Kóczián Péter

A politikáról és az életről szól

_

HTML doboz

Demcsák és a karaktergyilkosság

2007.03.29. 13:38 Kóczián Péter

 

Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc nem a nagy dolgokon gyengül majd meg, hanem a kis ügyeken. Az olyan ügyeken, mint Demcsák Zsuzsa jelölése kormányszóvivőnek.

A miniszterelnök a kialakult helyzethez képest teljes mellszélességgel kiállt a szóvivő-jelölt mellett: még lemondása után is támogatásáról biztosította, majdnem azt sugallva, ha nem jött volna közbe mindaz, ami közbejött, talán továbbra is ragaszkodna a kinevezéséhez.

A kitartás szép emberi gesztus, bár annak fényében, hogy Gyurcsány nem tűnik túl érzelmesnek, ha politikai döntésekről van szó, a Demcsák melletti kiállás azt sejteti, hogy a miniszterelnök személyesen is érintett Demcsák felkérésében. Nem a stábja vezette meg, hanem ő saját magát.

Ettől halálos méreg ez az ügy. A kormányszóvivő a szocialista kormányban nem a kormány mint az intézmény szóvivője, hanem a miniszterelnöké. A rosszul megválasztott szóvivő árnyéka a miniszterelnökre vetül. A maffiakapcsolatokkal közvetve hírbe hozható szóvivő jelölt a miniszterelnöki kiválasztás felszínes, személyes, az önhittség és az elbizakodottság elegyéből formált döntés képét alakítja ki. A szóvivő a látszat-világ része, ezért kiválasztásának kudarca a látszatokat erősíti. A történet a miniszterelnök önhittségéről vagy slendriánságáról szól, s nem arról, hogy még egy profinak tartott apparátus is nagymértékben kiszolgáltatott az esetlegességnek.

Ennél még rosszabb benyomást kelt az ügy kezelése. Demcsák Zsuzsa már akkor vállalhatatlanná vált, amikor kiderült, hogy a jómódúak szegényellenes előítéleteit visszhangozza. Nem a szegények itt a lényeges elem, hanem az előítéletesség. A magyar kormány szóvivője nem adhat bizonyságot arról, hogy előítélettel viseltetik bárki ellen is. Ha más nem, néhány, a közvéleményt formálni képes értelmiségi csoport kelt majd hatalmas zajt az előítéletessége miatt.

A kormányzat azonban nem volt hajlandó szembenézni ezzel a problémával. Amíg csak Demcsák szegény-ellenes kijelentéseiről volt szó, addig megpróbálták kibekkelni a vihart. nem szóltak semmit sem. Demcsák kitörölte az ominózus bejegyzést, hátha nem tűnik fel senkinek. Majd (nagy nehezen) visszavonta a kijelentését, s azt állította, hogy nem is azt gondolja, amit írt. Ezzel egy pillanat alatt lerombolta a hitelességet. Épp azt, amire szóvivőként mindig szüksége lenne.

A kormányzat azonban továbbra is úgy tett, mintha a vihar túlélhető lenne. A Magyar Nemzetben megjelent cikkek kellettek ahhoz, hogy Demcsák Zsuzsa visszavonuljon. A cikkek szerint férje és ő maga tulajdonos társa volt egy olyan embernek, akit maffia bűncselekményekkel vádolnak. Ez már nyilván a kormányzat számára is vállalhatatlan volt. Még akkor is, ha Demcsák azt állította, teljesen ártatlanok a sugallmazott vádakkal szemben.  

Az ügy hatása azonban itt nem ér véget. A kormánypárti politikusokrossz pillanataikban bizonyára elgondolkodnak majd azon, hogy a Magyar Nemzet által feltárt tényeket és  összefüggéseket a profi titkosszolgálat – ha kicsit is jól végi a dolgát – már rég tudta vagy tudnia kellett. Ha nem omlott össze e szervezetek működése és irányítása, akkor ezt jelenteniük kellett a felügyelő miniszternek és Gyurcsánynak is. Miután a kormányzat nem utalt arra, hogy a titkosszolgálat megvezette volna, a titkosrendőrök valószínűleg elvégezték a munkájukat. A kormánypártiakban így az a kérdés fogalmazódik majd meg, hogy: a miniszterelnök tudta? És mégis?

Ez az  a karakter - gyilkos elem a politikában, amelyek azért válhat halálossá, mert a miniszterelnök saját ügyetlenségéről vagy önhittségéről szóló képet nem az ellenzéki támadások, hanem a kormánypárti képviselők növekvő kétségei formálják.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koczianpeter.blog.hu/api/trackback/id/tr3252280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politicus 2007.06.01. 13:22:15

kedves Péter,

Sajnálom, ami történt, egy kis tribute a személyedhez, első felindulásból:

Kirúgták Kóczián Pétert!

politicus 2007.06.01. 13:23:17

Íme a link, az előbb lemaradt. Természetesen a blog az enyém.

politika.blogter.hu/?post_id=160114
süti beállítások módosítása