A szakértői kormány elképzelése nem szolgálja a demokratizálódást. Inkább a magyar demokrácia súlyos deficitjét mutatja.

Orbán Viktor meggyengülése miatt, s az életképes ellenzék hiányában az utóbbi hetekben felerősödött a szakértői kormány iránti vágy; tulajdonképpen mind a két oldalon. Bajnai Gordon az egyik oldalon, Varga Mihály a másikon. Napjainkban mindkét ember portréjában a szakértői vonás válik hangsúlyosabbá. A magyar kontextusban ennek mindig anti-politikai, azaz politika-ellenes éle van.

A szakértői kormány mindig értelmiségi, elit üzleti körökben fogalmazódik meg, s újra és újra megtalálja támogatóit a politikától megcsömörlött választók egy részében.

A csúcson létrejövő szakértői kormány egyben kifejezi azt az igényt is, hogy a hétköznapi életben jelenlevő hatalmi struktúrák is mentesüljenek a politikai szempontoktól.

A demokráciában azonban nincsen elkülönült politikai szféra. A politika a közösségi döntéshozatal terepe, szegmense, ahol a választók mind politikai szereplők. Nem csak a voksukkal, hanem azzal a befolyásolási lehetőséggel, amellyel rendelkeznek. Csoportokba szerveződhetnek, követeléseket, igényeket fogalmazhatnak meg, a nyilvánosságot mozgósíthatják, szavazataikat intézkedések meghozatalához köthetik.

Többek között ez a demokrácia egyik sajátos mozzanata. Amikor az emberek szakértői testületek uralmát segítik elő, akkor valójában azt ismerik be, hogy a demokratikus politikához nincsen semmi kedvük. Nem akarnak politikai szereplőkké válni, nem akarják formálni a politikát, hanem maguk helyett másokra bíznák a közösség irányítását.

Az elképzelés egy hibás gondolaton alapul. Arra, hogy elkülönülnek a szakügyek és a politikai ügyek. A politikai ügyek, érdekek, szempontok csak belezavarnak a szakemberek szakszerű döntéseibe.

A szakmai ügyek azonban nem mások, mint egymással vetélkedő szakmai kérdések, amelyek szűkös erőforrások megszerzésére irányulnak. Egyaránt fontos a gyorsforgalmi utak építése és a kis települések iskoláinak, óvodáinak megőrzése. Egy ponton ugyanazért a pénzért küzdenek.. Mind logisztikai szakembereknek, mind a tanároknak igaza van, hogy nincs annál fontosabb, mint amit ők akarnak. De egyszerre mind a kettőre nincs pénz. Valakinek döntenie kell.

Egyébként bármennyire is erőltetjük a szakértői kormány gondolatát, egy demokráciában végső soron politikusok fognak dönteni, mégpedig a parlamenti képviselők személyében. Ők nem szakértők. Ők politikusok.

Jelzem, ha őket is szakértői alapon választanánk, akkor a legjobb szándéktól vezetett választók a parlamenten keresztül lényegében egy korporatív rendszert hoznának létre, 40 mérnök, 40 közgazdász (nehogy a két csoport közötti egyensúly megbomoljon), 2 klíma kutató, 8 fizikus és a többi csoportjai alapján alkotnák meg– ez pedig csak úgy lehetne, hogy a szabad választás elvét megsértik.

Visszatérve a politika szerepére. A szűkös erőforrások állandóan konfliktusban állóvá teszik a szakmai és társadalmi szempontokat, nem is beszélve a szimplán értékek kifejezésében egymással szemben álló embereket.  Mindig sérülnek a szakmai elképzelések és értékek. Ez nem a demokrácia sajátja, hanem minden közösségi döntéshozatal jellegzetessége. De a demokrácia az a világ, amelyben ezen érdekek, értékek szabad és nyilvános összeütközését, egymással való harcát intézményesítik, s minden résztvevő számára lehetőséget teremtenek a maga értékei, elképzelése, érdekei érvényesítésére.

A szakértői szerep épp ennek mond ellent. Hogyan hívjuk majd azokat az embereket, akik belátják, hogy a szakmai érdekeket is rangsorolni kell? Ha politikusoknak nevezzük őket, megsértődnek. Ők lesznek a szakértői tudás közötti döntések szakértői? A szakértő döntések mesterei? Ezzel az „egyszerű szakértőket” fokozzuk le, s ismét megteremtjük a szakértői, meg a „még szakértőibb” tudás közötti különbséget: a komolyabb szakértő attól az, hogy a különféle szakmai tudások aktuális alkalmazásának rangsorát helyesen tudja.

Egyáltalán, az egész szakértői kormányzásban egy gőgös, önhitt tudás-elképzelésre épül. Akik a szakértői kormányra szavaznak, azok elhiszik, hogy létezik „igazi” tudás, amely nem szennyezett a politikai vagy nem is tudom milyen szempontokkal. Léteznek a szakemberek, akik az igazi tudás birtokosai, amelyek a társadalom egészének érdekeit szolgálják – szemben a politikai szempontok által szolgált részérdekekkel, nem is beszélve a politikusok önérdekéről.  Az igazi tudás birtokosait egyrészt nem vezeti más, mint a legnagyobb szakértelem – másrészt e legnagyobb szakértelem a valóságra vonatkozó legpontosabb, leghasznosabb, leghatékonyabb elképzelés.

A szakértői kormány híveinek a fejében a társadalom egy egységet alkot, amely csak azért működik rossz hatékonysággal, mert a társadalom irányítói még nem találták meg ezen egység leghatékonyabb irányítási módját. A politikába pedig azért kellenek szakértők, mert ők az igaz tudás, a szakmai tudás megvalósításán dolgoznak. Ők a valódi tudást implementálják a társadalomra.

Szemben persze a politikusokkal, akik semmi mást nem csinálnak, mint hatalomvágyuktól vezettetve manipulálják, megtévesztik az embereket, s mágusként varázslatot bocsátanak ki, melynek hatására az emberek elvesztik a józan eszüket, az igaz tudás csírái helyett – mely vezetné a döntéseiket – mindenféle fals elképzeléseket követnek, amely elképzelések nem is léteznének bennük, ha a manipulátor politikusok azokkal nem szédítenék őket.

A demokrácia gondolatának van néhány alapvetése. A demokrácia, a nép uralma abból tud főzni, amivel rendelkezik. Ha az emberek ostoba elképzelései válnak meghatározóvá, akkor ostoba kormányzásra kerül sor.

A demokrácia másik alapvetése, hogy az a laikusok politikai közössége. A hozzá-nem-értők döntéshozatali rendszere. Ezt lehet szeretni, meg lehet nem szeretni, de ahol ezt kiiktatjuk, az nem demokrácia.

Ráadásul a politika a vágyak és a szenvedélyek világa is. Nem csak a racionalitás hat ránk, hanem ezek a mozzanatok is. Ma már tudományos közhely, hogy a racionális intézmények és helyzetek döntéshozatalában is sokkal nagyobb szerepe van az ezekből táplálkozó „szubjektivitásnak”, mint ahogy azt korábban gondoltuk. A szenvedélyek és vágyak pedig szemben állnak a szakértői tudással. Minden nap sorozatosan teszünk olyat is, amelyről tudjuk, hogy szakértői szemmel felesleges, nem vezet sehová. Parkolunk ott, ahol nem szabad, égetjük magunkat, bár hallottuk, hogyan kellene egészségesen élni, elköltjük a pénzt, bár tudjuk, hogy jobb lenne megtakarítani.

Ezt a fajta tapasztalatot -  amely ugyanolyan tudás, mint a szakértői-  ugyanúgy hasznosítani kellene a politikai döntésekben, mint az iskolázott tudásunkat. A politikai döntésekben is ugyanúgy szerepet játszanak, mint az élet kevésbé emelkedett szféráiban. Ja igen, azt is ki kellene mondani, hogy a politika nem az élet magasabb szférája. Hétköznapi, ahogyan mi magunk is hétköznapiak vagyunk. Bátorság, vakmerőség, okosság ugyanúgy szerepet játszik benne, ahogyan a mi életünkben is. Ahogy a tűzből vakmerően, egészségét kockáztatva az embert kimentő tűzoltót is képesek vagyunk elismerően bátornak, távolságtartóbban vakmerőnek tartani, úgy a politikai szereplők megítélése sem olyan bonyolult dolog.

De ahhoz, hogy hétköznapivá tegyük, gyakorolni kell a benne való részvételt. De nem csak a makro dolgokban, mint egy kormányellenes vagy kormánypárti tüntetésen. Politikai szereplőkké kellene válni, e cikk gondolatmenete szerint politikussá, s megtapasztalni azt, hogy a politikában egyes emberek és teljes a valójukban vesznek részt. Az érzelmeinkkel, a később hamisnak, helytelennek bizonyuló, félig kész elképzeléseinkkel, a szenvedélyeinkkel, a más emberekkel konfliktusban álló törekvéseinkkel, a rövidebb és hosszabb távú érdekeink konfliktusával.

A szakértői kormány és szakértői politizálás gondolata megakadályozza a demokrácia gyakorlását. Ezért szerintem demokráciában egyszerűen zsákutcaA szakértői kormány elképzelése nem szolgálja a demokratizálódást. Inkább a magyar demokrácia súlyos deficitjét mutatja.

Orbán Viktor meggyengülése miatt, s az életképes ellenzék hiányában az utóbbi hetekben felerősödött a szakértői kormány iránti vágy; tulajdonképpen mind a két oldalon. Bajnai Gordon az egyik oldalon, Varga Mihály a másikon. Napjainkban mindkét ember portréjában a szakértői vonás válik hangsúlyosabbá. A magyar kontextusban ennek mindig anti-politikai, azaz politika-ellenes éle van.

A szakértői kormány mindig értelmiségi, elit üzleti körökben fogalmazódik meg, s újra és újra megtalálja támogatóit a politikától megcsömörlött választók egy részében.

A csúcson létrejövő szakértői kormány egyben kifejezi azt az igényt is, hogy a hétköznapi életben jelenlevő hatalmi struktúrák is mentesüljenek a politikai szempontoktól.

A demokráciában azonban nincsen elkülönült politikai szféra. A politika a közösségi döntéshozatal terepe, szegmense, ahol a választók mind politikai szereplők. Nem csak a voksukkal, hanem azzal a befolyásolási lehetőséggel, amellyel rendelkeznek. Csoportokba szerveződhetnek, követeléseket, igényeket fogalmazhatnak meg, a nyilvánosságot mozgósíthatják, szavazataikat intézkedések meghozatalához köthetik.

Többek között ez a demokrácia egyik sajátos mozzanata. Amikor az emberek szakértői testületek uralmát segítik elő, akkor valójában azt ismerik be, hogy a demokratikus politikához nincsen semmi kedvük. Nem akarnak politikai szereplőkké válni, nem akarják formálni a politikát, hanem maguk helyett másokra bíznák a közösség irányítását.

Az elképzelés egy hibás gondolaton alapul. Arra, hogy elkülönülnek a szakügyek és a politikai ügyek. A politikai ügyek, érdekek, szempontok csak belezavarnak a szakemberek szakszerű döntéseibe.

A szakmai ügyek azonban nem mások, mint egymással vetélkedő szakmai kérdések, amelyek szűkös erőforrások megszerzésére irányulnak. Egyaránt fontos a gyorsforgalmi utak építése és a kis települések iskoláinak, óvodáinak megőrzése. Egy ponton ugyanazért a pénzért küzdenek.. Mind logisztikai szakembereknek, mind a tanároknak igaza van, hogy nincs annál fontosabb, mint amit ők akarnak. De egyszerre mind a kettőre nincs pénz. Valakinek döntenie kell.

Egyébként bármennyire is erőltetjük a szakértői kormány gondolatát, egy demokráciában végső soron politikusok fognak dönteni, mégpedig a parlamenti képviselők személyében. Ők nem szakértők. Ők politikusok.

Jelzem, ha őket is szakértői alapon választanánk, akkor a legjobb szándéktól vezetett választók a parlamenten keresztül lényegében egy korporatív rendszert hoznának létre, 40 mérnök, 40 közgazdász (nehogy a két csoport közötti egyensúly megbomoljon), 2 klíma kutató, 8 fizikus és a többi csoportjai alapján alkotnák meg– ez pedig csak úgy lehetne, hogy a szabad választás elvét megsértik.

Visszatérve a politika szerepére. A szűkös erőforrások állandóan konfliktusban állóvá teszik a szakmai és társadalmi szempontokat, nem is beszélve a szimplán értékek kifejezésében egymással szemben álló embereket.  Mindig sérülnek a szakmai elképzelések és értékek. Ez nem a demokrácia sajátja, hanem minden közösségi döntéshozatal jellegzetessége. De a demokrácia az a világ, amelyben ezen érdekek, értékek szabad és nyilvános összeütközését, egymással való harcát intézményesítik, s minden résztvevő számára lehetőséget teremtenek a maga értékei, elképzelése, érdekei érvényesítésére.

A szakértői szerep épp ennek mond ellent. Hogyan hívjuk majd azokat az embereket, akik belátják, hogy a szakmai érdekeket is rangsorolni kell? Ha politikusoknak nevezzük őket, megsértődnek. Ők lesznek a szakértői tudás közötti döntések szakértői? A szakértő döntések mesterei? Ezzel az „egyszerű szakértőket” fokozzuk le, s ismét megteremtjük a szakértői, meg a „még szakértőibb” tudás közötti különbséget: a komolyabb szakértő attól az, hogy a különféle szakmai tudások aktuális alkalmazásának rangsorát helyesen tudja.

Egyáltalán, az egész szakértői kormányzásban egy gőgös, önhitt tudás-elképzelésre épül. Akik a szakértői kormányra szavaznak, azok elhiszik, hogy létezik „igazi” tudás, amely nem szennyezett a politikai vagy nem is tudom milyen szempontokkal. Léteznek a szakemberek, akik az igazi tudás birtokosai, amelyek a társadalom egészének érdekeit szolgálják – szemben a politikai szempontok által szolgált részérdekekkel, nem is beszélve a politikusok önérdekéről.  Az igazi tudás birtokosait egyrészt nem vezeti más, mint a legnagyobb szakértelem – másrészt e legnagyobb szakértelem a valóságra vonatkozó legpontosabb, leghasznosabb, leghatékonyabb elképzelés.

A szakértői kormány híveinek a fejében a társadalom egy egységet alkot, amely csak azért működik rossz hatékonysággal, mert a társadalom irányítói még nem találták meg ezen egység leghatékonyabb irányítási módját. A politikába pedig azért kellenek szakértők, mert ők az igaz tudás, a szakmai tudás megvalósításán dolgoznak. Ők a valódi tudást implementálják a társadalomra.

Szemben persze a politikusokkal, akik semmi mást nem csinálnak, mint hatalomvágyuktól vezettetve manipulálják, megtévesztik az embereket, s mágusként varázslatot bocsátanak ki, melynek hatására az emberek elvesztik a józan eszüket, az igaz tudás csírái helyett – mely vezetné a döntéseiket – mindenféle fals elképzeléseket követnek, amely elképzelések nem is léteznének bennük, ha a manipulátor politikusok azokkal nem szédítenék őket.

A demokrácia gondolatának van néhány alapvetése. A demokrácia, a nép uralma abból tud főzni, amivel rendelkezik. Ha az emberek ostoba elképzelései válnak meghatározóvá, akkor ostoba kormányzásra kerül sor.

A demokrácia másik alapvetése, hogy az a laikusok politikai közössége. A hozzá-nem-értők döntéshozatali rendszere. Ezt lehet szeretni, meg lehet nem szeretni, de ahol ezt kiiktatjuk, az nem demokrácia.

Ráadásul a politika a vágyak és a szenvedélyek világa is. Nem csak a racionalitás hat ránk, hanem ezek a mozzanatok is. Ma már tudományos közhely, hogy a racionális intézmények és helyzetek döntéshozatalában is sokkal nagyobb szerepe van az ezekből táplálkozó „szubjektivitásnak”, mint ahogy azt korábban gondoltuk. A szenvedélyek és vágyak pedig szemben állnak a szakértői tudással. Minden nap sorozatosan teszünk olyat is, amelyről tudjuk, hogy szakértői szemmel felesleges, nem vezet sehová. Parkolunk ott, ahol nem szabad, égetjük magunkat, bár hallottuk, hogyan kellene egészségesen élni, elköltjük a pénzt, bár tudjuk, hogy jobb lenne megtakarítani.

Ezt a fajta tapasztalatot -  amely ugyanolyan tudás, mint a szakértői-  ugyanúgy hasznosítani kellene a politikai döntésekben, mint az iskolázott tudásunkat. A politikai döntésekben is ugyanúgy szerepet játszanak, mint az élet kevésbé emelkedett szféráiban. Ja igen, azt is ki kellene mondani, hogy a politika nem az élet magasabb szférája. Hétköznapi, ahogyan mi magunk is hétköznapiak vagyunk. Bátorság, vakmerőség, okosság ugyanúgy szerepet játszik benne, ahogyan a mi életünkben is. Ahogy a tűzből vakmerően, egészségét kockáztatva az embert kimentő tűzoltót is képesek vagyunk elismerően bátornak, távolságtartóbban vakmerőnek tartani, úgy a politikai szereplők megítélése sem olyan bonyolult dolog.

De ahhoz, hogy hétköznapivá tegyük, gyakorolni kell a benne való részvételt. De nem csak a makro dolgokban, mint egy kormányellenes vagy kormánypárti tüntetésen. Politikai szereplőkké kellene válni, e cikk gondolatmenete szerint politikussá, s megtapasztalni azt, hogy a politikában egyes emberek és teljes a valójukban vesznek részt. Az érzelmeinkkel, a később hamisnak, helytelennek bizonyuló, félig kész elképzeléseinkkel, a szenvedélyeinkkel, a más emberekkel konfliktusban álló törekvéseinkkel, a rövidebb és hosszabb távú érdekeink konfliktusával.

A szakértői kormány és szakértői politizálás gondolata megakadályozza a demokrácia gyakorlását. Ezért szerintem demokráciában egyszerűen zsákutca.