."
Ez a magyar adórendszer ördögi köre. Abnormálisan magas szintű adók, gyomorideges, ügyeskedésre kényszerített adózók. Megértelek, egy másik oldalról érintett is vagyok:
fenteslent.blog.hu/2011/10/17/a_magyar_gazdasag_jegesmedvei
Ennek ellenére az EVA túl kedvező. Közelíteni kellene a kettőt. Szerintem a 40%-osat is kifizetnéd, főleg 27%-os áfa mellett. Valahol ott lehet a méltányos mérték. Persze kezdésből ezt kellett volna és akkor nem elvették volna, hanem adták volna, plusz az adóbevétel is több lett volna. De a bevezetésekor valljuk be, hogy ez egy populista választási húzás volt.

VT Man 2011.11.05. 10:39:37

@Kuku:
"Ennek ellenére az EVA túl kedvező."

Szerintem nem túl kedvező. Ha valaki költségel, akkor 20-30% költséghányadnál már inkább osztalékozni éri meg. Akinek meg ennél kevesebb költsége van, az jobban jár a kevesebb adminisztrációval, sőt, az állam is jobban jár, ha nem ezekre a cégekre pazarolja az ellenőrzési energiáját (hogy melyik számla van rendben és melyik nem?), hanem a többi gyanúsra.

VT Man 2011.11.05. 10:41:11

@Kuku:
"12,5%-os adóteher. "

Ismétlem, hogy NEM 12,5% az adóteher!
Hanem 12,5% + járulékok a főállású státusz miatt!

Nem mondom, hogy rossz, de akkor se 12,5%.

Kuku 2011.11.05. 10:51:32

@STX Joe:
Oké, de a járulékokat nem azután fizeted, amennyit végül magadra költesz, nem? Minimálbér, vagy ahányszorosával megijesztgetnek, mint kötelezően befizetendő, mert különben. Persze azért ez tényleg több mint 12,5. Ellátás jár érte, a nyugdíjra meg ott a nyugdíjpénztár.

Betelgeuse-2 2011.11.05. 12:23:43

@Kuku: Nekem sajnos az a legnagyobb gondom, hogy az én legtöbbet hozó tevékenységemet tárgyi adómentessé tették néhány éve, így a 27%-os áfa nekem nem játszik, és tényleg 31%-ot adózom. De azt hiszem jövőre csinálok egy semmilyen Kft-t, amiben alsógatyáig leköltségelem magam.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.11.11. 13:15:44

@klacus: "A számlagyár az nem evás, barátom."

még soha senki sem mérte fel, hogy az evás forgalom mekkora része a valós teljesítmény nélküli, kizárólag a pénzkiszivattyúzásra szolgáló számlázás.
ezért IS célszerű lenne az evát átgondolni.

persze, amennyiben te vagy a Szavakon Lovagló Lovagok Polgári Körének elnöke, úgy bocsánatot kérek, és azt hazudom, hogy tkp. szalámigyárat szerettem volna írni.
süti beállítások módosítása